2023. december 24., vasárnap

PUTYINTÓL TANULTA A SAJÁTOS MAGYAR KORMÁNYZÁST ORBÁN – 1. RÉSZ

HÍRKLIKK / INTERJÚ
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.24.


Magyarországon nem abban az értelemben van kormányzás, ahogy az a demokráciában, a nyugati világban megszokott, de sajnos ma már úgy sincs, ahogy az autoriter rendszerekben meghonosodott – véli Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politológus szerint a magyar kormányzás maga kreálja, gerjeszti a társadalomban meglévő konfliktusokat, és amikor abban a többség mellé áll, a konfliktust nem oldja meg, inkább napirenden tartja. Pont szemben azzal, amire tulajdonképpen a politikát kitalálták. Orbán a módszert a legnagyobb kreátortól, Putyintól tanulta – tette hozzá.


Van-e, folyt-e kormányzás az elmúlt 13 évben Magyarországon?

Igen is, meg nem is, de végül is nem. Magyarországon nem abban az értelemben van kormányzás, ahogy az a demokráciában, a nyugati világban megszokott, és sajnos ma már úgy sem, ahogy az autoriter rendszerben szokott lenni. Egy demokráciában az ember azért megy politikusnak, mert céljai vannak, valamit meg akar változtatni, tenni akar a közösségért. Az természetes, hogy ezért kap fizetést, hisz' valamiből élni kell, de nem ez, hanem a közösségért való tevékenység mozgatja. Egy demokráciában, amikor a politikus már kormányon van, akkor igyekszik megvalósítani azt, amit szeretne, de az elképzeléseihez megteremti a többségi támogatást. Ha ugyanis csak egy kisebbség támogatja, akkor előbb-utóbb nem lesz népszerű a kormányzás, és belebukik. A társadalmi támogatást vagy azzal szerzi meg, hogy jól csinálja, esetleg meggyőzi a társadalmat, vagy kis kompromisszumokat kötve, azért mégis csak beáll a közösség igényei mögé. Az autoriter, populista rendszerek nem így működnek. A populista rendszerekben a kormányon lévő politikus megnézi, hogy egy adott konfliktusban, amit kezelni kell, minek van társadalmi támogatottsága, „mit akar a nép”, és amögé áll be. Ott ez a kormányzás. Nem csinálnak semmit, viszont „a nép hangján” beszélnek, és ez mindig fenntartja őket a hatalomban.

A magyar kormányzás is ilyen?

Nem. A magyar kormány nem egyszerűen megnézi, hogy egy konfliktusban minek van nagyobb támogatottsága – mert ez többé-kevésbé természetes –, hanem kreálja, gerjeszti a törésvonalakat. Csinál egy konfliktust ott, ahol nincs, és nem is kéne, hogy legyen. Olyan konfliktusokat kreál, mint például a Soros-ügy, a menekültek, és még sorolhatnék párat. Azokat tendenciózusan, manipulációval addig gerjeszti, amíg a többség melléáll. A konfliktust azután nem oldja meg, merthogy akkor vége lenne, és kereshetne egy újat. De ez a magyar kormány nem keres új konfliktust, hanem napirenden tartja a meglévőket. Még akkor is, ha már nincs ellenfél, inkább kitalál fantomokat. Vagyis pont azzal szemben cselekszik, mint amire tulajdonképpen a politikát kitalálták, a konfliktusok megoldására. Ilyen tekintetben folyik tehát Magyarországon valamiféle kormányzás, ami nem klasszikus kormányzati tevékenység, sőt, annak az elfedésére van az egész. Mindenesetre arra szolgál, hogy mindig hatalmon maradjanak. Nálunk nem egyszerűen rákúsznak a konfliktusmező egyik oldalára, ahol többen vannak, amit azután fölnagyítanak, állandóan a népet „képviselik”, hanem kreálnak konfliktusokat, földuzzasztják, hogy nagy többsége legyen, amellé állnak, és ha már annyira mellettük áll mindenki, ahelyett, hogy megoldanák, az ellenfelet duzzasztják fel...

BARTUS LÁSZLÓ: ORBÁN TUTTI, A 6:3, ÉS A MINI-DUBAJ VC

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2023.12.24.


Interjúdömpinggel köszöntötte a kedves vezető az ő szerető és hálás népét, amelynek egy része próbál úgy élni, mintha a kedves vezető nem is létezne, más része létezni sem tud nélküle. Az ő karácsonyukat aranyozza be a kedves vezető azzal, hogy megmutatja magát, az Embert, s gondoskodik róla, hogy alattvalói gondolatai rövid időre se kalandozzanak el.

Az interjúk pedig valóban megmutatják az embert. Pszichológusok csemegéje, hogy Orbán minden január 1-én megnézi az Aranycsapat londoni 6:3-as győzelmét. Ez tűnhetne még a futballrajongó hagyományának és hódolatának, de az teszi érdekessé, amit erről mond:

„MINDEN ÉVET ÚGY KEZDEK, HOGY JANUÁR ELSEJÉN MEGNÉZEM A 6:3-AT, MERT AZ EMBER KEZDJE GYŐZELEMMEL AZ ÉVET… MÁR JANUÁR ELSEJÉN AZ EGEKBEN VAGYOK.”

Szakember után kiált a mondat, mi csak kapásból annyit tudunk megállapítani: mekkora hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki minden január 1-én megnézze a 6:3-at, és ne unja meg? De ennél sokkal többről van szó. Ennek az embernek ez pszichológiai tréning, ezzel a hetven évvel ezelőtti meccsel tuningolja magát a győzelem állandó érzésébe és illúziójába.

Orbán az Eperjes által alakított Boksai Rezsőt, ahogy a barátai hívták, Tuttit, a kukást idézi, aki fejből tudja a meccs minden részletét, de soha nem unja meg. Orbán azonban lehetne házmester is, de mindenképpen ennek a rétegnek a képviselője, akikből a nyilasok, besúgó spiclik, fasiszták és nácik lettek, az ő ideológiája ezeknek az embereknek a színvonala.

Akik az állandó győzelmi mámorra vágynak, akik az egekben vannak a 6:3-as győzelemtől, akiknek a londoni győzelem vigasz, pótlék, menekülés a valóságból, remény a jövőre, álom a nagyságról, amikor legyőzzük a világot, mi vagyunk a legnagyobbak, és minket csodál az egész világ. Orbán ezeknek a frusztrált embereknek a hamis vágyait testesíti meg. Azért lehet a vezetőjük, mert a frusztráltak között ő a legfrusztráltabb. Ezért hazudik győzelmet.

De ennél is többről van szó. Ennek az embernek minden évet győzelemmel kell kezdnie. A győzelem érzése nélkül nem tud élni. Ha nincs valódi győzelem, akkor csinál. Büszkének kell lennie, a világ csodálatát kell kivívnia, a nagyság illúzióját kell éreznie, amit a londoni 6:3-as meccs nyújt számára. Ezt az érzést kergeti egész évben és egész életében.

Az is sokat mond róla, hogy neki a nemzeti érzést és a nemzeti nagyságot a londoni 6:3 jelenti. Egy futballmeccs, egy túlértékelt győzelem egy vitathatatlanul nagyszerűen játszó csapattól, de azért a magyar történelemben és kultúrában vannak valódi értékek is, melyek Orbán Tuttit nem érintik meg. Ez az „olcsó” diadal kell a lelkének, hogy jól érezze magát.

Nem fasisztázunk, amikor emlékeztetünk arra, hogy a sport, a fizikai erő a fasisztáknak fontos, szemben az intellektuális értékekkel.

Ez kárpótol mindenért, és a pszichológus munkája itt kezdődik, hogy mi mindent kárpótol. Miért van szüksége kárpótlásra, miért frusztrált, miért van szüksége arra, hogy győztesnek, nagynak, világhírűnek érezze magát, kitűnjön, hogy mindenkit legyőzzön, és mindenkivel szemben álljon, mindenkivel harcoljon és győzzön? Miért kell mindig bizonyítani?

Jól ismert szociálpszichológiai tény, hogy az összeesküvéselméletek, a kisebbrendűségi komplexusból fakadó frusztráció a nácizmus gyökere, más kifejezéssel élve, a melegágya. Az Aranycsapat londoni 6:3-as győzelmét lehet helyén kezelni, értékelni. Kisebrendűségi komplexusban szenvedő embereknek van szükségük arra, hogy ebből merítsenek erőt.

Kicsik vagyunk, de Londonban legyőztük a világot. A kisember fantáziája nem jut tovább a futballnál, mert a futball a legnagyobb dolog. Ha futballban győzünk, mi vagyunk a nagyok, a legnagyobbak. A nemzeti nagyság kifejeződése ez. Ha futballban nagyok vagyunk, akkor mindenben nagyok vagyunk, ez kifejezi a nagyságunkat és minden másban megnyilvánul.

Az interjúból ez is kiderül, hogy a futball mérőzsinór, hogy hol tartunk. Orbán szerint nem lehet a futballsikereket elszakítani az egész ország állapotától és nagyságától. A focisiker csak leképezi a nemzeti nagyságot. Orbán szerint „a dolgok egy országban általában együtt mozognak jó vagy rossz irányba”. Mi van akkor, amikor kikapnak az aranylábúak?

Szerinte a magyar futball attól jó, mert „az egész ország együtt mozdul valamilyen irányba. Fölfelé indultunk. Nemcsak a magyar gazdaságról beszélek, hanem a kultúráról, a művészetről, a tudományról is, mégiscsak két friss Nobel-díjasunk van, amire lehet azt mondani, hogy ez is a magyar rendszer ellenére történt, de ez már végképp abszurd lenne.” Győzünk mindenben, mint az Aranycsapat. Mi vagyunk az Aranycsapat.

Mindez tömény hazugság. Önáltatás. A Nobel-díjaknak semmi köze Orbánhoz. Azt sem tudta előtte, hogy ezek az emberek léteznek, mert nem a Fehérvárban játszanak. A kultúra, a művészet, a tudomány, az oktatás hanyatlik, ahogy felszámolták mindenhol a szabadságot. Segédmunkásokat képeznek és propagandisztikus giccseket állítanak elő.

Orbán a magyar futball kapcsán (mivel bejutottak egy olyan Európa-bajnokságra, ahova majdnem minden második csapat bejut) azt a következtetést vonja le, hogy „a magyarok mint közösség, ez a tíz-egynéhány millió ember együtt kezdett el mozogni fölfelé. Nagyobb teljesítményekre képes”. Minden szava hazugság.

Nincs már tíz-egynéhány millió, nem kezdett el együtt mozogni, hanem megosztottabb, mint valaha, felfelé csak a NER-arisztokrácia mozdult, ami egy hamis látszat, aminek egy nagy összeomlás lesz a vége. Uniós pénzek nélkül meghaltak. A magyarok nem képesek nagyobb teljesítményre, de nincs is rá szükség. Azok vagyunk, akik vagyunk.

A magyar válogatott nem a magyar futball, hanem azoknak a nyugati kluboknak a teljesítménye, ahol ezeknek a játékosoknak a többsége szerepel és felhúzza a csapatot. Szoboszlai annak köszönheti a fejlődését és a sikerét, hogy nem játszott a magyar bajnokságban. Az edző olasz, akiből magyart kellett csinálni, hogy annak tűnjön.

A lényeg a nagyravágyás. Erről egy ízben azt írtam: „Egészséges lelkű népeknek nincs szükségük erre. Akik nem akarnak többnek látszani, mint akik, akik nem akarnak állandóan kompenzálni, elfogadják magukat, tisztában vannak saját értékeikkel, hibáikkal, nem mindenből a saját nagyságukat, mások alacsonyabbrendű voltát akarják kimutatni, azoknak nincs szükségük ilyesmire. Egyszerűen jó focit akarnak, örülnek, ha győz a csapatuk, s nem gondolnak többet magukról, mintha elfoglalták volna a világot.”

Ugyanez vonatkozik egy emberre is. Beteg a lelke annak, aki állandóan kompenzálni akar, állandó győzelemben akar élni, meg akarja mutatni, nagy akar lenni. Ezért arcoskodik, s amikor eljut a szélső pontig, akkor kicsámpázik kávézni. Hitler nem kávézott, elpusztította a fél világot. Ugyanezek a lelki motívumok mozgatták. Mi lesz, ha egyszer nem kávézik?

Orbán a 6:3-as meccsel szuggerálja magát a győzelem érzésébe, a nagyság illúziójába és azt hiszi, hogy a kisebbrendűségi komplexusának kompenzálásával győzelembe viszi saját magát és az országot. Egyrészt katasztrófába viszi, másrészt csak a frusztrációját és a komplexusait osztja meg, az terjeszti, azt sugallja, és azzal fertőz mindenkit.

A kivagyisága és a győzelem hamis érzése miatt a vesztesek oldára állt. Az ő győzelmei, amelyeket a szabályok meghamisításával ér el, az ellenfelek megbénításával arat, nem igazi győzelmek. Olyan illúzió, mint amikor egy hetven évvel ezelőtti meccs megtekintése után az egekben van.

De az a meccs elmúlt. A játékosok nem élnek, a mai futball egész más. Orbán nem győzte le a világot. Ahogy az Aranycsapat sem. Nem is kell. Lehet törekedni a jóra és a szépre, lehet kitűzni nemes célokat, de nem kell mindenáron győzni, mindenkit legyőzni, nagynak látszani, mindent ennek alárendelni, s ha nem sikerül, akkor ezt hazudni és belehalni.

Még saját futballista karrierjét is meghamisítja. Mintha valaha komoly futballista és nagy játékos lett volna. Az interjúban úgy beszél magából, mint aki városi nagy csapatok öltözőjét is megjárta, ezért mindent tud a futballról (is). Húsz éves korában a szegény Dzsoni és Árnika című filmben egy rablót és focistát alakított. Igazán testhez álló szerep...

LENGYEL LÁSZLÓ: EURÓPA REFORMJA – MAGYAR SZEMMEL

NÉPSZAVA
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2023.12.24.


Válság vagy megújulás? Darabjaira és káoszba hull Európa, vagy reformokat vezet be és megújul? Régen volt ennyire ellentétes a magyar uralkodó és kasztjának érdeke a magyar társadaloméval.


Orbán Viktor és személyes rendszere akkor tud fennmaradni, ha Európa kormányozhatatlan, ha államai egymás ellen fordulnak, ha egy járadékleső autokrata rendszernek így kellő mozgástere támad. A magyar társadalomnak viszont Európa egységesülése, közös boldogulása, a magyarok közösségi és egyéni felzárkózása az érdeke, hiszen Európával közös a civilizációnk, a kultúránk, oda köt a gazdaságunk, nélküle nincs védelmünk és biztonságunk. A mi értékrendünk európai, vagy az szeretne lenni, nem Novoszibirszkbe és Tiencsinbe, hanem Bécsbe és Párizsba vágyunk, nekünk nem Biskek vagy Almati a menekülési utunk. Új és megreformált, ezáltal egységesebb, hatékonyabb és versenyképesebb Európát szeretnénk, és tragédiának tartjuk, hogy a magyar kormány elszigetelődése miatt nekünk nem adatik meg a lehetőség, hogy részt vegyünk ebben a megújulásban.

Az 1989-91-es rendszerváltáskor, a világ negyedik újrarendezésekor Magyarország nagy történelmi feladatok színtere volt, az átalakulás középpontjába került, lehetett volna Közép- és Kelet-Európa nyugati mintájú megszervezésének bázisa. A „visszavonulás hősei”, a Németh-kormány példát mutattak nemcsak a békés és tárgyalásos rendszerváltásra, hanem a keletnémetek kiengedésével hozzájárultak a német újraegyesítéshez, Európa elmélyüléséhez és kiterjedéséhez. A „kerekasztal lovagjai”, az ellenzék és az igazságügy szakértői megteremtették egy többpárti parlamenti demokrácia és a jogállam, a súlyok és ellensúlyok intézményeit és szabályait. S a rendszerváltó Antall-kormány külpolitikai doktrínája – az euroatlanti csatlakozás, a határon túli magyarokért vállalt felelősség és a békés szomszédságpolitika –, amelyet valamennyi parlamenti párt elfogadott, kiinduló pontot jelentett a Varsói Szerződés és a KGST felbontásához, a visegrádi kezdeményezéshez, az európai gazdasági és biztonsági szervezetekhez való csatlakozáshoz. Magyarország vezető reform- és mintaország volt, jó volt magyarnak lenni. A történelem jó oldalán álltunk.

Ma, a 2021-23-as, még befejezetlen ötödik általános rendezéskor, az Orbán-rendszer Magyarországa ismét belép a világtörténelembe. Ezúttal a rossz oldalon. Miként Putyin háborúja kívülről ráébresztette Európa nemzeteit, hogy szabadságukat veszíthetik, ha cserben hagyják Ukrajna szabadságharcát, megértették azt is, hogy belülről az orbáni autokrata rendszer nemcsak Magyarországon számolja fel a jogállamot és demokráciát, de megfertőzi és lehetetlenné teszi az európai egységet. Ha Európa túl akarja élni belső és külső válságait, akkor mind elitjeinek, mind társadalmainak végig kell gondolniuk, hogy mit kell tenniük azért, hogy ne váljanak Orbánhoz és rendszeréhez hasonlatossá, hogy Orbán és társai ne bonthassák meg az egységet, ne akadályozhassák a hatékony kormányzást, ne zsarolhassák és rabolhassák a többséget! Ahogy a kalandozó pogány magyarok egységesítették a keresztény Európát valaha, most az orbáni barbár kalandozásokkal szemben kell felállnia Európának...