2023. december 4., hétfő

„MÁSFAJTA BESZÉD, MÁSFAJTA ÉLET” – BÚCSÚ VAJDA MIHÁLYTÓL - VASÁRNAP TEMETTÉK EL A 88 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT FILOZÓFUS PROFESSZOR ÉS AKADÉMIKUS VAJDA MIHÁLYT

NÉPSZAVA
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.12.04.


Alighanem kevesen voltak tisztában azzal, hogy Vajda Mihály milyen roppant erős ember volt. Pedig tudhatták volna, ha ott lett volna az emlékezetükben a Biblia Példabeszédek című könyvének verse, amely arról tudósít, hogy a bölcs (hákam) behatol a hatalmasok városába, és lerontja biztosnak és bevehetetlennek vélt erődítményüket (21,22). Ugyanis a bölcsesség erőt és biztonságot ad, valódi pajzsként szolgál, amely minden fizikai fölényt képes legyőzni és megsemmisíteni. Nem hatalommal, nem vagyonnal, nem tetterővel, hanem a szellem és tudás roppant fegyverzetével.

Vajda Misu – mert hisz Misunak hívta őt mindenki, a nálánál idősebb, nemzetközi hírű tudóstárs és a huszonéves, friss diplomás filozófusnövendék egyaránt – bölcsessége volt az a voltaképpen mérhetetlenül szelíd eszköz, amely a nevetéssel, a humorral és az iróniával kiegészülve tette önmaga, barátai és tanítványai számára túlélhetővé a hatalmasok erőfitogtatásait, érkezhettek azok akár a mindennapokra és benne az egyes emberre már-már az elviselhetetlenségig rátelepedő politika felől, akár a filozófiát valamilyen egyengondolatisággá átalakítani és megrendszabályozni kívánó, örökös megfelelésre kész magasabb „tudományhivatali” pozíciókból.

Misu maga volt a filozófia enfant terrible-je. Nem hitt a mindent megválaszolni képes, hibátlan, grandiózus rendszerekben: nem a rendszergondolkodás foglalkoztatta, a Systemdenken, amely a kölcsönhatások komplex modelljében minden kérdésre tálcán kínálja a roppant magabiztos feleleteket. Őt igazából a Problemdenken hozta lázba, a kínálkozó problémák, nehézségek, akadályok, a nonkonform gondolatok és ötletek, a nyitott és talán sosem lezárható kérdések. Nem a válaszok megtalálása volt számára az igazán fontos, hogyan is lett volna az, amikor a legalapvetőbb kérdéseinkre sem voltunk és nem is leszünk képesek megtalálni a végső feleleteket. Misut az odáig vezető út érdekelte. a szétszálazás, a felépített, magabiztos, öröknek hitt gondolati-teoretikus felépítményeink lebontása, megkérdőjelezése, saját fontosságtudatunk és elméleti magabiztosságunk szókratészi kiröhögése.

Az öntelt hiúságot, az örökös Bábel-tornyok építőinek végtelen hübriszét, gőgjét, felfuvalkodottságát derűs mosollyal utasította el. A szellemi társak konstrukcióit, csakúgy, mint a sajátjait kellő iróniával és az irónia és önirónia biztosította távolságtartással volt képes szemlélni. Társaival, a „Budapesti Iskola” baráti és szellemi körével, Fehér Ferenccel, Heller Ágnessel és Márkus Györggyel, valamint önmagával folytatott gyötrő, ám szellemileg megtisztító vitái során jutott el mindnyájuk mesterének, Lukács Györgynek és az akkori gondolkodásuk módszertanául szolgáló marxizmus kritikai megközelítéséhez, ahonnan a fenomenológia felé vezetett tovább az útja: abba az irányba, ahol az állandó „objektív látásmód” parancsuralmi követelményének helyét a módszeres kétely és a feltételezések veszik át. Vagyis egy olyan szkeptikus módszertan, amelynek minden állításában ott rejlik a nyugtalanító kérdés: az ismereteink megfelelnek-e a valóságnak, továbbá megfelel-e az ismereteinknek bármi is a minket körülvevő világból?

Misu szkepticizmusának, valamennyi reménytelenségének vagy lemondásának természetes ellenpontja, megmaradt hitének szellemi gyúanyaga egyrészt a maguk töredezettségében szeretett és elementárisan igényelt különféle gondolati és művészeti teljesítmények voltak: szépirodalmi művek, regények és visszaemlékezések, koncertek, színházak, a különféle konferenciákat követő disputák, vagy a barátok új könyvei, amelyeket talán ő olvasott el a leghamarabb, hogy aztán azokat továbbgondolva a következő munkájában már hivatkozzon is rájuk.

Másfelől ugyancsak kiábrándultságával állt szemben maga vallotta sajátos magyar-zsidó identitása, amely egyszerre jelentett számára erkölcsi és egyszerre intellektuális tartást és elkötelezettséget. Ahogy azt maga mondta: „… a zsidóknak az a mély meggyőződésük, hogy semmiféle földi hatalom nem írhatja felül Isten törvényeit. És ha úgy látják, hogy jön egy földi hatalom, amelyik felül akarja írni, akkor azt elutasítják.”

Végezetül ezt a hitet szilárdította meg az a megrendíthetetlen bizonyosság, hogy az önismeret, az „ismerd meg önmagad” görögségtől örökölt imperatívusza saját magunkon túl az egész világ befogadásáig elvezethet. Egyik könyvének utolsó mondata így hangzik: „Ismerd meg önmagad, s akkor megismered az embertársaidat, s megismered a világot, amelyben élned adatott.”

Misunak szűnni nem akaró köszönettel tartozom: bölcsességének, humorának és empátiájának, személyisége legfontosabb attribútumainak köszönhetően ismerhettem meg őt, s rajta keresztül a világ addig számomra ismeretlen mozzanatait és összefüggéseit.

Sokan vagyunk így: az ő személyén keresztül nyílt alkalmunk átgondolni azt a világot, amelyben Vajda Mihálynak élni adatott, s amelyben szellemi kalauzunkként és barátunkként szerethettük és tisztelhettük.

Áldott legyen az emlékezete!


AZ UKRÁNOK SZERINT ORBÁN VIKTOR AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATNAK DOLGOZIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.12.02.


Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tájékoztatója szerint az orosz titkosszolgálat akciója lett volna Petro Porosenko volt ukrán elnök találkozója Orbán Viktorral. Ez az első konkrét eset, amikor egy külföldi titkosszolgálat Orbánt az orosz titkosszolgálat embereként nevezi meg. Ukrajna azért nem engedte kiutazni Porosenkót, mert az nemzetbiztonsági kockázat.

Ha ez igaz, abból két dolog következik: az egyik, hogy az orosz titkosszolgálat használja Magyarország miniszterelnökét az Ukrajna elleni akcióban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországnak, mert az orosz titkosszolgálatnak dolgozik. A másik, hogy Orbán beavatkozk Ukrajna belügyeibe, sérti Ukrajna szuverenitását, puccsot készít elő.

Szinte felfoghatatlan a súlya annak, amit a Ukrán Biztonsági Szolgálat állít. Orbán a NATO-tag és EU-tag Magyarország miniszterelnöke. Való igaz, hogy minden megmozdulásával az oroszokat segíti és az ukránokat gyengíti. Az orosz szankciókat ellenzi, az ukránok katonai és pénzügyi támogatását akadályozza, Ukrajna EU- és NATO-tagságát vétózza.

Ha Orbán ezt bizonyíthatóan az orosz titkosszolgálat irányításával, az oroszok kémjeként teszi, az súlyos bűncselekmény, s alapjaiban kérdőjelezi meg Magyarország EU- és NATO-tagságát, amíg Orbán a miniszterelnök. Ezért az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak bizonyítékot kell bemutatnia, hogy Orbán az orosz titkosszolgálat akcióit hajtja végre, nem független attól.

Mindenesetre nagyon is hihető, amit a 444.hu tájékoztatása szerint az SZBU állított: „információik vannak arról, hogy az orosz titkosszolgálat olyan műveletbe kezdett, aminek célja az ukrán lakosság megosztása, a külföldi támogatások csökkentése. Ehhez felerősítenék azt a narratívát, hogy a mielőbbi béke érdekében az ukrán vezetésnek tárgyalóasztalhoz kell ülnie Moszkvával. A műveletbe egyes ukrán politikusokat is bevonhatnak, amikor harmadik országba látogatnak. Az ukrán titkosszolgálat szerint Porosenko éppen erre készült, amikor Orbán Viktorral találkozott volna.”

Nagyon is logikus, hogy Orbán és az oroszok megpróbálják Ukrajnában is megosztani az országot, hogy ne folytassák tovább a háborút, hanem adják át az oroszok által elfoglalt területeket. Orbán hivatkozhatna arra, hogy Ukrajnában sem mindenki támogatja már az oroszokkal szembeni honvédő harcot. Az sem kizárt az ukránok állítása alapján, hogy Orbán az EU-ban és a NATO-ban az orosz titkosszolgálat akcióit hajtja végre Ukrajna támogatása és felvétele elutasításával.

Még az sem kizárt, hogy Orbán arról tárgyalt volna Porosenkóval, hogy megpuccsolják Zelenszkijt, s helyette egy oroszbarát, az oroszokkal kiegyező ukrán bábkormányt állítanak fel. Ez az első lépés lenne, hogy Putyin eredeti terve megvalósuljon, mert utána nyilván felelősségre akarnák vonni Zelenszkijt, akit vagy börtönbe csuknának, vagy az oroszok kezének érintése nélkül kizuhanna egy ablakon, miután teleitta magát orosz méreggel...

HETVEN FELETT A MAGYAR BETEGEK NEGYEDE MÁR TÖBB MINT 13 FÉLE GYÓGYSZERT SZED

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2023.12.04.


Biztonságosabb lehetne a gyógyszerellátás, ha patikák rugalmasabban és szélesebb körben használnák a digitalizációs lehetőségeket – derült ki a Digital Health Summit minapi szakmai konferenciáján.

Míg a gyógyszertári beszerzés 97 százaléka digitalizált, a betegek a patikákban még nem nagyon találkozhatnak a telefarmácia lehetőségeivel.

Ha bátrabban használnák a digitalizáció eszközeit és lehetőségeit a gyógyszerész valódi társa lehetne a gyógyításban az orvosoknak. – A patikák terápiát segítő információs központként is működhetnének, mivel ide futnak össze a betegadatok: a gyógyszerész pontosan látja, hogy hányféle és milyen készítményt szednek a páciensek, ami segíthetné elkerülni a gyógyszeralkalmazási hibákat – állította a szakmai fórumon Mikola Bálint gyógyszerész, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Becslések szerint a kórházi betegfelvételek 1–5 százaléka gyógyszerkölcsönhatások okozta panaszok miatt történik. Az elöregedő társadalmakban egyre többen többféle gyógyszert is szednek (polifarmácia). Mikola Bálint által citált kutatási adatok szerint hetven év felett a betegek negyede már több mint 13 -féle gyógyszert szed egyidejűleg, ami eleve kizárja a gyógyulás és egészség lehetőséget. Szerinte évente 100 milliárdos nagyságú összegeket dobunk ki az ablakon csak azzal, mert nem megfelelő adagban és időben szedik be az emberek a készítményeket. A szakember állította: ha meglenne a megfelelő kapcsolat a beteg az orvos a gyógyszertár között, lényegesen kevesebb betegnek lenne szüksége szakorvosi illetve kórházi ellátásra. Megjegyezte: az észszerűtlen gyógyszerhasználat miatt tavaly több mint 300 tonna fel nem használt gyógyszert vittek vissza a patikákba, és szállították onnan a megsemmisítőkbe. Ha ezekre az anomáliákra sikerülne szakmai megoldást találni – úgy vélte – a hazai egészségügyi kiadások csaknem tíz százalékát lehetne az ellátórendszerben hatékonyabban elkölteni. Mikola Bálint szerint a gyógyszerész nagyon sok feladatot tudna a gyógyszerkiadáson túl is elvégezni a patikában. Például hasznos segítője lehetne páciensének az egészsége megőrzésében, továbbá a szűrésekben. S mint mondta: ha például a gyógyszerbiztonságot és gyógyszeralkalmazást, és egyéb terápia hatékonyságot segítő megoldásokat digitális platformra helyeznék, az óriási eredményeket hozhatna. Hozzátette: a magángyógyszerészek már próbálkoztak azzal, hogy a védőoltások beadása megtörténhessen a patikákba, egyelőre azonban sikertelenül. Ábrája szerint az európai közösség 26 országában a védőoltások valamelyikét már a gyógyszerész is beadhatja. Például az influenza, a fertőző májgyulladás, a tetanusz és a szamárköhögés ellen oltják a patikákban az embereket.

Mikola Bálint beszélt arról is, hogy

Magyarországon jelenleg 1500 településen nincs gyógyszertár, ez egyben azt is jelenti, hogy 700 ezer embernek problémát jelent a gyógyszerei kiváltása.

„Ha összevetjük a betöltetlen körzetek és a patikák térképét, akkor azt láthatjuk, hogy azokon a területeken ahol nincs háziorvos, azok legtöbbjében is van patika. Vagyis lenne egészséggazdasági haszna is, ha a digitalizáció segítségével szorosabbra lehetne fűzni az alapellátó és a gyógyszerész kapcsolatát – mondta. Az utóbbiak akár a praxisközösségek munkájába is bekapcsolódhatnának.

Hozzátette: sajnos a telemedicina alkalmazásáról csak szakmai viták zajlanak. A nyár közepén megjelent egy rendelettervezet, ami alapján a fiókgyógyszertárakban bizonyos feltételek mellett elég lenne gyógyszertári szakasszisztens is, és itt jöhetne be mellé a telepharmácia. Ez azt jelentené, hogy szükség esetén a gyógyszert kiadó szakasszisztens vagy a páciens egy online felületen videokapcsolat segítségével beszélhetne a gyógyszerésszel. A lehetőségtől viszont a szakmai kamara elzárkózik, ami Mikola Bálint szerint azért is érhetetlen, mert a szakasszisztens a gyógyszertárban ugyan a gyógyszerész felügyelete alatt, de teljes körben adhat ki gyógyszert...

OPERATION FOX – VESZÉLYES OSZTRÁK MIGRÁNSÜLDÖZÉS MAGYAR TERÜLETEN

VÁLASZ ONLINE / RIPORT
Szerző: ÉLŐ ANITA
2023.12.04.


Operation Fox – ez a neve a Magyarországon egy éve indult közös magyar-osztrák migrációellenes rendőri akciónak, ami sosem látott jeleneteket idéz elő a magyar határszélen. Lesben álló, civilnek látszó osztrák rendőrautók, nagy teljesítményű terepjárók és pick-upok lakott területen filmbe illő üldözéseket hajtanak végre, amelyek közül tucatnyi végződött már balesettel, miközben az Országos Rendőr-főkapitányság szerint a feladat csak a potenciális elkövetők kiszűrése és követése, nem pedig üldözése és leszorítása. Pedig szemtanúk szerint pontosan ez történik. A Válasz Online riportjában bemutatjuk az osztrák Belügyminisztérium sikertörténetét, amelynek során vétlen magyar lakosok autói törnek, dől a kerítés, és a helyiek attól tartanak: addig megy ez így, amíg ártatlan emberéletet nem követel.


Az osztrák határ mentén sokan gondolkoztak el a gyakori karambolok miatti dugókban ülve: hogyan lehetséges, hogy a legtöbb migránst a környéken autóbalesetek kapcsán fogják el? Sorban törnek a csempészek autói, azután – ha nem sérülnek meg –, összefogdossák a migránsokat és viszik a szerb határra, a csempészeket meg szabadon engedik. Csak Mosonmagyaróváron és környékén az elmúlt hónapokban több tucat kocsi tört így meg.

Lőrincz György a határmenti kisváros, Jánossomorja polgármestere biciklizés közben jött rá a furcsa jelenség okára.

Az egykori határőrlaktanya mellett kerekezve hirtelen egy autós üldözés kellős közepén találta magát. Egy osztrák rendszámú civil autó bevágott egy érkező furgon elé, egy másik bécsi rendszámú kocsi pedig követte, közben felcsapták a szirénát. Egycsapásra még több bécsi autó tűnt fel, mindegyikből osztrák rendőrök szálltak ki, körülvették a megállásra kényszerített járművet. A nagy fekete terepjárók és pick-upok elfogási jelenete inkább emlékeztetett egy amerikai filmre, mint a máskor nyugodt kisalföldi településre. Az osztrákok azonban ezúttal lyukra futottak, egy szem migráns sem volt az autóban.

– A közbiztonságért nem az önkormányzat, hanem a rendőrség a felelős, felhívtam hát a helyi rendőrparancsnokot, hogy mi történik itt. Így tudtam meg, hogy osztrák rendőr intézkedhet a városunkban egy háromoldalú, a szlovákokkal közösen kötött megállapodásnak köszönhetően – mondja a kulturális szakemberből lett városvezető...

TÓTH ZOLTÁN: INDOKOLT LENNE A NEMZETKÖZI VÁLASZTÁSI MEGFIGYELŐK BEHÍVÁSA - 2. RÉSZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.04.


Az első rész ide kattintva olvasható el

Az arányos választási rendszerre való visszatérés a Fidesznek igen hasznos lenne. Az erről szóló törvénymódosítást mégis a Mi Hazánk nyújtotta be, mert a Fidesz igyekszik lemosni magáról a politikai és erkölcsi felelősséget: nem is ő játszik itt a választási törvényekkel, hanem egy másik párt – mondja Tóth Zoltán. A választási szakértővel cikkünk első részében azt követtük nyomon, hogyan, és mikor lett bocsánatos bűn Magyarországon a választási csalás. Most arról beszéltünk, miért lenne indokolt nemzetközi választási megfigyelők behívása az ENSZ-ből is és az az EU-ból is a június 9-i választásokra.


Ön azt mondta, hogy a Fidesz mindig készen áll a választási törvény módosítására, ha a közvélemény-kutatási adatok kedvezőtlenül alakulnak. Most a fővárosban kifejezetten kedvezőtlenek számára, sőt, vannak, akik szerint minden kerületben ellenzéki győzelem várható.

Igen. Ez azt jelentené, hogy a megválasztott ellenzéki polgármesterek – akiknek a száma 23 –, automatikusan tagjai lesznek a közgyűlésnek, és a töredékszavazat visszaszámláló rendszer révén csak kilenc helyről lehet bekerülni. Ha minden kerületben ellenzéki polgármestert választanak, akkor kétharmados többsége lenne az ellenzéknek a Fővárosi Közgyűlésben. Most ezt akarják megakadályozni.

Hogyan?

Ha visszatérnek az arányos választási rendszerre, akkor nincs összefüggés a polgármester választás eredménye, és a Fővárosi Közgyűlés tagjainak a létszáma között. Az arányos rendszernek ugyanis az a lényege, hogy aki eléri a szavazatok 30 százalékát – márpedig a Fidesz biztosan eléri a fővárosi szavazásnál is a listás szavazáson a szavazatok 30 százalékát –, az biztosan megkapja a képviselői helyek egyharmadát. Ezzel a közgyűlésben képes létrehozni egy olyan blokkoló kisebbségi képviseletet, amivel jelentősen akadályozni tudja a főpolgármesternek, illetve a többségnek a fővárosi önkormányzati döntéseit. De itt egy nagyon fontos dologra kell felhívni a figyelmet, arra, hogy a választási törvények nem önmagukban működnek, hanem annak az állami szervnek, amelyet a választási törvény alapján megválasztanak, folyamatosan figyelemmel kell kísérni a feladatát és a hatáskörét. A fővárosi szinthez nagyon sok feladat és hatáskör tartozik. Tehát ez nem egy olyan kiüresedett állami, vagy önkormányzati szerv, mint a vármegyék közgyűlése. Azoknak ugyanis nincs feladatuk, hatáskörük, a politikai demonstráció színhelyei. Ezzel szemben a fővárosban nagyon is van a közgyűlésnek feladata és hatásköre. A Fidesz célja tehát az, hogy egy blokkoló kisebbséget hozzon létre a fővárosban, mert így a fővárost érintő legfontosabb kérdésekben meg tudja akadályozni a főpolgármester, illetve a közgyűlés érdemi döntéseit. Ilyen például a közlekedés…

Az arányos szavazásra visszatérés javaslata mégsem a Fidesztől, hanem a Mi Hazánktól származik. Miért?

Azért, mert a Fidesz nem akarja vállalni annak az ódiumát, hogy ország-világ tudja, négy év után újra ismét ő módosítja az önkormányzati választási törvényt. Ezért rábízza a „fiókszervezetére”, a Mi Hazánk pártra, és úgy tesz, mintha ő ezt megfontolná. Ezt meg is erősítette azzal, hogy az Országgyűlés bizottságában akadály és hozzászólás nélkül a plenáris ülés elé bocsátották a választási törvény módosítását, majd nem mentek el a plenáris ülésre. Úgyhogy most nem tudni, hogy amikor végszavazás lesz, a Fidesz részt vesz-e rajta, vagy sem. Igyekszik lemosni magáról a politikai és erkölcsi felelősséget: nem is ő játszik itt a választási törvényekkel, hanem egy másik párt.

A Fidesz eddig 3000 helyen módosította a választási törvényt. Az Európai Unió ugyan nem szólhat bele a magyar választásokba, de ezek a folyamatos választási törvénymódosítások mégis csak szemet szúrhatnak. Az említett 3000 módosítás mennyire mutat a szabad választás irányába?

Az ENSZ Alapokmányába, és az Európai Unió Alapszerződésébe – a két legnagyobb, átfogó választási szabályzatba – ütközik az, ha valahol nem szabadok a választások. A szabadság fogalmába beletartozik, hogy a sajtó szabad legyen. Magyarországon a sajtó 80 százaléka, vagyis a döntő többség a kormánypárt, és a hozzá csatlakozó szervezetek tulajdonában van. Ezáltal pedig az emberek nem ismerhetik meg azonos feltételek mellett a pártok programjait. Ez igenis beleütközik olyan nemzetközi szerződésekbe, amelyeknek Magyarország is részese. Ugyanakkor a kormány a szabad választásokon nem kampányolhat adófizetői pénzből a kormánypárt érdekében. Magyarországon ez megint nem teljesül, mert köztudott, hogy a kormány az adófizetők pénzéből finanszírozza a Fidesz pártkampányát. Tehát két olyan döntő dolog is van, amelyik beleütközik az ENSZ, illetve az Európai Unió alapszerződésébe. Ezért indokolt nemzetközi választási megfigyelők hívása az ENSZ-ből is és az az EU-ból is. Az elmúlt 20 évben az Európai Parlamenti választáson nem vettek részt az unió és az ENSZ megfigyelői.

Kinek kellene behívnia őket?

A legcélszerűbb az volna, hogyha az ellenzéki európai parlamenti képviselők tennék...

HOSSZÚ A BOSSZÚ - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2023.12.04.


A régi és új háborúk értelmezése mellett könyvet, dokufilmet és egy 400 kilométeres túrát ajánlunk. A hétvége cikkei.

Jó reggelt! Ezúttal nagyon harciasan zártuk a hetet, nézzék csak a hétvégi cikkek közül kiemelt négy darabot - de ne aggódjanak, jön egy izmos kulturális szekció is.





Hosszú lesz


Rácz András újabb nagy elemzése szerint elillant a háború gyors befejezésének esélye, hiszen Oroszországra nem sikerült nagy vereséget mérni, viszont Ukrajna sem fog kapitulálni. Miben kell fejlődnie az ukrán hadseregnek, és miben van hiánya?


Közben volt egy kis magyaros közjáték is: az ukrán titkosszolgálat azt állította, hogy Petro Porosenko volt elnököt azért nem engedték ki az országból, mert Orbánnal találkozott volna, méghozzá az oroszok érdekében eljárva. Ezt a magyar kormánynak nem sikerült cáfolnia, csak Zelenszkijt szapulta kicsit.

Folytatódik

Közel egy hétig kitartott az eredetileg négynaposra tervezett tűzszünet Gázában, de pénteken az izraeli erők újból bombázni kezdték a palesztin célpontokat, egy nap alatt 178 embert öltek meg a helyi hatóságok szerint. A tűzszünet alatt több mint 100 elhurcolt embert engedett el a Hamász, ők egyelőre a rokonaik közvetítésével tudják elmondani, mit éltek át gázai fogságuk alatt.

A Hamász csak akkor enged el túszokat, ha Izrael befejezi a harcokat a Gázai övezetben, de a támadás egyre hevesebb, hiába követel újabb fegyverszünetet az ENSZ, a WHO, az USA és a Vatikán is.

Henry Kissinger / How I'm missing yer

Szőnyegbombázás Kambodzsában, tömeggyilkosságok szó nélkül hagyása Amerikával szövetséges országokban, a chilei elnök elleni összeesküvés: ez Kissinger hagyatékának sötét oldala. A legendás reálpolitikus soha nem nézett szembe igazán tetteinek következményeivel.

Természetesen a Borízűben is elméláztak az amerikaiak történelmi bűneiről és arról, hogyan lehetett ez az ember ünnepelt államférfi.

And I would walk five hundred miles / And I would walk five hundred more

Kércz Viktor és Makra Ákos 130 nap alatt tudta le az amerikai Pacific Crest Trail túraútvonalat. 4270 kilométert gyalogoltak a kanadai határtól a mexikóiig, útközben veszélyes állatokkal és érdekes emberekkel találkoztak.

És akkor kultúra

Múlt vasárnap mutattuk be Révész Bálint filmjét, a Nagyi Projektet a Jeti Moziban. A rendezővel arról beszélgettünk, hogyan fér meg a 20. századi traumák elmesélése és a komolytalanság egymás mellett, és miért fontos, hogy meghallgassuk ezeket a történeteket.

November elején jelent meg a Baumgartner, a minden eddiginél austeresebb Auster-regény. Nem remekmű, néha túlzottan széttartó és elvarratlan. De annyira bátor és sűrű szövésű, hogy aki belegabalyodik, az nem tud szabadulni tőle, még ha a végére is ért. Haász János elkerülhetetlenül szpojleres beszámolója.

A Kritikus kultúra címmel tartott konferencián művészek, intézményvezetők, kutatók és filozófusok beszéltek arról, milyen a politika által leuralt kultúrában érvényesülni, hogyan lehet túlélni függetlenként és egyáltalán, mi történt a kultúrában az elmúlt 10 évben. A Qubit ugyanezen konferencia további előadásairól számolt be, amelyek szerint pénzt lehet adni, reputációt nehéz szerezni, és a független kultúra ellenség lett.

A végére pedig egy kis háborús-kultúrás: Nagy Gergely cikke arról, hogy Hegyi-Karabahban éppen eltörölnek egy teljes keresztény kultúrát.

+ 1 kérdés

Melyik volt a viccesebb? Orbán tiktokos videója, vagy a pornós prank az UEFA-gálán? (Megfejtés: egyik sem volt vicces.)

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, 444 oldalas önértelmező könyvünkbe pedig itt tudnak belepillantani.