Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.09.15.
Sáná tová umetuká!
Egy igen kedves, hosszú-hosszú évtizedek óta külföldön élő barátnőm épp idehaza tartózkodik. Amikor hazajön, családjának vidéki házában száll meg, környezetében a régi ismerősökkel, ötven-hatvan évvel ezelőtti kisiskolás osztálytársaival. Roppant okos, kedves, tájékozott és a hazai, egyre durvább, egyre frusztráltabbá és agresszívabbá váló körülményekhez képest már-már felfoghatatlanul segítőkész hölgy, akit a környezete, a szűkebb és a tágabb egyaránt, nem véletlenül szeret, becsül és tisztel.
Nem zsidó, de talán éppen ezért is "természetadta" kötelességének érzi az emlékezést és az emlékezet megőrzését. Többek között szűkebb pátriájának vészkorszakbeli áldozataira, köztük a világra még alig-alig reflektálni képes, ám sorsukat, helyesebben sorstalanságukat egy távoli gázkamrában bevégző apró gyermekekre kíván emlékeztetni az általa javasolt, sokszor a mai vidéki hivatalok és hivatalosságok akarata és kedve ellenére szabályosan kiharcolt botlatókövek elhelyezésének kezdeményezésével és avatásával.
Tegnap későn este kaptam tőle egy levelet, amelyben a megszokottan remek, a kellő iróniát, azaz az elegáns távolságtartást sem nélkülöző soraiban arról számolt be, hogy találkozott egy régi iskolatársával. Jót beszélgettek, régi emlékek tolultak föl, aztán a családról, gyerekekről, unokákról esett szó, hisz mindketten nagymamák, majd egyszeriben a volt osztálytárs azután kezdett érdeklődni, hogy miért foglalkozik annyit a zsidókkal, ha nem is zsidó. Mi köze van hozzájuk, miért oly fontosak neki a zsidók? Barátném, aki egyébként történelem szakon végezte egykor az egyetemi tanulmányait, kiváló, nemzetközi hírű professzorokat hallgatva, próbált a volt osztálytársnak a zsidókról beszélni, a magyarországi polgárosodásban betöltött szerepükről, egészen a Soá katasztrófájáig, ami persze velük esett meg, de ami az egyetemes emberiség – mindannyiunk – egyik legsúlyosabb közös és feledhetetlen tragédiája.
Ám a történelemóra nem érte el a célját. A volt iskolatárs, miután meglepetten konstatálta, hogy a felettébb tájékozott és a világ dolgaiban jártas barátném erről mit sem tud, feltárta a nagy igazságot: azt, hogy a zsidók épp Magyarországot tervezik megszállni és a marxizmus tanai alapján egy újfajta kommunisztikus berendezkedést létrehozni. A vidéki nagymama, aki Orbán rendszerétől undorodik, azt velejéig korruptnak tartja, s akit felháborít, hogy tanárként dolgozó veje milyen keveset keres, retteg a zsidóktól, mert marxista kolóniává akarják átalakítani az országot, ezt ő hallotta a hírekben, ezt beszélik vidéken az emberek, s még egy bizonyos Harariról is értesült, aki zsidó, következésképp marxista, s ennek a Magyarországot megszálló folyamatnak az elméleti atyja.
Barátném beszámolója őszintén szólva nemigen lepett meg: évtizedek óta kutatom a középkorban kialakult antijudaizmus különböző, teológiai és politikai forrásait, több könyvet és számtalan szaktanulmányt írtam e témában, idehaza és külföldön is egyetemi kurzusokat vezettem és vezetek, s e tematikában konferenciákon előadásokat tartottam és tartok. A középkorban a főként vidéki környezetben elkövetett rituális gyermekgyilkosságok, a szentségek (a szakrális ostya) meggyalázása, avagy az ugyancsak vidéki kútmérgezések híre tartotta lázban a lakosságot és élesítette zsidóellenességüket, manapság – úgy látszik – Magyarország megszállásának és marxista kolóniává való átalakításának rémképe borzolja a hazai kedélyeket. Bár a rituális gyermekgyilkosság vagy a kútmérgezés és a marxista kolóniává való átalakítás meglehetősen különböző tevékenységnek tűnik, ám lényegét tekintve mind egyazon forrásból fakad: a világot, a közvetlen környezetünket megrontó, minden létező és nem létező, leginkább csak imaginált rossznak a legfőbb eredőjéből, a legmasszívabb, politikailag nemegyszer szándékosan és tudatosan generált hazug sztereotípiáknak és előítéleteknek kitett zsidóság gyűlöletéből. Abból a torzképből, amely a világon és a közvetlen környezeten uralkodó különféle rossznak, igazságtalanságnak, természeti vagy társadalmi csapásnak a végső okát a zsidóságban találja meg, s leegyszerűsítő válaszában már tudni is véli, mi ellen kell fellépni, s mi a garanciája világunk jobbá tételének.
Barátném a levelét az alábbiakkal zárta: Fulladozom.
Vele együtt persze én is, meg még sokan mások.
És ha máshonnan nem, hát innen érthető, kikhez is fordult az a hazai közjogi méltóság, s kiket is kíván megszólítani, midőn beszédében Krisztus gyilkosait emlegette fel (az egész középkori és újkori hagyományban nem általánosságban a bűnös embereket nevezték Krisztus gyilkosainak, hanem konkrétan és kizárólagosan a zsidókat), s ezért lehet aggasztó és gyilkos éle annak az utasításnak, amely egy másik közjogi méltóság szájából hangzik el egy hazai rendezésű nemzetközi konferencián, amikor a saját imaginált képzeteivel és ócska sztereotípiáival elárasztott politikai ellenfeleit a "félre kell tolni" őket parancsolatával igyekszik leradírozni.
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet!
Sáná tová umetuká!
