2016. július 26., kedd

MIKÖZBEN TELEHAZUDJA LÁZÁLMAIVAL A KÁRPÁT-MEDENCÉT

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ. HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2016.07.26.
 
 

HIHETETLEN SZÁMOK: KÉTSÉGEK A LIGET-PROJEKT KÉTHARMADOS TÁMOGATÁSA KÖRÜL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András
2016.07.26.


„Kétharmad a Liget-projekt mögött” – hetek óta csorog az üzenet a médiumokból, mostanra hivatkozási ponttá is vált. A kommunikációs trükk sikeresnek látszik, dacára annak, hogy a hivatkozott közvélemény-kutatás körül néhány dolog nagyon nem stimmel. A legfurcsább ellentmondás, hogy ugyanaz a közvéleménykutató cég, az Ipsos mérte április-májusban a kétharmados győzelmet, amelyik négy hónappal korábban még a Liget-projekt tervezett építkezéseinek hasonló arányú elutasítottságáról számolt be.

Még a profi kommunikátor Baán László is tud hibázni: néhány napja Kálmán Olga kérdésére azt kezdte fejtegetni, hogy a múzeumnegyed-projekt esetében is több érvényes jó válasz lehet, és a „Liget fejlesztésére lehet egy olyan válasz, ami többlet intézmény nélküli (…)” „De még lehet?”- kérdez vissza a műsorvezető, mire a miniszteri biztos zavartan terelni kezd, hosszan beszél mindenféléről, míg végre érdemi válasz nélkül tud a mondat végére pontot tenni.

A zavar érthető, hiszen legalább két éve tudható, hogy a kormány a szakmai ellenérveket ignorálva mintegy „csomagban” döntött a Liget-projekt megvalósításáról, illetve a Miniszterelnökség és két minisztérium Várba költözéséről. A projekttel kapcsolatos „társadalmi párbeszéd” tehát inkább a kommunikációs kampány jegyeit hordja, érdemi egyeztetésre itt már nincs mód. Nem véletlen, hogy a zavarba hozott miniszteri biztos is rögtön elővette az Ipsos kutatási eredményét, miszerint a projektet a lakosság 70 százaléka támogatja.

Tény, hogy az Ipsos a Városliget Zrt. megrendelésére készített a projektről egy kutatást, és az is tény, hogy ennek az egyik kérdése alapján látszólag legitim a fenti állítás. Néhány körülmény azonban legalábbis kétségeket ébreszt a kétharmados támogatást illetően.
Kapcsolódó cikkek
Túl a tízmilliárd elköltött forinton a Városliget-projekt
Illés: a fák védői az erkölcsi győztesek – a kopaszok agya újra eldurrant (videó)
Illés Zoltán: Barbarizmus, vandalizmus és gyalázat a Ligetben zajló favágás
Barikádokkal, láncokkal, észérvekkel és élő tudósítással készülnek a Ligetvédők a következő rohamra
Jól nézze meg a Városliget fáit, most látja így őket utoljára!

ITT OLVASHATÓ

A TOP 13+1 SZÜLŐI HAZUGSÁG

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Czecz Fruzsina
2016.07.26.


Sok oka lehet annak, hogy miért füllentünk szülőként. Előfordul, hogy szeretnénk valamiről meggyőzni a csemetét, és már csak néhány kegyes hazugságra vagy buta mondatra marad energiánk. Az is benne van a pakliban, hogy mi is ugyanezeket a mondatokat hallgattuk gyerekként... 

ITT OLVASHATÓK

EGY SZÓ, MINT SZÁZ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: András
2016.07.26.


Mit taníthat Finnország a magyaroknak? Ezt a kérdést teszi fel írásában az ott élő András, aki persze válaszokkal is szolgál. Az oktatás, a tolerancia és a nyitottság persze nem újdonság, de hogy jön ide a kávé? Nos, pillanatokon belül az is kiderül...

Élhető és szerethető

Rengeteg pici dolgot látok Finnországban, amitől élhető és szerethető. Annak ellenére, hogy rosszabb természeti és földrajzi adottságokkal indulnak, mint sok más európai ország, sikerült összehozniuk egy egészséges, kiegyensúlyozott, sőt boldog társadalmat.

A finn és a svéd mellett mindenki beszél angolul. Büszkék magukra, de még soha nem hallottam, hogy a finn a legnehezebb nyelv, vagy hogy a finn lányok a legszebbek a világon, pedig szépek, és nehéz.

Nekik is volt egy pár körük, amíg függetlenedtek balról is, jobbról is, és erős nemzeti öntudatuk van, de ez megfér a kozmopolitasággal és azzal, hogy kíváncsiak, nyitottak a világra, és tudják, hogy hol van benne a helyük.

A finn himnuszt egy svéd anyanyelvű költő írta, svédül, később lett lefordítva finnre. Büszkék a múltjukra, de legalábbis őszintén vállalják, nem próbálják elmaszatolni, letagadni, meghamisítani. És ez nem csak a svéd vonalra igaz, hanem a helyenként kevésbé dicsőséges orosz múltra is: Helsinki főterén II. Sándor cár szobra áll.

Emberként tekintenek a menekültekre, akik segítségre szorulnak, nem kovácsolnak politikai tőkét a gyűlöletből. Egy friss felmérés szerint itt a legszabadabb a sajtó a világon. A korrupció minimális, és nem a kormány legfőbb politikája”. Itt olvassák a legtöbb könyvtári könyvet és a 15 év felettiek 90 százaléka olvas rendszeresen újságot..."
 
ITT OLVASHATÓ

EURÓPA ESETE A NAGYON-KÖZEL-KELETTEL

MANDINER BLOG
Szerző: rajcsányi.gellért (ergé)
2016.07.26.


Párizs szabadszájú fórumai, no meg az esti éttermi és vigalmi élete... Brüsszel multikulturális csomópontjai... A nizzai promenád, az európai elit évszázados sétatere... München, Európa egyik leggazdagabb metropoliszának nyüzsgő bevásárlóközpontja... Ansbach, Würzburg, Reutlingen, Ochsenfurt − tüchtig középnémet kisvárosok, amik sok magyar számára az életminőség-elképzelések netovábbjai...
 
Az európai élet, mindannyiunk életmódja ellen zajlik a háború, egyre több és egyre aljasabb támadással.
 
Kedves olvasóink nyilván egyre fásultabban olvassák az egymást követő európai terrortámadásokról, ámokfutásokról, ön- és közrobbantásokról szóló híradásokat. Akik esetleg egy hétvégére, netán esetleg egy hétre el merészeltek utazni a nyár közepén, döbbenten figyelhetik visszatérve a nyaralásról, mondjuk csak a Németországból érkező híreket. Az a helyzet, hogy mi, újságírók, hírszerkesztők is egyre fásultabban írjuk, szerkesztjük ezeket a híreket. Hol van már a nizzai kamionos tömeggyilkosság híre?
Betemette már a csőstül jövő többi eset, beleértve a törökországi puccs utáni őrületet.
 
Zajlik a háború − de furcsa egy háború ez...
 

A ZSARNOKSÁG ÁRNYÉKA

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.07.26.


Egyre sötétebb árnyék vetül a világra, egyre riasztóbbak a jelek – esztendőre olyan felfordulás lehet ezen a kis, Isten háta mögötti bolygón, hogy arról koldulunk. Nem kell hozzá egyéb, csak az, hogy a politikai kulcspozíciókba elmebetegek és/vagy zsarnokok kerüljenek. Arra pedig minden esélyünk megvan. Aztán, ha egymással is kapnak össze, csak mi isszuk meg a levét. Mármint, a planéta lakossága.
 
No, de ahhoz elsősorban a független sajtót kell kiiktatni, az a klasszikus recept része, kérem. Nehogy valakinek eszébe jusson valami értelmes olvasgatás közben, mondjuk a hírekről. Dolgoznak is rajta, szorgalmasan, Pekingtől Moszkváig, Ankarától Budapestig. Van egy fogadásom, hogy idén rekordot dönt majd a letartóztatott vagy munka közben elhunyt kollégák száma – de lássuk a híreket, szép sorban.
 
Először is, Kínában lehetetlenné tették sok lap számára az internetes újságírást. Pontosabban arról van szó, hogy megtiltották nekik a saját anyagok közlését, légyen szó bármiről, ehelyett csakis az állami hírügynökségek adatait, írásait közölhetik. Csak a vak nem látja, hogy ez egyfelől a független sajtó tönkretétele, másfelől meg az állami propaganda általánossá válása minden felületen – természetesen esni fog az olvasottság, meredeken, hiszen ki kíváncsi a Xinhua ügynökség kincstári híreire az ezredik portálon, ezredjére is? Ráadásul a kínai piac hatalmas, ott a napi milliós-tízmilliós forgalom egy-egy hírportálon szolidnak, polgárinak mondható: na, ettől fognak elbúcsúzni a kínai kollégák, meg a forgalommal együtt a hirdetési bevételtől is. Ráadásul az ukáz magától a Menny Fiától érkezett: Hszi Csin-ping, Kína elnöke jelezte már korábban, hogy a kínai média feladata elsősorban a Kínai Kommunista Párt érdekeinek szem előtt tartása.
 
No, mielőtt azt mondanám, Kínában sem lennék most újságíró, lássuk csak, hogy van ez nálunk?
 

NEM TUDNI, HOGYAN LESZ MAGYAR BÍRÓ STRASBOURGBAN

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.07.26.


Még a látszatát is elkerüli annak a kormány, hogy betartani szándékozna a strasbourgi bírójelölés szabályait. Hetyke viselkedése könnyen odavezethet, hogy jövőre a magyar ügyekben már nem fog ítélkezni magyar bíró az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB). Vagy tán éppen ez lenne az „echte magyarérdek”?
 
A kormányerőnek régóta baja van a strasbourgi bíráskodással. Nem is csoda. A szuverenitást abszolútizáló, valójában a fékek és ellensúlyok nélküli („hatékony”) kormányzást a közérdekkel azonosító rendszereszményhez ugyanis nem illeszthető egy független nemzetközi bíróság, amelynek döntéseit az államnak kötelezően végre kell hajtani. Kövér László házelnök a maga keresetlen modorában már 2011-ben „idiótáknak” titulálta a strasbourgi bírákat, akik elmarasztalták Magyarországot, mert a hazai bíróság önkényuralmi jelkép használatáért jogerősen megrovásban részesítette Fratanoló Jánost ötágú vörös csillagot viseléséért. De maga Orbán Viktor is botrányosnak” nevezte a tényleges életfogyt hatékony bírósági felülvizsgálatát hiányoló strasbourgi ítéletet. Legutóbb Halász János, a Fidesz parlamenti szóvivőjének nem tetszett egy menekült indokolatlan őrizetét kifogásoló döntés. Szerinte mindez az uniós intézmények valóság iránti érzéketlenségét mutatja. (Szerintünk meg inkább a képviselő tájékozatlanságát, mert az EJEB nem uniós, hanem Európa tanácsi intézmény.)
 
A hangos berzenkedések meg a nyűgös kelletlenkedések ellenére Magyarország (a magyar kormány) eddig mégis igyekezett fenntartani a látszatot, betartja az ítéleteket: rendjén kifizette a kártérítéseket, és a jogszabályokon is igazított, ha nagyon kellett. Azért a tavalyi nagy jelentőségű, a börtönzsúfoltság gyors és látványos csökkentését előíró ítélet végrehajtása még várat magára. Bár a strasbourgi pernyertes panaszosok megkapták a pénzüket, de a fogvatartottak száma nem csökken, a zsúfoltságot a férőhelybővítés enyhíti valamelyest. A tömeges jogsértést a kormány börtönépítési programmal kívánja kezelni. Ez, persze, amilyen lassú, annyira drága is – és ha nő a fogvatartotti létszám vagy további régi, elavult börtönöket kell bezárni, akkor önmagában keveset fog érni...
 

A FRANCIAORSZÁGI ERŐSZAKRÓL (MEGJEGYZÉSPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2016.07.16.


(nincs ekezetem, es nem fogok emiatt a rovid poszt miatt bohockodni a unix-szal)
 
1.    1961. januar nyolcadikan de Gaulle elnok nepszavazast irt ki Algeria fuggetlensegerol. Mind Franciaorszagban, mind Algeriaban a fuggetlenseg tamogatoi kerultek tobbsegbe. de Gaulle elinditotta  titkos targyalasokat az FLN-nel, az algeriai felszabaditasi fronttal.
 
2.   1961. aprilis 21.-en francia tabornokok, kozottuk a franca hadsereg legismertebb tabornoka Raoul Salan puccsot kiserelt meg de Gaulle ellen. A puccs elbukott, Salan tabornokot halalra iteltek, ezt az iteletet kesobb eletfogytiglanra valtoztattak, 1968-ban kegyelmet kapott. 
 
3.   1961. junius 18.-an a Salan altal alapitott OAS felrobbantotta a Strasbourg-Paris vasuti jaratot, huszonnyolc ember halt meg. 
 
4.   Egy ujabb nepszavazas utan, 1961.  julius 3.-an de Gaulle tabornok kihirdette Algeria fuggetlenseget.
 
5.   1961. augusztusaban az FLN terrorakciokba kezdett Parizsban. A tamadasok celpontjai rendorok voltak. Osszesen 11 rendort oltek meg. Korabban a parizsi rendorseg a kesobb eletfogytiglani bortonre itelt Maurice Papon iranyitasaval egyre brutalisabban kezdett fellepni a parizsi arabok (es minden arabnak tuno szemely, pl. olaszok, spanyolok, portugalok) ellen.
 
6.   1961. oktober tizenhetediken az FLN harmincezer tamogatoja vonult fel Parizs utcain. A rendorseg a tuntetokre tamadt es oldokolni kezdett. Egyes elfogott tuntetoket a rendorprefekturan vegeztek ki, es a holttestuket a Szajnaba dobtak. Az aldozatok szamat 40 es 300 koze teszik.
 
7.   1962. februar nyolcadikan a CGT szakszervezet tuntetest szervezett az OAS ellen. A Charonne metromegallonal a parizsi rendorseg a tuntetokre tamadt es kilencet kozuluk egyszeruen agyonvert. 
 

DIGITALIZÁLJÁK A KÖZPONTOSÍTOTT RETTENETET

BŐSZ ANETT BLOGJA
Szerző: Bősz Anett
2016.07.26.


„A következő évtizedben már az Európai Unió élmezőnyében leszünk”- hangzott el a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szájából. Azt is mondta, hogy „a 21. században, Magyarországon nincs olyan ember, aki kizárhatja az életéből a digitális világot”. De a legfontosabb információ ebben az ügyben azért talán mégiscsak az, hogy ő nem más, mint Deutsch Tamás.
 
A Twitterprofesszor nem a levegőbe beszél. Másfél évvel ezelőtt jött a hír, hogy Biharkeresztestől keletre, minden harmadikos táblagépet kap az iskolában. Nem kell tehát a hegyeshalmi határátkelőnél magunk mögött hagyni hazánkat ahhoz, hogy az ember prosperálóbb oktatási rendszerrel találja szembe magát, mint a miénk. Ezt látta meg 2016 Magyarországának kormánya, kiváló éleslátással, időnként negyven-ötvenezres tüntető tömeggel az Országház – vagy éppen a Várkert Bazár - tövében, akik az oktatási rendszer mindennapos sanyargatásának megszüntetéséért áznak rendszeresen az esőben. Persze, mondták rájuk azt, hogy ez csak egy tréfa, és azt is, hogy Soros György áll mögöttük, de végül egy még érdekesebb húzással kívánják kifogni a szelet a tüntetők vitorlájából: Deutsch Tamás már el is készítette a Digitális Oktatási Stratégiát. 
 
Deutsch azt is kiemelte, hogy a Digitális Oktatási Stratégia minden értelemben illeszkedik a kormány közoktatási, felsőoktatási és szakképzési elképzeléseihez. Ettől én például pont féltem, de egy Fidesz szavazónak minden bizonnyal unikornisok galoppoznak a lelkében, amikor ilyesmit hall. Vannak tehát eltérő vélemények ebben az ügyben - ezt belátom. Mindenesetre nem árt, ha a gyerekek magas szinten sajátítják el az olvasás és az írás képességét...
 

EZ NEM A PÁRTOKRÓL SZÓL. EZ RÓLUNK SZÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.07.26.
 
 

 





ORBÁNÉK HAZUDNAK, DE ETTŐL MÉG ÖVÉK A VALÓSÁG

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.07.26.


Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéből a Kossuth Rádió azt a mondatot emelte ki, hogy az USA küldi a menekülteket. Szijjártó Péter szerint az iszlám terrorizmustól független müncheni lövöldöző ámokfutása a terror elleni háború mérföldköve, mert magyar áldozat is volt. A kormány plakátjai azt sugallják, aki menekült az terrorista. Orbán szerint Magyarország a biztonság, a béke szigete, és a legjobb hely ma Európában. Hosszan sorolhatnánk még a mondatokat.
 
Mindegyikről tudjuk, hogy hazugság. Ők is tudják, hogy hazugság, mi is tudjuk, hogy hazugság. Mégis ők nyernek.
 
Ennek az oka az, hogy az igazság ismerete nem segít akkor, amikor a mesterségesen felépített valóság nem tart igényt az igazság szolgálataira.
 
Orbánék nem azért hazudnak rendületlenül, mert az igazságot akarják birtokolni, hanem azért, mert a valóságot akarják kontrollálni. Nem azt akarják, hogy okosak legyenek, és igazuk legyen, hanem azt, hogy hassanak az emberekre, és irányíthassák őket.
 
Egy olyan világ képét rajzolja le jelenleg a kormány, amelyben a bűn, a terror tobzódik mindenhol, a nyugati demokrácia pedig haldoklik, és azért ül benne tort a terror, mert demokratikus, liberális, a szabad gondolkodást támogató, befogadó volta miatt támadják a terroristák. A Káosz eluralkodik, miközben Magyarországon egy erős kezű vezető tart rendet Orbán személyében, aki megakadályozza, hogy betörjön ide a terror, és Európa bástyáját hozza létre Kelet-Európában.
 
Mint Törökországban, vagy Ororszországban...

ITT OLVASHATÓ

TOTÁLIS TRUMP

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Para-Kovács Imre
2016.07.26.


Azért kell némi idő, hogy ezt feldolgozzam: olyan országban élek, melynek vezetője kijelentette, hogy az lenne a kedvére való, ha Donald Trump nyerné az amerikai elnökválasztást. Viccnek kicsit erős, de ismerve a miniszterelnök viszonyát a humorhoz, kénytelen vagyok belátni, hogy komolyan gondolta.

Nagy buli volt, Tusványoson ünnepelték a kormány világraszóló sikereit, körülötte hű alattvalók, a közönségben talpnyalók és fizetett alkalmazottak, a környező falvakban hálás romániai magyarok, se közel, se távol senki, akiben akárcsak minimális kétség merülne fel a kormányfő nagyszerűségével kapcsolatban, nosza, rajta, mondjunk valami bődületes baromságot, ami nem tetszik Brüsszelnek és a világnak, de összekacsintásra készteti a szélsőjobbos rajongótábort.

A kormány rasszista, eurofób, antidemokratikus és erkölcstelen tevékenysége önmagában is elég lenne, hogy hányjanak tőlünk, de néha kapaszkodókat kell adni a sajtónak, mondatokat, melyeket idézve egyértelműsíthető, hogy semmi keresnivalónk a civilizált világban, és ami talán még fontosabb, hogy a hasonlóan rasszista, antidemokratikus és erkölcstelen európai politikusok megmutathassák, hogy van náluk rosszabb. Orbán Viktor, aki nem csak gyakorolja az erkölcstelenséget, de dicsekszik is vele. Áll a kibelezett plüssállat fölött a hatéves kis pszichopata, szülei kérdésére, mégis mire volt ez jó, csak annyit válaszol, hogy leszakítja a megmaradt végtagokat is az egykori mackóról. Én így játszom...

ITT OLVASHATÓ

HA A DIKTÁTOROK BEKEMÉNYÍTENEK

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.07.25.


Felpörögtek az események mostanság. Törökországban Erdogan rendszere dübörögteti az análfűrészt szó szerint, Viktorunk meg Tusványoson ásta bele magát a saját képzeletébe szokásához híven. Európa és a nyugat szar hely - nyilvánította ki, itt minálunk a balkán sarki valóságban faszább élni, mint a Lajtán túl, a kelet pedig látványosan fejlődik.

Már'ha valahova fejlődés, hogy Törökországban gumibottal erőszakolják seggbe a tábornokokat.

Ezek szerint az erőcsávóknak nevelni kell a népet. Erdogannak erőszakkal, Viktornak egyelőre csak verbálisan. Mert az jó, ha tudja az istenadta nép, hogy önkényúr ellen fellépni pfújrossz, meg azt is, világos iránymutatás nélkül félkarú óriás a nemzet. Tudja fene. Az biztos, hogy mikor a Főni Tusványoson hozta a formáját, én Hollandiában igyekeztem felfedezni a helyiekkel, mitől is szarabb hely Eindhoven, mint Budapest vagy Isztambul? Mikor kiléptem a reptérről azt hittem meg is találtam a választ: a szomszédban terpeszkedő European Business Centre-t ellepték a migránsok. Ott nyüzsgött az összes náció szinte kivétel nélkül, én meg gondoltam, milyen fasza, hogy nem kellett sokat kutatni a megoldás után. Aztán ahogy nézelődtem az első pillantásnál kicsit hosszabban, feltűnt valami:

- Ezek az emberek a világ minden tájáról tök jól elvannak egymással...

ITT OLVASHATÓ

BIZTOS, HOGY FIDESZES SEGGNYALÓK A QUIMBY TAGJAI?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.07.26.


A Quimby tusványosi fellépése a zenekar Facebook-oldalán, a második nyilvánosságban és a kommentekben elég nagy port kavart. Az együttesen számon kérték, miért lép fel Orbán Viktor házi rendezvényén, miért azonosul a Fidesz politikájával, és miért legitimálja azt fellépésével...

...A Quimby ... nem egy kimondottan politikus zenekar, tagjai nem vesznek részt nagy politikai kiállásokon, sőt kerülik is a direkt politizálást. Az én verzióm szerint nem is mérték fel, hogy az a fesztivál, ahol évekkel ezelőtt felléptek már, mára milyenné változott. Hogy Orbán Viktor nagy megmondásának helyszíne lett (miközben egyébként több tízezer Orbán Viktort leszaró erdélyi fiatal kulturális ünnepe is), hogy ennek itthonról egy kiállás képe lesz. Persze, lehet, hogy nincs igazam.

De ha nincs is igazam, nem az lenne a dolgunk inkább, hogy elmagyarázzuk a Quimbynek, a rajongóinak és mindenki másnak is, hogy mik a mi érveink a Tusványosi nem szereplés mellett? Biztos, hogy rögtön arról kell beszélni, beleléptek a posványba, eladták magukat, fideszesek lettek? Biztos, hogy a velük való szakítás, a rögtön elítélésük az első lépés, amit meg kell tennünk?

Biztosak vagyunk benne, hogy rossz szándék vezette a Quimbyt? Nem merülhet fel, hogy csupán a mi szempontunkból egy hibát követtek el? Ha pedig hibáztak, nem azt kéne kérni, hogy javítsák ki a hibát ahelyett, hogy egyből a másik táborba sorolnánk őket? Biztos, hogy jó nekünk, ha mi soroljuk őket be a Fidesz mellé, és kizárjuk őket a saját elképzeléseink mellől?

Persze az eset nem egyedi és nem csupán a Quimbyre vonatkoztatható. Ma az a kérdés, hogy az ellenzéki tábor beszűkül saját nagy igazságaiba, és morális dilemma elé állítja a magyar lakosságot, feltéve azt a kérdést, hogy valaki vagy Orbán ellen van, vagy ha nincs ellene, az automatikusan mellette van. Vagy azt az utat választja, hogy megpróbál minél több bizonytalant a saját táborába csábítani, és elmagyarázni nekik, mi a probléma, miközben folyamatosan pozitív alternatívákat is mutat nekik. Nem könnyű ma egy erősen ledominált térben alternatívákat mutatni, de talán érdemesebb munka, mint startból feladni az aprómunkát, és visszavonulni saját morális magaslatainkra.

A kérdés, hogy azokat az embereket, akik még nem értik pontosan, vagy mindennapi cselekedeteikbe nem viszik bele a politikai tudatosságot, azokat tudatossá akarjuk-e formálni, vagy lemondunk róluk és utánuk kiálltunk: rohadt fideszesek!

ITT OLVASHATÓ

ÜBERELHETETLENÜL

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2016.07.25.


A modernizáció veszélyes gondolatokat szül. Aki újat keres, mást akar. Aki mást akar, az másként gondolkodik. Hazánkban nincs szükség másként gondolkodókra. Sőt nincs szükség gondolkodókra egyáltalán. Aki gondolkodik, az kételkedni kezd. Aki kételkedik, az kérdez. Aki kérdez, az válaszra vár. Választ vár olyan kérdésekre, amelyeket a hatalom titkolni szeretne.

Még hogy a mi jóságos kormányunk nem egyeztet? Nem figyel a demonstrálókra? Ugyan! Ezt csak a pedagógusok, dajkák, bölcsődei gondozók, ápolok, és a többi, a költségvetés csecsén élősködő, nem termelő ágazatok tagjai nevében fellépő, Soros György által felbujtott, magukat civilnek álcázó, maroknyi sértődött állítja. Mi az oka sértődöttségüknek? Talán az, hogy az eső által bőségesen megáldott tüntetéseik, demonstrációik, munkabeszüntetéseik ellenére a kormány csak önmagával – egészen pontosan a saját maga által kijelölt, meghívott szervezetekkel, emberekkel, a neki tetsző témákban – hajlandó “egyeztetni”.

Nincs ez így minden esetben. Mára világossá vált, ez a kormány is ért a szóból, ha akar! Ért és akar, minden olyan esetben, amikor egy csoport azért emel szót, hogy megakadályozza az érdekeit sértő modernizációt. Lásd a taxisokat. A taxisok bátor emberek. Tudják, sok taxi kormányt dönthet. Fellépésük, határozott, törvényes és sikeres: Uber takarodj, adták ki a jelszót. A kormány pedig melléjük állt. Sőt! Tárgyalt is velük. Meg is egyeztek. Ennek nyomán az Országgyűlés nem gatyázott. A választóktól kapott felhatalmazással élve, példás gyorsasággal eleget tett a kormányzó pártelnök utasításának, s megalkotta a szükséges törvényt ahhoz, hogy a személyszállítás terén piaci versenyhelyzetet kialakító, a taxinál sokkal előnyösebb szolgáltatást nyújtó céget kiebrudalják az országból. A törvény jól sikerült. Megszületése után alig több, mint egy hónappal a renitens cég bejelentette: 2016. július 24-én 12 órakor felfüggeszti szolgáltatásait Budapesten. Láthatják az egykori jegesek, szenesek, suszterek, gép- és gyorsírók, vájárok, nyomdászok, más kihalt vagy kihalással fenyegetett mesterségek képviselői, még nem veszett el minden. A remény hal meg utoljára. Bízniuk kell a nemzetvezetőben. Bízniuk kell a külügyminiszterben. Értik a dolgukat. Tudják mit kell tenniük ahhoz, hogy Magyarország olyan helyzetbe kerüljön, mint amilyenbe Kuba került egy másik demokrata, Fidel Castro országlása alatt...


ITT OLVASHATÓ

A RABLÓBANDA ELSZEMTELENEDETT, DE NAGYON

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.07.25.


Szórakoztatónak mondanám, ha nem volna fölháborítóan cinikus – hogy a Fidesz-frakció kifejezéseit használjam – az a pofátlanság, ahogy a szervezett rablóbanda időnként rendőrért kiált…

Merő propaganda, persze, hiszen ha valóban akarnának valamit, elég volna csendben szólni a megfelelő embereiknek. Tudjuk: semmi sem kell ahhoz, hogy rendőrök rohanjanak le civil szervezeteket, számítógépeket foglaljanak le – miközben a fideszes szervezet bármit megtehet: elveheti, el is veszi közpénzek közpénz jellegét; akár listázhat is, intézkedés nincs se…

Szórakoztatónak mondanám, ha nem kerülne sok közpénzbe az a sajátos viszony is, amely a szervezet és szennymédiája között alakult ki. És persze polgári demokráciában ilyen viszony nincs is: egyetlen pártnak sincs médiabirodalma, ráadásul olyan, amelyet közpénzből hizlalhat föl. És ráadásul milyen ocsmány …

Régi szép időkre emlékeztet – azokra, amikor Orbánia mai vezetői a párt és a KISZ kebelében vagy környezetükben húzták az igát –, ahogy hol az egyik, hol a másik szennylap (van választék, rendesen) közöl valami hatalmas leleplezést az ellenzékről; természetesen kiterjedt, de fölöttébb egyirányú oknyomozó munkásságuk eredményeképpen; még véletlenül sem fölkérésre, netán utasításra…

A Fidesz friss és gyors: alighogy megjelent a „leleplező írás”, máris vizsgálatot követel! Holnap tán, vagy még az éjjel tényleg rendőrök mennek az MSZP-hez; s valamit kezdenek majd a megszűnt SZDSZ-szel is…

ITT OLVASHATÓ

HÁROM JEL ARRÓL, HOGY VÉGE A VILÁGNAK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.07.26.


Mit nekünk maják, meg mindenféle népek nehezen fölfejthető jósdája arról, hogy mikor következik be a világvége, ami aztán jól megszokott módon soha nem jön el.

Magam nem vagyok sámán, sem egy jólszituált főpap, az áldozati kövön fekvő szűz – akinek mindjárt élve tépik ki a szívét az istenek javára – meg pláne nem, mégis csak az utóbb eltelt napon három fix jelét is fölfedeztem annak, hogy a világvége – vagy végítélet – nemhogy nem jön el valamikor, hanem egyenesen itt is van már a saját nyakunkon.

Most már a megvilágosodott követőiben sem bízhatunk. Más istenek rajongói annyi ganéságot követtek el működésük és uralmuk alatt a kereszt meg a félhold szellemében, illetve inkább takarásában, hogy belőlük óvodás koromban kiábrándultam teljesen, szót sem érdemelnek tehát...

ITT OLVASHATÓ

BEISMERTÉK HOGY "TÚL JÓL SIKERÜLT A KÖZPONTOSÍTÁS" - MÉGIS JÖN A TELJES ÁLLAMOSÍTÁS AZ ISKOLÁKBAN

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2016.07.26.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere  szerint „túl jól sikerült a központosítás”. Ezzel végül is beismerte, hogy a korábbi oktatási rendszer nem érte el a kellő hatékonyságot, így a továbbiakban decentralizált működésre van szükség. Mindezek ellenére a korábban önkormányzati működtetésű iskolák is állami kézbe kerülnek.
A napokban megtörtént a tankerületi vezetők kinevezése is, ugyanakkor Balog elmondta, hogy a tényleges vezetők nem ők lesznek, mert az iskolaigazgatóknak kell nagyobb szerepet kapniuk az újonnan kialakított rendszerben.

2011-ben megváltoztak a közoktatás alapjai, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azonban a hozzá fűzött reményeket nem tudta beváltani. Az oktatási rendszer hatékonysága gyakorlatilag a nullával lett egyenlő, nem kis elégedetlenséget váltva ki a tanárokból, akikhez a szülők és diákok is csatlakoztak.

Változik a rendszer

A rendszer fenntarthatatlanságát a kormány most igyekszik „kiküszöbölni” azzal is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Klebelsberg Központtá alakul. A rendszer három szintűvé válik: egy központ, a tankerületek, illetve az intézmények. A korábban tervezett 56 tankerületi központ helyett 59 alakult, amelyeknek a vezetőit Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter július 19-én nevezte ki.  A miniszter azonban azt is kijelentette, hogy túl jól sikerült a központosítás az előző rendszerben, ahol kevés szerepet kaptak az iskolaigazgatók, ezen mindenféleképpen változtatni kell. Így a tankerületi központok vezetői nem tényleges vezetők lesznek, az igazgatók sem csupán az ő döntéseinek végrehajtói lesznek, hanem az igazgatók veszik át a főszerepet.

Az új rendszerben éppen ezért nemcsak felelősséget, hanem ehhez kapcsolódóan illetékességet is fognak kapni, ami a rendszer legnagyobb változása. Ezzel az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése volt az elsődleges célja a kormánynak.  A miniszter szerint a jövőben a decentralizációra áttérő rendszer nagyobb szabadságot fog nyújtani, saját szavaival élve, „szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni”...

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN KÖZMUNKÁSOKBÓL CSINÁLNA KATONÁT

MAGYAR NARANCS - HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.07.25.


„Kötelező a megjelenés azon az állásajánlaton, melyet nemrégiben kaptak megyénkben is a közfoglalkoztatottak. Ha megfelelnek a toborzón, szerződéses katonák lehetnek. Ha nem fogadják el az állásajánlatot, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, elveszítik mostani munkájukat” – írja a Kisalföld. A szerkesztőséget több olyan, közfoglalkoztatásban dolgozó kereste fel, aki behívólevelet kapott a honvédségtől. A „szerencsés” kiválasztottak között van egy 46 éves férfi, aki már egészségi állapota miatt fiatalon sem volt alkalmas katonának, illetve egy huszonéves, ötvenkilós nő is, aki jelenleg bruttó havi 67 500 forintért dolgozik egy önkormányzatnál kulturális közfoglalkoztatottként. A Magyar Honvédség egyébként közleményben cáfolta, hogy kötelező lenne a szolgálat vállalása, azonban a szabály szerint azt, aki nem fogadja el a felajánlott munkát, 90 napra kizárják a közmunkából. De hát ki ne akarna katona lenni, ha jobban fizet, mint a közmunka? „A MH hosszú távú és biztos munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatotti programban dolgozók számára, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot. Aki megfelel az elvárásoknak és követelményeknek, a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetést kap” – érvel a honvédség...

ITT OLVASHATÓ

SEGGET NYALNI, KUSSBAN REMÉLNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.07.25.
 
 

















EGY POLITIKAI KORSZAK VÉGÉHEZ ÉRTÜNK?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KMH
2016.07.25.


...egy érdekes jelenséget észlelhetünk az Egyesült Államokban és szerintem ennek nyomait már Kanadában is megtalálhatjuk. A ma huszonéves és harmincvalahány éves fiatalabb generáció egyre inkább eltávolodik a politikai centrumtól és valamelyik markánsabb irány felé mozdul el. Ezt elsősorban Bernie Sanders korábbi demokrata elnökjelölt-aspiráns keményen baloldali, szocialista-jellegű kampányában láthattuk. De Ted Cruz, Donald Trump korábbi republikánus kihívója is azzal számolt, hogy a politikai középpártiságnak vége. A Cruz-kampány egykori kampánymenedzsere pusztán 6 százalékra tette azok arányát a republikánus jobboldalon, akik ma még mindig a középpártisággal szimpatizálnak.

És mi történt Kanadában az elmúlt időben politikailag? Láthattuk, hogy a 2015-ös választási kampányban, Justin Trudeau liberális pártja sok szempontból balról előzte meg az eddig karakteresen baloldali Új Demokrata Pártot, az NDP-t. A tavalyi kampányban az NDP az államháztartási hiány ellen kampányolt, szerinte nem szabad úgy elengedni a költekezést, hogy abból deficit keletkezzen.
Ezzel szemben Trudeau liberálisai számára elfogadhatóvá vált egy tíz milliárd dolláros deficit, nem kezelték tabúként a hiány kérdést, amennyiben a plusz költekezés beindítja a gazdaság motorjait.

Tehát Kanadában balra fordult a liberális párt, míg az Egyesült Államokban Hillary Clinton – a Demokrata Párt elnök-jelöltje – szintán át vett számos karakteresen balos ötletet a Sanders-tábortól, annak érdekében, hogy megtartsa a lelkes, fiatal Sanders-rajongókat. Ilyen ötlet – például – egy amerikai Postabank létrehozása. Érdemes megemlíteni, hogy pont ezt szorgalmazzák sokan a kanadai baloldalon is, különösen a postai dolgozók szakszervezetében.

Mindeközben Trump fejére állította a Republikánus Pártot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy egy hosszú, legalább három évtizede tartó korszak végéhez értünk a politikában.

ITT OLVASHATÓ

AZ ISZLÁM ÁLLAM VÁLLALTA MAGÁRA A FRADI VERESÉGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.07.25.


Az Iszlám Állam vállalta magára, hogy a Fradi kiesett a Bajnokok Ligájából. Az Iszlám Állam ezzel egyidőben magára vállalta a tegnapi esőt, a pápai személyvonat tízperces késését, valamint egy borsod megyei faluban kidőlt fát, amely agyoncsapott egy nemzeti érzelmű tehenet.
 
A sehol nem jegyzett albán Partizáni csapata már hosszabb ideje rokonszenvezett a szélsőségesekkel, valójában albán menekültek, akik futballistának álcázták magukat.  Az albán kapus, mielőtt megalázta az első számú magyar futballcsapatot, az Orbán-Fidesz bajnokság szemefényét, a nemzeti érzelmű Ferencvárost, hűségesküt tett az Iszlám Államnak, majd vetődött és védett.
 
A muszlim vallás úgy megzavarta a keresztény-nemzeti magyar fejeket, hogy még az Úr Játékosa is kihagyta a 11-est, s még a futballozni tudó angyalok sem tudtak segíteni rajta. Ennél nagyobb bizonyíték nem is kell, hogy a muszlim terjeszkedés mire képes, a migráns mutánsok elveszik a magyarok munkáját, és nem tisztelik a kultúránkat. 
 
Az Iszlám Állam, miközben egyre kisebb területre szorul vissza, ahonnan női ruhában próbálnak egyenként elmenekülni a harcosai, míg a többiek bekábítózva erőszakolják az elrabolt nőket és gyerekeket, közleményt adott ki, hogy a világon minden rosszat ők hajtanak végre, és ha bárki bármilyen gonosz dologra készül, csak hívjon fel egy nemlétező telefonszámot és tegyen hűségesküt az Iszlám Államra, ha be akar kerülni a TV-be. Az Iszlám Állam pedig azonnal magára vállalja, hogy behajtott a tilosba...
 

"MA A NAGY FÁK ELTAKARJÁK A MÚZEUMOT" - KIVÁGJÁK A NEMZETI MÚZEUM KERTJÉNEK A FÁIT IS?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.07.25.


Egy múlt heti kormányhatározat rendelte a volt rádió épületét a Nemzeti Múzeumhoz, és rendeli el a teljes terület újragondolását, felújítását. Az ötlet elsőre jónak tűnik, de persze a megvalósítás lesz a lényeges. És amit eddig tudunk, nem tűnik túl biztatónak. A Népszabadság készített interjút a múzeum frissen kinevezett igazgatójával, amiben a Nemzeti Múzeum parkjának átalakítása is felvetődött.

“Az ötletpályázat elbírálása a nyáron megtörténik, majd el kell készíteni a kiviteli terveket. A múzeum és a kertje a XIX. században Budapest és az ország szimbiózisát fejezte ki. A múzeumépület úgy emelkedett ki a kertből, mint Budapest az országból. Ma a nagy fák eltakarják. Szeretnénk visszaállítani a kertnek a történetihez közelítő állapotát” - mondta Varga Benedek, a múzeum főigazgatója.

Nem akarom Varga Benedek szakmai hitelességét megkérdőjelezni, és nem akarok egy még el sem készült terv ellen ágálni, pozícióm csupán annyi, hogy elég sok időt töltöttem el e fák alatt, és sokat látogattam a Nemzeti Múzeumot is fiatalabb koromban. Tehát mint a város polgára, van kötődésem a helyhez. És bár kétségekkel, de elhiszem, hogy az is lehet jó, ha egy múzeum nagy és nincsenek fák körülötte, de kötve hiszem azt, hogy ez jelentené a terület helyreállítását.

Mert annak idején valószínűleg nem azért telepítettek fákat a múzeum kertjébe, hogy azok kicsik maradjanak, hanem hogy nőjenek nagyra, és az épülethez szervesen kapcsolódva, a kerttel együtt adjanak ki egy egészet, a Nemzeti Múzeumot, így biztosítva a lakosságnak a terület kihasználását, akiknek építve, telepítve lett.

Azt viszont az elmúlt időszak történesei után egyszerűen nem értem, miért úgy képzeli el mindenki a városi terek “helyreállítását”, hogy kivágják onnan a fákat. Mintha egy 19. századi kisvárosban és egy mai nagyvárosban ugyanazokat a funkciókat kéne ellátnia ezeknek a helyeknek, és nem igényelne inkább egy egy ilyen felújítás még több parkosítást, még több közösségi helyet...

ITT OLVASHATÓ

SE KIKÖPNI, SE LENYELNI, AVAGY MIT TUDHAT A DISZKÓPÁPA?

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ
Szerző: mutyimondo
2016.07.25.


Ezekről ne maradj le!

Újabb ismerős nevek a Habony-Rogán érdekeltség körül (Index)
Titkolja a kormány a felcsúti kisvasút eredményeit (
Átlátszó)
Se kiköpni, se lenyelni, avagy mit tudhat a diszkópápa? (
444)

Ha van 3 perced:
Újabb ismerős nevek a Habony-Rogán érdekeltség körül
Itt egy újabb név azoknak, akik nem tudnak betelni az Eximbank és a Rogán-Habony-érdekkör közötti családi-politikai-üzleti összefonódások taglalásával. Tombor Bálintról van szó, aki eddig Mikola István államtitkár kabinetvezetője volt, most a Külügybe került, de továbbra is foglalkozhat az állami pénzintézet különleges hiteleivel. A titokzatos illetékes annak a Tombor Andrásnak a tesvére, aki állítólag Habonynak adott baráti kölcsönt. (
Index)

Titkolja a kormány a felcsúti kisvasút eredményeit
A Miniszterelnökség államtitkára nyilatkozatban cáfolta a felcsúti kisvasútra kalkulált utasszámról szóló információkat. Ezután hiába kérte  tőle az Átlátszó a  beruházás uniós támogatásával kapcsolatos dokumentációt, nem adták. Adatigényléssel folytatódott a huzavona, de az illetékes minisztérium egy linket küldött válaszként. (
Átlátszó)

Se kiköpni, se lenyelni, avagy mit tudhat a diszkópápa?
A magyar állam nem képes eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval,  aki ellen 2012 vége óta két eljárás folyik, de sem a vesztegetés, sem az adócsalás ügyében nem született még elsőfokú ítélet sem.  Az egykori diszkópápát lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. (
444)

Megvont engedélyek kapcsán titkolózik a BÁH
Fél évet és több mint egymillió forintot kér közérdekű adatok kiadásáért a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A Magyar Nemzet azt akarta megtudni, miért vontak vissza – mondvacsináltnak tűnő okokra hivatkozva –  több tucat tartózkodási engedélyt olyan külföldiektől, akik befektetéseik nyomán jutottak ehhez a lehetőséghez, és nem letelepedési kötvényekkel. (
MNO)

Garancsi cége nagyot akaszt az online kasszákon
Szépen teljesít Garancsi István egyik cége. Ő a Videtoton fociklub tulajdonosa, a Kopaszi-gátra tervezett, államilag kiemelt és hitellel támogatott óriási ingatlanberuházás építtetője, és persze a miniszterelnök barátja. Különleges tulajdonsága, hogy a kötelező online kassza átlagosan 2000 forintos havidíjából bruttó 378 forint személyesen az ő zsebében landol. (
HVG)

Ha van még 2 perced:
A letelepedési kötvény vásárlóinak már nem kell fél évet várniuk az engedély kézhezvétele előtt, így még olajozottabban folyhat a pénz Habonyékhoz. (444)

Spéder Zoltán ügyvédje sajtópert nyert a Magyar Időkkel szemben. Az újság azt állította, hogy a bankár ügyvédje “offshore-specialista”. (HVG)

A FIFA etikai bizottsága egy évre minden focival kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a szervezet német tagját, aki állítólag tudott a 2006-os vesztegetési ügyekről. (HVG)

Három éve a raktárban porosodnak a mentőknek vásárolt tabletek. Most azt ígérik, még idén beüzemelik őket. (HVG)

Szakértők szerint az orosz titkosszolgálat törte fel az amerikai demokraták szerverét, és olyan emailekhez jutott hozzá, amellyel a republikánus Trump kampányát segíthették. (Bloomberg)

Folytatódik a Panama-iratok botránya. Több afrikai vezető politikus és magas beosztású alkalmazott mentette külföldre feketén szerzett vagyonát offshore-cégek segítségével. (New York Times)

ITT OLVASHATÓ

LMP, AGYŐ!

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2016.07.25.


A párt kiállította magáról azt a bizonyítványt, amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak. Vélemény

Szél Bernadett országgyűlési képviselő, az LMP (Lehet Más a Politika) társelnöke bejelentette – mindenféle köntörfalazásokkal és mondvacsinált fönntartásokkal – , hogy pártja az október 2-ára kiírt népszavazáson arra hívja föl választóit, hogy Orbánnal és a Jobbikkal együtt szavazzanak. Erre a bejelentésre az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett Orbán-cirkuszban (amelyen a Fidesz-KDNP-n kívül csak az LMP vesz részt) talált alkalmat.
A magyarországi médiák ezt a hírt nem kapták föl, hiszen olyan fontosabb – és talán csakugyan fontosabb – dolgok foglalkoztatják őket, mint a Pokémon Go.

A nem túl nagy terjedelmű (és az ebben a kérdésben ráadásul mintegy felerészben a jobboldal mellett álló) ellenzéki közönség számára azonban ennek mégis van jelentősége.
Az LMP nem csatlakozott az ellenzéki pártok bojkottfölhívásához, és eleinte valami olyasfélét mormogott és suttogott, hogy szavazzon mindenki a belátása szerint, ők nem szeretik ezt az egészet.

Az LMP korábban is szörnyű dolgokat beszélt a menekültkérdésről – de mivel az Orbán-kormány végül csakugyan lezárta a határokat, s már csak nagyon kevés menedékkérőt gyötör Röszke és Tompa környékén, az LMP elvtelenségének már nem volt gyakorlati érdekessége.

Kitartott a „sem kormánypárt, sem ellenzék” pozíció mellett. Most ez a helyzet megváltozott. Hiába küzd a rokonszenves Hadházy Ákos a kormánypárti korrupcióval, ami végül is nem politikai, hanem morális ügy, amelyhez nem kell ellenzékinek lenni, csak becsületes embernek – és nagyon jól teszi, hogy csinálja. Efelől még a jobboldalhoz tartozhat. És most már oda is tartozik.

Egyébként a menekültkérdés szintén erkölcsi kérdés is – meg persze világnézeti és politikai kérdés. Az, hogy valaki kétségbeejtő helyzetben lévő, kiszolgáltatott és üldözött emberek ellen a regnáló magyar szélsőjobboldal rasszista kampánya mellé áll (és itt nem halálra ijesztett, tájékozatlan, megtévesztett szegény emberekről van szó, akikre nem szabad neheztelni, hanem politikai professzionistákról), az kiállította magáról azt a bizonyítványt, amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak. Beszélhet az LMP most már akármit.

A menekültkérdésről és az egész migrációs problémahalmazról igenis vitatkozni kell – ha az a premissza, hogy segíteni akarunk, és azon törjük a fejünket, hogy miként segíthetnénk, miközben az összes európai népjóléti rendszerek rossz állapotban vannak, pláne az itteniek – , de nem az LMP-vel. Magam is tudom, hogy az LMP-nek számos kitűnő akciója, okos javaslata, bátor gesztusa volt, hogy helyt állt sokszor, amikor rajta kívül más nem. Mindegy már. Mert most ez a magyarországi és az európai politika alapkérdése, és ebben az alapkérdésben az LMP a rossz oldalra helyezkedett...

ITT OLVASHATÓ