KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.08.14.
Figyelj Viktor és figyeljetek ti, szolgálók, haszonlesők, bérfirkászok!
Nem félek. Rohadtul nincs mitől. Igazából soha nem is volt mitől, de a félelem nem így működik. Alattomos, sunyi dolog. Fertőző. Egy elejtett mondat itt, jószándékú üzenet ott. Mindenkinek van mit, van kit félteni. Az ember óvatos lesz, jobban megforgatja a szavakat, mielőtt kimondaná, leírná. Attól még nem gyáva, csak ésszel…
Aztán egyszer észreveszed, hogy hiszen ezek erre építik a hatalmukat. A félelemre, az én félelmemre. Nincs is fegyverük, semmijük sincs. Mit tudnak tenni velem? Semmit a világon. Teszek valami törvénytelent? Tesz bármi törvénytelent bárki, aki véleményt mond bármelyik közpénzen tartott politikusról? Egy büdös francot! Ez még mindig nem Törökország, bármennyire szeretnétek. Mit tudtok tenni? Elhurcoltok? Megkínoztok? Kivégeztek? Ugyan már. Ez nem az a fajta diktatúra. Mi más tudtok tenni? Ez mindenetek, amit látunk, semmi más eszközötök nincs.
Túltoltátok fiúk. Elbasztátok. Üzengettek? Kiröhögjük. Lejárató cikkeket írtok? Hiszen ahhoz is gyávák a firkászaitok, hogy vállalják a pénzért gyártott mocskot. Egy nevenincs portál névtelen szerzőjétől veszitek át azt a szart, amit ti magatok izzadtatok össze. És? Lett valami eredménye? Lett bizony. Marhára sok ember rájött, hogy ő sem fél, mert nincs mitől. Nincs is kitől. Nincs is miért. Tudjátok, látjátok, hányan oda mernek állni mellénk, vagy bárki mellé, akit megtámadtok? Látjátok, hogy egyre többen? Látjátok hát, ezért vagytok beszarva.
Tudjátok mi van? Ti vagytok azok, akik rettegnek. Nektek okotok is van erre, van vesztenivalótok. Már nagyon régen nem arról van szó, hogy mert az Orbánt utálja valaki, vagy a Fideszt, a kormányt. Ezt az egészet utáljuk, amit csináltatok az országunkból. Elég volt a lábujjhegyen elsuttogott véleményekből, a suttyomban keringő gondolatokból. Igaza volt Orbánnak, életében egyszer. Elég a politikai korrektségből! Ki kell mondani, mert kurvára nincs miért hallgatni.
Bűnözők vagytok. Akkor is, ha nincs erről bírósági végzés a kezünkben. Betegek vagytok. Akkor is, ha nincs orvosi látlelet. Látjuk, mit műveltek. Látjuk a lopást, a korrupciót, a gazdagodásotokat, a semmi mással, mint bűncselekménnyel magyarázható úri dőzsöléseiteket. Nem kell ahhoz laborvizsgálat, hogy a büdös húsról tudjuk: romlott. Érezzük, látjuk, hogy romlott és kukában a helye.
Már régen az van, hogy ti féltek. Szar lehet úgy leülni a számítógép mellé, hogy görcsösen végig kell túrni a sajtót, hol mondanak rosszat a kormányra. Pocsék lehet azon görcsölni, hogy lehet lejáratni, bemocskolni, eltiporni az ellenzéki hangokat. Ezzel az a baj, hogy ha meg is tudtok törni valakit, ha sikerül is sárba taposni, lesz helyette két másik, aki kétszer olyan hangosan ordít. Vagy tíz. Vagy száz. Ezer. Tízezer.
Ti meg nem vagytok olyan sokan, mint ahogy azt el akarjátok hitetni. Szar lehet nektek. A saját országotokat kirabolni, a tulajdon népeteket tönkretenni. Szar lehet rettegni, mert pontosan tudjátok: ha egyszer megcsúsztok, elzuhantok és rántjátok magatokkal a másikat. Pocsék lehet az összeharácsolt, összerabolt pénzen ülve rettegni és pocsék lehet a zsírosabb fizetésért más becsületén taposni. Pedig semmi másotok nincs, csak ez. A szavaitok, a hazugságaitok.
El fogtok bukni, mert minden nappal kevesebben vannak azok, akik félnek tőletek. El fogtok bukni, mert bűnösök vagytok és a törvény előtt felelnetek kell, el kell számolnotok mindazzal, amit tettetek. Az anyagi kárral, amit okoztatok, de azzal a morális rombolással is, amiért ti vagytok a felelősek. El fogtok bukni, mert ez csak politika. Csak egy tetves kis párt, egy tetves kis zsarnokkal és pár élősködővel körülvéve.
Nincs olyan, hogy benneteket ne lehetne leváltani. Faszt nem lehet, dehogynem. Ezt ti is pontosan tudjátok, ettől rettegtek annyira. Attól féltek, hogy egyszer rájövünk: nem mi vagyunk értetek, hanem ti vagytok értünk. Nem mi szolgálunk titeket, hanem ti minket. Nem ti fogjátok a kormányt, ti magatok vagytok a kormány, de azt mi fogjuk.
Idióták. Bizony hogy meg lehet szabadulni tőletek. Meg is fogunk. Már nem működnek a hazugságaitok sem, hiába kapaszkodtok a rögeszméitekbe. A híveitek nincsenek elegen ahhoz, hogy hatalomban tartsanak benneteket. Tudjátok, hogy sokkal több olyan idős ember van – mert bennük bíztok – aki pontosan átlátja a helyzetet? Tudjátok hány nyugdíjas nem megy el tapsikolni a kisajátított ünnepeitekre? Tudjátok, hány bölcs, sokat megélt ember látja át tűélesen, mennyire aljasak vagytok? Ők még emlékeznek a lesötétített ablakú autókra, a hazugságoktól bűzlő propagandára, az egymást feljelentő szomszédokra, a félelemre. Pontosan látják, mit csináltok. Sokkal többen látják, mint ahányan kezet csókolnak a vezérnek. Látják a fiatalok is.
Bukni fogtok. Ha a választáson nem, akkor is, de akkor rántjátok magatokkal az egész országot. Mert akkor innen menekülni fog, aki csak teheti. A munkaképes emberek többsége elmegy innen, mert van hová menni. Ha nem tudjuk tőletek megtisztítani az országot, akkor fogjuk és visszük magunkkal. Ti meg itt maradtok a hazugságaitokkal, a bűneitekkel, az összerabolt vagyonotokkal és a tulajdon mostani híveitek fognak elkergetni benneteket a büdös picsába. Oda, ahová valók vagytok. Vagy megzabáljátok egymást, mert már nem lesz senki, akin élősködhetnétek.
Elszartátok ezt, srácok! Addig feszítettétek a húrt, ameddig az elpattant. Ezt már nem lehet összefoltozni, semmit nem lehet vele tenni. Minden egyes nappal kevesebb ember hajlandó félni tőletek. Kiröhögünk benneteket, mert egyre szánalmasabbak vagytok. Ezt hívják civil kurázsinak. Tudom, hogy utáljátok, de kezdjetek hozzászokni a gondolathoz, hogy egyszer véget fog érni az érinthetetlenség. Úgy fogtok elolvadni, mint egy hógolyó a napon. Abban a pillanatban, ahogy nem tudjátok azt a rengeteg pénzt tolni a propagandagépezetbe, úgy fog szétfröccsenni mellőletek a most még hűségesnek gondolt szolgahad, mint a híg fos. Senki nem fog többé dicsőítő cikkeket írni, hazug műsorokat készíteni. Ingyen nem. Nem lesz, aki óriásplakátokon hirdeti a dicsőségeteket. Egyszer csak nem alázatos seggnyalással köszöntenek, hanem ezzel a mondattal:
Vádlott! Álljon fel!
ITT OLVASHATÓ
2016. augusztus 14., vasárnap
ÁRUHÁZI TEMPLOMLÁNCOT A NÉPNEK
GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.08.14.
A vasárnapi boltzárlat visszavonásakor már sejteni lehetett, hogy ezt a hatalomérvényesítési fiaskót nem fogja olyan könnyen lenyelni a szellemi bányászbékák egylete. Különösen, mert a választások közeledtével megint szükség lesz a klerikális lobbi-platform támogatására. Így újabb ötletparádét szellőztettek meg. Ez a harangszóhoz igazítottan kötelező boltzár.
Elvégre délben zárni a boltokat nagyon is keresztényi cselekedet lehet. A déli harangszót ugyanis pápai bulla rendelte el. Ha tehát valami okból ehhez lehet kötni a déli boltbezárási kötelezettséget, az ugyebár másik a keresztény Európa védelme. Mi több: egyenesen az ősi magyar keresztény-európai kultúra védelme. Igaz magyar ember tehát délután, különösen vasárnap délután, nem vásárol. Az említett boltzár tehát részben nagyon nemzeti, részben nagyon kultúravédő, részben nagyon keresztényi. Az is galád balliberális, Kövér szerint talán genetikailag is elfajzott, aki vasárnap délután akar zsemlét venni. Az őskeresztényi európai kultúra déli harangszós összemosása nyilván a menekültek elleni heroikus küzdelemre is emlékeztethet. A harangozást, ha nem is a délit, elrendelő III. Callixtus elvégre a keresztes háborúk, különben bukott, eszméjének élharcosa volt...

NEM VASÁRNAPI BOLTZÁRRA ÉS KÜLÖNADÓKRA, HANEM A DOLGOZÓK VÉDELMÉRE VAN SZÜKSÉG!
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.08.14.
A kormány sajtóhírek szerint újra tárgyal a vasárnapi boltzár bevezetéséről. Ezzel nem csupán az a probléma, hogy a Fidesz újra előveszi a boltzár ötletét, amit fél éve a többség társadalmi felháborodása elsöpört, hanem az is, hogy a tervezet, amely különadókat róna a vasárnap délután nyitvatartó boltokra, megintcsak inkább büntetőintézkedésnek tűnik, nem pedig a magyar munkavállalókat támogató próbálkozásnak.
Mi is itt a cél?
Ha csupán az, hogy a kormány győzelmet érjen el a “gonosz multikkal” szemben, akkor a délután nyitvatartó boltokra kivetett különadó jó tervnek tűnik, de ha tényleg a dolgozók védelme, akkor talán nem az államkincstárból ellopható pénzösszeget kéne gyarapítani, hanem a vasárnapi, hétvégi bérpótlékot kellene emelni, akár sávos rendszerben: mennél tovább tart a vasárnapi munkaidő, annál több jár óránként a dolgozónak.
Járhatna például a vasárnapi munkáért alapból 100%, a 12 óra utániért 150%-os pótlék. Délután 4 után pedig az eredeti bér háromszorosát vihetnék haza a dolgozók, amelyet a nyitvatartó boltoknak kellene fizetni. És ha valóban a dolgozók, vagy ahogy a kormány mondja, a családok védelme az első, akkor ezt nem csupán a nagy boltokra kéne kiterjeszteni, hanem minden egyes boltra (igen, a CBA-ra is). Nyilván ha a tulajdonos dolgozik, és neki nincsen munkajövedelme, az nem emelkedik. Csak hát ebben nehéz hinni, hiszen a vasárnapi boltzárral együtt eltörölt vasárnapi bérpotlékot sem adta még vissza a kormány.
De a probléma az, hogy megint nincs semmiféle társadalmi egyeztetés. A spin doctorok ötleteit benyomják pár újságba, aztán megmérik az ötlet támogatottságát, és ha nem fogadja jól a nép, akkor kidobják, ha elsőre sokaknak tetszik, akkor meg átnyomják...

AZ ELLENSÉGEK ALÁÍRNAK HIBÁSAN
A SZAVAZATOK EREJÉVEL BLOG
Szerző: Dr. Tóth Zoltán
2016.08.14.
180 ezer hiteles aláírás – kevés egy országos népszavazáshoz?
Hogyan kell hiteles aláírásokat gyűjteni? Szándékosan hibás adatokat adnak meg a politikai ellenségek? Rónai Egon Atv. kérdezte Tóth Zoltán választási szakértőt.
ITT NÉZHETŐ MEG

MIT LEHET KUTATNI EGY OLYAN KORSZAKO, AMIT ORBÁNÉK EGYSZERŰEN KITÖRÖLTEK A NEMZET MULTJÁBÓL?
KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG BLOG
Szerző: Ille István
2016.08.14.
Szerző: Ille István
2016.08.14.
Szakály Sándor, a kormányzati VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a Kamenyec-Podolsk-i deportálás – ami tömegmészárlásba torkollott – csak egy idegenrendészeti eljárás volt.
A VERITAS jeligéje egy Deák Ferenc-i mondat: „… hazudni nem szabad.” Legyen. Ennek értelmében természetesen Szakály nem hazudott. Miért is tette volna? Ez a véleménye. Neki, mint főigazgatónak – kinek intézetét Magyarország Kormánya a 373/2013 (X.25.) számú kormányrendelettel alapította azzal a kimondott céllal, hogy az elmúlt több mint másfélszáz esztendő magyar történései kutatását újra- és átgondolva, harag és elfogultság nélkül forduljon a magyar nemzet történetében meghatározó jelentőségű, nem kevés vitát kiváltó – és feltehetően mindenki számára elfogadható konszenzusos eredményt soha nem hozó – események felé – miért is állna érdekében hazudni?
Mert hát, intézete névadója, a Veritas mégiscsak azt jelenti: igazság. Most már csak az a kérdés, kinek az igazsága? Ráadásul azt is tegyük hozzá, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Nomeg – ahogy ez a Fidesz-kormányzat esetében jól tetten is érhető – ők is hamisítják meg.
Három kutató csoportja van: a Dualizmus-kori kutatócsoport (1867 és 1918 közötti időszak vitás kérdéseinek kutatása), a Horthy-kori kutatócsoport (a két világháború közötti időszak sokat vitatott – ám csak részben feltárt – kérdéseivel foglalkozik), és a z 1945 utáni kutatócsoport („moszkvai” típusú politikai berendezkedés bevezetése, kiépülése és „fénykora” témakörében).
Feltételezésem szerint az inkriminált „idegenrendészeti eljárás” a második kutatócsoport témakörébe tartozik – habár mintha a Horthy-korszak egy csöppet túlmutatna a két VH közti időszakon -, ennek szellemében Szakály nem a magánvéleményét fejezte ki, hanem a kutatócsoport által feltártak következtetését. Mert hát, újragondolták és átgondolták...
ÉS AKKOR MÉG A ZÁSZLÓT IS ÖSSZECSERÉLTÉK - FESZÜLTSÉGEK AZ OLIMPIÁN
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.08.14.
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.08.14.
Először életveszélyesen megfenyegették, majd az övé lett a 2016-os olimpia legsportszerűtlenebb pillanata, és most még amiatt is aggódhat, mi lesz, ha hazatér: azt nem mondhatjuk, hogy az egyiptomi Iszlam el-Sehabi ne írta volna bele a nevét a sport történelmébe.
Az olimpia a nemzetek közti béke hirdetője – legalábbis papíron. Ehhez képest jóformán nincs olyan ötkarikás játék, ahol ne uralkodott volna valamilyen politikai feszültség.
Pedig az ókori görögöknél még valóban béke uralta a játékokat. A versenyek idején tilos volt háborúzni, sőt, már a megmérettetések előtt le kellett tenni a fegyvert, a játékokra csak így utazhattak a sportolók.
Na, nem mintha maga az olimpia a görög változatban ne valamiféle óriási csatához, vagy még inkább egy gigantikus eposzi seregszemléhez hasonlított volna. A különféle küzdősportok mellett olyan versenyszámok is szerepeltek, mint a fegyveres futás, méghozzá 15 kilós menetfelszereléssel – a hoplitodromia ráadásul nem is egyéni versenyszám volt, hanem egyszerre 25 állig felfegyverzett „sportoló” tette meg a távot, leginkább azért, hogy ellenfeleiket lenyűgözzék és megfélemlítsék kiválóságukkal.
Vagyis az antik görögöknél az olimpia egyfajta rápihenés volt a következő harcra, ahol majd jól elverhetik egymást. Az újkori játékok mégis a béke jelszavával kampányolnak. Ám a hangzatos szó mögött újra és újra fellángoló konfliktusok húzódnak meg...
TUDTA, HOGY A STADIONÉPÍTÉSI ŐRÜLETTŐL KÉNE MEGVÉDENI AZ ORSZÁGOT?
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.08.14.
A sportesemények olykor a legrosszabbat, olykor pedig a legjobbat hozzák ki a szurkolókból. A vívás és az úszás sikereit követően az olimpiai szereplésünk már a játékok félidejében megosztják az emberek véleményét, arról, miként kell látnunk a magyar sport helyzetét, ám azt kevesen vitatják, hogy a focistadionokba ölt százmilliárdok nélkül is összejött volna a fényes éremkollekció Rióban. A kormány nyilván érzi, hogy, van némi ellentmondás a fociban betöltött másodhegedűs szerepünk és a sikeres sportok támogatása között, ezért most ezerrel nyomja a budapesti olimpia promócióját.
Orbán Viktor elhatározta, hogy lényegében mindenkitől és mindentől megóvja a magyar lakosságot, ám az igazi problémát mégis ő idézi elő. Mivel olyan helyekre épít a kormány focistadionokat, ahol vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy tartósan magas színvonalú mérkőzéseket játsszanak, és ennek következtében legalább félig megteljenek a lelátók, a gazdasági bukás borítékolható. Még a kecskeméti polgármester is inkább utakra fordítaná azt az összeget, melyet a kormány a város új stadionjára szán, pedig az alföldi megyeközpont nem tartozik a leszakadó régiók közé. „Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére” – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia polgármester még májusban, pedig ő igazán közel áll a kormányhoz...

ÁTFORDULÁS
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.08.14.
Vannak történetek, mikor az ember éveken keresztül elhisz valamit… aztán egyszer csak átfordul minden, és kiderül, az egész hazugság volt. Az ember ilyenkor legszívesebben jogorvoslatot keresne. Mégsem teheti. Mert a helyzet nem olyan egyszerű. Ilyenkor marad a tipródás, a düh, a „miért nem vettem észre hamarabb” keserves, szemrehányó érzése. És nem tudok mit tenni.
Évekkel ezelőtt kerültünk kapcsolatba a családdal az egyik faluban, ahol a négy árva nevelkedett. Így mondom, árva, mert az anyjuk meghalt, az apjuknak nem kellettek, felvállalta hát őket egy rokon család, a két fiút, a hallássérült kislányt és a halmozottan fogyatékos másikat. Amikor először elmentem hozzájuk és láttam azt is, nem valami fényes körülmények között élnek, egészen meghatódtam, mikor meghallgattam a hitvallásukat a gyerekek szeretetéről, arról, hogy nem engedhették meg, nem vitte őket rá a lélek, hogy állami gondozásba kerüljenek, az áldozatvállalásról, mert mekkora teher a beteg kislány is, és a többi is, de ők odateszik magukat, és felnevelik őket.
A két nagyfiú különösen jó képességű, ilyenkor az ember még inkább próbálja megakadályozni, hogy a közeg, ahol élnek gátja legyen az adottságaik kihasználásának. Nem volt egyszerű az analfabéta asszonnyal megértetni, mekkora lehetőség, ha elengedik velünk a fiúkat a nyolcadik után, hogy a képességeiknek megfelelő iskolába járhassanak. A legidősebbel sikerült kilépni innen, a fiatalabbal már sajnos nem. Az idősebb jól teljesít az ország egyik legjobb középiskolájában, sokak összefogásával járhat oda, a fiatalabb maradt a hátrányos helyzetűek számára elérhető közeli szakiskolában, bukdácsolva.
A családdal próbáltunk jó viszonyt ápolni, segítettük a gyerekeket, amivel tudtuk, éveken át, folyamatosan. Mikor a legnagyobb elkerült otthonról, a családi pótlékot ugyanúgy felvették rá, az árvaságit is, de nem adták neki, a pénz maradt itthon, ő meg távol, a kollégiumban, a támogatók segítségével. A kép akkor kezdett változni, mikor kértem, hogyha nincs itthon, és nem „fogyaszt” semmit, hiszen csak évente négyszer, a szünetekben jött haza 2-3 napra, akkor legalább havonta adjanak 10 ezer forintot neki, hiszen így nem tisztességes a dolog. Nagy hézagokkal, de ideadta a mama, mikor nem, akkor mindig megpedzettem, hogy szólok a gyámhivatalnak, ilyenkor mindig nagyon együttműködő lett...

EGY LERONGYOLÓDOTT, REMÉNYVESZTETT, KIRABOLT, LEBUTÍTOTT, LASSAN KIÜRÜLŐ ORSZÁG LENYOMATA
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.08.14.
Folytassuk a száguldást, amit az előző cikkben kezdtünk. Még mindig a Magyar Idők és az ott megjelent szakértői vélemény nyomvonalán zakatolunk és a három – Magyarország fejlődését elősegítő – tényező közül eljutottunk az engem leginkább érdeklőhöz. Jelesül foglalkozzunk a külföldön dolgozó magyarokkal. Az érthetőség – és a lustábbak – kedvéért itt kénytelen leszek idézni a cikkből, de itt a link, ahol az eredeti elérhető.
„Az első – s talán a legizgalmasabb – ilyen kedvező körülmény, évek óta egyre jellemzőbb folyamat a Magyarországra hazautalt pénzek gyarapodása. (Öt év alatt több mint megduplázódott ezen pénzátutalások összege.)”
Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy mennyire kell – jó, nem anyázok – sajátos gondolkodásúnak lenni ahhoz, hogy kedvező folyamatnak nevezze valaki a hazautalt pénzek összegének növekedését. Ha öt év alatt megduplázódott az összeg, az egyetlen dolgot jelenthet: az Orbán-kormány dicstelen uralkodása alatt minimum megduplázódott azoknak a magyaroknak a száma, akik kénytelenek voltak más országban keresni a boldogulást. Ennél valószínűbb, hogy több, mint a duplájára emelkedett az elvándoroltak száma, ugyanis sokan már a családjukat is kivitték, tehát nincs kinek pénzt küldeni...

KALÓZOK EJTETTÉK FOGLYUL A DIKTÁTORT
KULTÚRPART BLOG
Szerző: Tompa Dia
2016.08.14.
A rakétabázison most újra megvalósul a Köztársaság.

A Zsámbéki Színházi Rakétabázison mutatják be augusztus 19-20-21-én Szálinger Balázs többszörösen díjazott Köztársaság című drámáját. A darabot Horváth Illés, a Pesti Magyar Színház színésze állítja színpadra, aki először rendez alkalmi társulatával. A darab főbb szerepeiben Gáspár Tibor és Nagy Mari, a fiatalabb generációból pedig Pál András, Takács Géza, Horgas Ráhel, Gémes Antos, Lovas Emília, Ágoston Péter és Mészáros András látható.
A színdarab egy valós történelmi eseményből indul ki. A huszonéves Julius Caesart közismert politikai pályafutása előtt egy alkalommal kalózok ejtik fogságba. A kalózok vezére hamar felismeri képességeit, rendkívüli intellektusát, éles világlátását, kíméletlen emberismeretét, vezetői agilitását. Elhatározza, hogy meggyőzi Caesart: maradjon velük, s legyen az utódja. A kalózok ugyanis államalapításba kezdtek. Az eljövendő nemzedék elszórtan szunnyad megannyi város "keltetőiben", ideológiai képzésben részesülten. Csak fel kell majd ébreszteni őket.
Szálinger művét igazi kortárs humor jellemzi. Az időmértékes verselés sodró lendülete nagy klasszikus színdarabokat juttat eszünkbe, mestermunkává azonban az egy-egy monológban megjelenő kortárs líra teszi, melynek Szálinger Balázs egyedülállóan tehetséges és elismert művésze. A Köztársaság sokoldalú, különleges alkotás, ami méltán nyerte el 2012-ben Az Évad Legjobb Magyar Drámája Díjat, 2013-ban Artisjus- és Szépíró Díjakat...
HAJLÉKTALANÜGYI PROGRAM HAJLÉKTALAN EMBEREK RÉSZVÉTELE NÉLKÜL?
A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2016.08.14.
Nyílt levél Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének
Tisztelt Vecsei Miklós Úr!
A Város Mindenkié hajléktalan emberek érdek- és jogvédő csoportja nyílt levélben fordul Önhöz, miután többszöri próbálkozásunk után sem kaptunk Öntől választ az alábbi, minket súlyosan érintő kérdésünkre.
Csoportunk tudomására jutott, hogy Tarlós István főpolgármester és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében létrejött egy úgynevezett hajléktalanügyi program, mely – ahogyan a nevében is szerepel – a hajléktalan emberek számára tartalmazhat létfontosságú szolgáltatásokat és információkat. A programról a főpolgármester egy 2016. májusi sajtótájékoztatón beszélt: http://budapestvideo.hu/video/budapestinfo-2016-majus-13-an.
Önhöz hasonlóan – noha különböző megközelítésből – mi is a hajléktalan emberek érdekében dolgozunk és csoportunk tagjainak többsége maga is hajléktalan ember. Éppen ezért levélben kerestük meg Önt, hogy szíveskedjék tájékoztatást adni a fenti „hajléktalanügyi program” létrehozásának folyamatáról és annak tartalmáról.
Megkeresésünk után újabb emlékeztető levélben kértük szíves tájékoztatását, azonban több, mint két hónap alatt válaszra sem méltatta csoportunkat.
Mivel sajnos továbbra sem kaptunk tájékoztatást Öntől, kénytelenek vagyunk Önt most egy nyílt levélben kérni arra, hogy szíveskedjék tájékoztatást adni arról, hogy a fent leírt program hogyan jött lére, miben szolgálja a hajléktalan emberek érdekeit és milyen kivezető utakat képvisel arra nézve, hogy kikerüljünk a hajléktalanságból.
Mi üdvözlünk minden, hajléktalan embereket érintő, segítő szándékot és reméljük, hogy ez a „hajléktalanügyi program” is ezt a célt szolgálja. Kérjük, hogy mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, tegyen meg mindent a hajléktalan emberek érdekeinek érvényesítése érdekében.
Köszönettel: A Város Mindenkié csoport

A CIVIL KÖZOKTATÁSI PLATFORM (CKP) ÁLLÁSFOGLALÁSA A SZAKGIMNÁZIUMI VÁLTOZTATÁSOKRÓL
OFOE BLOG
Szerző: CKP
2016.08.14.
Az 50 civil szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform augusztus 10-n elfogadta a következő állásfoglalást:
A Civil Közoktatási Platformot növekvő aggodalommal töltik el azok a már megvalósult, illetve tervezett oktatásigazgatási döntések, amelyek általában a szakképzésben, illetve legutóbb specifikusan a szakgimnáziumi képzés területén születtek. A változások nagy részének irányát, a konkrét intézkedések többségét a szakképzés formálódása, a leendő szakemberek színvonalas képzése iránti igények szempontjából alapvetően problematikusnak tartjuk. Ilyenként értékeljük
Mindezek miatt a Civil Közoktatási Platform határozottan kéri az oktatásügyi kormányzatot, hogy tegyen lépéseket az érettségit érintő változtatások visszavonására, a megfelelő jogszabály módosítására, illetve mondjon le a szakgimnáziumi képzés tervezett átalakításáról. Tekintettel e már megtörtént, illetve tervezett döntések következményeinek súlyosságára, nem a döntések, a bevezetés elhalasztását javasoljuk, hanem az e lépésekről való végleges lemondást.
Az állásfoglalást a Civil Közoktatási Platform szervezeti megvitatták, elfogadták, annak képviseletére az Ügyvivő Testületet felhatalmazták.
Álláspontunk részletes indoklását külön cikk tartalmazza.

- a szakgimnáziumi természettudományos nevelés tantárgyainak oktatását szolgáló időkeret jelentős mértékű csökkentésének, e tantárgyak rendszere átalakításának, valamint a szabadon választható tantárgyak tanulására fordítható óraszám minimálisra csökkentésének, összességében a közismereti képzés órakerete jelentős csökkentésének tervét,
- a szakgimnáziumi érettségivel kapcsolatos, a jogszabályokban már megjelent változtatásokat.
Mindezek miatt a Civil Közoktatási Platform határozottan kéri az oktatásügyi kormányzatot, hogy tegyen lépéseket az érettségit érintő változtatások visszavonására, a megfelelő jogszabály módosítására, illetve mondjon le a szakgimnáziumi képzés tervezett átalakításáról. Tekintettel e már megtörtént, illetve tervezett döntések következményeinek súlyosságára, nem a döntések, a bevezetés elhalasztását javasoljuk, hanem az e lépésekről való végleges lemondást.
Az állásfoglalást a Civil Közoktatási Platform szervezeti megvitatták, elfogadták, annak képviseletére az Ügyvivő Testületet felhatalmazták.
Álláspontunk részletes indoklását külön cikk tartalmazza.
ITT OLVASHATÓ
BUNKÓSÁG MAGYAR MÓDRA
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Gabuschka
2016.08.14.
Vajon milyennek látjuk egy-egy rövidebb-hosszabb látogatásra hazatérve Magyarországot mi, határátkelők? Mi az, ami (pozitív vagy negatív értelemben) meglep, esetleg felbosszant? Utóbbira gyakori példa az, ahogyan a turistákkal bánnak egyes budapesti helyeken – erre hoz ma pár példát az egyik ajánló. Aztán megnézzük, milyen egy tökéletes nap, majd olimpiázunk is egy sort, az se maradjon ki, ha már csak négyévente van.
Noha Budapest valóban gyönyörű város, és vonzza is a turistákat, azért ha őszinték akarunk lenni, akadnak olyan helyzetek (és főleg emberek), akik mindent megtesznek azért, hogy elriasszák a turistákat. Közöttük érdekes helyzetben vannak a több éve külföldön élő határátkelők, akik egyrészt zsigerileg tudják, hol mi vár rájuk, másrészt az eltelt évek alatt elszoktak attól, ahogyan egyes alkalmazottak (nem mindenki, ezt fontos hangsúlyozni!!) bánnak velük. Erre hozott pár példát a Frankfurti mesék blog szerzője, Gabuschka.
Lássuk, hogy bánik fővárosunk néhány alkalmazottja a turistákkal! Rövid kis szituációk a mindennapokból, tanulság nélkül:

A POSTÁS MINDIG KÉTSZER CSENGET - JÖN A JOBBIK LEVELE
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.08.14.
Örömmel értesültem róla, hogy a Jobbik nevű cserkészcsapat is nemzeti konzultálni óhajt majd mindjárt, csak megvárja a kékszínű kvótás ótvar zavartalan lefolyását, mert az neki is igencsak fontos. Majd azután küldi el az ő levelét négymillió háztartásba, kurva sok pénzért persze.
Mindebből az következik, hogy ezekben sincsen semmi kreativitás, meg az is, hogy elkezdődik a 2018-ra barikádra hívó kampány. Gondolom ezt azért, mert már a Fidesz számolatlan levelezése sem egyébről szólt, minthogy a hívekben fölhorgassza, oder ébren tartsa a harci tüzet.
Más értelme az ilyen akcióknak nincsen, az ellenérzésűek leszarják az egészet magunk közt szólván, vagy meg sem találja őket a postás. Rólam se tudja a Fidesz, hol lakok, a hosszú évek alatt egy rohadt levelet nem kaptam tőlük. Mindezt persze vehetném elismerésnek is, vagy bizonyságnak arra, hogy benne vagyok a rendszerükben negatív előjellel, mint végleg menthetetlen, esetleg irtandó alak.
Vona Vizsla Gábor háromszor öt kérdést tesz majd föl az arra érdemeseknek, és csak azután váltja meg a világot. Repesve várjuk. Mondjuk, például az MSZP még csak levelezni se tudna, mert milliárdos adósságban lubickol. Mindjárt megy hozzá a végrehajtó, pedig állítólag szétlopta az országot, de mindegy.
Vigyázó szemünket azonban vessük csak a vizslás elsőáldozókra, akik kitérnek a kvótaszavazás elől, a levéllel nem akarják megzavarni a szent eseményt, mert annyira fontosnak tartják ezt a rítust. Tanulva hajdani cimborájától, Orbántól, Vona is hol máshol pofázhatott volna erről, mint az ő Tusványosán, amely Gyergyószentmiklós...

EDZŐDIK A ZAMPÁNY
MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.08.14.
Szerző: Föld S. Péter
2016.08.14.
Van egy vicc, aki ismeri, lapozzon. A paraszt bácsi még soha nem utazott repülőn, ezért megkéri a fiát, aki történetesen pilóta, vigye már fel egyszer a levegőbe. A fiú egy kis kétszemélyes gépen felrepül az apjával, mutat neki néhány trükköt, hátára fordítva repül, meg hasonlók. Másnap a kocsmában kérdezik az öreget, milyen volt a repülés. Hát, amikor először a fejem tetejére álltam, akkor bepisáltam. Amikor másodszor, akkor beszartam. Harmadszorra pedig a nyakamba ömlött minden.
Nekünk a népszavazási kampány zúdult a nyakunkba. Ráadásul úgy, hogy észre sem vettük, mert hetek óta azt hittük, hogy már javában zajlik.
Persze, rosszul hittük. Ez még nem a kampány volt, csupán tájékoztatás. Ezt mondta a pártoktól, de különösen a Fidesztől teljesen független Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Hogy azért nem tudnak eljárni a kormány idő előtti nyomulásának ügyében, mert az ő hatáskörük, csak a kampányidőszakra szól. Márpedig, amikor a kormány telenyomta plakátokkal és hirdetésekkel az országot, az még a választási kampányi ideje előtt történt. Ezért ők, mármint a pártoktól, de különösen a Fidesztől független Nemzeti Választási Bizottság, ha akarnának, akkor sem tehetnének semmit.
Mostantól tudjuk, hogy más a tájékoztatás, és más a kampány. Magyarországon az a különbség közöttük, hogy mindkettő ugyanaz.
Ami eddig volt, az nem maga az aktus volt, hanem csupán az előjáték. Élvezni még csak ezután fogunk. Ami azért is bíztató, mert már eddig is nagyon élveztük, ami történt. Hogy milliárdokat költött a kormány - nem kampányra, ahogyan eddig hittük, hanem tájékoztatásra.
Ilyen jó ez a mi kormányunk: nem akarja, hogy hülyén haljunk meg.
Hogy pontosan mennyit költöttek eddig, azt nyilván majd a bíróságon kell kiperelni. Meglesz ez az összeg is valamikor, tudni fogjuk, hogy mennyi ment el a mi pénzünkből a mi okosításunkra. Csakhogy addigra az a pénz el lesz már költve, sőt, feltehetőleg már a népszavazást is magunk mögött tudjuk...
TÖBB SZÁZ PEDAGÓGUS JELENTKEZETT AZ ELMÚLT HETEKBEN A TANÍTÍNÉK MOZGALOM AKTIVISTÁJÁNAK
MAGYAR NARANCS - VILLÁMNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.08.14.
Októberben újra kezdik – a meglepetés erejével.
Nem tölti tétlenül a tavaszi pedagógustüntetésekkel, sztrájkokkal ismerté vált Tanítanék mozgalom a szünidőt. Egyik alapítójuk, Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy „több százan jelentkeztek az elmúlt hetekben” a mozgalomba, „akik az elkövetkező hónapokban névvel és arccal is vállalják majd a megmozdulások szervezését”.
A konkrét tervekkel kapcsolatban titokzatoskodó tanerő annyit azért elárult, hogy kivárják a népszavazási kampány végét, hogy semmi ne vonja el a figyelmet a pedagógusok ügyéről: „látván a kormány október másodikára kihegyezett folyamatos nyomulását népszavazási ügyben – lám, még az olimpia idejére sem hagyják abba a propagandát, sőt felerősítették azt –, talán okosabb, ha októberre toljuk el az első akciókat. Nem szeretnénk, ha a „migránsozás” túlharsogná az oktatás ügyét.”

ÉS MOST MINDENKI SZÁGULDHAT EGYET ELŐRE
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.08.14.
Kedvelem, amikor nem csak egyszerűen az arcomba tolja valaki – például a kormány – hogy már megint mennyire jó nekem, hanem érvekkel alátámasztva el is magyarázzák, hogy miért oly jó...
...Én inkább – bár sem közgazdász, sem főiskolai tanár nem vagyok – úgy gondolom, hogy részben a Gyurcsány kormány, oroszlánrészben, főleg és elsősorban az Orbán-kormány történelmi bűnt követ el Magyarországgal szemben akkor, amikor a fejlesztési forrásokat rosszul használja fel. Immár hetedik éve. Az elkorrumpált ezer és ezermilliárdok már soha nem fognak beépülni a magyar gazdaságba. A stadionokból pedig nem lesz fejlődés, sem ipar, sem munkahelyek. A stadionok folyamatos, komoly költséget jelentenek. Ezt nem is tudjuk, hogy az önkormányzatok kénytelenek finanszírozni, vagy az állam, amely állam köztudottan (aki nem tudja, szíveskedjen megtanulni!) mi vagyunk, tehát a mi pénzünkből konganak üresen ezek a csodás létesítmények. Néhány év múlva elkezdenek lepusztulni megfelelő karbantartás és felújítás hiányában, aztán felveri őket a gaz. Tehát a szép jövőt ez sem fogja biztosítani az országnak...

AMIKOR A SORSCSAPÁS ERŐSEBBÉ TESZ
LELKIZÓNA BLOG
Szerző: M. Révész Zsuzsa
2016.08.14.
„Ami nem öl meg, az megerősít” – tudjuk a jól ismert szólásból. Ebben az írásban utánajárunk néhány faktoroknak, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy a traumák átélése a személyiség éréséhez, jobb megküzdéshez, s ezáltal teljesebb élethez vezessenek.
Mi történhet velünk a „földrengés” után?

- összeomlás: a személyiség olyan mértékű megroppanása – súlyos fizikai és pszichés hanyatlás - ami lehetetlenné teszi a visszailleszkedést a normál életbe.
- valamilyen mértékű károsodás, poszttraumás betegség kialakulása: a személy idővel felépül, de nem tudja elérni azt a működési szintet, ami a trauma előtt jellemző volt rá.
- reziliencia: átmeneti, csekély mértékű változás, az esemény után röviddel visszatérnek a normál funkciók.
- poszttraumás növekedés: egy viszonylag rövid ideig tartó mélypontot követően a személy „kivirul”, élete megváltozik, bizonyos területeken felülmúlja a trauma előtti szintet.
DÜHROHAM
CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Tanács István
2016.08.14.
Dührohamot kaptam, amikor a rendszerváltás után megláttam az első szegények karácsonyfáját. A főtéren állt, szaloncukrot, lisztet meg tarhonyát osztogattak előtte jótét lelkek. Nem az dühített leginkább, hogy jócskán voltak már újsütetű szegények, akiknek ez az adomány is sokat jelentett, hanem a szomszédos parkolóban feltünedező városi terepjárók látványa. Voltak történeteim, hogy egyes újszegények hogyan vesztették el a saját karácsonyfa esélyét, bizonyos újgazdagok pedig hogyan szerezték az első terepjárót – de még nem egészen hittem el, hogy ezután mindig így lesz.
Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy egy évben majd ezer embert bocsátanak el a
BKV-től, és azt gazdaságilag racionálisnak tartják, mint ahogyan azt is, hogy valaki ugyanakkor 86 millió forint végkielégítést vegyen fel teljesen törvényesen ugyanott, és még tovább is dolgozzon, hogy a nyugdíja mellett fizetés is járjon neki. Miközben szétverték azokat a nagyüzemeket, amelyek a városival csaknem azonos életszínvonalon eltartották a vidéket, arra hivatkozva, hogy minél többen megélhessenek a földből, megyényi területek szegényedtek el, és öt-hatmillió hektár hasznát néhány ezer család teszi zsebre. Ráadásul őket támogatják az Európai Unió felzárkóztatási alapjaiból, hogy még jobb kombájnokat tudjanak venni, és még kevesebb embert kelljen alkalmazniuk.
Kezdetben nem adtam pénzt koldusnak. Úgyis bort vesz rajta, vagy ha nem, hát valami koldusmaffiának dolgozik. Minden koldulón úgysem segíthet az ember, legjobb, ha egyiken sem segítek, gondoltam akkor. Még nem láttam a végeláthatatlan sorokat a karácsonyi ingyenételosztás előtt. Még nem írtam riportot a népkonyhás fickóról, aki megsemmisítésre ítélt romlott, de méregerősre fűszerezett ételből vendégelte a szegényeket – majd minden kosztosa éhen maradt, amikor nyomozni kezdtek ellene...

A FIDESZBEN AZÉRT LEHET LOPNI, MERT VIKTOR ENGEDI
GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Szerző: András
2016.08.14.
Hogy hogyan csinálja? Törvényesen, mert ő egy olyan szemérmes tolvaj, és a más nevén, mert ő egy olyan gyáva tolvaj, a legrosszabb fajtából. Hát persze hogy engedi másnak is a közpénz saját zsebre történő megcsapolását, egyedül úgy sem bírja ellopni az egészet, bárhogy is szeretné megtenni, hát másnak is legyen jó élete belőle. Főleg ha az illető még vele azonos alacsony erkölcsi szinten levő országgyűlési képviselő, miniszter, vagy jó barát, aki támogatja a politikáját és visszaoszt neki az így megszerzett adóforintokból, amiből közben villák, luxusutak, szállodák, televízió csatornák, újságok lesznek. Vagy egyszerűen eltűnnek külföldi bankszámlán.
Persze könnyen megtehetnek a hatalom birtoklói mindent, ezer szállal magukhoz kötötték az igazságszolgáltatásnak nevezett intézmények első embereit, akik aztán két kézzel takarják el a következményeket. A legtöbb esetben még eljárást sem indítanak a tolvaj ellen, ha az politikai szereplő, bezzeg az éhségtől és a hidegtől szenvedőnek a kezéből simán kirúgják a túlélés lehetőségét. Ha felbukkan a közpénz nem megfelelő felhasználása során egy ismert név a kormány környezetéből, ezen szervek még a hülyéket is megszégyenítő átlátszó érvekkel tagadják meg a nyomozást. Mert Viktor engedi. Sőt, így is akarta az elejétől.
Itt van ez a magát Voldemortnak nevező Roland a Mengyi családból. Most bukott meg egy sajátos pályázati rendszeren, de az istennek nincs annyi vér a pucájában, hogy feltegye a kezét, és beismerje amit elkövetett. Végül is nem kell neki most csak herélt kanként mélyen kussban lenni a disznóól sarkában, akkor biztos lehet benne, egy egész gépezet fog mozgásba lendülni, amely majd nagyon fog igyekezni az ő sötét lelkét tisztára mosdatni a szarból amit magára kent, amikor belenyúlt a közös pénzbe. Mert Viktor engedi. Sőt, még az ügyészséggel is kivizsgáltatja. Na, ilyen esetben áll meg a józan ész.
Jusson eszébe a választónak a roma felzárkóztatási program is. Farkas Flóri már a térképen sem található a botrány kirobbanása óta, a pár milliárddal együtt szépen bujkál valahol. Mert ugye miniszteri biztosként azért fizetés jár neki, de a nagy lóvéval, amit korábban lenyúlt, már büdös neki elszámolni. Hát akkor marad a gyáva módon való eltűnés, hátha megkopik majd az emlékezet a nagy irodaház vásárlásról, a bérelt autókról, a bútorokról, egyéb haszontalan pénzkidobásról. Ja, és arról már nem is beszélünk, hogy ennek a kárát a legszegényebb réteg látja, és a büntetést is az adófizetők állják majd, mivel a program során – amit el sem kezdtek – annyit loptak, amiért már inkább nem is volt pofája támogatást kérni a gaz uniótól a miniszteri felügyeletnek. Mert Viktor engedi. Sőt, még a fizetését is utaltatja a sima pofájúnak
Korunk legújabb feltalálójáról már ne is beszéljünk. Rogán Tóni előbb eladta a fél belvárost, majd kibővítette a házát a letelepedési kötvényből. Most meg kiderül róla, hogy zseni is, aki feltalálta a zsíros kenyéren a hagymát. Ja nem azt, de valami hasonlót, és szépen keres is vele. Csak persze a maga szerény módján, titokban, minden vizsgálat által hófehérre kimosdatva, ragyogó tiszta lélekkel. Az átlagember meg hülye, vagy nagyon annak nézik. A kis pöcs azonban nagyon tud valamit ezzel a több lábon álló közpénz eltulajdonítása nyújtotta jólét letagadásával, mert maga Viktor csinált belőle minisztert, érdemei elismeréseként. Mert Viktor nem csak engedi, de még fizet is érte, ha valaki jól csinálja...

NYERHET-E MÉG DONALD TRUMP?
ÖRÜLÜNK, VINCENT BLOG
Szerző: jotunder
2016.08.13.
Nem az az érdekes, hogy én mit gondolok erről (gondolhatok-e én így bele a levegőbe valamit is?), hanem az, hogy mit gondolnak az amerikai elemzők.
Kedvenc választási szakértőm (politikában és sportban utazik) Nate Silver a fivethirtyeight.com-tól az összes információ, közvélemény kutatás, gazdasági állapot, történelmi adat fényében 22.4 százalék esélyt ad Trumpnak a győzelemre. Ha kizárólag a közvélemény kutatásokra hagyatkozik, akkor Trump esélye csak 12.2 százalék. A "now-cast" azaz a "mi történne, ha ma lennének a választások?" szekcióban Trump esélye 9.2 százalék.
Larry J. Sabato "Kristálygömb"-jét és a 270towin.com-ot is érdemes megnézni. Így az ember napra kész lehet a nemtudásban.
Amit ma lehet (nem)tudni az nagyjából a következő.
270 elektori szavazat kell a győzelemhez (döntetlen esetén az államok képviselőcsoportjai döntenek, minden államnak egy szavazata lesz, tehát Washington DC nem szavazhat, ebben az esetben azonban szinte biztos, hogy Trumpnak lesz több állama). Van valamennyi vita azon, hogy hány biztonságos állam létezik Hillary Clinton számára, de a 270towin 217 biztosan demokrata elektori szavazata kiindulási alapnak elég jó.
Clintonnak elég Floridát (29), New Hampshire-t (4) és Pennsylvania-t (20) megnyernie ahhoz, hogy meglegyen a 270 elektori szavazata (igen, előfordul, hogy egy-egy elektor nem úgy szavaz, ahogy várják, de a modern időkben általában az történt, hogy egyetlen elektor szavazott máshogy, mint az várható volt, és számos állam törvénnyel akadályozza meg az effajta viselkedést).
Érdemes ugyanezt az Obama-Romney meccs szempontjából is megnézni. Romney valamennyivel jobban szerepelt Obama ellen, mint McCain. Obama 332 elektori szavazatot szerzett, Romney pedig 206-ot. Minden olyan államban, ahol 2012-ben Obama nyert Clinton az esélyesebb, de 9 ponttal vezet Észak-Karolinában és kisebb előnye van Georgiában és Arizonában is. A legneccesebb négy állama talán: Ohio(18), Iowa(6), Nevada(6) és Florida(29). Látható, hogy ha mégsem nyeri meg Észak-Karolinát, és mind a négy billegő államot elveszíti, még mindig 273 elektori szavazata marad, amivel nyer...

PACO ÉS MAHAVISHNU MONTREUX-I EMLÉKE
SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.08.13.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Göbölyös N. László
2016.08.13.
Megjelent DVD-n és dupla CD-n Paco de Lucia és John McLaughlin 1987. július 15-i montreux-i koncertje. A két legendás gitáros közül sajnos a spanyol már két és fél éve nincs az élők sorában. Az El País munkatársa a nagyszerű felvétel megjelenése alkalmából McLaughlinnal beszélgetett.
„Jól emlékszem arra az éjszakára. Paco és én olyan összhangra jutottunk, amilyenre senki mással, még magával Miles Davis-szel sem. Mindenféle őrültséget csináltunk, éreztük, hogy meg tudunk csinálni mindent, ami eszünkbe jut. Csak a közönség reakcióját kellett figyelnünk” – lelkendezett 29 év után is az egykori „Mahavishnu”.
McLaughlin, aki a madridi Botanikus Éjszakák fesztiválján lépett fel, elmondta, hogy gyerekként a flamencóért rajongott, mielőtt jazz-muzsikus lett belőle. „Képzelje el, egy skóciai faluban, ahol senki sem ismerte a flamencót! Szerencsére volt egy testvérem, aki Manchesterben tanult, és akit havonta egyszer meglátogatottam.” Egy alkalommal vele jutott be egy pubba, és ott hallott egy Pepe Martinez nevű gitárost flamencót játszani. Két évtizeddel később, miután hallotta Paco de Luciát a rádióban, kapcsolatba lépett a lemeztársasággal, amely elintézte, hogy találkozhasson vele. „Nemcsak nagy zenész volt, hanem nagy személyiség is” – mondja róla John...
ITT OLVASHATÓ
A SZERETET SAVA JÓL OLDJA AZ ELLENZÉKET
KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ. ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.08.13.
– Hahó! Szervusz, rég láttalak!
– Öööö…szervusz!
– Nem emlékszel rám?
– D…nem igazán, ne haragudj!
– Egy osztályba jártunk, csak én másikba.
– Ja, igen. Te kibuktál egy év után. Már emlékszem! Hogy vagy?
– Csodásan, köszönöm! Hihetetlen, mennyire jó magyarnak lenni! Ez a nemzeti érzés, a szeretet összetartó ereje fantasztikus!
– Tényleg? Örülök. Család?
– Van. Ők is boldogok, hogy magyarok lehetnek. A szeretet, tudod! Csak az öcsémmel nem tartjuk a kapcsolatot, mióta aljas módon kiszakadt a magyar nemzet testéből. De nem is hiányzik, ott dögöljön meg, ahol van!
– Kiszakadt? Az öcséd? Külföldre költözött?
– Nem költözött az sehová, rohadna meg! Pedig az ilyen menjen messzire, a kenyéradó gazdáihoz, ne rontsa itt a magyar nemzeti levegőt!
– Mégis, min vesztetek ennyire össze? Mi történt? Elcsábította a feleségedet?
– Bár elcsábította volna! Azt meg tudnám bocsájtani, még örülnék is neki. Eléggé meghízott az asszony mostanság, veri a kétszáz kilót. Lusta is, mint a fene, viszont buta, mint a tök. Kicsit büdös is, de azt még csak elviselném valahogy, ha nem veszekedne megállás nélkül.
– Ne haragudj a kérdésért, de miért nem válsz el tőle, ha ennyire nem bírod elviselni?
– Meg vagy őrülve? Hogy válnék el? Mit szólna a közösség? A tisztelendő úr? Az egyház nem támogatja a válást!
– Mióta vagy vallásos? A gimiben kitiltottak a hittanról, mert végig a hátsó padban kukorékoltál. Azt mondtad, minden vallásos hülye, a papok meg egyenesen csótányok.
– Pszt, ne ordíts, légy szíves! Fiatal voltam és bohó, fátylat rá! De a kérges kezű édesanyám szelíd szóval visszaterelt az egyház kebelére.
– Mi van? Kérges kezű kicsoda?
– Anyám, az a szent asszony! Ma is emlékszem, amikor az egész napos kapálás után fáradtan az ölébe vont és felolvasott nekem a Bibliából…
– Ne hülyülj már! Anyád a suliban dolgozott, mint takarítónő. Mindig pálinkaszaga volt és jó, ha egy évben egyszer rendesen felmosta a folyosót. Úgy káromkodott, mint egy kocsis. A kapát akkor sem ismerte volna fel, ha átesik rajta. Nem hiszem, hogy látott életében Bibliát.
– Halkabban! Anyám nagyszerű asszony! Mióta nyugdíjba ment, a helyi közösség hajtómotorja, a párt eltökélt híve és aktivistája! Ő szervezi a békamenetet a faluban.
– Talán békemenetet…
– Nem, azt a Csizmadia szervezi.
– Értem…Anyád ezek szerint fideszes?
– Nem, kádéenpés. Én vagyok fideszes, meg az asszony. Csodás dolog, amikor így összetart a család! Az a szeretet, ami betölti a szívünket, pénzért nem vehető meg. Főleg akkor szerettük egymást nagyon, amikor vasárnap zárva voltak az üzletek. Délelőtt templomba mentünk, délután meg békességben, szeretetben együtt voltunk, nem a plázában rongáltuk az erkölcsünket, meg bámultuk a játékgépeket!
– Miért, régebben minden vasárnap plázáztatok?
– Hülye vagy? Falun lakunk. Ott még bolt sincs vasárnap, nemhogy pláza.
– Értem. Ott dolgozol? A faluban?
– Lószart! Nincs ott munka. Én munkakereső támogatáson vagyok, időnként kapok közmunkát. Az asszony rokkantjáradékos, mert a dagadt valagát alig vonszolja, semmit nem tud dolgozni. Most visszavették a rokkantsági fokát, annyi pénzt sem kap, amennyit megzabál.
– Akkor miből éltek?
– Anyám nyugdíjából. Meg néha van egy kis mellékes, amikor választási időszak van...
– Politizálsz?
– Nem akarok, de muszáj! Ezek a rohadt, büdös, mocskos szocik megint vissza akarnak jönni a hatalomba! A rohadt anyját mindnek, ahol egy is van! Lopnak, hazudnak. Hazaáruló az összes! Elárulták az országot, ők tehetnek az adósságokról, meg a munkanélküliségről. Szítják a gyűlöletet, ezek nem értik a szeretet nyelvét, a szeretet összetartó erejét! Csak pocskondiázni tudnak, hogy dögölne meg a fajtájuk is! Gyurcsány eladta az országot az oroszoknak, Bajnai meg az amerikaiaknak!
– De hát Orbán kötött titkos szerződést Putyinnal.
– A mi érdekünkben! Értünk tette, pedig az egész nyugat őt köpködi miatta! Persze, mert fáj nekik, hogy az ország olyan sikeres és irigylik, hogy nekünk lesz atomerőművünk! Akkor lesz csak rezsicsökkentés, ha minden otthonban atommal fűtünk! Ez fáj a nyugatiaknak, meg a piszkos hazaáruló ballibsiknek!
– Bocs, hogy megkérdem, de ki a ballibsi szerinted?
– Mindenki, aki támadja Orbánt! Rohadék szemetek, csak gyűlölködni tudnak, pusztulna el az összes! Mocskos árulók! Csak magukkal törődnek, nem érdekli őket, mi van az országgal, a hazával, a nemzettel. Semmi hazafias érzés nincs bennük, csak a haszonlesés, a hatalomvágy és a feneketlen gyűlölet! Nem értik a szeretet…
– Tudom, ezt már mondtad. Ne haragudj, de lassan mennem kell, vár a család.
– Jó hogy szólsz, nekem is indulnom kell a repülőtérre. A sógorom kölcsön adta a kocsiját, de időre vissza kell vinnem neki.
– Na! Utaztok valahová? Nyaralni?
– Francot! A gyerek jön haza látogatóba Londonból. Már nagyon hiányzik, még az asszonynak is. Várjuk már nagyon! Talán tud egy kis pénzt csúsztatni szegény, idős apjának…

TRUMP BECSAPJA A TÁMOGATÓIT IS
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.08.13.
Szerző: Amerikai Népszava
2016.08.13.
Trump szörnyűsége nemcsak abban áll, hogy naponta mond elképesztő dolgokat, hogy egy hazug immorális szörnyeteg, aki minél többet beszél, annál jobban látszik, hogy közveszélyes pszichopata. A Trumpot támogatóknak csalódniuk kell abban is, hogy beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, amelyeket a személyével kapcsolatban táplálnak.
Amerikában egyetlen ember nincs, aki Trumpot önmagáért támogatná. Aki Trump híve, az valamelyik társadalmi csoportot utasítja el. Vagy a muszlimokat utálja, vagy a feketéket, vagy a melegeket, vagy a mexikóiakat, vagy a spanyolajkúakat. Trump támogatásától azt remélik, hogy az általuk elutasított társadalmi csoport ellen Trump fellép.
Trump egyetlen értékelhető teljesítménye az, hogy egyesíteni tudta a különféle gyűlöletcsoportokat. Eddig is voltak olyan önkéntes álmessiások, akik valamely társadalmi réteg üldözését tekintették feladatuknak, de ezek csak egy réteget tekintettek ellenségüknek. Nem vonzottak magukhoz minden gyűlölködőt, akik valamelyik csoportot elvetik. Ennek magyarázata, hogy Turmp populista demagógiája önmagára a gyűlöletre épül, a célpontok pedig felcserélhetők...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)