2017. május 16., kedd

VÉR ÉS TAKONY RÁNGATÁSA UTÁN KÖNNYEKET HULLAJTOTT BAYER ZSOLT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.05.16.


A látszat olykor csal, még Orbán Viktor esetében is. Néha úgy tűnik, hogy egy rinocérosz bőrének érzéketlenségével tud viszonyulni az őt ért kritikai megjegyzésekhez, de bebizonyosodott, egy bizonyos mennyiségű tüntető és azok transzparensei még az ő gránitszilárdságú lelkét is megengetik. A nagy tüntetések időszakában egy fél mondattal utalt is arra, hogy nem tud szó nélkül elmenni a lázongók jelszavai mellett, ám most Orbán élő lelkiismerete, Bayer Zsolt tette szóvá, hogy nagyon rosszul esik a kormányoldal képviselői számára a nyílt és kíméletlen kritika. Amikor a vér és takony visszanyal...

Ha más értelme nem is volt a nagy médiafelhajtás mellett zajló „békülős kávézásnak”Bayer Zsolt és az ellenzék különböző képviselői között, azt végre megtudtuk, hogy háborog a lelke minden igaz Fideszesnek, mióta szembesültek a kritikus tömeg haragjával. Olyanok uszítanak ellenük, akiket soha nyilvánosan nem hurcoltak meg – hánytorgatta fel sérelmeit a Fidesz ökleként elhíresült publicista. Mintha most szembesült volna azzal, hogy az uszítás egy olyan fegyver, melynek két vége van. Amíg ő rongyolt bele a civilek és ellenzékiek lelkébe, minden rendben volt, amikor transzparenseken kérték ki ezt maguknak a tüntetők, akkor már bibis lett a lelke a kérlelhetetlenségéről elhíresült véleményvezérnek...

ÍGY VERSENG A GLOBALIZMUS A NACIONALIZMUSSAL

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Danube Institute
2017.05.16.


A második világháború óta a hatalom egyre inkább kezdett eltolódni a szuverén államok szintjéről a multinacionális vállalatok és intézmények felé. Fordulat jöhet? A nacionalizmus és globalizmus kibékíthetetlen ellentétének témáját dolgozza fel cikkében Gilbert T. Sewall, az American Conservative szerzője

Sewall az Economist egykori főszerkesztőjének, Bill Emmott „Fate of the West” című könyvét használja fel, az erről készült kritika alapján hívja fel a figyelmet a globalizmus jelenlegi problémáira, valamint a feltámadó és hanyatló nacionalizmusokra.

A Nyugat a világ legsikeresebb politikai képződménye, amely az egyenlőség és nyitottság pillérein nyugszik – írja Sewall Bill Emmott nyomán. A nyugati kormányok azonban mindkét alapvetésben kudarcot vallottak, ezáltal válságba kerültek. A Nyugat ideológiája – Emmott szerint – joggal került a kritikusok célkeresztjébe, mert „képtelen volt igazságosságot, prosperitást és biztonságot nyújtani”.

Ennek következtében a Nyugat legnagyobb ellenfele nem Kína vagy a radikális iszlám, hanem Washington D.C,. tehát belülről emészti magát. Emmott úgy véli, hogy egy egészséges társadalomnak nyitottnak kell lennie az új ideológiákra és az új lehetőségekre.

Sewall szerint Emmott sohasem fogalmazza meg azt, hogy a Nyugat miképpen tudná szélesíteni a lehetőségeit. Emmottnak igaza van abban, hogy az egyenlőtlen jövedelemeloszlás a vészharangokat kongatja, azonban Emmott kényelmesen érzi magát a kialakult miliőben, hiszen ő maga is a globális kapitalizmus képviselője.

A második világháború óta a hatalom egyre inkább kezdett eltolódni a szuverén államok szintjéről a multinacionális vállalatok és intézmények felé. Sewall úgy véli, hogy az olyan globalistáknak, mint Emmott, ez a tényállás igencsak kedvez. A cikk írója példának hozza fel az évenkénti, Davosban megrendezett gazdasági csúcstalálkozót, ahol a résztvevők a nemzetállamokra, azok határaira és kormányaira úgy tekintenek, mint a múlt örökségére. Hollandiában, Franciaországban és Ausztriában azonban a nacionalista mozgalmak hatalmas méreteket öltenek, csakúgy mint a harmadik világban. A nacionalisták pedig úgy gondolják, hogy az országuk örökségét meg kell őrizni, a globalisták viszont a munkahelyekre és az olcsó munkaerőre koncentrálnak inkább...

AZ INTERNET NEM FELEJT: FILOZÓFUST A MINISZTERELNÖKNEK!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.05.16.



Négy évvel ezelőtt 2013. áprilisában az Orbán rendszer rendőrei agyonvertek egy Bara József nevű gyanúsítottat, majd holtában még fel is jelentették.

Tamás Gáspár Miklós filozófus, ismerőseinek Gazsi, írt Orbánnak egy levelet, melyben arra kérte, hogy menjen el az agyonvert ember sírjához, vigyen virágot, és tegyen úgy, mintha meg lenne rendülve. Orbán kivételesen nem a tőle megszokott pökhendi és lekezelő választ adott, hanem megfogadta a filozófus tanácsát: elment a sírhoz, vitt virágot, és úgy tett, mint aki meg van rendülve.

Ezt írtam erről 2013. május 15-én.

Kellene még sok filozófus Orbán Viktor mellé. Mindegyik mondhatna neki valami okosságot, írhatna hozzá nyílt levelet. Lám, a Gazsi néven elhíresült Tamás Gáspár Miklósnak is milyen jól bejött. Írt egy levelet Orbánnak a Magyar Nemzetben, hogy figyelj Viktor, itt van ez az ember, illetve, csak volt, a Bara József, akit a te rendőreid agyonvertek, majd holtában még föl is jelentettek, nincs ez így jól, menj el a sírjához, vigyél valami virágot, legalább ennyi.

Orbán pedig megköszönte a tanácsot, elment Szatmárnémetibe Bara József sírjához, megállt előtte, és látszott rajta a megrendülés.

Ne firtassuk a részleteket. Hogy nem egyedül ment, hanem a tőle megszokott módon, úgy, ahogyan erdélyi kamionosokat szokott felvenni az autójába. Spontán módon megnyilvánulva, a nép egyszerű gyermekének álcázva magát. Valaki operatőr filmre vette, amikor megérkezett a temetőbe, magától ugye nem került volna megörökítésre a megható jelent. Orbán az autóban sem egyedül utazott – odabent is volt valami mozgás. Sofőr talán, aki egész úton vezetett, s csak az utolsó néhány métereken engedte át a volánt gazdájának. Esetleg testőr, aki vigyázta a biztonságát – nem tudjuk meg soha.

Azt viszont tudjuk, mert világgá lett kürtölve, hogy válaszlevél is íródott TGM-nek, Netuddki aláírással. Orbán írta a levelet álnéven, amelyben megköszönte Tamás Gáspár Miklósnak, hogy figyelmeztette a mulasztására és egyben kötelességére. Hogy illő lenne lerónia a kegyeletét Bara József sírjánál, akit a rendőrei agyonvertek. Kedves Gazsinak nevezte a filozófust Orbán a Netuddki aláírású levelében, kávéra is invitálta, kedélyes kvaterkázásra...


EZ VOLT AZ ELMÚLT 18 ÉV LEGHALÁLOSABB TELE MAGYARORSZÁGON

444.HU
Szerző: haszanz
2017.05.16.


Szeptember óta többen halnak meg Magyarországon, mint az előző évben. Januárban és februárban pedig olyan sokan haltak meg, mint utoljára 1999-ben az első két hónapban. 

A kedvezőtlen tendenciára sokáig a Központi Statisztikai Hivatal sem figyelt fel. Havonta jelenik meg gyorstájékoztató a KSH-ban a népmozgalomról. Ősszel ezekben az első, nyers adatok alapján még nem jelezték, hogy nő a halálozás Magyarországon. A februári adatokról beszámoló (április végi) tájékoztatóban viszont már azt írják:

„A halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. 2017. január–februárban 26 970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21%-os emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest. A szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23% volt. ”

Megpróbáltuk megtudni az okokat. Ez nem annyira egyszerű. A KSH gyorstájékoztatójában ugyanis csak a halálozások száma szerepel és arra vannak adatok, hogy mennyi idősen hunytak el.

Az idősebb korosztályban haltak meg többen, az elhunytak között több az idős nő. Mindkét nem esetében már 60 éves életkor felett látszik, hogy megnőtt az elhunytak száma az előző évhez képest. A nőknél a 85-89 éves korosztályban volt különösen magas a halálozás idén január-februárban. (A férfiak száma ebben a korosztályban már eleve jóval alacsonyabb.)

A részletesebb adatok feldolgozása lassúbb folyamat, így arról, hogy 2017 drámai első két hónapjában miben hunytak el a magyarok, csak később lesznek információk. A KSH-ban ugyanakkor azt feltételezik, hogy az influenzajárvány miatt hunytak el többen.

Pusztán a halálokokat feltűntető statisztikák alapján ezt nem lehet teljes biztonsággal kijelenteni. Ez nem jelenti azt, hogy nem az influenzajárvány van a háttérben, csak a statisztika nem teszi lehetővé a százszázalékos bizonyosságot.

A halálokokat összesítő statisztikában ugyanis a halál okaként leggyakrabban az elhunyt krónikus betegségét tüntetik fel. Így megtörténhet, hogy a fertőzés egy már eleve legyengült szerzetet támad meg és okozhatja a korábbi halált, de a statisztikában a krónikus betegség szerepel majd.

Ráadásul a halálokokat is tartalmazó részletes adatok feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe, a KSH-ban a halálokok feldolgozásában jelenleg 2015-nél tartanak. Ez most mégis tanulságos, mert nagyon sok a hasonlóság az akkori és a mostani drámai tél között...

OFOE FILMKLUB - LAVINA

OFOE BLOG
Szerző: OFOE
2017.05.13.


Az évad utolsó vetítésén egy 2014-ben készült svéd-dán-norvég filmet vetítünk, rendező: Ruben Östlund
Időpont: május 16. 17.30.
Helyszín: Kino Café, Szent István krt. 16.
Jegyár: 700 Ft

Egy svéd család a francia Alpokban tölt néhány napot, hogy kiélvezze a síparadicsom adta gyönyöröket. Minden remekül alakul, egészen addig, amíg egy hatalmas lavina el nem söpri a síparadicsom nagy részét, miközben épp egy pályaszéli étteremben pihen a család. Az anya első gondolata, hogy gyermekeit megóvja, a férje viszont saját bőrét mentve fut a lavina elől. A család túléli a katasztrófát, az igazi dráma akkor kezdődik, amikor a házaspár szembesül a férfi gyávaságával (port.hu).

Részletek a filmről írt kritikákból

A folyamatosan fenyegető összeomlás – ezt az alapérzületet közvetíti Östlund luxuskörnyezetben játszódó filmje, és ennek révén nagy erővel tud mesélni a komfortos élet törékenységéről, a makulátlan felszín alatt tátongó űrről, a nagypolgári díszletekkel eltakart bizonytalanságról. Mialatt a felzaklatott família az apa érthetetlen tettét igyekszik feldolgozni a sokcsillagos hotel meleg belsőiben, odakintről folyvást hóágyúk és kontrollált lavinák hangjai hallatszanak be – és ezek a nyugtalanítóan feldübörgő basszushangok újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy a polgári normalitást elemi erők fenyegetik, a biztonság illúzióját pedig bármikor eltörölheti (és a nyugodt felszín szövetét felszakíthatja) egy revelatív pillanat. A megtépázott idillben hol egy túlhevült vita, hol egy közveszélyes buszsofőr, hol pedig egy alázúduló lavina bevágott képe fokozza a feszültséget, de Östlund a képkereten kívülről érkező hangok vagy tárgyak segítségével is hangsúlyozza a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság átható érzetét (Nagy V. Gergő: A szakadék felett, Revizor).

Az igazi dráma az alsóbb szinteken, a gyermekek fejmagasságában zajlik: a két, magába és a tabletjébe zárkózó lurkó menthetetlenül sérül, miközben rendre áthallja a csukott ajtókon, vékony falakon keresztül a válás határán táncoló szülők veszekedését. A háztáji dráma állásáról ráadásul az Ozu, Haneke és Ulrich Seidl minimalizmusát tükröző, precíz kompozíciók is tudósítanak, melyeket a stiliszta Östlund néhol teljesen absztrahál a sötétség és a hófehérség kiaknázásával. A rendező humorérzékét jelzi, hogy pusztán fogmosás-montázsokkal is ugyanilyen tűpontos képet skiccel a yuppie-krízisről (Soós Tamás: Ha az iPhone fontosabb a gyereknél, Kortárs Online)...

A MAGYAR CSALÁDOK TÖBB MINT HARMADA ÉLHET A LÉTMINIMUM ALATT

INDEX.HU
Szerző: CSD
2017.05.15.


Idén is kiszámolta a Központi Statisztikai Hivatal helyett a létminimumot a Policy Agenda. A kutatócég tavaly kezdte el kiszámítani a KSH módszerével, hogy mennyiből él meg egészségesen egy család, miután a KSH maga 2015-ben úgy döntött, hogy nem számolja tovább a szegénységnek ezt a mutatóját. 

A Policy Agenda számításai szerint 2016-ban egy egyedülálló felnőttnek 88 619 forintot kell elköltenie élelmiszerre és lakhatásra, hogy a minimális szükségleteit ki tudja elégíteni, egy két felnőttből és két gyerekből álló családnak erre már havi 256 995 forintot kell költenie. A Policy Agenda becslése szerint  a magyar háztartások 36 százaléka a létminimumnál alacsonyabb jövedelemből él...

#HAPÉNZVANMINDENVAN

IFL GAZDASÁG BLOG
Szerző: Szarvas Norbert
2017.05.15.



Egy pénz alapú világban nem meglepő, #hapénzvanmindenvan. De valóban helyes ez az irány? Kinek van igaza? Aki azt állítja, hogy a pénz nem boldogít, vagy aki szerint a pénztől még senki nem lett boldogtalanabb? Melyik a nagyobb felelősség? A pénzt megkeresni vagy megtartani? Melyik a jobb érzés? A pénzt adni vagy a pénzt kapni? És a pénzünkkel valóban vásárolhatunk boldogságot, élményeket, örömöt? Ha nincsen pénzünk, nem is lehetünk boldogok?

Nagyon súlyos kérdések ezek...


Ismerek családokat, akik folyamatosan küzdenek a mindennapi betevőjük miatt, napról napra élnek és valójában nem marad idejük igazán boldognak lenni. Az anyagi világ olyan mélyre taszította őket, hogy az emberi létezés magasabb szintjeinek megélésére soha nem jut elég idejük.

Hiszen az ember a folyamatos stresszes helyzetben elfárad, a fáradtság pedig egyre ingerlékenyebbé tesz minket. Plána a nyomás, ami minden szülő vállát nyomja, aki nem tud annyit megadni a gyermekeinek, amennyit szeretne. Az egyre növekvő stressz pedig egyre inkább kizárja azokat a felhőtlen és örömteli pillanatokat, amiknek megélése nem feltétlenül pénz kérdése. Hiszen a mindennapi 0-24 harcban az ember elfárad, emiatt még egy kirándulás is nehezére esik. Felszabadulni a program közben pedig szinte lehetetlen...

AZ EMBEREK NAGY RÉSZE SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ANALFABÉTA

MASTERMIND BLOG
Szerző: MasterMind
2017.05.14.


Számítástechnikai analfabéta?

Egyáltalán nem a felhasználók hibája, így a legkevésbé se vedd magadra, de egy rendszergazda ügyfelünk úgy fogalmazott, hogy a számítógépfelhasználók zöme számítástechnikai analfabéta. Na tegyük ezt helyre, hogy is kell ezt érteni. Ha valami fontos az életben, arra vigyázol. Például nem hagyod a pénztárcát az autód ülésén egy parkolóban. Na meg egyszerűen bezárod, és nem hagyod nyitva. Ugyanígy a lakást is be szoktad zárni, és a fontos értékeidet jól megválasztott, biztonságos helyre teszed.

Mindezek ellenére a felhasználók nagyobbik része soha nem készít biztonsági mentés (másolatot) a fontos adataikról. Neked nincsenek fontos adataid, tehát nincs mit menteni - gondolhatnád. Tényleg? Oké, tegyük fel, nincsenek olyan típusú fontos adataid, mint mondjuk egy cégnek. Családi fényképek? Mondjuk 8-10 évre visszamenőleg? Gyerekek vagy unokák fotói, videói? Ballagás? Esküvő? Szalagavató? Karácsony? Nyaralások? Soroljuk? Felesleges lenne. Rendkívül sok olyan emlék van, ami nem pótolható, csak és kizárólag a fényképek és videók őrzik ezeket az emlékeket.

Na akkor újra: van fontos adatod? Ugye, hogy van! Mindenkinek van.

Visszatérve az analfabétizmusra. Ez ugye írástudatlanságot jelent, ami manapság már teljességgel elfogadhatatlan, és gyakorlatilag élni sem lehet írástudás nélkül. Na a számítástechnikai analfabétiuzmust arra kell érteni, amikor a felhasználók a legkisebb mértékig sincsenek tisztában a számítógép használatával kapcsolatos kockázatokkal, veszélyekkel. Amikor olyan veszélyben vannak a számítógéphasználat területén, amilyen veszélyben élné az életét az, aki írástudatlan.

Adatmentés, adatmentés, adatmentés

Azt fent már tisztáztuk, hogy fontos adataid márpedig bizonyára vannak. Hány másolati példányt tartasz ezekből? A másolati példány ugye azt jelenti, hogy az eredetin kívül van legalább még egy másik helyen (másik adattárolón) is belőle. Nehogy abban a hitben ringasd magad, hogy ami a számítógépen van, az jó helyen van. Teljességgel mindegy, hogy milyen típusú adattárolót használsz (CD/DVD lemez, számítógép merevlemeze, SSD, memória kártya, pendrive, akármi más), azt tudnod kell, hogy egyik sem egy életbiztosítás. Bármelyik bármikor elromolhat és megsérülhet. Még akkor is, ha történetesen egy újonnan vásárolt adattárolóról beszélünk. Hiába új, ugyanúgy lehet hibás, lehet, hogy holnap tönkremegy. Persze az eszköz garanciás, és valószínűleg ki is fogják Neked cserélni, de a rajta tárolt adatoknak annyi...

KÉT MINISZTER A NÁCIZMUSSAL ÁLLÍTOTTA PÁRHUZAMBA AZ "ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓT"

MAGYAR NARANCS BLOG
Szerző: Radvánszki Barna
2017.05.16.


A menekültekről, a holokauszt-emléknapról és a bojkott hiábavalóságáról.

Nagyon megleptek Simicskó István miniszter úr aktuálpolitikai megjegyzései a Páva utcai hivatalos, állami holokauszt-megemlékezésen. Néhány nappal később ugyanígy fájdalommal kellett hallanom Pintér Sándor belügyminiszter úr emlékezését a Világ Igaza kitüntetés átadóján. Mindkét miniszter a nácizmussal állította párhuzamba az „illegális migrációt”.

Az aktív zsidó közösség jelentős részét érzelmileg feldúlta a honvédelmi miniszter. Nem hiszem, hogy a kormány képviselőjének ilyen szándéka lett volna, hiszen magáról a holokausztról „jóvátehetetlen tragédia”-ként beszélt. Emlékezetpolitikai válságra utal az a tény is, hogy volt olyan meghívott, aki Köves Slómó rabbi miatt bojkottálta a Páva utcai eseményt. Egy zsidó miatt bojkottálni egy holokauszt megemlékezést: önellentmondás. Hiszen, abban egyet kell értenünk, hogy a sorsunk egybefonódott a Soá alatt: legyünk neológok, reformzsidók, chábádnyikok, vagy egy zsidó nagyszülővel rendelkező kikeresztelkedettek.

Személy szerint mélységesen nem értek egyet a migráció kezelésével, és avval, hogy csupán biztonságpolitikai problémának van beállítva. Kiráz a hideg a folyamatos „brüsszelezéstől”, „sorosozástól”, a kisegyházak, civilek, a sajtó, a CEU jogfosztásától, a Köves Slomó vezette EMIH hatalmi simulékonyságától, és sok minden mástól, amit nem érdemes leírnom. Kötelességemnek érzem azonban meghallgatni a nekem nem tetsző véleményeket is, és egy emlékközösséget alkotni olyan emberekkel is akár, akikkel nem értek egyet. Mindezzel együtt azt gondolom, hogy az államnak joga és kötelessége, hogy méltóan emlékezzen és emlékeztessen. A judaizmus pedig sosem volt független valamilyen államrendtől és a többi zsidó közösségtől sem. Sőt, a zsidó közösség – ha tetszik, ha nem – évszázadok óta az állam, és a többi közösség általi elfogadottsága révén létezik. Ha nincs állam, nincs zsidóság. (Róma jóváhagyásával létezett csak zsidó állam, mégis azóta folyamatosan megkérdezzük: „De hát mit tettek értünk a rómaiak?!”). Keveset számítanak ilyen szempontból a politikusok „retorikai botlásai”, melyeket méltatlanoknak érzünk az emlékünnepséghez. Az állami vezetők – státuszukból adódóan – ugyanolyan részei az emlékezetközösségnek, mint egy rabbi vagy egy hitközségi vezető...

NINCSENEK ELSŐ- ÉS MÁSODRENDŰ CSALÁDOK

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Szél Bernadett
2017.05.16.


Ma a kormány világképébe legfeljebb csak megtűrtként férnek bele az egyszülős családok, holott ma már minden ötödik családban egyedülálló szülő neveli gyermekét, és a kisgyermekes családok harmada számít egyszülős családnak. Az LMP szerint azonban nincsenek első- és másodrendű családok, és az egyszülős családoknak kétszer annyi figyelemre, segítségre van szükségük, mint amit ma kapnak.

Miközben a 2018-as költségvetésben is röpködnek a százmilliárdok sporttámogatásra, Paks2-re, fölösleges beruházásokra, kormányzati propagandára, a szegénységben élő családoknak megint nem jut támogatás. A családtámogatások a kormány ideológiájának megfelelően a sokgyerekes felső középosztálybeli családokra céloznak.

A családok többségét kitevő, egyik hónapról másikra élő családok most sem számíthatnak segítségre. A családi pótlék összege jövőre egy évtizede lesz változatlan, a GYES összege is marad a 10 éve befagyasztott minimálnyugdíj szintjén, az egygyerekesek után járó családi adókedvezmény sem nő, és az otthonteremtési támogatások sem érik el a megélhetési gondokkal küzdő családokat...

AZ EURÓPAI UNIÓ TARTJA LÉLEGEZTETŐGÉPEN A MAGYAR GAZDASÁGOT

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2017.05.16.


Miközben a magyar kormány egyre mélyebbre süllyed az Európai Unió ellen indított boszorkányüldözésben, a Fidesz továbbra is abban a tévhitben él, hogy az elmúlt évek – és várhatóan az idei év – növekedését a sikeres hazai gazdaságpolitika táplálja. Pedig pont a tavalyi év során bizonyosodott be, hogy amint kevesebb uniós pénz érkezik hazánkba, máris megáll az élet a gazdaságban. 
El lehet játszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha a magyar kormány és Brüsszel vitája addig fajulna, míg végül megvonnák a támogatásokat az országtól. A Fidesz körüli oligarchák vélhetően nem vennék jó néven, ha elakadnának azok a fejlesztési támogatások, amelyekből zsíros pénzeket tudnak kiszakítani, így várhatóan a Fidesz egyből meghátrálásra kényszerülne Brüsszellel szemben, ha az uniós bürokraták végre felvennék a kesztyűt és hathatós választ adnának a magyar kormány álságos hangulatkeltésére
Uniós pénzek nélkül megállna az élet
Annak ellenére, hogy a legelvakultabb Fidesz-hívek még mindig elhiszik, hogy a Fidesz unortodox gazdaságpolitikájának köszönhető az elmúlt évek stabilitása, valójában elfogadott tény, hogy az uniós pénzek felhasználásának volumennövekedése adott lökést a magyar gazdaságnak.  2007 és 2009 között a nettó transzferek nagysága 2 százalék volt, 2010 és 2014 között már 4,4 százalék, az uniós források gyorsabb lehívása multiplikátorral együtt körülbelül 3 százalékkal dobta meg a GDP szintjét. Lényegében ez azt jelenti, hogy az elmúlt években stagnált volna végig a magyar gazdaság, ha nem érkezett volna Magyarországra évente több mint 2000 milliárd forintnyi támogatás. 
Csepreghy Nándornak egy kecskeméti fórumon sikerült abba az ellentmondásba ütköznie, hogy szerinte Magyarországra már olyan sok uniós pénz érkezett, hogy az azokból megvalósult fejlesztések révén az ország már képes az önálló növekedésre is. Az államtitkár érvelése még helyes is lehetne, hiszen különösebb logikai bukfenc nincs benne, csakhogy pont tavaly bizonyosodott be, hogy ha nem érkezik elegendő uniós transzfer az országba, akkor a legnagyobb ráutaltsággal rendelkező ágazatok teljesítménye egyből visszaesik.
Ha el is tekintünk attól, hogy Magyarország mennyire rá van utalva a uniós pénzekre, akkor sincs miért büszkének lenni, hiszen az elmúlt 6 évben az átlagos gazdasági növekedés nem érte el a 2 százalékot. Az Orbán-kormány gyakran hivatkozik arra, hogy Magyarország jól teljesít, mivel a növekedés meghaladja az EU28 átlagát, azonban a fejlettségi szintek közti különbség miatt ebben nincsen semmi meglepő. Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország egy felzárkózó ország, akkor katasztrofálisnak mondható ez a teljesítmény. 2013-ban például Magyarország nettó egyenlege 5 milliárd euró volt, de hiába a rengeteg pénz, ez csupán arra volt elég, hogy kijöjjünk a gödörből.
Hogy mennyire nem sikeres a magyar gazdaságpolitika azt jól bizonyítja, hogy 2016-ban mélypontjára süllyedt Magyarország versenyképessége. Ez már csak azért is fontos információ, mert a versenyképesség az, ami meghatározza, hogy egy gazdaság önerőből mekkora vonzóerővel rendelkezik a külföldi működő tőke számára. 2016-ban Románia és Bulgária beelőzött minket, ezzel sereghajtóvá váltunk a régióban. Érkezzen bármennyi pénz Brüsszeltől, a versenyképesség javításában ez nem fog segíteni, ahhoz már a magyar kormánynak kellene olyan lépéseket tennie, amelyek valóban nagyobb önállóságot adnának az országot. ..

NINCS ABSZURDABB, MINT TOLERÁLNI AZ INTOLERANCIÁT!

ÁTLÁTSZÓ - DO TOHO BLOG
Szerző: botosbotond
2017.05.15.


A határtalan tolerancia szükségszerűen vezet a tolerancia eltűnéséhez. Amennyiben ezt a toleranciát kiterjesztjük azokra is, akik intoleránsok, ha nem állunk készen megvédeni toleráns társadalmunkat, akkor a tolerancia velünk együtt lesz megsemmisítve. Éppen ezért a tolerancia nevében jogunk van nem tolerálni az intoleranciát.

A fenti idézet Karl Popper oszták-brit filozófustól származik, aki egyébként Soros György amerikai spekuláns és üzletember egyik eszmei példaképe és az általa anyagilag is támogatott nyitott társadalom elvének egyik korai megfogalmazója volt. Igen, Popper érthetőbben és rövidebben annyit mondott, ha a közös klub játékszabályait elfogadod, akkor játszunk veled, ha ellene vagy, akkor nem tudunk veled mit kezdeni és fellépünk ellened. Ennek a popperi elvnek napjainkban azok az antifasiszta felvonulások a mindennapi manifesztációi, amelyek elsősorban Nyugat-Európában, de Közép-Európa egyes városaiban is rendszeresen előfordulnak évente. Írtam is róluk:

Nácik, kifelé Brnóból! – Így blokkolják a szélsőjobbot Csehországban

Félelem és erőszak Pozsonyban – Ide vezet a bevándorlásellenes propaganda

Mindez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy hétfőn, az Attila úti Gösser sörözőben Bayer Zsolt meghívására leült az asztalhoz politikus, politikai aktivista és civil szervezetből érkező munkatárs. Szándékosan írtam rosszul az esemény kezdeményezőjét, hiszen azt a tényt már csaknem mindenki elfelejtette, hogy eredetileg a TASZ két munkatársa szeretett volna szót váltani egy kávé felett Bayer közíróval. Csakhogy a magyar nacionalista-populista politikai tábor hivatásos uszítója ügyesen átkeretezte az eseményt, és hétfő délelőtt már ő tetszelgett, ragyogó arccal, a meghívó szerepében.

A beszélgetést végül csak utólag néztem meg, amikor Bodoky főszerkesztő megkért, hogy írjak egy összefoglalót az eseményről, én ugyanis nem szerettem az eseményt. Természetesen tiszteletben tartottam azoknak a kollegáimnak és elvbarátaimnak a véleményét akik úgy döntöttek, hogy elmennek az eseményre, vagy csak szóban kifejezve támogatták a rendezvény megtartását. Az Átlátszó szerkesztőségében sem vagyunk minden kérdésben azonos véleményen, más vallásúak, vagy éppen ateisták vagyunk, van aki szereti a focit, és van aki nem, de ami közös bennünk, hogy a plurális demokrácia alapelveit elfogadjuk...

JÁSZBERÉNYI SÁNDOR ÉS KEPES ANDRÁS KAPTA A LIBRI-DÍJAKAT

KÖNYVESBLOG
Szerző: konyvesblog.hu
2017.05.15. 


Átadták a Libri irodalmi díjat és a Libri közönségdíjat a Budapest Music Centerben. A szakmai zsűrinél idén Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című novelláskötete, a közönségnél pedig Kepes András Világkép című könyve lett a befutó. 

A könyv, amelyik 2017-ben megkapja a Libri irodalmi díjat, Jászberényi Sándor alkotása, merész könyv. Szokatlannak, különösnek is mondhatjuk. A mai magyar irodalomban nem nagyon van párja. Beszédmódja, poétikája, stílusa egyedi. Olyan formát tölt meg élettel, amelyről már azt hihettük, használhatatlan. Egy ijesztő, vad, ugyanakkor szánandó, menekülő pasas lelkének finom rezdüléseit követhetjük, aki remekül elbeszélt történeteivel egyébként a világ elképesztő háborús bugyraiba is elvezet minket. Jászberényi kötete hozzájárul ahhoz, hogy a novella műfaját ma is komolyan vegyük. (Károlyi Csaba)

A Világkép 2016 legkeresettebb hazai könyve volt. Egyszerre tud könnyen érthető, de tudományos igényességgel megfogalmazott iránytűként szolgálni többek között menekültkérdésben, szerelemben, gasztronómiában...

ÜZENET A VIKTORNAK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2017.05.16.


Szóval eldöntötted. Megtaláltad a Tieidet. Keleten. Mivel Te nem mondhatod el, mire készülsz valójában, hát elmondom én. Csak azért, hogy tudd: átlátunk Rajtad. És az sem árt, ha tudod, hová vezet végül az a koncepció, amit ma győztes stratégiának gondolsz. Lássuk csak. Töknyilvánvaló, hogy kalapozni mentél Kínába. Ám önmagában ez nem indokolja, miért is kell bepálinkázott dajdajozással kinyalnod a kínai bank seggét. Egyrészt amíg EU-tagállam vagyunk, kapunk annyi pénzt, amiből fenn tudod tartani a politikai-gazdasági zsoldoshadseregedet. Ha mégis súlyos százmilliárdokra van szükséged, az annyit jelent: arra készülsz, hogy ki leszünk vágva Európából, és vége az ingyenpénznek.

De a Te új asztaltársaságodban nem épp lovagok ülnek. Ők mindennek megkérik az árát. Onnan ingyenpénzt nem kapsz. Mit is tudsz Nekik cserébe adni? Ez sem túl bonyolult: azt, amit Castro adott anno a Szovjetuniónak. A Te terveidben mi vagyunk Kuba. A diktátorokból alakult Keleti Blokk előretolt helyőrsége a Nyugati Blokkban. Feladatod nagyjából ennyi: titkosszolgálati, majd később katonai bázis, az új hidegháborúban. Miután kibactak minket az EU-ból, gyorsan követi majd ezt a NATO-ból való menesztésünk. És jöhetnek a testvéri szovjet, bocs orosz tankok. Most nem tudnak jönni, mert közben van Ukrajna, ott meg beakadt a Gazdád. De ha a Nyugat kivág minket, semmi akadálya, hogy a Kelet új Kubáját feltöltsék hadicuccokkal a Haverok.

Nem rossz biznisz. Mármint Számodra. Magad is tudsz annyit a történelemből, hogy a magyarokat tartósan diktatúrában tartani csak külső katonai erővel lehet. Azt is tudod, épp a tüntetésekből, a fiatalok megindulásából, hogy utolsó lehetőséged választást nyerni 2018-ban van. Te pedig csak addig tartasz választást, amíg azt megnyered. 2020. Ez a Te céldátumod. Pont abban az évben fog a mostani évi 2000 milliárdról negyedére, 500 milliárdra esni a hozzánk bejövő európai pénz. És utóbbi összeget képes leszel kipótolni orosz és kínai pénzekkel. A kérdés már csak annyi: képes vagy-e pont 2020-ra összeidőzíteni az összes történést. Nem vágnak-e ki korábban Nyugatról. Mertha igen, akkora lesz a pénzhiány hirtelen, amit Kína, meg a Ruszki sem tud összerakni...

TRUMP SZIGORÚ ÁLLAMTITKOKAT ADOTT ÁT AZ OROSZOKNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.05.15.


Trump újabb bizonyítékát adta elnöki alkalmatlanságának. A Washington Post szerint Trump Lavrov orosz külügyminiszterrel és Kislyak orosz nagykövettel és orosz kémfőnökkel való találkozóján szigorúan titkos államtitkokat kotyogott ki az oroszoknak.

A Post szerint Trump részletesen tájékoztatta Lavrovot és Kislyak-ot arról, hogy az ISIS hogyan reméli a hordozható számítógépeket, laptopokat repülőgépek felrobbantására használni. Trump állítólag dicsekedett az oroszoknak a jól értesültségével. Trump olyan információkat is megosztott, amelyeket egy szövetséges ország hírszerzésétől kapott, s még annál is többet elmondott az oroszoknak, mint amennyit saját szövetségeseivel közölt.

Az információk szerint olyan államtitkokról van szó, amelyeket még az amerikai kormányon belül is titkosan kezeltek. A partner titkosszolgálat nem adott engedélyt arra, hogy a titkot Trump megossza az oroszokkal. Ez elvághatja az együttműködést olyan szolgálatokkal, amelyek az Iszlám Állam legbelső köreiből szereznek információkat. Ez Amerikára nézve végzetes lehet. Trump a találkozón elszakadt a forgatókönyvtől, és elkezdett dicsekedni a laptopos támadásokkal kapcsolatos információival, és részleteket mondott az oroszoknak.

Amerikai tisztviselők és hírszerző források aggodalmukat fejezték ki, ahogy Trump kezeli az érzékeny információkat, aminek súlyos következményei lehetnek. Azt állították, hogy egy olyan információáramlás, amely betekintést nyújtott az Iszlám Államba, megakadályozhatja az Egyesült Államok és szövetségesei azon képességét, hogy észlelni tudják a jövőbeli fenyegetéseket. Trump dicsekedett Lavrovnak, mint egy kisgyerek, hogy milyen hatalmas információkat kap. A legaggasztóbb a tisztviselők szerint, hogy Trump megnevezte a várost az Iszlám Állam területén, ahol az amerikai hírszerző partner észlelte a fenyegetést.

Elvileg az elnök bármit feloldhat a titkosítás alól, ezért nem biztos, hogy törvénytelenséget követett el, a Washington Post szerint. Viszont annak van bizonyos formai kelléke, nem úgy van, hogy amit az elnök kifecsegett az ellenségnek, az ezáltal fel van oldva a titkosítás alól...

DÖGROVÁSON ORBÁN POLITIKÁJA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.05.15.


Mérvadó néhai véleményközlők, mint Popper Péter, vagy Ranschburg Jenő, ha élnének, akkor igen csak megfejelnék eddigi, nem éppen hízelgő, interneten is hozzáférhető szakvéleményeiket a jelenlegi magyar kormányfő mostani, külhoni látogatásával kapcsolatban.

Mert a miniszterelnök buksijában – az illiberális államépítés bejelentése óta különösen – furcsa dolgok játszódnak le. Az érvénytelen kvótanépszavazást eredményesnek kikiáltani még hagyján, de Brüsszelt támadni, társadalminak hívott hirdetésekkel is, az már azért a CEU balhéval együtt több a soknál. Az már sokk! Hogy szerdán az EU miként oldja majd meg a dilemmát, még nem tudni. Képes-e Orbánt megbüntetni úgy, hogy attól ne Magyarország szenvedjen. Majd elválik.

E közben a Fidesz-KDNP belső, Navracsics-Pokorni tengelyéhez ma még ugyan nem tudni mennyien csapódnak olyanok, akik érzik – de a frakciófegyelem miatt még nem teszik nyíltan szóvá -, hogy önkényeskedő vezérükkel egyre inkább, egyre többen elégedetlenek. Rájár a rúd egyébként is a főnökre, a nemzeti függetlenséggel való takaródzás szavatossági ideje lassan lejár, a „yandex” műsor az orosz zsarolhatóság lebegtetésével együtt pedig több fideszesnél kiverte a biztosítékot, és most ráadásul ez a kínai látogatás, Erdogán, meg Putyin találkozóval fűszerezve, már egyre nehezebben elviselhető számukra...

ÖTVEN FÖLÖTT IS VANNAK TERVEIM - NÉMETORSZÁGBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Manó
2017.05.16.


Aki rendszeresen olvassa a blogot, az talán még emlékszik Manóra, aki jó pár évvel ezelőtt írt ide először, amikor ötven fölött vágott bele a határátkelésbe. Ennek már három éve, azóta többször is jelentkezett – lássuk, hol tart most az élete!

„Lassan már 3 éve lesz, hogy Németországba jöttem dolgozni. Szinte hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt. Régi vágyam volt, hogy „világot lássak”, ki szerettem volna próbálni magam, de ehhez kellett a család támogatása is, és a lehetőség, hogy kijöhessek.

Nem egyszerű a dolog: a gyerekeim nagyjából felnőttek, a szüleim időközben sajnos meghaltak, a férjem meg szerencsére támogatott a maga módján a külföldi munkavállalásban.

Ma is nagyon sokat vállal magára és nem panaszkodik. Nagyon rugalmas, megbízható pasival hozott össze a jó szerencsém, hála Istennek – ötvenpár évesen!

A közvetítő cégekről

Én annak idején rengeteg véleményt, tapasztalatot meghallgattam, hogy hogyan működnek itt a dolgok, végül egy közvetítő cég szerzett nekem munkát egy idősotthonban.

Ahogy nőtt a nyelvtudásom, - ami már akkor is volt, mikor kijöttem - úgy kezdtem el egyre jobban fizető munkahelyek felé kacsintgatni. Ma a kétszeresét keresem a 3 évvel ezelőtti fizetésemnek..."...

HA ORBÁNÉKON MÚLIK, ÉLETED VÉGÉIG VAGYONOKAT KÖLTHETSZ ALBÉRLETRE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.05.15.


A lakhatáshoz való jogot nem ismeri el a magyar jogrend alapjogként, az Alaptörvény mégis úgy fogalmaz: Magyarország „törekszik", hogy „az emberhez méltó lakhatás feltételeit biztosítsa." A lakhatással kapcsolatos állami költések négyötöde mégsem a rászorulókhoz, hanem döntően a tulajdonszerzésre képes középosztályhoz csordogál, és ez az arány évről évre csak nő. Legújabban pedig inkább azoknak segít az állam, akik befektetésként tekintenek a lakásokra, ami által a lakhatási szegénységet csak súlyosbítja.

2018. évi költségvetési törvényhez kapcsolódóan nyújtották be azt az egyébszálláshely-kiadást könnyítő javaslatot, amely nagyon kedvező adózást biztosít a lakásukat rövid távon, mondjuk Airbnb-ként kiadóknak. Tehát a turisták és a lakásukat turistáknak kiadók életét könnyíti a kormány, arra ösztönzi a lakástulajdonosokat, hogy lakásukat ne albérletként adják ki helyben élőknek .Ezzel az állam hozzájárul, hogy az albérletárak tovább nőjenek, vagy legalábbis magas szinten stabilizálódjanak.

Az albérletárak Budapesten 10-30 százalékkal emelkedtek tavaly az azt megelőző évhez képest az Otthon Centrum elemzése szerint (korábban még durvább emelkedés volt), a fajlagos havi bérleti díjak 2000-3000 forint/négyzetméter között változtaik. A többi városban ettől elmaradtak a bérleti díjak, a legdrágább Győrben 1700 forint/négyzetméter volt az átlag.

A lakhatási kérdésekkel foglalkozó Habitat for Humanity 2015-ös elemzéséből kiderült, hogy ezek a magas albérletárak oda vezettek, hogy a lakást piaci alapon bérlők bevételeik 40 százalékát költötték lakhatásra, ami messze az uniós átlag felett van. Ugyanez az arány szociális bérlakásban lakóknál 16 százalék, lakáshitelt fizető lakástulajdonosoknál 26 százalék, akik pedig nem törlesztenek, mindössze büdzséjük 5-6 százalékát költik ilyen célra...

BAYER ZSOLTTAL KÁVÉZNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.05.15.


Mondhatnám azt is, hogy túlzott médiaérdeklődés mellett, nem picit kínos szűk másfél óra után, szánalmas értelmetlenségbe torkollott minden idők legjelentősebbnek beharangozott kávézása Bayer Zsolt főszereplésével.

Ezt a beszéljük meg egy kávé mellett a taknyon-véren csúszás és pofánverés című narratívát, még mielőtt a való világban is bekövetkezne (nem igaz, hogy nem következett már be), első ránézésre nem gondoltam elhibázottnak és talán feleslegesnek sem. Persze nem sikerült a vita prejudikálását elkerülnöm, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, kicsoda Bayer Zsolt.

Tisztázzuk, hogy továbbra sem a családapáról, férjről, jóbarátról, ivócimboráról és kedves szomszédról, hanem az ötös számú fideszes párttagkönyv büszke tulajdonosáról, az állampárt központjából kézzel vezérelt, közpénzen hizlalt propagandamédia (Magyar Idők, Echo Tv, Karc FM és ki tudja már követni) legmarkánsabb tartóoszlopáról, a pártbulik kötelező résztvevőjéről, illetve a Fidesz és az adófizetők pénzéből bőkezűen támogatott CÖF egyik nagyarcáról beszélünk.

Ezért aztán nemigen érhetett csalódás, bár az most mellékes nagyjából, hogy engem milyen érzések kerülgetnek. Azt hiszem, hogy a Bayerzsolttal kávézás akkor sem gumicsont, ha egyébként arra a következtetésre jutottam írás közben, hogy mennyivel jobb lett volna, ha erre az egészre nem kerül sor...

SEGÍTENÉNEK ÉLNI

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC 
- MŰBÍRÁLAT/RÁDIÓ
Szerző: Károlyi Csaba
2017.05.12.


Az írók megszólításának tradicionálisan az volna hazánkban a funkciója, hogy szembesítsenek bennünket az életünkkel. A Kossuth rádiónak mindez közszolgálati és hazafias kötelessége volna, de ezt hagyjuk. (…) A Klubrádió viszont ebben a tekintetben is átvesz közszolgálati feladatot, műsoraiban teret ad a kortárs kultúrának. A magaskultúra is egyfajta elithez tartozik, ám egy ország nem lehet meg nélküle, miként egészség nélkül sem. Húzóágazat, melyről a polgári társadalom nem mondhatna le.

Egyik reggel kavargatom a kávémat a konyhában, és mit hallok? Pikó András a Reggeli gyorsban Závada Pál Egy pia­ci nap című legújabb regényéről beszél lelkesen. Érti a regényt is, érti azt is, miért volna fontos a mai magyar viszonyok közt mindaz, amiről szól. Még ilyet! Nem mindennap van azért ilyen pillanat. Pedig lehetne. Zsibbasztják a lekvárt a Klubrádió közéleti műsorai sokszor órákon át a nagy semmiről, jó, hogy igazságosabb legyek, a nagy bajról, a nagy, megoldhatatlan problémáról, hogy tudniillik miként lehetne visszafordítani ezt az országot a normalitás, a józan ész, a jogállam, a szakmai tisztesség, az európai alapértékek irányába. De az ritkán jut eszükbe, hogy itt van a mai magyar kultúra, hihetetlenül gazdag, aki ma filmet, színházat csinál, zenél, irodalommal foglalkozik, az a mai politikai közegben teszi ezt, arra is reagál – beszéljünk tehát arról, hogy milyen javaslatai volnának a művészetnek közös dolgaink rendezésére. Már hallom is, mit mondanak erre a szerkesztők: de hiszen mi próbáljuk megkérdezni a kultúra embereit a napi politika eseményeiről. Oké, de nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy egy művész, egy író tágasabban lát rá a napi dolgokra, nem arról kellene tehát megkérdezni például Parti Nagy Lajost, hogy mit gondol a Momentumról, hanem inkább arról, miért nagyon is érthető, hogy ilyen a magyar nép, amilyen.

A magyar médiák többsége lebecsüli a kortárs kultúrát. Attól még, hogy a Kádár-rendszer szerepet akart szánni a kultúra akkori embereinek, és szándéka szerint használt mindenkit, nem kéne most ejteni a művészeket. Naponta kellene hallanunk Spiró, Péterfy vagy Tóth Krisztina hangját, Végelt és Markót, Enyedi Ildikót, Nádler Istvánt, Máté Gábort és a többieket, tudnának nemcsak magukról, hanem mirólunk is beszélni, ha hagynák, ha rákérdeznének. Patetikusan: hogy segítsen nekünk élni az, amit ők tudnak. (És nem csak akkor kéne rájuk figyelni, ha maguk jönnek ezzel elő, mint – egyébként kiváló formában – Schilling Árpád.)

Az írók megszólításának tradicionálisan az volna hazánkban a funkciója, hogy szembesítsenek bennünket az életünkkel. A Kossuth rádiónak mindez közszolgálati és hazafias kötelessége volna, de ezt hagyjuk. Például az Inforádió Aréna című kirakatműsorában az elmúlt két hónapban nem szerepelt egyetlen író se, művész is mindössze egy: március 15-én Sebő Ferenc. Mintha az újpolgárságot csak a gasztronómia, a borászat, a külföldi utazások vagy az egészségkultúra érdekelné. A Klubrádió viszont ebben a tekintetben is átvesz közszolgálati feladatot, műsoraiban teret ad a kortárs kultúrának. A magaskultúra is egyfajta elithez tartozik, ám egy ország nem lehet meg nélküle, miként egészség nélkül sem. Húzóágazat, melyről a polgári társadalom nem mondhatna le. És nemcsak azért, mert aki nem járatos benne, azt bunkónak tekintik, hanem azért se, mert belátásai nélkül pragmatikus döntéseket is nehezebb hozni. Ha egy politikai vagy gazdasági döntéshozó meghallgatta a Dobszerda áprilisi beszélgetéseit (kivételesen Váradi Júlia csupa íróval beszélgetett: Krasznahorkai Lászlóval, Kerékgyártó Istvánnal, Zoltán Gáborral), biztosan árnyaltabban látta a saját mozgásterét...

FALRA HÁNYT BORSÓ

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.05.16.


Eltűnődtem, van-e értelme annak, hogy írok, hozzájárulok-e akárcsak egy hangyányival is ahhoz, hogy ebből az országból jobb, élhetőbb hazánk legyen, és egyre pesszimistább vagyok.
Olvasgattam az ÉS-t a hét végén, és rengeteg remek írással találkoztam, melyek a társadalom számára fontos dolgokat feszegetnek, véleményt mondanak intézkedésekről, állást foglalnak a társadalom ügyeiben hivatásos újságírók, politikusok, nemmellesleg javaslatokat is tesznek.
Itt van mindjárt Bokros cikke az adórendszerről - világos gondolatok, a szakmai hozzáértéshez kétség sem férhet, javaslatokkal, mit kellene tennünk, ha akárcsak valamelyest is közelíteni szeretnénk egy igazságosnak mondható adórendszerhez.
Vagy Bruck András cikke arról, hogy ahol bűn van, ott a büntetés sem maradhat el, hiszen Orbán rendszere a bűnön alapul és az államszervezet a bűnözés szervezetévé vált.
A cikk abból az apropóból is született, hogy a Momentum rendezvényén a büntetést követelőket nem engedték kibontakozni, pedig mégcsak akasztani sem akartak, csak a börtönt emlegették volna...

De fontos gondolatokat feszeget Virág György is, aki emlékeztet arra, hogy nem biztos, hogy az a társadalom a jó, ahol a GDP a szent tehén, lehet, érdemesebb lenne a társadalom boldogságát - vagy azt is - mérni.
Karsai László is érdekes és fontos írással tesz kísérletet arra, hogy szembeállítsa a magyar holokausztról szóló kormányzati állásfoglalásokat a valósággal, a nyolcszázötven Világ Igazát azzal az állítással, mely szerint itt ezrek és ezrek segítették, bujtatták a zsidókata vészkorszakban.
Fontos írások ezek, és ez csak egyetlen hetilap, ezen kívül is vannak még tisztességes médiumok, nem szólva a blogvilágról, melyben sokan, sokféleképpen és különféle színvonalon foglalnak állást politikai kérdésekben.
Volna honnan meríteniük a politikusoknak, mégsem teszik...

AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOT SÉRTI, HOGY SEGÍTSÉGET KÉRŐ EMBERT IGAZOLTATNAK

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: Ivány Borbála
2017.05.16.


A Corvin negyedi aluljárón mentem át, amikor arra lettem figyelmes, hogy a Pál utcai feljáróban egy hajléktalan férfi a fekvőhelyéhez közel a falnál áll. Láthatóan valami nehézsége, kellemetlensége volt, egyik lábáról a másikra állt. Két rendőr állt vele szemben, úgy tűnt, mintha éppen az adait kérnék le az információs rendszerükben. A férfi rá akart gyújtani az aluljáróban. A rendőr "Könyörgöm, ezt ne!" kéréssel előzte meg, hogy a férfi rágyújtson, szabálysértést kövessen el. Ugyanakkor nem engedte fel a lépcsőn, hogy az utcán gyújthasson rá, "Attól nem lesz jobb!" megjegyzéssel. A rendőrnő kedves volt, ugyanakkor érthetetlen, hogy egy segítségre várót miért tartóztat fel, korlátoz mozgásszabadságában.

A férfi közelében volt barátja is. Hozzá néhány perc múlva odamentem, megkérdeztem, hogy mi a probléma, tudok-e segíteni. Ő elmondta, hogy a barátjának néhány napja fájdalmai vannak. Leszólították a rendőröket, tőlük kérték, hogy hívják ki a mentőket. A rendőrök először igazoltatták a beteg férfit, majd kihívták a mentőket. Ekkor meg is érkeztek a mentők. Hárman vagy négyen voltak. A rendőrökhöz siettek, tájékozódtak, hogy mi a helyzet, majd ugyanolyan sietősen távoztak, a hajléktalan, segítségre szoruló férfivel nem beszéltek. A rendőrök is elmentek.

A beteg férfinek fájdalmai voltak. Laikusként nézve tényleg nem volt indokolt, hogy mentők vigyék el. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy eszköze, módja nem volt arra, hogy orvoshoz menjen (ahogy pl. én taxit hívnék hasonló esetben), a mentőknek mégis indokolt lett volna segíteniük. Kihívtam a krízisautót, ami az ígéretek szerint néhány óra múlva érkezett...

ORBÁNNAK MÁR AZ SEM SEGÍT, HA A TETTEIT FIGYELIK - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.05.16.


A kormányfő hiába ígérte meg, hogy visszafogja az unióellenes hangot, pedig érdemes volna lejjebb venni, mert a Fitch éppen most figyelmeztette, hogy az ország fizethet rá, ha megromilik a viszony Brüsszellel. Meg azután dugába dőlni látszanak a tervek, hogy Európa a populizmus mellé áll, mégha az ÖVP új elnöke sok mindenben ugyanazt gondolja is a világról, mint Orbán Viktor. Utóbbi paradicsomi állapotokat teremt az itt állomásozó hazai és külföldi szélsőjobbosoknak, miközben bűnbaknak teszi meg Soros Györgyöt. A Washington Post szerint az üzletember elleni hadjáratnak igenis van antiszemita stichje. 

FT

Orbán Viktor arra bátorítja a magyarokat, hogy mondjanak nemet Brüsszelnek, noha az ország nagyban függ az uniós támogatásoktól. Erre szolgálnak a közpénzekből finanszírozott óriásplakátok és a 8 millió példányban szétküldött kérdőívek, amelyek szerint méltatlan szövetség alakult az EU-bürokraták, az emberi jogi szervezetek és Soros György között. Az összefogás célja az – állítja a hivatalos propaganda -, hogy állások szűnjenek meg, emelkedjenek az adók, és hogy migránsok árasszák el az országot. Németh Szilárd pl. azt hangoztatta egy csepeli gyűlésen, hogy az ellenoldal határok nélküli világról álmodik. A mindinkább populista kormányfő ugyan a múlt hónapban azt ígérte, hogy véget vet a Brüsszel elleni szüntelen támadásoknak, ám ehelyett csak fokozta a kampányt. Az eddiginél konzervatívabb uniót szeretne, kilépni azonban nem akar, utóbbit egyébként a magyarok többsége ellenzi is.

Elemzők úgy látják, Orbán mindezzel a saját népszerűségének csökkenését próbálja feltartóztatni. Egyben igyekszik visszaszorítani a Jobbikot. Ebben a helyzetben a kezére játszik, ha az EU bírálja, hiszen az pont azt erősíti meg, amit a politikus hirdet a nacionalista szavazóknak. Orbán nem ért egyet azzal, hogy a bőségesen ömlő brüsszeli támogatásokért cserében ki kellene állnia a közös döntések mellett. A másik oldal szerint viszont éppen ez teszi még pofátlanabbá a kirohanásokat, illetve az illiberális reformokat.Az EP hírek szerint a 7-es paragrafus beizzítására készül, ám ettől egyelőre óv Timmermans alelnök. Szerinte arra kellene építeni, hogy a lakosság viszonylag nagy része támogatja az uniót...

A RÓMAI ÁLOMGYÁR NYOLC ÉVTIZEDE

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.05.15.



1937. április 28-án avatták fel a római filmgyárat, a Cinecittát, válaszul Hollywoodra, és ez az itáliai álomgyár azóta a világ filmművészetének egyik kihagyhatatlan bázisa, alakítója. A nyolc évtized alatt 3 ezer filmet forgattak itt, és 47 Oscar-díjnak lett részese. Története során voltak dicső és nehéz korszakai, de rendületlenül készen áll további remekművek készítésére.

Azon a régi áprilisi napon a Via Tuscolanán, Róma perifériáján nagy tömeg gyűlt össze az avatásra. Megjelent természetesen Benito Mussolini, aki a filmben mindig is fontos népszerűsítő eszközt látott és az olasz fasiszta párt több magas rangú vezetője. Úgy érezték, számukra ez dicsőséges pillanat: az óriási épületegyüttes, amelyet Gino Persuti építész tervezett és alig egy év alatt épült fel, a Duce rendszerének kihívása volt a külföldi mozival szemben, amelyet már egyébként is büntettek egy 1931-es törvénnyel, amely előnybe részesítette az olasz produkciók forgalmazását. És a Cinecittá valóban óriási propagandagépezetté vált íiradóival, diadalt sugárzó történelmi filmjeivel, amelyek megszépítve mutatták be a 30-as évek olasz társadalmát. Ez utóbbiak kölcsönhatásban voltak a kortárs magyar alkotásokkal, amelyeket „fehér telefonos filmekként” szoktak emlegetni, mi több, az olaszoknak is megvolt a maguk „Jávor Pálja”, a könnyed hősszerelmes Vittorio De Sica személyében. Egy évtizeddel később azonban De Sica már a „neorealizmus” egyik kiemelkedő rendezőjévé nőtte ki magát. Ugyanezekben az években váltak híressé olyan későbbi nagyságok, mint Gino Cervi, Amedeo Nazzari vagy Alida Valli.

Az ideológiai kontroll véget már évekkel korábban létrejött a filmfőigazgatóság, Luigi Freddi vezetésével, aki Mussolini vejének, Galezzo Cianónak volt a barátja. A pénzügyminisztérium támogatásával a Cines, Carlo Roncoroni vállalata finanszírozta az építkezést, valamint egy kísérleti filmintézetet, amely fiatal filmeseket volt hivatott bevezetni a szakma rejtélyeibe...


FERENCVÁROS NAGYMENŐJE VILLOGÓVAL JÁR, ÉS SAJÁT BURKOLATI JELEN PARKOL

444.HU
Szerző: Ács Dániel
2017.05.11.


- Ferencváros zűrös közállapotairól szóló sorozatunk első része: 
25 éve vártak arra, hogy ne kelljen a folyosóra kimenniük vécézni, aztán jöttek a fideszesek és beköltöztek
- Ferencvárost tandemben irányítja Bácskai János polgármester és egy fideszes parlamenti képviselő Varga József. Míg Bácskaié a reprezentatív szerep, addig sokak szerint Varga Józsefé a valódi hatalom. Mire a képviselőtestület elé kerülnek a IX. kerület ügyei, addigra Varga József főtanácsadó rejtélyes irodájában, a Bakáts utca 8-ban már meghozták a döntéseket.

- A sorozat első részében bemutattuk hogyan költöztek be a politikusok és rokonaik Ferencváros legjobb lakásaiba.

-De a lakásügy csupán a IX. kerületi visszaélések legalsó szintje.
-A kerületi kiskirályoknak nem csak pár lakáshoz van hozzáférésük, hanem önkormányzati tulajdonú vendéglátóhelyhez, felduzzasztott kéménybizniszhez, kátyúzáshoz, de még a magánbölcsődékhez is.
- A Csarnok tér két ismert figurája, Martos Dániel vagyonkezelő és Rudits Tibor volt kéményseprő politikai hátszéllel vagyonosodtak és szereztek speciális előjogokat.

- Martos zöldfülű fidelitasosként kezdte a kerületben, mára viszont Ferencváros kincstárnoka lett. Kerületi karrierje a Kultiplex bezáratásával indult.
- Rudits Tibor kéményseprőként kezdte, és már a rendszerváltás óta építi kurzusokat túlélő kerületi birodalmát.

A IX. kerületben 2015-ben a közösségi együttélésre extrém szigorú szabályokat hoztak. Aki például a közterületet rendeltetésétől eltérően használja, mondjuk fűre parkol, akár kétmillió forinttal is büntethető. De ezek a szabályok nem mindenkire vonatkoznak. A parkolás illusztrálja a leglátványosabban, hogy Ferencvárosban létezik egy politikával szimbiózisban élő kör, amely különleges kiváltságokkal rendelkezik.

Rudits Tibor autói például jól ismert látványosságok a kerületben. Ő a Vállalkozók Ferencvárosért Egyesület alelnöke, egy csapatban vitorlázik Bácskai János polgármesterrel, és nem utolsó sorban ő a "kerületi kéményes", ami mint látni fogjuk, nagyon jelentős pozíció. A flottájához tartozó gépjárműveket onnan lehet felismerni, hogy kék villogóval járnak, és többre közülük „Emergency Medical” matrica van ragasztva. A kocsik a kerület minden pontján fel szoktak bukkanni. Szabálytalanul parkolnak velük tűzoltósági felvonulási területen, buszmegállókban vagy éppen a polgármesteri hivatal előtt is. Mindez egy olyan kerületben fordulhat elő, ahol ha kettőt pislog az átlagos autós, már kattan is a kerékbilincs a kocsiján...