2019. április 22., hétfő

MI KÖZE VAN EGYMÁSHOZ A NYÚLNAK, A TOJÁSNAK ÉS JÉZUS KRISZTUSNAK?

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2019.04.22.


Krisztus feltámadását sokan még nagyobb eseménynek tartják, mint a születését, a húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Épp ezért érdekes, hogy egy ilyen alapvető jelentőségű eseményhez hogyan csapódhat hozzá ilyen sok eltérő népszokás, pláne a nyúl. A zsidó pészah, a szabadság, a pászka és a tavasz ünnepe már egy fontos előkép, annál is inkább, mert a Biblia szerint Jézus és tanítványai épp egy széderestén gyűltek össze, ezt hívják utolsó vacsorának is. Nyúlról viszont itt sincs szó.

A tavaszi napéjegyenlőséghez köthető ünnepek már régóta jelen vannak az emberiség történetében, nem is nagyon akadt olyan nép, amely ne ünnepelte volna meg valamilyen módon a tavasz beköszöntét (ide teljes joggal kívánkozik a „már az ókori görögök is” kezdetű mondat, de a kelták és a germánok, sőt mindenki más is megülte). A perzsák éppúgy ünnepelték a tavaszt, mint a maják, a Mithrász-kultuszban pedig már a feltámadás is előkerült. 

Kasztrálás és tojások


A rómaiak a Megalensia ünnepén már időszámításunk előtt 240 környékén őrületes tavaszi bulit csaptak Kübelé, eredetileg fríg anyaistennő tiszteletére. A kultusz egészen a 4. századig tartotta magát, pedig egy időben be is tiltották, az ünnepség pedig valamivel élénkebb forgatókönyvet követett, mint akár a leginkább eldurvult szilvapálinka-gőzös húsvét hétfő, ugyanis a vallás követői olykor vad orgiákat tartottak. A későbbiekben azért már megelégedtek az ünnepi játékokkal és a bemutatott áldozatokkal.

Ezek az ünnepségek is a feltámadás körül forogtak, mert a mítosz szerint az istennő szerelmese, a szíriai illetőségű Attisz (foglalkozására nézve szintén Isten) a rá bocsátott őrületében kasztrálta magát, a véréből pedig növények sarjadtak. Az ünnepeket márciusban tartották, 24-én emlékeztek meg erről az eseményről, és ennek során a hívek vallási tébolyukban gyakran kasztrálták is magukat. Nyulakról itt kiemelten nem volt még szó, Kübelét rendszerint oroszlánokkal ábrázolták, a nyulat viszont ettől függetlenül a termékenység szimbólumának tekintették, ahogy a tojást is – ezek a legrégebbi egyiptomi tavasz- és termékenységünnepek, így például Ozirisz és Ízisz történetében is felbukkannak...

BÉKÉS, VIDÁM HÚSVÉT HÉTFŐT

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú
2019.04.22.


Blogunk olvasóinknak jókedvet, sok vidámságot és boldogságot kívánunk húsvét hétfőre.

MIÉRT NEM A KATOLIKUS EGYHÁZ FIZETI A NOTRE-DAME FELÚJÍTÁSÁT?

HVG ONLINE / ÉLET+STÍLUS
Szerző: hvg.hu
2019.04.22.


A kérdésnek a Euronews járt utána. A helyzet bonyolultabb, mint elsőre tűnik.

A kiégett párizsi Notre-Dame felújítására többszáz millió eurónyi felajánlás érkezett szerte a világból. Tehetős magánszemélyek, nagy cégek, külföldi országok - köztük Magyarország egyes városai - lelkes magánszemélyek, de még a franciaországi muzulmánok is pénzt gyűjtenek, hogy a templom újra régi fényében pompázhasson – írja a Euronews, felvetve a kérdést, hogy hol marad a katolikus egyház.

A cikk megjegyzi, hogy a Vatikán egyelőre csak Ferenc pápa mélységes szomorúságáról adott hírt. Mint ahogyan a francia állam sem beszélt konkrét összegekről, Emmanunel Macron elnök csak annyit ígért, hogy öt éven belül újra régi fényében ragyog majd a katedrális.

A Notre-Dame 1905 óta a francia állam tulajdona, de már 1862 óta történelmi emlékműnek számít és mint ilyenért, az állam tartozik felelősséggel. A templom ugyanakkor nem volt biztosítva. A helyzetet bonyolítja, hogy az állam csak az épületért felel, de minden, ami annak belsejében van, már a párizsi érsekség tulajdona, így a berendezést és egyéb bent található tárgyakat nekik kötelességük biztosítani.

Még ha a Notre-Dame a római katolikus hit egyik legemblematikusabb épülete is, a Vatikán semmilyen módon nem tulajdonosa a templomnak, így semmilyen felelőssége nincs abban, hogy annak karbantartását vagy renoválást hogyan és milyen módon végzik, miből fedezik. Így aztán fizetési kötelezettsége sincs.

Ferenc pápa ennek ellenére telefonon beszélt a francia elnökkel, és háláját és elismerését fejezte ki a mentésben részt vevő tűzoltóknak is az egész római katolikus egyház nevében, illetve felajánlotta, hogy a Vatikánban kitanult, a restaurálásában jártas mestereit és szakértőit Párizsba küldi, hogy segítsenek a helyrehozatalban...

KIJÓZANÍTÓ KUTATÓK: SZABAD-E SÖRRE BORT, WHISKYRE VODKÁT INNI?

HVG ONLINE / TECH
Szerző: BEDŐ IVÁN
2019.04.22.



Húsvétkor, szilveszterkor és bármikor érvényes: a másnaposság alapjában az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ. Hogy sör vagy bor, az nem okoz különbséget. Hogy whisky vagy vodka, az esetleg számít, de más miatt.

Könnyebb kicsippenteni kis darabokat egészséges emberek májából, mint leitatni őket. Legalábbis tudományos szempontból. Az előbbi kísérlethez könnyebben adta meg az engedélyt az egyetem etikai bizottsága, mint a sörös-boros vizsgálódáshoz – idézte fel Kai Hensel, aki kutatótársaival együtt nemrég került be a hírekbe. Míg a génekre gyakorolt környezeti hatások vizsgálatával Hensel legfeljebb szakmai körökben vált ismertté, a világsajtó nyomban lecsapott arra a kísérletére, amellyel bebizonyította: nem támasztható alá a sok évszázados, több országban élő bölcsesség, amely szerint „sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör”.

Több oka is van annak, hogy az angol Cambridge-i Egyetemen dolgozó (de kísérletét még odahaza, a Ruhr-vidéki Witten/Herdecke Egyetemen végző) sürgősségi és gyermekorvos csapata laboratóriumi körülmények között lerészegítette a kilencven önként vállalkozót. A személyes motívum: olyan kutatás, amely szórakoztató, de egyúttal a legmagasabb tudományos mércének is megfelel. A sajtóvisszhangból ítélve ez sikerült is. A fontosabbik: bármilyen furcsa is, a tudomány foglalkozik ugyan az alkoholizmus hosszú távú – és mint ki is derült, igen súlyos – hatásaival, de alig kutatták még a másnaposságot. Érdekes, hogy egy rövid életű nemzetközi munkacsoport, az Alcohol Hangover Research Group eltűnt a hírekből, honlapja üres és eladó. Pedig érdemes ezzel foglalkozni, véli Hensel, már csak azért is, mert macskajaj hatására sok a baleset és a munkaidő-kiesés...


SZÜRET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.04.22.


Na, hála Istennek. Ezt mondhatta Szijjártó futsalos, amikor hírét vette a Srí Lanka-i robbantásoknak. És nem azért, mintha bárminemű köze lenne hithez és az univerzum számtalan istene közül egyhez is, hanem csak úgy megszokásból. Mint bevett szófordulat, amikor arról jön hír, hogy a nagypapa hosszú szorulásos napok után végre tudott kakálni, és a család felsóhajt, hogy hála Istennek, holott csupán a hashajtó dolgozott végre.

Úgy kellett ez a robbantás, mint egy falat kenyér, mint annak idején a menekülők sokasága, amire – úgy néz ki – egy életet föl lehet építeni, egy világnézetet, vagy csak hazugságot. Gusztus és filozófiai megközelítés dolga az egész, illetve az aljasság foka, mint embertelen tényező is szerepet játszik a viszonyokban, minálunk viszont mindent eláraszt a gonoszság. “A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.” Ez szakadt ki a halálokat látva a futsalosból, és nem az, hogy uram, irgalmazz.

Ezek képesek minden tragédiából, gyászból és rettenetből kampányelemet fabrikálni, s ennek voltunk tanúi, midőn a futsalos megszólalt. Hamarosan Nógrádi “szakértő” fogja levezetni az M1-en, hogy a távoli barbárság miként fenyegeti a lajosmizsei szüzeket és reszketeg fejű szépkorúakat, ami veszedelem ellen az egyedüli gyógyír, ha Orbán Viktorra szavaznak, és visznek magukkal még három embert. Láthatjuk, hová vezet, ha Brüsszel diktál. Mondják majd.

Mi pedig, akik látjuk ennek az egésznek az alávalóságát, ugyanúgy tehetetlenek leszünk, mint eddig, mert az elemi ösztönök ellen nincs orvosság. Orbán Viktor és a bandája eljutott oda ugyanis, hogy a népek tudatalattiján zongorázzon a hatalom óhajtása érdekében. Hosszú volt az út, az ész, erkölcs és emberség feladása vezetett oda, hogy kellően züllöttek legyenek ehhez, de, ha kies hazánk állapotjára pillantunk, ahogy fekszik ezek előtt kiterítve és tehetetlenül, minden bizonnyal megérte...

IRÁNY A MOZI: MA KEZDŐDIK A MAGYAR FILMHÉT

MAGYAR NARANCS / MIKROFILM BLOG
Szerző: narancs.hu
2019.04.22.



200 filmet lehet megnézni a Corvin moziban, ingyenesen, illetve kedvezményes áron.

Idén először életműdíjat is átadnak a filmhéten, amelyet Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera kap majd – írja az MTI.

További újdonság a korábbi évekhez képest, hogy televíziós sorozatok is helyet kapnak a filmhét programjában, 44 díjat adnak át a televíziós forgalmazású filmeknek és alkotóiknak. Az elismeréseket a Pesti Vigadóban vehetik át a díjazottak április 27-én. A játékfilmes műfajban 19 elismerést osztanak ki, a díjátadót a Vígszínházban tartják április 28-án.

A nézők április 25-én éjfélig adhatják le voksukat az elmúlt év legjobb filmjére a filmhéten bemutatott alkotások közül.

Az 5. Magyar Filmhéten a televíziós forgalmazású filmek - tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film és televíziós sorozatok - ingyenesen, a mozifilmek pedig kedvezményes, 500 forintos áron tekinthetők meg a Corvin moziban.


A KULTÚRÁT MINDANNYIAN ALAKÍTJUK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.04.22.


A Ferenc pápához hasonlóan a kormány és az ő hívei által oly nagyon megvetett Beer Miklós püspök leköszönése előtt még adott egy interjút a Hírklikknek, amelyben több olyan kérdés is felmerült, amelyeket korábban már mi is feszegettünk, de nagyjából megválaszolatlanok maradtak. A húsvét közeledtével egyre többen gondolták úgy a hazai politikusok közül, hogy valami égbekiáltó baromságot mondanak, mégiscsak a kereszténység védelmezői vagyunk, hát mutassuk is meg ezt a nagyvilágnak. Volt Semjén, Novák és Ferencz-féle összeesküvés gyártás a Notre-Dame leégését követően és volt Takaró Károly volt református tábori püspök féle uszítás is. Természetesen mindezek az ünnep jegyében történtek, mikor máskor lehetne úgy igazán hazugságokat kreálva hisztériát kelteni a más vallást képviselőkkel szemben?

Miközben rengeteg hazugság elhangzott, voltak olyanok is, akik szavára érdemes volt odafigyelni. Nemrégiben Erdő Péternek is voltak meglepően értelmes gondolatai, miszerint lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? Mint ahogy ezt teszi a kormánypropaganda megállás nélkül. Hogy nem szóltak a bíborosnak, mit szabad és mit nem szabad mondani, vagy valami kezd változni a hazai katolikus egyház élén, azt még nehéz lenne megmondani, mindenesetre üdvözlendő lenne, ha saját, értelmes gondolatokkal is rendelkezne az egyházi vezetés. Azért nem érdemes elbízni magunkat, hiszen több évszázados szörnyű múlt emlékeztet minket arra, hogy az egyház szeret a mindenkori hatalomhoz dörgölőzni, legyen az a hatalom bárkinek is a kezében...

NYOLC ROBBANTÁSOS MERÉNYLET 290 EMBERÉLETET KÖVETELT SRÍ LANKÁN

INDEX
Szerző: -VARGA-
2019.04.21


- Nyolc helyen robbant pokolgép Srí Lankán.

- A 290 halott és 450 sebesült között nincsenek magyarok.
- Senki nem vállalta magára a merényleteket, de a hatóságok vallási szélsőségeseket sejtenek mögöttük.
- Eddig 24 főt tartóztattak le.
- Az ország miniszterelnöke szerint a hatóságok egy hete tudtak arról, hogy valami készül.

Húsvétvasárnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra körül robbantássorozat rázta meg Srí Lankát. Hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, a Szent Antal katolikus templomban és egy eddig meg nem nevezett épületben. A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre...

ELŐSZÖR SZÍNHÁZBAN – PETHŐ TIBORNAK

M AGYAR HANG ONLINE
Szerző: TÉREY JÁNOS
2019.04.21.


Elsős gimnazista koromtól minden szeptemberben bérletet váltottam, lehetett páholyba is kérni. Legjobban azt szerettem, ha a hétfőket aranyozta be vagy egyszerűen emelte meg a színházi program. Az úgynevezett „román hétfőket”! Hétfőn ugyanis adásszünet volt a magyar televízióban. Odaát viszont nem, és mi Debrecenben tudtuk fogni a román egyes csatornát. Ceausescu-beszédek szóltak rajta végtelenítve, illetve nótaszó – az adás teljes két órájában –, s ennek a zenés propagandának akkoriban nem értékeltem eléggé a brutális báját. Igaz, itt lehetett először wimbledoni közvetítéseket is nézni, máshol nem látható BL-meccseket, illetve a nyolcvanas évek közepéig magyar filmeket is, román felirattal.

Ha kicsit szégyenkezve is, de apámmal köttettem meg a nyakkendőmet, mert én nem voltam képes megtanulni, őtőle viszont nem szívesen kértem már semmit. Felszálltam a villamosra, és irány a színház. Szürke öltönyöm a Vörös Október Ruhagyárból származott, aztán varrattunk egy vajszínűt is érettségire, barna inggel és fehér bőrnyakkendővel kellett hordani (anyám hiába ódzkodott, nem tudta megóvni a döntést, a szülők megszavazták!), a hideg futkározott tőle a hátamon, tisztára olyan volt, mintha nem ért volna véget az úttörőségem.

Első, jól felidézhető színházi élményem mégsem a Csokonai Nemzeti Színházból származott, hanem a csillogó-villogó, szocialista-brutalista, kívül kicsit szögletes és otromba, belül mégis igényes és márványlépcsős Kölcsey Művelődési Központ kamaraterméből. És bizony, Molnár Ferenc volt, 1982 őszén. Az Egy, kettő, három című egyfelvonásos ment aznap, frissen, nem sokkal a bemutató után, és keresztanyámékkal néztük egy hétvégén, gondolom, november hetedike táján, mert ha jöttek, ők mindig olyankor jöttek hozzánk a Wartburggal...


EZ TÖRTÉNT: SÜRGŐSEN KI KELLENE KAPCSOLNIA EZT A SZÁMÍTÓGÉPÉN SZAKÉRTŐK SZERINT

HVG ONLINE / TECH
Szerző: hvg.hu
2019.04.21.


Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

Ezt most azonnal kapcsolja ki a számítógépén, ha jót akar magának


Olyan hibát találtak az Internet Explorerben, ami azoknak is kárt okozhat, akik egyébként sosem használják a böngészőt. Szinte minden windowsos számítógép érintett.

A notre-dame-i tűz miatt ingyen adja a Párizsban játszódó Assassin's Creed játékot a Ubisoft

A párizsi tűzvész miatt a Ubisoft ma úgy döntött, ingyen elérhetővé teszi azt az Assassin's Creedet, amelyben a Notre-Dame is bejárható. Emellett pénzadománnyal is készülnek...

KÉT PÁLYÁN IS VESZTÉSRE ÁLL A KORMÁNY

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.04.21.


Ez a hét is bármelyik hét lehetett volna és valószínűleg a következő is ilyen lesz. Semmi sem változott, csak egy kicsit minden megint rosszabb lett. A hvg.hu belpolitikai összefoglalója:...

HOLLAND ÁLOM, MAGYAR ÁLOM

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Zita
2019.04.22.


Vajon létezik magyar álom? És holland? Van-e a határátkelőknek álma? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Zita írása, aki az általánosabból indulva jut el a konkrét válaszokig, azaz érdemes végigolvasni a posztot.

Miért álmodunk?

„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni” (Edouard Manet)

Az álmok két okból születnek: ha túl jól megy a sorunk, vagy ha túl rosszul. Mindkettő zsákutca. Elsősorban azért, mert mindkét esetben véglet az élethelyzet, amiből kiindulunk.

Azontúl persze léteznek lelki egészségben megfogalmazott álmok is. Ezek életünk motivációs rugói. Tulajdonképpen ebben a kontextusban nevezhetjük őket vágyaknak is.

Segítségükkel képesek vagyunk végig menni az úton, sikerre vinni projektjeinket, nem feladni idejekorán semmit, odatenni magunkat olyan helyzetekben is, amit nehezünkre esik, amikor fogytán az energiánk, a türelmünk.

Mindeközben megvilágosodunk, hogy mi mindent kell megtennünk álmaink beteljesüléséért. Mert ugye azt nem adják ingyen. Hovatovább hajlamosak vagyunk tolni kifele a határidőket, kibúvókat keresve elméleteket gyártunk le, hogy mit miért nem csinálunk meg most, ezzel persze elsősorban önmagunknak hazudunk, önmagunkat csaljuk meg.

Saját magunk csigává lassulva romboljuk vissza az életünk. Legalább ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Tehát a jól megfogalmazott álmok megvalósítása is még számtalan próbatételt követel.

A kulcs persze mindig a mi kezünkben van. A döntés szabadsága ugyanis mindig a sajátunk. Az volt, most is az, és az is marad...

FEJJEL A FALNAK

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: HASKÓ LÁSZLÓ
2019.04.18.


Kevés olyan abszurd aljasság létezik, amelynek elkövetését ne tételezném föl vitéz alcsúthdobozy Orbán Viktorról, Magyarország kormányzójáról, ha létérdeke – a hatalomban maradás – úgy kívánja. Biztos voltam benne, hogy a jövő évi Trianon-centenáriumra nagy dobással készül, de ekkorára és ilyen pokolian veszélyesre nem mertem számítani. Ő egészen az idei tavaszig pontosan érezte, meddig mehet szembe a világgal. Először a Soros–Juncker-plakátokkal ütközött fejjel a falnak. Látszólag csak enyhe agyrázkódást szenvedett, de a hozzáértők látják, hogy a koponyán belüli károsodás nagyobb. Csak ennek tudható be, hogy újra nekiront fejjel a kőfalnak. Ezt már valószínűleg és remélhetően nem élheti túl politikailag. Itt volna az ideje. Azonban magával ránthatja az országot is a politikai másvilágra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a politikai pokolba. Ugyanis az Európa Unióban maradás válik lehetetlenné. A kívül kerülés pedig előbb-utóbb fegyveres konfliktusokhoz vezet. Az utolsó esély most kínálkozik az ország megmentésére. Budapestre vár a feladat. Meg kell akadályoznunk az Alkotmány utcai Trianon-emlékmű fölépítését! Megkísérlem világossá tenni, hogy miért. Sok oka van annak...

De ahogy a harang hiánya magyarázza a harangozás elmaradását, úgy tagadja uniós tagságunk mindenféle Trianonra emlékezés, hivatkozás, ünneplés és siránkozás értelmét. Trianon ugyanis nincs érvényben. Nemcsak az első világháborút lezáró békeszerződés, hanem a másodikat lezáró párizsi is megszűnt létezni. Az unió nemcsak „visszaadta”, amit Trianonnál elveszteni gondolunk, hanem megkaptuk ráadásnak a fél keresztény világot. Rómát, Párizst, Berlint, Bécset. London is a miénk volt egy darabig, amíg meg nem unt minket. Nagyárad, Kolozsvár, Pozsony és a Magas-Tátra is megvan, mindössze azt kellene tudomásul venni, hogy nem csak a miénk. Ép ésszel nem volna nehéz, mert Trianon előtt még ennyire sem csak a miénk volt. Többé volt Bécsé, kevésbé Budapesté. Két gyalázatos háborúban való bűnös részvétellel próbáltunk a nemzeti hazugságnak igazságot szerezni. Nem sikerült, mert nem sikerülhetett. És a Justice for Hungary szlogenre a válasz a szovjet Vörös Hadsereg képében érkezett meg. Szerencsénkre átvészeltük azt is. És most, szabad ésszel tévedéseinknek és hazugságainknak óhajtunk grandiózus emlékművet állítani. No meg évszázados bűneinknek, amelyeket mi nem, de a szomszéd népek és egész Európa természetesen számon tartanak.

Június negyedikét kinevezték a „nemzeti összetartozás napjának”. Ha a fideszes urak rendelkeznének humorérzékkel, azt mondanám: vicces. Ugyanis ők csak a nemzet megosztásán munkálkodnak. Politikájuk lételeme a kirekesztés és a kirekesztettek iránti gyűlölet szítása. Ők megsemmisítendő ellenség nélkül nem léteznének. Trianon ünneplése a megosztás és a gyűlölködés magasiskolája. Végtére a gyűlölet is összetartozás. Fél Magyarország és kétharmad Európa ellenségnek van kikiáltva. A szegény, szerencsétlen, ámde jóságos és szerfölött tehetséges magyarokat irigységből bünteti az aljas világ. A vén hülye Clemenceau bal lábbal kelt fel, és százezer négyzetkilométer ősi magyar földet Romániának adott. Nem a monarchia támadta meg „kutya Szerbiát”, hanem fordítva. És hasonló emeletes hazugságok alkotják az árpádsávos Nagy-Magyarország-térképesek történelmi ismeretrendszerét. Ők elhiszik majd az ünneplés dörgedelmes hazugságait. Istenük bocsássa meg nekik! Nem tudják, mit cselekszenek. Uniós társaink természetesen egész mást fognak gondolni. És ezt a politikát alig hiszem, hogy az unión belül tolerálni lehet. Itthon sem szabadna. Azonban a Trianon-kérdésben a kormánynak végképp nincs ellenzéke. A revízió ügyében csak egy törpe kisebbség mer nyíltan szembeszállni a kurzus hazugságaival. A tisztességes oldalon megy a gyáva egyrészt-másrészt...


MAGYARORSZÁG SORBAN ÁLL

HÍRKLIKK 
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.04.22.



...Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember áll a sorban ételre várva: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába, és a Dunakeszin, a külügyminiszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves húsvéti, karácsonyi és hétköznapi népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Ne bámészkodjanak emberek, nincs itt semmi látnivaló!


HAT OK, AMIÉRT IRIGYELHETJÜK VARSÓT

24.HU
Szerző: INKEI BENCE
2019.04.21.


Harminc éve még jegyre lehetett kapni az élelmiszert, és egy szürke, kopott, barátságtalan város volt, mára viszont Varsó a kontinens egyik legjobban fejlődő fővárosa, mely egy izgalmas és modern metropolisszá nőtte ki magát. Itthon még mindig hajlamosak vagyunk lesajnálni, pedig nincs miért.

Bár Varsó még Lengyelországban sem számít a legegyértelműbb utazási célpontnak – Krakkóban például egész biztosan több magyar járt már –, nagyon sok érv szól mellette. Azt nyilván az elején le kell szögezni, hogy Budapest nem véletlenül népszerűbb a turisták körében a lengyel fővárosnál, és Varsó még csak nem is „szép” város, ha a szigorúan vett látnivalókat vesszük számba, de nagyon sok okunk van irigyelni. Simán az egyik legizgalmasabb hely Közép-Európában, sőt, talán a kontinensen is.

A tömegközlekedés

Varsót vonattal is meg lehet közelíteni ugyan a Nyugatiból, de olyan rövid a repülőút, ráadásul olcsó jegyeket is ki lehet fogni, hogy a 11-12 órás zötykölődés csak a vasút elkötelezett szerelmeseinek tűnhet vonzóbbnak. Bárhogyan is érkezünk meg, máris szembetűnő lesz a különbség: akár a toldozott-foldozott, elhanyagolt budapesti pályaudvarainkhoz szokott szemünk szembesül a tiszta és kényelmes varsói állomásokkal, akár a Chopin repülőtérről akarunk bejutni a városba.

Utóbbinál megoldották, amire Budapest évtizedek óta képtelen: gyakran közlekedő, kényelmes és gyors vonatok szállítanak a centrumba, fele annyi idő alatt és fele annyi pénzért, mint a zsúfolt, dugóban araszoló 100E busz teszi idehaza.

Egyáltalán, a varsói tömegközlekedés önmagában borzasztó olcsó a budapestivel összehasonlítva is: még az egy fős napijegy ára is kétharmada azt itthoninak, és akkor a sokféle csoportos és egyéb hétvégi kedvezményekben még nem is mélyedtem el. Arról nem is beszélve, hogy vannak automaták a villamosokon és buszokon is, vagyis lehet kártyával jegyet venni akár utazás közben is. A villamosok gyakran járnak, rendkívül utasbarát tájékoztatással, míg a két metróvonal közül a 2-es még csak félig kész, de idénre ígérik a befejezését, belépni viszont csak automatákon át lehet, ellenőrrel ezért nem is találkoztam egész ottlétem alatt (igen, a villamoson és a héven sem, ami semmit nem jelent persze, ráadásul pont ezen nem érdemes spórolni, hiszen a jegy, mint mondtam, egyáltalán nem drága)...

IFJ. VIDNYÁNSZKY ATTILA: BOLDOGNAK LENNI NEM SZÉGYEN

HVG ONLINE / KULT
Szerző: VARGA FERENC
2019.04.21.


Hogyan látják a világot azok a tehetséges huszonéves színészek, akikből a következő évtizedek Latinovits Zoltánja vagy Elek Ference lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és enigmatikusak – őket mutattuk be közelebbről az elmúlt hetekben. Listánk első helyezettje ifj. Vidnyánszky Attila, korosztálya legtehetségesebb színésze, aki már húszévesen elvitt egy milliárdos mozifilmet a hátán, az Aranyélet második évadának a lelke volt, és a legjobb dolog lehetett volna A Viszkisben.

Az ukrajnai Beregszászon született, édesanyja színésznő, édesapja rendező. Négyéves korában lépett először színpadra, a gyerekkorát a színházban és a nagymamája által vezetett színiiskolában töltötte. A tízes évei első felében megunta a szereplést, eldöntötte, hogy inkább rendezéssel akar foglalkozni. Kapott egy kamerát, és dokumentálni kezdte a saját és barátai életét, csibészkedéseit. A több tucat kazettányi anyagból összevágott egy kétrészes filmet, amelynek a címe egy híres ukrán vers után Boldogság vagy boldogság lett. „Nincs olyan hónap, hogy ne nézegetném őket” – mondta ezekről a felvételekről...

HÚSVÉT. PÉSZAH. MENNYIRE ISMERI EZEKET AZ ÜNNEPEKET? - AMI ÖSSZEKÖT ÉS AMI ELVÁLASZT – HÚSVÉTI/PÉSZAHI BESZÉLGETÉS

KLUBRÁDIÓ
Szerző: Klubrádió / RÓZSA PÉTER
2019.04.21.


Tesztre fel! 10 kérdés, mindegyikre 1 helyes válasz.

10 kérdés a tavaszi vallási ünnepekről: húsvét és pészah. Utóbbit szokás zsidó húsvétként is emlegetni, pedig nem az. Idén a két ünnep(sorozat) részben fedi egymást, de ez általában nincs így.

Ön mennyire van képben ezekkel az ünnepekkel és a hagyományokkal? Most kipróbálhatja tudását...

Hallgassa április 22-én hétfőn 18:00-tól Rózsa Péter műsorát, amiben a két ünnep közös hagyományairól és az eltéréseiről lesz szó. Vendégek: Gáncs Péter evangélikus püspök és Köves Slomo rabbi.

VISZONYULÁS A MÁSIKHOZ

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.04.21.


Annyira pontosan látszik, hogy a gyerekek ugyanazokat a viszonyulásokat modellezik le, mint amit a szüleiknél látnak…Persze igazán ez akkor tűnik fel, ha látjuk azt is, hogy a felnőttek mit, hogyan tesznek otthon, vagy a közösségben. Az ember annyira nem csodálkozik ezek ismeretében az iskolai konfliktusokon.

Különben mindig ezen tipródom a legtöbbet. Hogyan lehetne a szándékolt bántásokat, sértéseket, koholt vádakat, hazugságokat, beszólásokat kiszorítani, és megtölteni valami mással, ami emberi, nem bántó, tisztességes. Rengeteg energiát vesz el ez, nemcsak tőlünk, hanem tőlük is. Persze nem kellene csodálkoznom, hiszen mindenhol ebbe az irányba haladunk… miért épp a szegregátumok világa lenne a kivétel. Többször írtam már le, mennyire erősek a párhuzamok. Sokszor épp azoknál látok azonos viszonyulásokat, akik egyébként lenézik a generációs szegénységben élőket, buzgón hangoztatva olyanokat vádként, melyek őket is ugyanígy jellemzik.

Tényleg őrület látni, hallgatni, ahogy felnőttek megkeresik a másik legfájóbb pontját, és ott marják meg. Ahogy olyan mondatokat adnak a másik szájába, amiből egy szó sem igaz. Ahogy addig provokálják az illetőt, míg az kiborul, és ettől éreznek örömöt. Ahogy uralkodni akarnak a másikon, letiporni, megalázni. Ahogy a manipulációban sokkal fejlettebb szinten vannak, mint pl. bármilyen pozitív érzelem kinyilvánításában a másik felé.

Pedig mennyit dolgoztunk már ezen! Rengeteg ilyen esetnek mentünk már utána. Bizonyítottuk az értelmetlenségét, a valótlanságát. A reakció ilyenkor általában a letagadás. Vagy a megsértődés. Néha, ha már nem lehet tagadni, van aki bevallja: hát, hazudtam. Néha meg annyira akarják hinni, hogy igaz, amit állítanak, hogy akkor sem hiszik, hogy nem így van, ha a szemük előtt bizonyosodik be.

Megtanultuk már azt is, hogy lehet az indulati fokot mérsékelni. Mikor jobb, ha nem vitatkozunk, mert nincs értelme. Hagyni kell, és majd később visszatérni rá.

Azért is nehéz ez, mert odáig már eljutottunk, hogy amikor jelen vagyunk, nincsenek ilyen konfliktusok. Ám mire reggel kimegyünk, már halljuk, megint bekavart valaki. Hétvégén a facebookon is sokszor követni tudjuk, ki, mikor, kivel veszett össze, mibe vonják bele az alapítványt is. Ez az állandó konfliktushelyzet pedig amortizálja az alakuló közösséget. Meg persze minket is.

Mindig minden visszajut hozzánk. Ugyanis egymás iránt sincsenek bizalommal, valahogy a maguk pozicionálása, a másik kára árán mindig fontosabb, mindennél. Minden további nélkül képesek szövetségre lépni azzal, akivel még öt perce ádáz ellenségek voltak, ha egy harmadikat lehet lenyomni, még akkor is, ha semmi előnyük nem származik belőle. És akivel a legjobb barátságban vannak, annak is alávágnak bármikor, ha a helyzetük, vagy a kedvük úgy kívánja.

Megbeszéljük közösen a normákat, amiket elfogadnak. Aztán hazamennek, és otthon, vagy az utcán mégis más kezd el működni. Egy másik szerep. Mi folyamatosan erősítjük a pozitív viszonyulást egymáshoz, ám otthon mindig a negatív tör előre.

Felnőttekkel nehezebb. A gyereket az ember megállítja, megfogja, meggyőzi. De az értelmetlen bántás itt is jelen van. A nagyobbak biztatják a kisebbet, „ezt vagy azt mondta rólad…és ki is röhögött”. Amikor ő nekimegy a másiknak, a vélt és valótlan sérelméért, akkor meg jót nevetnek rajta. Ő meg, nyilván megkapja a büntetését az iskolában az agressziójáért. Ugyanaz az egész, mint amit otthon a felnőttek tesznek.

Van nálunk most egy nagyon érdekes projekt. Egy hallgató van nálunk, Erasmussal, ő dolgozik benne, a kollégákkal. Meséket írnak a gyerekekkel, a mindennapjaikról, a megélt problémákról, amit majd illusztrálunk, és papírszínházat csinálunk belőle. A héten reggel, az egyik megbeszélésen elmesélt egy élményt, az egyik mese írása kapcsán. A mese témája az elfogadás volt, már szinte készen voltak vele. „Mai” mese, iskolában játszódik. Arról szól, hogy egy kislányt hogyan hoznak az osztálytársai mindig olyan helyzetbe, cukkolással, hazugsággal, amiben a végén őt büntetik meg, a többiek pedig, ha a tanár már nem látja, gúnyosan nevetnek rajta. A mese vége persze happy end, egy jó mese vége felfele kerekedik.

Nos, a projekt vezetője felolvasta nekik a mesét, a kész történettel, ahogy az előző órán befejezték, hogy utána megbeszéljék, mit csiszoljanak még rajta. Új gyerekek is voltak, érdeklődők, akik az egész folyamatban eddig nem vettek részt. Az egyik kislány a végére látványosan elszomorodott. A többiek faggatták, mi a baj? „Ez a mese rólam szól…” bökte ki végül. Mert rádöbbent, vele is ez történik mindig. A többiek csúfolják, cukkolják, és mindig ő marad benne a balhéban. Pedig a mesét nem róla írták. Csak a naponta megélt konfliktusokból rakták össze, melyek tipikusak egy szegregált iskolában.

Azért volt itt is happy end. A szomorú kislányt az egyik társa megölelte, és azt mondta neki: „Ne legyél szomorú… látod, a mese is jóra fordult a végén.”

Szép történet. Mutatja, hogy a gyerekekre még tudunk hatni. Ott még megvannak a kis csirák, a pozitív érzelmi viszonyulás, amit meg kell ragadni, és fejleszteni, ezerrel, hogy képes legyen más lenni, mint amit hall, lát, a felnőttektől. Hogy ne csak az a minta legyen, ne ezt ismételje a társaival.

Miért van az, hogy a gonoszság mindenhol megterem? Mert nem mondhatom egy szegregátumban, hogy az ott lakóknak példát ad a napi politika a másik megalázásáról, mert nem követik ott az eseményeket. Nem mondhatom, hogy a gyerek lemodellezi a tanítónénijét, aki a munkatársáról állít hazugságokat, hiszen nem látják… és nem látják az iskolaigazgatót sem, aki alattomosan próbálja összeugrasztani egymással a kollégáit. Akkor mindent otthonról hoznak? Az iskola pedig hatástalan?

Vagy ilyenek lennénk, alapból, mi emberek? Nem hiszem. Én annyira érzem, látom, hogy egymás tiszteletéből, szeretetéből, a pozitív viszonyulásokból annyival több energia szabadítható fel. Miért van, hogy az álszent képmutatás, a gyűlölet, a negatív viszonyulás mégis mindenhol erősebb? Az ebből felszabaduló energia ráadásul mérgező. Azt hiszem, ezt mindannyian megtapasztaljuk.

Most itt a Húsvét. Az újjászületés, a megújulás ünnepe. Jó lenne ezt tényleg így megélni.

AZ EP-VÁLASZTÁSON EURÓPA SORSA DŐL EL A NACIONALISTA IDEGENGYŰLÖLŐK ÉS LIBERALIZMUS HÍVEINEK CSATÁJÁBAN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.04.22.


- Zelenszkij retorikában tönkreverte Porosenkót, akiből elegük volt az ukránoknak, de most már a tetteknek kell következniük 

- Kínának van hosszútávú elképzelése, miként vegye meg kilóra a kelet-európai uniós tagállamokat, Brüsszel ezzel szemben maximum az öklét rázza

- A jobb élet reményében Romániából is tömegével vándorolnak ki az orvosok és ápolónők, emiatt arrafelé is katasztrofális állapotok uralkodnak az egészségügyi ellátásban

Die Welt

Zelenszkij ugyan földrengésszerű győzelmet aratott az ukrán elnökválasztás 2. fordulójában, ám most meg kell mutatnia, mennyit érnek bizonytalan ígéretei. Mindenesetre az ukránok ismét csak meglepték a világot, hiszen egy abszolút politikai újonc lett a befutó, méghozzá példátlan fölénnyel. És nem sokat számítottak az eddigi államfő által hozott eredmények: a hadsereg korszerűsítése, a vízummentes beutazás lehetősége az unióba, a Moszkvától független ukrán ortodox egyház elismerése, de még az ellentmondásos nyelvpolitika sem. Porosenko a megosztó kampány során a nacionalizmusra épített. Leginkább a félelmet igyekezett felkorbácsolni, amikor azt hirdette: vagy ő, vagy Putyin. Meg hogy az állam ukrán nyelvű és keresztény.

A kihívó ezzel szemben a nagy megbékítőként lépett fel, aki tekintettel van az ország sokszínű kultúrájára és a kisebbségi nyelvekre. Sokszor az anyanyelvén, oroszul szólalt meg, az ukránt törte, amiért bírálói kinevették. A többségnek azonban elege lett Porosenkóból, ezért tanácsos volna, ha az új elnök nem kizárólag magának tulajdonítaná a sikert. Ő csak eszközül szolgált, hogy a szavazópolgárok kiállítsák az elődnek a számlát. A választóvonalat azonban mindenképpen az Oroszországhoz fűződő viszony jelenti. Az ország most ér az 5 éve kezdődött nemzetalkotó folyamat végére. Olyasvalaki veszi a hatalmat, aki meg tudta nyerni az orosznyelvű ukránokat, de nem Moszkva-barát. Engedményeket azonban nem tehet a Kremlnek.

Ukrajnában új kiegyezés alakult ki. A jelek szerint eltűnőben van a választóvonal az Európához húzó Nyugat és az oroszbarát Kelet között. Zelenszkij egyesíteni tudta a két országrészt. Ám most nehéz hónapok várnak rá, hiszen máris indul a parlamenti választás kampánya és az államfő pártjának megfelelő szövetségest kell találnia. A politikusnak pedig addig meg kellene őriznie az ukránok rokonszenvét.

Guardian

A vezércikk szerint alig egy hónap múlva az Európa-terv lelkéről döntenek az unió polgárai az EP-választáson. Ám az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy mintha az emberek nem tartanák fontosnak, noha a legközvetlenebbül élhetnek demokratikus alapjogukkal az EU-ban. A részvétel többnyire alacsony, a pártok a legjobb jelöltjeiket a hazai versenyekre tartogatják, és sokszor a tiltakozás nyilvánul meg ilyenkor az emberek részéről. De ezúttal sokkal nagyobb a tét. Nagy-Britannián kívül egy sor ország feszültséggel birkózik, miután az identitáspolitika összetűzésbe került a nemzetközi gazdasági és politikai együttműködés logikájával. Macron úgy lépett fel, mint az európai, liberális és a korszerűsítést hirdető front vezére, aki fel akarja tartóztatni a populista hullámot. Vagyis Salvini ellenpontjaként.

Egy másik hadszíntéren a Néppárt nemrégiben felfüggesztette az idegengyűlölő, bevándorlás-ellenes Fideszt. Orbán tekintélyelvűsége régóta kellemetlenül érinti a konzervatívokat, ám soraikban sokan attól félnek, hogy ha kiteszik a magyar pártot, akkor az felbátorítja a nacionalistákat, és meggyengíti a politikai közepet. Nem biztos, hogy minden választónak ez jár a fejében, de az unió jövőjére vonatkozó kérdések az eddiginél jobban uralják majd a kampányt. Hiszen az Európa-ház sorsa forog kockán. Egyes képviselők a nacionalista szabotázst és az idegengyűlöletet testesítik meg, a másik oldalon a liberalizmus és a pluralizmus védelmezői vannak. Így most a választás – a korábbiaktól eltérően – segíthet megerősíteni a demokratikus részvétel érzését.

Der Standard

Ernyőszervezetet hozott létre az európai szélsőjobb. Az „Európa-erőd” elnevezésű szövetség a bolgár fővárosban, előre be nem jelentett helyszínen alakult meg, miután zsidó és antifasiszta mozgalmak, köztük a Zsidó Világkongresszus már előre tiltakoztak ellene. Az eseményre magyar részről a Légió Hungáriát hívták meg, de hivatalosak voltak német, francia, lengyel és cseh eszmetársak is. A házigazda parlamenten kívüli párt, a bolgár Nemzeti Unió vezére szerint a fő cél az, hogy megmentsék Európát a teljes vereségtől...

SZÜDI JÁNOS: KÉT ÚT, KÉT PROGRAM ÉS AZ ORBÁN-RENDSZER BŰNEI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.04.21.


Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez.

Az Országgyűlés az ellenzék - Jobbik, MSZP, LMP – nagy részének támogatásával elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A történet nagyon tanulságos. 

Elsőként azért, mert az ellenzék szavazatára nem volt semmi szükség, ugyanis nem minősített többséghez kötött törvényjavaslatról kellett dönteni. 

Másodszor azért, mert a kormánypárti képviselők szavazataira sem volt szükség. Március 12-én a kormány elfogadta a babaváró támogatásról, a nagycsaládok személygépkocsi-támogatásáról és az otthonteremtési program időszerű módosításáról szóló rendeleteit. 

Harmadszor azért, mert hangzatos címe ellenére, a törvényjavaslat nem az orbáni családügyi vízió érdemi részéről szólt. A törvényjavaslat mindössze négy paragrafusból állt, az első adómentessé tette a babaváró támogatást, a második állami kezességvállalást biztosított a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz, a harmadik felhatalmazást adott a kezességvállalás részletszabályait megállapító kormányrendelet kiadásához, a negyedik meghatározta, hogy a törvény 2019. július 1-jén lép hatályba.

Tények és tanulságok

Miért tanulságos ez a történet? Mindenekelőtt azért, mert ismét bizonyossá vált, nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak van parlamentje. Újólag bizonyossá vált az is, hogy a kormányban egyetlen döntéshozó van, a miniszterelnök, akinek a parancsait „eredeti jogalkotói hatáskörben”, parlamenti felhatalmazás nélkül, kormányrendelet formájában kihirdetik. Nem maradt kétség a tekintetben sem, hogy, a parlament nem több egy díszletnél, a törvényesség látszatának fenntartásához. A parlament tagjai - sokadszor – úgy hoztak döntést, hogy fogalmuk sem volt arról - az előterjesztés nem szólt róla -, milyen kormányzati (orbáni) döntéshez asszisztálnak, mibe kerül, amit megszavaznak, s hol van elrejtve a be nem tervezett kiadások fedezete. Végezetül, beigazolódott – nem először, s feltehetően nem is utoljára -, hogy a kormánypártok soha nem magányosak, mindig számíthatnak az ellenzék színe-javára, amikor populista kérdésekben kell szavazniuk.
Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem gyermekbarát. 

Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem családbarát. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) nincs átfogó elképzelése a gyermekekről, a családokról. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) csak azok fontosak, akiknek már van mit a tejbe aprítaniuk, s mellesleg elkötelezett Orbán hívők...