2019. augusztus 10., szombat

GYŰLÖLD IS

168 ÓRA ONLINE
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2019.08.09.


Mind a mai napig nem tudni pontosan, hogy az ötvenes évek rettegett és gyűlölt Államvédelmi Hatóságának jelszavát, amely szerint „Ne csak őrizd, gyűlöld is!”, a pártvezér Rákosi Mátyás vagy a belügyminiszter Farkas Mihály találta-e ki. Bármelyikük volt is, ennél találóbban nem fogalmazhatta volna meg a munkatáborokban és a börtönökben sínylődő politikai foglyok őrzőinek munkaköri leírását. Az őrökkel szemben ugyanis nemcsak az volt az elvárás, hogy gondosan vigyázzák a rájuk bízott, egyébként ártatlan embereket, hanem az is, hogy „önszorgalomból”, szadista ösztöneiket kiélve, válogatott kegyetlenkedésekkel gyötörjék is a rabokat. A kínzások skálája igen széles volt, az éheztetéstől és megalázástól a verésen keresztül a körömletépésig terjedt. Nem kevesen voltak, akik belehaltak vagy egész életükre rokkantak maradtak az ÁVH fogolytáboraiban vagy börtöneiben elszenvedett bántalmazások következtében. A gyógyíthatatlan lelki traumákról nem beszélve. Arról, hogy az őrökben szikrázó gyűlölet ne aludjon ki, elöljáróik gondoskodtak. Hol a rabokkal kapcsolatos uszító hazugságokkal, hol fenyegetéssel, hol a kíméletlenség dicséretével érték el, hogy ébren tartsák a gyilkos indulatokat az őrökben. Szociálpszichológiai kísérletek sora mutatja be, hogy hétköznapi emberek adott körülmények, például a tekintélynek való megfelelés vágya vagy a rájuk zúduló propaganda hatására hogyan válnak gonosszá.

A 20. század második felének egyik legfontosabb civilizációs vívmánya, hogy először az ENSZ Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, majd az Európai Unió Alapjogi chartája kimondta, hogy senkit nem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak alávetni. Ezek a Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezmények egyértelműen leszögezik, hogy még a tömeggyilkosokat is megilleti az emberhez méltó bánásmód, az, hogy tetteik felett ne a népharag, a személyes indulatok vagy az egyéni bosszúvágy, hanem az igazságszolgáltatás mondjon ítéletet...

ELROMLOTT A KLÍMA? JAVÍTSUK MEG!

HVG ONLINE
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2019.08.10.


A klímaváltozás ellenszere nem a zöldkommunizmus, és nem is a tagadás. Hanem a technológia. Nem pánikolni kell, hanem elővenni az eszünket, és megszerelni a bolygót. Techno-optimista jövőkép, első rész.

2050, Európa. A kontinens népei közös erőfeszítéssel közelednek a nulla széndioxid-kibocsátás felé. Látványosan zöldül a táj, a régen bezárt gyárakat benőtték a kúszónövények. Ha alacsonyabbra ereszkedünk azonban pedálos sárkányrepülőnkön, elkeseredett harcokat figyelhetünk meg az utolsó konzervraktárak körül. A vér a régi, de ismét nyílpuskákkal és katapultokkal ontják, mert senki nem mer elsütni egy puskát a széndioxid miatt. Egy böfögésért is hosszú kényszermunka járhat a szeméttelepen. Bablevesfőzésen kapott idős asszonyokat vernek agyba-főbe békejeles karszalaggal járőröző milicisták.

Ma már tömegek kapják fel a fejüket, és tesznek azért, hogy a klímakatasztrófát megállítsák. Dízelterepjárójukat nemcsak tisztább, de divatosabb hibrid terepjáróra cserélik például, esetleg teljesen elektromos sportkocsira. Addig verik az asztalt, amíg papírszívószálat kapnak a koktéljukhoz, és tapsolnak, ha egy politikus megígéri az akkumulátoros buszokat, hiszen azokhoz csak Kínában kell kibányászni pár száz tonna lítiumot és egyebet, és a kínaiak bizonyára kutyaszánon viszik fel a bányából a gyárba.

Ám még a kibocsátást valóban csökkentő kezdeményezések eredménye is gyakorlatilag elhanyagolható a már a levegőben lévő üvegházgázok mennyiségéhez képest. Valamint ahhoz az ellenhatáshoz mérve, hogy a részvényesek bizony akkor nem csapják el az igazgatójukat, ha növeli a forgalmat, és nem pedig ha rábeszéli a fogyasztót, hogy ne vegyen még új cuccot, mert a régi pont jó lesz egy darabig.

A klímavédelemnek ára van. Nemcsak civilizációnk, kultúránk, nyári élményeink és napi étkezésünk, de a merő lélegzésünk is üvegházhatást okozó gázokat termel. Amelyek kétségkívül megváltoztatják a bolygó éghajlatát, és cunamikat, tornádókat, továbbá szúnyog- és homokféreg-inváziókat idéznek elő...

A FELCSÚTI FOCICSAPATNAK RENGETEG SZPONZORA VAN, AZ ETYEKI ISKOLÁBAN PENÉSZ ÉS MÁLLÓ VAKOLAT

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.08.10.


444: Lassan több a szponzora a Puskás Akadémiának, mint a nézője

A Puskás Akadémia meccseire alig páran kíváncsiak, de ennek ellenére rengeteg szponzora van Orbán Viktor kedvenc focicsapatának: Mészáros Lőrinc több cége, valamint más építőipari vállalkozások, amik Mészárosékkal közösen vagy akár önállóan is nyernek közbeszerzéseket, illetve Orbán apjának cége, és még a Suzuki, a Penny Market és a Coca Cola is ott van a szponzorok között. Az viszont nem publikus, hogy a cégek mennyi pénzt tolnak a felcsúti fociba.

Index: Tizenegy évig járhatott a parlamentbe MSZP-s belépővel Sarka Kata rejtőzködő férje

Mesterházy Attila egykori MSZP-elnök és -frakcióvezető adott állandó, úgynevezett szakértői kártyát Bessenyei Istvánnak, az állami megrendelésekben dúskáló biztonsági cég, a Valton-Sec Kft. résztulajdonosának. Bessenyei 2007 és 2018 között ezzel a belépővel járhatott a Parlamentbe, de arról nincs adat, hogy hányszor, hogyan és mire használta ki a lehetőséget. Bessenyei párja Sarka Kata, akinek két közös cége van Rogán Antal propagandaminiszter feleségével, Rogán Cecíliával.

24.hu: A Rogán-Tiborcz érdekkör gazdagodik a posta döcögős fejlesztéséből

Nemrég bejelentette a Magyar Posta, hogy szeptembertől üzemel majd az az elektronikus rendszer, amire az állami cég az Európai Uniótól 2,4 milliárd forintot kapott, saját zsebből pedig 1,9 milliárd forintot áldozott. A rendszer lényege, hogy az interneten lehet majd követni a feladott levelek útját. Rogán Antal feltalálótársainak cége, a MobilSign Kft. alvállakozóként vesz részt és kap pénzt a Magyar Posta milliárdos fejlesztéséből, amiből Tiborcz István korábbi üzlettársa is gazdagodik.

Media1: Az Index.hu szembemegy a blog.hu-t működtető Indamediával a véleményszabadságért

Az Index egyik legfőbb partnere, a Magyarország legnagyobb blogtárhelyét, a blog.hu-t is működtető Indamedia Zrt. nemrég teljesen eltüntette a politikai, közéleti blogokat az Indexen lévő i2 nevű „blogketrecéből”. Miután az Index nem kapott magyarázatot a történtekre, kialakított a címlapján egy külön dobozt az Indamedia által mellőzött közéleti blogoknak.

RTL Klub: Pénzt gyűjtenek a szülők a tantermek felújítására

A Felcsúttól néhány kilométerre található Etyek általános iskolájában egészségre ártalmas mennyiségű penész van az alsósok tantermeiben. A vakolat mállik és vizes, rozsdásak az ajtók, és rohad a linóleum. A polgármester azt mondja, az épületet már több mint 10 éve bontásra ítélték. Eddig is a szülők újítgatták fel, most megint ezt tervezik.

A VILLOGÓ SOFŐRÖK ÉS A ROSSZKEDVŰ ELADÓK ORSZÁGA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.08.10.


Látom a visszapillantóban, hogy a mögöttem jövőnek valami baja van. Messze van még tőlem, de már villog kegyetlenül. És nyomja a dudát, mintha csak ma kapta volna ajándékba. Pedig nem megyek lassan, ráadásul a külső sávban haladok, elmehetne mellettem, ha akar. De nem akar, inkább villog és dudál. Valami baj lehet vele, gondolom magamban, és megpróbálom elképzelni, mi történhetett. Megcsalja az asszony? Netán gondjai vannak a munkahelyén? Nem tudta tegnap felszedni azt a vörös leányzót a strandon? Vagy felszedte, de a dolog nem úgy sült el, ahogyan szerette volna?

Soha sem fogom megtudni. Csak azt látom, hogy miközben közelít, vérvörös arccal nyomja a gázt. Integet és mutogat. Tudom, nem nekem szól a mutatvány, ha megelőz, következő áldozatával ugyanezt teszi. Baja lehet a világgal, és így adja ki magából a feszültséget...

ENNYIT A LAKÁSPIACI BOOMRÓL? - EGYRE KEVESEBB LAKÁST ADNAK EL BUDAPESTEN

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2019.08.10.


Az év első felére vonatkozó legfrissebb KSH adatokat megnézve egy igazán meglepő jelenség fedezhető fel a budapesti és az országos lakáspiaci adásvételek számában. Már három éve folyamatosan csökken a budapesti tranzakciószám, miközben az országos folyamatosan növekszik, évente legalább 7 ezer eladott használt és új ingatlannal. Behúzták a féket a befektetők és vásárlók, vagy inkább a szűkös kínálat miatt egyre kevesebb a budapesti adásvétel? Megnéztük, hogy milyen tényezők okozhatják ezt az ellentétes folyamatot:...

MI LENNE, HA HAZAJÖNNE FÉLMILLIÓ MAGYAR?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.08.10.


A külföldön élő magyarok számára csak becslések vannak, de abban alighanem egyetérthetünk, hogy minimum félmillió határátkelőről beszélhetünk. Vajon mi történne akkor, ha ez a rengeteg ember a külföldön megszerzett tudással, megtapasztalt másfajta kultúrával, életszemlélettel egyszer csak megjelenne Magyarországon?

A kérdést a Svédországban élő Bandirepublic vetette fel beszélgetésünk során (aminek első részét itt olvashattátok), melyben arról is beszéltünk, hogy szerinte mi az, ami ma a leginkább hiányzik Magyarországon.
Nos, ő úgy látja, hogy leginkább a közös cél, akarat, tervezés, döntéshozatal nincs meg – magyarul az együttműködés hiányzik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.
A béka és a forró víz esete
Van az a hasonlat, hogy a forró vízbe dobott béka kiugrik, de ha a hideg vizet folyamatosan forralod, akkor meg tudod főzni: „Ti itt, Magyarországon, halálra vagytok főzve. Én meg vagyok az a béka, aki jön a hűvös Skandináviából és látom, hogy már nagyon forró a víz.
Amikor hazajövök minden egyes alkalommal van valami, ami megdöbbent és amitől elszörnyülködöm, hogy 2019-ben, egy globális világban, egy Európai Unióban olyan gondolkodásmód uralkodik, ami 100 évvel ezelőtt is kőkorszaki volt” – tette hozzá.
„Hiányzik a hazám, akkor is, ha aggódom érte, akkor is, ha 2-3 millió honfitársam kirekeszt – nekem akkor is hiányzik és vagyok annyira idealista, hogy szeretném hinni, ha itt élném a mindennapjaim, akkor minden különösebb aktivitás nélkül, de picivel jobbá tenném az országot” – mondta Bandirepublic...

ÖMLENEK A MILLIÁRDOK A LÁZÁR JÁNOS FELÜGYETE ALATT ÁLLÓ MEZŐHEGYESI TANGAZDASÁGHOZ

444.HU
Szerző: BOTOS TAMÁS
2019.08.09.


Összesen mintegy 8 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre az állam a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ben, jelentette be a cég beruházási és fejlesztési vezérigazgató-helyettese pénteken. Turbucz Péter beszámolója szerint a tőkepótlás egyik oka, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. június 28-án visszavásárolta a vetőmagüzemét. A cég a Limagrain Hungary Kft. 26,5 millió eurós vételárat önerőből fizették. Az állami milliárdokból azért jut fejlesztésekre, felújításra, és új épületek felhúzására is. 

"Ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója, melyben irodákat, interaktív kiállítóteret és kávézót alakítanak ki,"

közölte a vezérigazgató-helyettes az MTI beszámolója szerint. Miután menesztette a Miniszterelnökséget vezető miniszteri posztról, Orbán Viktor Lázár Jánost a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki...


LASSAN TÖBB A SZPONZORA A PUSKÁS AKADÉMIÁNAK, MINT A NÉZŐJE

444.HU
Szerző: haszanz
2019.08.10.


...Ilyen sűrű támogatói hálóval nem csoda, hogy a Puskás Akadémia a holland bajnokságból igazolt két játékost is, olyan fizetést kínálva, amiért megéri az NBI-ben és Felcsúton folytatni. És nem sóherkodtak akkor sem, amikor Romániából átcsábították Fülöp Lorándod is, az ottani keresetének a háromszorosáért

Az nem publikus, hogy a cégek mennyi pénzt tolnak a felcsúti fociba. Van viszont egy kapaszkodó. Az NBI-es csapatokat működtető cégek mérlege. A május végén nyilvánosságra hozott beszámolók alapján a Puskás Akadémia bőven a harmadik legnagyobb költségvetéssel működő klub a magyar első osztályban, erősen megközelítve a második Ferencváros. Jellemző, hogy a felcsútiak duplaannyi bevételt húztak be, mint az őket követő Újpest vagy a Honvéd. És nem jegybevételből...

AZ OSZTRÁKOK FÉLTIK A FERTŐ TÓ KÖRNYÉKÉT A MAGYAR KORMÁNYTÓL

HUPPA
Szerző: Huppa
2019.08.10.



Az ausztriai Fertőtó Világörökség Egyesület (Verein Welterbe Neusiedler See) úgy látja, a Fertőrákosra tervezett nagyberuházás veszélyezteti a tó világörökség-státusát, és információhiányra panaszkodik, de állítólag van kilátás a helyzet javulására – adta hírül a Mein Bezirk című, regionális oldalakat szerkesztő kiadó helyi lapja.

A 320 négyzetkilométernyi területű tó 90 százaléka Magyarországhoz tartozik, de csak egyetlen kijárás van a magyar oldalon, nevezetesen Fertőrákoson. A magyar fél egy nagy idegenforgalmi projektet tervez oda, egy nagy szállodát és egy kisebb motelt, campinget, kikötőt – kereken 800 hajónak–, és ehhez 136 hektárt szándékozik leaszfaltozni.

Az egyesület attól tart, hogy a projekt veszélyeztetheti a tó világörökség-státusát, és a magyar fél mindeddig nem volt hajlandó a párbeszédre. Nem válaszoltak az osztrák kancellári hivatal illetékes osztályának levelére sem, de a magyar illetékesek nem vonták be a magyar Világörökség Egyesületet sem. A magyar fél nem látja szükségesnek vagy kötelezőnek az osztrákok bevonását egy határon átnyúló előzetes környezetvédelmi hatástanulmányba sem. A vonatkozó vizsgálatok Magyarországon már elkészültek..


ZSEBREVÁGOTT UBORKAFA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.08.10.


...Augusztus van, itt az ideje az önfényezésnek...

No. Tehát pár nappal előbb érkezik a tíz éve stabilan alacsony családi pótlék. Ez azzal jár, hogy szeptemberben meg egyáltalán nem fog érkezni, de azért ünnepeljünk. Hurráhurrá.

Csak úgy szólok, hogy például az ukrajnai magyar gyerekek 22 400 forint támogatást kapnak. A romániai magyarok 10 000 forintot. Mármint tőlünk, magyar adófizetőktől. Azt nem találtam meg hirtelen, hogy a szlovákiai magyarok mennyit kapnak tőlünk.A saját államuktól 100 eurót, ez biztos. Ehhez képest igazán nagyvonalú a jómagyar kormány, hogy egy kicsivel előbb utalják a családi pótlékot és a gyermeknevelési támogatást. Örök hálánk üldözze őket a sírig. Remélem, a fideszes szülők és nagyszülők örvendeznek ennek a nagyszerű támogatásnak. Mármint annak, hogy két héttel előbb kapják meg azt, amit két héttel később kapnának (vagy amennyivel, nem tudom, mennyivel érkezik előbb), valamint az ingyenesnek nevezett kölcsöntankönyveknek is. Amibe aztán nem lehet sem jegyzetelni, sem más módon jelölni, rongálni, mert vissza kell adni. Ez különösen érettségi környékén lesz hasznos...


ITT OLVASHATÓ

PUSZTUL A NÁD A BALATONON, ÉS EZ NEM JÓ (INDAVIDEÓ)

INDEX2 / INDAVIDEÓ
Szerző: IndexVideo
2019.08.10.


Az építkezések és a mesterséges vízszint sem tesz jót a balatoni nádnak. És ha eltűnnek a nádasok, csőstül jöhet a baj az MTA kutatói szerint.

SAJÁT FŐOLDALÁRA MENEKÍTETTE A POLITIKAI BLOGOKAT AZ INDEX

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.08.10.


Az Index egyik legfőbb partnere, a Magyarország legnagyobb blogtárhelyét, a blog.hu-t is működtető Indamedia Zrt. nemrég teljesen eltüntette a politikai, közéleti blogokat az Indexen lévő i2 nevű „blogketrecéből”. Miután az Index nem kapott magyarázatot a történtekre, lépett. Ennek következménye az Index címlapjának átalakítása - írja honlapján a Media1.

A legütősebb tartalmak kerültek az i2-re

A szakmai hírportál emlékeztet az előzményekre, és bemutatja a döntés hátterét is: bár a Fidesz próbálkozott az internetes társadalmat, a blogoszférát is maga alá csatornázni, de ezek a próbálkozások egyelőre még nem bizonyultak igazán sikeresnek, a legnagyobb blog oldal maradt továbbra is a blog.hu, mely sokáig meg tudta őrizni függetlenségét, azon bárki szabadon blogolhatott.

Ha a blogbejegyzések elnyerték a blog.hu szerkesztőinek tetszését, a bejegyzések az Index.hu nyitóoldalon lévő blog.hu dobozban is helyet kaphattak. A bloggerek nagy örömére, hiszen az Index nyitóoldalának köszönhetően azután sokakhoz juthattak el ezek a blogbejegyzések, amelyek az Indexen lévő i2 (leánykori nevén: Index2) „blogketrecbe”, valóban a nagy nyilvánosság kirakatába is kikerültek.

Minden marad a régiben, hát persze
Sokan kezdtek azonban aggódni, amikor tavaly megjelent a hír, hogy tulajdonost vált a blog.hu-t is működtető Indamedia Zrt., és az új tulajdonosok között Ziegler Gábor (az Indexet egykoron tulajdonló CEMP egyik meghatározó vezetője) mellett megjelent egy Bács-Kiskun megyei KDNP-s politikus, Oltyán József is. Az aggodalmakat csak tovább súlyosbította, hogy az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványt (MFA) létrehozó, de az Index működésére közvetlen ráhatással nem rendelkező NP Nanga Parbat 17 Zrt. tulajdonosaiként is ismertek Oltyánék. Az új tulajdonosok azonban igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy minden megy tovább a megszokott kerékvágásban,
Egy darabig nem is történt semmi látványos. Ám néhány héttel ezelőtt, július közepe tájékán valami mégis megváltozott. 

Az Index.hu-n a blog.hu tartalmaiból válogató i2 ajánlódobozban először külön dobozba kerültek át a közéleti-politikai témájú bejegyzések, majd 3-4 nap után teljesen el is tűnt ez a különálló doboz, majd végül a blog.hu ajánlódobozból teljesen eltűntek a politikai, közéleti vonatkozású bejegyzések, és azokat semleges témájú anyagok váltották...

FEJLEMÉNY ORBÁN(ÉK) AMERIKAI KITILTÁSI BEADVÁNYA ÜGYÉBEN

HÍRKLIKK
Szerző: N. VADÁSZ ZSUZSA
2019.08.10.


Az Orbán Viktor hivataláig felérő Microsoft-korrupció miatt bejelentés-kiegészítést nyújtott be az amerikai külügy- és igazságügyi miniszternek a jobbközép értékeket valló amerikai Frontiers of Freedom Intézet a tavaly márciusi, a Magnitsky törvény keretében született eredeti beadványhoz – tudta meg a Hírklikk. Ebben a magyar kormányfő és további nyolc család- és szűk körének tagja, valamint politikustársa ellen kértek szankciókat a feltételezett korrupciós tevékenység és az emberi jogok megsértésére irányuló cselekmények miatt. A kiegészítés szerint az újabb „vérlázító” korrupciós ügyben a tavalyi beadványban felsoroltakon kívül újabb magyar hivatalos személyek is szerepet játszottak.

„Orbán Viktor, családtagjai, politikustársai és legszűkebb köre intézményesített, összeesküvés keretében, szándékosan és nagy tételben elkövetett lopások, sikkasztások, csalások és fondorlatos korrupciós ügyletek felelősei azóta, hogy Orbán hatalomra került” – szögezi le a beadvány-kiegészítés, amelyet – miként az eredetit is – Radványi Miklós külpolitikai és biztonságpolitikai szakértő, a magát az emberi jogok és a korrupció elleni küzdelem szószólójaként jellemző intézet alelnöke jegyez. A kiegészítéshez ezúttal nem csatoltak mellékleteket, forrásokat, linkeket (az eredetihez többoldalas jegyzék is készült), aminek az oka az, hogy a Microsoft-botrány „teljes dokumentációja megtalálható az Igazságügy Minisztériumnál”. Csupán arra a Minisztérium által megnevezett két „jól-átgondolt, a Microsoftot és az amerikai adófizetőket megkárosító konspiráció keretében elkövetett csalást” említi külön a most benyújtott dokumentum. És még egy dolgot emel ki az eredeti beadványhoz képest rövid kiegészítés: „a minisztérium végleges jelentése leszögezi, hogy az összeesküvés szálai egészen Orbán Viktor kormányfő hivataláig nyúlnak”.

A botrány kirobbanása után Radványi a Hírklikknek azt mondta, hogy „a Microsoft ügy mindenképpen újabb adalék ahhoz, hogy el kell indítani a hivatalos vizsgálatot. Szerinte ez „mindenképpen rátehet egy lapáttal”...

MIT VISZ A JÖVŐ? PROGRAMOK, AKCIÓK EGYMÁS HEGYÉN-HÁTÁN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA 
2019.08.09.


Mi van? – kaptam fel a fejem a vezér tusványosi beszédét hallgatva. No nem akkor, amikor álfilozófiai köntösbe bújt új szerepét próbálgatva érthetetlen fejtegetésekkel múlatta az időt, hogy ne kelljen arról beszélnie, ami a senki által nem kért, általa végrehajtott második rendszerváltás következményeként az országban ténylegesen előállt. A rendszerét alkotó „keresztény szabadság” kiemelése mellett egyszer csak belevágott abba, hogy a nyugat-európai növekedés lassulása miatt a jövő év első felében újabb akcióprogramot fognak meghirdetni, sőt, ha szükséges, egy másikat is a második félévben. „Ennek a megtervezése, kidolgozása az, ami a következő évben Magyarországon elsősorban történni fog” – zárta le ezt témát a nagyfőnök. Tény, hogy az utóbbi években Orbán nem a parlamentben, még csak nem is Várkert Bazárban, hanem egy másik országban, Tusványoson adja elő a terveit, és a dolgok valóban aszerint történnek. Az újabb akcióprogramok meghirdetését ezért komolyan kell vennünk.

Kiszámíthatatlan, Patyomkin-féle költségvetés


De hát akkor mi is van? Hogy áll a helyzet? Hiszen csak a minap fogadta el a parlament a jövő évi költségvetést, s máris úgy néz ki, hogy felül kell írni?

Orbánék az utóbbi években arra hivatkozva nyújtják be tavasszal a következő évi állami költségvetést, hogy így kiszámítható lesz a gazdaság és a lakosság számára a kormányzati politika. Ám ez az érvelés korántsem állja meg a helyét. Egyrészt, mert az előrehozott költségvetés-készítés óta a magyar költségvetés teljesen átláthatatlanná, követhetetlenné lett. Az előirányzatok ugyanis nem a tényszámokra (várható tényszámokra), hanem a tényleges folyamatok által felülírt, előző évi tervszámokra épülnek. Ebből olyan költségvetés képződik, aminek semmi köze a ténylegesen várható be- és kifizetésekhez, vagyis reálisan semmiről nem tájékoztat, egyszerűen csak van, mert állami költségvetésnek lennie kell, különben nem kapnánk pénzt Brüsszeltől. Ezt a Patyomkin-féle költségvetést aztán a kormány tetszés szerint alakítja, amire minden felhatalmazást megadott magának. Élve is ezzel minden évben rendre olyan döntések születnek, amelyek keresztbevágják az elfogadott költségvetést. Az ideit például a családvédelmi tervvel.

Az előrehozott költségvetés-készítés nem a kiszámítható kormányzati munka letéteményese, hanem az időközben felmerült kormányzati ötletek finanszírozásának biztosítéka – minthogy az utóbbi években a tényleges bevételek jóval a tervezett felett teljesültek (az alátervezett adatok évek óta egymásra halmozódnak). Így kerülhetett sor többedszer is év végén annak a több százmilliárd forintnak a kiszórására, ami főként sport- és egyházi, valamint közvetlen politikai célokra ment, beleértve a határon túli intézmények masszív extra spendírozását is.

Ám arra még nem volt példa, hogy heteken belül megtorpedózzák az elfogadott költségvetést, mint történt ezúttal, ami amellett, hogy összevissza kapkodó kormányzati munkára utal, két kérdést mindenképpen felvet. Egyrészt noha a költségvetési törvényjavaslat indoklásában szó volt a korábbiaknál várhatóan kedvezőtlenebbül alakuló uniós konjunktúráról, miért nem vették figyelembe ennek hatását a költségvetést megalapozó alappályában? Nemhogy csökkenő, de erősödő exporthúzást feltételeztek. Talán azért, és ezzel függ össze a másik kérdés, mert ez idő szerint 2020-ra az IMF-től az OECD-ig és az Európai Bizottságig mindenki jobb világgazdasági konjunktúrát prognosztizál az ideinél. De még a Magyar Nemzeti Bank júniusban megjelent prognózisában is az szerepel, hogy 2020-ban javul a magyar gazdaság külső piacainak felvevőképessége, ami az ideinél erősebb exporthatást tesz lehetővé a GDP-ben.

Mi a gond akkor? Van egyáltalán gond a magyar növekedési pályával? Hát van, csak nem ott, ahol azt a miniszterelnök látja, pontosabban láttatni akarja. A külső körülmények kedvezőtlenebbre fordulása a becsatlakoztatható uniós források erejének csökkenéséből (mert szíveskedtek korábban mindent kiszórni), és nem a külső konjunktúra romlásából fog következni. Aki persze nem ismeri el az uniós pénzek magyar növekedésben játszott szerepét, az – ha következetes, márpedig ebben Orbán következetes – nem beszél erről. Arról meg végképp nem, ami a növekedés belső tényezőinek gyengeségéből következik, a munkaerőforrások kimerüléséből, az unió átlagánál jóval alacsonyabb magyar termelékenységből, a lepusztított oktatásból, a minősíthetetlen egészségügyi rendszerből, a piacgazdaság működését akadályozó, politikai indíttatású fékek megépítéséből. A felsorolt okokból adódóan ez idő szerint az ideinél kisebb magyar növekedést jelez jövőre valamennyi prognózis, beleértve a jegybankét is, amely júniusban egy százalékpontos növekedéslassulást vetített előre. A kormány viszont változatlanul négy százalék körüli ütemet akar, talán ezért lettek belengetve az újabb akcióvédelmi programok, amelyek tartalma – Orbán Viktor véleménye szerint – a versenyképesség erősítése kell hogy legyen.

Most már csak az a kérdés, miért kellenek újabb programok a versenyképesség erősítésére, amikor azokkal már tele van a padlás, és miért nem vették figyelembe azokat a jövő évi költségvetés összeállításakor...


A NYUGDÍJFESZÜLTSÉG EGYRE NŐ, ÉS A KORMÁNY MÉG RÁ IS ERŐSÍT

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.08.10.


Mivel a kormány csak reálértéken tartja a nyugdíjakat, azok egyre jobban leszakadnak a sokkal gyorsabban növekvő bérekről. A béremelkedés miatt a friss nyugdíjasok jóval magasabb összeggel mennek nyugdíjba, mint amennyit a régebbi nyugdíjasok kapnak. A béremelkedés és a nyugdíjkorhatár-emelés miatt most valóban csökkenthető a szocho, de az alacsony kulcs nem lesz fenntartható, ráadásul a pénzt lenne hova tenni: például az egészségügybe vagy a legalacsonyabb nyugdíjak emelésére.

2016-ban meghirdette a kormány, hogy 2022-ig 27-ről fokozatosan 11,5 százalékra csökken a munkáltatók által fizetett tb-járulékkulcs, vagyis a szociális hozzájárulási adó (szochó) kulcsa. Ennek a reformnak a legújabb lépése a januárról júliusra halasztott 2 százalékpontos csökkentés: 19,5-ről 17,5 százalékra.

Helyes, ha a nyugdíjakat nyugdíjjárulékokból fedezik – véli Simonovits András nyugdíjszakértő Élet és Irodalomban megjelent cikkében, amit a Napi.huszemlézett. Ha a reálbérek átmenetileg nagyon gyorsan nőnek (mint ahogy az elmúlt években Magyarországon), akkor az inflációt követő nyugdíjemelési rendszerben az átlagos nyugdíjak egyre inkább lemaradnak a bérekhez képest, ezért átmenetileg a járulékkulcs valóban csökkenthető (mivel a magasabb bérek magasabb szocho-bevételt jelentenek az államnak). Sőt, a szocho-kulcs csökkentése meggyorsítja a nettóbérek emelkedését. Az általános korhatár 2022-ig tartó emelése is időlegesen növeli a bevételeket, és csökkenti a kiadásokat. Amint azonban kifullad a bérrobbanás, megáll a korhatáremelés, a folyamat, ha lassan is, de megfordul. Sokkal fájdalmasabb valamit visszavenni, mint oda se adni – érvel a szakértő a szocho-kulcs csökkentése ellen.

Ráadásul nem csak a nyugdíjak szakadnak le a fizetésekről a jelenlegi rendszerben, a nyugdíjakon belül is egyre nő a feszültség. Mivel 2015-höz képest az átlagos nettó reálbér 2018-ra állítólag 28 százalékkal nőtt, ezért a 2019. évi átlagos kezdőnyugdíj reálértékben körülbelül 28 százalékkal nőtt 2016. évi megfelelőjéhez képest. Közben a 2017 előtt megállapított nyugdíjak reálértéke változatlan maradt. Jövőre újabb évjárat megy nyugdíjba, még nagyobb reálértékű nyugdíjjal...

MAGYARORSZÁG ELVESZTEGETETT EGY ÉVTIZEDET - INTERJÚ INOTAI ANDRÁSSAL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BIHARI TAMÁS
2019.08.10.


A világgazdaság tartós lassulását a magyar gazdaság is megérzi, mert legalábbis egyelőre, vége a növekedés időszakának – figyelmeztetett Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.

Donald Trump amerikai elnök ismét begyújtotta a rakétákat, a jelek szerint szeptembertől gyakorlatilag a Kínából származó teljes importra kiveti a büntető vámokat. Ki nyer és ki veszít többet a vámháborún, és egyáltalán hirdethetnek majd győztest? 

Aligha. Összességében több mint 500 milliárd dollár értékű kínai árura vetne ki 25, illetve egyelőre 10 százalékos büntetővámot Trump elnök. Az talán kevéssé közismert, hogy a vámokról folytatott vita csak egy része egy csomagnak. Trump egyebek mellett szeretné elérni, hogy Peking ne gyengítse mesterségesen a jüant, a kínai valutát, mert ezzel ösztönzi az exportot, ami tovább növeli az USA kereskedelmi deficitjét Kínával szemben. Emellett Washington nagyobb ellenőrzést szeretne gyakorolni a kínai informatikai fejlesztések – lásd a Huawei ügyet -, illetve az Államokban történő kínai befektetések fölött. Fokozni szeretné az amerikai befektetések szerepét Kínában. Erről a csomagról hosszabb ideje tárgyal már a két fél, és a G20-as országok oszakai találkozóján júniusban körvonalazódott a megegyezés. Ezt sejtette a Huawei elleni amerikai bojkott felfüggesztése is. Ezért is volt váratlan Trumpnak a napokban tett újabb bejelentése, hogy a korábban 250 milliárd dollár értékű kínai importra kirótt 25 százalékos vámtarifán kívül újabb 300 milliárd dolláros árutömegre rónak ki szeptembertől 10, de később akár 25 százalékos vámot. Az Amerikába irányuló kínai exportban az olcsó termékek jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az – egyébként túlnyomórészt Trumpra szavazó - amerikai „munkásosztály” immár két évtizede stagnáló vagy csökkenő reáljövedelme mellett mérsékelni lehetett a jövedelmi és fogyasztási leszakadást. Egy másik fontos tétel, hogy egyre több amerikai cég tömegesen épít be termékeibe jó minőségű kínai alkatrészeket. A büntetővámokkal az amerikai cégeknek is többet kell majd fizetniük az alkatrészekért, ami a termékek árában és piaci versenyképességében is érezteti negatív hatását. Nem mellesleg a büntetővámok a Kínában működő és az USA-ba exportáló amerikai, európai, ausztrál és ázsiai cégeket is érzékenyen érintik. 

Vagyis Trump lábon lövi a választóit és az amerikai cégeket is? 

Ez megfogalmazás kérdése, de az biztos, hogy a kínai import ma már nélkülözhetetlen az USA kereskedelmében és a feldolgozó iparában is. 

Milyen világgazdasági hatásokkal lehet számolni? 

Egy ennyire kölcsönösen összefonódott, egymástól is függő világgazdaságban nehezen felmérhető károkat okozhat ez a gazdasági háborúskodás. Nem véletlen, hogy mind az Európai Unió, mind Kína hangsúlyozza a multilaterális kereskedelem fenntartásának fontosságát. Emellett – minden probléma ellenére – konkrét lépéseket tettek és tesznek a kétoldalú kereskedelem bővítésére, valamint számos új bilaterális kapcsolatrendszer kialakítására. Ilyen az idén életbe lépett EU-Japán egyezmény, vagy Kína hasonló lépései a dél-kelet-ázsiai térségben. Persze nagy kérdés, hogy ezekkel az intézkedésekkel milyen mértékben lehet a kivitelt átirányítani más térségekre a meghatározó amerikai piacról. Ráadásul ez az amerikai-kínai csörte éppen akkor történik, amikor az elmúlt tíz évben tapasztalt konjunktúra túljutott a csúcson és a világgazdaság fejlődése lassuló szakaszába lépett. Ezeket a bonyolult összefüggéseket az amerikai elnök soha nem látta át. Igaz, a globalizáció rendkívül bonyolult és kölcsönös függőségen alapuló rendszerét, amit a gazdaság, a politika, a társadalom rövid és hosszabb távú céljai és érdekei mozgatnak, még a legképzettebb közgazdászoknak, elemzőknek is nehéz feladat. Még nehezebb a megfelelő következtetések levonása, valamint hatékony és mindenki számára elfogadható javaslatok megfogalmazása és megvalósítása...

NÉGYSZÁZNYOLCVANEZER

REZEDA VILÁGA BLOG
Szertő: Rezeda
2019.08.10.


Bár tagadták, de azért csak kiderült szokás szerint, hogy az Emmi szerződéses viszonyban áll Takaró Mihállyal, akinek a hazafiasabb magyar nyelv és irodalom oktatás előállítása a feladata. Hogy irtsa az Esterházykat és a Spirókat. A tárca még helyreigazítási kérelemmel is fenyegetett, hogy nekik aztán semmi közük Takaróhoz, pedig azért illene tisztában lenni azzal, kinek fizetnek ki havi négyszáznyolcvanezret az embert próbáló feladatra. Most vagy tényleg nem tudják, vagy nem érdekli őket, hogy Takaró szabja át a NAT-ot turulossá, vagy szégyellik a képét.

Mindkettő elképzelhető, de az utóbbira kicsi az esély. Esetleg tán a bérszámfejtő nem ért egyet Takaró sztyeppei, fasiszta nézeteivel, mint ahogyan az ország nagy része sem. De leginkább nem foglalkozik senki azzal – csak az érzékeny széplelkek -, a jövőben a magyar oktatási rendszer hogyan óhajt előállítani nemzeti színű tulkokat, pedig az ilyesmi a NER fennmaradásának alapja és záloga. Takaróval nincsen sok baja az embernek, csak alapvetőek. Antagonisztikusak, mondhatni. Ő nem csupán a világ ellenkező oldalán áll, hanem egy másik dimenzióban és rég letűnt időben, mint az új Kossuth tér.

Ezzel a Takaróval az embernek irodalom okán nem ízlés, hanem értékbéli, nem politikai, inkább esztétikai szembenállásai vannak, de azok alapvetőek. Épp ezért nem nézi jó szemmel, hogy Takaró szándékai szerint a magyar írásbeliség szemete szerepel majd a tantervben, hogy azokat és csakis azokat ismerjék meg a magyar kisdedek az idegenszívű irodalom ellenében. Egyébként csak annyit kérdeznék Takaró irodalmártól, ismeri-e, szereti-e a kínai agyagkatonákat, mint az ókori világ egyik ékét és csodáját. S ha igen, akkor biztosan tisztában van Csi Si Huang-ti, az első kínai császár dolgaival is...