2017. szeptember 15., péntek

SPÓROLÁS AZ ONKOLÓGIÁN: NE DÖNTSENEK AZ ORVOSOK HELYETT!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.09.15.


A rákbetegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület tiltakozik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szakorvosok terápiaválasztási szabadságát korlátozó, az onkológiai kezelési lehetőségeket szűkítő terve ellen. A betegszervezet álláspontja: miután a társadalombiztosítás hosszú döntési folyamat eredményeként, a hatásosságot és a költséghatékonyságot is értékelve fogadta be finanszírozásba a jelenleg elérhető rákgyógyszereket, a napvilágra került terveket nem lehet másként értékelni, minthogy az állam a rákbetegeken akar spórolni.

„A közbeszerzési eljárások rendszere alkalmas arra, hogy azon készítmények közül, amelyek esetében az új betegek kezelése során a szakma nem tud különbséget tenni a hatás tekintetében, versenyt hirdessünk” – írja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közleményében. A Gyógyulj Velünk Egyesület tapasztalatai szerint a szakorvosok meg tudják különböztetni egymástól a gyógyszereket. Számunkra megnyugtatóbb, ha a szakorvosi munkacsoport a kórházban a beteggel együtt dönthet a terápiáról és nem egy állami hivatalban döntenek a sorsunkról. Elvárjuk, hogy a rákbetegeknek is legyen beleszólásuk, hogy a hatásukban akár azonos, de különböző hatóanyagú kezelések közül melyiknek a rövid és hosszabb távú mellékhatásait képesek elviselni, vállalni.

„A betegek számára az orvosszakmailag indokolt terápia elérhető marad” – írja a NEAK. Meg azt is, hogy ha „két készítmény hatása megegyezik, akkor a kedvezőbb árút kell választania az orvosnak.”A Gyógyulj Velünk Egyesület álláspontja szerint az orvosszakmai indokoltságot nem a gyógyszer ára határozza meg. A szövettani leletek egyre hosszabbak, egyre több tényező alapján döntenek az orvoscsoportok arról, hogy egy beteg számára mi lehet a társbetegségekkel is összeegyeztethető leghatékonyabb gyógymód, hogyan válthatják egymást az egyes kezelések. A terápiás paletta szélesedésével az elmúlt időszakban a finanszírozó és a döntéshozók is rendszeresen büszkélkedtek, mert ez esélynövekedést eredményezett a betegeknek. A Gyógyulj Velünk Egyesület egyetért ezzel, s tiltakozik minden esélycsökkentő lépés ellen...

NEHÉZ IDŐK JÖNNEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.09.15.


Halmozódnak a bajok a kormány igen nagy, sokszor újrahasznosított, ám foszladozó szőnyege alatt. És már lassan fölötte is. Nem elég, hogy Soros György madzagon rángatott uniós bizottsága meg akarja csodálni a felcsúti kisvasutat, amiért eszméletlenül fel volt háborodva a kormánypárt, külön Lázár és Deutsch urak (ez utóbbi aztán ugyanazzal a lendülettel le is tagadta és azt írta a közösségi oldalára, hogy várja a látogatókat. Nyilván elfelejtettek szólni neki, hogy a sánta kutyát nem érdekli, ő kit vár és hová, mert attól még, hogy évtizedek óta puszipajtások Orbánnal, gyakorlatilag súlytalan ebben az ügyben. Is.), ez a bizottságot nem hatotta meg.

Még ki sem heverték a vasútnézést (mondjuk nem is ma fogják, mert hétfőn lesz a nagy megnézés), máris megint rájuk támadt valaki. Nyilván Soros, mert az mégis vicces lenne, ha Simicska rángatná Brüsszelt is. Elég neki a Jobbik. Az történt, hogy többeknek böki a szemét az azeri csúszópénzek ügye, amiből kicsiny hazánkba is jutott egy kevés – sajtóértesülések szerint 7 millió dollár -, ezért szerdán arról szavazott az Európai Parlament, hogy talán ki kéne vizsgálni ezt a dolgot.

Szijjártó Péter természetesen toporzékolt egy jót ez ügyben is, kikérte magának, hogy az ellenség összekapcsolja az azeri pénzt a baltás gyilkos kiadatásával. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy ettől és minden mástól függetlenül lesz vizsgálat.

Ez ügyben még ugyan nem toporzékolt az ezzel megbízott honvédő, de érdekes hír jelent meg az MTI-n. Mutatom...

A NEMZETI POLIHISZTOR MOST TŐKEALAP-KEZELŐT VETT - HETI MUTYIMONDÓ

ÁTLÁTSZÓ BLOG - HETI MUTYIMONDÓ
Szerző: Katona Fruzsina
2017.09.15.


Mészáros Lőrinc ismét bővítette a repertoárját: most borászatot vett, meg egy tőkealap-kezelőt. Tovább pörög az azeri ügy.

A Közérdekvédelmi Központ közzétette a paksi bővítés előkészítése során kötött szerződéseket

Átlátszó | 2017. szeptember 13.

A Közérdekvédelmi Központ honlapján nyilvánosságra hozta az MVM Paks II. Zrt. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban kötött szolgáltatási és beszerzési szerződéseit, mivel azokat továbbra sem tette hozzáférhetővé az atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalat. >> Kattints a teljes cikkért >>

Mikor ellenőrizheti a munkahelyi levelezést a munkáltató? – döntött a strasbourgi „másodfok”

Átlátszó blog | 2017. szeptember 12.

Egy tíz éve indult romániai munkaügyi vitára tett pontot az Emberi Jogok Európai Bíróságának tizenhét tagú Nagykamarai tanácsa néhány nappal ezelőtt. Az ügyben arról kellett döntenie a strasbourgi bíróságnak, hogy sérti-e a magánszférához való jogot az olyan munkáltatói felmondás, amelynek alapjául szolgáló információkat a munkavállaló magánlevelezésének ellenőrzésével szerezte meg a munkáltató. A bíróság a konkrét ügy megítélésében megosztott volt, hat tagja különvéleményt fogalmazott meg az ítélethez, de az általános sztenderdek tekintetében konszenzusosnak látszik a döntés. Ezek fényében nagyon szigorú feltételek mellett, de lehet jogszerű a munkahelyen folytatott magánlevelezés ellenőrzése. >> Kattints a teljes cikkért >>

Mai Mészáros-szerzemény: újabb borászat plusz egy tőkealap-kezelő


Átlátszó blog | 2017. szeptember 12.

Újabb zánkai székhelyű borászcéget zsákolt a Mészáros Lőrincék Búzakalász 66 Felcsút Kft.-je, ezúttal a Badacsonyi Pincészet Kft. volt a célpont. Átvezette a cégbíróság a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő tulajdonosváltozását is: Mészárosé a minősített többség. >> Kattints a teljes cikkért >>

A cserszegtomaji önkormányzat 23 ezer forintot kér egy szerződés kiadásáért

Átlátszó blog | 2017. szeptember 12.

Négyszázezer forintot szavazott meg a cserszegtomaji képviselőtestület a polgármesteri hivatal épületéről készített szakértői véleményre, de az épület tervezőjétől 23 ezer forintot kérnek a szerződés kiadásáért. >> Kattints a teljes cikkért >>

Terel és titkolózik a kormány a bakui pénzmosoda magyar átutalásainak ügyében


Átlátszó blog | 2017. szeptember 13.

Parlamenti vizsgálóbizottság, úgy fest, nem lesz azerbajdzsáni elnöki adminisztráció kenőpénz-alapjának magyarországi utalásai miatt – a T. Ház nemzetbiztonsági bizottsága fideszes többsége kedden leszavazta az erre vonatkozó ellenzéki indítványt. Valami vizsgálat ugyanakkor már folyik magyar hatóságok előtt, a részletek azonban ködösek. Az érintett állami szervek erős sunnyogásban vannak. >> Kattints a teljes cikkért >>

Kivizsgálná az azeri feketekassza ügyét az Európai Parlament

Átlátszó blog | 2017. szeptember 14.

Az Európai Parlament képviselői követelik az Azerbajdzsáni Pénzmosoda néven múlt héten nyilvánosságra került korrupciós botrány kivizsgálását. Az erről hozott határozatot nagy többséggel fogadták el: 578 igen szavazattal, 19 ellenében; 69 képviselő tartózkodott. A szöveg egyébként egy hosszú, korrupcióval és pénzmosással foglalkozó jelentés része. >> Kattints a teljes cikkért >>

Augusztusban a WHB és a ZÁÉV nyerte a nemzeti tőkésosztály közbeszerzési versenyét


Átlátszó blog | 2017. szeptember 14.

A siker egy 200 milliárd forintos megbízásnak köszönhető, amelynek keretében EU-s pénzből kell energetikai felújítást végezniük különböző állami intézményeken. >> Kattints a teljes cikkért >>
Nem a ma érkező menekültek fogják elvenni a magyarok munkáját

Átlátszó blog | 2017. szeptember 14.

Az Odlisnost (Árnyalat) vezető akadémikusok és újságírók nemzetközi csoportja, amely utánajárt a bevándorlás gazdasági hatásainak, és cikksorozatot írt a témáról. A munkaerőpiaci változásokról szóló cikkükben foglalkoztak a magyar kormány plakátkampányának üzenetével is. >> Kattints a teljes cikkért >>

Fidesz-közeli hotelben üdül a médiahatóság

Átlátszó blog | 2017. szeptember 14.

Régi jobbos ügyvéd és családja, a Bálintfy-Pocsai família érdekeltsége az a Hotel Carbona, ahol a médiahatóság dolgozói üdülhetnek 2020-ig 197 millió forintért. >> Kattints a teljes cikkért >>

Állítsuk meg a hisztériát! – Nem esznek magyar gyereket az ukránok | Világtérkép


Az oktatási reform segítségével szeretnék az államnyelv pozícióját megerősíteni Ukrajnában, amely az orosz nemzeti kisebbség lehetőségeit korlátozza, ugyanakkor a többi ukrajnai nemzetiség anyanyelvi oktatási struktúráját – így a magyarét – nem változtatja meg érdemben. Ma ez a kérdés: hátrébb csúszhat-e az emberi jogok figyelembevétele egy háborús félnek tekintett néppel szemben? A törvény életbe lépése már csak az ukrán államfő aláírásától függ. >> Kattints a teljes cikkért >>

Az azeriek tudják, hogy a Nyugat jóindulatának elnyerése nincs ingyen | Világtérkép

Mit gondolhatnak az azeriek arról, hogy egy nemzetközi újságírócsoport 2,9 milliárd dolláros pénzmosoda fenntartásávalgyanúsítja rezsimjüket? Ha hallottak az ügyről, és esetleg nem hisznek benne, hogy mindez Soros György és az örmény lobbi műve, hogyan vélekedhetnek az Európába vezető korrupciós szálakról? Az OCCRP újságírói platformmal együttműködő azeri újságírónő, Khadija Ismaïlova erről is írt a The Guardianban és a Le Monde-ban megjelent tribünjében. >> Kattints a teljes cikkért >>

Tömegtüntetések egy aktivista eltűnése miatt Argentínában | Világtérkép


Argentína-szerte több tízezres, a fővárosban, Buenos Airesben több százezres tüntetéseken követelték szeptember 1-én, hogy kiderüljön az igazság Santiago Maldonado eltűnéséről. A fiatal politikai aktivistát augusztus elején látták utoljára, méghozzá csendőrök társaságában a mapuche indiánok földjei visszaszerzéséért tartott megmozdulás után Patagóniában. Nagyon rossz emlékeket idéz a dél-amerikai országban, ha politikai okból vész nyoma valakinek. Egyelőre nem biztos, hogy ez a helyzet Maldonadóval, de az biztos, hogy a kormány szinte semmit sem tesz azért, hogy kiderüljön az igazság. Szerzőnk argentin újságíró, a helyszínről írta riportját az Átlátszónak. >> Kattints a teljes cikkért >>

Hogyan adományozzunk? Segítségnyújtás a szegénységben megöregedőknek | Szocio

Az ember a szegénységben legkevésbé a gyerekek nélkülözését viseli el. Nyilván mi is miattuk megyünk a családokhoz, és próbálunk segíteni a sokszor számunkra is megdöbbentő helyzetekben. Aztán, ha már ott vagyunk, nagyon kell figyelnünk, mert az ember könnyen belecsúszhat abba a hibába, hogy ott segít, ahol hangos a segítségkérés. Ahol csend van, arra kevésbé figyel. >> Kattints a teljes cikkért >>

A Pentagon 2,2 milliárd dollárért vásárol szovjet típusú fegyvereket a szíriai felkelőknek | OCCRP

Külsős cégek és alvállalkozók seregét bízta meg azzal az amerikai védelmi minisztérium, hogy 2,2 milliárd dollár értékben szovjet típusú fegyvereket és lőszereket vásároljanak. Ezeket a fegyvereket pedig azoknak a szír felkelőknek juttatják, akik az Iszlám Állam ellen harcolnak. A Balkán és Kelet-Európa fegyvergyárai teljes kapacitással dolgoznak, ám még így sem tudnak megfelelő mennyiségű fegyvert gyártani ahhoz, hogy a szíriai háború miatt megnövekedett keresletet kielégítsék. A Pentagon ezért keresett új gyártókat Kazahsztánban, Grúziában és Ukrajnában, és ezzel egy időben lazított a szabályokon, és ma már olyan minőséget is elfogad, amelyet korábban nem – derült ki a Balkáni Oknyomozó Újságírók Hálózata (BIRN) és az OCCRP közös munkája nyomán. >> Kattints a teljes cikkért >>

Kevesebb lenne a tinédzserterhesség, ha stadionok helyett a lányok oktatására költene a kormány | Vidéki csajok

Romániában és Bulgáriában a legmagasabb a tinédzserterhességek aránya az Európai Unión belül. Magyarország áll a harmadik helyen a listán, hazánkban a babák 6,25 százalékának adnak életet 10 és 19 év közötti lányok – derül ki az Eurostat minap közzétett, legfrissebb adataiból. A számok 2015-re vonatkoznak, arról az évről állnak rendelkezésre a legfrissebb adatok. >> Kattints a teljes cikkért >>

Előretolt „akadémia” – diktálhat-e a pénz az íróknak? | Átlátszó Erdély


„Egyik oldalon majd’ egymilliárd van a semmire, a másikon meg szinte semmi mindenre” – mondják fiatal írók a 2016-ban létrehozott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-re, mely az erdélyi irodalmi szcénát is érinti: ha az írószervezetek, alkotók különböző országok területén működnek is, a kortárs magyar irodalom nem ismeri az államhatárokat. Kötelességük-e az erdélyi irodalmi élet résztvevőinek állást foglalni a Kft. körül másfél éve tartó vitában, vagy maradhatnak csendes szemlélődők mondván, ez nem a mi problémánk? >> Kattints a teljes cikkért >>

Sógor és Winkler is az Azeri Pénzmosoda kivizsgálása ellen szavaztak az EP-ben | Átlátszó Erdély

A két erdélyi magyar EP-képviselő nem szavazta meg azt az indítványt, mely a bakui megvesztegetési alap ügyének kivizsgálását szorgalmazta. >> Kattints a teljes cikkért >>

A Modern Városok Program iskolapéldája: a tatabányai sportcsarnok | Vastagbőr

Orbán Viktor meglátogatta mind a 23 megyei jogú várost és összesen 3388 milliárd fejlesztést ígért meg. Uszoda, csarnok, 2*2 sávos út, ipari park. Mindent, amit építeni lehet. Nem számított, hogy szükség van rá, kihasználják-e rendesen, fent lehet-e tartani gazdaságosan, a kormány adott, a polgármesterek pedig nem ugrottak el az “ajándékpénz” elől. A cseppet sem kampányízű korút véget ért, összeszámolták az ígéreteket, így jött ki a 3388 milliárd. Illetve ez a jelenlegi összeg, még bármi lehet a vége. No, azért olcsóbb nem lesz! >> Kattints a teljes cikkért >>

Nemzeti Paranoia Rendszere | Falra ment a parlament


A mai nemzetbiztonsági ülésen a Nemzet Kidobóembere, Németh Szilárd megnevezett, mint potenciális felforgatót. Először persze röhögtem, de a helyzet inkább szomorú. >> Kattints a teljes cikkért >>

A céltábla változik, csak a gyűlölet örök a Fidesznél | Falra ment a parlament


A politikai alapú gyűlölködés célja, hogy felforralja a vért az egyre lanyhadó Orbán rajongótáborban. Csakhogy a gyűlölködés árát a közbizalomban, külkapcsolatainkban és a normalitás elvesztésével fizetjük meg mi magyarok. Nekik, a fideszes elitnek. >> Kattints a teljes cikkért >>

Csípőszúnyogok, és amit hurcolhatnak – Gyakorlati dilemmák | Darvas Béla

Az utóbbi öt idényben évi hétszázezer hektáron használtak az ökoszisztémát tizedelő deltamethrin hatóanyagot. Évente közel fél tonnát szórnak összesen, 2-6 alkalommal az érintett települések polgáraira. Ezzel együtt elképesztő mennyiségű (évente közel félezer tonna) finomított ásványolajat, ami a készítmények hordozóanyaga juttatnak ki. 2017-2019 között a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF) keretszerződést kötött a PMG-konzorciummal az efféle ökoszisztéma-gyalázásra. >> Kattints a teljes cikkért >>

MOST MÁR BIZTOS, HOGY A SOROSOZÁSON KÍVÜL NINCS SEMMI MONDANDÓJA A FIDESZNEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.09.15.



Saját csőlátását próbálja ráerőltetni a magyarokra az Orbán-kormány. Ha igaza lenne a kormányzati propagandának, akkor Soros Györgynek nagyobb befolyása lenne a világ eseményeire, mint Donald Trumpnak, Vlagyimir Putyinnak és Ferenc pápának együttesen. Lassan a pavlovi reflex automatikusságával rántja elő a kormányzati médiahenger az amerikai multimilliomos nevét és arcképét, amikor ellenségképet kell gyártani. Szinte hihetetlen, de Kósa Lajos, Kövér László és Németh Szilárd talán már önmagát is meg tudta győzni arról, hogy az ősbűn forrása nem más, mint egy magyar származású üzletember. Épp ezért nézzünk a dolgok mögé, és lássuk, milyen témákról tereli el a figyelmet a rendületlen sorosozás!

Szinte már nem is emlékszünk arra, milyen egy normális ország, ahol normális kormányzás után normális választásokon dől el, ki vezeti újabb négy évig az országot. Politikusok érveltek szakpolitikai kérdésekről, nyilvános vitákban ütköztették véleményüket, reflektáltak egymás kijelentéseire. Ehelyett mi van most? A Fidesz egy zárt világba terelte a közéleti ügyeket, csakis olyan ügyekben hajlandó megnyilvánulni, melyeket maga kreált. Nincs esélyünk megtudni például, mit tervez a kormány az egészségüggyel, ehelyett befenyíti a renitens kórházigazgatókat, egy szuperkórház tervével vakítja el a szakmát és a választókat. Érdemi oktatási reformok helyett államosítja az iskolákat, központi tantervet és tankönyveket ír elő, a saját csinovnyikjait nevezi ki igazgatóknak, visszavezeti az iskolarendszert a pártállami időkbe, amikor egy zárt társadalomhoz igazították az oktatás szellemiségét. Ezek a problémák szinte minden magyar polgárt érintenek, de ehelyett nemzeti konzultációkkal zaklatják a választókat, melyek véletlenül sem a fent említett témákról szólnak...


ÚJABB KÖZMILLIÁRDOK A HAZUG FIDESZ-KAMPÁNYRA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bíró Marianna
2017.09.15. 


...Halász azt állította, Brüsszel a bírósági ítélet után azonnal megragadta az alkalmat, és "gyorsuló tempóban kezdenek hozzá a Soros-terv végrehajtásához", felgyorsították a betelepítést, amelyet állandóvá akarnak tenni. A szóvivő szerint ezek a törekvések pontosan olyanok, mint a Soros György által felvázolt terv, amelynek része évi egymillió migráns behozatala Európába, a kerítések lebontása, a bevándorlók kötelező szétosztása a tagállamok között és a migránsok 9 millió forintos pénzügyi támogatása.

Ez azonban egyszerűen nem igaz, sőt: egyszerűen hazugság. Többször is megírtuk már: az Amerikában élő magyar üzletember 2016 júliusában, az amerikai Foreign Policyben közreadott tanulmányában saját terveként azt írta: a mostani menekültválság egy évekig, évtizedekig tartó folyamat kezdete; éppen ezért Soros az Európai Unió rögtönzött válaszokból álló menekültpolitikája helyett hétpontos tervet javasolt.

1. az EU-nak és a világ többi részének igazságosan szétosztva kellene menekülteket befogadnia, de csakis a frontországokban lévő országokban kialakított központokban ellenőrzött, valóban menekült státuszú embereket szabadna beengedni.

2. Európának erős határőrizetre van szüksége.

3. Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére.

4. Egységes rendben kellene elbírálni a menekültkérelmeket minden európai országnak.

5. Soros maga is kontra-produktívnak nevezve a kvótarendszert azt szorgalmazta, hogy egyetértésen alapuló összeurópai menekült-elhelyezési rendszert hozzon létre az EU.

6. Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben kellene támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat.

7. Ha a menekültválság kezelését sikerül mederbe terelni, akkor újra be lehet fogadni gazdasági bevándorlókat, akikre a demográfiai okokból kimerülő európai munkaerő-piacon szükség lehet.

Mindezeknek köze sincs a Fidesz-prominensek által közöltekhez. Ennek ellenére Kósa Lajos leköszönő frakcióvezető is hosszan beszélt arról, szerintük mi is az úgynevezett Soros-terv. Kósa állította, azért is szükség van a nemzeti konzultációra, mert a Soros-terv "a magyar családokat sújtaná, mivel nekik kellene kifizetniük a migránsok ellátásához szükséges összeget". Valójában ez szimpla hazugság, hiszen a magyar családoknak egyetlen forintjába sem kerülne a menekültek átmeneti elhelyezése - a ma érvényes egyszeri kvótahatározat rendelkezik ugyanis az ellátást megtérítő uniós forrásokról.

Ellenben az tény, hogy a magyar adófizetőknek nem a menekültek kerülnek sokba. Az Orbán-kormány 4,2 milliárd forintot költött az „Állítsuk meg Brüsszelt!”-kampányra, a legutóbbi, „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”-felhívással élő plakátmizériára 5,7 milliárdot vertek el, míg a bevándorlásról szóló, 2015-ös nemzeti konzultáció további egymilliárd forintba fájt. És akkor a kvótaellenes, érvénytelen népszavazás 15 milliárd forintos költségeiről még nem ejtettünk szót. Tény: az Európai Bizottság már a következő napokban is továbbviheti a kvótahatározat be nem tartása miatt júniusban elindított kötelezettségszegési eljárást, így Magyarország alperesként is a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága elé kerül majd, ahol súlyos pénzbírságra számíthat, amiért az Orbán-kormány elzárkózik 1294 menekült átmeneti elhelyezésétől...

EMBERTELEN BÁNÁSMÓD A SZOCIÁLIS OTTHONBAN

CIVILHETES BLOG
Szerző: KOVACSIK ÁGNES
2017.09.15.


Súlyos hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Szociális Központban: miután idén januárban az intézmény egyik épülete porig égett, szükségmegoldásként az otthon másik épületének korábbi közösségi helyiségeiben helyezték el a betegeket. - írja az mno.hu.

Az ombudsman hónapokkal a tűzeset után látogatott az intézménybe, de a betegek még ekkor is a rendkívül túlzsúfolt közösségi helyiségekben voltak elszállásolva, még a férfi- és a női gondozottakat sem különítették el egymástól.

A lapunk által megismert jelentés szerint az intézményben tapasztalt embertelen bánásmód és rossz higiénés körülmények miatt már korábban, 2016 őszén panaszbeadvánnyal fordult az otthon lakóinak egy csoportja Székely Lászlóhoz.

Levelükben azt írták, hogy az intézményben nagy a korrupció, a vezető beosztású munkatársak a saját javukra gazdálkodnak az intézmény vagyonával és javaival.

Jelezték továbbá, hogy ritkán van fürdetés, mosás és takarítás, ami különösen a nyári hőségben elviselhetetlen lakhatási körülményeket idéz elő, de az időjárástól függetlenül is elfogadhatatlan gyakorlat a kiszolgáltatott, magatehetetlen emberekkel szemben.

A lakókat feltűnően gyakran érő intézményi balesetekre is felhívták a biztos figyelmét.

Noha a visszásságokra irányuló intézményfenntartói ellenőrzés már tavaly decemberben lezárult, az elmúlt időszak tragédiái miatt az alapvető jogok biztosa ez év márciusában hivatalból vizsgálatot indított.

A 350 férőhelyes táplánypusztai intézményben számottevő kórházi kezelést nem igénylő pszichiátriai betegeket, értelmileg akadályozottakat, időskori demenciában szenvedőket és szenvedélybetegeket gondoznak. Az otthonhoz tartozó koroncó-zöldmajori telephelyen pedig 50 fogyatékkal élő beteget ápolnak.

Egy speciális megfigyelő részlege is van az intézménynek, ahol az átmenetileg súlyosan instabil pszichés magatartásuk miatt különös figyelemre igényt tartó ellátottakat gondozzák.

Az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező otthon több szempontból is aggályos a vizsgálat szerint. A gondozottak elhelyezését ugyan több épületben oldották meg, az ápolók nem látják be az intézmény teljes egészét: van olyan kerítésszakasz, amelyet egyáltalán nem tudnak szemmel tartani...

LELKI BETEGSÉG ÉS TÁRSADALOM - LELKI BETEG TÁRSADALOM?

SPANYOLVIASZ BLOG
Szerző: Mayer Máté
2017.09.15.


...Mennyire egészséges a mai magyar társadalom?

A példa kedvéért vegyük sorra kis hazánk állapotát. Ha a lelki betegséget, mint mutatószámot vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy egyidejűleg a lakosság nagyjából 20-40 százaléka szenved valamilyen lelki betegségtől – a legtöbben szorongásos zavartól, hangulatzavartól és/vagy valamilyen függőségtől –, aszerint, hogy milyen statisztikákat veszünk alapul. Mivel pszichiáterhez, vagy pszichológushoz fordulni sok helyen még mindig szégyenletes dolog, ezért az egészségügybe bekerült betegek száma igen pontatlan adat – pláne, hogy aki teheti, inkább magánrendelésen keres segítséget, így nem is kerül be ezekbe a statisztikákba. Ha azt vizsgáljuk meg, hogy hányan szednek olyan gyógyszereket, amik pszichés zavarok tüneti enyhítésére használatosak, illetve hányan kezelik magukat alkohollal, vagy drogokkal, akkor meg azok a személyek maradnak ki, akik kizárólag pszichoterápiával, vagy valamilyen alternatív gyógyászati irányzattal próbálják orvosolni a nehézséget. Amennyiben viszont mindhárom irányból közelítünk és esetleg mellé vesszük az öngyilkossági statisztikát, a hajléktalanok számára vonatkozó adatokat és a kriminalisztikai statisztikát is – hisz aki az utcán él, vagy törvényt szeg, a legtöbb esetben mentálisan sem egészséges, de erről majd később – akkor már egészen jó közelítést kapunk.

Anno az egyetemen, már nem emlékszem, melyik tankönyvben, de találkoztam olyan adattal is, hogy a fejlett nyugati országokban szinte mindenki szenved élete során hosszabb-rövidebb ideig szorongásos tünetektől, vagy a hangulatzavar valamelyik formájától. Tehát ha épp most nem is beteg, jó eséllyel az volt, vagy az lesz. Ebből pedig az következik, hogy az ipari társadalmak vagy nagymértékben betegek, diszfunkcionálisak, vagy ez az egyéni élet természetes része, a személyiségfejlődéshez szükséges és elég csak azokra az emberekre koncentrálni a társadalom megítélésénél, akik tartósan ragadnak benne ilyen állapotokban.

A magam részéről egy kombinált megközelítést tartok a legszerencsésebbnek, értem ezalatt, hogy fontosnak tartom annak a vizsgálatát is, hogy a fogyasztói társadalom hogyan jutott oda, hogy szorongóvá és/vagy hangulatzavarossá teszi a tagjai jelentős részét, másfelől a nyugati társadalmakat egymáshoz viszonyítva az is kirajzolódik, hogy közülük melyek működnek élhetőbben és melyek diszfunkcionálisabban.

Úgy látom, hogy a ’70-es évek második felétől–a ’80-as évek elejétől, mikor sok nyugati ország politikájában a neokonzervativizmus és a neoliberalizmus került előtérbe és az új vezetők úgy döntöttek, hogy leszámolnak a jóléti állam eszméjével – lásd pl. Margaret Thatchert, vagy Ronald Reagant – a szolidaritás, mint érték is háttérbe szorult, míg a skandináv államokban továbbra is fontos érték maradt. E két út eredményeit nézve azután jól látszik, hogy az északi országok polgárai ma jóval elégedettebbek az életükkel, összességében pszichésen jobb állapotban vannak és az oktatási rendszerük mindenki másnál sikeresebbnek tűnik az összehasonlító vizsgálatokban, míg a piacpártibb államok mindkét szempontból lemaradóban vannak. Hazánk a rendszerváltás után ez utóbbiakhoz csatlakozott, megspékelve poszt-szocialista örökségünk megannyi sajátosságával.

Ha pedig kizárólag a többi, hozzánk hasonló úton járó állammal vetjük össze a magyar adatokat, akkor úgy tűnik, hogy akár a fent említett statisztikákat, akár az elégedettségi mutatókat vizsgáljuk, Magyarország a többi piacpárti országhoz képest is jellemzően az alsó harmadban van lelki egészség tekintetében.

De a pszichés állapothoz más oldalról is közelíthetünk. Egy társadalomról nem csak az mond el sokat, hogy milyen arányban betegszenek meg a tagjai, de az is, hogy azután mit kezd ezekkel az emberekkel...

ZÜFEC AVAGY HOGYAN ÉLJÜK TÚL MAGYARORSZÁGOT

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2017.09.15.


... Ha nem lenne Vidnyánszky, akit a rezsim rajongott túl, és nem lenne Alföldi, akit a rezsim ellenzéke rajongott túl, akkor ez az előadás akár Moszkvában is játszódhatna. Ha nem lett volna az a kaposvári egyetemből, meg lassan az összes többiből, ami lett, ha nem Lévai Anikó és vacsorapartnerei döntenék el, hogy ki melyik színház igazgatója, ha ez az ország nem lenne annyira "érdekes"( értsd elviselhetetlen), akkor ezek a srácok nem válthatnának meg semmit. Annyira egyszerűen nem jók. Vagy inkább, annyira nem lehetnének jók, nem kényszerítené ki belőlük ezt a világ. 

Nem tudom mi maradna a túlrajongásokból egy normális magyar világban, ahol a dolgok a maguk szomorú természetességükben jók vagy rosszak. Félek, ez soha nem is fog kiderülni.

NAGYON BETEG A MAGYAR ALBÉRLETPIAC, DE KÜLFÖLDI PÉLDÁK MUTATJÁK, HOGYAN LEHETNE KÖNNYEN SEGÍTENI RAJTA

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.09.15.


Ha az ember nem ferencvárosi fideszes képviselő rokona vagy ismerőse, akkor az utóbbi években bizony egyre nehezebben tud lakáshoz jutni Magyarországon. Nem csak vásárlásról van szó: ott, ahol ma jó munkahelyek vagy normális iskolák vannak, családi segítség nélkül egy fiatalnak lehetetlen saját ingatlanhoz jutnia. 

Önmagában ez még nem lenne rendkívüli, sok országban van így. A gondok ott kezdődnek, hogy Magyarországon nagyon szűkösek a saját vásárláson túli alternatívák.

Hasonlóan a legtöbb környékbeli országhoz, Magyarországon is nagyon magas a saját lakásban elők aránya: a magyar lakosság 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él. És bár ez az adat elsőre még jól is hangozhat, valójában sokak számára súlyos terhet, és nem biztos alapot jelent. Ezeknek a saját ingatlanoknak egy jelentős hányada van olyan településen, ahonnan a tulajdonos munka vagy iskola miatt már költözne tovább, de eladhatatlan az ingatlana.

Probléma az is, hogy a szűkebb becslések szerint is több százezren élnek rossz minőségű otthonokban, és sokan küzdenek azzal, hogy mivel nincs megfelelő keresetük, nem hitelképesek, azonban az állam a saját lakás megvásárlásán kívül más módját nem támogatja az otthonteremtésnek. Ismerni bőven arról is történeteket, hogy valakiből úgy lesz hajléktalan, hogy válás után elveszítette a lakhatást. És a problémákat még hosszan lehetne sorolni.

Ezekre a problémákra reflektálva indított tavaly kampányt a Habitat for Humanity Magyarország, amiről most egy honlapjukról is elérhető kötetben foglalták össze a legfontosabb tanulságokat és vetettek fel könnyen megléphető beavatkozási lehetőségeket is...

ÖKÖRSÜTÉS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.09.15.


Az MSZP is tartott frakcióülést, láthatólag komolyan veszi magát, mint a rendszerváltás idején Thürmer Gyula, aki Központi Bizottság mellett Politikai Bizottságot is létrehozott, hogy pártszerűen tudjon eleget tenni a pártutasításnak, melyet valószínűleg a vadonatúj MSZP akkori vezetőitől kapott.
A frakcióülésen természetesen a fő probléma Gyurcsány volt, akivel kapcsolatban Botka elmondta, hogy még nem telt el elég idő, hogy az MSZP-ben hozzászokjanak a Gyurcsány-nélküliség gondolatához.
Hát igen, vagy tíz éve ez a helyzet, én meg érdekes kísérletnek tartanám megnézni, párttársai hány év alatt szoknak hozzá a Botka-nélküliség gondolatához.
Ha belegondolunk, az előd-megváltó Mesterházy Attila népszerűsége is igen hamar eltűnt, mint a büdösség, ő sem tűnik úgy, hogy maradandóbb figurája lenne pártjának.
Ahogy elnézem, a legtöbbet akkor hozná az ország konyhájára, ha kilóra kimérnék.

Hócipőm tele van ezzel a görcsös idiótasággal, miszerint nem elég Orbán ellen harcolni, mellette kell még kis küzdelem a demokratikus táboron belül is.
Nem érdekel, hogy Botka hogy élte meg a pártszakadást, nem érdekel, hogy miféle kisebbségi érzésből fakadó előítéletei vannak Gyurcsánnyal kapcsolatban, milyen kisszerű gyűlölködések és féltékenységek motiválják - egy dolog érdekel, hogy előre viszi-e a demokraták ügyét, vagy hátráltatja.
Jelenleg úgy néz ki, hogy hátráltatja, még ha a Botka-fartő kimérését gátolja is a környékén gyülekező megélhetésiek (ellenzéknek lenni sem rossz..) bánatos csoportja...

MI AZ, AMI RETTENTŐEN HIÁNYZOTT A NEMZETNEK ÉS MOST MEGKAPJUK

B1 BLOG
Szerző: Konok Péter
2017.09.15.


Marsallbotot vesz a kormány potom 54 millióért, és persze nem akarok demagóg lenni, nem számolom át az árát lélegeztetőgépekre, vagy menekültszállókra, bár nem igazán értem, mitől lenne demagógia, ha például kiszámolom, hogy egy ilyen csicsás rudacs árából hány éhező gyerek lakhatott volna jól (hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni, stb.)

Ez részint számtan, részint józan ész, meg minimális társadalmi tudat. Többségünk azért nem komplett szociopata. Demagógia az, ha stadionokat építünk, büszkén, Gripenekkel-papokkal, nemzetiszín pompomlányokkal avatjuk, folyamatosan a „népért” meg a „nemzetért” rikolt az arcunk, miközben például gyerekek éheznek (szilikózisos betegek fuldokolnak).
Demagógia az, hogy nem adunk segélyt a szegényeknek, mert „úgyis csak piára költik”, a pénzt pedig jacuzzikra, VIP-kórtermekre, puccos palotákra és más hasonlókra költjük. Meg persze piára, mert száraz torokkal nehéz szónokolni. Persze lehet, hogy csak demagóg vagyok, és irigy, mert száraz a torkom.
De most nem erről akartam írni, dugják oda a marsallbotjukat, ahová szerintem való(nem, nem arra gondoltam, hogy minden katona hátizsákjába...). A marsallbot-biznisz indoklásában szerepel egy remek fordulat: „hiánypótló emlék”. Hogy, ugye, azért kell ez a marsallbot, mert ilyen még nincs nekik. Igényük viszont lenne rá. Történész vagyok, érzékeny az emlékekre, de a „hiánypótló emlékről” mégis azt gondolom, inkább pszichológiai kategória: nevéhez illően olyan emlék, ami hiányt pótol: annak az emléke, ami nem történt meg, de milyen marha jó lett volna, ha megtörténik. Pótemlék, mondhatni. „Hiánypótló emlék” lehetne például az a dokumentum, amelyen I. Szulejmán szultán (akit ezek után csak Lúzer Szulejmán néven emlegettek volna a török források) aláírja a feltétel nélküli megadást, miután Mohácsnál parádésan legyőzték a magyar seregek, vállalja, hogy eltakarodik Európából, felveszi a keresztény hitet, és szent remetének áll Máriabesnyőn. Vagy „hiánypótló emlék” lehetne I. Lajos, Kossuth-házi magyar császár és osztrák király koronázási beszéde 1850-ből, amiről az orosz követ számol be a cárnak, megspékelve a figyelmeztetéssel: jó lenne gyorsan szövetséget kötni az új magyar-osztrák szuperhatalommal, mert Anglia és Franciaország már azt tervezi, hogy tagállamként felvételét kéri a Monarchiába. De lehetne „hiánypótló emlék” arról is, hogy a magyarok miként fordultak szembe a náci Németországgal a második világháborúban (könnyű volt nekik, hiszen már az elsőben is a győztes oldalon álltak, így jelentős területeket szereztek Romániától, Lengyelországtól, valamint a Szerb Királyságtól - Ausztriától csak azért nem, mert 1867 után Ausztria bizonyos Franz Deák gubernátor vezetésével Magyarország egyik kormányzósága lett, számos addigi afrikai, latin-amerikai és óceániai magyar gyarmattal, valamint a korábbi Kalifornia állammal együtt), miközben keleti arcvonalán ügyesen feltartóztatja és az Uralig szorítja vissza az előretörő Szovjetuniót. Lehetnének „hiánypótló emlékek” az elmúlt néhány évből is: jóllakott gyerekekről, magyar űrállomásról, gazdasági sikerekről, dús erdőkről, füves parkokról, egy emberi, szolidáris Magyarországról, amelyben élni jó...

HA MINDENKI KUSSOLNA ÉS SZÓ NÉLKÜL TŰRNÉ A TŰRHETETLENT

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Lázár Gergő
2017.09.15.


"Néhány szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán az egyetemen azt mondta, húha, a sajtó mond valamit, hű, most itt a lehetőség."

(A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán szavai azokhoz, akik nem értenek egyet a Putyinnak adományozott díszpolgári címmel.)

Ettől erősebb bevezetőt még hosszas gondolkodás után sem hozhattam volna össze. Egy egykor neves egyetem rektora ezt a stílust engedte meg magának azokkal szemben, akik nem értettek egyet a Debreceni Egyetem döntésével. Mindenki hülye és fogalmatlan, aki nem ért egyet az egyetem „független” vezetésével, ugyanis ők mindent jobban tudnak, lévén ők vezetik az egyetemet. Hát kurvára nem, kedves Szilvássy úr, ugyanis a magyar társadalom döntő többsége mellett az egyetem több tanszéke is elhatárolódott a döntéstől, elhibázottnak vélve azt.

Szilvássy Zoltán, aki legalább annyira független, mint a 888.hu, vagy a PestiSrácok nevű szenny, ezt valahogy mégis elfelejti. Még 2013 áprilisában úgy kapta meg az egyetem rektori pozícióját, hogy az indulók közül messze ő kapta a legkevesebb szavazatot. Az Amerikai Népszava akkori cikke alapján kiderült, már Szilvássy pályázatának szenátusi szavazásra bocsátása is kérdéses volt, ugyanis a többség kizárásra ítélte volna azt. De gond egy szál sem, ugyanis az ülést vezető centrumelnök, Nagy János mégis szavazásra érdemesnek ítélte Szilvássy pályázatát. Később, mit ad isten, Nagy János díszpolgári címet szerzett, de biztosan itt is csak véletlen egybeesésről van szó.

Úgy néz ki, itt volt az idő arra, hogy Szilvássy rászolgáljon a belé vetett bizalomra, és megmutassa, miért is került ő a rektori székbe és nem az egyetem által favorizált Parragh György. Miért is kellett Kósa Lajos személyes közbenjárása ahhoz, hogy az egyébként egyetemi szinten, sőt, a városvezetés által is elutasított Szilvássy kerüljön pozícióba. Az új rektor megválasztása feszültséget szült, melyet a hallgatóknak, valamint a HÖOK-nak adott kedvezményekkel próbáltak csillapítani. Ez a terv idővel be is vált, a Debreceni Egyetem pedig lassan, de elfogadta a politikai döntést...

MONDD MEG ORBÁNNAK, HOGY A SZEGÉNYSÉG NEM BŰN

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.09.15. 


Most már csak az a kérdés, hogy kik azok, akik vitték valamire. Netán azok, akiknek 1200 dolláros Louis Vuitton táskájuk van, meg Artemy nevű, csodaszép jachtjuk vagy akik svábhegyi lakást tudtak vásárolni 10 éves gyermeküknek, vagy akik nem egész egy esztendő alatt 600 millió baráti kölcsön szétosztására voltak képesek. 

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem”– mondta egykoron a süllyedő hajót lassan elhagyni készülő miniszter.

A senkit nem hagyunk az út szélén vakítása, és akinek semmije sincs lázári eszmei mondanivalója, meg a tarlósi emberlomtalanítás az alaptörvénybe való beemeléssel együtt igazolják, hogy az orbáni nemzeti együttműködés helyett a hajléktalanok országa lettünk Európában!

Valamikor az átkosban, a megboldogult kmk-s korszakban, amikor a közveszélyes munkakerülés miatt előállítottak embereket, amikor női és férfi munkásszállókon húzták meg magukat a saját tulajdonú fedél nélküliek, akkor sem voltak koldusok, vagy őket istápoló szociális munkások annyian, mint most...

BALOG ZOLTÁN A SZEGÉNYEKET ÉS A ROMÁKAT HIBÁZTATJA AZ EGÉSZSÉGÜGY PROBLÉMÁIÉRT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.09.15.


Hogy mégis mit gondol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a romákról, afelől nem sok kétségünk van, miután nem is olyan régen kifejtette, hogy nincs még eldöntve, a határon túli magyarul beszélő cigányság „tehertétel-e vagy erőforrás”. Így persze már az sem igazán meglepő, hogy az erőforrásminiszter a határon belüli cigányságot is hasonló módon kezeli. Inkább, mint hogy beismerje a felügyeletére bízott ágazatok hiányosságait.

A magyar egészségügy világszínvonalú – ezt pedig Kövér Lászlótól tudjuk. Olyannyira, hogy Magyarországon körülbelül 32 ezer ember halála lett volna megelőzhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer, és hatékonyabb a népegészségügy. Ez több mint a negyede az összes halálesetnek – vagyis ha egyszerűbben akarjuk mondani, minden negyedik ember életben maradt volna, ha nem rohad szét az egész rendszer.

Felelőse ennek a döbbenetes hanyagságnak persze nincsen, hogy is volna, ha világszínvonalú egészségügyről beszélünk?

Szinte borítékolható volt, hogy előbb-utóbb azért lesz magyarázata ennek az ellentmondásnak. Bár Balog Zoltán miniszter általában nem érzi úgy, hogy fontos lenne kommentálnia a felügyeletére bízott ágazatokban (oktatás, egészségügy, szociális szféra, sport, egyházak, civilek, család, soroljuk még?) feszülő problémákat, arra azért valahogy mindig sikerül rámutatni, hogy valaki más felelős ezekért a bizonyos problémákért...

ORBÁN MAGÁT ZÁRJA KI, HA LESAJNÁLJA AZ UNIÓ SZABÁLYAIT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOG
Szerző: Szelestey
2017.09.15.



- Az Európai Néppárt elvárja, hogy ígéretének megfelelően a magyar kormányfő belenyugszik az Európai Bíróság ítéletébe

- Ha a visegrádi államok nem fogadják el Juncker kinyújtott kezét, ne csodálkozzanak, ha Európa kétsebességes lesz és ők a külső körön találják magukat

- Ha az EU pénzbírsággal sújtja Magyarországot és az nem fizet, az unió lefoglalhatja a területén lévő magyar állami ingatlanokat

Die Presse

Az európai konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője szerint Orbán Viktor legutóbb megígérte, hogy betartja az uniós játékszabályokat, és a Néppárt ebből indul ki. A kérdés úgy hangzott, miként lehetséges, hogy a Fidesz még mindig az ENP tagja, amikor a magyar kormányfő nem kíván eleget tenni az Európai Bíróság verdiktjének. Olyannyira nem, hogy Merkel igen élesen támadta emiatt. Weber hangsúlyozta, hogy nekik sem tetszik minden, ami Magyarországon történik. Orbán vitatható személyiség, aki szereti kipuhatolni, hol vannak a határok. Ha tiszteletben tartja a normákat, akkor része a közösségnek. Ám ha nem, akkor magát zárja ki. Rajta múlik. Viszont fontos, hogy 2015-ben, a menekültválságban a Néppárt álláspontját is képviselte, amikor arról volt szó, hogy meg kell védeni az EU külső határait. Azon kívül idáig mindig elfogadta a Bizottság előírásait, még ha idénként morogva is. De ez nagy különbség a lengyel kormányhoz képest. Varsó ugyanis még tárgyalni sem hajlandó Brüsszellel. A többsebességes Európáról szólva Weber kijelentette, hogy ha valaki nem akar csatlakozni a belső maghoz, akkor nyugodtan félreállhat, mint pl. Kaczynski. Senkit sem kényszerítenek, viszont az unióellenes erők nem is tartóztathatják fel az összefogás folyamatát.

Frankfurter Allgemeine Zeitung


Az Európai Parlament alelnöke úgy értékeli, hogy szerdai helyzetértékelő beszédével a Bizottság vezetője elsősorban a kelet-nyugati árkokat igyekezett eltüntetni. Graf Lambsdorff szerint a kelet-európaiak meg is értették, hogy Juncker kezet nyújtott nekik, jóllehet korábban azzal gyanúsították, hogy nem figyel oda az új tagokra. Arra a kérdésre, hogy OrbánViktor várhatóan mennyire lesz hajlandó beállni a vázolt összefogás mögé, a német liberális politikus úgy válaszolt, hogy ez nagy kérdés. Az ugyanis látnivaló, hogy Juncker a földrész keleti felét is be akarja venni a csónakba, politikai és kulturális értelemben egyaránt. Ha erre Orbán vagy mások azt mondják, hogy ez nekik nem felel meg, akkor utána nem panaszkodhatnak, ha jövőre, az unió helyzetéről elhangzó beszédben a kétsebességes Európáról hallanak. A magyar politikus elutasítja a menekültpolitikát, de a Valutaunió más tészta. Nem rombolhatja le az együttműködés minden területét. Azon kívül Graf Lambsdorff emlékeztet arra, hogy a magyar vezető határozottan elveti az ország kiválását az EU-ból...

ANGLIAI HATÁRÁTKELÉS VÁLLALKOZÓKÉNT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Gábor
2017.09.15.


Rengeteg poszt volt már arról, milyen munkavállalóként külföldre menni, ennél jóval kevesebben választják a vállalkozói utat. Nos, Gábor a kivételek közé tartozik. Írásából kiderül, miért éppen Nagy-Britanniát választotta, és még arra is fény derül, hogy jönnek ehhez a csehek. Nem akármilyen kanyarok következnek!

„Az én bejegyzésem kicsit más, mint az eddig itt olvasottak. Egy vállalkozás áttelepítésének 3 éves történetét foglalnám össze. Nagyon sok információt kaptam itt a blogon évek alatt, gondoltam hátha érdekelhet valakit, hogy hogy néz ki a határátkelés vállalkozási oldalról. És talán valaki hasznosítani tud valamit belőle.

Magamról annyit, hogy 50 felé vagyok, világ életemben vállalkozó voltam ennek minden előnyével, hátrányával, sikerével, és természetesen kudarcával. A 2008-as válság után visszavonultam és mint általában az egykori vállalatvezetők szoktak, tanácsadóvá lettem. Ez abból adódik, hogy a volt partnerek még néhány dologban számítanak az emberre, a felhalmozott tudásra, tapasztalatra, információra, de számlaképesen.

Három éve már tisztán láttam, hogy Magyarország az én szemszögemből messze nem arra halad, amire anno ’89-ben vágytam, hittem. Itt most sok mindent írhatnék, hogy mi nem tetszett itthon, de az egy másik, és nagyon hosszú poszt lenne.

Merre tovább?

Szerencsémre üzleti partnereim főleg külföldiek, ezért egy már meglévő piaccal rendelkező tevékenységet kellett áttelepíteni. Itt jött a kérdés, hogy hova. Svájc? Hollandia? Franciaország? Egyesült Királyság?

A svájci vállalkozói világ kiváló, de iszonyúan nagyok a terhek, és nem túl befogadó a nemzet még az olasz régióban sem. Hollandia befogadóbb, és a nyelvük is megtanulható, de én úgy láttam, hogy néhány kellemetlen emberi tulajdonságukban hasonlóak az itthon tapasztaltakhoz.

Bretagne nagyon tetszett, és kedvesek voltak az emberek is, de a francia nyelvet soha sem tudnám elsajátítani, pláne nem vállalkozói szinten. Hosszas gondolkodás és terepszemlék után az Egyesült Királyság mellet döntöttem. Vállalkozásbarát környezete, a nyelv és nem elhanyagolhatóan időjárása miatt. (Igen, én szeretem.)

2014-et végét írtunk ekkor. Nos, eldöntöttem meddig működtetem a magyar cégemet, kifuttattam a meglévő megrendeléseket, de újakra ezzel a céggel már nem szerződtem..."

AZ "ORBÁN-TERVRŐL" RENDEZNEK "NEMZETKÖZI KONZULTÁCIÓT"

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.09.14.


Minden diktatúrának ellenségre és bűnbakra van szüksége. Demokráciák nem gyártanak ellenségképet, nem tesznek meg senkit bűnbakká. Ahol bűnbak van, ott diktatúra is van. A bűnbak legfontosabb tulajdonsága az, hogy ártatlan. Mások bűneit pakolják rá, és a más bűnei miatt bűnhődik.

Soros György Orbán bűnbakja. Orbán bűneit kell elvinnie a pusztába. Orbán mesterségesen idézte elő a menekültválságot, ahogy azt Angela Merkel nagyon helyesen megmondta. Nem lenne menekültprobléma Magyarországon Orbán nélkül. A problémát, amely Magyarország uniós tagságának végét is jelentheti, Orbán hozta létre.

Orbán senkit nem védett meg a menekültektől, különösen nem Európát, amely tiszeletben tartja a menekültek jogait. Magyarországot soha nem is fenyegették a menekültek, az első perctől kezdve nem akart Magyarországon maradni senki. Ez a tisztánlátásukat dicséri.

Orbán mesterségesen hozta létre a Keleti-pályaudvarnál a katasztrofális állapotokat, és ki akart provokálni a röszkeihez hasonló összecsapást. Mivel a menekültek tisztességesebb és korrektebbek voltak, mint ő, ezt az összecsapást mindenféle provokáció ellenére sem tudta kierőszakolni. Túljártak az eszén. Röszkénél a rohamrendőrökkel tőrbe csalták őket.

Eközben lábbal tapossák a nemzetközi jogot, az emberi méltóságot és az emberi jogokat, amelyeket ma már a magyar közvélemény jelentős része is éppen úgy megvet és liberális elhajlásnak tart, mint Orbán. Az Indexen Földes András kiváló riportjai megmutatják, hogy milyen embertelen és kegyetlen bánásódban részesülnek a menekülők.

Orbán nélkül a hatóság csak megvizsgálná azok menedékkérelmét, akik a magyar határhoz érkeznek. A valódi menekültek menekültstátuszt kapnának, és letelepednének valahol az Unió területén, míg a nem menekült bevándorlók kérelmét visszautasítanák, kitoloncolnák, ahogy az EU többi országa is teszi.

Magyarországon azért kell börtönbe zárni a menekülteket, hogy bűnözőnek látszanak. Ez az “Orbán-terv” része. Soros Györgyre azért van szükség, hogy legyen bűnbak, akit lehet gyűlölni és okolni. Az “Orbán-terv” arra irányul, hogy fenntartsa a fenyegetettség látszatát, és a fenyegetéssel szembeni védekezés legitimálja a nyílt diktatúra bevezetését...

SAJNOS NEM CSAK SZIJJÁRTÓ HAZUG, HISZTIS KÚTFEJÉTŐL BŰZLIK AZ EGÉSZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.09.14.


Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!
– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter remekbe szabott szavai ezek, amelyeknek kíséretében néhány nappal ezelőtt jól kikérte magának még a feltételezést is, hogy a Magyarországra becsordogált mintegy 7 millió mocskos azeri dollárnak bármi köze lenne a demokratikusan megválasztott, kormánypártnak csúfolt gittegylethez.

Lehet, hogy a jó asszonyként mindent megbocsátó narisárga szurkolók elfelejtették már, ezért röviden összefoglalom: ez az a világraszóló botrány, amelynek főszereplői Azerbajdzsán korrupt-despota vezetői, akik lefizettek hozzájuk hasonló korrupt, erkölcstelen európai politikusokat és újságírókat egy közel 3 milliárd dolláros titkos pénzügyi alap révén.

A megvesztegetés célja az volt, hogy az Ilham Aliyev azeri diktátor pajtás (= Orbán Viktor egyik ragyogó példaképe az illiberális sikerekben) személye és rezsimje elleni kritikákat elkenjék, és az olajdiktatúra pozitív képét fessék a világban. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy 2012-ben – amikor ebből a mintegy 3 milliárd dollárból 7 millió dollár egy magyar offshore cég bankszámláján landolt – történt az is, hogy a magyar kormány kiadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost. Aki egy örmény katonát gyilkolt meg Budapesten, az azeri diktatúra meg azonnal szabadon engedte és hősként ünnepelte.

No, mivel Péter csatár toppantgatások kíséretében azt visította, hogy ennek a két ügynek semmi köze egymáshoz, ergo mindenki sumák, aki bűncselekményt feltételez a magyar kormánnyal összefüggésben, végképp érthetetlen számomra, hogy a Fidesz 12 darab EP-képviselője (a kormányváltásra készülő jobbikosokkal karöltve – 3 darab EP-képviselő) miért próbálta megakadályozni (enyhe vigasz: nem jött össze) a tegnapi szent napon, hogy az Európai Unió vizsgálja ezt a méretes korrupciós ügyet, amelynek részeként – nem lehet elégszer hangsúlyozni – Magyarországra is érkezett egy kis töredék azokból a mocskos kenőpénzekből...

ITT OLVASHATÓ

HORVÁTH ANDRÁS: ÉS MÉG MINDIG SZABADLÁBON - VELENCÉN

CIVILHETES BLOG
Szerző: Horváth András
2017.09.14.



A NAV egykori munkatársa a választási esélyeket latolgatta a Facebook-ján...

...Pontosan tudjuk mi lesz, ha harmadszor is nyernek. S ha ez az elmebeteg kommandó ezt meg is valósítja, az a mi felelősségünk is lesz. Pedig azok, akik ezt a szánalmas hazugság-maszlagot be is veszik (vagy úgy tesznek, mintha bevennék) a primitív és közpénz százmilliárdokat felemésztő kormánypropaganda ellenére 7 hónap múlva sem lesznek többen, mint 2,2 millióan. Szemben úgy 3,5 millióval. Ehhez képest kutya nehéz lesz.