SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.04.24.
Csodálkozunk azon, hogy hiteltelenné vált a magyar politikai és gazdasági elit a választópolgárok szemében? Szögezzük le, ahhoz képest, hogy mindent elkövettek annak érdekében, hogy semmi tisztelhető ne legyen bennük, elég későn ébredtek rá a magyar honpolgárok a saját vakságukra. Most aztán kergethetjük Matolcsy alapítványi pénzeit, és gyűjtögethetünk arra, hogy visszavásároljuk Mészáros Lőrinctől a fél országot. Névnapja alkalmából ezzel az írással köszöntjük a pénzügyi ámokfutás magyar csúcstartóját, Matolcsy Györgyöt.
Még mindig meg tudunk lepődni azon, hogy milyen hihetetlen elánnal képesek egyesek a közvagyonból a saját zsebükbe tömködni. A Matolcsy György jegybankelnök által kitalált konstrukció a közember számára felfoghatatlan mennyiségű pénzt (260 milliárd forint) igyekszik eltüntetni a szemünk elől, ám úgy tűnik ez nem fog (teljesen?) sikerülni a kormánynak. Miután nem tudták ezt a bűvészmutatványt lenyomni sem Áder János köztársasági elnök, sem az Alkotmánybíróság torkán, már sejteni lehetett, hogy a Fidesz elitje sem kultiválja az ilyen nagyüzemi lenyúlások rendszerét...
ITT OLVASHATÓ
2016. április 24., vasárnap
VAKMAJOM
ALAPBLOG
Szerző: Vakmajom
2016.04.24.
A héten technológia elfáradás volt pár rosszabb jelentés örvén, de a Russell új csúcsra ment, szóval nem általános kifulladásról van szó, hanem inkább a szegmensek közötti rotációról.

A román köztévét tartozás miatt kizárták az Euróvíziós Dalfesztiválról. A román állam nem volt hajlandó fizetni, mert attól tartott, hogy piaci szereplők tiltott állami támogatással fogják megvádolni és beperlik, és egyúttal napirenden van a köztévé csődje is, pl. az adóhatóság nemrég zárolta a számláit. Remek hír a román piacgazdaság állapotáról, ezek szerint komolyan veszik az állami támogatás tilalmát is, ami mindig rettentően torzítja a versenyt. A román állami médiának akkora a költségvetése, mint a két legnagyobb piaci szereplőnek együtt, viszont van 2500 alkalmazottja, a piaciaknak 900, és persze a kutya se nézi az állami műsorokat. Tipikus állami pénzpocsékoló működés, jó, ha tized hatékonysággal operál, a legjobb lenne, ha teljesen eltűnne a piacról, semmi szükség adófizetői pénzből eltartott médiára.
Az akár direkt, akár burkolt formában állami támogatásból élősködő piacinak látszó parazita szereplők elhullása mindig a létező legjobb hír az adófizetőknek és fogyasztóknak, lásd itthon a pénztemető Malév kipusztulása és utána a repüléspiac felvirágzása és a tisztább verseny következtében olcsóbbá válása. Különösen igaz ez a médiapiacra, ahol az állam bármiféle jelenléte nem csupán káros, de veszélyes is – hiszen fenyegeti a szólás- és a tájékozódás szabadságát, márpedig a tudásalapú gazdaságban ezek alapvető fundamentumok.
ITT OLVASHATÓ
(GYERMEK)PSZICHOLÓGIA
BLOGOSZ
Szerző: Blogosz
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Blogosz
2016.04.24.
Ó, milyen édes kis gyerek – állapítom meg, ahogy elhaladok mellette. A kisfiú a kihalt utcán egyedül játszik. De ez egyáltalán nem zavarja, nagyon jól elvan. Mily' gyermeki ártatlansággal tesz-vesz ott az út szélén, a fűben, mennyire jól érzi magát saját kozmoszában. És már messziről meglát, néz, ahogy közeledem, majd amint odaérek hozzá, egyenesen rám tekint, és kérdez valamit. De nem hallom, hogy mit, mivel épp tekerek, és csak elhúzok előtte.
Vajon mit akart megosztani ez a kicsi? Vajon mi az, ami ezerszínű kis világában most előtérbe lépett, és szivárványos lelkületében annyira fontossá lett, hogy nekem is kommunikálni akarja? Bizonyára valamilyen fantáziadús, aranyos, játszi közlés, vagy épp nyiladozó értelmével a világra komolyan refektáló, ismeretet kérő dolog. Meg aztán – fut még át az agyamon – azt sem tehetem meg, hogy csak így elsuhanok mellette, semmire sem méltatva őt. Hiszen amúgy sincs rajtunk kívül senki más ezen az utcán, a város szélén, ami már inkább falusi környezet – és akkor még én is, az egyetlen ember, akihez fordulhatott e pillanatban, szó nélkül menjek tovább? Nem szabad.
ITT OLVASHATÓ
LAJOST CSAK ÍGY LEHET ÁGYBAN TARTANI
HÍRNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.04.24.
A rezsihuszár fenyeget, Nyerges Zsolt nyugtat, Rétvári hiteget. Most hétvégén is Londonban volt a legnagyobb show, nekünk megint csak esős vasárnap jutott.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: narancs.hu
2016.04.24.
A rezsihuszár fenyeget, Nyerges Zsolt nyugtat, Rétvári hiteget. Most hétvégén is Londonban volt a legnagyobb show, nekünk megint csak esős vasárnap jutott.
... És megint csak Németh Szilárd
Miután Orbán Viktor pénteki rádióbeszédében azt mondta, hogy „Brüsszelt és magyar szövetségesét, a baloldalt is meg kell állítani, mert sok millió embert akarnak Európába hozni”, azonnal bejelentkeztek a pártkatonák, hogy bővebben kifejtsék a főnök szavait. Kósa Lajos ugrott elsőnek, ő pár órával Orbán megszólalása után azzal jött, hogy „az MSZP már 2007-ben is azzal foglalkozott, hogy egymillió kínai betelepítésével orvosolja a demográfiai problémát”, ám a témával kapcsolatos drámai kiteljesedéshez természetesen a rezsihuszár színre lépése szükségeltetett. Németh Szilárd szombat délelőtti show-jának is a kilenc évvel ezelőtti, ám eddig ismeretlen MSZP ötlet volt a kályhája. A birkózóbajnok ebből arra következtetett, hogy „a baloldal egy követ fúj Brüsszellel, és onnan kapják az utasítást”, végül Németh a magyar baloldal „legdurvább cselekedetének” a kötelező betelepítési kvóták ellen indított népszavazás folyamatos akadályozását nevezte. „Ebből is látszik, hogy a referendum lehet az egyetlen eszköz, amellyel megállítható Brüsszel és a hazai baloldal bevándorláspárti politikája” - mondta, majd hozzátette: a Fidesz-névszavazásnak „mindenféleképpen eredményesnek és érvényesnek kell lennie”.
ITT OLVASHATÓ
TÁRD SZÉLESEBBRE A TOLERANCIA-ABLAKOD!
LELKIZÓNA
Szerző: M. Révész Zsuzsa
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: M. Révész Zsuzsa
2016.04.24.
A tolerancia-ablak egy olyan pszichológiai kifejezés, ami arra utal, hogy a kül- és belvilág hatásaiból mennyit tudunk egészségesen elviselni és kezelni. Ha a bennünket érő hatások az „ablakunkon belül” vannak, akkor nem érezzük zavarónak azokat, de ha kívül esnek az elviselhetőségi tartományunkon, akkor rossz közérzetet, stresszt okoznak, veszélyesnek minősítjük őket.
Mit jelent ez?
Vannak akik ágyúdörgés mellett is képesek aludni, másokat egy óra ketyegése is felébreszt. Van, akit nem zavar a munkahelyén, ha a munkatársai beszélgetnek, míg más falra mászik, ha nincs csend körülötte. Különbözünk egymástól érzékszerveink érzékenységét és idegrendszerünk teherbíró képességét tekintve. Ennek alakulása egyrészt genetikai adottságoktól is függ, másrészt nagy szerepet játszik benne a korai anya-gyerek kötődés minősége. Ha az elsődleges gondozó optimális mértékben elérhető, amikor a csecsemő valamilyen szükségleti állapotba kerül (éhség, fáradtság, fájdalom, stb.) és időben megszünteti a kínzó állapotot, akkor a kisgyerek a világot biztonságosnak tapasztalja majd. Ez a mintázat lesz az alapja a jól működő érzelem-regulációnak, a saját szükségletek felismerésének és a későbbiekben azok megfelelő kezelésének.
ITT OLVASHATÓ
HOLNAPTÓL CARPE DIEM – ITT A FLATBAND LEGÚJABB DALA
LÁNGOLÓ GITÁROK
Szerző: Lángoló
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Lángoló
2016.04.24.
Új dallal és szövegvideóval jelentkezik a FlatBand. A korábbi angol nyelvű szerzemények után ezúttal magyarul szólal meg a csapat, a most bemutatott, a bevándorlás kérdését is feszegető Carpe Diem pedig már az ősszel megjelenő nagylemezük előfutára.
A FlatBand tagjai szemtelenül fiatalok, mégis, már olyan zenekarok előtt léptek fel, mint a Hacktivist, az Enter Shikari, a Great Collapse, turnéztak a Grenma és az Our Youth társaságában és már szinte az összes jelentős budapesti klub színpadján játszottak, az A38-tól kezdve, a Dürer Kerten és a Barba Negrán és a Barba Negra Tracken át egészen a Budapest Parkig. A tagok 2009 óta játszanak együtt, elektronikával vegyített post-hardcore zenéjüket eddig két EP-n hallani. Dalaikkal a környezetvédelem fontosságára, a tudatos életmódra és az állatok jogaira szeretnék felhívni a figyelmet. Jelenleg első nagylemezükön dolgoznak, melyen ezúttal magyar nyelvű dalok is lesznek, az album felvezető Carpe Diem pedig most debütál egy szövegvideóval.
ITT OLVASHATÓ
HIVATALOS AGYMOSÁS 10.1
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Szerző: Ivako
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Ivako
2016.04.24.
A figyelem elterelése
Noam Chomsky világhírű nyelvész tíz tételben foglalta össze a Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást. A manipulációs tízparancsolat Sylvain Timsithez is köthető, a szöveg pedig a szerző weblapja szerint 2002-es keltezésű (a tényszerűség kedvéért).
KISS LÁSZLÓ LEMONDÁSA NEM OLDOTT MEG SEMMIT
KETTŐS MÉRCE
Szerző: Jámbor András
2016.04.25.
Nem örültem, amikor Kiss lászló úszó-szövetségi kapitány lemondott. Nem azért nem örültem, mert ne érteném, hogy fontos a társadalomnak áldozatot felmutatni ilyen nagy vihart kiváltó esetekben, és ne érteném azt, hogy ez a példastatuálás is segíti a nemi erőszak cselekmények megelőzését.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Jámbor András
2016.04.25.
Fotó: Mészáros Annarózsa |
Azért nem örültem Kiss László lemondásának, mert a körülmények azt mutatták, az ég egyadta világon semmi sem fog változni. Kiss lemondásával egyedi ügynek állították be azt, ami általános probléma az uszodában, és álalános probléma azon kívül is. Mintha a volt úszókapitány lenne az egyetlen erőszakos ember a profi sportban és az úszósportban Magyarországon.
Kiss lemondását nem kísérte semmilyen törvényi változás, nem jelentett be az erőszak megelőzését szolgáló intézkedéseket az úszószövetség, nem mondták, hogy figyelni fognak a hatalmi visszaélést lehetővé tevő helyzetekre, az erőszakeseteket valószínűsítő történésekre, és nem vezettek be védelmi rendszert a fiatal sportolók számára.
Pedig Kiss esete nem egyedi. Nem egyedi az uszodában, amint arról több száz komment tanúskodik, amelyben emberek elmesélték saját, verbális, vagy fizikai bántalmazásuk történetét, ami az élsportban érte őket. De tudhatjuk ezt korábbról, a Széchyt övező ügyekből, Szepesi Nikolett könyvéből, és még sok helyről. Az úszósportban létező jelenség az edzők részéről a tanítványok kárára elkövetett erőszak, jelen van a szexuális zaklatás, sőt a szexuális erőszakra is akad sajnos példa (persze ez nem jelenti azt, hogy az ilyesmiben mindenki érintett lenne, aki az úszósport közegében mozog). Mégse tesz ez ellen senki semmit. Úgy teszünk, mintha a megrontott életekkel fizetnénk a sikerekért, holott életek megrontása nélkül is lehet érmeket nyerni.
ITT OLVASHATÓ
ANTISZEMITA IDENTITÁS AZ ALAPTÖRVÉNYBEN
AMERIKAI NÉPSZAVA - AN
Szerző: Amerikai Népszava
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Amerikai Népszava
2016.04.24.
Nem ártalmatlan az alaptörvény "keresztény-nemzeti" identitást tartalmazó preambuluma. Ez a preambulum csak a magát "kereszténynek" és "nemzetinek" valló politikai erőknek teszi lehetővé, hogy Magyarországot irányítsák. minden más politikai irányzat idegen és ellenséges a magyar identitáshoz képest. A preambulum tartalmazza az istenkirályságot és az Orbán-rendszer leválthatatlanságának alapját.
Ez a preambulum az önkényuralom megalapozása, kirekesztő és antiszemita identitást ad a magyarságnak, az államiságot a katolikus egyháztól származtatja, ezért a mindenkori magyar államot a katolikus egyház hitelesíti vagy nem. Ez áll az alaptörvény preambulumában.
Az alaptörvény a magyarság identitásának részévé teszi az antiszemitizmust és a demokráciával szembeni elutasítást. Ebből az következik, hogy aki nem klerikálfasiszta, az nem magyar, és nem jogosult arra, amire a "keresztény-nemzeti" uralkodóosztály. Ez a törvénytelen és illegitim alaptörvény megszünteti a törvény előtti egyenlődéget és a nemzet identitásától idegennek nyilvánítja a lelkiismereti szabadságot.
Ez a kirekesztő, elnyomó, megbélyegző, katolikus antiszemita, keresztény-nemzeti identitás igazi tartalma. Ennek csak a második világháborúban egymillió ember esett áldozatul. Az orbáni alaptörvény megalapozza a nyílt totális diktatúra bevezetését is. Feljogosítja a "keresztény-nemzeti" uralkodóosztályt az ország szétrablására.
Az orbáni alaptörvény az inkvizíció szellemi örököse. Önkényuralom alapvetése, amely egyesíti a katolikus totális diktatúrák, a fasizmus és a nácizmus egyes elemeit.
ITT OLVASHATÓ
ANTIKONTEO
HUPPA.HU
Szerző: Szele Tamás
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Szele Tamás
2016.04.24.
Homályos ügy ez, kérem szépen, ködben repülünk, sérült géppel, törött iránytűvel, térkép és radar nélkül, mikor megpróbáljuk kideríteni, miről is van igazából szó. De próbáljuk meg egy mondatban összefoglalni: az a lényeg, hogy a Századvég tanulmányainak a leleplezését egy merész kanyarral a Magyar Nemzeti Bank alapítványai fizették. Méghozzá bőkezűen.
Erre mondják a viccben, hogy „Ügyes, ügyes…”
Mielőtt elkezdenénk egy nagyívű Matolcsy-puccskísérletről fantáziálni, esetleg a kormánypárt belső törésvonalait elemeznénk, vizsgáljuk meg azt a kevés tényt, amit biztosan tudunk.
„Péntek késő délután tették közzé az MNB által 260 milliárd forintnyi közpénzből gründolt alapítványok, hogy kikkel milyen megbízási és támogatási szerződéseket kötöttek. Az adatokból kiderül, hogy a vs.hu-t (és most már az Origót is) kiadó New Wave Kft. összesen 501 416 000 forintot kapott a hat alapítványtól 2014-2016-os szerződések alapján. Ez már csak annak fényében is súlyos összeg, hogy a New Wave 2014-ben 133 millió forintos veszteséggel zárt.”
Hát, félmilliárd forint szép összeg, főleg annak ismeretében, hogy egyes kisebb lapok éves forgalma az egymilliót sem haladja meg, soha nem fizetnek honoráriumot senkinek, viszont a bevételük el is megy a fenntartási költségekre. Lehetne azzal érvelni, hogy a vs.hu nagy cég (azért nem egy Times), lehetne azt mondani, hogy a videók készítése sokba kerül, de forgattam én már másodmagammal pár ezer forintból dokumentumvideókat, amiket az írásokba ágyaztunk, mint video-illusztrációkat. No, mindegy, mi parasztok vagyunk, olcsón dolgozunk, az urak drágán dolgoznak, az igaz, nem mindig jobban, de ez már annak a baja, aki urakkal dolgoztat.
ITT OLVASHATÓ
MELYIKET UTÁLJAM JOBBAN
PARAMÉTER
Szerző: Széky János
2016.02.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Széky János
2016.02.24.
Mostanában gyakran jut eszembe életem egyik legrosszabb éve, 1976.
Akkor már valamennyire észnél voltam, és arra emlékszem, hogy utáltam azt a rendszert, az alább felsorolt okokból. De lehet, hogy az emlékezetem csal, és csak pár év múlva állt össze ilyen kompletten. Annyi biztos, hogy a bátyámék akkor disszidáltak. Fiatalabbak kedvéért: disszidálásnak a korabeli magyar köznyelvben azt hívták, ha valaki legálisan kiutazott (a határon átszökni gyakorlatilag nem lehetett), majd valamilyen nyugati országban maradt. Ez bűncselekménynek számított.
Bátyámék távozásának indokai között volt az is – a politikai viszonyok utálatosságán kívül –, hogy sohasem lehetett tudni, nem savanyú-e már eleve a műanyag zacskóba csomagolt tej, és ez három gyerekkel sok bosszúságot okozott. (Kívül szutykos, belül romlott – a zacskós tej a Kádár-rendszer tökéletes tárgyi megjelenítése.) Ma már lehet olyan tejet vásárolni, ami biztosan nem savanyú. Van internet stb. Csak ez inkább a világ általános technikai fejlődésének a terméke, és nem a politikai rendszer megváltozásáé.
Ami a kormányzati rendszert illeti, nagyon meg kell gondolnom, hogy érdemes-e jobban szeretnem a mostanit. „Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz.” Vagy még ugyanazabb. Tessék, egy táblázat, segítségül.
ITT OLVASHATÓ
A KÉNYEZTETÉS JÓT TESZ AZ EGÉSZSÉGNEK
SZÍNEK ÉS FOLTOK
Szerző: Göbölyös N. László
2016.04.24.
Egy masszázs, egy csók, egy fagyi, egy kis csokoládé, stb... Olaszországban minden évben megrendezik a kényeztetés napját, amikor a „Kényeztessünk jobban” honlapon a „dédelgetológus” még sok más lehetőséget is fel tudott sorolni az érdeklődőknek.

Az Antica Gelateria nevű római fagylaltozó felkérésére a WOA / Web Opinion Analysis/ végzett felmérést a főbb közösségi oldalakon 2 ezer, 18 és 60 év közötti személy megkérdezésével.
Talán egy kicsit meglepő, de az derült ki,hogy a nőknek csak 46 %- a igényli a kényeztetést, míg a férfiak 53 %-a érzi szükségét, hogy ki tudjon szakadni a mindennapi rutinból.
A legkedveltebb kényeztetések?
A nők 74 %-nál egy jó fagyi, a férfiak 86 %-ának egy kiadós masszázs. A férfiak 54 %-a nagyra értékeli a barátokkal töltött estéket, 51 %-a a pizzát, 43 %-a futball meccset, 36 %-a a videojátékokat, míg a nők nagy többsége, a 61 %-a a csókot, 56 %-a az ölelést, 39 %-a az erotikus filmeket és 33 %-a a shoppingot. Kár, hogy ezeknek a kényeztetéseknek nagy része nem realizálódik - mondják a pszichológusok, akiknek az a tapasztalatuk, hogy az embereknek nincs idejük a kényeztetésre, pedig ez a páros életnek egy fontos eleme.
ITT OLVASHATÓ
MÓKUS A TETŐTÉRBEN?
FURDANCS BLOG
Szerző: Thoreau
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Thoreau
2016.04.24.
A Knauf Insulation leszámol a hőszigeteléshez kapcsolódó városi legendákkal
Itt a blogon sok szó esett már a hőszigetelésről. Most végre a családi házak számára is elérhető támogató program indul, ez az "Otthon Melege" program. Ennek keretében júliustól családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet pályázni. A vissza nem térítendő állami támogatás keretében akár 2,5 millió forintot is igényelhetnek a családok, a beruházások értékének 40-55%-os utófinanszírozásával. A programra a leginkább energiapazarló épületek, a 20 évnél régebben épült családi házak pályázhatnak. Annak, aki energiahatékonysági felújítást, például hőszigetelést tervez, nem árt tudnia, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy a beruházás valóban megtérüljön.
A Knauf Insulation segítségével összeszedtünk néhány kérdést, ami segít a szigetelni vágyóknak: Mitől nem lesz penészes a fal? Számít-e, hogy milyen színű a vakolat? Ebben a posztban a szakemberek megválaszolták az 5 leggyakrabban előforduló városi legendát és tévhitet.
ITT OLVASHATÓ
MIT VESZEL EL A GYERMEKEDTŐL, HA KÜLFÖLDÖN ÉLTEK?
HELLO MAGYAROK!
Szerző: T. Bacsa Judit
2016.04.24.
Szerző: T. Bacsa Judit
2016.04.24.
A külföldön élés nagy kaland. Az otthon maradottak valahogy úgy látják és képzelik, hogy az, aki külföldön él, megszabadul minden hétköznapi gondjától, maga mögött hagyja az összes problémáját. Pedig ez néha köszönő viszonyban sincs a valósággal. A külföldi lét új, ezidáig ismeretlen problémákat generál. Rengeteget. Ha pedig gyerek is részese a nagy kalandnak, akkor még többet.
Gyakorló, aggódó, néha túlaggódó szülőként gyakran megfogalmazódik az emberben, vajon jót tesz-e a gyerkőcökkel, ha arra „kárhoztatja” őket, hogy egy idegen országban cseperedjenek fel. A végső ítélet szerintem, mindig: IGEN! Rengeteg mindent nyer vele ugyanis egy kisemberke, és itt nem csak a nyelvtudásra gondolok, hanem a toleranciára, a nagyra nyíló világra, az alkalmazkodás elsajátítására, és még ezernyi dologra. De azért van egy kevésbé napos oldala is annak, ha gyerekkel, családostól költözünk külföldre. Óhatatlan, hogy az ember ne érezze azt, vannak dolgok, amiket így elvesz a gyermekétől. Lássuk hát, mik is ezek a dolgok! Nyilván kicsit szubjektív lesz a lista, de azért igyekszem tárgyilagos maradni. Na meg egy kis „feloldozást” is adni, hogy ne érezzük annyira kegyetlen szülőnek magunkat.
Az első, amit elveszít egy kicsit a gyerek, azok: a nagyszülők. Mert repüljünk, látogassunk bármily sűrűn haza, az nem olyan, mintha a nagyi ott lakna valahol a városban, vagy legalábbis elérhető távolságban. Mindig fáj egy kicsit a szívem, amikor az ikrek iskolája előtt bájos nagypapa ácsorog az unokájára várva. Na, ez bizony kimarad. Mint ahogy a szokásos hétvégi ebéd is a Nagyinál. S mivel ritkán látják egymást, a gyereknek mindig kell idő – ami néha van, néha nincs – hogy feloldódjon, beszélgessen, meséljen, szeresse bármennyire is a nagyszüleit. A nagyiknak pedig mindig a mi gyerekünk lesz a külföldön élő, a vendég unoka, szemben az otthon maradó, naponta látott unokákkal. Persze ugyanez igaz a többi rokoni kapcsolatra is. Nagynénik, unokatesók, nagybácsik, mind-mind egy kicsit „elvesznek” a gyermekünk számára. Cserébe viszont a kis család, azaz mi, talán sokkal közelebbi, sokkal bensőségesebb viszonyban éljük mindennapjainkat külhonban. Hisz csak mi vagyunk egymásnak...
OKTATÁS IRGALMASSÁG NÉLKÜL
TANÍ-TANI ONLINE
Szerző: Knausz Imre
2016.04.21.
Az irgalmasság cselekedeteinek száma tudvalevőleg 14. A múlt homályába vész, hogy ki és mikor kanonizálta ezt a listát ebben a formában, annyi biztos, hogy Aquinói Szent Tamás a 13. században már nemcsak felsorolja a 14 jócselekedetet a Summa Theologiae II. részében (II. II. 32. 2.), hanem a tőle megszokott minuciózus módon rendszerezi is őket, és lényegében ez a felsorolás kerül be aztán a Katolikus Egyház Katekizmusába (2447). Az Angyali Doktor a görög eleémosyné szót, pontosabban annak latinosított alakját használja, amelyből a magyar alamizsna szó is származik, és tágabb értelemben irgalmas cselekedetet jelent. Az irgalmasság hét ún. testi cselekedete közül hatnak az eredete nagyon egyértelmű, ezeket maga Jézus fogalmazta meg Máté evangéliuma szerint az utolsó ítélet kapcsán, mint a jókat és rosszakat elválasztó kritériumrendszert (Mt 25, 35-36). De úgy tűnik, az irgalmasság ún. szellemi cselekedeteinek felsorolása is a régi időktől kezdve kanonizálva volt már a keresztény hagyományban, és Szent Tamás már mint ismert listára hivatkozhatott rá.

És éppen az irgalmasság spirituális, a szellem szükségleteihez kötődő cselekedetei lesznek számunkra most érdekesek. Ezek közül is különösen a tanítás – és részben a tanácsadás –, vagyis azok a jócselekedetek, amelyek hivatásunkat közvetlenül érintik. A tudatlanok tanítása tehát az irgalmasság cselekedete. Nem venném magamnak a bátorságot, hogy állást foglaljak abban a kérdésben, mit jelent a keresztény nevelés. Nem vagyok hivatott erről okoskodni. De azért abban eléggé biztos vagyok, hogy mindenkinek, aki erről a kérdésről véleményt formál, figyelembe kell vennie a keresztény hagyománynak ezt nem jelentéktelen tételét: a tanítás vagy oktatás – a doctrina, ahogy Szent Tamásnál szerepel – az irgalom műve. És ez a kiindulópontja ennek az előadásnak...
EZEK A BOLTOK LESZNEK NYITVA ÁPRILIS 24-ÉN, VASÁRNAP
CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.04.24.
Bár a boltzárat már a múlt héten eltörölték, és a boltláncok többsége kinyitja a boltjait, azért a Mindenár.hu szokás szerint kigyűjtötte és térképre pakolta azokat az üzleteket, amelyek nyitva lesznek.
Az előzőnél is rendhagyóbb vasárnap következik április 24-én, de a jövőben viszont erre a menetrendre lesz érdemes felkészülni. Mégpedig arra, hogy a legtöbb boltlánc, amelyek az április közepén eltörölt boltzár miatt korábban nem tudták kinyitni az üzleteiket, a jövőben a boltjaik egy részét vagy az összes üzletüket kinyitják vasárnap is. Kattinson a képre és görgetéssel nagyítsa fel a jelzéseket, aemlyekre kattintva megtalálja a kiválasztott, vasárnap is nyitva tartó üzleteket:

HAZALÁTOGATÁS KÉT ÉV UTÁN
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.04.24.
Minden határátkelő életében nagy esemény a hazalátogatás, de különösen igaz ez azok esetében, akik Európán kívül élnek, ahonnan azért már több, mint egy kósza ötlet hazaszaladni. Pláne gyerekekkel… A mai ajánló egyik posztja erről szól tehát, míg a másodikban Magyarországot és Costa Ricát hasonlítjuk össze, végül jogosítványt szerzünk (motorra) a Fülöp-szigeteken, ami (előre szólok) nem akármilyen kaland.
Kanadából hazalátogatni nagyon nem olcsó dolog (a levegőben eltöltött időről nem is beszélve), így nem csoda, hogy az Élet Montreálban blog szerzője és családja is két éve járt utoljára otthon. Egészen mostanáig. Lássuk, hogyan is sikerült a találkozás!

GYÖNYÖRŰ HÍRÜNK A VILÁGBAN - FÉLTIK TŐLÜNK A MENEKÜLŐKET
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.04.24.
Most már több helyről is van arról hivatalos papírunk, hogy mi, itt a Kárpátok alatt vért iszunk. Végül is, nem történt egyéb, mint igazoltuk a hírünket, amely akkor keletkezett, amidőn elözönlöttük a medencét, és azon frissiben tartottuk rettegésben a földrészt, amelyet Európának neveznek.
Saját használatra eufemisztikusan kalandozásoknak hívjuk a terrort, amelyet eleink a világra szabadítottak, akiket viszont rabolgattunk, fosztogattunk és gyilkolásztunk, nem ilyen megengedőn emlékeznek arra a hordára, aki vagyunk azóta is. Matolcsy is megmondta, piros folt van a valagunkon.
Tegnap odaálltam a tükör elé, és letoltam a gatyámat, de nem láttam magamon a kiválasztottság bizonyosságát. Így legott idegennek éreztem magam ezek között, akik újra elérték: hiába visonganak itt mindenféle Szent Istvánról, csak a nyereg alatt húst puhító barbár nép a miénk, akitől félteni kell az embereket.
Kölcsönzős csuhába bújt pogány csürhe ez, és ami igazán szomorú, hogy ezeknél az ájtatos mézes-mázasoknál még én is – aki pedig hitetlenségben leledzem – keresztényebb vagyok. Család szentsége, vasárnap, meg zárva tartás. Szülni doszt, és kotont átkozni, ebben merül ki a hitük. A leglényege, az irgalom az nemhogy odaveszett volna, benne sem volt sohasem...

ÉN AKKOR IS LEÍROM...
NAHALKA ISTVÁN BLOGJA
Szerző: Nahalka István
2016.04.21.
A barátaim, a velem egyetértők közül nagyon sokan szokták mondani, hogy a piszkoskodásra nem szabad válaszolni, nem érdemes felvenni a kesztyűt, nem érdemes időt pazarolni az ilyesmire. Én meg makacs módon állandóan válaszolgatok. Egyszerűen nehéz elviselni, hogy emberek (nem használok jelzőt), médiumok (nem használok jelzőt) hülyeségeket mondanak és írnak, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy befeketítsék az embert. Úgyhogy én most megint válaszolni fogok, tudván tudva, hogy ezzel sokak rosszallását kivívom, olyanokét, akikkel egyébként nagyon sok mindenben, az alapvető kérdésekben egyetértünk.

HÉTÉVES KÍNAI KISLÁNY VAGY FEHÉR FÉRFI - EGYESEKNEK NEHÉZ ELDÖNTENI
IDŐK JELEI BLOG
Szerző: THEA
2016.04.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: THEA
2016.04.24.
Milyen messzire mennek el egyesek a politikai korrektség és a liberalizmus nevében?
A Family Policiy Institute által készített videóból kiderül, mennyire nehezére esik a fiatal diákoknak egyenes választ adni egy adott személy fajára, nemére vagy külsejére vonatkozó kérdésekre.
Talán mára már a magyar olvasók számára is ismert az Egyesült Államokban folyó egyre hevesebb vita, aminek lényege, hogy joga van-e a közintézeteknek és vendéglátóipari egységeknek nemek szerint szegregálni a diákokat vagy vendégeket. Illetve, hogy a vécé választásnál elegendő-e, ha valaki egy bizonyos neműnek gondolja/vallja magát, és nem szükséges, hogy az adott nem külső jegyeit viselje.
Az első kérdésre a bíróság szerint a válasz egyértelmű nem, a másodikra pedig egyértelmű igen. Joseph Backholm az alábbi rövid videóban megpróbálja demonstrálni az ilyen gondolkodás teljes abszurditását.
A VASÁRNAPI VÁSÁRLÁSRÓL - EGYSZERŰBBEN
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Kertész Ákos
2016.04.23.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Kertész Ákos
2016.04.23.
Mélyen egyetértek barátaimmal, Christopher Adammal és Göllner Andrással, hogy a boltbezárás körüli „győzelem” olyan jelenségre is rávilágít, amit nem kellene ünnepelni, mert az a magyar közélet súlyos betegségére utal inkább. Amikor azt írtam annakidején, hogy „a magyar gentikusan alattvaló”, vagyis hogy sorsa, történelme által meghatározottan ‒ szinte maradéktalanul ‒ csak az erő előtt meghódoló alattvalóként képes viszonyulni minden elnyomó hatalomhoz, az pontosan azt jelentette, hogy az olyan pitiáner ügy, mint a vasárnapi boltbezárás vagy nyitva tartás még át képes lépni a tömegek ingerküszöbét, még indulatot ‒ vagy legalább vágyakozást ‒ tud gerjeszteni, ennél jelentősebb probléma azonban nem képes fölrázni az embereket.
Igen, ha arról van szó, hogy háromszáz forintos (egy pofa sör ára!) vizitdíj ellenében elindítson-e az ország egészségügyi reformot, akkor az alattvaló gondolkodás nélkül leszavazza a reformokat. Pofon egyszerű: nem fizetni jobb, mint fizetni. Hogy milyen ára lesz később, arra az alattvaló nem gondol, akár a kőtehetségtelen sakkozó, aki már a második lépést sem látja előre. Ha ma két forintot nyerhet, nem gondol rá, hogy holnap százezreket veszíthet rajta, ezért lehet beadni neki a rezsicsökkentés nevű maszlagatot is. Ezért lehet belerántani a legprimitívebb pilótajátékba, lásd Questor-botrány, ezért van, hogy a legpofátlanabb hazugságnak is bedől!
”Nem tudni áldás”, írja John Updike a Kentaurban ‒ az igazság, a tudás csak annak való, aki kezdeni is bír vele valamit; a boldog tudatlanság a leghatásosabb kábítószer...
ITT OLVASHATÓ
A HIT GYÜLEKEZETE ORBÁN GÁSPÁR GYÜLEKEZETE ELLEN TÁMADT
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.04.23.
"Akasztják a hóhért" - mondhatnánk, miután az elkatolizálódott és megkövesedett Hit Gyülekezetével szemben is új reformmozgalom támadt. A Felház nevű közösséget minden kétség nélkül nevezhetjük annak, mert berobbanását nem Orbán Viktor fiának, hanem a fiatal evangéliumi hívők között gyakorolt hatásának köszönheti.
A Hit Gyülekezete nem Orbán Viktor fia miatt támadt a Felházra, ahogy ezt egyesek hinnék, hanem annak ellenére. A tőlük szokatlanul finom hangvétel éppen annak köszönhető, hogy a Hit Gyülekezete nem akar Orbánnal ujjat húzni. Németh Sándor egyháza ma már a katolikus egyházzal együtt a Fidesz fiókegyháza. Államegyházi státuszban Orbán Viktor szellemi és ideológiai támogatója. Ehhez tegyük hozzá, hogy anyagi haszonélvezője, aminek nem kevés szerepe van abban, hogy Németh Sándor beállt Orbán szekerét tolni. Ennek rendeli alá az ATV manipulációs tevékenységét is.
A Hit Gyülekezete mai pozíciójából inkább az következne, hogy meg sem szólalnak Orbán Gáspár friss szellemű gyülekezete láttán, de Németh Sándor harminc éve veti rá magát minden konkurenciára. Németh egyháza nemcsak a történelmi egyházakkal szemben volt mindig arrogáns és durván elutasító, hanem a rivális kisegyházakkal szemben is. Velük szemben még inkább. A Szabadegyházak Tanácsa nem végzett olyan pusztítást a kisegyházak körében, mint a Hit Gyülekezete minden riválisával szemben...

A ROMA INTEGRÁCIÓ MA "NEM SZEXI"
NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.04.23.
Ez a mondat a héten egy cégek és civilek kapcsolatáról szóló beszélgetésen hangzott el, de hallható már egy ideje máshol is. Nem tudom, kitől származik, de szellemes megfogalmazása annak, hogy nem igazán kedvelt téma, az, aki emlegeti, hamar láthatatlan falak között találja magát. És inkább cikinek érezheti, ha ezt emlegeti.
És csakugyan, ez nem egy „szexi” terület. Nem szexi a politikusoknak. Sem a most regnálóknak, sem a többieknek. Mert ez nem egy szavazatszedő terület. A döntéshozóknak nehéz sikereket felmutatni, itt aztán tényleg alig találni egy-egy programot, ahol igazolható: Magyarország jobban teljesít. És ha van siker is, arányaiban a problémához képest elenyésző. Így inkább hallgatnak róla, így is van elég gond vele, a „Híd a munka világába” című program körül is több a negatív hír, mint a sikersztori.
És nem szexi a CSR-ben sem, a cégek társadalmi szerepvállalásában. Bár ezen a téren azért van elmozdulás. Nem szexi a többségi társadalomnak sem, még mindig sokan ítélkeznek messziről, sztereotípiák mentén, mintsem megismernék a tényleges helyzetet.
Nehéz jól kommunikálni is, mi, civilek is alkalmazkodunk, a roma integrációt hátrébb toljuk, ami nem nehéz, sokkal erősebb a problémában a szegénység, a gyerekszegénység, ami azért az emberek többségének nehezen viselhető. Ebben ugyanis teljesen mindegy, roma vagy nem roma a gyermek, a család, de a megoldásban ott lapul ez is, mert a mélyszegénységben élők nagyobb százalékának az életét még a roma identitás „nem szexi” ténye is nehezíti. Nem lehet nem foglalkozni vele...

VIDÁM VASÁRNAP
NESZE!SZER BLOG
Szerző: BEAUTYKA
2016.04.23.
Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a “kívül” is.
Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Ha külső harmóniára vágysz, először magadban kell összhangot teremtened.
Ha szeretetre vágysz: szeretned kell!
Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.
Akiben ez a “benső mágnes” működni kezd, nem akarja a másikat sem elnyomni, sem manipulálni - úgy vonz, hogy mindenkit meghagy a maga szabadságában. Az emberek ezt megérzik.
A vonzásnak ezt az ellenállhatatlan erejét pedig szeretetnek hívjuk. (Müller Péter)

TGM: A HELYZET A TANÁRSZTRÁJK UTÁN
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.04.23.
...A szerdai (2016. április 20-ai) tanársztrájkot a hatályos törvények értelmében – és történetileg példátlanul – zárt ajtók mögött tartották meg, s bár sokan sztrájkoltak, az akció nem lehetett látványos. Nagyon biztató, hogy elég nagy számban voltak szolidaritási gesztusok, öt perces munkabeszüntetések, munkalassítások. Hiába: ránézek a mai (csütörtöki) kezdőlapokra az internetes sajtóban, a tanársztrájk már eltűnt, bár annyiban szó van az iskolákról, hogy a kormány valaminő titokzatos okból meg akarja szüntetni a földrajzoktatást. Médiapolitikai szemszögből a tegnapi tiltakozás: kudarc, hiába volt – önmagában – jelentős. (Szemben a március 15-ei tüntetéssel és a múltkori polgári engedetlenséggel, amelynek volt „története”, s amelyet lehetett filmezni/fényképezni.) A polgári médiák ismét elsősorban gyermekmegőrzési, gyermektárolási problémaként „kezelték” az ügyet, s láthatólag a Klik és az oktatási államtitkárság – egyébként enyhe – fenyegetőzéseinek is volt hatásuk, ami nem vall nagy elszántságra.
(Időközben olvastam Diószegi-Horváth Nóra nagyszerű és lehangoló cikkét – , amelyből megtudtam, szégyenemre csak most, hogy milyen belső viszonyok uralkodnak a tanári szobákban. Hogy milyen csüggesztő az önhibájukon kívül elgyávult kollégák megaláztatása. Ez sajnos semmivel se jobb, mint az 1970-es évek. Csakugyan: mi a fenére volt jó a rendszerváltás, ha még arra se, hogy politikai diszkriminációra ne kelljen számítani. Ennek az orvossága csak a nyilvánosság. A pedagógus-szakszervezeteknek dokumentálniuk kellene minden visszaélést, publikálniuk kellene minden helyi apró zsarnok nevét – a megszégyenítés minden lázadás régi, jól bevált és jogos morális eszköze –, amire még a rendszerváltás előtt is képes és hajlandó volt a néhai TDDSZ, amelynek ezek a szervezetek a politikai utódai.)
A sztrájk céljainak kommunikációja is ellanyhult. A közvélemény nagy része nem tudja, hogy a tanárok nem fizetésemelést kérnek. Az oktatás céljait illető megfontolásokat a neoliberális közszellem mint a „versenyképességet” és a „rugalmasságot” (azaz a fehérgalléros munkapiaci szempontokat) előmozdító reformok sürgetését kezeli (kevesebb műveltség, több programozás). A demokratikus közoktatás kulturális és morális eszményei eltűnnek az „esemény”-centrikus fecsegésben, fölolvadnak az üzleties, trendi „modernség” sekélyes szorgalmazásában. (A legfontosabb, úgy látszik, a pályázatírási készség…)
Mivel a polgári engedetlenség – tehát a nyilvánosság – látványos és mozgósító eleme nem volt jelen (a szakszervezet engedelmeskedett a represszív, elnyomó Munka törvénykönyve korlátozó előírásainak), a társadalmi nyugtalanság megborzolta a fölszínt, majd elült: nem vert nagyobb hullámokat...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)