2021. szeptember 19., vasárnap

A HATALOM VESZTEGZÁR ALATT TART BENNÜNKET

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.09.19.


Most, hogy az előválasztás váratlan, technikai akadályokba ütközött, a Fidesz által irányított média – az összfelület 90 százaléka! -, hirtelen megnyíltak a kormánypárti orgánumok hírcsatornái is. Ami persze természetes dolog, még az is, hogy a rossz hír utat tör magának, kéjjel teljes sorokat, képeket lehet lövellni a fogyasztók felé. Mondom, ez természetes, nyilván más, a mienknél békésebb országokban is így van, lenne ez; a politikai megosztottság már csak ilyen. Ami viszont egyáltalán nem természetes, hogy a közös pénzünkből finanszírozott állami cégek – tévé, rádió, hírügynökség – kizárólag a hatalom érdekeit szolgálják; számukra az előválasztás nem is létezik. Sem a híradókban, sem egy úgynevezett egy percekben. Nálunk – és ez másutt nem fordulhatna elő – az állami rádió mikrofonját nyugodtan kisajátíthatja a miniszterelnök és pártja, kormánya, minden további nélkül gyalázhatja ellenfeleit, a cenzúrabizottság – értsd: a médiahatósághoz ültetett Fidesz-emberek – nem is engedik, hogy meghallgattassék a másik fél is.


És erre, az ilyen állapotokra mondják egyesek – a baloldalon is –, hogy a rendszer végül is jogállami, hiszen minden döntés törvényeken alapszik. Hát nem alapszik. Olyannyira nem, hogy, miután a tájékozódás lehetősége nincs biztosítva a társadalom nagy része számára, az e célra fordítandó milliárdok – százmilliárd fölött jár az összeg – épp az ellenkezőjét szolgálják, vagyis azt, hogy az emberek elől elzárjanak olyan információkat, amelyeket a hatalom éppen nem kedvel, viszont bőven öntsenek rájuk olyan híreket, amelyek lejáratják az ellenzéket. Amikor e témáról beszélgettünk Hann Endrével, a Medián vezetőjével, a szakember így nyilatkozott: "ha ezeket a történéseket is sikerül elzárni a választó közönség nagy része elől, azt nyugodtan nevezhetem drámainak is. Bár ebben én nem hiszek, és azért nem, mert ezek a hírek azért leszivárognak. De a kis településeken a kommunikáció is más, mint a nagyobb városokban. Ezeken a helyeken erősebb a félelem, nagyobb a kontroll, vannak dolgok, amikről azt gondolják, hogy nem jó beszélni róluk. Ismétlem, erről nincs adatom, de meggyőződésem, hogy a hatalom gátjait sok helyen áttörik az előválasztásról szóló hírek, még a vita is. Mellesleg az a tény, hogy igyekszik az állami média nemlétezőként kezelni ezeket a vitákat, illetve ahol lehet, pocskondiázza, de azért – épp az elhallgatásból látszik – komolyan veszi, és tart tőle.”

Hogy tart-e ténylegesen tőle, ahogy ezt Hann Endre mondja, nem tudom. Azt azonban bizton állítom, hogy az elhallgatás törvénytelen. Ha Magyarország valóban jogállam lenne, akkor ilyesmi nem fordulhatna elő, vagy nem maradhatna következmények nélkül. Itt azonban nemhogy nincsenek következmények: egyre rosszabb a helyzet. Egy ország nem működhetne úgy, hogy csak abban lehessen bízni, hogy – ahogy Hann fogalmazott – leszivárognak a hírek. Hogy a sokoldalú tájékozódás lehetőségétől meg vannak fosztva az emberek, ráadásul úgy, hogy erre a szelektív hírgyártásra az ő pénzüket költi a kormány...

SZABAD SZEMMEL - A VÁLASZTÓKNAK NEM SZABAD MEGRETTENNIÜK A KORMÁNY MEGBUKTATÁSÁTÓL - AZ ELLENZÉK FELISMERTE, HOGY AZT KELL CSINÁLNIA, MINT A KLASSZIKUS ANTIFASISZTA KÜZDELEMBEN SZOKÁS: NÉPFRONTOT HOZOTT LÉTRE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.09.19.


Guardian


Akár Karácsony lesz a befutó az előválasztáson, akár nem, Orbán kihívójának mindenképpen azt kell sulykolnia a választókban, hogy nem szabad megrettenniük a kormány megbuktatásától. A tudósító, aki a liberális európai polgármesterek tanácskozására jött Budapestre, valószínűtlen hősnek nevezi a városvezetőt, mert szelíd alkata folytán nem sokan gondolnák róla, hogy szembe tud szállni a földrész autoriter nacionalistáival. Inkább látszik félénk pályakezdő tanárnak, aki még az osztály csirkefogóit sem tudja megfékezni, semhogy az ország tényleges diktátorát.

Ám bátor és konszenzusra törekszik, az ellenzék pedig felismerte, hogy azt kell csinálnia, mint a klasszikus antifasiszta küzdelemben szokás: népfrontot hozott létre, Karácsony arra készül, hogy megzavarja Orbán köreit. Mint mondja, Fukuyama melléfogott, amikor úgy vélte, hogy a demokrácia megteremtése visszafordíthatatlan folyamat. Az unió átvette ezt a tévedést, ám közben segédkezet nyújtott Magyarországon és Lengyelországban a jogállam felszámolásához.

A főpolgármester azért lehet sikeres, mert nem populista. Demagóg módszerekkel ugyanis nem lehet eltakarítani az útból egy populistát. Az ellenzék ugyanakkor felismerte, milyen kihívást jelent Orbán Viktor a demokrácia szemszögéből, ezért egy évtizednyi eredménytelen belháborúskodás után a polcra rakta a belső ideológiai nézeteltéréseket. De nem nyilváníthatja ellenségnek a társadalom jelentős részét. A feladat az, hogy a partvonalra szorítsa és megbuktassa a kormánypártot és az egész országot uraló elitet.

Orbán már 2010-ben elkezdte manipulálni a rendszert és végén eljutott odáig, hogy elfoglalta az államot. A közigazgatás, a rendőrség és a hadsereg vezetői tisztában vannak azzal, hogy azonnal az utcára kerülnek, ha kinyitják a szájukat a hatalom ellen. Ezzel párhuzamosan a Fidesz uralmába hajtotta a sajtót, amely példátlan módon prostituálódott. Fontos eszköz a média megregulázására a kormányzati hirdetések elosztása, de a Fidesz egyébként sem válogat az eszközökben. Példa rá, hogy Orbán fennen hirdeti az összeesküvést, miszerint Soros áll a migrációs hullám mögött, mivel a gazdag Nyugat ellen szervezkedik.

Ugyanakkor rendszer szinten nyúlják le az adókat és az európai támogatásokat. A Brexitben az mindenképpen jó, hogy fideszes tolvajok már nem ácsingózhatnak a szigetországi adófizetők pénzére. Ám az szomorú, hogy az európai kereszténydemokrácia és mindenekelőtt Merkel tavaly tavaszig fedezte ezeket a köröket. Valóságos csodát hoz a kontinens szabadsága számára, ha jövő vasárnap vesztenek az uniópártok.

A helyzetértékelés sokatmondónak tartja, hogy a CEU-n immár nem látni hallgatókat és oktatókat, mert a tekintélyuralmi kormány elűzte az intézményt, nehogy az egy független gondolat központja lehessen.

Newsweek

Mitt Romney szenátor teljes képtelenségnek tartja, amit a szélsőjobbos tévés műsorvezető, Tucker Carlson sugall, hogy ti. Magyarország modell lehet Amerika számára. A törvényhozó, aki a Republikánus Párton belül mindössze néhányad magával szembe szegült Trumppal, az USA alkotmányának napján mondott beszédében nem említette név szerint az újságírót, aki nemrégiben egy héten át elragadtatottan számolt be budapesti élményeiről a Fox News-ban és meginterjúvolta Orbán Viktort.

Úgy fogalmazott: egy neves televíziós szakember elment a magyar fővárosba, hogy dicsőítse a miniszterelnököt, mint aki mintaként szolgál az Egyesült Államok számára. Csakhogy – hívta fel a figyelmet Romney – a politikus cenzúrázza a sajtót, figyelmen kívül hagyja a választók akaratát, vazallusaival együtt nagy gazdaságot halmoz fel. Magyarország ma már az egyik legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus állam a fejlett világon belül. A lap ezt megtoldja azzal, hogy az Orbán-kabinetet széles körben bírálat éri, mivel a Fidesz behatol az állami intézményekbe, aláássa a jogállamot és a szabad sajtót.

Romney arra is kitért, hogy a tengerentúlon veszélyben vannak az alkotmányos biztosítékok, megingott az elszántság a tekintélyelvűség elkerülésére, illetve a tiszta demokrácia megóvására. Ezt bizonyította január elején a Kongresszus ellen indított támadás, aminek az volt a célja, hogy meggátolja a hatalom törvényes átadását. Szólt arról, hogy Amerikának meg kell védenie a demokráciát és a szabadságot, amit olyan tekintélyelvű államok fenyegetnek, mint Oroszország és Kína. Úgy fogalmazott, hogy az alapító atyák megteremtették a köztársaságot, az utódok dolga, hogy megtartsák azt, ahogy azt Benjamin Franklin kifejtette.

Reuters

A lengyelek erős embere ugyan legutóbb azt közölte: országának esze ágában sincs ott hagyni az EU-t, most mégis úgy foglalt állást, hogy a közösségi jog elsőbbsége aláássa az ország szuverenitását. (A két kijelentés egyszerűen nem fér össze – a szerk. megj.) Kaczynski a jobboldali Gazeta Polska konferenciájához intézett levélben teljesen hihetetlennek nevezi a Bizottság kérését, hogy ti. a kormány vonja vissza a keresetet, amelyben felveti, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, mi a fontosabb: az uniós vagy a nemzeti jog.

A döntés – háromszori halasztás után – elvileg szerdán lesz meg, de a PiS elnöke szerint a brüsszeli igény kikezdi a nemzeti szuverenitás alapjait, az alkotmányos rendet, az ország jogát a sikerre. Szerinte az EU fellépése része annak, hogy a lengyel ellenzék meg akarja buktatni a törvényesen megválasztott kormányt, egyben eszköz arra, hogy egy új, forradalmi rendet kényszerítsenek Európára.

Die Presse

A lap úgy vonja meg Merkel 16 éves kormányzásának mérlegét, hogy a távozó kancellár nyugodt kézzel, de minden távlatos vízió nélkül irányította mind országát, mind Európát. Többször is elhárította a robbanás veszélyét az EU feje fölül, de azon nem tudott segíteni, hogy a közösség hajlamos a válságokra. Miközben egyetlen más politikus sem befolyásolta ilyen mértékben az unió sorsát.

Ám nem volt képes megváltoztatni a szervezetet. Az egész építmény továbbra is ingatag, mert Németország visszaretten az alapos renoválástól. Legyen szó a gazdaságpolitikáról, a jogállam kiüresítéséről Magyarországon és Lengyelországban vagy a geopolitikai tehetetlenségről miközben grasszálnak az olyan, piszkos kezű vezetők, mint Putyin, Hszi és Erdogan.

A kormányfő már-már legendás módon viszolygott a merész gondolatoktól, a nagy ugrásoktól. A merkelizmus lényege, hogy bő lében főzte szét a nagy gondokat. De azt gyorsan felismerte, hogy az EU kedvező közeg a német érdekek érvényesítésére. Főleg a gazdaság számára. És ez érvényes mind a kínai, mind az orosz kapcsolatra.

Közben azonban elmaradtak fontos reformok, mind az euró jövője, mind az EU külpolitikai cselekvőképessége érdekében. Ha utódja nem tud előre lépni ezeken a területeken, akkor az sok gondot okozhat még a kontinensnek.

AZ ORSZÁG LEGSZEGÉNYEBB JÁRÁSÁBAN ÉLŐK FELE ANNYIT SEM KERESNEK, MINT A LEGGAZDAGABB JÁRÁS LAKÓI

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZÉMANN TAMÁS, SZABÓ HÉDI
2021.09.15.


Sokak számára máig újdonság, hogy Magyarország lakosságának egy része mélyszegénységben él. Ez amiatt is lehetséges, mivel az átlagos anyagi helyzet településenként változik, így érthetőbb, hogy egy budapesti lakos nincs tisztában egy kunhegyesi magyar életszínvonalával.

A 2019-es év egy személyre jutó jövedelemről származó adatai alapján Magyarország legszegényebb járása a Csengeri járás. A román határ mellett fekvő térségben az egy főre jutó jövedelem 65 303 forint. A leggazdagabb járásban, Budakeszin ez az összeg több, mint az előző kétszerese, ugyanis itt az átlagjövedelem 148 447 forint.

A legszegényebb járások legtöbbje az ország északkeleti részén, a határ mentén található. A legszegényebb járások közé tartozik még a Cigándi, a Vásárosnaményi, a Fehérgyarmati és a Gönci járás. A listához még hozzátartozik az ország középső részén elhelyezkedő Kunhegyesi járás is, ahol az átlagjövedelem alig több, mint a Csengeri járásbeli, mindössze 65 963 forint.

A gazdag járások többnyire az ország központi és északnyugati részén helyezkednek el. Ezek között szerepel Székesfehérvár, Budapest, Győr és Dunakeszi. Nem meglepő kijelentés, hogy az ország földrajzi térségei között életszínvonalban is jelentős különbség van, habár annak mértéke elgondolkodtató...

DEMOKRÁCIÁBAN AZ ELŐVÁLASZTÁS KIBERNETIKAI VÉDELME IS ÁLLAMI FELADAT LENNE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.09.18.


Magyarországon 2010 után felszámolták a jogállamot és a demokráciát, amelyet Orbán Viktor önkényuralmi rendszere váltott fel. Ebben annyi jog és szabadság van, amennyit Orbán megenged. Minden az ő személyes engedélyén és hozzájárulásán múlik, semmi nincs, amit a jog biztosítana vele szemben, mert ő maga a jog és a törvény. Mindez a saját belátásán, saját érdekein múlik, az uniós pénzek miatt fenntartja a demokrácia hamis látszatát és enged bizonyos mértékű mozgást, ami nem befolyásolja, nem kontrollálja és nem veszélyezteti a hatalmát.

Ennek része a demokrácia megtévesztő díszleteként működő parlament, amelynek funkciója az, hogy törvényes látszatot adjon a törvénytelenségnek. A Nemzeti Lepapírozás Rendszere ezért tartja fenn az ellenzéket, amelynek semmiféle jogai nincsenek. Szerepe kizárólag a demokrácia hamis látszatának fenntartására és a rendszer legitimálására szorítkozik. Az Orbán által meghúzott határok között eljátszhatják az “ellenzéket”. Igazi ellenzék ezeket a határokat nem fogadná el, és kilépne Orbán rendszerének korlátai közül, s frontálisan támadná és utasítaná el a diktatúrát.

Az Orbán által engedélyezett tevékenységnek része az ellenzéki előválasztás, amely egy skanzen Orbán fasiszta államában, és az ellenzéken belül játszik demokráciát, hogy kiválasszák azokat az embereket, akiket majd az Orbán által irányított és manipulált igazi választáson laposra vernek, mert Orbán feltételei között nincs másra esély. De négyévente eljátsszák ezt a színházat, hogy az Orbán által kijelölt ellenzéki feladatokért a pénzüket megkapják. Az országot pedig abban a hamis tudatban tartják, hogy nincs mit tenni, volt választás, de nem ők győztek.

Az ellenzéki összefogás magasabb szintje az előválasztással kijelölt közös jelöltek rendszere, amit Orbán kénytelen eltűrni, mert ez még az ellenzéki vereség általa kijelölt korlátai között van. De azt már nem tűrheti, hogy ez sikeres, eredményes legyen, a demokrácia vágyát oltsa az emberekbe. Már az is sok neki, hogy értelmes emberek közéleti vitája zajlik, ami Magyarországon tíz éve nem volt, mert csak propagandát és hazug álhíreket, uszítást kap a közvélemény. Ezért mindent megtesznek, hogy az ellenzéki előválasztást lejárassák.

Ennek megfelelően azonnal összeomlott az előválasztási online rendszer, amit először a nagy érdeklődésnek tulajdonítottak, később az ellenzék elmondta, hogy ismeretlen eredetű túlterheléses támadás érte a rendszert. Van szerecsénk ismerni a Hit Gyülekezete révén azt, amikor van elégetni való pénz elég, hogy a kibernetikai alvilágban ilyen túlterheléses támadásokat indítsanak, hogy szétverjenek valamit. Ki lehet védeni, de nem könnyű, és ha nincsenek önfeláldozó segítők, nagyon sokba kerül. Nem beszélve arról, hogy tartósan lehetetlenné tehetik a működést.

Nincs okunk kétségbe vonni, hogy túlterheléses támadás bénította le az előválasztás online rendszerét, amelynek megbízóját nem könnyű azonosítani, és ebben az esetben azt kell megkérdezni, hogy kinek az érdeke. Egyértelmű, hogy ez Orbán és támogatói érdeke, ha ilyen támadás érte a rendszert, az csakis kizárólag Orbán és köre, illetve támogatói részéről érkezhetett. A cél az, hogy az ellenzéki előválasztás fulladjon káoszba, legyen eredménytelen, megbízhatatlan és nevetséges. Hétfőig kértek időt az ellenzék szakemberei, hogy kivédjék a támadást és védelem alá kerüljenek.

Ha eljátszunk azzal, hogy komolyan vesszük az Orbán által fenntartott látszatot, hogy ez valódi állam, nemcsak egy bűnszervezet által megszállt és vezetett ország, akkor az ellenzéki előválasztás a politikai intézményrendszer része, és az állam feladata lenne még a megszervezése is, a feltételek biztosítása és a kibernetikai védelem is. De ezt már azok sem veszik komolyan, akik pedig eljátszák ezt a szerepet, eszükbe sem jut, hogy itt a magyar államnak kellene a feltételeket biztosítani. Egy ellenzéki előválasztás nem a benne résztvevő pártok és jelöltek magánügye.

Ezzel szemben az van, hogy az orbáni állam nemhogy nem bonyolítja, nem védelmezi, hanem feketén maga támadja az ellenzéki előválasztást. Ekkora támadáshoz sok pénz kell, ki kell fizetni a kínai, vietnami és egyéb szolgáltaókat, amelyek a megadott címre tízmilliós oldallekérést küldenek percenként. Ezt meg kell fizetni, ezt önszorgalmú szimpatizánsok nem tudják finanszírozni. Ezt csak olyanok tehetik meg, akiknek korlátlanul áll rendelkezésükre a közpénz...

„KIÉGETT TANÁROK, FÁRADT SZÜLŐK, MAGUKRA HAGYOTT GYEREKEK” – SZÜLŐK ÉS PEDAGÓGUSOK SZÁZAI ÍRJÁK MEG TAPASZTALATAIKAT AZ OKTATÁSI RENDSZERRŐL

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2021.09.18.


Nemrég országos felmérést indított a Szülői Hang közössége, hogy fény derüljön az iskolákat és óvodákat sújtó rendszerszintű problémákra – szúrta ki az mfor.hu. A Szószóló a gyerekekért című kezdeményezés lényege, hogy a szülők és pedagógusok közösen emeljék fel szavukat a gyermekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.

A szülői közösség szerint az oktatási rendszer képtelen felkészíteni gyermekeket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet – amit egyébként épp a héten támasztottak alá a KSH rekordszintű pedagógushiányt jelző adatai. De nemcsak a pedagógusok, hanem a diákok is szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, a kiemelkedő tehetségek pedig gyakran elvesznek a tehetséggondozás hiánya miatt – írják.

A helyi szinten tapasztalt problémák az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek: nincs külön Oktatási Minisztérium; a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet; a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg.

„Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője”

– fogalmaz a szervezet...

ÉS AKKOR KIDERÜLT, MIÉRT ADÓSÍTOTTÁK EL REKORDMÉRTÉKBEN AZ ÁLLAMOT - A HVG HETI GAZDASÁGI ÖSSZEFOGLALÓJA

HVG
Szerző: hvg.hu
2021.09.19.


Egyetlen nap sem volt még, amikor annyi adósságot bocsátott volna ki az állam, mint kedden; úgy alakítják át rászorultsági alapúvá a hitelmoratóriumot, hogy a folyószámlahitelesek közül az jár rosszabbul, aki önként elkezdett újra törleszteni; már most látszik, hogy nem lesz egyszerű a karácsony előtti áruszállítás. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Soha nem bocsátott még ki egy nap alatt az állam akkora adósságot, mint kedden, összesen 1253 milliárd forint értékben értékesítettek dollárkötvényeket. Egy nappal később aztán újabb 1 milliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényeket az Államadósság Kezelő Központ.

Az önmagában teljesen indokolható, hogy az állam épp most és épp devizában adósodik el jelentősen: a devizapapíroknak jobb a piaca, ráadásul az MNB kamatemelése miatt a forintállampapírokra egyre nagyobb kamatot kell kínálni, hogy versenyképesek maradjanak. Ugyanakkor ekkora hitelfelvétel nem szükségszerű, a vártnál nagyobb gazdasági növekedés teret nyitna a tervezettnél nagyobb hiány- és adósságcsökkentésre.

MIKOR TÚL DRÁGA EGY ORVOSI KEZELÉS AHHOZ, HOGY KIFIZESSE AZ ÁLLAM?

G7.HU
Szerző: ZEMPLÉNYI ANTAL
2021.09.16.


(A szerző a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az egészségügyi rendszerek költségvetésére évtizedek óta nagy nyomás nehezedik, ami jóval megelőzte a koronavírus-járvány miatt kialakult, különösen nehéz helyzetet. A keresleti oldalon a társadalom idősödése és a magasabb életszínvonal növeli az egészségügyi szolgáltatások iránti szükségletet és az azokkal szembeni elvárásokat. A kínálati oldalon újabb és újabb egészségügyi technológiák kínálnak kezelési lehetőségeket a betegek számára, de gyakran nagyon drágán.

Mivel ezek a magas árak nem feltétlenül tükröznek nagy egészségügyi előnyöket a betegek számára, a szakpolitikai döntéshozóknak, a kutatóknak és a társadalomnak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy mikor „túl drágák” az ilyen technológiák. Mikor lehet indokolt, hogy ezekre már ne fordítsanak közpénzt, ne használják ezeket a technológiákat, és ezzel korlátozzák a kínálatot a közfinanszírozott egészségügyi rendszerekben? Egy ilyen kérdésre természetesen nem könnyű válaszolni, és több tudományterület megfontolásait is igényli, például a klinikai és etikai kérdésekben.

Politikai szempontból nagyon nehéz megtagadni egy (akár kevéssé) hatásos kezelést a betegektől, különösen akkor, ha ezek a betegek rossz egészségi állapotban vannak, és az adott terápiának egyéb hatékony alternatívája sincs. Az európai társadalmakban az egyének jelentős része egyértelműen elutasító a negatív finanszírozási döntésekkel kapcsolatban, mivel az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést olyan jognak tekintik, amelyet pénzügyi okokból nem szabad megtagadni.

Két fontos következménnyel járna, ha ezt az elvárást akceptálnák a döntéshozók. Egyrészt azt üzennék az egészségügyi technológiák gyártóinak, hogy a gyógyszereket és orvostechnológiai eszközeiket bármilyen magas (akár sok száz millió forintos) áron forgalomba hozhatják, azokat úgyis befogadják a társadalombiztosítás rendszerébe. Másrészt az egyre drágább technológiák közfinanszírozásával előbb-utóbb elfogyna az egészségügyi rendszer működtetésére a költségvetésből szánt büdzsé, és nem maradna forrás más, potenciálisan hasznos kezelések finanszírozására vagy társadalompolitikai szempontból kívánatos lépések végrehajtására, például az egészségügyi dolgozók béremelésére.

Az egészség-gazdaságtan sokat tehet hozzá ehhez a fontos témához, például azáltal, hogy kiemeli az új egészségügyi technológiák „fair” árképzésének fontosságát, és a közfinanszírozott technológiák „haszonáldozati költségét” annak érdekében, hogy a befogadási döntéseket a tudományos bizonyítékok objektív mérlegelésével az igazságosság szempontjait is figyelembe véve lehessen meghozni. A jelen írás arra fókuszál, hogy hol kell meghúzni azt a határt, amely felett egy technológia már túl drágának tekinthető, és ezért nem áll a társadalom érdekében azt finanszírozni...

ELLENZÉK: ORBÁNÉK MEGIJEDTEK

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2021.09.19.


...A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarták kinyilvánítani a véleményüket az előválasztáson, tömegesen kívánzak hitet tenni a változás mellett. Ám hiába indítottak támadást az intézmény informatikai rendszere ellen, innen is üzenjük nekik: tervük nem fog megvalósulni. A Karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát, a beavatkozás elhárítása után újult erővel folytatjuk. Hogy odafent még jobban megértsék, nyomatékkal üzenjük: Stop, Orbán!

Mi, a demokratikus ellenzéki pártok vezetői,ezúton is szívből köszönjük minden magyar szavazópolgárnak, aki nem csupán részt vesz a demokratikus folyamatban, de megértően kezeli a kialakult helyzetet. Hétfőn újult erővel térünk vissza, és várunk mindenkit a szavazósátraknál! Döntsük el közösen, ki legyen az ország következő miniszterelnöke! És döntsük el közösen, kikkel építsünk fel egy új, demokratikus, szolidáris, igazságos és zöld Magyarországot! – olvasható az ellenzék közleményében.

A közleményt aláírta: Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté (LMP), Fekete-Győr András (Momentum), Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Tímea, Karácsony Gergely (Párbeszéd)

AZ ELLENZÉK SZERINT A HATALOM MEGIJEDT ATTÓL, HOGY AZ EMBEREK TÖMEGESEN AKARJÁK KINYILVÁNÍTANI A VÉLEMÉNYÜKET AZ ELŐVÁLASZTÁSON - HÉTFŐN FOLYTATJÁK.

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2021.09.18.


Jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben a hatalom embereivel a 2022-es országgyűlési választáson - áll az ellenzék közös közleményében.

A pártok arról írnak, hogy 2021. szeptember 18-a történelmi volt az ország jövője szempontjából, mert a demokratikus ellenzék és a civilek megállapodása nyomán megkezdődött az első, közösen koordinált Előválasztás, amelynek célja, hogy az emberek döntsenek arról, kik a legméltóbb, legalkalmasabb politikusok a képviseletükre. Hangsúlyozzák: a politika mindenekelőtt az emberekről szól, legalábbis abban a világban, amelyet mi, a demokratikus ellenzék pártjai és a jó ügyért éjt nappallá téve dolgozó civilek képviselnek.

"Egészen más a helyzet viszont abban a világban, amelyben Orbán Viktor és rendszere áll: nekik az az érdekük, hogy a demokratikus folyamatokat megakasszák, meggátolják, és folytassák azt a politikát, amelynek lényege nem az emberek képviselete, hanem kiváltságaik megtartása, a közérdek megakadályozása, a közjavak lenyúlása és kontrollja"


- írják a közleményben.

Az ellenzéki pártok szerint "a hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az Előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett. Ám hiába indítottak támadást az intézmény informatikai rendszere ellen, innen is üzenjük nekik: tervük nem fog megvalósulni. A Karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát, a beavatkozás elhárítása után újult erővel folytatjuk a munkát. Hogy odafent még jobban megértsék, nyomatékkal üzenjük: Stop, Orbán!" 

Ahogy arról beszámoltunk, nem saját hiba, hanem összetett támadás döntötte be az előválasztási rendszert. Az előválasztás hétfőn folytatódik...

ORBÁN TÚL A HAZUGSÁGON, AZ ÜVEGHEGYEN IS TÚL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.09.19.


A CEU épületében konferenciát rendeztek. (Pláne liberálisat, a sok diplomás kommunista). A CEU épülete tehát áll. Ha a CEU épülete áll, és abban konferenciát rendeztek, akkor Orbán Viktor nem üldözhette el a CEU-t. Ez a kedves vezető kristálytiszta logikája, amiből azt a következtetést vonja le a kantáros nadrágjában homokozólapáttal a kezében, hogy aki azt állítja, hogy Orbán Viktor elüldözte a CEU-t, az hazudik. Viktorka tehát lök egyet a játékvonatán, beleharap a pöttyös labdájába, és összeállítja a világ hazugjainak listáját, első helyen Verhofstadt és Sargentini, akik annak idején a képébe dörgölték, hogy elüldözte a CEU-t.

Ők Soros csapata Viktorka szerint, és rájuk azért emlékszik Gyurcsányra hajazó rémálmokkal, mert hozzá hasonlatosan mosták fel vele a padlót, és ő nem felejt. Most jött el az igazság órája, hogy konferenciát tartottak az elüldözöttek házában, ők tehát itt vannak. Nincsenek. Bécsben osztogatják a diplomát, ez azonban hősünket nem zavarja, a látomása olyszerű, hogy például megállítja a rendőr a részeg sofőrt, hogy ő ivott, mire az azzal védekezik, nem ihatott, mivel vezet. Más szemszögből és profánabbul, ha a piramisok állnak, és abban a régészek ügyködnek, akkor a fáraó még mindig él és virul. Itt van, mert az épület áll, és abban van valami.

Ez a téboly. Orbán ezen a szinten nem hazudik, hanem elibénk tárja betegségét, ami abban akadályozza, hogy a világot a maga valójában lássa, így azt kell gondolnunk, amit mond, igaznak hisz, vagy az a képzete. Hogyha az épületnek nem mentek neki bontógolyóval vagy nem dózerolták le, akkor ugyanaz, ami előtte volt, képzik benne a gendereket, a harc tehát még nem ért véget. Orbán győzelmet akkor érez, ha sóval hintheti be a CEU helyét. Amíg ez nem történik meg, a munka nincs elvégezve, a gender és a sorosizmus kicsírázhat, a liberálisok benövik a NER pusztaságát, és akkor mindennek vége. Orbán az Endlösung híve, munkamódszere azé.

Iványi Gábort is ennek szellemében irtja módszeresen, de egyelőre nem bír vele. Ha rámutatnának a sok aljasságra, amit Iványival, egyházával és hivatásukkal tett, az lenne a válasza, hogy ott az épületük, van mit enniük, ő aztán nem tesz velük semmit. A CEU épülete is áll, a CEU tehát még mindig itt van. Így beteg elmék látják a világot, de szakavatott pszichiáterek biztosan pontos anamnézist és diagnózist tudnának adni róla, nekem csak arra futja, hogy nem normális. S ha azt kívánnák ellenemre felhozni, hogy megvan a magához aló esze, akkor én azzal vágnék vissza, hogy a zseni és az őrült között is nagyon vékony a határmezsgye. Viszont Orbán zseni soha nem volt...