2020. június 21., vasárnap

VISSZATEKINTŐ BLOG EGY KEREK ÉVFORDULÓ KAPCSÁN

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.06.21.


Tegnap voltam hatvan éves. A munkám a kezdetektől az oktatáshoz, kiemelten a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásához kötődött, az első felében az állami rendszerben, majd a civil szférában. 21 éve alapítványi keretek között, a művészetoktatásban, 11 éve pedig egy komplex esélyteremtő munka keretében, kiegészülve mással is. 

Milyen furcsa, épp a héten volt egy beszélgetés velem, amiben azt kérték, tekintsek vissza az életemre, és meséljem el az életutamat. Véletlen egybeesés, hogy ez a születésnapos héten volt, de nem jött rosszul az átgondolása, a honnan, hova….hogyan, és miért kérdések mentén. Érdekes így visszanézni, mert olyan, mintha teljesen tudatosan haladtam volna ebbe az irányba, holott nem így érzem. Inkább úgy, hogy ösztönösen kerestem mindig valami mást, és szerencsés megerősítések találkoztak nálam egy belső elköteleződéssel, és ez terelte az életemet erre az útra. Vagy éppen olyan helyzetek adódtak, melyek teljesen ellentétesek voltak azzal, ami nálam belül meghatározó, és az ezektől való elfordulás is fontos volt.

Egy biztos, az életem folyamatos tanulás, ma is, minden nap. Ha most visszatekintek az oktatásra, ott is megvolt ez, hiszen adott egy képet a felsőoktatás a pedagógiáról, amit aztán átstrukturált nálam a valós helyzet, olyan kérdésekkel, ami a tanárképzésben fel sem merült. Pl. hogy mit kezdjen az ember egy tőle magasabb, erősebb, túlkoros cigányfiúval, aki az osztályában van, és nem igazán érdekli az iskola. De arra sem, hogyan kell viszonyulni az idősebb, ezért tapasztaltabb, de túlhaladott tudású, kiégett és a fiatalokra nyomorultul irigy pedagóguskollégákkal. Mit tegyen a lelkes fiatal, ha esetleg a főnöke ilyen? Vagy, hogy igazodjon a hierarchiához, ami nemcsak az iskolában, hanem a településen is fontos kérdés. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ezt a mai helyzetről írom, jelzem, hogy így kezdtem, még a rendszerváltás előtt. Ha ezeket a kérdéseket valaki most is relevánsnak érzi…. nos, ebbe most nem megyek bele, mondjuk azt, amit a filmekben szoktak: az a véletlen műve.

Ezek a kérdések foglalkoztattak a pedagógiában erősen, kerestem az utat, a hatékonyabbat, újszerűbbet, jobbat, először a gyerekek között, aztán a tantestületi közösségben is. Előbbiben sikerrel, utóbbiban végül kudarccal. Ezért hagytam el az állami oktatást, hogy olyan csapattal dolgozhassak, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én. Tudtam, hogy ezt a csapatot nekem kell felépítenem, hogy szükségem van kollégákra, a munkájukra, tapasztalataikra is. Ez ma már megvan, a sajátos szemléletű módszertan is, amit sosem tekinthetünk lezártnak, mert a változó világ új kérdéseivel csak a rugalmasan reagáló oktatás tud megbirkózni. A pedagógiai pedig egy csodálatos dolog, napi kihívásokkal, és erős tükörtartással, ami nagyon inspiráló lehet, ha szembe merünk nézni vele. Mert egy óra végén nagyon gyorsan lejön ám, mennyire volt hatékony a munkánk. Nagyon szeretek tanítani ma is, keresni, hogyan lehetne jobban. Ami változott, hogy sokkal többet elemzek, gondolkodom, mint az elején.

A szociális részben talán még markánsabb volt a tanulás. Itt nem volt felsőoktatási tanulmányi képem arról, hogy elméletben hogyan működnek ezek a dolgok, úgy jelentem meg benne, mint bárki más, akiben a vágy él, hogy segíthessen. Aztán jöttek a felismerések, a tudáshiányról… ami valamennyire pótolható lett, sok olvasással, képzéssel, hálózatokban, itthon és külföldön is. De azokat, amiket a generációs szegénységben élő családoknál, a szétesett közösségekben találtam, azokat nem tudtam sem a szakirodalomból, sem a külföldi példákból megtanulni. Azt a saját keserves küzdelmeimben kellett megtapasztalnom és megértenem.

Valamikor úgy éreztem, a pedagógiában harcot vívok a gyermekközpontúságért, az inkluzív oktatásért. Most úgy látom, ez semmi ahhoz képest, amivel a roma integráció kérdésében szembesülök. Mert ebben mindenkivel küzdeni kell…és ennek a küzdelemnek a kezelését sorban kellett megtanulnom, minden területen. Az, hogy mikor, melyik a legerősebb…nos, ez változó.

Az elején pl. sokkal többet küzdöttem az intézményrendszer szintjével, rengeteg ütközés, vita volt, harcoltam, nem törődtem velük, csak az általam képviselt családok ügyeivel. Nagy tanulás volt nekem megértenem őket, a rendszer működését, a protokolljaikat, amiben utána már pontosabban el tudtam különíteni, mi az, amit megtehetnek, megtehetnének, és mi az, amit nem… És megtanultam itt hatni is, amiben a kulcsszó az együttműködés lett. Persze vannak gondok ma is, de azt hiszem, sokkal jobban értem ezt a szintet. Most több az együttműködés, mint az értelmetlen harc közöttünk.

Küzdelem a politika területe is. Időbe telt, mire kiismertem, kinek, mire kellünk. Ma már sokkal jobban átlátom a szándékokat, és nem hagyom, hogy az ügyet felhasználják velünk, általunk, pártpolitikai célokra. Persze sokszor megtörténik ez, szándékom ellenére is, az internet azért a szabad rablás színtere is, de én mindig nagyon erősen ragaszkodok a szakpolitikai megközelítéshez. Ami nagyon nehéz a mai világban. A szakmaiság képviselete a nehéz. Már korántsem vagyok olyan nyitott a pártok megkereséseire, gyanakvó lettem, kiábrándultam a politikából, de talán ez nemcsak rám jellemző.

De az ügy képviselete muszáj, hogy meglegyen a most nehezen értelmezhető szakpolitika szintjén is, és ebben nem kerülhető el a konfrontálódás, hiszen nagyon sokszor az alapvető megközelítéseik teljesen más irányúak, mint ami a valóságban van. Szóval, harc ez is, de sem ebből, sem az intézményrendszeri küzdelemből nem lehet kimaradni, ha az ember nem egy civil zárványt akar, hanem rendszerszintű változást. Nagy elemzés, tanulás ez is…. hogyan lehet úgy képviselni az ügyet, hogy közben megmaradjunk, mi is, és a gerincünk is. Sokaknak ez nem fontos kérdés, de én rengeteget moralizálok ezen.

Harcolni kell az ezzel a szinttel szorosan összefüggő társadalmi véleményformálás területén is. Próbálkozni, hogy a hibáztatás, gyűlölködés ne öntsön el mindannyiunkat, de ehhez kevesebb eszközünk van, mint azoknak, akik gerjesztik. Talán a közösségi média az egyetlen, ahol legalább az ember találhat társakat a megoldáskereső gondolkodáshoz, a zsigeri elutasítás ellenében. Persze nagy kérdés, hogy ez mire elég, fel tudjuk-e venni a harcot a rendszerszintre fejlesztett morális mélyrepülésben.

Ami a legnehezebb volt, és ma is az nekem, az a generációs szegénységben élő családokkal való küzdelem. Sokáig kaptam azt a visszacsatolást tőlük, helyesebben a reakcióikból, hogy az általunk képviselt céllal képesek azonosulni, és partnerek lesznek, hogy együtt dolgozunk ezért. Naiv voltam, elhittem. Nem láttam, hogy ez csak része önmaguk pozicionálásának, amiben náluk a szocializáció csak egyet enged: megszerezni, többet szerezni, mint a másik, minden áron. Nagyon, nagyon nehezen tanultam meg, hogy nem bízhatok meg senkiben. Sokan próbálják, akár éveken keresztül is mutatják, hogy akarják, értik, úgy tűnik, eredménye is van, aztán jön valami, és az orrunk előtt omlik porrá mindaz, amiről azt hittük, már stabilan megáll.

Mert ezekben a közösségekben, családokban szinte semmi sem maradt, amire építeni lehetne. Persze mindent vissza tudunk vezetni arra, hogy mibe születnek bele, mi az a túlélési stratégia, amit a családok generációkon keresztül felépítettek, amiben nem hozott változást sem az oktatás, sem a rájuk, a problémáikra irányuló intézményrendszer munkája. Csak romlik benne minden, mert közben a világ is romlik, és a szocializációjuk miatt ők ehhez a romló világhoz jóval több kapcsolódási pontot találnak. Napi küzdelem ez, és lassan nem értem, mi a baja sokaknak velük, mikor nekik is pontosan ugyanúgy működik az életük.

Nagyon meglepett a múltkor az egyikük. Azt mondta nekem, hiába küszködök, semmire sem megyek velük. Azt magyarázta, hogy őket, romákat kétezer év óta nem tudta megváltoztatni senki és semmi… Jó, az időt most hagyjuk, nem ez a lényeg. De a mondat ismerős, ugye? Csak nem a romák szájából szoktuk hallani. Különös képesség lett az is, hogy azokat a mondatokat mondják vissza, amelyeket hallani szeretnénk. És ma bőven akad a többségi társadalomban, aki ezeket a mondatokat szeretné hallani.

De én nem. Én azt szeretném hallani, hogy el tudunk mozdulni erről a “nekünk jár” szemlélettől, a tanult tehetetlenségtől, a tanulatlanságtól, a kriminalizációtól. Egyelőre úgy tűnik, ehhez az én hangom még kevés, még tizenegy év után is. Mert az én általam vázolt út nehezebb. Ők pedig sokkal régebb óta járnak egy másik úton. A felnőttek talán már nem is értik meg. Velük is harcolni kell, hogy a gyerekeiknek legyen esélye egy másfajta életre.

Hatvan éves vagyok. Még van erőm, és nem is vagyok egyedül. Ajándék az élettől nekem az a rengeteg ember, aki figyeli, segíti, támogatja a munkánkat. Jó lenne persze, ha nem lenne ennyi szembeszél. Mert nagyon nehéz, hogy minden ellen küzdeni kell. De talán az nagyon fontos, hogy magammal, a hitemmel, hogy menni fog, azzal még mindig nem kell. Nincs bennem kétkedés, hogy van értelme a munkámnak, és tudok küzdeni, minden területen. És még mindig, minden kudarc és harc ellenére azt kell mondjam, ha még egyszer kezdhetném, akkor is erre az útra térnék. Tanulva, figyelve, és egyre többet gondolkodva.

Kell, hogy legyen még időm arra is, hogy ezeket összegezzem. Leírjam, hogy engedtem el segítő szerepet elöntő rózsaszín ködöt, és hogyan találtam és találom meg a sötétségben a felcsillanó reményeket, ami mentén tovább lehet haladni. Lassan ugyan, de előre.

RÁADÁS: KEPES ANDRÁS - VESZÉLYES-E AZ IDEGEN KULTÚRA

BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM
Szerző: KEPES ANDRÁS
2017.



  Veszély és konfliktusok forrása a sok 
  különböző földi kultúra? Vagy kincs, amit 
  fel kell fedeznünk, mert válaszokat 
  találhatunk bennük olyan égető 
  kérdésekre, amelyek a Föld jövőjét 
  határozzák meg?

RÁADÁS: KEPES ANDRÁS - VILÁGFALU (1-12.RÉSZ)

MAGYAR TELEVÍZIÓ / YOUTUBE 
Szerző: KEPES ANDRÁS
2005.



Leírás Kepes András népszerű sorozata az "Apropó" a '90-es évek végéig volt látható a Magyar Televízió képernyőjén. A nézői kérések alapján legtöbbet ismételt rész egy dél-amerikai Wayaman indián tolmácsolásában mutatta meg, hogy milyenek a hétköznapok az Amazonas vidéki őserdőkben. "Wayaman Apó" első nagy utazása azután "András falujába", Budapestre hozta Őt. Megtanulhattuk, hogyan kell majmot hámozni ott és megláthattuk, hogy egy lakótelepi ház erkélyén is kényelmes fekhely lehet a függőágy itt. 

A műsor sikere adta az alapötletet a "Világfalu" forgatókönyvéhez. 

A több mint féléves anyaggyűjtést és kutatómunkát befejezve, a forgatások 2004 augusztusában kezdődtek és 2005 júniusáig tartottak. A felvételek többnyire a nagy civilizációk helyszínein készülnek: a Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, de útjaink során eljutunk egy kis erdélyi magyar faluba és néhány magyarországi helyszínre is...

ÚJRANYITOTT AMERIKA JÁTSZÓTERE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.06.21.


Amerika Játszótere (azaz Las Vegas) is óvatosan újranyitott, legalábbis a reklámok ezt sugallják. Természetesen komoly kedvezményeket kínálnak, a személyes tapasztalat azonban elsőre inkább megdöbbentő.

Közel három hónap után tehát újranyitott Las Vegas és mivel a Modern Wander szerzője férjével együtt már alig várta, hogy kimozdulhasson, kihasználva a kedvezményeket ellátogattak Amerika Játszóterére. Ahol meglehetősen sokkoló élmények érték őket.

„A $49/éjszaka (+ resort fee) csábításának mi sem tudtunk ellenállni. De az, amit tapasztaltunk, még minket is ledöbbentett. Ha valaki meghallja azt, hogy Las Vegas, akkor szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy azonnal a fények, a tömeg és a szerencsejáték jut legelőször eszébe. Nos, Las Vegas most üres.

OK, nem teljesen kihaltak az utcák, de egy vegasi forgalomhoz képest kong az ürességtől. Tömeg még így, az olcsó szobák ellenére sem volt a hétvégén. Sőt, péntek és szombat éjjel este 10 óra után már autók és emberek szinte alig voltak kint az utcán.

A kaszinóknak kb. a fele nyitott meg 2 héttel ezelőtt, a másik fele néhány héten belül tervezi a nyitást és abban bíznak, hogy a július 4-i hétvége ismét fellendíti valamennyire a kaszinók bevételét, annak ellenére, hogy egyelőre külföldi turisták nem jöhetnek.

A nagyobb kaszinók közül az MGM, a Caesar, a Bellagio, a Flamingo, a Cosmopolitan vannak nyitva, de ezeken belül is inkább csak az éttermek és a játékos részek. A kaszinókban és hotelekben található üzletek közül jóformán még egyik sem, vagy pedig nagyon limitált nyitvatartással...

TÚSSZÁ VÁLÓ BETEGEK - AZ ÁLLAM SZINTE MINDEN JOGUKRÓL LEMONDATJA A BETEGEKET, HA VÁLSÁGOS AZ ÁLLAPOTUK, HA NEM

168 ÓRA
Szerző: LATYÁK BALÁZS
2020.06.21.


Majdnem két teljes napra vesztette el idős rokonát egy család a magyar egészségügyben. A 80. életévéhez közeledő férfit stroke gyanújával szállították kórházba, de tüdőgyulladás miatt azonnal a COVID-osztályra vitték. A lánya többször is próbált érdeklődni idős apja hogyléte felől, de a kórház dolgozói válogatott indokokkal hajtották el. Szakemberek szerint az egyáltalán nem egyedi esetért a szigorú adatvédelmi törvény okolható.

„Nagyapám évekig dolgozott börtönőrként, de most nagyon úgy tűnik, őt tartják fogva. Egy fővárosi egészségügyi intézmény rabja lett”

– kezdte elkeseredett hangvételű levelét egy olvasónk. A 80-hoz közelítő férfit pénteken fél 3-kor az otthonából szállították el a mentők stroke gyanújával. Az esetkocsit a lánya hívta ki hozzá, ő magyarázta el a kiérkező orvosnak, hogy mik a férfi panaszai. Azt is elmondta nekik, hogy tavaly csontvelő-átültetésen esett át, így nem kísérheti el az édesapját a kórházba, de megadja a telefonszámát, amelyen a kórház értesíteni tudja majd a további teendőkről. A mentősök ezt készséggel elfogadták, majd távoztak az idős férfival.

Innen számítva két órán keresztül semmi hír nem érkezett. A telefon egyszer sem csörrent meg.

Szerencsére a keresztanyámnak a kiérkező orvos elmondta, hogy a nagyapámat melyik kórházba szállítják, így az interneten kikereste az intézmény központi telefonszámát, és felhívta. Nagy nehezen sikerült megértetnie a vonal túlsó végén lévő kórházi dolgozóval, hogy kit keres, de nem arra a válaszra számított, mint amit kapott

– írta olvasónk. A kórház dolgozója ugyanis közölte, hogy nem tud tájékoztatást adni a beteg állapotáról, mivel a vizsgálatok még tartanak. Javasolta, próbálkozzon inkább később.

Ez így is lett, ám az újbóli próbálkozás sem vezetett eredményre, az intézményben akkor arra hivatkoztak, hogy azért nem tudnak információt adni, mert éppen műszakváltás zajlik. Így a rokont ismét arra kérték, hogy telefonáljon később. „Végül este 10 órakor sikerült annyit kisajtolni egy nővérből, hogy a nagyapámnak tüdőgyulladása van, ezért felvették a COVID-osztályra. Azonnal letesztelték a vírusra,

de mielőtt kiderült volna az eredmény, befektették két másik beteg mellé

– írta olvasónk, megjegyezve: a koronavírusszál meglehetősen érdekes, mivel a nagypapa március eleje óta nem lépett ki a házából. Erősen immunhiányos lánya miatt, akivel együtt él, szigorúbban tartotta a karantént, mint bárki más. A helyzeten azonban sajnos nem lehetett változtatni...

EZ VOLT A KÁDÁRI ELNYOMÁS LÉNYEGE

24.HU
Szerző: BIHARI DÁNIEL
2020.06.21.


A kádári konszolidáció során a belügy módszerváltáson ment keresztül, a nyílt erőszakot kivették a kirakatból. Az állambiztonság új kulcsfogalma a bomlasztás lett.

Főleg Magyarországon szembesülünk vele gyakran, hogy a múlt valahogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem akar történelemmé válni a fejekben, az indulatok nem engedik szóhoz jutni az objektív szakmai álláspontokat. Jócskán igaz ez a Kádár-rendszerre, ahol a viszonylagos jólét és a „nem sok, de kiszámítható” biztonsága 30 év távlatából erősen képes halványítani az elnyomás emlékét.

Legalábbis a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung május végén publikált közös felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a Kádár-rendszerben összességében jobb volt az élet, mint a rendszerváltás után. A magyarok többsége jobban élt; az emberek egyről a kettőre tudtak jutni, volt lehetőség az anyagi gyarapodásra; rend volt és társadalmi béke; illetve csak a válaszadók 40 százaléka ért egyet azzal, hogy az országban nem volt szabadság.

Nyilvánvalóan mindenkinek magánügye, miként érez, de egy társadalom szabadságának a foka elég jól mérhető. A Kádár-korszak egyik kulcsterülete, a belügy működésébe nyújt mélyebb betekintést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) gondozásában megjelent tanulmánykötet Az állampárt biztonsága. Tanulmányok a belügy és a kommunista párt kapcsolatrendszeréről a Kádár-korszakban címmel (szerkesztők: Földváryné Kiss Réka, Horváth Zsolt, Simon István)...

Megtapasztalták az életveszélyt

A több mint három évtizedet felölelő téma rétegelt és szerteágazó, Földváryné Dr. Kiss Rékát, a NEB elnökét arra kértük, adjon rövid, közérthető áttekintést a kádári elnyomás működéséről. A forradalom hatalmas tömeget mozgatott meg, a népesség 10-15 százaléka vett benne részt eltérő módon – az élelmiszer-gyűjtéstől a tüntetéseken, munkástanácsokon át a fegyveres harcokig –, de aktívan. Közülük sokan azok a „munkás, paraszt gyerekek”, akik elméletben a kommunista párt bázisát jelentették volna.

"A korszakkal foglalkozó történészek között nagyjából konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy az ’56-os forradalom a XX. század egyik legfontosabb tapasztalata, a szabadság, szolidaritás élménye volt a magyarok számára. Annak átélése, hogy nincs reménytelen helyzet"

– mondja a 24.hu-nak Földváryné Kiss Réka.

Komoly tapasztalat volt ugyanakkor a hatalom számára is: a világ szovjet befolyás alatt álló felében a diktatúra működtetői és kiszolgálói soha addig személyükben nem kerültek veszélybe, nem kellett bujkálniuk, az életüket félteniük. A saját elvtársaik részéről persze igen, gondoljunk a sztálini tisztogatásra vagy az ötvenes évek látványos kirakatpereire, de az, hogy a nép lázad fel ellenük, merőben új élmény volt. Kádárék felmérték, hogy a forradalom kitörése nagyrészt a Rákosi-éra alatti nyílt fizikai és verbális erőszakra, a személyi kultuszra, a kendőzetlen megfélemlítésre, börtönökre, kínzásokra, munkatáborokra volt visszavezethető. És le is szűrték a tanulságot, miszerint ha el akarnak kerülni még egy hasonló „robbanást”, hatalmukat más eszközökkel kell biztosítani.

Az elnyomás maradt, csak a kellékek változtak: a pártállam nyílt erőszakszervezeteit kivették a kirakatból, a színfalak mögé dugták...

AZ EMBER NEM TÖMEGGYÁRTOTT TERMÉK – PÉNTEK ORSOLYA A KÁDÁR-KOR VALÓSÁGAIRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: RÁCZ I. PÉTER
2020.06.20.


Család, munka, művészet – vajon milyen lehetőségei vannak az embernek, ha mindhárom területen egyszerre akar érvényesülni és sikereket elérni? Hóesés Rómában címmel jelent meg Péntek Orsolya regénytrilógiájának zárókötete, mely a 6 évvel ezelőtt megkezdett családtörténeti elbeszélőfolyamból ismét két nőt állít középpontba, ezúttal az ’50-es évektől egészen napjainkig, s a fenti kérdésre ad lehetséges válaszokat. A szerző pedig a mi kérdéseinkre az alábbi interjúban.

Bármennyire is a párhuzamok, ismétlődések, tükröződések, kettősségek, „ikerítések” kerülnek fókuszba a női elbeszélők által elsődlegesen női sorsokat bemutató regényuniverzummá, csa­lád­re­gény­folyammá összeálló trilógiá­ban – Az Andalúz lányai, Dorka könyve, Hóesés Rómában –, számomra kulcspozícióban az emberközpontúsága áll. „Nemcsak nő vagy, ember is… átlátott az arcomon… és nőből közben emberré is lettem” – olvasható a Dorka könyvében. Az ember felé fordulás, odafigyelés sem a hétköznapokban, sem a képzelet világában nem evidens. Mit gondol, miért nem? 


Ahhoz, hogy valaki emberközpontú legyen, elsősorban önismeretre van szüksége. Amíg azonban magunk sem ismerjük a maszkjaink mögött a saját emberi arcunkat, addig másokat sem emberként látunk, csupán szerepeik szerint azonosítjuk. A különféle kultúrákban a saját magunkhoz való viszony eléggé különbözik. A buddhista, taoista Keleten sokáig ismeretlen volt az európai értelemben vett, hamis maszkokból összeeszkábált egó. De a klasszikus görög kultúrában is úgy hangzik a delphoi jósda felirata: „Ismerd meg önmagad!” – ezt sokan félreértik, a felirat ugyanis nem arra biztatott, hogy az egódat ismerd meg. Hanem, hogy láss rá magadra, az emberre. Ám erre szerintem a fogyasztói társadalom nem feltétlenül alkalmas keret. Míg a nagy történelmi kataklizmák elvezethetnek az önfelismeréshez – ezek során az ember kénytelen olyan döntéseket hozni, amelyek által megpillanthatja magát lecsupaszítva –, a kényelmes élet a XXI. században, ahol az érzékeink maximálisan le vannak foglalva, nem kedvez az önismeretnek. Európában, ami mégiscsak a világ egyik legbiztonságosabb része, legalábbis nincsenek ilyen kényszerek jelen pillanatban, legföljebb a marginális társadalmi csoportokban kerülhet valaki olyan élethelyzetbe, hogy a krízisnek köszönhetően szembesül önmagával. Önmagam megismerése ebben a civilizációban tehát választás kérdése. Kevesen lépik meg, mert kényelmetlen, évekig-évtizedekig is eltarthat, míg valaki mindenféle mániától és hamis önképtől mentessé tud válni. És csak ezután lehetséges, hogy ezt a maszkoktól, címkéktől mentes embert keresse a másikban. De még ekkor sincs garancia arra, hogy sikeres kapcsolatot alakít ki a másikkal, hiszen nem biztos, hogy ő szintén megtette ezt a lépést – hiába igyekszem valakihez tiszta szívvel odafordulni, ha ő nem képes ezt viszonozni. Ahogy ez a Hóesés Rómában című regényben is többször megjelenik a férfi-nő kapcsolatban, konfliktusokat okozva. Hiszen a nők évszázadokig azonosak voltak a női szereppel. Sokáig keveseknek volt lehetőségük ezen társadalmi szerepek – szép lány, tökéletes háziasszony, feleség és anya – mellett, mögött megtalálni saját emberi arcukat. Nem ezekkel a szerepekkel van baj. Azzal van baj, ha azt hisszük, hogy egy nő csak ennyi. Ami azt illeti, sok férfiban egyszerűen fel sem merül, hogy egy nőhöz nemcsak a testén vagy a társadalmi – női – szerepein át lehet közeledni, hanem emberi értelemben is...

GULYÁS GERGELY AZ EGÉSZSÉGÜGY TOVÁBBI KÖZPONTOSÍTÁSÁT HELYEZHETTE KILÁTÁSBA

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2020.06.21.


A koronavírus-járvány egyik fontos tapaszatalata, hogy „egységes egészségügyi készletkezelésre” van szükség – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, amit az MTI szemlézett. Ezt az egységes kezelést az elmúlt hónapokban a kórházparancsnoki rendszer valósította meg, de a miniszter szavai alapján ennek a felállásnak a járvány utáni valamiféle kiterjesztésére számíthatunk.

Május végén a MedicalOnline egészségügyi hírportál értesülései alapján elterjedt a hír, hogy a kormány a háziorvosi rendszer államosítására készül. Akkor az orvosi kamara (MOK) elnöke, Kincses Gyula cáfolta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter mondott volna bármi erre utalót a MOK-kal folytatott megbeszéléseken, bár azt hozzáfűzte, hogy egy ilyen lépés alapvetően megrendítené a tulajdoni biztonságba és az orvosi működés függetlenségébe vetett bizalmat, és a mai háziorvosi rendszer összedőlését okozná.

Még ha a háziorvosi rendszer marad is a megszokott formájában, az egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a válságot a kormány fel akarja használni az egészségügyi rendszer valamilyen szintű átalakítására. Gulyás vasárnapi megjegyzései alapján egy másik megközelítés látszik kibontakozni: a miniszter kiemelte a kórházparancsnoki rendszer sikerességét, ezt a csütörtöki kormányinfón is dicsérte. Gulyás szerint

a parancsnoki rendszer következtében a kormánynak sokkal pontosabb adatai vannak a kórházak igazgatásáról, mint bármikor korábban, és ez a felállás azt is alátámasztotta, hogy „egységes készletkezelésre van szükség”. Ehhez hozzátette, hogy „ilyen helyzetben a tárcák közötti koordinációra is szükség van, erre megfelelő keretet nyújtott az operatív törzs.

A kormány különböző központosítási törekvéseivel kapcsolatban lehettek már negatív élményei a magyar állampolgároknak több területen is, gondoljunk csak a működésképtelen kukaholdingra vagy a Klebelsberg Központra. Azt a MedicalOnline utóbb cáfolt cikke a háziorvosi rendszer államosításáról is kiemelte, hogy a központosított eszközellátás „milyen zavarokat okozott az oktatási intézményekben”, az ottani tapasztalatok alapján pedig „a háziorvosi körzetekben is eljöhet az az idő, amikor az orvos WC papírért könyörög a betegeinek.”

A képet árnyalja, hogy a kórházak eszközellátottsága már most köztudottan rossz, legyen szó akár WC papírról, akár orvosszakmai eszközökről, a kórházak adósságai pedig évek óta egyre csak nőnek. Tehát nem arról van szó – az egyébként már 2012-ben államosított, egy központi fenntartóval (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) rendelkező kórházak esetében legalábbis-, hogy a kormány egy alapvetően jól működő rendszerbe nyúlna bele, ha valóban úgy értelmezhetjük Gulyás szavait, hogy az állam kezébe helyeznék az egészségügyi készletek kezelését. Az már más kérdés, mennyiben érinti majd mindez az egészségügy további intézményeit – például a háziorvosi rendszert...

„ÖREGANYÁM, ÖREGAPÁM!” - (A TÁRSADALMI FELESLEG LAPJA)

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2020.06.20.


Néhány nappal ezelőtt „Tényleg JóKor?” címmel írtam jegyzetet a most megjelent – nyugdíjasoknak szóló – magazinról. Néhány szigorú megjegyzést tettem a lap első számával kapcsolatban, majd rájöttem: ez kevés. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem elég kritizálni a sajtóterméket, ezért most megkísérlek laptervet készíteni egy másik újságra, amely sikeresebb lehet, mint a már ismert JóKor magazin.

Cím: Naná, hogy változtatok a címen. Először az „Aggkor és Kórság” jutott eszembe, de később rádöbbentem, hogy ennél népiesebb elnevezés kell, és ezért döntöttem úgy, hogy „Öreganyám, öregapám!” főcímmel bocsájtom útjára az új periodikát.

Címlap: Ez kulcskérdés. Nem színészek és sportolók fogják elfoglalni a legértékesebb helyet, hanem az ország legelégedettebb nyugdíjasai. Ők azok, akiknek a havi nyugellátása meghaladja a 2 millió forintot. A címlapfotón túl, a belső oldalakon adhatnak terjedelmes interjút, amelyben milliomosaink 1.) elmondhatják, hogy miként sikerült „feltornászniuk” a havi apanázst ilyen magasra (karrier-történet), 2.) beszámolhatnak a napi pénzköltési gyakorlatukról (hogy tudnak napi 50 ezerből „kijönni”a sarki szutykos közértben történő bevásárláskor), 3.) bölcs tanácsokat adhatnak a 100 ezer forint alatti nyugdíjasoknak a pénzkeresés és pénzbeosztás titkairól, a takarékos életvitelről.

Tervezett rovatok

Egészségügyi kalandok: vélhetően ez lesz a legolvasottabb, hiszen kortársaim számára itt adok lehetőséget, hogy beszámoljanak kórházi, rendelőintézeti és gyógyszertári élményeikről. Külön alcím alatt várom „Az egy nap a sürgősségin” és az „Ismerkedés katéterben” tematikájú írásokat. Vendégszerzőim gondoljanak arra is, hogy kalandjaikat 64,5 év alatti juniorok is olvashatják, ezért nem fogadom el a kétértelmű „Áll még az alku” vagy az „Ágyamba bújt a segédápoló” címmel beérkező írásokat.

Nyugdíjas álmok: e címszó alatt nem arra várok, hogy nyugdíjasok százezrei beküldjék: a legfőbb álmuk egy azonnali tízezer forintos nyugdíjemelés. Olyan jegyzetekre számítok, amelyekben arról tájékoztatják a milliós olvasótábort, hogy például: váratlanul visszaköszöntek nekik a boltban, a rendelőben a nővérke nem üvöltötte le a fejüket, és autóvezetés közben nem ordítottak át a szomszéd kocsiból, hogy: fater/muter, a gázpedál a féktől jobbra van! Álomszerű, nem?

Fegyverhasználat/önvédelem: tapasztalt szakértők segítségével bepillantást nyerhetünk a nyugdíjas-közelharc rejtelmeibe, és megtanulhatjuk a járókeret, a sétabot és a banyatank önvédelmi célú használatát támadás/rablás esetén. Gyakorlottabb nyugdíjas társaink kiképzést kapnak a gázpisztoly, a boxer és a vipera helyes alkalmazásáról. Az elsajátított technikák (és megismert eszközök) jól használhatók a húsvéti és karácsonyi bevásárlási tülekedésben, de nagyobb árleszállítási akciók tömegjelenetei során is bevethetők.

Sport, életvitel: osztrák és svájci nyugdíjasok fognak hiteles tájékoztatást adni lapunkban az alpesi síelés egészségre gyakorolt pozitív következményeiről, és a mindennapi zöldövezeti séta illetve kerthelyiségben elköltött ebéd kedvező élettani hatásairól. Az osztrák és svájci idősek társadalmi megbecsüléséről, az „alpesi” nyugdíjak vásárlóértékéről, a szociális gondoskodás színvonaláról egy másik magazinban olvashatnak, mi ugyanis nem akarjuk „felhúzni” híveinket. Ezért pénzügyi rovatot sem indítunk. Ha olvasói igény mutatkozik valamilyen monetáris témájú írásra, akkor a „Bözsi és Rezsi” mellékletben helyet biztosítunk néhány hálálkodó mondatnak. A 13. havi juttatással szédelgő szélhámos firkászok kíméljenek!

Végrendelet című rovatunk esetében még nem született döntés az oldal és a betűk színéről, illetve a fekete keret vastagságáról. Jogi szakértők cikkeire, tanácsaira és iratmintákra számítunk. Különös figyelemmel leszünk arra, hogy pénztelen/vagyontalan unokáink és gyermekeink csak a számunkra tragikus, de elkerülhetetlen esemény után élvezhessék 40-45 éves munkánk gyümölcseit. Addig viszont dolce vita: miénk a haszon, az élvezet és a haszonélvezet. Mindhalálig!

ÉS AKKOR CSONTVÁZAK HELYETT A LÁNCHÍD ESIK KI A SZEKRÉNYBŐL - A HVG HETI GAZDASÁGI ÖSSZEFOGLALÓJA

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2020.06.21.


Lefújták a veszélyhelyzetet, egyre közelebb járunk a teljes újranyitáshoz; a Lánchíd és a tűzijáték miatt veszett össze a főváros a kormánnyal; sorra vizsgálják felül a cégek a rasszizmus gyanújába került márkaneveiket és logókat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Visszavonta a kormány a március 11-től érvényben lévő veszélyhelyzetet, de ezzel párhuzamosan, az egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetett be december 18-ig. A 65 évesnél idősebbeknek fenntartott, 9-12 közötti bolti idősáv is megszűnt. Utóbbi fenntartása ellen korábban egyre többen tiltakoztak, még a Magyar Nemzet is arról írt, a helyzet egyre több feszültséget okoz. Az is változás, hogy újra be kell jelenteni a házhoz szállítást is, pedig a könnyítéseknek is köszönhetően áprilisban történelmi rekordot döntött a csomagküldő és internetes kiskereskedelem...

A FIATALOK MÁR NEM OLYAN ELNÉZŐEK A KORRUPCIÓVAL, MINT A MAGYAR TÁRSADALOM TÖBBI RÉSZE

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2020.06.20.


Bár a magyarokra nézve megdöbbentő következtetéseket vonhatunk le az Eurobarométer nemrég nyilvánosságra került eredményeiből – a hazai válaszadók bizonyultak a legelfogadóbbnak a korrupció iránt az unióban –, tévedés azt gondolni, hogy a társadalom minden csoportjában egyöntetűen alacsony az efféle cselekmények felett szemet hunyó állampolgárok aránya.

Jelentős különbség mutatkozik például a 24 év alattiak és az idősebbek vélekedései között: a legfiatalabb korosztály a többihez képest sokkal kevésbé elnéző a korrupciós esetekkel kapcsolatban.

Ennek tudatában kevés meglepetésre adhat okot, hogy a különböző státuszban lévő csoportok közül a diákok tartják a legnagyobb arányban elfogadhatatlannak a korrupciót. Érdemes mellettük a munkanélkülieket* is megemlíteni, akik szintén kevéssé bizonyulnak elnézőnek ezekkel az esetekkel szemben a társadalom többi részéhez képest...

VÁLTOZATOK A FÉLELEMKELTÉSRE - A NEMZETI KONZULTÁCIÓ IGAZI HUNGARIKUM

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.06.20.


A valóságnak soha semmi köze nincs a mi nemzeti konzultációinkhoz, amelyek a közvélemény-kutatás álcáját viselik. Ez a véleménye Sik Endre professzornak, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnökének, a Tárki kutatójának. Az interjúban arról is beszél, hogy az Orbán Viktor fényképével kiküldött levél célja a félelemkeltés, és annak sulykolása, hogy csak a kormány védheti meg az embereket. A propagandaakció, amelynek kérdőíveit hamarosan minden felnőtt magyar állampolgár megkapja, milliárdos nagyságrendű kiadást jelent. Ebből a pénzből akár ezer közvélemény-kutatást is lehetne tartani.

A közvélemény-kutatás és a nemzeti konzultáció között alighanem az a legfontosabb különbség, hogy az egyiket akkor tartják, amikor a szervezők kíváncsiak a válaszokra, a másik pedig inkább előírni próbálja a válaszokat. Ráadásul brutálisan drága is.

Mindkét megfigyelés igaz, de ahhoz, hogy továbblépjünk, először érdemes meghatároznunk, hogy mi is a nemzeti konzultáció. Amikor én elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, megnéztem, hogy létezik-e máshol ez a fogalom. Kiderült, hogy létezik. Csak éppen a jól működő demokráciákban úgy konzultálnak, hogy amikor egy kormány az emberek életét hosszú időre meghatározó, fontos lépésre készül, amely ráadásul sok pénzbe kerül, akkor előre megkérdezi az embereket: ők mit gondolnak az adott kérdésről. Ám a külföldi példáknak valójában semmi közük nincs ahhoz a gyakorlathoz, amit a magyar kormány folytat nemzeti konzultáció címen. Az ilyen konzultáció általában többfordulós. Jellemzően nem az egész országnak tesznek fel lebutított kérdéseket, hanem első menetben szakemberekkel konzultálnak, majd a válaszokat értékelik, és ennek alapján vonnak be egy-egy nagyobb lakossági csoportot. Össznépi kérdőíves megkeresés azonban másutt sehol a világon nincs. Általában az érintetteket vonják be a konzultációba. De hogy az ország első számú vezetője az egész néppel levelezzen…

Nálunk nyilván más a cél.

Más bizony. Az alapkérdés: miért kérdezünk? Ahhoz a válaszok elemzésére van szükség, hogy a döntéshozók megismerjék az érintettek véleményét. Nálunk azonban ez nem így van. Nagyon drágán begyűjtik a kérdőíveket, de nincs semmilyen kontroll, senki sem tudja, hogy az íveket ki, mikor, hogyan számolja meg, azokat hogyan tárolják, és a végeredmény csupán tizenhárom százalékszám. Ilyenkor kellene elkezdeni az eredmények elemzését, de ezt senki nem teszi meg. Mondanak egy-egy számot arra, hogy hány ívet küldtek vissza, mennyien töltötték ki a kérdőívet az interneten, és kérdésenként közölnek egy százalékos eredményt. Ezzel slussz, véget is ér a nagyon sok pénzért elvégzett nemzeti konzultáció...

AZ EMBERISÉG FELE

ÉLET ÉS IRODALOM / KÖNYVKRITIKA
Szerző: GALÁNTAI ZOLTÁN
2020.06.19.



Caroline Criado Perez: Lát­ha­tat­lan nők. Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban. Fordította Gelányi Mariann. Gabo Kiadó, Budapest, 2019, 428 oldal, 4990 Ft

A női munka egy jelentős része egyszerűen kimaradt a GDP-ből. Ezzel párhuzamosan – hogy meglehetősen ad-hoc módon néhány további példát hozzak – nagyjából az emberiség fele minden reggel abban az abszurd világban ébred, ahol a normál „amerikai férfi arcformájához igazított légzésvédő maszkok és szemvédők nem passzolnak a legtöbb nő arcára”; a katonaságnál elfelejtik a nők lábához igazítani a bakancsokat (márpedig azok a bizonyos női lábak keskenyebbek és magasabb boltozatúak, mint a férfiakéi). A korhatár nélküli filmekben pedig csak a párbeszédek kevesebb, mint egyharmada jut nekik.

Tim Harford közgazdász szerint nem rosszindulat van a környezetrombolás mögött, hanem leginkább tudatlanság és közöny. Úgyhogy most képzeljük el egy pillanatra, hogy egy olyan világban ébredünk fel, ahol valahogy semmi sem stimmel: még egy téglát sem tudunk rendesen kézbe venni, mert túl nagy; ha katonák vagyunk, akkor a golyóálló páncél nem pontosan illik a testünkre és így tovább. Egészen addig, hogy még az autók töréstesztjeiben sem bízhatunk: hiába mutatják azt a kísérletek, hogy ez vagy az a márka milyen biztonságos. Nekünk az elvileg valószínűnél jóval nagyobb esélyünk van meghalni benne, és ami az értékelésben négy csillagot kapott, az a számunkra csak kettőt jelent. És akkor még nem is említettem, hogy számos, klinikailag tesztelt gyógyszer másoknál ugyan beválik, de nálunk kétesélyes. Ránk ugyanis nem próbálták ki.

És – hogy még abszurdabb legyen az egész: az általunk végzett munka egy jelentős része nem jelenik meg a GDP-ben. Méghozzá azért nem, mert, miként Caroline Criado Perez brit újságíró említi, a GDP fogalmát a második világháború idején úgy hangolták finomra, hogy megfeleljen az aktuális igényeknek. Vagyis, hogy alkalmas legyen a kormányok és a gazdaság aktivitásának a mérésére. Az pedig túlságosan komplikáltnak tűnt, hogy a háztartási munkát is beleszámolják a főzéstől a gyerek- és az idősgondozásig. Úgyhogy némi huzavona után ugyan, de végül úgy döntöttek, hogy akkor inkább nem.

Vagyis a női munka egy jelentős része egyszerűen kimaradt a GDP-ből. Ezzel párhuzamosan – hogy meglehetősen ad hoc módon néhány további példát hozzak – nagyjából az emberiség fele minden reggel abban az abszurd világban ébred, ahol a normál „amerikai férfi arcformájához igazított légzésvédő maszkok és szemvédők nem passzolnak a legtöbb nő arcára”; a katonaságnál elfelejtik a nők lábához igazítani a bakancsokat (márpedig azok a bizonyos női lábak keskenyebbek és magasabb boltozatúak, mint a férfiakéi). A korhatár nélküli filmekben pedig csak a párbeszédek kevesebb mint egyharmada jut nekik. Amivel összhangban az amerikai, német, spanyol és osztrák nyelv-, illetve nyelvtankönyvek egy vizsgálata azt mutatta ki, hogy a férfiak és nők említésénél 3:1 az arány – nem a nők javára. Akik viszont, még ha kevesebbszer tűnnek is fel a példamondatokban, többet használják a tömegközlekedést, mint a férfiak, és kevesebbet vezetnek. Mondhatni, nem tipikus. Ezért aztán a töréstesztek készítőinek talán eszébe sem jut, hogy nem ártana kisebb, könnyebb, alacsonyabb, kissé másmilyen felépítésű női bábukra is kipróbálni az egészet...



ORBÁN: BŐGJENEK HÁT A MAGYAROK

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.06.21.


Rögtön az elején szeretném rögzíteni: a magyar miniszterelnök még soha ne mondott ilyet, szóval ne tessenek engem beperelni, rendőröket rám küldeni, házkutatást tartani. Egyszerű tévesztés a cím, vagy ha akarják hatás-, vagy éppen klikkvadász megoldás. A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán Viktor a facebook-oldalán a következőket írta: „Bőgjenek hát a motorok! Gratulálok Hajdúnánásnak és képviselőjének, Tiba Istvánnak". A mondat annak kapcsán íródott le, hogy Hajdúnánáson, ahogy az mostanság szokás, egy seregnyi fideszes gyűlt össze, ezúttal azért, hogy felavassák a majdani MotoGP pályát.

A tervek szerint, a város mellett 2022-ben már ezek a motoróriások fognak versenyezni, megvalósítva ezzel – többek között – Talmácsi Gábor és Kósa Lajos álmát. Ez tőlük, maguktól tudom, Talmácsi például hosszan beszélt az avatóünnepségen arról, hogy legendás pályafutásából csak az hiányzik, hogy hazai közönség előtt versenyezhessen.

De egészen biztos vagyok benne, hogy pusztán Talmácsi kedvéért nem áldoznának 65 milliárd forintot a pályára – de talán még maga Kósa Lajos is kevés lenne ehhez. Sokkal magasabb és magasztosabb érdekek vezérlik a magyar kormányt, amikor egy ilyen beruházásba belevág. Palkovics Lászlónál szebben ezt nem fogalmazta volna meg senki, ő így beszélt az alapkőletétel ünnepén:...

PÉNZT KELL SZEDNÜNK A LÁNCHÍDON, HA SZÉCHENYIT AKARJUK KÖVETNI

24.HU
Szerző: LOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2020.06.21.


A legnagyobb magyar közadakozással sem tudott elég pénzt összeszedni a Lánchídra, így gyökeresen más megoldást választott. A második világháború után azonban a közös akarat gyógyította be az ország egyik legfontosabb jelképének történelmi sebeit.



KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
Akár fényes és élhető is lehetne a Várhegyet átfúró Alagút
Kitilthatják a Lánchídról a gyalogosokat
Olyan drága a Lánchíd felújítása, hogy nem lesz pénz a Váralagútra

"Vessünk véget annak a kicsinyes és méltatlan politikai játszmának, ami Széchenyi egyik legjelentősebb alkotása, a Lánchíd körül zajlik!"

szólította fel a közvéleményt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere arra a kormány és a főváros között hónapok óta tartó huzavonára céloz, amelynek középpontjában a Lánchíd felújításának finanszírozása áll. A két fél szinte naponta üzen egymásnak, de sok előrelépés nincs az ország egyik legfontosabb jelképének ügyében, Karácsony Gergely főpolgármester például 6 helyett 10 milliárd forintot szeretne a kormánytól.

Pálinkás közadakozással vágná el a gordiuszi csomót.

"Én mint Széchenyi Akadémiájának előző elnöke kérem minden honfitársunkat és minden magát magyarnak vallót, éljen bárhol a világban, hogy csatlakozzon hozzám, és mutassuk meg, hogy 181 évvel a Lánchíd építési munkálatainak megkezdése után mi is képesek vagyunk összefogni és áldozatot vállalni a mára Magyarország és fővárosunk szimbólumává vált Széchenyi Lánchíd gyors és teljes felújítása érdekében"

– írta, arra kéve mindenkit, hogy egy- vagy félnapi bérét ajánlja fel a híd felújítására szolgáló alap létrehozására...

SZABAD SZEMMEL - ORBÁN ÉRTÉSÉRE KELLENE ADNI: EDDIG ÉS NE TOVÁBB! - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.06.21.



Még korai volna az Egyesült Államok részéről teljesen szakítani Magyarországgal, de Washingtonnak akár a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségének megkérdőjelezésével is Orbán értésére kellene adnia: eddig és ne tovább! A véleményt a hírügynökség kolumnistája, a Johns Hopkins Egyetem tanára, az American Enterprise Institute nevű független, nonprofit agytröszt elemzője fejti ki, miután úgy ítéli meg, hogy a magyar kormányfő inkább akadályozza az amerikai érdekek érvényesülését, semmint segíti. Hal Brands rámutat: ha valaki meghallgatta a Trianoni Szerződés centenáriumán mondott beszédét, abból nem az derült ki, hogy itt egy NATO-szövetségesről van szó. Főként, hogy a politikus belülről ássa alá mind a katonai szervezetet, mind az Európai Uniót. Olyan geopolitikai termesz, amely felfalja a környezetét, miközben kiszolgálja az orosz és kínai szándékokat. Ily módon azonban veszélyes példával szolgál. Meglovagolta a Covid-19-et is, hogy még több befolyásra tegyen szert. Független megfigyelők nemigen gondolják, hogy a rendkívüli állapot lefújásával normalizálódna a helyzet. De a diplomáciában sem sokkal jobb a mérlege. Uniós pénzekből finanszírozza saját, korrupt rendszerét. Belülről ingatja meg mind az EU, mind a NATO értékeit, hosszú távú érdekeit, mivel nemigen tapasztal ellenállást. Amerika ebben a helyzetben jól tenné, ha példát statuálna, a többi közt a katonai együttműködés felfüggesztésével, a magyar ellenzék felkarolásával. Ebből más, sokkal jelentősebb szövetségesek is láthatnák, hogy össze kell kapniuk magukat. Viszont ha a magyar kapcsolat rámegy a kemény washingtoni fellépésre, az sem olyan nagy baj, mert amit Orbán már 10 éve csinál, az egyébként is oda vezet, hogy sok értelme nem marad az együttműködésnek.


Párbaj a legjobb ellenfelek között. Így mutatja be Tusk és Orbán küzdelmét a lap, miután az Európai Néppárt elnöke ki akarja záratni korábbi barátját a pártcsaládból és az ellentétek csak súlyosbodtak a válság során. Ők ketten azt az európai jobboldalt testesítik meg, amely lelkesen szakad szét. Pedig a kontinens keleti felén ugyanazt az utat járták be és viszonyuk sokáig szívélyes volt. Sőt, amikor a lengyel politikus az Európai Tanács elnöke lett, az elején nem csatlakozott a magyar jogállam miatti aggályokból. Jacques Rupnik, a párizsi Science Po Kelet-Európa szakértője azt mondja: emögött a keletiek szolidaritása húzódott meg. Amúgy pedig Orbán támogatása fontos volt, hogy Tusk a PiS ellenkezése dacára az EiT élére kerülhessen. Hogy ezek után szembefordult a magyar vezetővel, az Trócsányi László szemében árulással egyenértékű. A volt igazságügyi miniszter úgy fogalmaz, hogy a volt útitárs tőrt döfött szövetségese és a Fidesz hátába, amikor együtt üvölt a farkasokkal Magyarország ellen. Ezzel szemben egy lengyel EP-képviselő, a Szolidaritás egykori aktivistája azt mondja, hogy a magyar kormánypárt a közös múlt után belesüppedt a populizmusba, ma pedig egyenesen őrület, amit csinál. Orbán és Tusk immár két, teljesen más világot képvisel, amelynek semmi köze sincs egymáshoz. Paul Gradvohl francia történész azt meséli, hogy Orbán eléggé ijesztő volt már akkor is, amikor 1993-ban találkoztak. Megindult az illiberalizmus felé, már jellemző volt rá a belőle áradó erőszak, brutális energia, ami persze ma is megvan nála. Teljesen cinikus módon hatalmas kegyencrendszert alakított ki, míg Tusk pont az ellenkezője: abszolút liberális, olyan, mintha a 19. századi Angliából lépett volna elő. Az értékeléssel tökéletesen egyetért Jacques Rupnik, aki nagyszájúnak nevezi Orbánt. Olyannak, aki radikális és minden válságban lehetőséget lát a maga számára. Vele ellentétben a lengyel a 80-as években szocializálódott értelmiségi, akinek azonban a jogállam kulcsfontosságú, pedig az nem létezett országában, amikor kezdte a politikai pályáját. A magyar miniszterelnök fennhangon hirdeti a hagyományos értékeket, miután politikai megfontolásokból közeledett a katolikus egyházhoz. Az említett értékek fontosak Tusk számára is, de ő azokat a magánszféra számára tartja fenn. A szociológus George Mink úgy értékeli, hogy a lengyel hű marad az elveihez, míg Orbán radikálisan átalakult és eljutott odáig, hogy az illiberalizmus szekerét tolja. A CDU opportunista módon áll hozzá a Fidesz néppárti tagságának kérdéséhez. De Tusk és Orbán háborúja még nagyon messze van attól, hogy véget érjen.


A cseh miniszterelnök gyakorlatilag foglyul ejtette a saját államát, hogy vállalatbirodalmának az érdekeit szolgálja, ám ezt az EU-nak nem szabad annyiban hagynia. Erre figyelmeztet egy olyan civil szervezet munkatársa, amely azt vizsgálja, milyen kijáró tevékenységet folytatnak a cégek Brüsszelben. Patocska annak kapcsán tette közzé véleményt, hogy az Európai Parlament két napja határozatban szólította fel a milliárdos Babist: számolja fel az érdekütközést, azaz ne csak papíron váljon meg üzleti érdekeltségétől, vagy ha erre nem hajlandó, akkor mondjon le. A szakértő szerint a politikus ügyesen elleplezte, hogy továbbra is ő az Agrofert agrokémiai társaság egyetlen tulajdonosa, ám a vállalkozás közben hatalmas uniós támogatásban részesült. Az EP-döntés kimondja: nem szabad megengedni, hogy oligarcha-rendszer jöjjön létre az agrár- és kohéziós alapokra építve, és ily módon egy maroknyi kisebbség kapja a támogatások túlnyomó részét. A helyzet megértéséhez a szakértő vázolja, hogy a visszaélések azért váltak lehetségessé, mert a keleti bővítés után a szubvenciókat gyakran nem a felzárkózásra, hanem helyi-nemzeti maffiaszerű képződmények kialakítására fordították. Ezek az erők azután igen találékonynak bizonyultak, amikor ki kellett játszani az uniós ellenőrzést, azzal párhuzamosan pedig megkötötték a maguk megállapodást a klientúrával. Havel cseh elnök más a 90-es évek elején maffia kapitalizmusról beszélt, ez olyan üzleti szerkezetet jelent, amely közpénzek leszívásából profitál. Az unió nem tudta szavatolni a magas szintű demokráciát, a virágzó civil társadalmat, továbbá a szabad sajtót, a felvételért cserében. Ezáltal a könyörtelen, de jómódú körök csak még vastagabbak és erősebbek lettek. Az egyik ok az volt, hogy az európai intézmények beugrottak és elhitték, hogy ha ameddig formálisan működnek a demokratikus folyamatok, addig a posztkommunista államokban érvényesül a társadalom demokratikus akarata és érdeke. Szinte egyáltalán nem törődtek a civil szervezetekkel, valamint az önálló médiával, és nem hoztak létre mechanizmust a jogállam nyomon követésére, illetve segítésére. Pedig ami kialakult, az sokszor gyökeresen ütközött a közös értékekkel. És bár sok minden épült brüsszeli pénzekből, túl magas az ár, amit ezért az oligarchák részére meg kellett fizetni. A másik ok, amiért az EU nem készült fel megfelelően az új tagok felvételére, az az, hogy nyugaton is megdöbbentő demokratikus hiányosságokat tapasztalni. Ez azt jelenti, hogy döntéseket ott is rengetegszer befolyásolják elfogadhatatlan pénzügyi, illetve vállalati érdekek. Babis ügye, de nyugodtan szóba lehetne hozni itt Orbánt és a vazallusait is, nos, ők csak a csalás méretében különböznek a nyugati gyakorlattól. Elég megnézni hozzá a gyógyszer- és autógyárak, vagy a szénbányák, illetve az atomipar befolyását. Hogy az unió számára igazából mi a fontos, az kiderül abból, hogy mit kapott a korábbi görög kormány, amikor eltért a neoliberális gazdasági alapfelfogástól, amivel tökéletesen szemben áll, hogy Brüsszel mennyire elnéző a Visegrádi Csoport erősen hibádzó demokráciáival szemben. A vállalati és gazdasági érdekek időről időre fontosabbnak bizonyulnak a jogállamnál.


A lap szerint nem kétséges, hogy a szerb elnök pártja győz a mai választáson, az EU azonban hallgat, mert félti hatalmát a Nyugat-Balkánon. Pedig Vucsics olyan államot formált, amely ránézésre demokratikus, valójában azonban tekintélyelvű, ideértve, hogy a politikus és a kormány gyakran nyíltan megszegi az alkotmányt, módszeresen semmibe veszi a polgárjogokat, a maga javára változtatta meg a választási rendszert és mindennapos a politikai korrupció. A Freedem House legfrissebb jelentése szerint hibridrezsimről van szó, de sok ellenzéki vezető egyenesen diktatúrát emleget. A hatalomellenes tábor legfőbb pártjai bojkottálják a szavazást. A parlament munkájában már régen nem vesznek részt, mivel ott működik a szavazógépezet, és az ellenzék nem szólhat bele semmibe sem. Vucsics, aki nem bánta meg jó 10 évvel ezelőtti ultranacionalista kirohanásait, kizárólagos hatalmat gyakorol. Uralja a közbeszédet, folyton jelen van a sajtóban. Olyan mintha Orwell Nagy Testvére elevenedett volna meg. Úgy jelenik meg, mint a haza vezetője és megmentője. A döntéseket a legtöbbször úgy jelenti be, hogy azokat egyes-egyedül ő hozta. Patetikus hazafisága azonban sokak számára vonzó. Sikerében nagy szerepet játszik, hogy pártja hatalmas kleintúraként működik. Az EU azért tartja a száját, mert Vucsics a legbefolyásosabb politikus a térségben, stabilizáló tényezőként léphet fel, de éppenséggel képes meg is rendíteni a viszonyokat. Ahogyan azt az elmúlt években csinálta Boszniában, Koszovóban, Macedóniában és Montenegróban. Pedig lehet hatni rá: a belgrádi kormány a nemzetközi tiltakozás hatására a minap lemondott arról, hogy ellenőrzése alá vonja az egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Tanszékét, amely kritikus és független gondolkodásmódja miatt már régóta szálka a szemében.

KASZAFILOZÓFIA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.06.21.


Terjed a neten egy kép a kedves vezetőről, amelyen egy kaszával szerencsétlenkedik ifjabb korában, amikor a hasa előtt még elfért a szerszám, bár a fogásán látszik, az életben nem volt előtte a kezében ilyen. Nem tudhatni, mi ihlette a fotóra, milyen hátsó szándék, mert tudjuk, minden rezdülése csak egyfelé mutat, ez pedig a hatalom. Erről szól még a vonalkódos alsógatyája is, ezzel kel és fekszik, annyira rabja ennek a mániákus szenvedélynek, hogy gondolni másra nem bír és nem is képes, de nem is akar. Sokat mond viszont, hogy egy futballpálya közepén szerencsétlenkedik a szerszámmal, mégpedig fehér ingben, de a pálya talaján látszik, nemrégiben nyírták rajta a füvet, olyanok, akik értettek is hozzá, és bizonyára gépesített jószággal.

Én is lehetnék kaszálós manus, ha akarnék. Nem idegesít, csak kicsit, hogy az emiljeim közt a spam mappába naponta úgy tizenötször érkezik szíves felkérés, hogy vásároljak motoros, önjáró kaszát, vagy kaszáló traktort, mintha épp földbirtokos lennék, akárha Mészáros Lőrinc vagy Lévai Anikó, illetve akármely NER-lovag. De nem vagyok, hála az összes kitalált isteneknek. Pedig a motoros kaszáló vagy traktor értelmet adhat az ember életének, általa akkor is valaki az ember, ha épp senkise, mint a Misi az utcából. Ő ilyen köztisztasági, városszépészeti szakember, aki nyaranta a füvek hosszáért felel, s ehhez a munkaadója ad neki egy guruló, kormányos kaszát, amit a szakirodalom fűnyíró traktornak nevez.

Ez a kaszálás mennyországa, de Miskának nem ezért fontos, hanem ontológiailag. Amikor reggel elindul a dolgozóba, egészen kicsi és törődött a zöld gatyájában és műanyag szatyrával a kezében. Ám, amikor megkapja a kis traktorját, kivirul, megnő, meghatalmasodik, arcán szétterül a már-már bambának mondható vigyor, és minden reggel végigpöfög az utcán, leállítja a készséget a ház előtt, mintha otthon felejtett volna valamit, pedig nem. Bemegy a házba, két perc múlva kijön, és büszkén pöfög tovább, mutogatja fűnek-fának, mily jó dolga van a Mihálynak. Ehhez viszont nyárnak kell lenni, amely csillagászatilag az éjszaka kezdődött el, és ironikus módon mától, tehát a nyár születésétől kezdve már rövidülnek a nappalok...