2021. június 7., hétfő

KARÁCSONY A KÍNAI NAGYKÖVETSÉGNEK: NEM A KÍNAI EMBEREK, HANEM MAGYARORSZÁG SUNYI KIÁRUSÍTÁSA ELLEN KÜZDÜNK

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2021.06.07.



„Tudomásul veszem, ha a kínai követség sajtószóvivője a belügyeikbe való beavatkozásnak veszi, ha olyan szavakat használok, mint »demokrácia«️, »jogállam«️, »emberi jogok«️. De mivel én ezekben hiszek, ezeket fogom használni ezután is”


– válaszolta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely a kínai nagykövetségnek, amely üzent neki a Fudan Egyetem felépítése ellen tiltakozó szombati tüntetés után, amelyről itt láthatja videónkat:...


A MAGYAR ELLENZÉKET SEGÍTI A MINDEN APRÓSÁGÉRT ODACSAPÓ KÍNAI DIPLOMÁCIA

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.06.07.


Komoly belpolitikai hatása lett a Fudan-beruházás kapcsán indított ellenzéki politikai kampánynak. A hétvégén a kormány visszakozott egy jó nagyot: Gulyás Gergely azt mondta, a budapestiek majd népszavazáson dönthetnek arról, hogy akarják-e a kínai egyetemi gigaberuházást. Gulyás szerint a népszavazásra akkor kerülhet sor, amikor már

meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Ide mostantól számított másfél év alatt eljuthatunk.

A népszavazás belengetése, de csak a távoli jövőre, jóval a 2022 tavaszi választások utánra, nyilvánvalóan időhúzás a kormány részéről. De így is látványos, hogy az ellenzék lépésre tudta kényszeríteni a kormányt egy olyan ügyben, amit Orbán Viktor szeretett volna gyorsan lezárni és túllépni rajta...

ENNÉL ÉRTÉKESEBB TELKET NEHÉZ LETT VOLNA FELAJÁNLANI KÍNÁNAK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2021.06.07.


Még ha csak kommunikációs trükk is a kormány vasárnapi irányváltása Fudan-ügyben, az azért látszik: a témával és az arra rászervezett szombati tüntetéssel az ellenzék hosszú idő után tudta átvenni a politikai témameghatározást. A Fudan Egyetem ügye azonban nemcsak felsőoktatási, szuverenitási és eladósodási kérdés, hanem Budapest fejlődésének irányát is meghatározza: a rozsdaövezet legértékesebb vízparti részéről van szó, olyan területről, amely valóban páratlan adottságokkal rendelkezik. Ezt a telket a magyar állam közpénzből vásárolta vissza, hogy most juttatásként átadja a kínai egyetemet menedzselő alapítványnak. Míg a korábbi Diákváros-terv garantálta volna a kiemelkedően értékes Nagyvásártelep megmentését és a terület értékeit kiemelő hasznosítást, a kínaiak által diktált jövőről egyelőre csak sejtéseink lehetnek. Mutatjuk, mi a Fudan-vita tétje városfejlesztési szempontból...

ORBÁN BUKÁSA UTÁN BUKIK A VÁRBELI REZIDENCIA IS

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.06.07.


Legalábbis ez derült ki abból a körkérdésünkből, amit az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek tettünk fel. A válaszok nagy része borítékolható volt, de beérkezett egy meglepetésválasz is.


Az immár teljesnek látszó miniszterelnök-jelölti listán szereplő indulóktól arra a kérdésre kerestük a választ, hogy megválasztásuk esetén milyen jövőt terveznek a volt Karmelita kolostorban kialakított kormányfői apparátusnak. Továbbra is fenntartanák miniszterelnöki rezidenciának vagy sem?
...

KÖZÖS JÖVŐ

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.06.06.


Nemrég elengedtem a roma érdekvédelem területét, írtam már erről, túl sok konfrontációt okozott nekem, minden szinten és mindenkivel. Bár korábban harciasan kiálltam én is ezért, igazából sosem az volt nekem a kérdés a gyerekszegénység elleni munkában, hogy valaki cigány-e vagy sem. Az évek során egyre biztosabban láttam, hogy amiben én megoldást tudok találni, az nem az etnikai megközelítés, hanem a szocializáció területén van.

Etnikai vonalon plusz érdekek jelennek meg, és ezekhez már nem bírok kapcsolódni. Túl sok az ellentmondás nekem ebben, a rendszeren belül és kívül is megjelenő érdekekhez olyan szerepek kötődnek, amelyekkel nem akarok már folyamatosan ütközni. Fel kell tudni ismerni az embernek, mire lehet hatása és mire nem. És hatékonyabbnak érzem a munkát a gyerekekért, a generációs szegénység megtöréséért, a szocializációs minták új életstratégiát lehetővé tevő átalakításáért, a rendszer esélykiegyenlítő szerepének visszaállításáért.

Persze nem tudom megkerülni sosem az etnikai vonalat, hiszen a generációs szegénységben élő családok zöme tagadhatatlanul roma. De a terepen dolgozva is könnyebb az ügy képviselete, ha az ember nem arra fókuszál, ki, milyen etnikumhoz tartozónak érzi, vagy vallja magát. Nagyon sokszor megtapasztalom azt, hogyha ebből indulunk ki, ez a felütése a dolognak, akkor etnicizálódik egy sor olyan probléma is, ahol egyébként ennek semmi helye. Csak bonyolítja a megoldáskeresést.

Pár hónapja egy furcsa mondat hangzott el az egyik, egyébként roma férfitól, ami azóta sem hagy nyugodni. A kollégáim jártak náluk, az egyik települési “körút” alatt, a gyerekek révén vagyunk kapcsolatban, és tudtuk azt is, lakásfelújításban vannak. A férfi épp ezen dolgozott akkor is, és büszkén invitálta be a kollégáimat: “Be lehet ám jönni… meg lehet nézni. Glettelek, festek most is. Már három helyiség magyaros. Már csak kettő cigányos.”

Az emberben ez a pár mondat sok gondolatot elindít. Egyrészt, hogy mi neki a “magyaros”, és mi a “cigányos”. Egyértelmű a válasz, hiszen láttuk, a “magyaros” a rendezett, a “cigányos” nem az. Benne van ebben az összes szólás, amit átörökítettünk, a “cigányútra ment”-től a “cigánymunka” degradáló kifejezéséig. A “cigány” az a nem jó, a “magyar” ezzel szemben igen. És különösen elgondolkodtató ezt egy roma embertől hallani. Benne van egy szomorú beolvadás igénye egy másféle kultúrába, megfelelve a többségi elvárásnak.

De vajon ez-e a többség elvárása? Hol kezdődik el a “nekem is van cigány ismerősöm, és jól megvagyok vele…. de ő nem “olyan” cigány” típusú vélekedés? Mennyi ebben a környezet, a szocializáció és mennyi az identitás, mint tartalom?

Egészen biztos vagyok abban, hogy nem ezen a vonalon kellene keresni az integráció lehetőségét. A rendezett, tiszta környezetnek pl. nem kellene ebbe az identitást meghatározó fogalom-rendszerbe tartoznia. Amikor valaki azt mondja, “nem olyan cigány”, hanem más, olyan, amit ő, a többségi társadalom részeként el tud fogadni, az számára azt jelenti, hogy a külső, a környezeti jegyek (és itt nem a rasszjegyekre gondolok) azonosak az ő értékrendjével, illetve azt, hogy tanul, és megfelelő munkavállalói kompetenciákkal bírva dolgozik az illető. Általában ezek az érvek vannak azok mellett a nem “olyan” cigányok mellett, akiket el tudnak fogadni.

Amit a leszakadó térségekben látunk, abból nagyon nehéz kibogozni, hogy mi a roma identitáshoz, és mi a szegénységhez kötődő elem. Ráadásul ez mind torzul tovább a modern korral, annak összes hatásával, ami rájuk is éppúgy hat, mint mindannyiunkra. A múltkor azt mondta nekem valaki, mikor erről beszélgettünk: “azért ne állítsd már, hogy egy roma szegény és egy nem roma szegény ugyanolyan…” Nyilván ezt nem állítom. Csak több olyan elemet látok a szegénységben szocializálódás miatt, ami gátolja az integrációt, mint a roma identitás miatt, már ahol ez egyáltalán még határozottan fellelhető formában van jelen.

Mert ahogy telik az idő, és szegényednek el nem cigány családok is, ahogy egyre több a vegyes házasság, és a leszakadó térségekben élők közül sokan már nem tudják azt sem, melyik roma etnikumhoz, a romungró, vagy oláh cigány csoporthoz tartoznak-e, világosan mutatja, hogy a generációs szegénységet nem lehet egy az egyben a roma kérdéssel azonosítani. És az is látszik számomra már rég, hogy nem lehet kívülről, nem cigányok segítségével roma identitást építeni náluk, mert abból nem születik egészséges dolog. Viszont sok helyen nincs már olyan kulturális kapaszkodó, amire ők maguk tudnának építeni. Ezekből sokat épp a nyomorúság amortizált le. Afféle egységes roma kultúra meg, illetve annak a szegregátumokig leérő hatása szintén nincs meg, sem a rendszeren, sem azon kívül.

Sokat töprengek ezen, a megoldást keresve, ami közelről korántsem olyan egyszerű, mint távolról. Próbálom megérteni a családok viszonyulását az identitáshoz, az érdekeiket a lépéseik mögött, mikor azt mondják “lehúzatom magam a cigánylistáról”, vagy épp azzal térnek ki a felelősség alól, hogy “mi cigányok ilyenek vagyunk”. Figyelem és hallgatom a másik oldal kirekesztő mondatait is, hogy értsem, miként lehetne ebben az egészben közös nevezőre jutni.

A kezdetektől azt mondom, az integrációhoz (inklúzióhoz, vagy roma emancipációhoz) mindkét fél tudása, akarata kell. De egyre biztosabban látom azt is, hogy ennek egyensúlyban kell lennie. Nem lehet túltolni egyik irányban sem. Nem lehet egyik oldalnak sem nagyobb elvárást támasztani a másik felé. Mindkét fél álláspontjában egy közös “igazságosság” érzéséig kellene eljutni. A történelmi távlatokban is értelmezett kirekesztésből úgy tűnik, nem tudunk társadalmi befogadást építeni. Akkor talán meg kellene próbálnunk a mai életre építeni. Belegondolva persze a miértekbe. Mindkét oldalról. A kirekesztés éppúgy átöröklődő szocializáció, mint a szegénység megannyi területe. De ha azt nem próbáljuk meg értelmezni, csak az egyik oldalt toljuk, nem fogunk eleget tudni a kedvező helyzet kialakításához.

De ehhez egy más társadalmi-politikai légkör kellene. Amiben nem hergelik egymás ellen az embereket, és amiben egy közös vezérvonal mentén mindkét oldal képes elindulni egy befogadó társadalom felé. Ahol lehet beszélni arról őszintén, milyen problémákat találunk. Ahol a politikának nem csak a választások idején, mindig átmenetileg lesz érdekes a cigányság. Ahol az oktatási szegregáció ellen, és nem annak megerősítésén dolgozik a döntéshozói szint. Ha felzárkózásban nem az elfolyt pénzösszegek lennének az egyetlen mérhető adat, hanem a beépülő változások.

Ha együtt akarnánk végre. Nem etnicizálva problémákat ott, ahol nincs helye. Ha csak simán embernek tekintenénk egymást. Akkor talán nem merülne fel sem kérdésként, sem kategóriaként, egyik oldalon sem, hogy a cigány is magyar.

BEJÁRTA A FÉL VILÁGOT A SZOMBATI ELLENZÉKI TÜNTETÉS HÍRE ÉS ORBÁN KÍNA-POLITIKÁJA - A KLUNRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.06.07.


A kínai Fudan egyetem Budapestre tervezett kampusza elleni, az AFP szerint tízezres tüntetésről ír a teljesség igénye nélkül a CNN, az ABC News, a Bloomberg, a DW, a Reuters, a Szabad Európa, az Euronews, valamint hongkongi és tajvani portálok. A South China Morning Post megérdezte a felszólalók közül Karácsony Gergely főpolgármestert, és a Baranyi Krisztinát, a kerület vezetőjét is. Ezenkívül Sargentini-jelentés és hetes cikkely Csernyánszky Judit lapszemléjében.


A South China Morning Post (Dél-Kínai Reggeli Hírlap) képekkel illusztrált cikkben számolt be a szombati nagyszabású tüntetésről, és egy másik írásban arra is kitér: Orbán Viktor Kínához fűződő kapcsolata választási kampánytéma lesz, miután a Fudan Hungary egyetem megépítése körüli tiltakozás egyre hangosabb. A brit gyarmati érában alapított, angol nyelvű újság jelenlegi tulajdonosa az Alibaba Csoport. A hongkongi székhelyű lap európai tudósítója, Finbarr Bermingham az előzmények között a múlt heti akcióról is szól, amelyek során négy közterületet kínai emberi jogi ügyekhez kapcsolódóan neveztek át. Erről nyilatkozott Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina a South China Morning Postnak, elmondta, a Dalai Láma út és a többi utca elnevezése állandó és hivatalos, hacsak a kormány ki nem talál valami új szabályt. Közölte, ezekkel a szimbolikus utcaelnevezésekkel azt próbálták érzékeltetni a kormány számára is, hogy mennyire messze áll a kínai rendszer a magyar felfogástól, az európaitól, az emberi jogok tiszteletben tartásától. A lap a Fudan Egyetem szatelitkampuszáról a Direkt36 információi alapján írja meg a tudnivalókat, a több mint 500 milliárd forintos költségtől kezdve a kínai banki hitelig. A Republikon Intézet közvélemény-kutatására utalva hozzáteszik: még a Fidesz szavazók sem lelkesednek az egyetem ötletéért. Karácsony Gergely, akit a miniszerelnök-jelölti előválasztás fő esélyeseként emlegetnek, a lapnak adott nyilatkozatában sorolta a kínai egyetemmel kapcsolatos komoly aggályait: a kommunista párt várható befolyását, a nagy összegű kínai hitelt és annak árát, illetve a beruházás teljes átláthatatlanságát. Az írás kiemeli, hogy Kína legmegbízhatóbb partnerének tekinti hazánkat, mivel számos európai uniós kezdeményezést megakadályozott, többek között a Hongkong és az ujgurok miatti, egységes brüsszeli állásfoglalás publikálását. Áprilisban ellenben a kínai elnök külön köszönetet mondott Orbán Viktornak következetes álláspontját dicsérve, hogy őrködik az Unió és Kína közti kapcsolat felett, utóbbit védelmébe véve. Szijjártó Péter állításával szemben – írja a Morning Post, alig van kínai befektetés Magyarországon (az összes külföldi befektetés 2,6 százaléka csupán, írják az OECD-re hivatkozva), viszont nő a kereskedelmi deficit Kína irányába. Az ENSZ adatai alapján Kína 6,7 milliárd dolláros kereskedelmi többletet ért el Magyarországgal szemben. Mindebből igyekszik nem politikát csinálni a kormányoldal médiája.

Tajvan fővárosi lapja, a Taipei Times hasonlóképpen számolt be az AFP francia hírügynökség tudósítását átvéve. A fotósuk szerint mintegy 10 ezren vettek részt a tüntetésen (ezt a számot közölte az előbb említett SMCP is). Amire reagált Schanda Tamás államtitkár, aki szerint semmi értelme nem volt a tüntetésnek, mert Fudan-ügyben még csak a tervezésnél tartanak, a 2022-es választás után hozzák meg az építkezésről a végleges döntést. Soroljuk fel csak a tekintélyesebb médiumokat, amelyek foglalkoztak a Fudan egyetem elleni tüntetéssel: CNN, ABC News, Bloomberg, DW, Reuters, Szabad Európa, Euronews.


Tajvan fővárosi lapja, a Taipei Times hasonlóképpen számolt be az AFP francia hírügynökség tudósítását átvéve. A fotósuk szerint mintegy 10 ezren vettek részt a tüntetésen (ezt a számot közölte az előbb említett SMCP is). Amire reagált Schanda Tamás államtitkár, aki szerint semmi értelme nem volt a tüntetésnek, mert Fudan-ügyben még csak a tervezésnél tartanak, a 2022-es választás után hozzák meg az építkezésről a végleges döntést. Soroljuk fel csak a tekintélyesebb médiumokat, amelyek foglalkoztak a Fudan egyetem elleni tüntetéssel: CNN, ABC News, Bloomberg, DW, Reuters, Szabad Európa, Euronews.

Magyarország pert vesztett az Európai Parlamenttel szemben, miután az Európai Bíróság elutasította a kormány keresetét, amellyel a Sargentini-jelentés elfogadásának érvénytelenségét akarták bizonyítani – írja az EUObserver. A kormány azt szerette volna elérni, hogy a tartózkodásokat is számítsák bele a végeredménybe, akkor nem lett volna meg a jelentés elfogadásához szükséges kétharmados európai parlamenti többség. Azonban az ítélet szerint a magyar kormány tévesen értelmezte annak a 48 szavazatnak a szerepét. Így ismét látótérbe került a régóta nem haladó 7-es cikkely szerinti eljárás, amely a szavazati jog felfüggesztésével, illetve források megvonásával járhat. Judith Sargentini nem egyszer rádiónknak is elmondta, dühös és nem érti, miért akadtak el az ügyek. Most úgy tudni, június 22-én ismét téma lesz miniszteriális szinten. Gwendoline Delbos-Corfield francia képviselő, aki továbbviszi Sargentini örökségét, az EUobservernek elmondta, most tényleg kötelessége cselekedni az Európai Bizottságnak.

PROTISRÁCOK ÉS MINDENFÉLE KOMMUNISTÁK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.07.


A hét végén szerkesztési dolgozóm volt, ami azzal az irgalmatlan feladattal jár, hogy át kell nézni, foglalkozni kell minden olyan hírrel és írással, amire amúgy az ember köznapokon rá sem nézne, mert elokádná magát. Ilyenkor azonban gumikesztyűben muszáj, mert ki olvasna prostisrácokat amúgy, ha nem szorítanak pisztolyt a fejéhez, akkor sehogyan sem, és innen nézvést egészen elképesztő, hogy valakinek ez az élete. Másrészt pedig olyan őszinte is az érdeklődés, mint Amynek az Agymenőkben, aki, amikor látta, hogy Rajes szelektív némasága egy korty sörtől megszűnik, kijelentette, úgy felvágná az agyát, hogy megnézze, mi játszódik le benne.

Így vagyok én is. Ez a dolgozat, ami elibém került, azt mutatja, hogy a szerzője hiszi és tudja meggyőződésből, amit leírt, tehát nem szórakozik, azaz, a baj nagyobb, mint gondolhatnánk. Úgy összegezhetném az írásmű velejét, hogy a kínai kommunista jó kommunista, mert pragmatikus, akivel Orbán Viktor antikommunista helyesen boltol, míg ellenben Karácsony az rossz kommunista, mert hülye. És még az is megtudható volt, hogy az a sok ezer ember, aki tüntetett a Fudan ellen, nem egyéb, mint Karácsony kommunista frakciója. No most, úgy logikailag, ha a frakció tízezer ember, akkor mekkora lehet a párt, azaz, ki van többen, ha már idáig jutottunk.

A prostisrácokat nem az eszükért szeretjük, illetve azért sem, a pökhendi stílusuk miatt – amellyel az egész nagy Univerzumot a seggükből rángatták elő – pedig kifejezetten megvetjük, de erről már szólt mese. Most a gőzök, amelyek gomolyognak a prostisrác elvtárs fejében, azok az érdekesek, mert ezekből az jön elő, hogy a kínai kommunista az kapitalista kommunista, míg a nyugati kommunista meg, mint amilyenek mi vagyunk (meg Karácsony), viszont igazi kommunista kommunisták, akik azért titkolják, hogy maoisták, mert majd emiatt akarják kiirtani a polgári elemeket, ha hatalomra kerülnek. Kristálytiszta vonalvezetés.

Mondom, akkora káosz van a prostisrác elvtárs fejiben, hogy tényleg ráférne egy Amy-féle vizsgálat, viszont kétségtelenül hatásos. Mert a lap azzal is kedveskedik nekünk, hogy a Facebook kommenteket is kimásolja. Nem linkkel irányít oda, mint az a nyugati kommunistáknál szokásban van, hanem odakopizza, s ezzel mintegy a műalkotás részévé emeli a saját hülye olvasóinak véleményét is. Én nem szoktam minősíteni, de aki a Fudan elleni tüntetéstől odáig jut, hogy Rajkot is a kommunisták ölték meg, tehát nagy valószínűséggel ezért is Karácsony a hibás, akkor az embernek csak elakad a szava...