2020. december 30., szerda

SZIJJÁRTÓ HAZUDIK, NEM OROSZ VAKCINÁKKAL VANNAK A MAGYAROK BEOLTVA, EMBEREK ÉLETÉVEL JÁTSZANAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.12.30.


Szijjártó Péter azzal igyekezett az orosz vakcinával kapcsolatos bizalmatlanságot eloszlatni, hogy kijelentette: “a magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva”, hiszen “minden oltóanyagunk onnan származott.” Már az is sokatmondó, hogy egy szigorúan orvosszakmai kérdésben nem tudományos kutatók, orvosbiológusok és egészségügyi szakemberek foglalnak állást, hanem a Dunakeszi futsalcsapat kapitánya, aki szemrebbenés nélkül hazudik ennél kevésbé életbevágó kérdésekben is.

De ha Szijjártónak ez a kijelentése támasztja alá az orosz vakcinával kapcsolatos bizalmat (illetve helyettesíti a szakmai érveket és a megfelelő tesztelések hiányát), akkor a magyarokat felszólítjuk, hogy tagadják meg az orosz vakcina elfogadását és eszük ágába ne jusson megengedni, hogy ezek a kuruzslók beoltsák őket az orosz oltóanyaggal. Cseppet sem csodálkozunk Szijjártó tájékozatlanságán, aki mellesleg nemcsak külügyminiszter, hanem külkereskedelmi miniszter is, és nincs tisztában a magyar gyógyszeripar történetével. A magyar gyógyszeripar – benne az oltóanyaggyártás – a legfejlettebb volt Kelet-Európában és a KGST-n belül az ország egyik szakosodott üzletága volt...

KOCSMAI TROLLOK CINIKUS BÖFÖGÉSÉVEL VETEKSZIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.12.30.


Nem hiszem, hogy van élő ember, aki idén (vagy bármikor) annyit levelezett volna az ellenségeivel, mint a felcsúti illetőségű magyar miniszterelnök. Az különösen hajmeresztő, hogy a karácsonyi keresztény áhítat és a szilveszteri habzsidőzsi között is azon izzad, hogy még véletlenül se hagyjon válasz és kioktatás nélkül egyetlen őt érő kritikát sem. Márpedig a kritikákért keményen megdolgozott az idén (is), egyáltalán nem zavarta össze, hogy világjárvány van, és hatalomtechnikázás helyett válságot kellene kezelni...

NYUNYÓKA, GÁZKAMRA, ORGIA – AZ ÉV NAGY PILLANATAI

24.HU
Szerző: BORDÁS GÁBOR
2020.12.30.


Átkozott év volt a 2020-as, és bár szinte mindenre rátelepedett a koronavírus, azért akadtak kiemelkedő események és teljesítmények is.


Az év váteszei

Ritkán van olyan év a történelemben, amiről szinte mindenkinek ugyanaz a szó jut az eszébe. Ez a mostani sajnos olyan év volt. A koronavírus sokak életét elvette, sokakét tönkretette, és ilyen-olyan mértékben valamennyiünkét megváltoztatta. Mivel a világnak egy eddig ismeretlen vírussal kellett szembenéznie, így természetes, hogy a pandémia első időszakában számos – utólag helytelennek bizonyuló – információ, teória és prognózis keringett a betegségről, március elején azonban a fertőzés terjedéséből és a járványtani szakemberek jelzéseiből már világosan látszott, hogy a közelgő vészt érdemest komolyan venni. A NER véleményvezérei azonban átláttak a szitán: Bayer Zsolt a Sajtóklub című műsor házigazdájaként előbb egy gazdasági válságot előrevetítő újsághíren képedt el, majd elmesélte, milyen remek disznóvágáson vett részt Balatoncsicsón, ahol bezzeg senki sem csinálta össze magát a Covidtól. Aztán Bencsik András nagy pillanatai következtek, aki egy újszerű definíciót is megosztott a vírusról...


ORBÁN VIKTOR HETEK ÓTA AZT MONDJA, MEGVAN AZ OLTÁSI TERV, DE MOST AZT ÍRTÁK EGY ÉRDEKLŐDŐ ÁLLAMPOLGÁRNAK, HOGY MÉG KÉSZÜL

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2020.12.30.


- Orbán Viktor november óta többször elmondta, hogy készen áll a tömeges oltási terv.

- Egy állampolgár levélben érdeklődött a kormányzati koronaoldalon feltüntetett ügyfélszolgálati email címen, mi lesz a sorrend, ha az elsőbbséget élvező csoportok vakcinához jutottak.

- Meglepetésére azt a választ kapta, hogy még készül az oltási terv. Türelmet és megértést kértek tőle.

- Ahhoz képest, hogy Orbán Viktor szerint egy hétvége alatt az egész országot be tudnák oltani, szombattól szerdáig 2500 egészségügyi dolgozót oltottak be a lehetséges ötezer helyett.

Eddig nagyjából 80 ezer adag érkezett Magyarországra a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, amit az egészségügyi dolgozók kapnak meg. Nem teljesen világos, kik jönnek majd utánuk: szó volt már a legsúlyosabb állapotban levőkről, de szociális és rendvédelmi dolgozókról is.

Ennél is homályosabb, mi lesz később. Nyilvános oltási terv híján fogalmunk sincs, hol, kik, mikor, milyen sorrendben fogják végezni az oltást, ha nagy mennyiségű vakcina érkezik az országba...

EGYETLEN ÉJSZAKA ALATT ALAKÍTOTTÁK ÁT A HAZAI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS TÉRKÉPÉT

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2020.12.30.


Mintegy fél tucat rendelettel a kormány „átrajzolta” az egészségügyi ellátórendszer teljes palettáját. Az egészségügyért felelős miniszter jogkörei nagyjából néhány intézményvezető kinevezési okmányának aláírására korlátozódott, miközben a szakmai irányítással, a finanszírozással kapcsolatos jogkörök szinte mindegyike az Országos Kórház Főigazgatóhoz kerültek. Az új struktúrához igazították a finanszírozási szabályokat is.

Az éjjel megjelent kormányrendelet a fővárosban és Pest megyében három vezető, úgynevezett centrum alá sorolta a korábban önálló kórházakat. Így a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézethez a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet (Cegléd) és a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet (Nagykőrös) tartozik majd. A második nagy központ az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő lesz, ide azonban csak két intézményt soroltak. Az egyik a Szent Margit Kórház, amely egy korábbi kórházösszevonás alkalmával már volt a Szent János egyik telephelye. Ám a 2011-ben Tarlós István erős lobbizása nyomán leválhatott és ismét önállóvá kórházként működött. A másik idesorolt intézmény a visegrádi rehabilitációs intézet. A harmadik centrum kórházként a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat jelölték ki. Külön rendelet készült a Honvédkórház irányításáról, ezt az intézményt ugyan nem került bele a centrum kórházakról szóló kormányrendelettel szabályozottak körébe, de több fővárosi nagy intézményirányítást is rájuk bíztak. Így a jövőben a Honvédkórház szatellit intézménye lesz az eddigiekben a Péterfyhez tartozó országos baleseti intézet, a váci kórház, a fővárosi Károlyi Sándor és az Uzsoki utcai, valamint a kistarcsai eddig jobbára a pest megyei betegeket ellátó kórház. A Honvédkórház vezetőjét továbbra is a honvédelmi miniszter nevezi ki, de az idesorolt kórházak irányítását részben megosztott jogosítványokkal biztosítják, másrészt a szakmai felügyeletet kizárólag az országos kórházi főigazgató hatáskörébe utalták. Így például egészségügyi szolgáltató irányításáért felelős helyettesét is az országos kórház-főigazgató nevezi ki. A korábbi tucatnyi országos intézetek számát összevonásokkal a felére redukálta egy kormányrendelet. A jövőben az országos gyógyintézeti címre a Haller utcai kardiológiai intézet, a Heim Pál gyermekgyógyászati intézet-, a Korányi-, valamint az onkológia intézet, illetve az összevonások nyomán létrejött Országos Mozgásszervi, és Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet lesz jogosult. Míg az Országos Mozgásszervi Intézet az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet összevonásával jött létre, addig az országos idegsebészet a Nyírő Gyula és az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet összeolvadásával jött létre...

EMBERLABOR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.12.30.


Jó napjai vannak Szijjártónak. Épp most vett egy röpcsit, és megjött a Szputnyik is. Ez az újabb nem is kormánygép nem tudom, milyen megfontolásokból került a bevásárlókosárba, de az is hungarikum, hogy ezt a Facebookon jelenti be az ország külügyminisztere. Kitetszik, olyan ez neki, mint a köznapi kisembernek a rántott hús vagy a kiskutya, mert ők ilyenekkel pózolnak a szájberen. Szijjártó meg röpcsiket veszeget, jachton fáradozik érettünk, látni való, hogy teljesen más dimenziókban mozog az ipse, mint a porbafingó magyarok. Övé az összes pénzünk, azt csinál vele, amit csak akar. Most épp vett egy röpülőt. Tudható volt, hogy az lesz az ok és indok, mint ami.

Az jelesül, hogy ez a gép menti meg a mi nyüves életünket, midőn mindenféle szarokat szállít majd a keleti nyitás jegyében, és lám. Azt is megtudtuk, alig lett megvéve az a gép, még a fa alá sem lehetett állítani igazán, máris iramlott Kínába, hogy másfél millió antigén tesztet hozzon onnan javunkra és boldogulásunkra. Mint tavasszal – igaz, nem saját gépen – bizonytalan identitású lélegeztetőgépeket, maszkokat és maszkgyártó masinákat, amikről épp most derítette ki Hadházy, hogy hússzoros túlárazással vették meg, de baj mégsincs, hiszen értünk lopnak és nem ellenünk. Lubickolnak a járvány keltette zavarosban, Polt tapsol, egyetlenünk eltelten mosolyog, Kásler az ujján számolja a tízparancsolatot.

Viszont nem csak átvernek és meglopnak, hanem immár kísérleti nyuszik, egérkék vagy patkányok is lehetünk szimpátia ás gusztus szerint, sőt, oltakozhtunk (by: Müller nyunyó) a Szputnyikkal, ami olyan orosz vakcina, amit most kezdenek tesztelni embereken, és mi beszálltunk laborba. Szijjártó ettől is boldog, az új gép hozhatja majd a szputnyikokat rogyásig. Egyelőre háromezer embert várnak az emberkísérletre, toborozzák a bátrakat, hogy kiderüljön, az orosz csodavakcinától nem növekszik-e harmadik füle a delikvensnek, szárad le a töke vagy más csodák. Mindebben az az érdekes, milyen erők azok, Putyin milyen titkai, amik magukhoz láncolják Orbánt Paks II-től a Szputnyikig...