KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.01.02.
Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának a cégei 457 millió forintos közbeszerzést nyertek a Magyar Olimpiai Bizottságtól december legvégén. Csetényi cégét hirdetmény nélkül, tárgyalásos megoldással választotta ki a MOB. Az összeget január végéig kell az olimpia népszerűsítésére költeni.
Úgy tűnik, már most vándorolnak a haverokhoz az olimpiával kapcsolatos pénzek, pedig nemhogy a rendezésről nem döntöttek még, de hátravan a fővárosi választási bizottság által jóváhagyott, olimpiáról szóló népszavazás aláírás-gyűjtési kampánya is. Ezekről a kérdésekről a Kúria fog dönteni január közepén-végén, hogy elindulhat-e a népszavazás. És milyen érdekes, ha a Kúria jóváhagyja a választási bizottsági döntést, akkor pont az aláírás-gyűjtés kezdetén fog robogni közpénzből az olimpia mellett érvelő kampány...
ITT OLVASHATÓ
2016. január 2., szombat
TETLEGESSÉGIG FAJUL A BELVÁROSBAN ORBÁN ÉS SIMICSKA HÁBORÚJA, AZ ÜGYVÉD JOGOS ÖNHATALMAT EMLEGET
MAGYAR NARANCS - VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.01.02.
Közvetlenül karácsony előtt tartotta rendkívüli ülését a főváros képviselő-testülete, ahol úgy módosították a közterületek használatáról szóló rendeletet, hogy az csak Simicska Lajosnak fájjon, de nagyon. A módosítás értelmében Orbán haragosának ugyanis 700 darab hirdetőoszlopot kéne eltüntetni a föld színéről Budapesten.
Tarlósék pedig nem vicceltek, s már ma nekiálltak elbontani az oszlopokat, nyilván azért, mert Simicska ezt elmulasztotta a téli szünetben megcselekedni – feltehetően ródlizni volt, de ezt még nem erősítette meg senki...

A SZOMORÚ IGAZSÁG A PÁRTOKRÓL
1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.01.02.
Jól tudom, hogy az emberek nagy része csalódott abban, amit a pártpolitika az utóbbi évtizedekben képviselt, de ez nem az a küzdelem, amelyet merő csalódásból fel lehet adni. Ha valakinek (joggal) nem tetszik a kínálat, fogjon össze kilenc hasonló gondolkodásúval, és csináljanak egy új pártot. Vagy lépjenek be olyanokba, amelyek még nem korrumpálódtak, és akadályozzák meg belülről, hogy valaha is korrumpálódjanak. A civil mentalitás nem engedheti, hogy bárki lemondjon az országáról, ám továbbmegyek: a józan ész ellen van, hogy önmagáról mondjon le, és adjon át egyre több hatalmat maga fölött politikusoknak álcázott bűnözőknek. Olyan politikai intézményrendszert kell létrehozni, amely az ilyeneket vagy kiszűri, vagy semlegesíti. Miért kéne lemondani arról, hogy ez lehetséges? Ennyire öngyilkos hangulatba kerültünk volna mára?
Nem akarom ezt túlragozni: senki se bújhat el. Mindenki felelős.

BAYER ZSOLT NAGYMAMÁJA ÉS RENDÜLETLENÜL BÁNCSÁK A MAGYART
KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: H.A.
2016.01.02.
Kell némi (nem kevés) perverzitás ahhoz, hogy az ember éhgyomorra, kómásan Bayer Zsolt és Kövér László mélymagyarkodásával kezdje a napot. Pedig ennél erősebben aligha kezdődhetett volna 2016. Évet értékeltek az urak az Echo Tv-ben, tudniiillik az elmúlt évet, de mivel mindenhez értenek ők, így természetesen a sötét jövő is szóba került.
Csak azért teszem ide a Bayer szokásos gondterhelt, szolgai sóhajtásaival és okoskodó csámcsogásaival teletűzdelt alákérdezős, összekacsintós, összeröhögős, kínos anekdotázgatásokba és cinikus, felsőbbrendű tempóba fulladt egy órát, hogy ha majd kiesik a kollektív emlékezetemből, vissza tudjam keresni. Hogy akkor is elhiggyem: ez tényleg van...

LENNI, VAGY NEM LENNI / TO BE OR NOT TO BE (1942)
LISZTES MEGMONDJA A TUTIT... BLOG
Szerző: lisztes
2016.01.02.
Hitler leghíresebb kifigurázását Charlie Chaplinnek köszönhetjük 1940-ből, azt viszont kevesen tudják, hogy mások is húzogatták már a háború idején is a németek bajszát. A Lenni, vagy nem lenni-t a legtöbben talán a Mel Brooks-féle verzióból ismerhetik, pedig eredetileg 1942-ben készült már egy vígjáték ilyen címmel, amiben bizony nem kímélik a németeket... Sőt, igazából a lengyeleket sem, hiszen vígjátékról lévén szó mindenkin röhöghetünk kedvünkre, mert ebben az alternatív univerzumban senki sem komplett egészen.

Oké, lehet, hogy most egy kicsit túloztam, mindenesetre a Lenni, vagy nem lenni készítői elég meredek történetre építkeztek. És bár én azt vallom, egészséges keretek között mindennel lehet viccelni, az tény, hogy ennek a filmnek nagyon rosszul jött ki a lépés: egyrészt a bemutatása előtt nem sokkal a Pearl Harbor-i események hatására az USA is becsatlakozott a világháborúba, másrészt a női főszereplő is meghalt egy repülőgép-balesetben, amikor épp hadikötvényeket segített eladni az USA kormánynak.
Így aztán végül nem lett akkora siker a film, mint amekkorát megérdemelt volna. Pedig a történet nagyszerű: egy lengyel ripacs színész, Joseph Tura szintén a szakmában dolgozó felesége, Maria összeismerkedik egy fiatal katonával, de hamar elválnak útjaik, amikor kitör a háború. Később újra összehozza őket a sors, amikor megpróbálják megakadályozni, hogy egy német kém leadja a Gestapónak az Angliában állomásozó lengyel repülős különítmény családjainak adatait. Ehhez pedig Joseph és a társulat többi tagjának színészi tehetségét hívják segítségül...
SEMJÉN ZSOLT ANNYIRA SIKERES, HOGY LASSAN BELEDÖGLÜNK
GÉPNARANCS BLOG
Szerző: H.A.
2016.01.02.
Ugyan tavaly történt, de még belenyúlt friss, harmatos új évünkbe a hír, miszerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sem tudta visszafogni magát a 2015-es év értékelésétől. Két közszolgálati ima között, a szilveszteri buli előtt a Kossuth rádióban szórta az igét a sikerekről, megvalósításokról, a minden sínen van kereszténydemokrata életérzésről.
A nemzet (lóháton is legsikeresebb) vadásza azt mondta: 2015 a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt. És ha valaki, ő biztosan tudja. Az összes program“zökkenő nélkül működik” Kőrösi Csoma Sándortól Petőfi Sándorig. A diaszpóra magyarsága (is) meg van mentve. Az is, amelyik nem is diaszpóra. Arról filozófált, fontos, hogy a magyarság nemcsak kulturálisan, de anyagilag is meg tudjon maradni a saját szülőföldjén. Azt is büszkén mesélte ezzel összefüggésben, hogy 50 milliárd forintot talicskáztak ki Szerbiába, hogy a szerb vállalkozókat Magyarországhoz kössék. A következő nagy gazdasági fejlesztést egyébként Kárpátaljára tervezi a kormány. Felvidéken már most is “szárnyalnak a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok”, a szlovák katonák történelmi segédkezése a magyar határ megvédésében “megágyaz” annak, hogy a nemzetiségi kérdésekben is előre lehessen lépni idővel. (Pedig én azt hittem, hogy ez már megoldódott, amikor Orbán Ficóval kedélyesen pálinkázgatott. Hát nem.) Sikereken innen és túl, azért bajok is vannak ám: a román-magyar kapcsolatok jelentősen megromlottak. Nem, nem a Szijjártó-féle magyar tahó diplomácia tehet erről, hanem a Victor Ponta-féle baloldali kormány, amely tört-zúzott és tudatosan lerombolt mindent. A romániai magyar érdekképviselettel összefüggésben úgy okoskodott: ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség...

A NETADÓ ELLEN TILTAKOZÓKNAK NEM LETT POLITIKAI OTTHONA
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Mikecz Dániel
2016.01.02.
Egy évvel ezelőtt, 2015 január 2-án az „Új országot építünk!” tüntetés volt a két hónapig tartó „netadós” tiltakozási hullám utolsó nagyszabású eseménye. Az akkori reflexiók is többször érintették a siker, eredményesség kérdését, méghozzá nem is túlságosan leplezett defetista hangnemben. A képviseleti demokráciákban a politikai sikert legegyszerűbben a választási eredményeken keresztül lehet mérni. A tiltakozó mozgalmak és a civil szervezetek esetében – hacsak mozgalmi pártként maguk nem indulnak a választásokon - értelemszerűen nem lehet ezt a mércét alkalmazni. Adott tehát, hogy az általuk kitűzött célok elérése legyen a siker kulcsa, azonban az sem mindig magától értetődő, hogy mi is volt pontosan a mozgalom célja.
Ha instrumentális akcióként tekintünk a szűken vett netadós tüntetésekre (2014. október 26. és 28.), akkor az egyébként korlátozott célokat sikerült elérniük a tüntetőknek, azaz “nem lett netadó”. Az október 28-i vonulás az Erzsébet-hídon, a hazai viszonyokhoz képest rengeteg tüntető és köztük a feltűnően sok fiatal jelenléte azonban olyan élményt jelentett a három választási vereség, a baloldali ellenzéki pártok tehetetlensége, az összefogás kudarca miatt csüggedt és reményvesztett kormányellenes polgároknak, hogy nem lehetett nem folytatni tovább a mozgósítást...

TRAGIKUS RÉSZEGSÉG A KAMRÁBAN
VÁNYA BÁCSI BLOGJA
Szerző: iolé
2016.01.02.
Egytől-egyig csontrészegek e dráma szereplői: ebből egész estés komédia, gegparádé is kerekedhetne. Ehelyett sokkolóan nyers, brutális látleletet kapunk az orosz – és nemcsak orosz…- jelenről, a létállapotról, amelyben élnek, amelyben élünk. Csehovi problémafelvetések és kiábrándítóan egyhangú, tragikus sorsok. A delíriumba hajló részegség mint pusztító világvallás Gothár új rendezésében a Kamra színpadán. Vendég szerzőnk KRITIKÁJA.
Presznyakov fivérek, (Európa, Ázsia), Jerofejev (Petuski), Szorokin, (A jég), Asztafjev (Elátkozottak és meggyilkoltak, Kravcsenko (A szabadságot választottam) – csak néhány kortárs – ez esetben a rendszerváltástól számítva a „kortárs” időkorlátját – orosz író, akinek drámáját bemutatták a hazai színpadokon. Közös jellemzőjük, hogy arról az életelérzésről és világképről beszélnek több-kevesebb – de leginkább több – indulattal, amelyet már Csehovnál is lépten-nyomon megtapasztalhatunk: elvágyódás, képtelenség a szűkebb (családi) és szélesebb (társadalmi) környezet változásaival való szembenézésre, kilátástalanság, reménytelenül elrontott életek, (ön)sorspusztításig és (ön)gyilkosságig hevülő indulatok. És persze a legalább pillanatnyi megoldást kínáló vodka, a kötelező színpadi toposzként működő nagy, orosz alkoholizálás. Viripajev durván, nyers brutalitással nyúlt ehhez a - mondhatni örök – orosz/általános emberi problémahalmazhoz: minden szereplője részeg, nincs átmenet, nincs egyetlen valahonnan valahová vezető életút sem, nincs kezdet és nincs vég, kizárólag az in medias res-reménytelenség...

ORBÁN DISZNÓ ÉS A LÁJKOLÓK
VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.01.02.
Az új esztendő első hírei közt van két érdekes:
1: Orbán disznómód küzd a jégen,
2: és vannak akik a "küzdelmi kottából" játszanak, mert lájkolják a mesteri művet amit a Tanító alkotott.
A lengyelek Fidesze (PiS) megtapasztalta már milyen érzés elzavarva lenni, úgyhogy az Új Esélyt arra használják elsősorban, amire Viktorék is kezdetben: a minimálisra csökkenteni ennek újabb lehetőségét.
Nincs nehéz dolguk, Mindenórás Tábornok nertárs sorvezetőjét kell követniük csak:

A KSH ESETE A VALÓSÁGGAL (MEGJEGYZÉSPOSZT)
ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2016.01.02.
A posztban egyetlen árva kritikai megjegyzés sem lesz a Központi Statisztikai Hivatallal kapcsolatban, aki ilyesmire vágyik az csalódni fog. A valóságról lesz inkább szó. A 2014-es országjelentésről.
(Prof. Dr. Kövér László állapította meg a minap oxfordi előadásában, hogy sajnálatosan kevés szó esik a demográfiai helyzettel kapcsolatban. A fenti jelentés eleve a demográfiai adatok értékelésével kezdődik, és annál többet nem tehetek az ügyért, minthogy ezt a széles nyilvánosság elé tárom. Professzor úr különösen mérsékelt, kontemplatív stílusához nem tud felnőni szerény blogunk, de ezzel szeretnénk is hozzájárulni a kiemelkedően europeer hangnemű diszkusszió folytatásához. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Bayerzsé akadémikus perspektivikus, úgy civilizált nyelvezetével, mind krisztiánus gyökérzetű, óarany és klasszikus bézs színeivel kitűnő, konzervatív humanista kommentárjai még a Cambridge University Press szedőszobáinak mélyén várják, hogy sok örömet okozzanak a magyar gondolkodás szerelmeseinek, de ami késik, az ugye sohatán nem múlik.)
Magyarországon a természetes népesség fogyás 34600 fő volt 2014-ben, ami 91500 élveszületést és 126100 halálozást jelentett. Magyarországon nagyjából ugyanennyi abortuszt végeznek egy évben, és körülbelül ennyire becsülik a kivándorlás mértékét. Jól lehet látni,hogy jelentős eltérés van a közbeszédben szereplő adatok és a KSH számai között. Érdemes megnézni a 2013-as összefoglalót is, úgy becsülték, hogy 47000 magyar tartózkodik Nagy-Britanniába, ez jóval kisebb szám, mint amennyiről általában beszélnek...

TUDJA VALAKI, MI TÖRTÉNJEN A FIDESZES OLIGARCHÁK ÁLTAL ÖSSZEHARÁCSOLT VAGYONNAL?
EGYENLÍTŐ BLOGCSALÁD
Szerző: Dési János
2016.01.02.
Selyemzsinór a disznónak
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Dési János
2016.01.02.
Selyemzsinór a disznónak
Mielőtt azt állítaná bárki, hogy a túlzott ünnepi italfogyasztás ártott meg nekem, szögezzük le, hogy nem vagyok egy Deutsch Tamás, és nem élek tudatmódosító szerekkel én sem. Illetve én nem. Amit most mondok, azt nagyjából józanul mondom.
Szóval, egy szép napon, amely szerintem nem is feltétlenül olyan nagyon távoli, a mi kis vezetőnk meg fog bukni.
Hogy pontosan miként, az persze ma még nem tudom, de valahogy. Szent Ilona vagy tergovistyei kaszárnya, március idusa vagy száműzetés a Szovjetunióba, amelyet most éppen Oroszországnak szoktunk nevezni, esetleg egy jól megérdemelt állás a FIFA vagy az UEFA vezetőségében, hiszen ott mindig szükség van talpig becsületes emberekre.
Szóval, vége lesz. És akkor a számtalan előkerülő kérdés egyike az lesz, hogy na de mi történjen a kedves vezetőség által összeharácsolt vagyonnal?
A mai demokrata ellenzék, ha egyáltalán mond valamit, akkor körülbelül azt szokta erre, hogy nagyon szomorú, ami történik, de ha már elvitte, akkor az az övé, azt már jogszerűen tőle elvenni nem lehet. És a jogállamiság mindennél fontosabb. Értsd tehát,
- ha Mészáros gazda milliárdokat szedett össze, azt is az európai unió pénzéből, akkor az az övé, bármi is történik majd, csókolom.
- Amit a felcsúti fociakadémián keresztül kisíboltak, annak annyi.
- Amit a Századvégen és csatolt intézményien keresztül tisztára mostak (nem korrupció az gyermek, hanem a nemzeti burzsoázia helyzetbe hozása, érted, hékás) abból még az unokájuk is a saját lábán fog állni és nagyot röhögni, ahányszor meghallja az igazság kifejezést...
ITT OLVASHATÓ
LENGYEL- MAGYAR KÉT JÓ/BBOLDALI/ BARÁT
A SZAVAZATOK EREJÉVEL... BLOG
Szerző: Dr. Tóth Zoltán
2016.01.02.
„Áll a bál Lengyelországban!” – lemondott a köztévék összes vezetője...
A HVG tudósít Lengyelországból, ahol a Szejm /lengyel parlament/ minden társadalmi konzultáció nélkül módosította a közszolgálati médiákról szóló törvényt a jobboldal javára...

SOMME 1916, AMIRŐL NEM OLVASOL A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBEN
HADIJÁTÉKOS BLOG
Szerző: janos900
2016.01.01.
Az 1916.07.01.-én megindított támadás első napi brit vesztesége (60000 katona, ebből 20000 halott), a Cimbora zászlóaljak lemészárlása lett az első világháború véres pecsétje. A kép a következő: Sípszó harsant, a fiatal önkéntes oroszlánok átlendültek a peremen (over the top), megindultak lassan, roskadozva a felszerelés súlya alatt, és soronként lekaszálta őket a német géppuskatűz. Mert szamarak vezették őket, akik a francia kastélyokban pezsgőt kortyolgatva anekdotáztak az eton-i, oxford-i és cambridge-i diákéveikről, messze a vonalak mögött. Ez a kép amit az ötvenes évek brit történészei összeraktak, élükön kamaszkorom nagy kedvencével A. J. P. Taylorral: "A Somme-nál alakult alakult ki az a kép, amelyet az első világháború mutatott a jövő nemzedékei szemében: bátor, kétségbeesett katonák, hibát hibára halmozó makacs tábornokok, eredmény pedig semmi. A Somme után a katonák úgy gondolták a háború örökké fog tartani."
Szerintem ennél jóval többről van szó, a csata kapcsán. Azt kell átlátni, hogy ez a csata is, bármilyen szörnyű realitásnak is érezzük, egy tanulási folyamat része. A briteken nagy volt a nyomás, hogy segítsék a franciákat akik ekkor már öt hónapja vívták a Verduni csatát, a brit hadsereg tele volt frissen képzett és felszerelt amatőr önkéntes Cimborákkal, nem álltak készen egy ekkora offenzívára. A képzetlenségüket egy hatalmas tüzérségi előkészítéssel próbálták ellensúlyozni (más kérdés, hogy a tüzérség ugyanúgy hirtelen lett felduzzasztva újoncokkal, akik szintén nem álltak a helyzet magaslatán). Mivel a támadás megindulása után a parancsnokságok teljesen elveszítették az előreküldött csapatokkal a kapcsolatot, felmálházták őket mindennel, hogy tudják tartani az állásaikat amit a tüzérségi előkészítésnek hála majd könnyűszerrel elfoglalnak. Szó nem volt rohamozásról, egy előrenyomulást terveztek a szétágyúzott német állásokba. Ezért voltak túlterhelve és ezért sétáltak komótosan bele az ellenséges tűzbe. Ami mellesleg tüzérségi tűz volt az esetek túlnyomó többségében, nem géppuskatűz...

A ZSIDÓK OKOZTÁK TRIANONT?
MÉDIANAPLÓ BLOG
Szerző: Zöldi László
2016.01.02.
Lázár Jánosnak elsikkadt egy figyelemre méltó gondolata. December 28-án interjút adott a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek, és ezt mondta: „Mi marad Magyarországból, ha még egyszer kisebbségbe kerülünk a saját hazánkban?” Bár Orbán Viktor is kifejtette már ezt, a kancelláriaminiszter hozzá képest újdonsággal is szolgált. Az idézett eszmefuttatást ugyanis történelmi párhuzammá dúsította: azért csonkították meg a történelmi Magyarországot, mert több lett benne a nem magyar, mint a magyar.
Azt azonban nem mondta ki, hogy Trianon előtt mi volt az a bevándorláshullám, amely megváltoztatta az etnikai összetételt, de csak egy jöhet számításba. Az 1867-es kiegyezés után Eötvös József olyan nemzetiségi törvényt fogadtatott el, amely vonzóvá tette Magyarországot a cári elnyomatás alatt élő zsidók számára. Néhány százezren le is telepedtek a Kárpát-medencében. Tudtommal Lázár János szívesen olvas történelemről szóló könyveket. Továbbgondolásra ajánlom neki azt, amit ide vonatkozó tanulmányokból szűrtem le.
A vezető elit csakugyan szembesült azzal, hogy az itt élő nemzetiségek (románok, németek, szlovákok, horvátok, szerbek, szlovének, ruszinok) többen lettek, mint a magukat magyarnak vallók. A magyarok aránya megközelítette az ötven százalékot, a nemzetiségeké viszont túl is lépte. A különbség nagyjából megegyezett a bevándorolt zsidók lélekszámával. A politikai elit világosabb fejű tagjai ezért szorgalmazták az asszimilációjukat, és Mózes hitű magyaroknak nevezték őket. Minél többen vallották magukat magyarnak, diplomatáink annál inkább hivatkozhattak nemzetközi fórumokon arra, hogy több magyar van a Kárpát-medencében, mint nem magyar...

KISZOLGÁLTATOTTSÁG ÉS FAGYHALÁL MAGYARORSZÁGON
KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Simó Endre
2016.01.01.
A viszonylagos kanadai jólétből nézve, nehezen tudunk elképzelni annál borzasztóbb dolgot, mint hogy egy Európai Uniós tagállamban – nevezetesen Magyarországon – 18 állampolgár azért hal meg, mert egy fűtetlen lakásban volt kénytelen élni. Pedig mint ahogy Simó Endre, illetve a Magyar Szociális Fórum által kiadott közleményben olvashatjuk, összesen negyvenen fagytak meg Magyarországon az óévben, köztük tizennyolcan saját lakásukban.
Most, hogy lassan eltűnnek a szilveszteri és karácsonyi fények, hangok, ízek és ünnepek, visszacsöppenünk a “szürke” – de sokunk számára többnyire kiszámítható és élhető – mindennapokba. Érdemes szem előtt tartani, hogy saját közösségeinkben – legyen az éppen az ottawai Sandy Hill, vagy egy kistelepülés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – vannak-e esetleg olyanok, akik látatlanul és egyedül szenvednek. A mélyszegénység sokszor a látszólagos normalitás mögött bújik meg. (A szerk.)...

ERROR 451: TŰZVESZÉLY AZ ON-LINE KÖNYVEKRE
SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.01.02.
451 Fahrenheit – a hőfok, amelyen elég a papír. Ez az adat fogalom Ray Bradbury „sci-fi”-je óta, amelyből François Truffaut készített nem kevésbé megrázó filmet. Ezt a számot választotta az Internet technikai bizottsága (IEFT), hogy a jövőben „hibaként” jelezze egy-egy letöltési akadály esetén, hogy az oldal „törvényességi okokból”, azaz kevésbé finoman szólva hivatalos cenzúra miatt nem hozzáférhető.
Az ötletet már 2013-ban felvetette Tim Bray, a Google brit mérnöke, de az IEFT csak most fogadta el, mert, mint a testület vezetője, Mark Nottingham felvetette, egyre nyilvánvalóbb a kormányok beavatkozása az internet szabadságába és nem árt, ha a felhasználók tudják, hogy figyelik őket.
Ugyanígy vélekedik a washingtoni székhelyű Freedom House is, amely szerint 2015-ben jelentősen csökkent az on-line szabadság. Hatvanöt megvizsgált kormány közül 42 olyant találtak, amelyek felszólítottak magáncégeket vagy internet-felhasználókat, hogy korlátozzanak vagy töröljenek web-tartalmakat politikai, vallási vagy társadalmi okokból. Az teljesen mindegy, hogy e korlátozást mire hivatkozva rendelték el. Ürügyet mindig lehet találni...

MR. HUNGARY, AVAGY AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG REMÉNYTELENSÉGE
HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Farkas Zoltán
2016.01.02.
A tisztán férfiakból álló magyar kormány világképe kirekesztő jellegű, az esélyegyenlőség hiányát a nők és a férfiak kereseti és karrierkülönbségei mutatják, ami a gazdaság gyenge versenyképességében, lanyha növekedésében is visszaüt.
Akasztott ember házában nem illik kötelet emlegetni, tartja a magyar közmondás. Még kevésbé illendő nyíltan hímsoviniszta megjegyzést tenni egy olyan országban, amely a nemek közötti egyenlőség mutatóit tekintve Európa vert mezőnyébe tartozik, sőt a globális statisztikák alapján is volna oka a szégyenkezésre, nem is kevés. Ha pedig parlamenti elnökként ragadtatja magát valaki erre a súlyos sértéssel felérő illetlenségre, akkor aligha kerülheti el a bukást. Leszámítva persze azt az esetet, ha történetesen a magyar Országgyűlést dirigálja, mert akkor még köztársasági elnök is lehet belőle.
Az árulkodó kézcsókok
A vélt vagy valós közvélekedést a közügyek mindegyikében kiszolgáló Fidesz vezetői már többször kifejtették őskonzervatív értékrendjüket, legutóbb a kormányfő a Budapesti Demográfiai Fórumon állította szembe „a genderügyeket” és a homoszexualitást a családdal. A családi értékek propagálása persze nem kifogásolható, sőt kifejezetten üdvös, ha jól csinálják. Csakhogy a kormányfő és miniszterei szinte kizárólag kirekesztő jellegű, olykor kifejezetten durva mondandóval hozakodnak elő. Abban a maszkulin világban, amelyben élnek, ez fel sem tűnik nekik. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint Orbán Viktor betanult és esetlen kézcsókja, amely egy modernebb felfogású vagy más normákon nevelődött ország politikusa számára sértő, legyen az elszenvedő az indiai Kongresszusi Párt elnöke, Sonia Gandhi vagy a német kancellár, Angela Merkel. Ennél nagyobb baj, hogy ez a világkép alkalmatlan a nyugdíjrendszert összeomlással fenyegető demográfiai helyzet javítására, a nők jövedelmi és karrieresélyeinek kiegyenlítésére, gazdasági értelemben pedig a gyenge versenyképességben és a lanyha növekedésben üt vissza...

2015 LEGJOBB MAGYAR ROCK-LEMEZEI
ROCKSTATION BLOG
Szerző: theshattered
2016.01.02.
Ha már elfogyott a bejgli és a fejünk is kezd helyreállni a bulizás fáradalmaitól, jöjjön egy könnyed írás, egy újabb évértékelés, melyben kimondottan a 2015-ös hazai termésre fogunk koncentrálni. Mindennek mondható a 2015-ös év, csak éppen gyengének nem. Sem underground, sem mainstream szinten nem érhette szó a ház elejét, ezért nem is 10, hanem kapásból 15 album került a legjobbak közé. A lista egyrészt a szerkesztőségi szavazatok alapján állt össze, de szubjektív elemeket is bőven tartalmaz! Természetesen a kommentek között szabadon lehet véleményt nyilvánítani, sőt kimondottan kíváncsiak vagyunk, kinek mi volt a kedvenc hazai lemeze az elmúlt évben...

SOROS GYÖRGY A DZSIHÁDRÓL
LUMENS BLOG
Szerző: Kelemen Luci
2016.01.02.
A Project Syndicate oldalán megjelent véleménycikkében a halálfélelmet nevezi meg a nyugati világ Achilles-sarkaként, és óva int Donald Trump és Ted Cruz támogatásától.

A nyilt társadalmak mindig veszélyeztetettek, különösen igaz ez napjaink Amerikájára és Európájára – nem csak a terrortámadások, hanem az azokra adott reakciók miatt is, fogalmaz Soros. Véleménye szerint az ISIS propagandaakciói sikeresen nagyítják fel a terrorszervezetek jelentette veszélyt, mely „egyébként értelmes embereket arra késztet, hogy ne értelmes döntéseket hozzanak”. A halálfélemmel magyarázza a támadásokra adott irracionális válaszokat, melyek a milliárdos szerint „fenyegetést jelentenek nyílt társadalmaink absztrakt értékeire és princípiumaria”.
A nyílt társadalmakra folyamatos veszélyt jelent a félelemérzetre adott válaszunkat – és megőrzésének szükségleteit egy, azt megöröklő társadalom addig nem értheti meg, amíg nem vizsgáznak le a félelem és az értelem küzdelméből. „Az atomháborútól való félelem tesztelte az előző generációt, a fasizmus és a kommunizmus veszélye pedig az enyémet” – magyarázza.
Soros szerint a dzsihadisták végcélja az, hogy a muszlim fiatalokat világszerte meggyőzze: számukra nincs alternatívája a terrorizmusnak. Ezt a félelemkiváltó terrorcselekmények segítik elő – és a „hisztérikus muszlimellemes reakciók” Európában és az Egyesült Államokban kezükre is játszanak azzal, hogy az összes muszlimot potenciális terroristaként állítják be. Az idősebb generáció fél, a fiatalabb haragszik – az eredmény szerinte a terrorizmus táptalaja, egy öngerjesztő folyamat...
VISSZA A MINDENNAPOKBA
SAKOZZ MINDENNAP BLOG
Szerző: Anna és Szilárd
2016.01.02.
Elmúltak az ünnepek - énekelte a KFT a 80-as években.
Ó jajj, miért is nem lettem mondjuk Gáborrá / Vagy akár illettek volna Pállal, / most nem függnék önnön ajtómon iszonyú, nyirkos táblaként / dacolva mindennemű leolvasással...
Egy szó, mint száz: ideje visszatérni a szorgos hétköznapokba!

Világos lép!
KEDVESEBB HAZÁT, MAGYARORSZÁG!
MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.01.01.
Szilveszterkor, az új évre várva, ahogyan szerte a világon, nálunk is vidám embereket láthatunk a fotókon, a televíziók híradóiban. Boldog arcok, bizakodó tekintetek, mint akik azt remélik, hogy ami ezután jön, jobb lesz, mint az, ami eddig volt.
Reálisan mást nem is kívánhatnának maguknak. Mert azt minek kívánják, amiről tudják, hogy úgyis bekövetkezik: hogy Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Tiborcz István, helyettük is tovább gazdagodik, Habony Árpád pedig az ő nevükben nem csak Ibizán, és amint azt egy frissen előkerült fotóból kiderült, Dubajban mulatozik majd, hanem sok más szép helyén is a világnak...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Föld S. Péter
2016.01.01.
Szilveszterkor, az új évre várva, ahogyan szerte a világon, nálunk is vidám embereket láthatunk a fotókon, a televíziók híradóiban. Boldog arcok, bizakodó tekintetek, mint akik azt remélik, hogy ami ezután jön, jobb lesz, mint az, ami eddig volt.
Valószínűleg az előző évvel nem voltak teljesen elégedettek, ezért most abban bíznak, hogy a következő jobb lesz. Ha már ez sincs, a remény, akkor semmit sem ér az egész.
Rövidebb várólistákban reménykednek a fotókon mosolygó emberek, korszerűbb oktatásban, működő egészségügyben, kisebb korrupcióban.Reálisan mást nem is kívánhatnának maguknak. Mert azt minek kívánják, amiről tudják, hogy úgyis bekövetkezik: hogy Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Tiborcz István, helyettük is tovább gazdagodik, Habony Árpád pedig az ő nevükben nem csak Ibizán, és amint azt egy frissen előkerült fotóból kiderült, Dubajban mulatozik majd, hanem sok más szép helyén is a világnak...
ITT OLVASHATÓ
MÜPA - "TÖBBET KÍVÁNNI, MINT VAN?" - TEREMTÉS - 2016.JAN.1. AJÁNLÓ
MEZEI NÉZŐ BLOG
Szerző: MakkZs
2016.01.01.
Mi más lehetne ez az írás – színházi nézőpontú blogon, NEM zenei szakírótól - mint ajánló? Ajánló a műhöz, ajánló későbbi Teremtés-koncertekhez azoknak, akiknek az életéből eddig történetesen kimaradt ez a Haydn oratórium.
2008 óta hagyomány a Müpában az újévi koncert, legtöbbször Fischer Ádám vezényelte éppen ezt a művet, minden alkalommal más-más zenekart és rendszerint külföldi szólistákat hívva, nyilván olyanokat, akikkel más hangversenytermekben dolgozott már együtt. 2010 óta tartanak matiné koncerteket is, magyar szólistákkal. (A magyar szólisták ismétlődnek, hiszen a gyerek-közönség cserélődését feltételezik. Az esti programhoz pedig nyilván azért keres új énekeseket a karmester, mert arra gondol, hogy törzsközönségnek játszanak.)
A hetek óta dédelgetett elképzelésem nem valósult meg (a miértet borítsa homály, 2016-ban cél a rövidség is, és az első posztban ezt nem akarnám azonnal feladni), nem voltam az interaktív matinén, nem tudok beszámolni, hogy a gyerekek miként reagáltak és miféle gondolatokat emelt ki a mű kapcsán a karmester. Maradt az esti koncert, amely számomra az első élő találkozás volt a művel magával is.
Tavaly májusban egy youtube-on tett barangolás során találtam egy Teremtés-koncertfelvételt, amely azonnal megfogott és azóta folyton hallgatom. Ebben a zenében annyi életörömöt és szépséget találtam, hogy amikor igazán válsághangulatban érzem magam (vagy idegesnek), akkor ez a végső támaszom. Nagyon alkalmas az év első napjára éppen azért, mert a pozitív gondolatokat serkenti, arra késztet, hogy örüljünk annak, ami van és legyünk elégedettek. (Ezt a zenét hallgatva nem is olyan nehéz – csodákról számol be a szöveg, miközben ez a mű maga a csoda.)

MÁR 8 NŐ ÉS 32 FÉRFI FAGYOTT MEG
CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.01.02.
Negyvenen fagytak meg Magyarországon a tavalyi év végéig, közülük tizennyolcan fűtetlen otthonukban hűltek ki – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum az újév első napján.
December második felében csaknem háromszor annyian hűltek ki fűtetlen otthonukban, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.
A Magyar Szociális Fórum szerint a tragédia hátterében az áll, hogy sok embernek választania kell, vajon egyen vagy fűtsön-e, mert mindkettőre nem futja a szerény jövedelemből.
Elsősorban a magányosan élő, magukra maradt idős emberek életét fenyegeti a zord időjárás - indokolta a szervezet.A tények arra utalnak, hogy a szociális ellátó rendszer sok kívánni valót hagy maga után, ezért a Magyar Szociális Fórum a lakosságtól kér fokozott segítséget. Arra kéri az embereket, hogy jobban figyeljenek oda és segítsenek a nehéz körülmények között élőkre, különösen az egyedül élő idős emberekre. Legfőképpen az érintettek szomszédjait kéri fokozott segítőkészségre - hívják fel a figyelmet...

KIHEZ BESZÉLT ÁDER JÁNOS?
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVATHNÓRA
2016.01.01.
A köztársasági elnök, a maga zordon módján újfent csak közhelyekkel köszöntötte az új évet. Egy gondolatot érdemes kiemelni belőle: „Legyen 2016-os cselekedeteink vezérlő elve a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat. És legyen a mi iránytűnk: a szeretet.”
Legyen! Szerencsére tavaly is rengetegen megmutatták különböző civil szervezetek kötelékében, vagy éppen magánemberként, hogy épp a kormány retorikája ellenében képesek megértő szándékkal, őszintén, jóakarattal segíteni azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Köszönjük nekik. A kormány viszont nem hogy nem köszönte meg nekik, de egyenesen Soros-bérencek bélyegezte őket. Egytől egyig. Cserébe a kormány maga vajmi keveset vonultatott fel az Áder által felsorolt értékekből 2015-ben. Sem alázatot (lásd Lázárt, Kósát vagy Kövért), sem jóakaratot (mondjuk a menekültek elleni kampány, vagy a gyermekéhezés felszámolásáról szóló civil program és a munkavállalók bérkövetelésének teljes ignorálása), segítő szándékot meg aztán pláne nem mutattak. Mégis mit várhatunk tőlük ebben az évben?
Kevéssé bíztató, hogy a magyar köztársasági elnök szerint a legfontosabb dolog, amibe ma kapaszkodhatunk, az a karácsony emléke, illetve a saját szeretetünk. Hol van ebben a képletben a gondoskodó állam, amely megteremti mindennek legalább az alapfeltételeit?

MAGYARORSZÁGNAK 2016-BAN DÖNTENIE KELL AZ EMBEREK PÉNZÜGYEIRŐL
IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.06.01.
Úgy látom, Magyarország újabb válaszúthoz érkezett, ami a gazdaságot és az emberek pénzügyeit érinti. Megkezdjük a legújabb pénzügyi ciklusunkat (már megint?) a hitellázzal, vagy megtartjuk a válság alatt kialakulni látszódó megtakarítási ciklust? Nagyon komoly döntés ez, hiszen a kormányzatnak lépnie kell: a jövőt áldozza be a jelen oltárán, vagy a jelent degradálja a jövő szebb képe miatt? Egyáltalán bármelyik 4 évente választott-4 éves ciklusokban gondolkodó kormányzat jogosult erről érdemben dönteni? Egyáltalán létezik olyan verzió, amikor a kormányzat eldobja 4 évenként frissülő társadalmi megkötéseit, és globálisan, hosszútávon gondolkodva akarja megteremteni a jóléti társadalom valódi alapjait? Ha ma megnézzük a világ bármelyik valóban jóléti társadalmát, akkor láthatjuk, hogy jelentős megtakarítással rendelkező középréteg nélkül nem fog menni. Tehát akkor megtakarítanunk kéne. Viszont sajnos nem ennyire egyértelmű a kérdés, ugyanis...

Magyarországnak jobban kell teljesítenie
A Fidesz kormányzat védjegyévé vált mára a "jobban teljesítés" társadalmi tukmálása. Az egész koncepció legfontosabb eleme, hogy minden pillanatban a kormányzatnak legyen valamilye, amiben jobban teljesít. Teljesen mindegy, hogy miben teljesítünk jobban (rezsicsökkentés, banki elszámoltatás, migráció kérdése, államhiány mértéke), csak legyen mindig valami. A valami pedig minden esetben pontosan elég arra, hogy eltompítsa az átlag embernek az agyát, elterelje a gondolatait és a rendszer önigazolja saját képtelen döntéseit (pl: vasárnapi boltbezárás, nemzeti dohányboltok, földbotrányok...stb).
Ennek az éppen aktuális valaminek hihetetlen pénzéhsége van. Talán nagyobb, mint amennyit bármelyik párt el tudott volna lopni az elmúlt 26 évben. Finanszírozni kell saját magunkat, miközben fenn kell tartani a fejlődés látszatát. Ez azonban nagyon nehéz, hiszen a számokkal ellentétben Magyarország termelőképessége nem javult jelentősen. Az adóbevételek maximalizálva vannak (tovább már nem lehet emelni). Hitelt nem lehet felvenni, mivel az szembemenne az elmúlt évek kormányzati kommunikációjával. Újabb prémium állampapírok piaci kibocsájtása (magyarul a piactól felvenni drágán a hitelt) az öngyilkosság kategóriája lenne. A nyugdíjpénzek elfogytak, máshoz már nem nagyon lehet nyúlni (babakötvény? Lakástakarékpénztárak? Önkéntes nyugdíjpénztár? Önsegélyező pénztárak?).
Akkor mi a megoldás?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)