Szerző: BARNÓCZKI BRIGITTA
2024.02.08.
„Szeptemberben halt meg nagymamám. Anyukám és a húga, tehát a lányai találtak rá, nem sikerült újraéleszteniük, miközben hívták a mentőket is. A mentő kijött, és látták, hogy a nagymamám meghalt, de mondták, hogy már nem vihetik el, mert előtte kell a hivatalos szakvélemény arról, hogy halott. Azt viszont ők nem adhatják, úgyhogy hívni kell az ügyeletes orvost. Ő három és fél óra után ért ki. Ennyi időt töltöttek a lányai a halott anyjukkal az orvosra várva. Arra emlékszem, hogy ahogy teltek az órák, egyre letargikusabbak, elkeseredettebbek, de közben dühösebbek és fáradtabbak voltak” – mesélte egy olvasónk.
Hasonló történt azzal a szentendrei nővel is, akinek a hétvégén öt és fél órát kellett várakoznia, miután az 1830-as számon hívta az ügyeletes orvost a halott édesapjához, előtte pedig a számot fél órán át senki nem vette fel.
Leterhelt ügyeletes orvosok
A két történet között eltelt fél év, változott az ügyeleti rendszer, de így is előfordul, hogy azoknak, akiknek otthon hal meg hozzátartozójuk, hosszú órákat kell tölteniük halott szerettük mellett, amíg kiér az ügyeletes orvos. A hatályos szabályozás szerint az értesítéstől számított 4 órán belül kell megkezdeni a halottvizsgálatot, de ha az ügyeletes orvos nem veszi fel a telefont, akkor hivatkozhat arra, hogy betegellátással kapcsolatos feladata volt.
A Telexnek név nélkül nyilatkozó, halottvizsgálatot is végző orvos szerint nem általános, de előfordul, hogy valaki hosszabb időt kénytelen eltölteni a halott hozzátartozójával egy lakásban. A jelenlegi ügyeleti rendszerben leterhelt ügyeletes orvosnak ugyanis súlyoznia kell, hogy melyik esethez megy ki előbb.
„Jelenleg csak orvos kezdheti meg a halott vizsgálatát, ő állapíthatja meg a halál okát, és ő szállíttathatja el a halottasházba is. Ha az ügyeletes orvos épp beteget lát el, akkor várhatóan megnövekszik a várakozási idő. Ilyenkor állhatnak elő az olyan esetek, amikor a hozzátartozónak a meghalt szerette mellett kell várakoznia” – mondja a szakember.
Ha valaki otthon hal meg, akkor a hozzátartozónak a háziorvost, a mentőt vagy az ügyeletes orvost kell hívnia, a mentőtisztek azonban nem végezhetnek halottvizsgálatot, ehhez egy képzést kell elvégezniük, csak ezután lesz jogosultságuk arra, hogy megkezdjék a halottvizsgálatot a helyszínen. Ha az egészségügyi adatok a rendelkezésükre állnak, és nincs a természetes okot kizáró tényező, akkor

- valószínűsítik a természetes halálmódot;
- megkezdhetik a halottvizsgálati bizonyítvány kitöltését;
- elszállíthatják a holttestet;
- majd egy orvos megállapítja a halál okát.
„Más a helyzet, ha valaki balesetben vagy más, nem természetes okból hal meg, abban az esetben hatósági orvos, igazságügyi orvos szakértő megy ki a rendőrséggel” – mondja a szakértő. Szerinte egyébként a hosszú várakozási idő valószínűleg csökkenni fog akkor, amikor a mentőtisztek tehermentesítik az ügyeletes orvosokat.
A januárban hatályba lépett kormányrendelet-módosításnak van egy 2023. december 31-ig élő átmeneti rendelkezése is, amely szerint ha este 10 és reggel 6 között kapja a halálról szóló értesítést az ügyeletes orvos, akkor legkésőbb 6 órán belül meg kell kezdenie a halott helyszíni vizsgálatát, tehát ennyi időn belül kell házhoz mennie. A rendelkezés hivatalosan már nem hatályos ugyan, de ez az idősáv lehet nehézkes a halottvizsgálatot is végző orvos szerint épp a hozzátartozók szempontjából nézve is legkritikusabb tényezőnél, a várakozásnál. „Vidéken van egy szürke zóna, nem lehet tudni, hogy lesz-e éjjel könnyen elérhető ügyeletes orvos” – fogalmaz a szakember...