2020. december 2., szerda

ECSTASY, ORGIA, ILLEGÁL BULI #1: BÜNTETŐJOGI ELJÁRÁS INDULHAT SZÁJER JÓZSEF ELLEN

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2020.12.01.



(Kezdés 9:30-től...)

A brüsszeli ügyészség megerősítette, hogy Szájer József táskájában kábítószert találtak, miután a fideszes EP-képviselő egy ereszcsatornán próbált vérző kézzel elmenekülni egy rendőrségi razzia elől. 

Belga lapok szerint Szájer József egy illegálisan tartott 25 fős szexorgián vett részt, amikor a kijárási korlátozások megszegése miatt rajtuk ütöttek a rendőrök. A Fidesz alapító tagja ma közleményében úgy fogalmazott, hogy részt vett egy “házibulin”, de azt tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna.

ECSTASY, ORGIA, ILLEGÁL BULI #2: EP-KÉPVISELŐK ÉRTÉKELNEK

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2020.12.01.



A brüsszeli ügyészség megerősítette, hogy Szájer József táskájában kábítószert találtak, miután a fideszes EP-képviselő egy ereszcsatornán próbált vérző kézzel elmenekülni egy rendőrségi razzia elől. 

Belga lapok szerint Szájer József egy illegálisan tartott 25 fős szexorgián vett részt, amikor a kijárási korlátozások megszegése miatt rajtuk ütöttek a rendőrök. A Fidesz alapító tagja ma közleményében úgy fogalmazott, hogy részt vett egy “házibulin”, de azt tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna.

KORDONNAL ZÁRTA EL A RENDŐRSÉG A KORMÁNYTAGOKAT A SZÁJERRŐL KÉRDEZŐ ÚJSÁGÍRÓKTÓL

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2020.12.02.



Miután az operatív törzs szerdai ülését kivételesen nem a Belügyminisztériumban tartották, a sajtónak esélye sem volt Orbán Viktor miniszterelnököt megkérdezni a Szájer József vasárnap lemondott fideszes EP-képviselő körül kibontakozó botrányról – írja a HVG. A mai kormányülés viszont az eddig megszokott módon a Karmelita kolostorban került megrendezésre, ahol több stáb is várta az érkező kormánytagokat, hogy feltehessék kérdéseiket a közérdeklődésre számot tartó ügyben.

A HVG és a Telex videós tudósításából is kiderül, hogy az újságíróknak mindössze két politikust, Varga Judit igazságügyi minisztert és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest sikerült megkérdezni a Karmelita előtt, ezt követően azonban a rendőrség védett személy érkezésére hivatkozva kordont állított fel a bejárat előtt, a sajtó pedig csak ezen kívül tartózkodhatott.

A rendőrök azt mondták, az újságírókat nem korlátozzák, csak arrébb küldik, erre kaptak parancsot, amit teljesíteniük kell, arról pedig nem adhatnak ki információt, hogy a szóban forgó védett személy mikor érkezik és meddig tartózkodik az épületben. Ezt követően a sajtó munkatársai kb. 50 méteres távolságból voltak kénytelenek elüvölteni kérdéseiket a szolgálati autókból éppen kiszálló kormánytagoknak, válasz azonban nem érkezett egyiktől sem...

„SZÁJER JÓZSI MOSTANÁIG SEBEZHETETLEN VOLT”

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2020.12.02.


Portré a bukott politikusról.


Szájer József másfél éve, az EP-kampány finisében nyilatkozott a Mandinernek.

- Beszélt a keresztény értékrend nyilvános felvállalásáról,

- beszélt arról, hogy „az európai civilizáció megmaradása a tét”,

- beszélt arról, hogy saját pártcsaládja, az Európai Néppárt csúcsjelöltje azzal, hogy kritizálta 
a magyarokat (a magyar kormányt), átlépett egy vörös vonalat

- beszélt arról, hogy „a magyar polgárok szemében és a saját pártunkban is világossá kell tennünk, nekünk is vannak vörös vonalaink”.

- beszélt arról, hogy „van az emberben felelősségérzet”

- és beszélt arról, hogy „a Fideszben azt megtanultuk, hogy a saját vágyainkat gyakran alá kell rendelnünk a közös érdekének”.

Mindezeket újraértelmezi a belga ügyészség hétfői híre, miszerint péntek éjjel az ötvenkilenc éves Fidesz-alapító, a magyar alaptörvényt szövegező Szájer József:

- a kijárási korlátozást megsértve,

- egy ereszcsatornába kapaszkodva,

- vérző kézzel,

- hátizsákjában kábítószerrel,

- rendőrök elől menekült...

A sajtóhírek mindemellett arról szóltak, húsznál is többen, többségükben férfiak vettek részt az orgián, amelyre a házigazda nyilatkozata szerint eredetileg meg sem hívták Szájert...

SZÁJERREL ÜZENHETTEK BRÜSSZELBŐL A FIDESZNEK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.12.02.


Senki ne gondolja, hogy Szájer József brüsszeli lebukása – ahogyan ő fogalmazta: botlás. Nem volt az már Borkai „botlása” sem, és az sem botlás, ami most Szájerrel és a Fidesszel történt. Igen, a Fidesszel, mert ez nem Szájer József története, ő csupán szereplője ennek a Fidesz számára kínos sztorinak, ám ezt a mostani forgatókönyvet nem Budapesten, hanem Brüsszelben írták.

Nem egyszerű botlásról van szó, hanem egy életformáról. Szájer József – normál üzemmenetben senki másra sem tartozó – nemi identitása a Fideszben évtizedek óta ismert, a magyarországi nyilvánosság jó része is tud erről, de idáig ez nem volt téma, mert – nagyon helyesen – mindez magánügy.

Magánügy addig, ameddig nem közpénzből megy, és nem egy álságos, magát kereszténynek és konzervatívnak mondó, másokat gyakorta „buzizó” párt képviselője bukik meg egy „többségében férfiak részvételével” zajló szexpartin. Ahol – mint utóbb a belga rendőrség közölte – drogot is találtak az ereszcsatornán menekülő Szájer táskájában...

TGM: ORBÁN VIKTORNAK MENNIE KELL!

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.12.02.


"Magyarországon elérkezett a változás ideje” – nyilatkozta Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A filozófus szerint ma már olyan állapotban van a politikai rendszer, hogy a tapasztalatlan, és csekély tehetségű ellenzék hatalomra kerülése is közérdek. Demeter Szilárd Origón megjelent írására reagálva Tamás Gáspár elmondta, hogy ami a hírhedt cikkben megjelent, az nemcsak gyomorforgató, hanem bizonyíthatóan hazug is. Sajnos ilyen uszító cikk hetente, nagy számban jelenik meg a kormányközeli magyar sajtóban. Csak a Magyar Nemzet naponta közöl fél tucat hasonló hangvételű írást.

Tamás Gáspár Miklós már az interjú elején azt közölte, hogy nem kívánja kommentálni azt a botrányt, amely Szájer József körül kialakult. A filozófus szerint a melegbárban történteket – beleértve a kábítószer előkerülését, vagy Szájer kétségbeesett menekülését – a politikus magánéletének tekinti, s semmilyen formában nem nyilatkozik arról.

A beszélgetés ezek után Demeter Szilárd Origón megjelent, hírhedt és visszavont írásáról szólt. TGM cáfolta azt, a magyar kormánypropagandában gyakran visszatérő állítást, amely szerint a „nyitott társadalom” korlátlanul fogadná a bevándorlókat. Ez ugyanis nem igaz, hisz' a nyitott társadalom fogalmát 1945-ben írta le Karl Popper, és művének legfontosabb tézise, hogy szabad és egyenlő emberek csak nyitott társadalmakban élhetnek együtt. Felfogása szerint antikommunista volt, s az írásával kezdődött a szellemi hidegháború. Nem mellesleg Popper tanítványa volt Soros György, viszont az hangsúlyozandó, hogy a menekültkérdés a nyitott társadalom elméletéhez nem tartozik hozzá. Ez tehát csak a Fidesz találmánya, tesszük hozzá...

A SZÜLEIK TÖRÖK VENDÉGMUNKÁSOK VOLTAK, ŐK MÁR MILLIÁRDOS TUDÓS SZTÁRPÁRKÉNT FEJLESZTETTEK KORONAVAKCINÁT

TELEX
Szerző: BOZSÓ ÁGNES
2020.12.02.


Ugur Sahin és Özlem Türeci, a török származású német házaspár még az esküvőjük napján is a laboratóriumban kutattak 2002-ben. A laborból mentek át összeházasodni a hivatalba, majd visszamentek kísérletezni a munkahelyükre. Ők alapították 12 évvel ezelőtt a BioNtech biotechnológiai céget, most pedig úgy tűnik, hogy nem csak az egészségügy, hanem

a török származású németeket megbélyegző sztereotípiák terén is áttörő változásokat érhetnek el.

Az amerikai Pfizer gyógyszeróriás és a BioNtech 2018-ban, jóval a koronavírus megjelenése előtt kötött szövetséget, hogy közösen találjanak megoldást rákos és az influenzás megbetegedések kezelésére. Most pedig együtt fejlesztették ki az ígéretesnek tűnő oltóanyagot a koronavírus ellen, amely a 65 év felettieknél több 90 százalékos hatákonysággal véd a fertőzés ellen. Az eredmény felülmúlta a tudósok várakozását, és november 17-én a Pfizer és a BioNtech benyújtotta a kutatás adatait az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához, hogy sürgősségi felhasználásra kérjenek engedélyt, december 2-án pedig engedélyt kaptak a briteknél...


MERKEL AZ EU SÍRJÁT ÁSSA, HA ENGED ORBÁNÉK ZSAROLÁSÁNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.12.01.


Eddig is Németország tette lehetővé az Európai Unió első fasiszta (most már inkább náci) államának létezését és működését Magyarországon. A németek szépen szavalnak a jogállamiságról, de minden tettük ellentétes a szép szavakkal. Képmutatás minden deklaráció a jogállamiságról és az európai demokratikus értékekről, miközben tűzön-vizen át védelmeznek, fedeznek és pénzelnek egy illiberális fasiszta rendszert, amelynek ideológiája ráadásul antiszemita és náci, ahogy azt az ország hivatalban levő fő kultúrpolitikusa, Demeter Szilárd, kormánya teljes egyetértése és támogatása mellett, a napokban kifejtette.

Az Európai Unió demokratikus országai eljutottak odáig, hogy elegük van a két illiberális fasiszta állam, az orbáni Magyarország és a fasiszta lengyel csatlósállama packázásaiból, s végre megtalálták a megoldást arra, hogy összekapcsolják a jogállamiság követelményét azzal, amiért ez a két vérszívó fasiszta csőcselék még tagja az Európai Uniónak: a pénzzel. Világos, hogy Orbán és lengyel tanítványai nem engedhetnek egy centimétert sem ebben, mert a jogállamiság nekik a politikai halálukat jelentené, hiszen az egész önkényuralmi rendszerük a jogállamiság felszámolására épül. Ezért visszaélnek a vétójogukkal és zsarolják az EU-t.

Az EU német elnökségének feladata lenne, hogy a kialakult patthelyzetet megoldja, de ha az Európai Unió alapszerződéséhez és a jogállamisághoz ragaszkodnak, akkor nem engedhetnek semmit Orbánnak és lengyel bűntársainak. Nem kellett sokáig várni Merkel tyúkanyó engedékeny nyilatkozatára, miszerint mindkét félnek engednie kell és kompromisszumot kell kötni. Vajon milyen kompromisszumot lehet kötni a jogállamiság követelményét illetően? Ami Orbán számára elfogadható, az csak olyan kompromisszum lehet, hogy tovább játszhatja a mocskos játékát az EU-n belül, építheti a náci diktatúráját az EU pénzén, s még ki is oktathatja a demokratikus jogállamokat, hogy azok gázkamrát jelentenek az olyan derék náciknak, mint ő és a bűnszervezete.

Merkel tíz éve dédelgeti a magyar fasisztákat, megtagadva a jogállamiság feltételeit az Európai Unió magyar polgáraitól, a legaljasabb módon hazudozik és szolgálja ki egy bűnszervezet igényeit a német autógyárak extraprofitja érdekében. Merkel egy hazug, képmutató és álnok politikus, az Európai Unió sírásója, mert ha most nem állítják meg ezeket a fasisztákat, akkor ezek átveszik az Európai Uniót, és Merkel lesz az első a képmutató országával együtt, akiket a fasiszták bekebeleznek. Alig néhány éve még reszkettek, rezgett a léc, hogy a nagyszájú Orbán az orosz titkosszolgálat támogatásával az európai szélsőjoboldalt hatalomra juttatja, ami egy hajszálon múlt. Ha bármilyen krízis beüt, amit kihasznál az európai szélsőjobb, nekik végük. Orbán belülről számolja fel az Európai Unióban a jogállamiságot és a fasizmus lesz a fő ideológia...

KÖZEL 3 MILLIÁRD FORINTÉRT ELLENŐRZIK AZ ATLÉTIKAI STADION KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAIT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2020.12.02.


A Főber Zrt. és az Óbuda-Újlak Zrt. párosa 2,88 milliárd forintért végzi az atlétikai vébére készülő stadion tanácsadói és ellenőri feladatait. A 2023-as budapesti világbajnokságra tervezett atlétikai stadion költségei elérhetik a 200 milliárdot.

A 2023-as atlétikai világbajnokságra készülő Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezéséhez tartozó mérnöki és ellenőrzési feladatokat nettó 2,88 milliárd forintért a Főber Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt., valamint az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt. végezheti – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő hétfői számából. A tendert a Napi.hu szúrta ki először.

Az állami tulajdonú BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.) a stadion kivitelezéséhez szükséges beruházás-lebonyolítói, mérnöki tanácsadói, építési, szerelési munkái tekintetében projektmenedzsment, építési műszaki ellenőri és egyéb ellenőri feladatok ellátásával bízta meg a cégeket.

A nyílt eljárásra három ajánlat érkezett, a nyertes páros mellett ajánlatott tett a budapesti CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., és a pécsi Mecsek Mérnökiroda Kft. is, azonban mindkét cég ajánlata érvénytelen volt...

A BULI HÁZIGAZDÁJA SZERINT SZÁJER AZT MONDTA NEKI, HOGY Ő IS RENDEZETT MÁR SZEXPARTIT A SAJÁT LAKÁSÁBAN

444.HU
Szerző: SZILY LÁSZLÓ
2020.12.02.


Nyilatkozott a belga De Standaard-nak
David Manzheley, annak a belga járványügyi előírásokat megsértő meleg orgiának a házigazdája, amin Szájer József fideszes EP-képviselő is részt vett múlt pénteken, két nappal a lemondása előtt. A beszámolója fő vonalakban egybevág az eddigi információkkal, de egyes pontjain újdonságokat is tartalmaz.

A 29 éves, közgazdasági diplomával rendelkező férfi elmondta, hogy alapesetben úgy kéthavonta szokott ennél sokkal nagyobb, durván százfős meleg orgiákat rendezni bérelt lakásokban és más helyszíneken. Hobbiként, élvezetből, nem pénzkereset végett. Ez most egy jóval szerényebb esemény volt, amit a saját belvárosi lakásába szervezett, ahol a barátjával kettesben élnek. Whatsappon hirdette meg az eseményt a barátai körében, a részvétel feltétele az volt, az az illető ne legyen HIV-pozitív vagy koronavírusos. Tízen mondtak igent, köztük többen olyanok, akik már átestek a covidon, ők mind elhozhatták egy-egy barátjukat, Manzheley szerint így került a társaságba Szájer is.

A házigazda azt állítja, hogy az ő bulijain nincs zene és tánc, ez ellentmond a korábbi híreknek, hogy emiatt hívták rájuk a rendőrséget. Manzheley elmondása szerint a bulijai csakis szabad szexről szólnak. “Ide csakis a szexért járnak. Az óvszer nélküli szexért, férfiakkal. Nők nincsenek jelen. Az egyetlen szabály, hogy a résztvevők nem lehetnek HIV- vagy koronavírus-pozitívak.” - magyarázta. Szintén alapszabály, hogy a vendégeknek meztelenre kell vetkőzniük...

TÉNYLEG MIÉRT KELLENE NEKIK EHHEZ BÁRMIT IS SZÓLNI?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2020.12.02.


Szájer József csúfos, ereszen menekülő, drogos, szexpartis lebukásának sztorijában szerintem egyetlen dolog fontosabb, mint maga az aktus, illetve mint az a képmutató, hazug, sőt, talán a maga megfoghatóságában nem is létező fideszkádéenpés értékrend, amit ezzel leleplezett. Ez a dolog pedig az, hogy mit kezd vele, milyen irányba fordítja, egyáltalán hogyan reagál/nem reagál rá a holdudvar. Sakálmédiástul.

Mert ebből arra is lehet következtetni, hogy a kormány véleménye szerint a kormány lopáson, korrupción és hazudozáson kívül a társadalom gyűlöletre kondicionálására épülő legfőbb gyűlölet-és álszentség-politikájában mennyi potenciál van még. Vagyis a legérdekesebb kérdés az, hogy ez a Magyarország hírnevét súlyosan megtépázó, sajnos igen széleskörű nemzetközi (sajtó)érdeklődésre számot tartó botrány visszavesz a Fidesz családbarát, kerERESZténykonzervatívnak hazudott nagy arcából, vezethet-e valamiféle újratervezéshez, vagy ugyanonnan folytatják, ahol a Szájer-féle ganbang előtt abba se hagyták?

Lehet, hogy eleve álnaiv a felvetés, hiszen. Tíz év alatt láttunk akár egyszer is olyat, hogy bármely átmeneti pofáraesés a konszolidáció irányába mozdította volna az állampártot? Láttunk akár egyszer is olyat, hogy hangosan és érthetően kifejezték volna a megbánásukat, beismerték volna a hibájukat és kéztördelve könyörögtek volna bűnbocsánatért? Történt bármi érdemi változás, kopernikuszi fordulat a tavalyi önkormányzati választás után, ami indokolná, hogy egyáltalán feltegyük ezeket a kérdéseket? Alapvetően nem történt, a Fidesz legfőbb politikája az összes többi mellett az, hogy minden esetben vérszemet kaptak. Az alábbiakban összekötöttem egy csokorba, mit reagált az elmúlt 24 órában a Fidesz Szájer József brüsszeli kalandjaira:...

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: SZÁJERRŐL NEM KELL BESZÉLNI, A KÉPMUTATÁST NEM MOST TALÁLTÁK KI

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.12.02.


A filozófus szerint a magyar kormányfőt gyűlöli az ország, amelyet morálisan lezüllesztett, és a járványban az is kiderült: rosszul is kormányoz.


Változásra van szükség: Orbán Viktor nem maradhat az ország élén. Morálisan lezüllesztette és tönkre tette ezt az országot. Ehhez mások is hozzájárultak, de ma ő Magyarország szinte teljhatalmú vezetője, úgyhogy Orbánnak mennie kell! – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós az ATV kedd esti Egyenes beszéd című műsorában A filozófus, mint mondta, Szájer József ügyéhez nem kíván hozzászólni egyáltalán, más ember magánügyeiről nem kell a nyilvánosságban beszélni, és a képmutatást nem most találták ki. Ugyanakkor leszögezte:

„mára olyan állapotba jutott a magyar politikai rendszer, hogy egy viszonylag tapasztalatlan és csekély tehetségű ellenzék hatalomra kerülése is közérdek.”

Ezt többek között Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának Origóban megjelentetett, majd visszavont, „Európát Soros gázkamrájának” ábrázoló, nemzetközi felháborodást kiváltó cikkére is alapozta. Tamás Gáspár Miklós kifejtette: amikor az emberek elolvasták azt a szörnyűséges cikkét, rengetegen fölháborodtak, de nagyon kevesen figyeltek fel egy másik tényezőre: amit ez az ember állít, az nem igaz. – Ilyen cikk legalább 40 jelenik meg egy átlagos héten ugyanezzel a tartalommal, csak legfeljebb „nem ilyen ügyesen megírva”, például a Magyar Nemzetben napi 5-6, de például az Origón, Mandineren, a Pesti Srácokon is rendszeresen. Demeter Szilárd most azt állítja, hogy a nyitott társadalom fogalma azt jelenti, hogy beengedik a bevándorlókat – mondta filozófus. Kiemelte:

„Ehhez képest a nyílt társadalom fogalmát 1945-ben írta le Sir Karl Popper (osztrák származású angol-zsidó filozófus), A nyitott társadalom és ellenségei című, magyarul 2001-ben megjelent munkájában. A bevándorlásról szó sem esik benne, és maga Soros György sem foglalkozott ezzel, aki egyébként tanítványa volt Poppernek. Soros György azt gondolja a bevándorlás kérdéséről, mint a világon a legtöbb liberális. Ez tehát hazugság, ami nem tartozik a nyitott társadalom fogalmához.”...

KÉRI LÁSZLÓ: VÉGTELEN NAGY HAZUGSÁG ÉS GICCS AZ EGÉSZ ORBÁN-KORSZAK

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2020.12.02.


A jobboldal az elmúlt évszázad legnagyobb formátumú politikusaival, Tisza Kálmánnal, Bethlennel sőt, Roosevelttel, Helmut Kohllal egy sorban említve dicsőíti Orbánt, aki Kéri szerint inkább egy fordított Midasz király – bármilyen aranyhoz is nyúl, szarrá válik a kezében.


Már-már a kádári konszolidációt idéző hozsannázásokat írják sűrűn hálás kezek a jobboldali térfélen, miután rekordot készülnek jegyezni Orbán Viktor „uralkodásának” 14 évével. Egy Deák Dániel nevű udvari politológus nemes egyszerűséggel a XX. század legnagyobb formátumú politikusaival jegyzi egy sorban, Varga Judit miniszter bátran köszöntötte a főnökét egy közös képpel s a kommentárral, miszerint „történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok, további jó egészséget és sok erőt az előttünk álló munkához Miniszterelnök Úr!” Ön miként látja ezt a közel másfél évtizedet – hagyott-e maga mögött történelmi lábnyomot?

– Emlékszik maga még Lázár Györgyre?

Én már sajnos igen.

– ’73-tól ’87 nyaráig ő volt a miniszterelnök Kádár alatt. Nos, nála unalmasabb, jellegtelenebb politikus kevés volt, azt sem tudjuk már, hogy ki volt. Pár éve halt meg 98 évesen. Nos, ő is hosszú ideig volt politikus – mondhatni orbáni magasságban – és mára már senki sem emlékszik rá. Hozzá képest Orbánra minden bizonnyal jóval tovább fogunk emlékezni, kérdés, hogy milyen okból...

AKI TUD, ROHANJON MÉG AZ IDÉN NYUGDÍJBA? - TÁBLÁZATTAL, KALKULÁCIÓVAL SEGÍTJÜK A DÖNTÉST

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2020.12.02.


Biztosnak látszott, hogy a friss nyugdíjak megállapításához rendelt szorzószámok nagyságát alaposan megnyirbálja a vírus, de nem ezt mutatják most a számok. A nyugdíjba készülőknek így komoly dilemma: rohanjanak, vagy inkább érdemes a következő évre halasztani aktív időszakuk befejezését.


Az idén szeptemberben a KSH friss adatai szerint a bruttó átlagkereset 8,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban; január-szeptemberben 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, várakozásaik szerint 10 százalék körüli lesz a 2020-as bérek emelkedésének dinamikája. Ez pedig erősen érdekelheti azokat (úgy tűnik, az Azénpénzem.hu több olvasója is érintett), akik most tűnődnek azon, hogy az idén vagy jövőre menjenek nyugdíjba.

Biztosnak látszott, hogy a friss nyugdíjak megállapításához rendelt szorzószámok nagyságát alaposan megnyirbálja a vírus, de már szeptemberben is látszott, hogy valószínűleg nem a papírforma érvényesül. A döntéshez szükséges néhány szempontot az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Jövőre a korábbi évektől eltérően a 13. havi nyugdíj „visszaépítésének” első fázisaként egyheti plusz kapnak, akik már az idén nyugdíjasok...

A MAGYAR ELLENZÉK MINT PIACI KOFA

1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2020.12.02.


Piaci kofa: szembejön veled egy ügy és rászállsz. Elmegy, rászállsz a következőre. Eladnád magad és az ócska portékádat, de csak nem megy. Nem akartam durvábbat írni, pl. a légy meg az anyag kapcsán, mert nem.

Az az olcsó örömködés, ami nemcsak a FB-társadalomban, hanem az ország vezetésére magukat képesnek látó ellenzéki vezetőktől (első- és másodvonal) folyt kivált tegnap a Szájer-ügyben, előtte meg a Demeter-ügyben, nos, kiábrándító. Elképzelem, amint Churchill, Adenauer, de Gaulle vagy Thatcher ezen a nívón ragadták volna meg az országuk akkori válságát, vajon fennmaradt volna-e a nevük a történelemben. A mi válságunk nem véres, nem világrengető, mint egyiküké-másikuké volt, de más szempontból mélyebb, elhúzódóbb és bonyolultabb...

“ORVOST MEGÁLLNI ÉN MÉG NEM LÁTTAM ITT” – INTERJÚ EGY ÖNKÉNTESSEL AZ INTENZÍV COVID-OSZTÁLYRÓL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2020.12.02.


Műszakonként 120 pár kesztyűt használnak el, fiatal betegeket látnak meghalni, közben küzdenek a szakemberhiánnyal: volt, amikor egy teljes osztályra egyelten intenzív szakápoló jutott. A betegszobák megteltek, már más helyiségeket is szobának rendeztek be. Ha pedig egy ágy megüresedik, szinte azonnal elfoglalja más. Akiket intubálnak, nagy eséllyel már nem kerülnek le a gépről többé. Riport egy orvostanhallgatóról, aki önkéntesként dolgozik egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán.


Tamás (kérésére nem az igazi nevét használjuk) orvostanhallgató, egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán lát el feladatot önkéntesként, havi 40 órában, 12 órás műszakokban. Úgy került a koronavírus betegeknek fenntartott intenzív osztályra, hogy – bár tízéves egészségügyi múltja van – ebben semmi tapasztalata nem volt. És nem csak ő “újonc” itt. Szinte minden dolgozó más területről érkezett.

– Alapvetően itt csak intenzív szakápoló dolgozhatna, hiszen csak ők rendelkeznek a megfelelő képzettséggel ehhez. De most olyan humánerőforrás hiány van, hogy minden ápolót és más segítőt be kell forgatni, akár van intenzíves tapasztalata, akár nincs. Így kerültem ide én is – meséli Tamás. – Egy intenzív szakápolóra a szabály szerint 2 beteg juthatna, most 5-6-ról beszélhetünk. Az ő munkájukat segítjük a legjobb tudásuk szerint...

TÓTA W.: JÓZSEF ÉS A SZÍNES, SZÉLESVÁSZNÚ BUNGA-BUNGA

HVG360
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2020.12.02.


Szájer bukásával az álszent homofóbia szenvedett el csapást. A hozzá hasonlóknak kicsit jobb lesz – ha ezt valami titkosügynök csinálta, akkor köszönjük József nevében is.


Nahát! Ennyit elég volt kimondani a kabaréban, amikor Imrédy Béláról kiderült, hogy kissé zsidó. Imrédy miniszterelnök ugyanis zsidózásból építette fel magát, sosem riadt vissza az uszítástól, sőt összehozott két zsidótörvényt is.

Pedig ott csak egy dédszülő hibádzott. Nem a zsinagóga ereszéről szedték le kaftánban, egy tarisznya macesszel.

Ma Szájer Józsefen röhögünk felszabadultan. Rég nem látott jókedvtől zsong Budapest és az ország. Igazi állatmesét hozott össze a csoportos meleg szexpartiról, gyülekezési tilalom idején, az ereszcsatornán, egy batyu extasytablettával menekülő monyók. A sztorit ismertük: ugyanígy mulattunk Borkain és Tőkés Lászlón, amikor kiderült, hogyan is értik ők a kereszténykonzervatív értékrendet, amit mindenki másra rákényszerítenének. Amerikában ultrafundi prédikátorok és melegeket „gyógyító” kóklerek szoktak lebukni hasonlóan. De kevesen szednek össze minden kelléket a szertárból úgy, mint Szájer.

Majd ha kiröhögtük magunkat, ejtsünk érte pár könnyet kutyafuttában. És emlékezzünk arra, hogy minden ilyen szerencsétlen mögött áll – és szenved – egy erős nő.

Szájer József lehetett volna boldog. Lehetett volna övé is Meseország. De míg a legtöbb rejtőzködésre, sötét lebujokba kényszerülő, a szégyentől rettegő meleg rajta kívül álló okok miatt él ilyen világban, Szájer tehetett volna azért, hogy Magyarország ne ilyen hely legyen.

Nem kötelező egy homofób pártban politizálni.


Akkor sem, ha pénz és hatalom jár érte...

SZABAD SZEMMEL: AZ ORBÁN-KORMÁNY KERESZTÉNY CSALÁDPOLITIKÁJÁT ÉS A MELEG GRUPPENPARTIRÓL MENEKÜLŐ SZÁJERT ÁLLÍTJA SZEMBE A NYUGATI SAJTÓ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.12.02.


Ha a magyar miniszterelnök túlfeszíti a húrt, a Bizottság módosíthat a támogatási sorrenden, és kiszáradnak a források.


Guardian

Az Európai Bizottság elnöke megismételte, hogy Magyarország és Lengyelország forduljon az Európai Bírósághoz, ha bármi kifogása van a tervezett jogállami kritérium ellen. De ne kockáztassák, hogy milliók szenvedjenek miattuk, hiszen Európában tömegek várják a segítséget a Covid-19 miatt. Von der Leyen szerint a mechanizmus megfelelő, arányos és szükséges is. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy bárki ellenezze. De mint mondta, ha bárkinek mégis kétségei volnának, akkor vigye panaszát a luxemburgi testület elé, az szokta tisztázni az ilyen jogi vitákat. De az ügy nem mehet a nélkülöző milliók rovására, a hatalmas, hatalmas válság kellős közepén.

A lap szerint azonban a magyar és a lengyel vezetés csak még jobban bekeményített, amikor a takarékos négyek nemrégiben jelezték, hogy nem fogadják el a szabályozás felvizezését, és Brüsszel nem csukhatja be a szemét a korrupció és a tekintélyelvű kormányzás láttán. A dolgok már odáig jutottak, hogy egy magas rangú francia vezető a múlt héten kijelentette: a Francia Köztársaság nem fog meghajolni egy illiberális demokrácia előtt. A 25-ök egy másik képviselője úgy érzékeli, hogy bizonyos jelek szerint Budapest és Varsó megpróbálna visszakozni, de a megoldást nem várhatják a többiektől, mert a helyzetet ők idézték elő.

Bloomberg

Az Európai Unió már októberben arra figyelmeztette Magyarországot és Lengyelországot, hogy megnézheti magát, ha jövő évtől a szükségköltségvetés miatt az EU kénytelen lesz visszafogni a támogatásokat. Brüsszel éppen a döntő erőpróbára készül a két kormánnyal, ezért próbálja azokat már több hónapja jobb belátásra bírni. Így azzal, hogy hiába van megállapodás a szubvenciókról, a Bizottság a kényszerhelyzetben új sorrendet állapíthat meg. Annak meg Budapest és Varsó ihatja meg a levét. Így értékelte a helyzetet az Európai Tanács jogi szolgálata.

Mindez pedig csapás volna a nettó kedvezményezetteknek, de különösen kellemetlenül érintené Orbánt, mivel ő már a másfél év múlva esedékes választásra összpontosít. A fokozódó gazdasági nehézségek csak tetéznék a járvány következményeit. A miniszterelnök már bejelentette, hogy készül a szűkös anyagi helyzetre, ezért vett fel 2,5 milliárd eurós hitelt.

Uniós diplomaták szerint azonban a politikus nem szeretné, ha túl sokáig húzódna a viszály, ráadásul a magyarok és a lengyelek többsége lelkesen helyesli az uniós tagságot. Ugyanakkor Merkel visszautasítja, hogy a nyári csúcson nem állapodtak meg a jogállami feltételekben.

Financial Times

Szakadék szélén táncol az EU a költségvetés ügyében és diplomaták egyre inkább kétlik, hogy létrejöhet bármiféle kompromisszum az utolsó pillanatban. A legvégső dátum a jövő hétfő, a Bizottságnak és a kijelölt EP-megbízottaknak addigra kellene dűlőre jutniuk a kérdésben. De ha nem lesz megállapodás, a különösen súlyos következményekkel jár – a vírus miatt. A nagykövetek ma döntenek arról, hogy egyáltalán érdemes-e egyeztetni az EP-vel, amikor a magyar és a lengyel kormány vétóval fenyegetőzik.

Brüsszeli illetékesek már szinte biztosra veszik, hogy januártól szükségbüdzsé lép életbe, amire jó 30 éve nem volt példa. Azaz egyelőre nem jut majd pénz olyan, központi és előremutató célokra, mint az egészségügy, a klímavédelem és a migráció. Kapják a támogatást a gazdák, a köztisztviselőknek pedig utalják a fizetésüket. Ám leállnak a szubvenciók milliárdos szubvenciók az olyan országok felzárkóztatására, mint Magyarország és Lengyelország.

Ily módon évi 25-30 milliárd euró megy veszendőbe. És ebben még nincs benne a 750 milliárdos gazdasági mentőcsomag. Az idő fogy, és egyre nagyobb a felháborodás Budapest és Varsó hajthatatlansága miatt. A takarékos négyek azonban abban bíznak, hogy jót tesz majd a Fidesznek és a PiS-nek az a pár hónap, ami alatt az éhkoppot nyeli. Igaz, az osztrákok, a dánok, a hollandok és a svédek is várhatják a visszatérítéseket, de a jelek szerint ezt az árat boldogan megfizetik.

A kérdés azonban az, meddig tart ez az állapot. Az egyik lehetséges kompromisszum, hogy a jövő csütörtöki csúcson elfogadják a hétéves költségvetést, így a csúszás csupán pár hetes lesz. De még ez a kockázatos stratégia is csak akkor lehetséges, ha a magyar és a lengyel vezetés pillája előbb rebben, miközben farkasszemet néz a többiekkel.

Der Standard

Orbán továbbra is elutasítja, hogy a jogállami elvek betartásától tegyék függővé az uniós pénzeket és semmiféle kompromisszumkészséget nem tanúsít. Eddigi legnehezebb csatáját vívja az EU ellen, a blokád, amelyhez Lengyelország is betársult, elhalványít minden eddigi vitát. A magyar politikus azt állítja, hogy a nemzeti szuverenitás forog kockán, valójában azonban az a kérdés, hogy az unió mennyire képes érvényt szerezni a demokratikus normáknak. Például Magyarország és Lengyelország ellenében, amelyek hatalmuk érdekében túllépnek ezeken az elveken.

A magyar oligarchák extraprofitot zsebelnek be a túlárazott uniós pályázatokon. A pénz egy része visszafolyik Orbán hatalmi gépezetéhez. Hogy igazolja álláspontját, a kormányfő olyan veszélyekre hivatkozik, amelyek egyáltalán nem következnek az általa idézett dokumentumokból. Így nincs szó a menekültek kötelező beengedéséről. Viszont az utóbbi időben szélsőséges töredékpártokkal karöltve Magyarországon uszító hadjárat indult a melegek és a transz neműek ellen. Ám a keresztény-nemzeti hangvétel teljes ellentétben áll az orbáni rendszer olyan oszlopainak életmódjával, mint amilyen Szájer József is.

Die Presse

A holland alsóház nem kötelező határozatban ugyan, de felszólítja a kormányt, hogy az perelje be az Európai Bíróság előtt Lengyelországot a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása miatt. Azaz Hága keményebb hangra vált Varsóval szemben. A brit külpolitikai intézet, a Chatham House egyik szakértője szerint a lépés jelzi, mekkora az elégedetlenség a hágai politikában az uniós támogatások kelet-európai elsikkasztása láttán. Ehhez járul, hogy sokan eleve elhibázottnak tartják a keleti bővítést, úgy hogy nem is szeretnék, ha a nyugat-balkáni államokat egyhamar felvennék.

Rutte miniszterelnök külön is ki van akadva azon, hogy a nemzeti-tekintélyelvű magyar és lengyel vezetés keresztbe tesz a jogállamiság és a szubvenciók összekapcsolásának. Mert hogy a két ország zsarolja az EU-t. De hogy meddig, azt nem tudni. Merkel hiába próbálkozik közvetítéssel, de reméli, hogy a jövő csütörtökön, a csúcsértekezleten rendeződik az ügy.

Neue Zürcher Zeitung

A svájci lap úgy látja, hogy kemény kézre volna szükség a Bizottság élén az alapértékekről szóló vitában, csak éppen a jelek szerint von der Leyen nem ilyen. Nagyon is visszafogott a kérdésben, pedig itt egy olyan válság alakult ki, amelyben a szuverenitás és a szolidaritás a tét. A német politikusnő azonban nem azt csinálja, ami ilyen esetben elvárható tőle, nem csap az asztalra. Először nem is szólalt meg a magyar-lengyel zsarolási kísérlet kapcsán. Inkább átengedte másoknak a bokszot. Csak napok múltán érkezett némi dorgálás a Bizottság háza tájáról. Mármint hogy a magyar és a lengyel vezetés szíveskedjen az EUB-t megkeresni a bajával.

Amikor tavaly ilyenkor megválasztották jó oka volt rá, hogy közeledjen Magyarországhoz és Lengyelországhoz, hiszen a két kormánypárt szavazataival jutott a tisztséghez. A kesztyűs kéz még akkor is jellemezte, amikor Orbán tavasszal magára vonta egész Európa haragját, mivel korlátlan felhatalmazást kapott. A mostani súlyos helyzetben pedig a vétó az, amire az EU-nak a legkevésbé van szüksége. Úgy hogy nem lehet elfordítani a tekintetet és bagatellizálni a problémát. Pedig von der Leyen lassan felfoghatná, hogy az unió vezetése mostanság nem mutatkozhat gyengének.

Neue Zürcher Zeitung

Magyarország és Lengyelország attól tart, hogy elfordul tőlük az amerikai elnök, ám a reálpolitika miatt sok minden arra utal, hogy a folyamatosság érvényesül majd a kétoldalú viszonyban. Még akkor is, ha politikailag nem sok köti össze Washingtont, illetve Budapestet és Varsót. Hiszen a demokrata politikus még a kampányban kijelentette, hogy az egész világon feljövőben vannak a totalitárius rezsimek, lásd Belaruszt, vagy a magyarokat és a lengyeleket. A nyilatkozat joggal váltott ki felzúdulást Budapesten és Varsóban, hiszen a kelet-európai diktatúrákkal ellentétben a két kormányt demokratikusan választották meg és Amerika partnere a NATO-ban.

Washingtonban mind a két nagy párt úgy látja, hogy Kelet-Európában vissza kell szorítani a stratégiai vetélytársakat, és ehhez szükség van szövetségesekre a térségben, hiába gondolja azt Magyarország – különben joggal -, hogy hűvösebbre vált a bilaterális viszony. Az Európai Külkapcsolati Tanács varsói irodájának vezetője úgy véli, hogy az új elnök a katonai együttműködéssel gyakorol csikar ki nagyobb együttműködési hajlandóságot a PiS-től az EU-nbelül. Az ellentétek azonban akkor kerülnek majd felszínre, amikor kiderül, hogy világnézeti árkok választják el egymástól a Nyugatot, illetve a magyarokat és a lengyeleket, pl. a nemi kisebbségek, a jogállami mechanizmus és a migráció ügyében.

Die Welt

A lap megerősíti, hogy a Néppárt osztrák alelnöke Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte, miután az a Gestapo és az ÁVÓ módszereihez hasonlította, hogy a strasbourgi frakció vezetője szerint a Fidesznek nem kell tartania a jogállami eljárástól, ha nincs semmi vaj a fején. Karas az összes képviselőnek elküldte aláírásra a levelet, mármint hogy távolítsák el a csoportból a magyar politikust. A végső címzett pedig maga Manfred Weber.

Utóbbi nem reagált a sértésre, de az EPP azonnal tiltakozott. Annál is inkább mert többen, így Tusk elnök, valamint Karas (aki egyben a Parlament második embere) már jó ideje úgy gondolják, hogy a Fidesznek semmi keresnivalója a pártcsaládban. Hogy mi lesz, az alighanem csak jövőre dől el, és alapvetően a CDU-tól függ, illetve annak leendő, új vezetőjétől. Jelenleg a többség nem támogatja, hogy tegyék ki a magyar párt szűrét. Ezért kérdéses, hogy mire jut a Karas-féle kezdeményezést.

Der Standard

Orbán Viktor nem antiszemita, de a magyar politika nagyon is tudatosan épít a kettős beszédre: vagyis kifelé nulla toleranciát hirdet a zsidóellenességgel szemben, odahaza viszont életveszélyes a hivatalos retorika. Ezt Paul Lendvai fejti ki kommentárjában. Mint rámutat, az érmének csupán az egyik oldala, hogy a hatalom idegenszívűnek minősítette a legutóbbi, szociálliberális kormányt, illetve a nemzet hazátlan ellenségeként tünteti fel Sorost. Ideértve, hogy a befektető a keresztény Európára tör. Így Magyarország nemzetközi ellenségképet csinált belőle.

A másik oldalon viszont Orbán és propagandistái ravaszul eladják, hogy Soros a migráció miatt nem tetszik nekik, és teljesen mindegy, hogy zsidó-e vagy sem. Ugyanakkor Budapesten egy sor áltudományos intézet működik átírták a tankönyveket és egész szakértő had igyekszik kisebbíteni a Horthy-rezsim felelősségét 560 ezer zsidó halálában. És most meg itt van a nemzetközi botrány Demeter Szilárd miatt. Nem csupán a gyűlölettel teli dolgozat miatt, a szerző személye is fontos, hiszen nem kis rangot visel a kulturpolitikában. Hogy visszavonta az írást, az mit sem változtat azon, hogy a példátlan kisiklás a rezsim roppant kockázatos retorikájából következik.

Libération

Botrányt keltett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, de gyalázatos kijelentései beleillenek a kormány által gerjesztett légkörbe. Az utóbbi 10 évben magyar hivatalosság még nem váltott ki ekkora felháborodást. Pont akkor, amikor az Orbán-kormány és lengyel szövetségese kikel a jogállami mechanizmus ellen, miután Brüsszel rendszeresen bírálja mindkettőt a demokratikus értékek lerombolása és amiatt, hogy a többiek szakállát húzogatják. Maga Demeter Szilárd vezeti a miniszterelnök kulturkampfját. Egy csomó támogatásról dönt. A hatalompárti sajtó évek óta kódolt antiszemitizmust alkalmaz.

The Times

Orbán Viktor szoros szövetségeseként, valamint az Európai Néppárt egyik vezető EP-képviselőként mutatja be a lap Szájer Józsefet, miután azt letartóztatta a brüsszeli rendőrség, amiért szökni próbált egy szexparti után. Hivatalos közlés szerint egy meleg gruppenösszejövetelről volt szó. Hozzáteszi, hogy a magyar kormányt mostanság bírálatok érik, mivel az alaptörvénybe akarja foglalni, hogy meleg párok ne fogadhassanak gyereket örökbe. Az alkotmányt Szájer írta át, és abban az szerepel, hogy Magyarország megvédi a család intézményét, ami a férfi és a nő szövetségén alapul.

Parlamenti források szerint különben a politikus eltörte a lábát, amikor lemászott az első emeleti lakásból, amely egy meleg bár fölött található a belváros szívében. A cikk kitér arra, hogy a feleség Handó Tünde, újdonsült alkotmánybíró, és hogy a párnak egy gyereke van.

Egy magas rangú strasbourgi forrás szerint nem az a gond, hogy Szájer orgián vett részt, az szíve-joga. De megszegte a járvány miatt elrendelt szigorú korlátozásokat. Egy belga EP-képviselő pedig azt írta, hogy egyesek soha nem tanulnak. Ezért meg kell büntetni Szájert, mert a törvény egyformán vonatkozik mindenkire.

Financial Times

Orbán egyik legfőbb hívét kapcsolták le egy csak férfiak számára rendezett brüsszeli orgián. Szájer, a nacionalista Fidesz egyik oszlopa segített életre hívni az alaptörvényt, amelyről igen széles körben gondolják úgy, hogy korlátozza a nemi kisebbségek jogait. Ez másfél éven belül immár a harmadik lemondás ilyen okok miatt, miközben Orbán vitába keveredett az EU-val a pénzügyek miatt. A lap egyébként próbálta elérni Szájert, hogy az mesélje el, milyen jellegű is volt a rendezvény. A tudósítás rámutat, hogy magyar kormánypárt konzervatív-keresztény retorikát alkalmaz, Kövér László pedig nemrégiben a pedofíliához hasonlította melegséget.

Guardian

Szájer Józsefre egy járókelő figyelmeztette a helyszínre érkező erősítést, mert látta, hogy a képviselő leereszkedik a lefolyócsövön. A kezei véresek voltak, viszont a hátizsákjából extasy került elő. A buli részvevői egyébként meztelenek voltak, illetve már alig viseltek ruhát, amikor betoppantak a hatóságok.

Belgiumban este 10 és reggel 6 között kijárási tilalom van érvényben, a vendéglők január közepéig zárva tartanak. A maszkot még épületen belül is viselni kell. A képviselőkre ugyanakkor tettenérés esetén nem vonatkozik a mentesség. Ezt az a letartóztatáskor az éjszaka kellős közepén kellett tisztázni a belga Külügyminisztériummal. Az újság kitér arra, hogy az Orbán kormány politikájának központi eleme a családi értékek védelme, de a hatalom részéről gyakran hallani LMBT-ellenes retorikát.

Die Presse

Szájer József belebukott a brüsszeli szexpartiba, hiszen tetten érték az illegális murin. A Fidesz alapító tagjáról és az alaptörvény egy társszerzőjéről van szó. Az eset a belga főváros melegnegyedének egyik ismert bárja fölött történt, némi drogfogyasztással körítve. Az EP-ből az szivárgott ki, hogy a politikus nagyon nem reménykedhet a diplomáciai mentességben, mert az magánügyekre nem terjed ki. Egyúttal úgy hírlik, hogy a Brüsszelben már jó ideje koloncként tekintettek rá, részben a melegsége, részben amiatt, hogy voltak más jellegű szexuális kilengései is. Azt is szemére hányják neki az unióban, hogy nagyrészt ő alkotta meg az új alaptörvényt, amely nem összhangban a jogállami elvekkel, ugyanakkor az ország tekintélyelvű irányításának alapját képezi.

NBC

Dombos Tamás, a Háttér Társaság melegjogi szervezet nevében úgy nyilatkozott, hogy Szájer 
az elején még kiállt a melegek mellett. Így jelezte, hogy szerinte nem kellene bevenni az alaptörvénybe a házasság heteroszexuális definícióját, de nem tiltakozott, amikor az mégis belekerült a szövegbe. Ugyanakkor, szintén 2011-ben, még ellenezte, hogy a rendőrség be akarta tiltani a Pride Fesztivált. Később pedig az általa vezetett fideszes delegáció Strasbourgban egy sor haladó döntés mellé állt, ami a párt hazai képviselőire nem jellemző. Az utóbbi időben azonban nem nyilvánult meg, noha mind erősebb a homofóbia. És az LMBT-emberek népszerű célpontot jelentenek a kormánypárt számára.

BBC

A budapesti tudósító úgy értékeli, hogy a Szájer-ügy nagy csapás a Fidesz számára, hiszen a politikus a néppárti képviselőcsoport egyik vezetője. Nagy szerepe volt abban, hogy a párt a kereszténydemokraták soraiban maradhatott, bármennyire és éles bírálatok érték. A botrány azért is kellemetlen, mert a fiatal demokraták hagyományos családi értékek mellett kampányolnak. Megjegyzi ugyanakkor, hogy vasárnap még mindenkit, barátot és ellenfelet is meglepett a lemondás bejelentése, de akkor még volt ismeretes az igazi ok.

Neue Kronen Zeitung

Roppant kínos az egész Szájer-ügy a nemzeti-konzervatív Fidesz számára, mert itt egy meleg szexpartiról van szó, az meg teljes mértékben ellentmond az orbáni párt értékeinek. A kormányerő ugyanis nyíltan küzd az LMBT-közösség, a melegek, biszexek, transzneműek és mások jogai ellen.

NEM ÁLLT NAGYON A NER ÚTJÁBAN, MÉGIS MEGSZÜNTETTÉK A JOGVÉDELEM FONTOS BÁSTYÁJÁT, AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁGOT

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2020.12.02.


Kedden szavazta meg az Országgyűlés az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) megszüntetését, pontosabban annak beolvasztását az alapvető jogok biztosának hivatalába 2021. január 1-től. A Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő javaslata alapján megszavazott törvénymódosítással kapcsolatban többen is aggodalmukat fejezték ki az utóbbi hetekben, hiszen a jogérvényesítés egy fontos intézménye kerülhet veszélybe, ami a munkavállalói jogoktól kezdve az iskolai szegregációig át az LMBQ-jogokig rengeteg ügyben érint különböző érzékeny csoportokat.

Csak hogy néhány példát említsünk a közelmúltból: az EBH elmarasztalta a Debreceni Egyetemet, miután az kitiltotta Facebook-oldaláról egy hallgatóját, aki Vlagyimir Putyin egyetemi díszpolgári címe ellen tiltakozott egy kommentben; megbírságolta Tiszavasvári önkormányzatát a helyi romák méltóságának megsértése miatt, miután az „integráció” címén megfélemlítő járőrözést szervezett a településen; megállapította, hogy a pécsi önkormányzat jogsértést követett el, amikor szándékosan nem értesített egy helyi lapot a nyilvános sajtóeseményeiről; egymillió forintra bírságolta a (még Tarlós vezette) fővárost a szexuális kisebbségek korlátozása miatt, miután a Főpolgármesteri Hivatal informatikai hálózatán blokkolta a melegjogi szervezetekhez köthető internetes tartalmakat, de megbüntetett például egy olyan postát is, amely nem volt hajlandó akadálymentességet biztosítani a fogyatékossággal élő emberek számára...

NEM KELL FÉLNI, JUT MINDENKINEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
 - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Pável Melinda
2020.12.02.



A világjárvány az világjárvány, mindenütt érezteti a hatását. Még Magyarországon is, amely arról híres, hogy itt mindig minden nagyszerű. Már ami az utóbbi évtizedet illeti, mert előtte ugye maga volt a pokol, a nemzeti kormánnyal viszont tündérország köszöntött ránk. Vagy ha most még nem is, de hamarosan az lesz, megállíthatatlanok vagyunk, már látjuk az alagút végén a fényt.

Ez a fény az elmúlt tíz év nélkülözhetetlen kelléke, ez tartja életben a reményt, ezt szolgálja a médiából szüntelenül áradó beszámolók tömkelege a sikerekről, naponta átadnak valamit, ha csak egy földutat is, de nagy parádéval felavatják, népviseletbe öltözött lányok tartják a szalagot, amelyet ünnepélyes ceremónia keretében vagdalnak darabokra a rangos résztvevők. A környék összes papja ott serénykedik és felszenteli még a vakondtúrást is, mindezt csakis a mi kedvünkért, mert nekünk erre van igényünk, ettől vagyunk boldogok. Nálunk még a válság is más, mint egyebütt, mi ugyanis látjuk az ebben rejlő lehetőségeket, így semmi kétség, mi ebből a helyzetből is profitálunk majd...

A SZÁJER-ÜGY: HAVEROK, BULI, HANTA!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.12.02.


Ha valakinek sikerült felvételt készítenie arról, amint Szájer József, a Fidesz EP képviselője meztelenül ereszkedik le egy ereszcsatornán, hogy meglógjon a belga rendőrök elől, bizonyára sok pénzt kapna érte egy bulvárlaptól vagy egy tévétársaságtól. Jobb azonban, ha tudja az illető, a Fidesz nem hagy elvarratlan szálakat, így számolnia kell azzal, hogy a magyar kormánypárt bosszút fog állni, ha egy ilyen felvétel nyilvánosságra kerül. Mert nem csupán Szájer meztelen, hanem most már a pártja is.

Bizonyára egész hétvégén talpon volt a Fidesz válságstábjának minden tagja, hogy kitaláljanak egy olyan megoldást a Szájer-ügy kezelésére, ami a lehető legkevesebb kárt okozza a párt imázsának. Az előzmény az, hogy a Fidesz egyik meghatározó politikusa - aki már a negyedik ciklusban képviseli pártját az Európai Parlamentben – pénteken este egy olyan házi szexpartin vett részt Brüsszelben, amelyen egyrészt durván megsértették a belga járványügyi előírásokat, másrészt drogot is találtak a résztvevőknél. A dolog pikantériája, hogy a rendőrök elől az ereszcsatornán menekülő magyar politikus a parti szervezőjének állítása szerint meztelen volt, amikor a karhatalom lekapcsolta.

Nyilvánvaló, hogy Szájer tette finoman szólva se volt NER-kompatibilis, így a válságstábnak olyan megoldást kellett találnia, amely talán elfedi a botrány pikáns részleteit. Ezért kérhette (utasíthatta?) a Fidesz vezetése a politikust arra, hogy vasárnap mondjon le képviselői mandátumáról, és indoklásában semmiképpen ne utaljon a pénteki orgiára. Így talán megmaradhatott volna Szájerről az a kép, mely szerint egy tőről metszett kereszténydemokrata politikus, aki csak Istenben, és a hazában hisz, és esze ágában sincs meztelen férfiak társaságában drogokat fogyasztani.

A probléma viszont az volt, hogy az ügyben a brüsszeli hatóságok járnak el, a belga sajtót pedig nem tudja úgy irányítani a magyar kormánypárt, mint a hazai lakájmédiát. Nem telt el tehát két nap sem Szájer lemondása után, máris szárnyra kaptak a hírek arról, hogy a politikus távozása mögött nem egy régi dilemma lezárása áll, hanem egy balul sikerült szexparti, amely ráadásul a járványügyi korlátozások súlyos megszegésével együtt járt. Szájer bűnei tehát mennyiségi és minőségi értelemben meghaladták a még kezelhető szintet a Fidesz agytrösztje számára is...

A LEGGAZDAGABB MAGYARORSZÁGI CSALÁD VAGYONÁNAK TÖRTÉNETE – 1. RÉSZ

G7.HU
Szerzők: FABÓK BÁLINT, JANDÓ ZOLTÁN
2020.12.02.


A tatár származású Megdet Rahimkulov a negyvenes éveinek végén járt, amikor egy alig pár évvel korábban alapított orosz állami cég menedzsereként Magyarországra érkezett a rendszerváltás után. Cégvezetőből hamarosan milliárdos banktulajdonos lett, bő tíz évvel később pedig Magyarország leggazdagabb embereként tért vissza Oroszországba.

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején nem sok embernek volt nagyobb hatása a hazai vállalati szférára, és úgy általában a gazdasági élet egészére, mint Rahimkulovnak. Az orosz cégvezető dolgozta ki azt a megállapodást, amely alapján Oroszország húsz éven át szállította a gázt Magyarországnak, és amelyen majdnem dollármilliárdokat buktunk néhány éve.

Részben miatta kezdte el bekebelezni a TVK-t a Mol, majd tíz évvel később az ő részvénypakettjének megvásárlása után robbant ki a Mol-OMV háború, amelynek a végén kis híján hasonló sorsra jutott a magyar olajcég is. Volt többségi tulajdonos a Zalakerámiában, milliárdokat nyert az Antenna Hungária privatizációján, és ennél is egy nagyságrenddel többet a Borsodchem tőzsdei kivezetésén, majd megszerezte a OTP több mint tizedét.

Bár Megdet Rahimkulov már több mint tíz éve nem él Magyarországon, a rendszerváltás után összegyűjtött vagyona a mai napig meghatározó a magyar gazdaságban. Ahogy megírtuk, az örökségnek köszönhetően fiai, a magyar állampolgársággal is rendelkező Timur és Ruszlan közösen nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor együtt. A testvérek a két talán legfontosabb magyar vállalatcsoport, az OTP és a Mol legnagyobb tulajdonosai közé tartoznak...

FERENC PÁPA: A MIGRÁCIÓ CSAK AZOKNAK A FEJÉBEN JELENT FENYEGETÉST A KERESZTÉNYSÉGRE, AKIK HASZNOT HÚZNAK ENNEK HANGOZTATÁSÁBÓL

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2020.12.02.


Diego Maradona halála után az egyik felkapott, sokat idézett anekdota arról szólt, hogy a legendás argentin labdarúgó hogyan ábrándult ki a katolikus egyházból. Amikor Maradona 2000-ben II. János Pál pápa meghívására a Vatikánban járt, elképedve nézte az arannyal bevont mennyezeteket. És feltette magának a kérdést, hogy hogyan lehet valaki akkora szemétláda, hogy miközben aranyozott plafon alatt lakik, eljár a szegény országokba, hogy ott teli hassal gyerekeket csókolgasson.

Ebben a történetben benne van Maradona ismert nyers stílusa, de valamit megragad abból a felismerésből, ami az elmúlt évtizedekben meglehetősen elterjedté vált a nyugati világban is: hogy a katolikus egyház rendkívül elszakadt a mindennapi élettől, bezárkózó és rideg intézmény lett, mely csak saját, egyre fogyatkozó híveit tudja megszólítani.

Az egyházak megváltozó és valószínűleg tényleg visszaszoruló szerepének persze rendkívül összetett okai vannak, és hiba lenne pusztán erre az egy tényezőre szűkíteni a magyarázatot, de hogy lehet benne valami, azt jelzi, hogy egyetlen személy milyen változások előidézésére volt képes: Maradona után a világ második leghíresebb argentinja, Jorge Mario Bergoglio 2013-ban lett a katolikus egyház pápája, és pár év alatt el tudta érni, hogy szavaira jóval többen figyeljenek oda, hívők és nem hívők egyaránt...

SIMONYI ANDRÁS: ORBÁN AKÁR CSÖNDBEN IS MARADHATOTT VOLNA

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2020.12.01.


A magyar miniszterelnöknek jól jött négy évnyi Trump-kormányzás, de Magyarország közben szövetségesként lecsúszott Amerika szemében. Ez akkor is így lett volna, ha Trump idén is nyer, mert a tengerentúlon nehezen viselik, hogy Kína provinciája lettünk, állítja Simonyi András egykori washingtoni nagykövet, aki szerint a demokrácia többet kerül majd elő témaként a következő években, mint eddig. Interjú.

Most, hogy vége a Trump-korszaknak, vissza lehet tekinteni, hogy milyen is volt ez a négy év. Tényleg jó volt Donald Trump Magyarországnak?

Orbán Viktornak talán jó volt. Azt nem mondanám, hogy Magyarországnak annyira jó lett volna. Orbán Viktor és Magyarország két külön dolog, és Magyarország számára nem kedvező, hogy a világ nagy része Orbán Viktorral azonosítja Magyarországot. Magyarország összességében lecsúszott szövetségesként, bár Orbán Viktor retorikája illett abba a világképbe, amit Donald Trump mutatni akart.

Az, hogy Orbán egy bajkeverő és gyengíteni akarja az EU-t, nem volt Donald Trump ellenére, de senki ne gondolja, hogy itt mély barátságról lett volna szó. Trumpnak nincsenek barátai, még Amerikában sem.

Ez abból látszik, milyen könnyen ejti azokat, akik barátjuknak gondolták őt. Szerintem ezt Orbán is tudja, de igyekezett a saját hasznára fordítani. Ez alkalmi szövetség. Eltartott három évig mire Trump szóba állt vele. Teljesen mindegy, hogy ki van Magyarországon hatalmon, Amerikával nagyon szoros kapcsolatot kellene fenntartanunk, mert a nyugati világ vezetője, ha tetszik, ha nem, Amerika. Azt is gondolom, hogy a magyar kormánynak nyugat felé kell húznia, ezért nagyon fontos, hogy a mindenkori magyar kabinetnek rendezett viszonya legyen Washingtonban. Itt tenném hozzá, hogy ha Trump megnyerte volna a választásokat, kiderült volna, hogy itt valami nagyon komoly átverés van magyar részről, ugyanis a nyugat számára Kína az első számú kihívás és fenyegetés – republikánusoknak és demokratáknak egyaránt –, amibe nem fért volna bele az, hogy Magyarország lassan Kína egyik provinciájává válik. A szoros orosz–magyar barátsággal is gondjuk van...

GÁBOR GYÖRGY: SZÁJER ÉS FELESÉGE IS ZSAROLHATÓ VOLT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.12.02.


„Ha Szájer már a korábbiakban zsarolhatóvá tette önmagát, kézi vezérléssel irányíthatóvá, akkor jól ismerve a Fidesz működését és működtetőinek jellemét, semmi okom sincs azt feltételezni, hogy a nagy titkok tudói és birtokosai ne éltek volna és ne éltek volna vissza ezzel a kínálkozó lehetőséggel” – így beszélt többek között Gábor György vallásfilozófus a Hírklikknek nyilatkozva Szájer József lemondott EP képviselő botrányáról. Gábor azt is elmondta, hogy szerinte Orbán már a történtek után tudott a dologról, de megint el akarták hallgatni az esetet.


Sajátos ívet lehet felrajzolni az elmúlt bő egy évről, a Fidesz erkölcsi tartását illetően. Indult az egész a Borkai üggyel, folytatódott Kaleta Gábor ex-nagykövetével, és most itt állunk szemben Szájer József esetével. Ez utóbbiról szívesen mondanám, hogy pikáns, de félek, ezzel alulértékelném a történteket. Ez a hármas vonulat kiad valami egységes gondolatot a mai hatalomról?

– Telibe kaptam a kérdést. Pontosan ez a lényeg. A Szájer-ügyet nem egy pikáns esetnek ítélem, hanem az igazi állatorvosi lónak. Egyszer majd, húsz-harminc év múlva, ha valamelyik egyetem politológia szakán tanítják az Orbán-rezsim – remélhetőleg tizenkét évnél nem hosszabb – időszakát, akkor a professzor, ha érzékletessé kívánná tenni ezeket az éveket, a Szájer-történetet fogja elővenni. Javaslom, hogy fussunk ezen végig...


HOSSZÚ CSÚCSRA KÉSZÜLNEK ORBÁN MIATT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.12.02.


A jogállamiságról szóló vitát még a német elnökség alatt kellene lezárni. Portugália nem szívesen venné nyakába ezt a terhet, nincs B-terv.


A magyar és lengyel vétófenyegetést miatt a tervezettnél akár több nappal is tovább tarthat a december 10-én, jövő csütörtökön kezdődő EU-csúcstalálkozó, amelyen meg akarnak állapodni a következő hét év uniós költségvetéséről és a járvány miatti gazdasági visszaesés orvoslását célzó pénzügyi csomagról. Ez derült ki a Reuters lisszaboni tudósítása szerint Antonio Costa portugál miniszterelnök és Charles Michel európai tanácsi elnök tegnapi közös sajtótájékoztatóján. Portugália január elsejével veszi át Németországtól az EU féléves rotációban ellátott országelnökségi teendőit. A váltás közeledtével a leendő soros elnökség első számú vezetője mindig ismerteti a terveket, mire készülnek, milyen dossziénak a lezárását remélik a lejáró mandátumú elnökségtől, illetve miként kívánják megoldani az előreláthatólag az ő elnökségük idejére áthúzódó problémákat. Most is erről volt szó, és mind Costa, mind Michel hangsúlyozta egyebek közt annak fontosságát, hogy sürgősen oldják meg azt a vitát, amely amiatt keletkezett, hogy Varsó és Budapest nem akarja elfogadni, hogy a jogállamiság tiszteletben tartásától tegyék függővé az uniós támogatásokat. A portugál kormányfő azt mondta: nincs B-terv azt illetően, hogy ezt a vitát le kell zárni a most esedékes csúcstalálkozón. Ezeket a rendezvényeket kétnaposra szokták tervezni, de Antonio Costa megjegyezte: szükség esetén ezúttal néhány nappal tovább is ott tud maradni Brüsszelben. Charles Michel a maga részéről mindenesetre megerősítette: elkötelezettek azon erőfeszítések mellett, amelyek az ügy néhány napon belüli, tehát még a német EU-elnökség alatti rendezésére irányulnak.

Orbán olyasmivel fenyeget, ami nincs

A bécsi Der Standard mindazonáltal arról ír, hogy Orbán Viktor kitart a konfrontációs irányvonal mellett, és – hogy álláspontját igazolja - a jogállamisági mechanizmust olyan állítólagos fenyegetésekkel kapcsolja össze, amelyek egyáltalán nem olvashatók ki a dokumentumokból. Legutóbb például azt állította: Brüsszelben az számít jogállamnak, amelyik beengedi a migránsokat. Az osztrák lap szerzője kitér arra is, hogy Orbán az elmúlt hetekben szélsőjobboldali töredékcsoportokkal szövetségben hecckampányt indított a melegek, leszbikusok és transzszexuálisok ellen. „A keresztény-nemzeti retorika megdöbbentő ellentmondásban van az Orbán-állam oszlopainak élő valóságával” – fogalmaz Gregor Mayer, és ennek kapcsán ismerteti Szájer József ügyét.

Orbán fenyegetése mindenkinek rossz

Senkinek sem használ az európaiak felosztása jókra és rosszakra – ezzel a címmel közli a Frankfurter Allgemeine Zeitung Katja Isabel Leikertnek, a Bundestag CDU/CSU frakcióvezető-helyettesének a vendégkommentárját arról, miként lehetne feloldani a jogállamisági kritériummal kapcsolatos szembenállást. A német parlamenti képviselő szerint ezt a küzdelmet az egyik oldalról az iskolamesteri mentalitás, a másikról a populizmus jellemzi, és a megoldást bírói testület hozhatná el. Leikert helyteleníti, ha Nyugat- és Észak-Európa kioktató módon lép fel, hiszen minden EU-tagállamnak megvan a maga egyedi történelme, abból mindegyikük levonja a maga következtetéseit, és kialakítja a maga álláspontját, és ezt Európa nem veheti el a tagállamoktól. Ugyanakkor azonban, ha nincs készség a vitára, és nem áll fenn az álláspontok megváltoztatásának a lehetősége, akkor ezt a válságot nem lehet megoldani. „Meg kell találnunk annak a módját, hogy a minden érintett ismét azonos szemmagasságban tudjon beszélni egymással, ami nem azt jelenti, hogy Orbán Viktornak, Jarosław Kaczyńskinak vagy bárki másnak meg lehetne engedni a jogállamiság elveinek a gyengítését” – fogalmaz a német kereszténydemokrata politikus. Szerinte ki kell vonni a politikát a jogállamisági vitából. Ne az európai parlamenti vagy a tanácsi politikai többség döntsön arról, hogy miként alakul a jogállamiság helyzete az európai társadalmakban, hanem egy új, független bírói testület, amely a tagországi legfelső bíróságok tagjaiból állna – javasolja. Ez a testület szakvéleményeket alakítana ki, és ajánlásokat tenne a jogállamiságot érintő, fokozottan érzékeny kérdésekben. A testület létrehozásához nem lenne szükség az Európai Unió alapszerződéseinek a módosítására, és ez az új grémium semmiben nem korlátozná a legfelső uniós igazságszolgáltatási fórum, az Európai Bíróság hatáskörét - tekintélyével azonban a jogállamiság és a demokrácia kérdéseiben hozzájárulhatna az európai bizalomépítéshez, véli Katja Isabel Leikert. A képviselőnő emellett szükségesnek tartja, hogy végre hívják össze az Európa jövőjének megvitatására hivatott, régóta tervezett konferenciát, amely szerinte a nemzeti parlamenteknek és a polgároknak biztosítana lehetőséget hangjuk hallatására.

Saját megjegyzésként ehhez hadd fűzzem hozzá: függetlenül attól, hogy mennyi a realitása e javaslatok megvalósításának, a felvetés, amely mainstream kormánypárti képviselőtől érkezett, jól jelzi, hogy - Németországban legalábbis - valódi vita folyik az európai értékek érvényesíthetőségéről, és nem mindenki gondolkodik pusztán a politikai hatalom és nyomásgyakorlás kategóriáiban.

SZÁJER ÉS A FIDESZ ŐSZÖDI BESZÉDEI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.12.02.


...Szájer szembeköpte a Fidesz értékeit, illetve a Fidesz köpte szembe őt. Szájer József alapító atya nem felel meg a Fidesz emberideáljának, illetve annak az ideának, amit a Fidesz a társadalom állampolgáraira akar kényszeríteni, holott jól láthatóan a tagsága sem felel meg annak. A Fidesz ál kereszténydemokráciája nem felel meg a XXI. század kihívásainak, máz, a már emlegetett lufi, és hazugságra épül. Szájer volt ennek a kereszténydemokráciának az őszödi beszéde, de egyáltalán nem az első. A Fidesz hazugságai rendszerré kezdenek összeállni, az a kérdés, hogy gyurcsányi sorsra jutnak-e.

Még 2015-ben derült ki egy tárgyaláson egy rendőri vallomásból, hogy Deustch Tamást nem is egyszer a Fidesz első uralma alatt kábítószertől beállva rendőrök menekítették ki jófajta bulikból. Holott tudjuk, egy tő kender miatt felnégyelik a talpas állampolgárt. Láttuk Borkai polgármester kurvázását, Szijjártó enyári jachtozását, Rogán helikopterezését, Kaleta pedofil képeit, Semjén szarvasröptetését, és látjuk Orbán nem is kormánygépen röpködését mindenféle futballmeccsekre. Ez így együtt Caligula végnapjaira emlékeztet, pedig csak a Fidesz szokásos arca.

Kiderült már régen, csak Szájer rakta fel a pontot az íre, miszerint a Fidesz még a saját maga által hozott törvényeket sem tartja be. Erkölcsi züllés közben papol a kereszténységről, köznapian bort iszik és vizet prédikál. Buzizik a meleg, tolvajt kiált a rabló, és Gyurcsány félmondatán – hazudtunk reggel, délben, este – rugózik immár tizenöt éve, amikor önmagának egy őszinte mondata sincs születése óta. Nem Szájer bukott meg most. Ő csak lemállott a mázról. A Fidesz bukott meg erkölcsében, jellemében és voltaképp teljesen. Normális országban nem lenne jövőjük, de a miénk, mint jól tudjuk, nem az.