2020. november 25., szerda

VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY: GEREBLYÉRE LÉP A FIDESZ, VAGY SZÉTZÚZZA AZ ELLENZÉKET?

HVG / ITTHON
Szerző: BIHARI ÁDÁM
2020.11.25.


Akár sikerrel is szerepelhet a választásokon egy közös ellenzéki lista, abban azonban ott a csapda lehetősége, hogy a kormánypárt is errefelé terelné a pártokat. Az ellenzék számára legrosszabb forgatókönyv lehet, ha egyetlen Gyurcsány/Jobbik-bélyegzővel ellátott frakció-ketrecbe zárják őket a jogszabályok megváltoztatásával.

Rengeteg meglepetéssel készülhet a Fidesz, hiszen messze még a vége a történetnek, kétharmaddal az utolsó pillanatig megváltoztathatnak szinte mindent – állították egyöntetűen a hvg.hu által megkérdezett elemzők, amikor a választási törvény legújabb módosítójavaslatának támogatásáról faggattuk őket.

Két héttel ezelőtt még a kormány adott be módosítójavaslatot, aszerint 51 választókerületben indított jelölt lett volna a listaállítás feltétele legalább 9 megyében. Ez még nem zárta volna ki, hogy az ellenzék két listán induljon, de az ellenzéki pártok már ezt a módosítást sem fogadták volna el.

Azóta kiderült, hogy a kormány kósza ötlete valamiért megihlette az egykor a Mi Hazánkban, most a saját magáról elnevezett pártban politizáló Volner János független képviselőt is. Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága elé terjesztett és a kormánypárti képviselők által támogatott javaslata ugyanis egyértelműen közös listára tereli az ellenzéket, ugyanis 71 választókerületben és legalább 14 megyében kellene jelöltet állítani annak, aki országos listát akar állítani. A jelenlegi szabályozás ezt 27 választókerülethez köti legalább 9 megyében...

NEM AZ EMBEREK ÉRDEKEIT NÉZI, HANEM A SAJÁT HASZNA SZERINT CSELEKSZIK. KI AZ?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.11.25.


Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel. Most mégis erre kényszerülök (…)


Akit érdekel, van ideje elmerülni az évtizedes erkölcsi pöce gödrében, továbbá érzi magában az elszántságot, az kizárólag saját felelősségére elolvashatja teljes egészében is a felcsúti küldetéstudatrepedésnek a fent látható sorokkal kezdődő, kényszer szülte levelét a saját oldalán (miniszterelnok.hu). Amelyet válasznak szánt Soros György (lásd még: magyar származású dollármilliárdos, spekuláns; magát filantrópnak nevező spekuláns) november 18-án a Project Syndicate nevű oldalon írt cikkére.

Címszavakban: globális birodalom versus független nemzetek, Soros-hálózat, bevándorlókontinens, migráció, multikulti, hanyatló EU, nyílt beavatkozás, a jog uralma versus az erősebb joga, nyílt társadalom versus védett társadalom, szabadságharcos nép és 
mindenek felett Soros György (15-ször),

- aki minden ellenségét korrupcióval vádolja,

- aki a világ legkorruptabb embere,

- akit tud, lefizet és megvásárol,

- akit nem tud, azt a hálózat (Soros-network) félelmetes fegyverével, a baloldali médiaháttérrel lejáratja, megalázza, megfélemlíti, tönkreteszi. (És soha nem fogjuk megtudni, hogy legalább harsányan röhögött, miközben ezt írta, vagy kibírta vihogás nélkül.)

Elsősorban kiábrándítónak és igazságtalannak tartom, hogy George Clooney-nak közben még nem írt nyílt levelet az önérzetes magyar miniszterelnök.

Másodsorban az is kiábrándítónak tartom, hogy a Project Syndicate nem adta meg a lehetőséget a kényszerek által gúzsba kötött embernek, hogy az unalomig ismert, a Finkelstein által kreált bűnös kottához képest semmilyen letaglózó újdonsággal nem szolgáló írásműve ugyanott megjelenhessen, ahol Soros cikke. Mert ha erre lehetőséget adtak volna, akkor nem kellene a Facebookon mártírkodnia, hogy letiltották az epehányását...

KÉNYES EGYENSÚLY, TÖRÉKENY IS, VIGYÁZNOM KELL RÁ - KOVÁTS ADÉL: ÚJRATERVEZÉSBEN VAGYUNK

JELEN
Szerző: LÁNG ZSUZSA
2020.11.23.


„SZENVEDÉLYES, ZSIGERI, IMPULZÍV, AZ ÖSSZMŰVÉSZETISÉGET KÖLTŐIEN HASZNÁLÓ, SZÍNÉSZKÖZPONTÚ, KÖZÖNSÉGÉBEN ÉS TÁRSULATÁBAN EGYARÁNT ERŐS, NYITOTT SZEMÉLYISÉGEKRE ÉPÍTŐ, A TÁRSULAT INTELLIGENCIÁJÁT ÉS AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT IS STIMULÁLÓ, AZ ELŐADÁSOK VÉGKIFEJLETÉT TEKINTVE KATARZIST TEREMTŐ, DE AKÁR SZÉLSŐSÉGES ÉRZELMEKET KIVÁLTÓ SZÍNHÁZAT SZERETNÉK” – EZT ÍRTA PÁLYÁZATÁBAN ÖT ÉVVEL EZELŐTT KOVÁTS ADÉL, A RADNÓTI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA. ÉS UGYANEZT VALLJA MA IS, AZ ÚJABB ÖT ÉVRE SZÓLÓ PÁLYÁZATÁBAN.

Azt mondja, hogy a színháznak akkor van érvényessége, ha a mához szól. Akkor is, ha kortárs darabról van szó, és akkor is, ha klasszikusokat frissít fel.

Igazgatásom éveiben minden a kortársiasság jegyében történt. A klasszikusokat is újrafordíttattuk, és a fordításon túlmenően testre is szabtuk a darabokat. Az új pályázatomban továbbra is ezt hangsúlyozom: ez jó irány, erre egyrészt a közönség, másrészt a szakma részéről is érkezett a megerősítés, valamint a társulat is jól érzi magát a repertoárban, ezt szeretném még inkább kiteljesíteni a következő mandátumom alatt...

EURÓPAI PARLAMENT: MEG KELL SZÜNTETNI A HAJLÉKTALANSÁG BÜNTETHETŐSÉGÉT!

NAPI.HU
Szerző: SZEPESI ANITA
2020.11.25.


A hajléktalanság felszámolásával kapcsolatos állásfoglalást szavazott meg keddi plenáris ülésén az Európai Parlament, és ebben leszögezte, hogy a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, és az európai uniós tagállamoknak meg kell szüntetniük a hajléktalanság büntethetőségét - adta hírül az MTI.


A nagy többséggel elfogadott nyilatkozat szerint az EP-képviselők erőteljesebb fellépést várnak az unió végrehajtó testületétől, az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy Európában 2030-ra megszűnjön a hajléktalanság.

A parlament ennek érdekében a tagállami támogatások emelését, a hajléktalanság megelőzésének fokozását, az egészségügyhöz és az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést, a munkaerőpiaci integráció támogatását, a hajléktalanság büntethetőségének eltörlését, valamint hosszú távú lakhatási stratégiák végrehajtását tartja elengedhetetlennek...


NER-KÖZELI CÉG ÉPÍT NÉGYLAKÁSOS TÁRSASHÁZAT A VÉDETT APÁTHY-SZIKLA MELLETT

TELEX
Szerző: TENCZER GÁBOR
2020.11.24.


Egy hatalmas gödör, benne egy nagy daru jelent meg az egyik napról a másikra a II. kerületi Apáthy-szikla mellett. A szikla nemcsak közkedvelt kirándulóhely, hanem természetvédelmi terület, a vele közvetlen szomszédos feltúrt telek pedig természetvédelmi védőövezet. Ezért a környéken lakók erősen elkezdtek aggódni a kilátás és az élővilág miatt.


A helyiek közösségi oldalán többen is szóvá tették, hogy már egy uszodányi kráter van a védett sziklában és a turistaútra is félig rádöntötték a kerítést, ezért kimentünk a helyszínre, megvizsgálni az építkezést.

A messziről is nagyon jól látszó, 258 méteres magaslatból kiugró, meredeken leszakadó Apáthy-sziklát sokan ismerhetik - ha máshogy nem, látásból - azok, akik a Hűvösvölgyi úton közlekednek autóval vagy tömegközlekedéssel. Az út lipótmezei szakasza fölött, szinte az egykori elmegyógyintézettel szemben magasodik a 30 méter magas, csupasz dolomitszikla. A terület egykori tulajdonosáról nevezték el, errefelé volt régen az Apáthy-major. 26 védett növényfaj, hét védett futrinkafaj él a környezetében, ami 1977 óta természetvédemi terület. A szikla mögött szinte rögtön kezdődik a telek, ahol a “kráter” és a daru az úr...


„EZ DURVA, IGAZI SOKK” – NÁLUNK TITKOLJÁK, MÁSHOL BEMUTATJÁK A KORONAVÍRUS ELLENI KÓRHÁZI KÜZDELMET

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2020.11.25.



Nemcsak a magyar egészségügy került kritikus helyzetbe a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a legjobban felszerelt európai kórházak sem bírják a terhelést. A különbség az, hogy ott ezt nem is titkolják a közvélemény elől, a túlterhelt intenzív osztályokat pedig nem zárják el a sajtótól.


Március vége felé a SkyNews forgatócsoportja bejutott Bergamóba, abba az észak-olasz városba, amelyiket a koronavírus-járvány tavaszi hulláma a leginkább sújtott. A bergamói kórházról forgatott ötperces riport bejárta a világsajtót, és még az olasz külügyminiszter is arra kért mindenkit, hogy nézze azt meg, és a látottak fényében döntsön az otthonmaradás mellett...

PINTÉR IRÁNYÍTJA CSÜTÖRTÖKTŐL A KÓRHÁZAKAT

NÉPSZAVA
Szerző: D. A.
2020.11.25.


A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását.


A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását – ez derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság feladatait részletező friss kormányrendeletből. Az országos kórház főigazgatóságot alig egy hete hozták létre. Mint arról beszámoltunk e hivatal feladata lesz egyebek mellett az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az egyes ellátóhelyek kapacitásainak felülvizsgálata és az ezzel kapcsolatos stratégiai kormányzati döntések előkészítése. Lényegében a hivatal jogosítványaival akár a teljes ellátórendszert átszabhatja. 

A mai közlönyből pedig az is kiderül, hogy „az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKF) az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja.” 

Egy másik, szintén ma megjelent jogszabály jelzi, hogy a korábbi törvényekben eddigi kórházfenntartóként említett, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyett az új Országos Kórházi Főigazgatóságot kell érteni. Az OKF mostani feladatait részletező rendelettel az ÁEEK az év végével megszűnik.

ŐK VANNAK MEGSÉRTŐDVE, NEKIK VISZKET A TENYERÜK, NEKIK FOGY A TÜRELMÜK, ŐK KÉRIK KI MAGUKNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.11.25.


Gorombaságoktól mentes jobb napokat kívánok mindenkinek! Kicsit nem figyeltem oda, és hát nem kiderült, hogy az Index végre papíron és hivatalosan is a megfelelő fideszes kézbe került, ahova mindig is tartozott, miközben nekünk azt mondták, hogy hülyék vagyunk, és nem is azt látjuk, amit a szemünkkel látunk? De. A fele részben a fideszes média egyik erős embere, aki Mészáros pénzéből párttévét is gründolt a pártnak, bizonyos Vaszily Miklós tulajdonában álló Indamedia-csoport – adósság fejében – vitte az Index.hu Zrt. részvényeit, így pedig közvetlen irányítást szerzett a portál fölött. Remélem, hogy ezennel a valóságot túlüvölteni próbáló szolgamédia egyéb hadtestei is megnyugodtak, és nem röhögtetik tovább magukat azzal, hogy a háttérben megbúvó Gyurcsány-szálat keresgélik. Nincsenek szálak, pontosan az történt, ami hónapokkal ezelőtt is világos volt, amikor a szerkesztőség felállt és távozott. Meg amikor Vaszily nertárs Schmidt Máriával kávézott boldogan (milyen jó, hogy nem ment kárba az a kávé), miközben adta az erős garanciákat Bodolai Lászlónak arra, hogy nem, nem, soha semmilyen ráhatása nem lesz az Indexre. Bejött. Majd térjünk vissza erre a témára, és vessünk néhány pillantást az Indexre – remélhetőleg mind itt leszünk még, hogy visszatérjünk rá – mondjuk fél év múlva, egy év múlva és főleg a 2022-es választási kampányban. Csodálatos lesz. Addig érjük be a másik, fele részben tulajdonos, bizonyos Ziegler Gábor nyilatkozatával, amit a lap további függetlenségével kapcsolatban tett:

"A függetlenség kérdése szubjektív."

Ha még egy kicsit csiszolgatják a dolgot, akkor eljutnak odáig, ahova eljutott a magyar kormány is a jogállamiságot illetően: hogy nincs is olyan, vagy ha van, akkor annyiféle van, ahány ország, és ezt így nem is lehet objektíven megítélni. De, baszki! Ha valakinek a Fidesz urakodása idején az Origótól, az MTVA-tól, az Echo Tv-től, a TV2-től a PestTV-ig mindenhol megfordult valamilyen pozícióban, és most fele részben tulajdonolja az Indexet, arról elég pontosan lehet tudni, hogy mi a helyzet a függetlenségével. Semmi szubjektív nincs benne.

Dehát ilyenek ezek az üzleti ügyek. Folyamatosan azt hörgik, hogy nem foglalkozik velük a szeretve tisztelt állampárt, az élén álló alak pláne nem foglalkozik velük, de mégis folyton az van, hogy a Família Kft. üzleti ügyek körül sertepertél. Ami önmagában is probléma lenne kevéssé elvadult banánköztársaságokban, ám az, amit a közpénzből finanszírozott építkezésekhez építőanyagokat szállító Orbán Győző nevű cégtulajdonos előadott a Direkt36 újságírójának, az még ebben az elvadult banánköztársaságban is párját ritkítja...

A 168 ÓRA NOVEMBER 25-I SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 ÓRA
2020.11.24.


Reggelente még fájós fejjel ébred, gyenge, és néha szédül. De kopogjuk le, megúszta, szerencsére a család is jól van. Nem vágyakozik – ahogy csúfondárosan mondja – a COVID-celeb szerepére. Az jólesett neki, hogy volt munkahelye, a Klubrádió felhívta. A helyzet esetünkben hasonló, a polgármester – le sem merem írni, hány éve – a 168 Óránál is dolgozott. A járvány, a vész megragadhatóbb, ha személyes ismerősünk találkozik vele. Nem is beszélve arról, ha a lábadozót idekinn csupa rossz hír várja. Az önkormányzatok szorongatása, az iparűzési adó várható részleges megvonása Józsefváros büdzséjét is fenyegeti. A történetben sok minden összeér. Járvány, hazai valóság, szédülés, láz, fejfájás. A László Kórházból szabadult Pikó Andrással, a VIII. kerület ellenzéki polgármesterével beszélgettünk
.

Választási csata a pandémia árnyékában

Sietős lett a választási törvény módosítása, ugyanis a 2022-es szavazás előtt legkésőbb 2021 januárjáig lehet módosítani a szabályokat. Márpedig tavaly ősszel, az önkormányzati választáson kiderült, az ellenzéki összefogás kínos meglepetéseket okozhat a kormánypártoknak. Gulyás Gergely miniszter úgy magyarázta a változásokat, a javaslatnak egyetlen célja van, a kamupártok dolgának megnehezítése, szerinte ugyanis a törvényjavaslat semmilyen formában nem érinti az ellenzéki pártok összefogását.

Orbánnal szemben, az unió mellett

A brüsszeli vitákkal párhuzamosan felmérés készült arról, hogy mennyire ártott a válság pénzügyileg az EU-s polgároknak, támogatják-e a költségvetést, illetve milyen fontosnak tartják a jogállami feltételeket.

Ki zsarol kit és mivel?

Magyarország és Lengyelország a dolgok pillanatnyi állása szerint megvétózza azt, amivel pedig nagyon is egyetértene – hiszen akadályozza az uniós pénzek kifizetését önmagának és a többi EU-tagnak is. Azért teszi ezt, mert nem áll módjában vétót emelni azzal szemben, amivel viszont nem ért egyet, nevezetesen, hogy ezt a kifizetést jogállamisági feltételekhez kössék. Ki nyeri a pókerpartit? A legrutinosabb játékos, vagy pedig az, akinek jobb lapjai vannak?

Sunnyogás a disznóhajtások körül

Komoly problémákat okozhat a vadászatra jogosult szervezeteknek, a természetnek és társadalomnak is, ha nem tarthatók meg azok a társas vadászatok, amelyek a vadgazdálkodást végző társaságok bevételi forrásai.

„Nekem nem volt kétségem”

A világ most arra a két vakcinára vár, amelyről eddig a leggyorsabban derült ki, hogy 90-95 százalékos biztonsággal veszi fel a harcot a koronavírus ellen, és megállíthatja a járványt. Mindkettő a módosított mRNS-technológián alapul, amelyet egy magyar és egy amerikai tudós, Karikó Katalin és Drew Weissman immunológus dolgozott ki a Pennsylvaniai Egyetemen, és 2005-ben szabadalmaztatott. A módszer egyébként más betegségek gyógyítását is forradalmasíthatja hamarosan. Karikó Katalin a 168 Órának azért is szólalt meg, mert tudja, hogy felelőssége van: a vírustagadóknak és az oltáselleneseknek könnyű a dolguk, nem kell kutatniuk, laborban dolgozniuk, csak mondják a magukét.

Meglepetés a huszonegyedik napon

Huszonhárom napja jelentkeztek az első tünetek, az első öt nap után a mentális terhelés és a bezártság volt a legrosszabb. Amikor pedig már minden jónak tűnt, nagyon furcsa, új tünetek jelentkeztek. A gyógyulás után jöhet a hosszú-koronavírus?

Válság előtt, COVID után

Reggelente még fájós fejjel ébred, gyenge, és néha szédül. De kopogjuk le, megúszta, szerencsére a család is jól van. Nem vágyakozik – ahogy csúfondárosan mondja – a COVID-celeb szerepére. Az jólesett neki, hogy volt munkahelye, a Klubrádió felhívta. A helyzet esetünkben hasonló, a polgármester – le sem merem írni, hány éve – a 168 Óránál is dolgozott. A járvány, a vész megragadhatóbb, ha személyes ismerősünk találkozik vele. Nem is beszélve arról, ha a lábadozót idekinn csupa rossz hír várja. Az önkormányzatok szorongatása, az iparűzési adó várható részleges megvonása Józsefváros büdzséjét is fenyegeti. A történetben sok minden összeér. Járvány, hazai valóság, szédülés, láz, fejfájás. A László Kórházból szabadult Pikó Andrással, a VIII. kerület ellenzéki polgármesterével beszélgettünk.

Trump végjátéka

Az Egyesült Államok mint megbízható szövetséges jó hírnevének a helyreállítását várják az elemzők a washingtoni diplomácia leendő új vezetőjétől. Joe Biden, a megválasztott demokrata párti elnök állítólag az édesanyja révén félig magyar Antony Blinkent, Donald Blinken volt budapesti nagykövet fiát választotta maga mellé külügyminiszternek.

Kétesélyes iparűzési adó

Nagy vihart kavart, hogy Parragh László kamarai elnök az önkormányzatok bevételeinek fontos hányadát alkotó iparűzési adó felfüggesztését javasolta a kormánynak. Még a fideszes polgármesterek is aggodalmukat fejezték ki. A jövő évi költségvetésben még nem szerepel ez a tervezett változás, így elképzelhető, hogy a kormány nem támogatja az ötletet.

Lelket verni az örményekbe

Moszkva a saját hátsó udvarának tekinti a Kaukázust, de ez az udvar túl nagy ahhoz, hogy rendben tudja tartani. Most éppen az a feladat, hogy biztosítsák a köznyugalmat Örményországban, miután a török segítségre támaszkodó Azerbajdzsán tönkreverte Jereván hadseregét, és – az örmények lakta Karabah enklávé egy részének a kivételével – visszaszerezte az örmények által évtizedek óta ellenőrzött, de mindvégig sajátjának tartott területeket.

Szankciók vagy atomalku?

„Továbbra is hatékony az iráni rezsimmel szemben érvényesített, Maximális Nyomás elnevezésű kampány” – tweetelte büszkén a minap a most még hivatalban lévő amerikai republikánus kormányzat külügyminisztere. A probléma csak az, hogy ez a „hatékony” nyomás sem tudta térdre kényszeríteni az atombomba előállításán ügyködő iszlám köztársaságot, és csak veszélyesebbé tette a világot.

„Rettenetesen utáltam a szélsőségeket”

Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező nyolcadik könyve nemrég jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. A címe: 88. Ez az éveinek száma. A karantén alatt sok mindenről eltöprengett, nem csak színházról, és 88 különböző tárgyú gondolatát szedte össze. Erről is kérdeztük.

Van, aki itt tölti az éves szabadságát

November 25–29. között rendhagyó módon, online, a Toldi Távmoziban rendezik meg az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első felét. Hogy pontosan mit is jelent ez, arról a rendezvény főszervezőjét, Kreet Paljast kérdeztük.

AKI ÚGY DÖNTÖTT, HOGY GAZEMBER LESZ, MIÉRT VÁRJA EL, HOGY TISZTELJÉK IS?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.11.24.


Szánalmas és nevetséges erőlködés, ahogy Orbán tiszteletet követel a koszos, pitiáner, aljas fasiszta rendszerének és saját magának. Orbán úgy döntött, hogy gazember lesz, ezen az úton indult el, és sikerült neki: gazember lett. Nem is akármilyen. Aki elveszi más emberek szabadságát, jogait, aki megfosztja az embereket a szabad tájékozódás lehetőségétől, aki kisajátítja az országot, aki hazudik, mint a vízfolyás, aki propagandagépezetet tart fenn azért, hogy becsapja és megtévessze az embereket, aki felszámolja a jogállamot, eltörli a domokratikus alkotmányt, az gazember. Az ilyen ember miért vár tiszteletet? Miért gondolja, hogy tisztelet és közmegbecsülés jár neki?

Az ilyen embereket, Orbán, mint te, közutálat övezi szerte a világon. Nem kötelező gazembernek lenni, de aki az lesz, az vállalja a következményeit. Nem segítenek a hozzád hasonló gazemberek azzal, hogy ráugranak mindenkire, aki meri kimondani az igazságot. A dekázó szörnyeteg, a futsallista senki hiába ugrik minden kritikus szóra, az nem segít. A magyarokat lehet hülyíteni, hogy mindenki Soros embere, aki ki meri nyitni a száját, s egy fasiszta diktátort annak nevez, ami. De a világon mindenki tudja, hogy ez igaz. Ócska szemét zsarnok lett belőled Orbán, egy Döbrögi, egy aljas ember. Nézz körül, minek tartanak a tisztességes emberek. Befognád mindenki száját, mindenkit eltaposnál, de nem lehet.

Ha az emberek hallgatnak, a kövek is ellened kiáltanak. Azt hiszed, hogy titokban lehet tartani egy ekkora mocsokságot? George Clooney valaki, míg te és a bűnöző bagázsod senkik vagytok. Közönséges bűnözők, tolvajok, zsarnokok és elnyomók. Ehhez nem kell tehetség Orbán. Ehhez csak aljasság kell. Elhiszed magadnak a saját hazugságaidat? Tényleg azt képzeled, hogy te egy rendes ember vagy? Azt képzeled, hogy keresztény vagy? Elvárod, hogy úgy tekintsenek rád, mint ahogy rendes emberekre szokás? Egy tiszteletre méltó embernek nem kell a kutyáit ráuszítani senkire, hogy tiszteletet követeljen magának.

El vagy tévedve, ne dőlj be saját propagandádnak. A történelem szemétdombjára kerülsz. Gyerekeket ijesztgetnek veled, a világ legaljasabb emberei között tartanak majd számon. Nem tudtad? Meglepődsz azon, hogy George Clooney is tudja, hogy ki vagy, milyen ember vagy, mit művelsz? Nem olyan hülyék az emberek, mint ahogyan te azt képzeled. Annál undorítóbb nincs, Orbán, mint amit te csinálsz. Aki az emberek szabadságát elveszi, a legfontosabb dologtól fosztja meg őket. Aki ezt megteszi, az emberiség szemetje és legalja. Így volt ez a történelem kezdetétől fogva. Választhattad volna a jót, de te a rosszat választottad. Akkor tűrd el a megvetést és a közutálatot...

FÉLŐ, HOGY ELNÉMÍTJÁK AZ ORBÁNT KRITIZÁLÓ UTOLSÓ HANGOKAT IS - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.11.25.


Az Orbánt kritizáló, egyre fogyatkozó számú magyar médium elnémításának veszélyéről, a magyar korrupciós és jogállamisági helyzetről közölt riportot a Deutsche Welle. A német közszolgálati adó külön kitért a Klubrádió sorsára, amely a rezsim döntésére három hónap múlva elveszítheti sugárzási jogát. Az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál szintén a magyar médiahelyzettel foglalkozik, de ezúttal kifejezetten abból a szempontból, hogy miként terjed Magyarországon az etnikai és más társadalmi kisebbségek diszkriminációja. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.


A német Deutsche Welle angol nyelvű szolgálata magyarországi riportot adott le kedden, amely ide kattintva is meghallgatható. A német közszolgálati médium riportjának felvezető szövege szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök zsarolásról beszél az uniós helyreállítási alap kapcsán, bírálói viszont azt állítják, hogy az Orbán-kormány hemzseg a korrupciótól, ami részben EU-pénzeket érint. De félő, hogy ezeket az eltérő hangokat elnémíthatják.

A riportban szólnak a Klubrádióról, és elmondják, hogy ez a népszerű budapesti adó egyike azoknak a kevés számú médiaintézményeknek, amelyek kritikus hangot ütnek meg a kormánnyal szemben. Engedélyük azonban három hónap múlva lejár. Arató András, a Klubrádió igazgatósági elnöke a riportban kiemeli: a magyar média döntő többsége szolgaian követi a kormány szavát, és sok magyarhoz az érveknek csak ez az oldala jut el. A Klubrádió nem így kommunikál, és úgymond akadálya a magyar agyak teljes eluralásának.

"Ha meghátrálna, az felbátorítaná Orbán Viktort ..."


Megszólaltatják a riportban Döbrentey Dánielt, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű civil szervezet Politikai Szabadságjogi Projektjének jogi munkatársát, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány is a korrupció növekedéséhez vezetett, aminek egyik példája a Külügyminisztérium hatalmas mennyiségű, jelentősen túlárazott lélegeztetőgép-beszerzése.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról beszél a Deutsche Welle riportjában: itt az ideje, hogy az Európai Unió fellépjen az Orbán-kormány részéről tapasztalható korrupcióval szemben. A miniszterelnök azonban – hallható a riportban – ellenáll annak, hogy az EU a jogállamisághoz kösse a finanszírozást. A stáb meg akarta kérdezni Orbán szóvivőjét is, aki azonban az utolsó pillanatban lemondta az interjút. Az civil társadalom és az ellenzék – hangzik el a Deutsche Welle riportjában – azt reméli, hogy az EU kitart álláspontja mellett, mert ha meghátrálna, az felbátorítaná Orbán Viktort és a többi európai populistát.

A Klubrádió újságírói nemzetközi támogatást remélnek. Eltökéltek abban, hogy folytatják a munkát. Szükséghelyzetben csak az interneten hallatnák hangjukat, az viszont már jóval kisebb hallgatóságot jelentene.

Milyen potenciál van a roma- és melegellenességben?

Szintén a magyar médiahelyzettel foglalkozik – terjedelmes cikkben – az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál, de ezúttal kifejezetten abból a szempontból, hogy miként terjed Magyarországon az etnikai és más társadalmi kisebbségek diszkriminációja, és hogy milyen szerepet játszanak ebben a médiavilág fejleményei. Kiindulópontként felidézi hét médiamonitorozó szervezet tavaly közzétett jelentését, miszerint a magyar kormány 2010 óta módszeresen felszámolja a média függetlenségét, szabadságát és pluralizmusát, eltorzítja a médiapiacot, megosztja az újságíró társadalmat, és mindezzel az EU-tagállamok körében példátlan mértékű ellenőrzésre tett szert a média fölött. A független hangok elhalkulása – folytatódik a cikk – tükröződik abban is, ahogyan a kisebbségi kérdésekkel foglalkoznak, ahogyan a diszkrimináció kimutatható az állami, illetve a kormánypárti médiában.

Kiszivárgott például, hogy a 2015-ös migrációs válság alatt szerkesztői utasítások születtek arra, hogy menekültek gyerekeinek a képét ne mutassák. Urbán Ágnes, a Mérték médiaelemzője elmondja: ennek az volt az oka, hogy egy túlélésért küzdő család képével nem lehet félelmet kelteni, sokkal inkább azzal, ha 10-12 fiatalembert mutatnak.

Dombos Tamás melegjogi aktivista arról beszél az EurActivnak, hogy a migránsellenes kampány már nem működik, újabban ezért azt tesztelik, milyen kommunikációs potenciál van a kisebbségi csoportokban, így például a romákban, de leginkább az LMBT-közösségben. A cikk kitér egyebek közt arra, hogy tavaly megbírságolták a Coca-Colát, mert homoszexuális pár csókját mutatta egyik reklámjában.

Sajtószabadság: kulcskérdés, mit tesznek az autógyárak, boltláncok

A brüsszeli portál szerint egyre több jele mutatkozik az öncenzúrának, illetve fontos fejlemény az is, hogy a nemzetközi médiavállalkozások mára távoztak Magyarországról az RTL és a Ringier Axel Springer kivételével – de ez utóbbi nem annyira közügyekkel, hanem inkább bulvár- vagy életmódtémákkal foglalkozik.

A független média túlélését illetően kulcskérdés a hirdetési piac, vagyis az, hogy az autógyárak, kereskedelmi láncok, Magyarországon jelenlévő más cégek a kormánymédiát fogják-e gazdagítani a hirdetésekkel, vagy tudatosan odafigyelnek a függetlenekre is – olvasható az EurActivban.

A COVID UTÁN JÖN AZ ADÓEMELÉS?

G7.HU
Szerző: TÖRÖK ZOLTÁN
2020.11.25.


...A költségvetési konszolidáció számos olyan átalakítást hozott, amelynek az eredményeivel folyamatosan szembesülünk mind a mai napig. Egyrészt számos olyan kardinális állami feladatellátási terület van (elsősorban a szociális ellátásra, az oktatásra és az egészségügyre gondolok) amely a sorozatos forráskivonás áldozataként szuboptimális teljesítményszintet tud csak felmutatni. Ezeken a területeken szóba sem jöhetnek további megszorítások, hanem éppen ellenkezőleg, már az alapműködés feltételeinek a megteremtéséhez is elengedhetetlen, hogy többet költsön az állam. Ahhoz viszont, hogy sikeres és versenyképes legyen a magyar gazdaság középtávon, átgondolt stratégia melletti fejlesztésekre van szükség – és erre még több pénz kell. Tehát véleményem szerint a költségvetési konszolidációt 2020 után nem igazán lehet és nem is érdemes az állami kiadások további lefaragásával végrehajtani.

Kizárásos alapon marad akkor az adóbevételek növelése.

Gyorsan hozzáteszem: az adóemelés a legutolsó eszköz, amihez nyúlni szabad a gazdaságpolitikának. Csak akkor tanácsolnám ezt, ha semmilyen más egyéb opció nem jöhet számításba. Mindezek figyelembevételével gondolom mégis azt, hogy néhány éven belül erre az útra kell lépni Magyarországon. Na de mégis milyen adóemelés?

2010-től az adórendszer radikális átszabására került sor. Ez első körben a jövedelemadók radikális csökkentését és a progresszivitásuk megszüntetését, a fogyasztáshoz kapcsolt adók emelését (lásd a világbajnok 27 százalékos áfát) és különböző különadók bevezetését jelentette. Második körben pedig elindult a társadalombiztosítási adó csökkentése.

Nézzük egyesével, mit lehet tenni 2020 után:

- az áfa további emelése;

- a jövedelemadók progresszívé tétele és

- a jövedelemadók kulcsának emelése;

- a szociális hozzájárulási adó emelése;

- újabb különadók kivetése, a meglévők megemelése.

Szerintem adópolitikában nincs olyan, hogy lehetetlen. Az adósság elleni harc következő körében ebből a palettából bármelyik, bármilyen kombinációban alkalmazható, ezt a döntéshozók politikai motivációi, ideológiai megfontolásai határozzák meg. De a covid-válság után elinduló adósságcsökkentést valószínűleg nem lehet megúszni adóemelés nélkül. Sem Magyarországon, sem külföldön.

SZABAD SZEMMEL: EZ AZ UTOLSÓ ALKALOM ORBÁN MEGÁLLÍTÁSÁRA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.11.25.


Daily Telegraph


A portugál miniszterelnök azt javasolja, hogy legyen kétsebességes Európa, mert ily módon megakadályozhatják, hogy kiváljanak azok az országok, amelyek nem tartják fontosnak a jogállami alapelveket, csak persze a felállásban a belső körben nem kaphatnak helyet. Antonio Costa, akinek kormánya alig egy hónap múlva átveszi az unió soros elnökségét, a lisszaboni Katolikus Egyetemen mondott beszédet. Szerinte már most is úgy van, hogy bizonyos tagok szorosabb integrációt akarnak, mások viszont csupán kereskedelmi-gazdasági szervezetnek tekintik az uniót. Ezért le kell folytatni az alapvitát a közös jövőről, miután pl. Magyarország és Lengyelország tengely akasztott Brüsszellel a jogállam, a melegek jogai és a migráció kapcsán. Márpedig itt két, teljesen eltérő felfogás ütközik. Így tisztázni kell, hogy mi is az EU: értékközösség, vagy csupán eszköz a nagyobb anyagi jólét eléréséhez. Megjegyezte, hogy pont ez a nézetkülönbség vezetett a Brexithez.

A lap emlékeztet arra, hogy Macron is a „változó geometriát” szorgalmazza, a németek viszont ellenzik, mert nem szeretnék átvállalni a többiek adósságát. Ebben egyetértenek velük a takarékos négyek. Costa szerint közülük pl. a hollandok, amíg csak lehetett, a britek háta mögé bújtak, de most már kénytelenek színt vallani. Ugyanakkor a legtöbb kelet-európai kormány ódzkodik a többsebességes Európától, mert attól fél, hogy onnantól kezdve csupán másodrendű tag lesz a szervezetben. A portugál vezető felhívta a figyelmet, hogy ő élő gyakorlatot vett alapul, hiszen Schengen és az euróövezet már most azt jelenti, hogy egyes államok bizonyos területeken szorosabb együttműködést alakítottak ki. Ha viszont kiterjesztik ezt a módszert, akkor elkerülik, hogy újra kelljen tárgyalni a Lisszaboni Szerződést, ami igencsak nehézkes volna – tette hozzá.

FT

A lap attól tart, hogy a pillanatnyilag tapasztalható nagy felhajtás ellenére a végén semmire sem lesz jó a tervezett jogállami feltételrendszer, mert sosem vetik be az illiberális kormányok ellen. Orbán Viktor persze hevesen tiltakozik, szerinte itt politikai szándékok húzódnak meg, és jogtalanul akarják büntetni kormányát a pénzek visszatartásával. A másik oldal szerint viszont eljött a lehetőség, hogy „honorálják” a jogsértéseket. A tény azonban az, hogy egyik állítás sem fedi teljesen a helyzetet.

Az EP-vel egyeztetett tervezet elszalasztotta, hogy hatékony rendszert dolgozzon ki, és inkább olyasmit választott, ami soha nem fognak alkalmazni. A döntő kérdés ugyanis az, mikor javasolhatja a Bizottság a támogatások befagyasztását, illetve csökkentését. Jelen állás szerint akkor, ha a normák megszegése legalábbis fenyegeti az EU pénzügyi érdekeit. Olyan akadály ez, amelyet Brüsszel aligha tud majd venni. De nagyon emlékeztet arra, amit a németek dolgoztak ki, ám amit a végén senki sem fogadott el. Viszont úgy tűnik, abból sem lesz semmi, amit sok EP-képviselő mellett az északi államok, a hollandok, az osztrákok, továbbá a baltiak akartak, hogy ti. akkor is igénybe lehessen venni, ha egy kormány túllép az olyan normákon, mint a szabad sajtó, a szólásszabadság, a melegek és más kisebbségek jogai. A szöveg csupán a csalást, az adóvisszaéléseket és a korrupciót említi konkrétan. Ezért nem gondolni, hogy valaha is beélesítik konkrét ügyekben.

Uniós illetékesek szerint aligha képzelhető el hogy a Bizottság megpróbálja beindítani a mechanizmust, hacsak nincsenek cáfolhatatlan bizonyítékok a kezében, mert az nem kétséges, hogy Orbán Viktor majdan az Európai Bírósághoz fordul, ha szankciók fenyegetik. Ez pedig végeláthatatlan jogi vitát nyit meg. Azon kívül lehetővé teszi, hogy Magyarország onnantól kezdve tiltakozásul megvétózzon bármit, amihez egyhangú döntés kell.

Ezért nem lesz semmi a mechanizmusból, és csak elégedetlenséget kelt minden oldalon – mutatott rá egy brüsszeli forrás. Jelenleg a jogállam hívei sürgetik az EU-t és a német elnökséget, hogy ne próbálják engedményekkel megbékíteni a magyar kormányfőt. De ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor teljesen felesleges volt ekkora paláver a jogállami feltételek körül.

Der Standard

Paul Lendvai szerint az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit, akik mindezidáig zavartalanul meneteltek a korlátlan hatalom felé, de, úgy, hogy közben azért felmarkolták a nagy brüsszeli pénzeket. Mindenesetre a kulcsfontosságú december 11-i csúcs konferenciáig lázas egyeztetések zajlanak a kulisszák mögött, hogy megtalálják, miként lehetne megkerülni a magyar és lengyel vétót. Utóbbi célja, hogy az EU álljon el a jogállami mechanizmustól. A tét a szolidaritás és a közös értékek tiszteletben tartása.

A magyar és a lengyel ellenállás érthető, mert ha a támogatásokat csak azok a tagok kaphatják, amelyeknél független az ügyészség és a bíróság, akkor az a korrupt uralmi rendszerek pénzügyi alapjait veszélyezteti, mellesleg Bulgáriában és Máltán is. Orbán azt közölte a múlt pénteken, hogy a végén meg fognak állapodni. Az unió részéről a határozott riposzt ellenére sem lehet kizárni, hogy belemegy valamilyen rossz egyezségbe, mert meg akarja őrizni az arcát.

VOA

Magyarország és Lengyelország továbbra is dacos, miközben holtpontra jutott a jogállami vita az EU-val. Ily módon azonban egyre mélyül a kelet-nyugati törésvonal. A beható egyeztetési próbálkozások ellenére nincs jele annak, hogy a két kormány feladná a vétót, illetve változtatna azokon a reformokon, amelyek Brüsszel szerint az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegetik.

A nyugati partnerek, emberi jogi csoportok, továbbá a hazai ellenzéki pártok azzal vádolják Orbánt és Kaczynskit, hogy feladják a demokratikus alapelveket. A magyar vezető ellen felmerül az a kifogás is, hogy korlátozza a civil társadalom mozgásterét és elhallgattatja a független sajtót. Egy magas rangú EU-diplomata szerint most mindkét fél beássa magát, hosszú állóháborúra készül. De remélhetőleg a magyar és a lengyel fél a végén meghátrál az amerikai elnökválasztás eredménye láttán, hiszen Biden eddig sem leplezte, hogy nem árul egy gyékényen az európai populista nacionalistákkal. Az Obama-kormányzat jóformán kiközösítette Orbánt.

Többen arra számítanak, hogy Budapest és Varsó pillája fog előbb megrebbenni, miközben farkasszemet néz az unióval. De azt is mondják, hogy a vita mutatja: más irányba tart a nacionalista Kelet, illetve a liberálisabb Nyugat. Ám ha most sikerül is megállapodni a jogállam ügyében, az csupán kitolja a nagy erőpróbát. 

Falter

Az osztrák lap arra figyelmeztet, hogy a két problémás kormány, a magyar és a lengyel már megint odavágott, ám a megzsarolt EU nem engedhet. Orbánt és Morawieckit azt zavarja, hogy a jövőben csak olyan országok juthatnak pénzhez Brüsszelből, amelyek nem veszik semmibe a jogállamot. És hát ezen a téren Magyarország és Lengyelország nem áll túl jól.

Úgy hogy kiadták a jelszót: ha ők hoppon maradnak, akkor senki se kapjon egy fityinget sem a közös költségvetésből, valamint a gazdasági mentőcsomagból. Kezükre játszik az egyhangú döntéshozatal elve. Olyan mérleghinta ez, amelyen mindenki a levegőbe emelkedik, akárcsak egy valaki is leül a másik oldalra.

Nevezzük nevén: itt zsarolási kísérletről van szó, amit az EU egyik konstrukciós hibája tesz lehetővé. Ily módon az egyéni érdek felülírhatja a közös jót. A többiek túl sokáig hitték, hogy szükség esetén jobb belátásra tudják bírni Orbánt és Kaczynskit, miközben azok odahaza keményen léptek fel a bíróságokkal, a sajtóval és az ellenzékkel szemben. De hát a Fideszre szükség volt az Európai Néppártban.

Most mindenekelőtt meg kell őrizni a hidegvért és semmiképpen sem szabad felpuhítani a jogállami mechanizmust. A 25-ök ugyanis a magyarok és a lengyelek nélkül is életre tudják hívni a koronaalapot, ezzel pedig fokozzák a nyomást a másik kettőre. Azok számára szintén sok milliárd forog kockán, akármennyire is az ellenkezőjét hangsúlyozza Orbán.

Ennélfogva az unió simán leugorhat a libikókáról, Budapest és Varsó ott maradna egy fitying nélkül. Miközben magyarázattal tartozna saját népüknek. Akkor aztán ketyeg az óra, de ellenük.

FAZ

A magyar kormányszóvivőnek elege lett a német ZDF köztelevízió fő szatirikus műsorának humorából, azonban odáig ment el, ami biztosan közfigyelmet kelt: kétes történelmi összehasonlításra ragadtatta magát. Azt írta, hogy még emlékszik, amikor a németek felsőbbrendűeknek gondolták magukat és lenézték a többieket, de ez azután nem sült el túl jól. Emlékezetőül: a TV bejátszásában arról volt szó, hogy Magyarország és Lengyelország meg akarja akadályozni a jogállami feltételek érvényesítését.

Bizonyosan szóvá lehet tenni, hogy kritikus magyar sajtóorgánumok eltűnnek a színről, illetve „átállnak”, még akkor is, ha vannak olyanok, amelyek változatlanul tartják magukat, sőt, újak is alakulnak. Azt is meg lehet említeni, hogy a közszolgálati médiát a hatalom szócsövévé fokozták le. De most a hatalom képviselője a német tévét vádolja ugyanezzel. Nincs nehéz dolga, mert a ZDF gyakran klisékkel dolgozik, ahelyett hogy új szemszögből mutatná be a dolgokat.

Süddeutsche Zeitung

Politikai nagytakarításba kezdett a szlovák kormány, csak éppen nem tudni, meddig futja a lendületből. Mindenesetre e pillanatban úgy áll, hogy véget akar vetni a mindennapos zsarolásnak, korrupciónak. Sorra tartóztatnak le ügyvédeket, rendőröket, ügyészeket, sőt már egy államtitkár és a volt rendőrfőnök is rács mögött van. Összesen 30 embert vádolnak azzal, hogy bűnszövetkezetet hoztak létre az üzletember, Bödör Norbert megbízásából. A meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak is dolgozott ezen az ügyön. Ám most úgy néz ki, hogy a volt miniszterelnök, Fico is kitörheti a nyakát a történtek miatt.

A Német Külpolitikai Társaság szakértője, Milan Nic úgy látja, hogy a szlovák rendőrség és ügyészség az új kormány alatt lényegesen szabadabb kezet kapott, mint korábban. De a megtisztulás azt is szolgálja, hogy Európa szemében Szlovákia legyen a mintagyerek a V4-ek között, hiszen a magyarok és lengyelek nem kérnek a jogállami mechanizmusból, a cseh miniszterelnök viszont érdekütközésbe bonyolódott az EU-s támogatások miatt.

Csak éppen a koalíciót belső viták jellemzik, ezért nem tudni, meddig tart ki. És ezt csak tetézik a miniszterelnök gyakori kirohanásai az ellenfelekkel szemben, bár sokkal jobb a kép, ha a tetteit nézzük. Fico körül viszont már szorul a hurok, mert egy korábbi államtitkár elkezdett énekelni az előzetesben. Így arról, milyen kapcsolatok fűzték Marian Kocnerhez, aki állítólag megrendelte a tényfeltáró újságíró megölését. Az üzletember, akit szeptemberben első fokon felmentettek, a főnökeként beszélt a korábbi miniszterelnökről. Most azonban sokan bíznak abban, hogy a fellebbviteli bíróság felülvizsgálja az alsó fokú ítéletet.

Die Welt

Kormányukkal ellentétben az uniós nettó befizető államok közvéleménye egyáltalán nem ellenzi, hogy az ő pénzükből támogassák a rászoruló tagokat, viszont a jogállami vita folyományaként azt érzékelik, hogy országuk befolyása csökken a szervezetben. Ezt az a felmérés állapította meg, amelyet az Európai Külkapcsolati Tanács végzett 8 tagállamban. (A közvélemény kutatás Magyarországra nem terjedt ki.)

Az eredmény értékeléséhez az újság megjegyzi, hogy a vitát, már ti. hogy a közösség vegyen-e fel hitelt, példátlan módon megterheli a szubvenciók és a jogállami elvek betartásának összekapcsolása, amivel a többség azt akarja megakadályozni, hogy a koronaalap milliárdjai ilyen-olyan csatornákon elszivároghassanak. A takarékos ötök polgárainak is a korrupció a legnagyobb gondja, nem pedig az, hogy túl nagyok a kiadások. Az ipari szintű sikkasztás pl. minden 2. osztrák aggályosnak tartja. A lengyeleknél viszont csupán 30 %, noha az Transparency International szerint az ország a korrupciót tekintve a vörös és sárga övezet határán mozog. Ám hogy ténylegesen harcolni lehessen a jelenség ellen, ahhoz független bíróságok kellenek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a pénzügyi, illetve migránsválsággal ellentétben a járvány idáig nem váltott ki éles unióellenes érzelmeket. Úgy tűnik, a populisták, illetve a szélsőjobbosok hiába próbálják bemagyarázni, hogy az EU cserbenhagyta az embereket. Azok sokkal inkább úgy látják, hogy túlterhelt hazai egészségügy nagyon is rászorul a segítségre.

Washington Post/AP

Megnehezítheti a magyar ellenzék dolgát a választási törvény készülő újabb módosítása, mivel immár aligha lehet elkerülni egyetlen országos lista felállítását, ami jobban felszínre hozná közöttük az ideológiai ellentéteket. Azaz újabb akadályt jelentene, hogy meg lehessen buktatni a Fideszt, bár hivatalos indoklás szerint a lépés a kamupártok visszaszorítására szolgál. Az összefogás már nagy eredményeket hozott a tavalyi önkormányzati választásokon és az egyeztetések hónapok óta folynak, hogy legyen közös stratégia 2022-ben is. Azaz, hogy minden körzetben egyetlen ellenzéki jelölt induljon, ne oszoljanak meg a kormányellenes táborra leadott voksok és találjanak esélyes kihívót Orbánnal szemben.

A FIDESZ TELEFONOS TAGOZATA BEMUTATJA: HAJTÓVADÁSZAT ÖREGEKRE

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.11.24.


Hollik István nem elégszik meg azzal, hogy időnként a televízió kamerái előtt mélyen a magyar lakosság szemébe néz, és közli vele, hogy Soros. Ez is fontos elfoglaltsága a Fidesz kommunikációs igazgatójának, de nem állíthatjuk, hogy ennyiben ki is merülne a tevékenysége. Hollik úr legutóbb a Facebookon jelezte, hogy pártja képviselői, valamint önkéntesei telefonon hívják majd fel azokat az idős embereket, akiknek szükségük lehet a segítségre, vagy egy jó szóra.

Vagyis, a Fidesz odafigyel az idősekre. Egyelőre még nem úgy, hogy érdemben segít nekik, de első lépésként a gesztus is értékelhető. Vagyis az, hogy szóba áll velük. Felhívja őket telefonon és elmondja, hogy már eddig is mennyi mindent tett értük, és ha lehetősége lesz rá, akkor a jövőben még ennél is többet tesz majd értük.

Nektek, idős honfitársaink, nincs más dolgotok, minthogy szavazzatok a Fideszre!

Az már régen volt, amikor a még ifjú Orbán Viktor azt fájlalta, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. Változott a világ, néhány évvel ezelőtt Orbán személyesen vizitelt egy idős embernél, jelesül a nagygéci Bözsi néninél, akinek ott helyben, a portáján, röfögő malacok szeme láttára megígérte, hogy ha a számok olyanok lesznek, akkor majd emel. Mármint nyugdíjat, a Bözsi néninek. Aki nagyon örült ennek, és csak azt sajnálta, hogy nem évente van választás, mert akkor Orbán Viktor minden évben emelné az idős emberek nyugdíját...

GOROMBASÁGOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.25.


“Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” – Ezt tanácsolta a nem is taggyűlésen 2001-ben Orbán, mint emlékezhetünk, amikor a neje tokaji szőlejéről volt szó, aztán kaptak negyvenegy milliót. Mai szemmel ez már nem is összeg, ennyiért egy NER lovag (oder lovagina) le sem hajol. Annyi pikantéria még van a dologban, hogy a gazdasági ügyekkel nem foglalkozó Orbán olykor az ilyen nem is taggyűléseket a miniszterelnöki rezidencián rendezte meg, az indító mondat azonban arra utal, nem szerette volna, ha ez feltűnést kelt vagy kiderül.

Aztán mégis. Az Élet és Irodalom riportsorozatban számolt be minderről ugyanis, mert annyira új volt a fideszvilág aljassága, hogy ez szenzációnak számított. Ma már naponta lehetne ilyeneket írni tucatjával, ám ugyanúgy nem történne semmi, mint akkor. A korrupció és a lopás olyan természetes már, mint a levegővétel, az emberek ingerküszöbe pedig úgy megemelkedett – ha van még ilyenjük egyáltalán –, hogy minden aljasság lepörög róluk. Orbánban azonban volt valami természetes szégyenérzet a jelek szerint, még csak tanulta a szakmát, aminek mára a mestere lett.

Viszont már akkor sem szerette, ha a sajtó ilyenekkel foglalkozik, de még szóba állt vele. Nem sokkal ezután készítettem vele egy interjút, és bátorkodtam véleményt vagy egy vakkantást kérni legalább az ÉS-ben megjelentekről, amire azt a választ kaptam, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi megfontolásokból nem olvas. Ez felért egy „boldog karácsonyt”-tal, amiből a kétkedők számára is kitetszhet, hogy alanyunk nem 2010 után aljasult el, hanem jóval előtte. Talán az avas szagú parasztudvaron, bimbózó gyermek korában, s ami képet most mutat, az már maga a predesztináció eleven bizonyítéka.

Viszont annyi maradt benne a szűzlányból, nem szereti, ha a családjáról kitudódik, hogy részese a NER szabad rablásának. Erre tartja Mészárost, de ugorgyunk. Állítólag az apját is arra kérte, maradjon ki a bányája az állami megrendelésekből, de annak beszélhetett. Kettejük viszonya köztudott, Orbán maga vallotta be, hogy verte az apja, ami így visszatekintve nemcsak az ő, hanem az ország tragédiája is, mert a kedves vezető jelleméről vagy jellemtelenségéről sok mindent megmagyaráz. Mi nem ismerjük Orbán Győzőt, és nem is fogjuk soha, hála a jó istennek...