2022. június 27., hétfő

DŐL A LÉ A NER-HEZ: 200 MILLIÓS KONCESSZIÓS DÍJ BEFIZETÉSÉÉRT CSERÉBE 229 MILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁST KAP A SZTRÁDATENDER GYŐZTESE

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2022.06.27.


A jövő évtől szintet lép az Orbán-kormány a gazdasági hátországának finanszírozásban.


Az elmúlt években kialakult modell szerint a NER-milliárdosok jellemzően építőipari cégei nyertek el erősen túlárazásgyanús beruházásokat, és így tehettek szert a cégek és tulajdonosaik rekordnyereségre. 2023-tól azonban egy komoly változás áll be, miután közvetlenül vesznek át állami feladatot a NER-cégek, és ehhez a projektekhez 400 milliárd forintnyi költségvetési támogatást kapnak. Csak összehasonlításul: a kormány által kivetett ágazati különadókból 800 milliárd forint bevételt remélnek.

2023 januárjától nem az állami közútfenntartó cégek, hanem a NER milliárdosok által gründolt úgynevezett magántőkealapok felelnek az állami autópályák fenntartásáért. Mint emlékezetes, a választások után pár nappal Rogán Antal hivatala a magyar autópálya és gyorsforgalmi úthálózat fenntartását 35 évre a Themis Magántőkealap, a Konzum tőkealap, az Opus Bridge Magántőkealap, az Opus New Way Magántőkealap, a Cronus Magántőkealap, a Vesta Magántőkealap és Via Magántőkealap alkotta konzorciumra bízta. Az indoklás szerint ezen jó nevű és közismert cégek adták állítólag a legjobb ajánlatot a háromszereplősnek induló majd kétszereplősre szűkülő közbeszerzési eljárásban. A magántőkelap jogintézményét a Fidesz hozta létre, annak érdekében, hogy a NER-milliárdosok ezeken keresztül névtelenül köthessenek üzleteket. Ugyanis a magántőkealap valódi birtokosai nem megismerhetőek a nyilvánosság számára. Ugyanakkor piaci információkból tudható, hogy a sztrádatender-nyertes magántőkelapok egy része mögött a dunaaszfaltos Szíjj László található. Ő az aki Lady Mrd tengeri jachtján vendégül látta Szijjártó Péter külügyminiszter és családját, illetve a másik Nyertes Mészáros Lőrinc-féle Opus csoport.

A jövő évi költségvetés tervezetéből derül ki, hogy a Mészáros-Szíjj érdekeltségek bombaüzletet kötöttek az állammal: a nyertes konzorcium 180 millió forintos koncessziós díjat fizet be a költségvetésbe, azaz a Technológia és Ipari Minisztériumnak, s ezért a pénzért cserébe ugyanezen minisztérium 230 milliárd forintot utal vissza a magán-tőkealapoknak. Mészáros-Szíjj konzorciumnak ebből a 229,9 milliárd forintból kell üzemeltetnie rá bízott állami autópályákat, el kell végezni a szükséges felújításokat, de új szakaszok is épülnek. Természetesen ezen felül a magántőkelapoknak még le kell venniük a hasznukat is, hogy biztos megtérüljön az évi néhány száz millió forintos koncessziós díj. A sztrádafenntartási pénzeket elvileg 35 éven keresztül, azaz 2058-ig kapják a nyertesek, így egy egyszerű szorzással jelenértéken számolva ez azt jelenti, hogy

Mészárosék ez idő alatt mintegy 6-7 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe, ám mintegy 8000 milliárd forintot vesznek ki abból.

Mészáros Lőrinc cégei nemcsak az autópálya-fenntartásból kapnak százmilliárdokat, hanem a Budapest-Belgrád vasút építéséből is. A költségvetési megszorítások miatt a kormány ugyan csökkentette az állami beruházásokat, ám egyes gigaberuházásokat továbbra is finanszíroz. A 2023-as költségvetés tervezete szerint vasúti fejlesztésre összesen 205 milliárd forint jut, ám ebből

193 milliárdot – a teljes keret 94 százalékát -, a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának építésre fordítanak...

TÓTH ZOLTÁN: A FIDESZ SAJÁT ÉRDEKÉBEN MÓDOSÍTANÁ A VÁLASZTÁS SZABÁLYAIT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.27.


A választási eljárásról szóló törvény és más jogszabályok módosítására tett javaslatot Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Tóth Zoltán választási szakértő szerint a módosítások nem a problematikus területekkel foglalkoznak. Mint mondja, a választási törvény legfőbb szabályain kellene elsősorban változtatni, de erre nem vállalkozik az NVI. Meg kellene például tiltani a választási csalást, amit a Fidesz 2012-ben törölt a törvényből. Ez teljesen új szemléletet adna a választási rendszernek.


Mi lenne az igazán fontos változtatás?

– Először is be kellene vezetni a tisztességes eljárás rendszerét, és meg kellene tiltani a törvényben a választási csalást, mint törvényi követelményt. Ezt a Fidesz 2012-ben törölte az akkor hatályos választási törvényből. Ha ez a tilalom újra életbe lépne, akkor teljesen új szemléletet adna a választási rendszernek. A másik érdemi probléma az, hogy sem az önkormányzati választásra, sem a népszavazásra, sem az európai parlamenti választásra egyáltalán nincsenek sem kampányfinanszírozási szabályok, sem tisztességes, a listák közötti egyenlőséget lehetővé tévő szabályok. Ez egy másik olyan csomag, amivel érdemben foglalkozni kellene. A harmadik, amelyet éppen, hogy súrol a módosító törvényjavaslat, az a Nemzeti Választási Bizottság jogállása. Itt olyan – úgynevezett – szigorítást tartalmaz, hogy csak jogi egyetemet végzett, diplomával rendelkező ember lehet a választási bizottság tagja. Ez egy jó irányba tett lépés, mert valamelyest elősegíti a szakmaiságot, de azon nem segít, hogy nincs független státusza a Nemzeti Választási Bizottságnak. Az továbbra is egy alávetett, politikailag kézivezérelt testület, amelyben mindig garantált a fideszes többség. Vagyis, ha módosítanak is valamit, az semmiképpen sem az érdemi probléma orvoslását jelenti...

GONDOLATOK A FALUNAP KAPCSÁN

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.06.26.


Második alkalommal szerveztük meg a falunapot, a kis zsákfaluban, ahol 12 éve elkezdtük a munkát. Ott, ahol szeretnénk egy működő közösséget csiholni, élhetővé tenni a szolgáltatáshiányos települést. Igen, Told az, sokak szerint így került fel a “térképre”, velünk, mert semmi sem hozta be a köztudatba korábban ennyire a nevét, hiába volt a rendszerváltásig virágzó kis település.

A rendszerváltás után minden megváltozott, jelentős lakosságváltás is történt, és sok tekintetben a térségben a társadalmi leszakadás emblematikus településévé vált. Szándékoltan jöttünk ide, a környék falvai közül rá esett a választásunk, mikor a helyszínt kerestük a pilotprogramunkhoz. Mindenki szörnyülködött, mit akarunk mi ott? Változást? Fejlődést? “Ezekkel”? Ugyan már….. semmire sem fogunk menni. Fölösleges erőbefektetés.

De nekem már akkor is elegem volt abból, hogy mindenki mindig csak a felszínt kapirgálja, és azokkal foglalkozik, ahol “van fogadókészség”, ahol a pályázati indikátorok könnyen igazolhatók. Na, itt nem ez volt a helyzet. Igaz, ide pályázatokból is ritkán jutott. Szóval, azt gondoltuk: ha itt sikerül eredményt elérni, máshol, ezek mentén a tapasztalatok mentén könnyebb lesz majd.

Persze 12 éve fogalmam sem volt, mibe fogok. Azt, hogy ez az egész milyen összetett probléma, akkoriban még nem is sejtettem. Akkor még én is azt hittem, naivan, ha segítek, akkor majd elindulnak kifelé a gödörből. Azt, hogy ez nem ilyen egyszerű, sok-sok kudarc árán értettem meg. Lassan láttam át a “miértek” összefüggéseit, hogy kinek szabad hinnem, és kinek nem, hogy mit jelentenek az átörökített szocializációs minták, és azt is, milyen az a működés, amiben a rendszer nem tud igazán hatni erre az egészre. Időbe telt, mire felismertem a politika szándékait, az érdekeket, melyekben nem képviselhető egy olyan ügy, aminek megoldása csak generációs léptékekben történhet.

A folyamatosan bővülő munka hamar egy olyan pilotprogramot jelentett, ami átfogja a teljes problématérképet, kríziskezeléstől, lakhatási szegénységen át a gyerekek tanulásáig, a munkahelyteremtéstől a működő közösségen át a településfejlesztésig, és amiben a legfontosabb vezérelv a képessé tevés. Nincs olyan terület, olyan probléma, amivel ne találkoznánk itt, és amivel ne próbálnánk meg kezdeni valamit.

Van persze, amivel nem tudunk. A zsákfaluba vezető minősíthetetlen úttal, a gyér tömegközlekedéssel. Bár érthető viszonylag ez is: nincs itt semmi, még bolt sem, kocsma sem, iskola sem, munkahely sem…. a lakosságszám is alig több, mint 300 fő. Minden szolgáltatás kijáró, vagy utazni kell érte az 5 km-re levő kisvárosba. Semmi sincs, ami gazdasági, turisztikai, vagy bármilyen más szempontból bárkinek fontos lenne. És sokan megfogalmazzák azt is: igény sincs, hiszen a porták állapota is lehangoló. Minek kellene ide bármi?

Vannak, akik azt mondják, hagyni kell az ilyen kis falvakat elnéptelenedni, túl drága lenne bármivel megpróbálni életképessé tenni őket. A jövő a városoké. Ott van munkahely, ott vannak szolgáltatások, ott van a pénz, a lehetőség, menjenek oda, éljenek ott az emberek. De ennyi év után azt látom, ez nem ilyen egyszerű. Mert itt pl. a korfa elég érdekesen alakul, évek óta itt születik a lakosságszámhoz viszonyítva a megyében a legtöbb gyermek. És az itt élő családok nem mobilisek. Mikor elkezdtünk itt dolgozni, akkor költözött el egy család, és utána még egy volt, akik ott is maradtak, és feltehetően nem jönnek már vissza. Az összes többi, aki próbált máshol megtelepedni, visszatért. No meg jönnek újak is, rokonok, ismerősök, jönnek a nyomorúságból a nyomorúságba, maradnak egy darabig, aztán eltűnnek, van, hogy évekig nem látjuk őket.

Az pedig, hogy gyerekek nőnek itt fel, a teljes esélytelenségben, azokban a körülményekben, azzal a szocializációval, abban az intézményi hálóban, mint amiben és ahogy a szüleik, az jóval több költséget jelent az államnak, mint áldozni arra, hogy élhető legyen egy település. Jóval több lesz a költség, a szakképzetlen, gyenge egészségi állapotú, szociális gondoskodásra szoruló társadalmi csoport problémáinak kezelésében. Akiknek létszáma, aránya a társadalomban ráadásul folyamatosan növekszik.

Szóval, szerintem kell kezdeni valamit ezekkel a településekkel. Várni, kivárni az elnéptelenedést nagyon kockázatos dolog. Mert a probléma, ami közben felhalmozódik, velük költözik majd. Oda, ahova mennek. A városokba. És ott sem lesznek szakképzettek. És oda is azokat a szocializációs mintákat viszik, amiben generációk óta élnek.

Én továbbra is hiszek abban, hogy tudunk változtatni. Lassan, rengeteg munkával, türelemmel, sajnálatosan egyre erősödő ellenszélben. Újrakezdve mindig, próbálva másképp, következetesen kitartva a cél mellett, azzal a közösségi maggal, ami épül, erősödik, évről évre.

Falunap is volt itt régen…de mivel többször is cirkuszba, italozásba és verekedésbe torkollott, beszüntették. Időbe telt, hogy eljussunk oda: próbáljuk meg újra. Tavaly sikerült elkezdeni. Az idén pedig megismételni. Jó érzéssel, cirkuszok nélkül…szabályokkal, közösen. Összefogva az önkormányzattal, sokak támogató segítségével. Most sem volt ott a faluból mindenki, de a tavalyiakhoz képest voltak újak is. Aki ott volt, jól érezte magát, ezzel az érzéssel ment haza. Együtt voltunk. Együtt szurkoltunk, örültünk, főztünk, játszottunk a gyerekekkel. Közösségként működtünk.

Haladunk. Az élhető falvak alapja a közösség léte és működése. És én úgy látom, az élhető falvak adnak élhető jövőt a városoknak is.

EZ UTOLJÁRA LENINÉKKEL TÖRTÉNT MEG OROSZORSZÁGBAN – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA.HU
Szerző: huppa.hu
2022.06.27.


Technikailag beállt Oroszország államcsődje

Bár lenne pénze kifizetni a hitelét, de a nemzetközi szankciók miatt Oroszországnak nem tud külföldi bankoknál devizában fizetni.

Suttyomban több mint a duplájára emelik az egyik diákhitel kamatát

Július elsején lép életbe a két és félszeres drágulás, de ezt nem igazán verték nagydobra.

Elfoglalta a Facebookot a Fidesz

A felszíni picsogás mögött, különösen a 2019-es önkormányzati választási pofon óta, a Fidesz tudatosan készült a térfoglalásra. Nyergelte a kommentsereget, és a paripa-pénz mellett a munícióra is gondot fordított.

Több budapesti körzetben is behúzta a fideszes jelölt az időközi választást

End show.

Bónusz:

“Szolnokon a Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület jelöltje, Menkó Gyula nyert kimagaslóan, 73 százalékkal.”

A Fidesz saját érdekében módosítaná a választás szabályait

A választási eljárásról szóló törvény és más jogszabályok módosítására tett javaslatot Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Harmincháromszorosan elhibázott az üzemanyagár rögzítése

Pl.: Bár az üzemanyagár rögzítését a kormány nagyrészt az infláció elleni küzdelemmel indokolja, hosszabb távon épp a piaci árnál alacsonyabb fogyasztói ár eredményez egyre nagyobb inflációt.

Beszállt az MCC, gyanúsan elszaporodtak a genderőrületes könyvek a Libri boltjaiban

Van pénzük a kihelyezést megfizetni… De nem gondolnánk, hogy az átlag mimagyarok ilyesmire verik el a pénzüket, de térfoglalásnak jó.

Három hónapja nem kaptak fizetést a dolgozók a napelemgyárban

A projekt indulásakor, 2014-ben 1 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg számára a kormány. A napelemgyárat 1,9 milliárd forint uniós támogatásra érdemesítették. A 15 milliárd forint költségűre tervezett beruházáshoz az állami Eximbank Zrt. nyújtott kölcsönt 22,4 millió euró erejéig. Négy év elteltével a napelemgyár még mindig nem készült el, mire a kormány másik bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vette át az EcoSolifer hitelezését úgy, hogy a kölcsön keretét 40 millió euróra emelte.

Aki a képen megtapsolja az alapkőletételt, az már a parton horgászgat és sz@rik az egészre.

Dől a lé a NER-hez

200 milliós koncessziós díj befizetéséért cserébe 229 milliárdos költségvetési támogatást kap a sztrádatender győztese. (A sztrádatender-nyertes magántőkelapok egy része mögött a jachtoztató Szíjj László található.)

Miért szállt ki Kaczynski a lengyel kormányból?

Gordon István Lengyelország-szakértő szerint a 73 éves Kaczynski tudja, hogy csak ő képes életet lehelni pártjába, és pártja híveibe, ezért indul most országjárásra.

Ilyen is van: működik a demokrácia Csehországban

Lemondott az oktatási miniszter azt követően, hogy találkozott egy kétes alakkal, pedig nem üzletelt vele. Itt lehet nevetni, kérem. Esetleg sírni is megengedett.

Mindeközben a szomszédban:

Kastélyt és várromot is vett Szlovákiában a Szíjjártó embereivel kitömött alapítvány

Az Átlátszó már 24 olyan épületről tud, amit a Magyar Állam által létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány a Trianon előtt Magyarországhoz tartozó területeken vásárolt.

Pert indított a Miniszterelnökség ellen az Átlátszó

A Miniszterelnökség nem adott ki egy tanulmányt, amit a Tungsramtól vásárolt.


ÖRÖKÖS HALOGATÁSOKBAN - A 444 NÉGY KIEMELT CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2022.06.27.


Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, a hétvége legfontosabb-érdekesebb cikkeivel. Súlyos hőség lesz egész héten, és mi az árnyékban olvasáshoz természetesen magunkat ajánljuk. 

Rögtön ezt a négy cikket kiemelten is: