2019. szeptember 20., péntek

FELEZŐDHET AZ ÖZVEGYI NYUGDÍJ 64 ÉV FÖLÖTT - ÍME, A FONTOS TUDNIVALÓK

NAPI.HU
Szerző: K. KIS GERGELY
2019.09.19.


A hozzátartozói nyugellátások - özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj - összegének kiszámításakor közös szabály, hogy azok alapjaként azt a saját jogú nyugdíjat kell alapul venni, amely az elhunyt jogszerzőt a halála időpontjában megillette vagy megillette volna - tisztázta az adózóna.hu. Farkas András nyugdíjszakértő pedig arra figyelmeztet, hogy ha valaki betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt és igénybe veszi az öregségi ellátást, akkor az addig 60 százalékos mértékű özvegyi nyugdíja feleződhet.

Ha az elhunyt saját jogú öregségi nyugdíjasként hunyt el, a hozzátartozói nyugellátást a jogszerző részére a halála időpontjában folyósított öregségi nyugdíj összegéből kell kiszámítani. A megállapításkor mindenképp különbséget kell tenni a tekintetben, hogy az elhunyt jogszerző a halála időpontjában részesült-e nyugellátásban, nyugdíjszerű ellátásban, avagy sem - írja az adózónán Winkler Róbert tb-szakértő.

Ha a jogszerző halála idején öregségi nyugdíjra volt jogosult, akkor a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti igényeket a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kell előterjeszteni.

Más a helyzet, ha az elhunyt jogszerző a halála időpontjában nem kapott semmilyen ellátást, vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban - rehabilitációs, rokkantsági ellátásban - részesült. E csoporthoz tartoznak azok a jogszerzők is, akik részére 2012. január 1-jét megelőzően rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg, azonban nyugellátásukat 2012. január 1-jétől a halálukig már nem nyugdíjként, hanem rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásként folyósították.

E személyek elhalálozása esetén a hozzátartozói nyugellátás alapja az az elméleti összeg lesz, amely az elhunyt jogszerzőt elhalálozása időpontjában öregségi nyugdíjként megillette volna. Ezekben az esetekben a hozzátartozói nyugellátás iránti igényt nem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, hanem az igénylő lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási/nyugdíjbiztosítási főosztálya bírálja el...

NEM CSAK A NEMZETI SZÍNŰ SZALAGOT VÁGJÁK ÁT, HANEM A VÁLASZTÓKAT IS

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.09.19.


Összecsődítették Cserkeszölő szinte valamennyi hadra fogható gyerekét, hogy az ifjak személyesen örülhessenek annak, hogy Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője átadott egy 56 autót befogadni képes parkolót. Nagy ünnep ez a település életében, különösen a gyerekek várták régen a parkolót. Mert korábban még soha nem volt 56 férőhelyes parkolójuk, de, hála Orbán Viktor kormányának, egyszer ez a nap is eljött. Egy kisfiú még trombitált is a megjelent notabilitásnak, hogy mi volt műsoron, arról nem szóltak a beszámolók, de egyszer talán ezt is megtudjuk.
Ez a Boldog István egyébként ugyanaz a Boldog István, aki a Fidesz színeiben vette magának a bátorságot és szembeszállt a Coca-Cola nevű ital gyártóival és forgalmazóival. A népszerű üdítőital azzal verte ki a biztosítékot a kóla ellen bojkottot hirdető képviselőnél, hogy LoveisLove kampányában azt a Fidesznek nem tetsző üzenetet kommunikálta a világ felé, hogy a szerelem akkor is szerelem, ha nem különböző nemű emberek szeretik egymást.

Győrszentivánban viszont egy hónapokkal korábban elkészült futópályát adtak át ugyancsak ünnepélyes külsőségek között. A 210 méter hosszú műtárgy – lehet hogy a jövőben 210 méteren rendezik az atlétikai versenyeket – avatásán mindenki megjelent, aki számít. Nem utolsó sorban a Váci Mihály Általános Iskola diákjai, akik bizonyára örültek annak, hogy személyesen láthatják és hallhatják Sík Sándor bácsit, a település önkormányzati képviselőjét...


ITT OLVASHATÓ

PANELBEN LAKSZ? – 350 EZER FORINT INGYENPÉNZT KAPHATSZ

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio, MTI
2019.09.20.


Jövő kedden, azaz szeptember 24-én új pályázattal folytatódik az Otthon Melege program, és az új kiírás a társasházi távfűtéses lakások fűtési rendszereinek szabályozhatóságát szolgálja majd, valamint a radiátorcserét.

Az új pályázat részleteit csütörtökön jelezte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, és többek között azt mondta róla: a vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százaléka között lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint értékben. A pályázat keretösszege 2 milliárd forint és a részletek az nfsi.hu weboldalon elérhetők el.

Ez a pályázat azért kiemelten fontos, mert Magyarországon még mindig van nagyjából 200 ezer olyan lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható

- mondta az államtitkár...

AKKOR SEM ADNAK A BANKOK TÖBBET A PÉNZÜNKRE - KÁR REMÉNYKEDNI, MARADNAK AZ ALACSONY KAMATOK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.09.20.


Százmilliárdok távoztak az elmúlt hónapokban a bankokból, hogy szuperállampapírba vándoroljanak. A bankok nem is próbálnak versenyezni a piaci kamatok 20-30-szorosát fizető állammal. Szépen keresnek az állampapíron is, a pénzünkre nincs is szükségük. Egyelőre remény sincs arra, hogy ez a közeljövőben változzon. Úgy tűnik, a világ a tartósan alacsony kamatokra rendezkedett be.

Hiába reménykedett bárki is abban, hogy az új szuperállampapír majd a betéti kamatok emelésére ösztönzi a bankokat. Eszük ágában sincs többet adni a pénzünkre, és nem zavarja őket, hogy százmilliárdokat szippant el tőlük az állam.

Az MNB legfrissebb adatai szerint júniusban és júliusban a lakosság 262 milliárd forintot vont ki a bankokból, hogy az szuperállampapírba vándoroljon. Mint korábban megírtuk, még drámaibbnak tűnik a helyzet, ha összehasonlítjuk azzal, hogy tavaly ugyanebben a két hónapban 250 milliárd forinttal nőtt a lakossági pénz a bankokban. (Vagyis tavalyhoz képest mínusz 500 milliárd a bankban tartott pénz egyenlege az elmaradt növekménnyel és a kivont pénzzel együtt.)

A júniusban elindított Magyar Állampapír Plusz minden egyéb befektetési formát is letarol. Az MNB saját számításai szerint a 12 hét alatt lejegyzett (augusztus 26-ig megvett) MÁP Plusz 55 százalékát nem korábbi állampapír befektetésből vették az emberek. Vagyis 45 százalék addig is állampapírban volt. Mindenesetre az augusztus végéig eladott 1726 milliárd 10 százalékát bankbetétből vették meg – legalábbis az MNB szerint. Csakhogy ennél nagyobb lehet a bankból elhozott pénzek aránya, hiszen csak 2 hónap alatt is több volt a kivonás, augusztust pedig még bele sem számoltuk (hiszen nincsenek még adatok).

A múlt hét végéig pedig már közel kétezer milliárd forintért (1982 milliárd forint) vásároltak MÁP Pluszt az emberek...

TRÓPUS EURÓPA KÖZEPÉN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Utazó Tódi
2019.09.20.


Lassan vége a nyárnak, éppen ideje egy kis trópusi kalandozásnak, ráadásul ezért nem is kell olyan messzire menni, éppen elég Berlinig, miként azt Utazó Tódi is tette. Következzen az ő beszámolója.

„Az állatkerttel szemben lévő szálloda elfoglalása után kihasználtuk a korábbi repüléssel nyert fél napot és megnéztük a Brandenburgi kaput és mellette a Reichstagot.

A kapu előtti téren éppen egy csoport tüntetett, a kísérleti állatok szabadon bocsátását, a gyerekmunka eltörlését vagy az atomenergia betiltását követelve. Vagy valami ilyesmit.

(Nem tudom, mennyibe kerül Magyarországnak, de igen impozáns volt, hogy a tér közelében lévő épületeken három német és egy magyar zászló lengett, ugyanis a Magyar Nagykövetség a tér egyik sarkán van.

A britek az egyik mellékutcába szorultak, ott kompenzálták a méretbeli problémáikat egy hatalmas zászlórúddal. De ez nem gond, mert az arcuk miatt már egyébként is le kellett zárni az egész utcát a követségük előtt. :D)
...

CSÁBÍTÓ AJÁNLAT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2019.09.20.


Két hét különbséggel vezetett be a piacra a kormány két olyan pénzügyi terméket, amelyek kombinációja a befektetések gyöngye jelenleg. Először a lakossági szuperállampapír jelent meg, majd két hétre rá a babaváró kölcsön. A Portfólió számítást készített, amelyből az derült ki, hogy függetlenül attól, végül születik-e gyerek, ha a babaváró hitelből valaki szuperállampapírt vásárol, szép megtakarítást érhet el úgy, hogy ő végeredményben egyetlen fillért sem tesz bele.

Ahogyan írják, ha valaki felveszi a maximum tízmillió forintos kamatmentes hitelt, és azonnal beteszi a 4,95 százalékos kamatot fizető lakossági állampapírba, akkor az ötödik év végén, ha nem születik gyerek, akkor kétmillió, ha születik, akkor 3,1 millió forint lesz a nyeresége. Mindez azt jelenti, hogy aki belevág, az gyakorlatilag havi 45 ezer forint rendszeres megtakarítást könyvelhet el. Ehhez az állam adja a befektetni kívánt pénzt és az állam fizeti a kamatot. Vagyis ekkora összegű ajándékot kapnak az adófizetők pénzéből az ügyes befektetők. Jelenleg nincs a piacon még egy ilyen remek lehetőség...

AZ ÁLCIVILEK SZÉGYENEI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.09.20.


A CÖF, vagyis az álcivil összefogás fóruma honlapjára egy igen vicces anyag került fel, amelyben az egyre aktívabb balliberális álcivil szervezetek tevékenységére hívják fel a figyelmet. A teljes ömlengést most nem idézném – noha annak minden mondata aranyat ér -, de azért egy-két részletet mégis kiemelnék, hiszen ha valami tragikusan szórakoztató, hát ez az. Kezdjük is a legelején:

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) aggodalommal figyeli az Európai Unióban és Magyarországon is egyre szaporodó és egyre aktívabb balliberális álcivil szervezetek tevékenységét, amelyek összehangoltan támadják a magyar kormányt – állítja Csizmadia László, aki szerint Márki-Zay Péter mozgalma is egy ilyen szervezet.

Ki más, ha nem pont Csizmadia László lenne tisztában azzal, melyek is az álcivil szervezetek Magyarországon? Elég egyértelműen ő is egy ilyen szervezet vezetője, hiszen a CÖF közpénzen nyalja ki a kormány valagát, méghozzá szinte napi rendszerességgel. Az általuk szervezett Békemenet is olyan független például a valóságtól, hogy már az is csoda, hogy nem egy Fidesz logóval ellátott transzaprens mögé sorakoznak fel, mint a Fidesz fizetett szócsövei. Megtehetnék ugyanis minden gond nélkül, hiszen csak az nincs tisztában a szervezet hátterével, akit egyébként sem érdekel, hogy miből gazdálkodik a CÖF...

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/38. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.09.20.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: „Ne játssza a mártírt!”

Mégiscsak lennie kell Magyarországon egy gyárnak, ahol a népbutítási eszközök ilyen orbitális mennyiségű és változatosságú termékének az alapanyagát legyártják, tárolják, majd méretre vágva leszállítják a megrendelőnek. Esetünkben a magyar kormánynak. Kisiparilag ez nem mehet. Éveken keresztül jártam délutánonként a Népszigetre, és amint ellépdeltem az azóta már jórészt eltűnt hajógyári irodaépületek mellett, mindig magával ragadott a Meder utcából is jól látható energikusan gondolkodó tervezőmérnökök alakja, amint erejük megfeszítésével próbálnak még az utolsó percekben is valami meglepő, váratlan és termékeny gondolatot papírra vetni. Elemében volt a gyártmányfejlesztés, a technológiai szekció, ritkuló hajú mérnökemberek, homlokukon fölfénylő izzadságcseppekkel. Ezért is volt talán olyan sikeres a hazai hajó- és darugyártás. Nem tudom, hova lettek ezek az emberek, meg hova lett a gyár, megvan-e még a Népsziget a partról ívelő gyaloghíddal. Megvan-e még a Duna, vagy azt is elbugázták már sikeres és tehetséges magyar üzletemberek.

De a gyárra jól emlékszem. És gondolom, pontosan ilyen látványosan dolgoznak ma is a tervezők, csak hajó- és darutestek helyett szorgos kezük alól a zagyvaságok kimeríthetetlen tárháza kerül ki, és terjed az országban a rezsibiztos közintézményével kezdődően a bérkommandón keresztül, mondjuk a futball- és Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti stallumáig bezárólag. Az egyéb, töméntelen mennyiségű zagyvalék, vérbő hülyeség ugyanilyen képtelenség, egy tőről fakad a kormányzat kommunikációs és ideológiai agytrösztje, a végállomás pedig a megrendelő maga, természetesen a kormány, a láncnak a tetején pedig a főfogyasztó, a kormányfő. A kör azzal zárul, hogy a kormányzati felhasználást követően ugyanazok, akik az ideológiai-kommunikációs maszlagot előállították, végül elemzik is azt, amit előállítottak: stúdióbeszélgetéseken és konferenciá­kon értékelik, hogyan, milyen hatékonysággal működött a tesztpilóta, aki különben ilyenformán a miniszterelnök.

Hegyi Iván: Jó kedvvel, bőséggel

Markó Béla: A visszasírt kudarc
Nagy-Britanniától Úzvölgyéig

Gadó Gábor: Tolvajnyelven

Váncsa István: De libertate christiana

Posztpetőfi Sándor: Eredeti felhalmozások kora

Helyzetdal

Melegh Attila: Globalizáció és a radikális demográfiai nacionalizmus

Szelényi Iván: Konrád Györgyre emlékezve

Darvasi László: A megértő ember

Vásárhelyi Mária: Kapitány! Kapitányom!

György Péter: Rajk (1949–2019)

Radnóti Zsuzsa: Híradás egy nagy korszakról

Búcsú Marton Lászlótól


V I S S Z H A N G

Kornai János: Frankenstein erkölcsi felelőssége
Válasz a visszhangra

Gerő András: Móricka


P Á R A T L A N

-átkai: „MENNYEI” MEGYEI

Bakos András: MELLTREND

Nagi: TELJESÍTMÉNY

Fábri Ferenc: ÚJ REZSIMASZLAG

-hg-: INDIKÁTOR

H. Áth Izsák: ADATVÉDELEM

Ladányi András: SZER

Dobozi István: YOU’RE FIRED

Szilasi György: TEVE, TŰ

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


ÉLET ÉS IRODALOM 2019/38. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.09.20. 


I N T E R J Ú 

Széky János: „A bírák is bírálhatók”
Beszélgetés Mészáros Lajos volt szlovákiai alkotmánybíróval

F E U I L L E T O N

Bényei Tamás: Az irodalom(történet) nemesítése

K R I T I K A

Selyem Zsuzsa: Minden létezik

Horváth Márk–Losoncz Márk–Lovász Ádám: A valóság visszatérése. Spekulatív realizmusok és újrealizmusok a kortárs filozófiában. Forum Kiadó, Újvidék, 2019, 376 oldal, kb. 4000 Ft

Az öt spekulatív realista, akiket Horváth Márk és Lovász András bemutat: Graham Harman, Timothy Morton, Quentin Meillassoux, Ray Brassier és Iain Hamilton Grant. Graham Harman volt, aki az objektum orientált ontológia (OOO) terminust bevezette, szerinte minden létező úgy működik, mint a fekete lyuk, a valóságot tűzfalak veszik körül, a dolgokat kölcsönös visszahúzódás jellemzi, és a világ nem tiszta immanencia, minden dolog tartalmaz egy transzcendens oldalt. Timothy Morton a hipertárgy fogalmával segít: „minden entitás, amely az emberhez viszonyítva – vagy más objektumokhoz képest – térben és időben nagyságrendekkel nagyobb hatóképességgel bír”. (Mint például a klímaválság.) De aztán a metaforikus nyelvhasználat olyan kalandokba húzza, mint annak állítása, hogy a hipertárgyak rosszindulatú, kiterjedt kísértetként szippantanak minket magunkba, és nincs mit tenni, a környezetvédelem széplélek-szindróma, némiképpen és elég sajnálatosan Trump (vagy legalábbis Elon Musk)-konform sötét ökológiája „a természet alantasságát, rettenetes jellegét hangsúlyozza”, és megint: nincs mit tenni, „meg kell tanulnunk szeretni az undorítót, az érzéketlent és a jelentés nélkülit”.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Takáts József: Ex libris

Mark Amadeus Notturno: Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról
+ – 30. Esszék a közelmúltról és a közeljövőrőlFáber Ágoston: Pierre Bourdieu: elmélet és politika
Csunderlik Péter: A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig”

Antal Nikolett: „Amerre a legjobb...”
Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 144 oldal, 2999 Ft

Neszlár veszélyes játékot űz: a gondolatok és asszociációk nyílt közlésével egy különösen erős és személyes, róla alkotott kép kibontására ad lehetőséget. A fent említett látszólagos személytelenség ugyanis egyre közelebb visz ahhoz az értelmezéshez, mely szerint a narratíva gazdája ő maga, így válik minden sor egyre személyesebbé. Hiszen a gondolatok szabad folyásának utat adni, hagyni a kontroll elvesztését, sebezhetővé teszi, és ez a sebezhetőség, a másik közel engedése egyfajta statementté válik; az írás céljává és eszközévé egyszerre. Veszélyes játék ez a struktúra abban az értelemben is, hogy olvasás közben kevés kapaszkodót kapunk, kalandozunk a futó szerző-elbeszélővel együtt, miközben igenis zavar az ismeretlenség. Az 1111 mondat 1111 kilométer, s mint Az Ezeregy éjszaka meséiben, amíg fut, addig egészen biztosan ír is. Kétféle függőség vagy belső kényszer egymásra vetítése, melyek között a szünetek tényleges, valós, alkotás közbeni szüneteket is jelentenek. „Amerre a legjobb, ezt tetováltatni a lábadra.” Amerre a legjobb, arra tartani. S ez a kötet valóban arra tart, ahol a legjobb.

Kállay Eszter: Egyenlőtlen tánc
Zadie Smith: Swing Time – Egy­másnak születtünk. Fordította Du­dik Annamária Éva. Helikon Ki­adó, Budapest, 2019, 596 oldal, 4299 Ft

Aimee (életrajzi részleteiben Madonnára emlékeztető) karaktere a naivitást, az egyenlőtlenségekre és osztálykülönbségekre vak világnézetet testesíti meg, amelyben minden döntés individuális, és amelyben a gazdag emberek nincsenek tisztában saját kiváltságaikkal; sőt, a gazdagság mint egyfajta jóság jelenik meg, mint az egyetlen olyan hatalom, amely által a világ jobbá tehető. Ez a gondtalan, reflektálatlan hozzáállás a regény során újra és újra felbukkanó, fehér színészekkel teli musicalekben is megjelenik, amelyeket a narrátor és Tracey kislánykorukban rajongással néznek. Aimee és a narrátor anyja mindketten ijesztő mennyiségű energiával és tenni akarással képviselik saját nézőpontjukat: a kettő akkor ütközik leginkább, amikor Aimee egész stábjával lányiskolát kezd építeni egy nyugat-afrikai faluban anélkül, hogy tekintettel lenne a helyi sajátosságokra, míg a narrátor anyja képviselőként éppen azzal foglalkozik, hogy Nagy-Britannia hogyan játszik össze a nyugat-afrikai diktatúrákkal.

Gervai András: „Beszorítva az éjszaka és nappal közé”
Martin Pollack: Az amerikai császár. A nagy galíciai kivándorlás. Fordította Halasi Zoltán. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 279 oldal, 2990 Ft

Pollack Az amerikai császárral visszatér erre az elátkozott vidékre, ahonnan a XIX. század nyolcvanas éveitől kezdve milliónyi szegényparaszt, zsellér és zsidó vándorol el az USA-ba, de Kanadába, Brazíliába és Argentínába is, kerítők, embercsempészek pedig évente tízezernyi fiatal lányt csábítanak külföldi bordélyokba. Pollack levéltári kutatáson alapuló, érdekes részletekben gazdag, izgalmas dokumentumregényében az exodus okait, körülményeit világítja meg, és a kivándorlási biznisz haszonélvezőit, császárait leplezi le.

Károlyi Csaba: Örök remény
Az ÉS könyve szeptemberben – Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 406 oldal, 3990 Ft

Nagyon trükkös a narráció. Bár egy szereplő beszél egyes szám első személyben, mégis mindentudó az elbeszélés. Karl tudja azt is, ami rejtve kell, hogy legyen előtte. Bár sok mindent hallhat Kristóftól vagy apjától, de ő olyan intimitásokat is elárul például Olga életéről, amelyeket semmiképpen nem tudhat. Ez a rejtett mindentudás, ami ugyanakkor Karl labilis személyéhez kötött, végig feszültségben tartja az elbeszélést. Az előző regénynek, a Kitömött barbárnak is nagy bravúrja volt a különleges elbeszélésmód (Már az Örök völgy és a Halál Budán is sokat kísérletezett a narratív struktúrákkal, melyeket talán a Misikönyv idején gondolt végig először komolyan a szerző.) A Kitömött barbárban Kazinczy felesége, Törtök Sophie volt az elsődleges narrátor, aki férje halála után, Angelo Soliman kitömött testét nézve emlékezik Ferenc szavaira, aki meg fölidézte neki Soliman történetét. A jó regény egyik titka, hogy jól kell megválasztani az elbeszélésmódot. A választás megint eredeti.

Cserhalmi Luca: Bolyongani a fák között
(Cseke Szilárd Deeper In című kiállítása október 6-ig látogatható a Rugógyár Galériában.)

Wagner István: A festészet összeköt
(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)

Marosi Ernő: Márta + Péter = 160
(A köszöntő elhangzott a székesfehérvári Csók István Képtárban, szeptember 7-én.)

Stőhr Lóránt: A megértés tere
(Szabó Réka: A létezés eufóriája)

A létezés eufóriája azonban nem táncfilm, bár számos jelenetében táncolnak, hanem dokumentumfilm – méghozzá a legnemesebbek közül való. Szabó Réka a táncelőadás közben-után még első dokumentumfilmjét is megrendezte, amivel azonnal elnyerte a rangos Locarnói Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének nagydíját és a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját. Tartok tőle, egyszeri küldetés volt az elismert táncos-koreográfustól a dokumentumfilm-rendezés, mert ez még járt Fahidi Évának, hogy a színpadon túl a mozival együtt járó szélesebb nyilvánosság is megismerje és csodálja őt.

Ruff Borbála: Egy meg egy az egy
(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?

Herczog Noémi: Az ifj. Gatsby
(F. Scott Fitzgerald műve alapján Kovács Adrián–Vecsei H. Miklós–ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby)

A pörgős partimusicalben, a világégés utáni nihilben, ahol felfújható cápák, talán metaforikus tőzsdecápák röpködnek a levegőben, furcsán hat a szeretet parancsát kissé szektásan szánkba rágó finálé. A téridegen tanulságjelleget próbálja enyhíteni, amikor Tom rákérdez, hogy ez az volt-e. Miközben világos, hogy a múltat a jelen fölé helyező Gatsby ebben a produkcióban nem más, mint ifj. Vidnyánszky és alkotótársai. Nem először teszik le voksukat a múlt értéktöbblete mellett, különösen a reformkorban játszódó Kinek az ég alatt… illeszthető ebbe a sorba. A színházi kihívás tehát az, hogy sikerül-e hitelesen beépíteni az erkölcsi tanulságot a showbusinessbe.

Fáy Miklós: Tömegigény
(MoZart – Sony, 2019)

Ami Daniel Behlét illeti, az ő jövője nagyon simának látszik, ilyen Mozart-hangra mindig szükség van, legalábbis nekem mindig szükségem van, hogy megerősítsenek, ezek a Mozart-tenorok nem zérók, hanem valóban hősök, csak a rossz beidegződések miatt kerülnek a második sorba a különböző Don Giovannik és Sarastrók vagy Papagenók mögött. Ha nem Mozartban, akkor ritkább operákban is van hely nekik, Händelt énekelhetnének vagy Gluckot – amennyire tudom, ezeket Behle meg is teszi.

Siba Antal: Vita, kultúra
(Kampány a televízióban)

Az egyetlen eddigi komolynak mondható megnyilvánulás az ATV előválasztási vitája volt. Kulturált, informatív műsor, amelyben a néző valamennyire megismerte a jelöltaspiránsokat. Volt a műsornak győztese, vesztese, volt remek műsorvezetés.

Aztán semmi...

Csengery Kristóf: Százéves újonc
(Ginette Neveu – The Complete Recordings. Warner Classics)

Azt gondolhatnánk, ilyen élet és halál után az utókor nyomatékosan számon tartja Ginette Neveu művészetét. Nem lévén otthonos a francia zeneélet berkeiben, nem tudom, szülőhazájában van-e kultusza a hegedűművésznőnek, azt azonban állíthatom, hogy magyar vonósoktól a nevét sem hallottam az elmúlt fél évszázadban, és felvételeivel sem találkoztam a Magyar Rádió műsoraiban. Ginette Neveu tehát a tájékozott és sokszínű magyar zenei emlékezetben ismeretlen személy, így most, hogy születésének centenáriumán a Warner Classics négy CD-t tartalmazó albumban jelentette meg újra összes felvételét, mindez jó alkalom arra, hogy a „százéves újoncot” elhelyezzük zenei értékrendünkben.

I R O D A L O M

Turi Tímea: Mikor áruljuk el a titkainkat?

Egyik délután, mikor kimerészkedtem a vécéből a kézmosóhoz – előtte hosszan figyeltem, hogy csönd legyen, hogy ne zárjanak be újra –, meglepődtem, mert a szőke, reménytelen szerelmem ott állt a valószerűtlen ellenfényben.

Vannak pillanatok, amikor világos döntéshelyzet előtt állunk, és minden ellenkező híresztelés ellenére ezekből nincs olyan sok. Amikor nem tudsz nem dönteni, mert a hallgatás is elköteleződés. Amikor tudod, hogy a döntésed eredménye nemcsak a következő percre fog hatni, hanem beláthatatlan módon fogja felforgatni az életed. Nem úgy, ahogy a dominók dőlnek el sorban, hanem ahogy a pillangó szárnya csap hurrikánt.

Azt mondta az én szőke szerelmem, hogy megmutatja a kukiját, ha én megmutatom a puncim.

És én beleegyeztem.

Gyorsan le is húzta a nadrágját és a kisgatyáját. A látvány meglepően semlegesen hatott rám, mintha csak az egyik természetkönyvének látnám egy szokatlanabb illusztrációját. De, amikor én is kelletlenül elkezdtem volna lehúzni a szoknyámat, ő azt mondta, ne most, hanem máskor, majd akkor, amikor ő kéri.

Így emlékszem. Az ablakon keresztül, mint egy ismeretlen világ visszhangja, szűrődött át a boldog gyerekzsivaly, átkozottul messziről.

Barnás Ferenc: A temetés

Szédültem. Közben Mamát láttam mindenütt. Nem láttam, éreztem. Nem emlékszem arra, hogy sírtam-e, bár a lányom valamikor felém nyújtott egy zsebkendőt, amit elvettem tőle. Letörölni az arcunkról fél liter unicumot, öt üveg sört, a félelmet és a félöntudatlanságot. Tudtuk, hogy ez bármikor bekövetkezhet, hisz Mama leukémiás volt, két évvel korábban, 80 éves korában diagosztizálták nála. Mégsem akartunk gondolni arra, hogy meghalhat, vagy ha gondoltunk is rá, nem akartuk elképzelni, hogy mindez ránk nézve milyen következményekkel jár. Mindannyian meghaltunk. A testvéreimmel nem beszélgettem erről, de tudtam, hogy ugyanezt gondolják. Nem gondolták, élték. Már egyikünk sem az volt, aki korábban, elveszítettük magunk; hallod és látod, ami volt, de ez már nem igaz, már sohasem lesz igaz, pedig valamikor benne éltünk: játszani, vidámnak és tehetségesnek lenni, akkor is, ha nem vagyunk azok, a tehetség nem képesség, hanem akarat, dicsőség a jóakaratú embereknek. Mackóra öltönyt húzni, kapcát cipőbe gyűrni, kinevetni a világot, mindent és mindenkit, közben a Mindenhatóra gondolni, a Lélekre, a Fiúra és Johann Sebastian Bachra. Aztán megint viccelődni. Hány temetésen énekelte a Mentsd meg, Uram, a lelkét az örök kárhozattólt! Most meg itt ültünk a fekete terítővel leterített asztalka előtt.

Mi és a nincs...

Neumann Ottó: Selejtezés

Hiába tanulta meg Petőfi Sándor Magyar vagyok című versének mind az öt versszakát az a nyolcadikos fiú, akit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara felkért, hogy szavaljon a március 14-i rendezvényen. A verset ugyanis a szervezők miatt nem mondhatta el.”
(444.hu)

Kár volt tűsarkút húznod!

A buszmegállótól meredek utcán kell felkaptatni a helyszínig.

„Vajon miért nem a hivatalában találkozunk? Betegállományban van, ahogy a titkárnője mondta? Mese habbal! Ha gyengélkedik, el lehetett volna halasztani ezt az egészet.”

Luxusházak vagy inkább villák. Autó nem áll egyik kapu előtt sem, persze, itt mindenkinek van garázsa.

„Még azt sem döntötted el, hogy melyik habitus illik a helyzethez. Szerény tekintélytisztelő megilletődöttség, hisz mégis csak egy kormánytaggal fogsz beszélni, te, a kezdő újságfirkászocska? Vagy lépj fel harcos, igazságkereső riporterként? A kettő egészséges ötvözete lenne a legjobb.”

Nem lakáj nyitja a kaput Magdinak, hanem személyesen a kormánybiztos. Puha kézfogása és túlzóan meleg mosolya mintha jelzések lennének, hogy regisztrálta: a látogató egy hölgy, aki ráadásul kifejezetten szép.

– Kávé? Tea? Láttam, hogy nem kocsival jött, akkor talán egy konyak?

Nagy Lea: Sophie Brasserie

(06. 04. Első naplóbejegyzés)A férjem egy ideje eljárogat esténként egy francia étterembe. Egyre többször költi ott el minden pénzét különleges vacsorákra. Az étterem a Deuˆle folyó mentén helyezkedik el. Eleinte csak hétfőnként és péntekenként járt oda a barátaival, de mostanra általánossá vált, hogy majdnem mindennap ott eszik, szerda és szombat kivételével. Ugyanis ezek a mi napjaink, ehhez igazán ragaszkodtam. A férjem régen rajongott a főztömért. Ajváros, kapribogyós balkán spagettik, forró, áfonyás házikuglófok és a hétvégi spanyol desszertek boldog világa volt a miénk. Persze, valahol azért a lelkem mélyén sejtettem, és bizarr módon érdekelt, sőt mi több izgatott is annak a gondolata, hogy egy nap ráun a főztömre, és gasztronómiai kalandozásokba kezd. Így hát jobbnak láttam megbeszélni vele a dolgot, hogy ez nekem is rendben van, ha ő is ezt akarja, és így nem kell bujkálni, hogy a Sophie Brasserie étteremben tölti élete esti óráit. Mindezt kihívásnak fogtam fel, ez legalább elterelte a gondolataimat, komoly csatába kezdtem, ugyanis a hét azon két napján, amikor velem volt, egzotikusabb ételekkel készültem neki, hogy visszaszerezzem a szerelmes ízlelőbimbóit, melyek már apadozni látszottak egy ideje.

Purosz Leonidasz: Erős vár

Purosz Leonidasz: Húsz óra, tizenhat nekrológ

Csehy Zoltán: Nemes Nagy Ágnes átkölt egy reneszánsz széphistóriát

Csehy Zoltán: Kaland

Csehy Zoltán: Wilfried Knight pornósztár halála

Csehy Zoltán: Štúr szobra Párkányban


Pallag Zoltán: Jössz

HIÁBA A VÁDEMELÉS, ÚJABB KÜLÖNLEGES BERUHÁZÁSRA ÉRKEZIK 450 MILLIÓ SIMONKA GYÖRGY KÖRNYEZETÉBE

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.09.20.


Ismét több százmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesül egy olyan alapítvány, ami erősen kötődik a nemrég költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz – tudta meg a 24.hu. A két hete született támogatói döntés szerint a korábban több gyanús beruházásban is érintett Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) ezúttal őshonos háztáji állatok és növények bemutatására kap 450 millió forintot. A tervek szerint a majdnem félmilliárdos összegből egy turisztikai attrakció keretében mutatnának be egyebek mellett:

- 13 féle tyúkot,
- szarvasmarhákat,
- gyimesi racka juhokat,
- valamint 16 őshonos gyümölcsfát, és szőlőt.

Érdekes körülmény, hogy ugyanez az alapítvány 2017-ben egy ezzel csaknem megegyező elképzelésre már elnyert háromszázmillió forint brüsszeli támogatást. Akkor Mezőhegyes volt a beruházás központja, most pedig az onnan mindössze 26 kilométerre fekvő Dombegyházon kellene egy meglehetősen hasonló projektet megvalósítani.

Csakhogy – mint arról a helyszínen meggyőződtünk – a Mezőhegyesre megálmodott turisztikai központból máig nem valósult meg semmi, noha az eredeti tervek szerint idén júliusra be kellett volna fejezni a kivitelezést...

TIBORCZ ISTVÁN ELMERÜLT A BUDAI VENDÉGLÁTÁSBAN, AZ ORIGÓ ÁTJÁTSZÁSÁNÁL BIZONYÍTOTT BARÁTJA SEGÍTI

HVG360
Szerző: POZSGAI REBEKA
2019.09.20.


Rejtélyes magántőke-alapkezelő tűnt fel pár hónapja a színen, amivel gyakorlatilag egy időben prémium kategóriás étterem nyitotta meg kapuit a Várkert Bazárral átellenben, és utóbb egy borkereskedelemmel foglalkozó cég is aktivizálódott. A több szálon futó történetben a kormányfő veje lehet az összekötő kapocs.

Egy új alapkezelő, a Quartz Zrt. több új magántőkealap ügyeit, befektetéseit is intézi, ám eddig egyiknek sem ismertük a tulajdonosait. Az egyik magántőkealap, az Uncia pár hónapja szerzett nagyjából egyharmadnyi közvetett részesedést az MKB Bankban, amikor megvásárolta a Mészáros Lőrinccel együttműködő vállalkozó, Szíjj László részét. A pénzintézetnél – amely 49 százalékban Mészáros érdekeltsége – egy ideje feltűnően nagy a mozgolódás. Az MKB Digital Zrt. felügyelőbizottságában nemrégiben lett tag Tiborcz Péter, Tiborcz István testvére. A Quartzról pedig azt érdemes tudni, hogy eredetileg Száraz István cége volt, de két hónapja éppen a Quartz által kezelt egyik magántőkealapé, a Felisé lett a részvényeinek mintegy 80 százaléka. Száraz volt az, aki 2016-ban gyakorlatilag átjátszotta a barátjának, Matolcsy Ádámnak, a jegybankelnök fiának az Origo hírportált, amely azóta a kormányhoz közeli hatalmas médiaalapítvány portfóliójába került...

MOSZKVA SZINTET LÉPETT AZ ELLENZÉK ÜLDÖZÉSÉBEN, A TÜNTETŐK ELLENI FELLÉPÉSEK DURVASÁGA MÁR A PUTYINISTÁKNAK IS SOK

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2019.09.20.


Moszkvában a helyhatósági választások előtt tiltakozási hullám indult, mert a hatóságok pedig törvényes és törvénytelen eszközökkel próbálták megakadályozni, hogy az ellenzék jelölteket állíthasson. Azt is megakadályozták, hogy Alekszej Navalnij Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa párttá alakuljon.

A független jelöltek kizárása 2012 óta nem látott tüntetéseket váltott ki, Moszkvában több mint 200, országszerte több mint 2000 embert őrizetbe vettek, függetlenül attól, hogy tüntettek, vagy éppen csak arra jártak.

Az ismertebb ellenzéki aktivistákat már a tüntetések előtt begyűjtötték, köztük Alekszej Navalnijt – akit mérgezéses tünettel vittek kórházba – és a szövetségesét, Ljubov Szobolt is, aki élőben közvetítette, amint rohamrendőrök betörik lakása ajtaját...

KONTÉNERTANTERMEKKEL VÁRJÁK AZ ELSŐSÖKET TÖBB BUDAPESTI ISKOLÁBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.09.20.


Úgy módosított törvényt a kormány, hogy nem mérte fel, lesz-e elég hely az intézményekben a hatéves kortól kötelező iskoláztatáshoz. Nem lesz elég.

Konténertantermekben kezdhetik a tanévet jövőre az első osztályosok több budapesti iskolában, a tankerületek már tervezik ezek beszerzését – értesült lapunk. Forrásunk szerint az egyik fővárosi tankerület legutóbbi értekezletén vetődött fel a férőhelybővítés szükségessége, amire a köznevelési törvény idén nyáron elfogadott módosítása miatt van szükség. Jövőre lép ugyanis hatályba az a rendelkezés, ami kötelezővé teszi minden, augusztus 31-ig hatodik életévét betöltő gyermeknek az iskolába járást. Az iskolákban emiatt az első osztályosok létszámának növekedésével számolnak, s előfordulhat, több helyen két osztály helyett hármat is indítani kell. Ehhez viszont bővíteni kell a férőhelyeket, ami – az idő rövidsége miatt – konténertantermekkel oldható meg a leggyorsabban.

Az ügyben kerestük a Klebelsberg Központot, de cikkünk írásáig nem kaptunk tájékoztatást.

– Ez az eset is azt mutatja, hogy ismét egy elsietett, átgondolatlan döntés született, nem mérték fel, lesz-e minden iskolában helye a hatéveseknek – nyilatkozta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás ismertette a PSZ becsléseit is, melyek szerint jövőre átlagosan félosztálynyival lesz magasabb az elsősök száma. A szakszervezet adatai szerint jelenleg a hatévesek legalább negyede marad egy évvel tovább óvodában. Bár a statisztikák alapján lenne elég férőhely – az általános iskolák kihasználtsága átlagosan 80 százalék körüli –, települési szinten már nagy különbségek vannak: főleg kisebb vidéki településeken fordulhat elő, hogy a férőhelyek csupán 50-60 százalékát sikerül feltölteni, míg a megyeszékhelyeken vagy a fővárosban nem ritka a 100 százalékos vagy azt meghaladó kihasználtság...

ELFÁRADNI SINCS IDEJÜK A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ GYEREKET NEVELŐ SZÜLŐKNEK

A TASZ JELENTI
Szerző: TASZ
2019.09.17.


Eljutni a fogorvoshoz, új mosógépet nézni, ha a régi elromlott, rendszeresen bejárni egy munkahelyre – ezek hétköznapi dolgok, mégis vannak szülők, akiknek hatalmas szervezést igényel, hogy mindezt megoldják, pedig már nem kicsi gyereket nevelnek. Egy pár napos nyaralás vagy egy esti mozi szinte megoldhatatlan kihívást jelent számukra. Edit Rett-szindrómás lányát, Zsófit gondozza otthon már 27 éve, az élete teljesen körülötte forog. Még így is szerencsésnek érzi magát, hiszen nincs egyedül, férjére is támaszkodhat, de egyre nehezebben bírja a folyamatos gondozással járó feladatokat, ráadásul lassan saját szüleit is ápolnia kell majd, amitől már előre retteg.

Nyáron találkoztam Edittel, és mint kiderült, ez az időszak külön kihívást jelent a fogyatékossággal élő gyereküket gondozó családok számára. Edit a XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központba (FENO) szokta délelőttönként elvinni a 27 éves Zsófit, amíg ő dolgozik. Nyáron azonban legfeljebb öt hetet tud Zsófi a FENO-ban tölteni, így nagyon nehéz megoldani a 24 órás felügyeletet, amire szüksége van. Hiába vett ki Edit két hétnyi szabadságot, még így is voltak olyan napok, amikor a munkahelyére is be kellett vinnie Zsófit. „Kilenctől egyig dolgozom. Elmegyünk együtt, viszem a szükséges dolgait:, kaja, gyümölcs, pelenka. Dolgozom, közben ő a laptopon mesét néz” – mondja...

MÉSZÁROS TOVÁBB GAZDAGSZIK A PROJEKTEN, AMI MIATT SOKMILLIÁRDOS BÜNTETÉST FIZET AZ ORSZÁG

24.HU
Szerzők: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA, VITÉZ F. IBOLYA
2019.09.20.


Ezúttal 5,8 milliárd forintos megbízáshoz jutott Mészáros Lőrinc, illetve az érdekeltségében álló Mészáros és Mészáros Kft. Magyarország eddigi legnagyobb összegű közbeszerzési keretmegbízásából, a 420 milliárd forintos víziközműépítési projektjéből — tudta meg a 24.hu. Konkrétan Komárom város szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése című munkát nyerte el konzorciumi társával, az Euroaszfalt Zrt.-vel közösen. Az újabb sikerről szóló tájékoztatás éppen akkor érkezett, amikor kiderült, hogy a kormánynak, pontosabban

az adófizetőknek nagy árat kellett fizetni azért, hogy újra kinyíljanak a brüsszeli pénzcsapo
k.

A Portfolio cikke alapján beszámoltunk róla, hogy a korábban beragadt uniós támogatások ömleni kezdtek, az Európai Bizottság csaknem 500 milliárd forintnyi eurót utalt át a magyar államnak az utóbbi hetekben. Cserébe a kormány vaskos büntetést nyelt le, részben éppen a víziközmű-beruházások kivitelezőinek kiválasztási módja miatt.

A 2014-2020 közötti pénzügyi ciklus uniós támogatásainak felhasználása okán szinte a kezdetektől megy a huzavona az Európai Bizottsággal, és a Portfolio úgy tudja, az elszámolási viták egy részét elvarrták azzal, hogy a magyar kormány jelentős pénzügyi korrekciót vállalt be. A lap konkrét összeget nem írt, úgy fogalmazott, hogy a büntetés nagysága 50 milliárd forintnál több, de 300 milliárd forintnál kevesebb. Kiemelte viszont, hogy ez nem feltétlenül jelenti ekkora uniós támogatás elvesztését, csak az eredetileg tervezett célra nem használható a brüsszeli pénz, azt a magyar költségvetésből foltozzák be, az eurókat pedig más projektekre próbálják átterelni...

KÖVÉR PÜSPÖK INTELMEI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.09.20.


Kövér pedellus a legnagyobb király. Van neki külön hadserege, orrba-szájba büntet mindenféle képviselőket, azt tilt ki a palotájából, akit csak akar, mikrofonokat némít el, szavazógépeket kapcsolgat ki-be, leordítja a képviselők fejét ha úgy esik jól neki, még örülhetnek, ha nem vereti vasra őket. Egyáltalán, azt csinál, amit csak akar. Most például a papoknak mondta meg, merre lakik az úristen, meg, hogy jól viseljék magukat.

Eleddig azt hihette az ember, Kövér pedellus világi ember. Erre utalt a volt MSZMP-s munkahelye, meg az is, hogy amikor a haverja elordította magát a parlamentben: “Térdre, csuhások!”, ott röhögött mellette, meg verte az asztalt. Sőt, mindezeken kívül az ember nagy jámborságában úgy tudta, bármiféle papoknak világi ember csak jelenthet, utasításokat nekik nem adhat, mert a főnökük csupán az úristen, meg a püspökük max, ő titkolja el, ha kisfiúkkal malackodnak.

Ehhez képest Kövér pedellus most elvárásokat fogalmazott meg velük szemben, hogy úgy mondjuk, utasította a térdre csuhásokat, hogy merre kell terelgetniük a nyájat a választások kapcsán. Akárha Orbán a polgármestereket, hogyha nem generálnak elég szavazatot a szemétdombjukon, akkor valagba lesznek rúgva, most meg a csuhások vállára is felelősség lett rakva. Már ők is számon lesznek kérve, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Kövér pedellus szeretné.

És mégis hogyan, kisapám? Kérdezhetnénk abban a tudatban, hogy az államnak az egyházhoz köze nincs és nem is lehet, és most kiderült, hogy mégis van, mégpedig mennyire hogy van. Hát persze, a kereszténydemokrácia, amit azért találtak ki, hogy bávataggá tegyék az alattvalókat, és a papsággal, mint Orbán kinyújtott karjával terelgessék a sötétség, s így egyben a saját karjaik felé. Viszont, ami itt folyik, az mindennek a legeslegalja. Vagy még rosszabb...

PIKÓ ANDRÁS: POFON VÁGOTT BENNÜNKET A VALÓSÁG

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: KATONA MARIANN
2019.09.20.


Nem hagyhatjuk magunkat megfélemlíteni – erről beszélt Pikó András a kampányközpontjában zajlott házkutatás után. Az ellenzék józsefvárosi polgármesterjelöltje szerint azért kerülhettek célkeresztbe, mert a Fidesz olyan támogatottsági adatokat mért a kerületben, amelyek a kormánypártot is meglepték.

Részletek a Magyar Hang szeptember 20-i (2019/38.) számában megjelent interjúból!

Ha látna egy fotót fideszes ellenfele, Sára Botond kampányközpontjából, ahol a személyes adatokkal teli ajánlóívekkel és felnyitott laptopokkal dolgoznak az aktivisták, ön mire gondolna?

– Ez azért „becsapós” kérdés, mert ha nem Sára Botondról és a Fideszről lenne szó, akkor nem a Kubatov-listákra gondolnék először, de miután tudunk az ilyen listák létezéséről, így nyilván az jutna elsőként eszembe. Azoknak a vádaknak viszont, amelyeket velünk szemben megfogalmaznak, nincsenek ilyen előzményei. Ezerszer elmondtuk, hogy az ajánlóívek beérkezését ellenőriztük. Civilként nem azért szálltam be a politikába, hogy rögtön az első hónapban minden mocskot magamra vegyek...


„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

NEM A MAGYAR JOGÁLLAMISÁG HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE, HANEM PÁRTPOLITIKAI ALKUDOZÁSOK DÖNTIK EL, LESZ-E EURÓPAI BIZTOS TRÓCSÁNYI LÁSZLÓBÓL

ÁTLÁTSZÓ / PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2019.09.19.


Ursula von der Leyent (UvdL) júliusban választották meg szűk többséggel az Európai Bizottság elnökének, de még hosszú az út addig, hogy vezetésével az új Európai Bizottság november 1-jén elfoglalja hivatalát. UvdL elfogadta a tagállamok által jelölt biztosokat és kijelölte számukra, hogy milyen feladatokért lennének felelősek, így most az Európai Parlamenten van a sor, hogy elfogadja a testületet...



JÓ LENNE, HA MATOLCSY NEM BESZÉLNE ZÖLDSÉGEKET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.09.19.


„Matolcsy György jegybankelnök nehéz helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy verbális kommunikációs eszközökkel az utóbbi időben tartósan gyengítette a forintot, úgy tűnik, ez egy kicsit jobban sikerült, mint ahogy azt a Magyar Nemzeti Bank optimálisnak gondolhatja, de innen nagyon nehéz visszafordítani a folyamatot” – véli Bodnár Zoltán jogász, egyetemi tanár, akit arról kérdeztük, hogy vajon a jegybanknak továbbra sincs dolga a forinttal, ahogy azt Matolcsyék váltig hangoztatják? „Lenne bizony, s már azzal is sokat tehetnének, ha Matolcsy befogná a száját és nem beszélne zöldségeket” – szögezte le Bodnár. A gyenge forint vajon újabb gesztus a multik felé? A forint kedden új történelmi mélypontra esett, napközben 334 feletti euró/forint árfolyam is előfordult. Szerdán kicsit erősödött.

Matolcsy az utóbbi időben rendre a forintot kiszámíthatóan gyengítő kommunikációt folytatott – emlékeztetett Bodnár Zoltán. Példaként hozta fel a tavaszi momentumot, amikor a Monetáris Tanács fél százalékpontnyit változtatott az egynapos kamaton, s a forint el is kezdett erősödni, úgy gondolva, hogy valami trendforduló következhetett be a monetáris lazításban – ám Matolcsy a sajtótájékoztatóján már azzal jött, hogy változatlanul laza marad a monetáris politika. De ugyanebbe a sorba illik az a közelmúltbeli váratlanul goromba és otromba támadás, amit Matolcsy intézett Varga Mihály ellen, amikor ez utóbbi megjegyzést tett a forint stabilitása kapcsán. Legutóbb pedig a növekedés.hu-n közzétett írásában hosszan értekezett a tartósan alacsony kamatok koráról.

„Ezzel a verbális kommunikációval Matolcsy azt sulykolja, hogy bármi történjék, nincs árfolyamcél” – fordította le a kommunikációt Bodnár, aki azonban hozzátette: „a 334 forintos árfolyam kicsit azért odébb van a kívánatostól”...

SZABAD SZEMMEL: TRÓCSÁNYI MIATT IS BAJBAN LEHET VON DER LEYEN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.09.20.


Financial Times 

A lap úgy látja, hogy jelen összetételében nem túl jók az új Bizottság esélyei Strasbourgban, a képviselők akár 6 jelöltet is elutasíthatnak, közülük is elsősorban Trócsányi Lászlót, illetve a lengyel kormány választottját. Ezúttal igen csekély többség áll csupán von der Leyen csapata mögött és a három nagy pártcsalád máris hajba kapott egymással. A centrista „Megújítjuk Európát”-csoport vezetője máris bejelentette, hogy szó sem lehet semmiféle „megnemtámadási szerződésről” a konzervatívokkal, illetve a szociáldemokratákkal. Enélkül azonban viharos meghallgatásokra kell felkészülni, ahol kölcsönösen próbálják majd levadászni egymás kétes jelöltjeit. Ezen belül igen rosszak a volt magyar igazságügyi miniszter, illetve lengyel kollégájának esélyei, mert őket saját, vállaltan euroszkeptikus kormányuk támogatja. De könnyen bajba kerülhet a román, a portugál, a francia és a belga várományos is. A vége az lehet, hogy elszabadulnak az indulatok, és legalább hárman, de akár hatan is elbukhatnak. Az pedig a Bizottság létszámának egynegyede volna. Von der Leyen mindenesetre igyekszik megpuhítani az Európai Parlament képviselőinek ellenkezését.

Az Európai Parlamentben 10 nap múlva kezdődnek a meghallgatások, de a legvitatottabb jelöltek, köztük Trócsányi László mindjárt az elején jönnek, hogy szükség esetén mást delegáljanak helyettük és legyen idő még azokat is meghallgatni. Von der Leyen tegnap a frakcióvezetőkkel találkozott és mindkét fél kifejezetten barátságos légkörről számolt be. Vagyis a jelek szerint csillapodnak az ellentétek a leendő görög biztosnak szánt poszt elnevezése, az „európai értékek védelme” ügyében, bár a német politikus egyelőre nem kíván változtatni a tituluson. Leginkább azzal érvelt, hogy ugyan a migrációs politikai is a reszorthoz tartozna, de ez még nem jelenti azt, hogy a bevándorlók fenyegetést jelentenének. Vagyis szó nincs arról, hogy a szélsőjobbnak tenne bármiféle engedményt.

A hírügynökség szerint ha valóban Laura Codruta-Kövesi lesz az EU első főügyésze, amit az uniós nagykövetek döntése előrevetít, az szinte automatikusan vitát fog gerjeszteni az olyan tagállamokkal, mint Magyarország és Lengyelország, amelyek ellentétben állnak Brüsszellel a jogállam miatt. Mindenesetre az Európai Néppárt alelnöke azt közölte, hogy a győzelemben szerepet játszott egyrészt Codruta-Kövesi meggyőző pályafutása, másrészt pedig az, hogy a háttéregyeztetéseken a konzervatívok maximális erőfeszítést tettek az ellenkezők meggyőzésére. Maga Laura Codruta-Kövesi úgy nyilatkozott: az egész uniós jogrendszer sikerét jelenti, hogy őt jelölik az EU első főügyészének és bátorítást ad a bíráknak, illetve ügyészeknek, akik politikai nyomással szemben harcolnak a korrupció ellen. Mint emlékezetes, a román jogász odahaza egy sor vezető politikust juttatott rács mögé vesztegetési-sikkasztási ügyek miatt, köztük Dragneát, a hatalmon lévő szociáldemokraták korábbi vezérét. Ezért azután saját kormánya nem hajlandó támogatni a megválasztását. Olyannyira, hogy Dancila miniszterelnök most is kijelentette: nem szavazzák meg a jelöltet, aki a tervek szerint irányítja majd a hamarosan felálló Európai ügyészséget.

A populisták csatákat vesztettek, de a háború még nem ért véget, ám az olyanok, mint Trump, Johnson és a többiek saját magukat leplezik le. Putyin három hónapja még arról beszélt, hogy a populizmus győzedelmeskedett a liberális demokrácia fölött, amivel az olyan, autokrata vezetők sikereire utalt, mint Erdogan és Orbán. Ám mintha elsiette volna a dolgot, hiszen például Törökországban azóta jelentős demokratikus ellenmozgalom lépett színre, nyugaton pedig az amerikai elnök zsákutcába manőverezte magát a Kína elleni kereskedelmi háborúval. A brit kormányfő egyik pofont a másik után kapja a parlamentben. Salvini erős emberből az ellenzék vezérévé minősült le. Egy amerikai szakértő szerint a populisták három feltétel teljesülése esetén lehetnek hatásosak: 1. el kell hitetniük, hogy nekik vannak a gyakorlatiasabb elgondolásaik, 2. a demokratikus intézményeknek el kell veszíteniük legitimitásuk jelentős részét, 3. igazolhatóaknak kell lenniük a régi rendszer vezetői elleni vádaknak. És a demagógoknak elit-illetve pluralizmus elleni stratégiát kell felmutatniuk, hogy létre tudják hoznia az elégedetlenek szövetségét. Viszont ha erre nem képesek a nagy egyszerűsítők, vagy váratlan ellenállásba ütköznek, akkor gyorsan elveszíthetik a lakosság jóindulatát. Nagy ugyanis a szakadék a populisták szándékai és a valóság között. Nyugaton éppen ezt látni. A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját éli át éppen. A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell sorsát. Az erős emberek nem automatikusan folytatnak erős politikát. És a lakosság nyilvánvalóan jobban bízik a jogállamban, a véleményszabadságban és a hatalmi ágak megosztásában, mint ahogyan azt a saját maguk által felkent néptribunusok szeretnék. Szóval bőven lehet, hogy Putyin kijelentése olyan álhír volt, amiből az autokraták élnek...

NEMZETI INZULTÁCIÓ

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: Mogorva
2019.09.19.


...Itt volt harminc év. Harminc mocsok hosszú év volt arra, hogy valamelyik főokos kezdjen valamit tízmillió ember lelkivilágával és életével, de senki nem tett semmit azt leszámítva, hogy egy-egy réteget kihasználjon a saját szándékai szerint. Az egyik segélyt osztott, a másik közmunkán keresztül királykodik. Az egyik mindent eladott, a másik mindent meg akar szerezni. És nem jobb meg bal, mint ahogy a sok ideológiai zombi fejében máig létezik, hanem hol egyik, hol másik, a normalitástól viszont mindig távol álló. Fáj ilyet olvasni? Leszarom. Lehetne ezt sorolni nevekkel és korszakokkal egyetemben, de minek, elefántcsont-tornyokba nem hömpölyög fel a szennyvíz: itt harminc éve minden egyes főokosnak annyi számított, hogy a saját túlélését, meg a sajátjai biztonságát valahogy garantálja. Nem számít a nép, nem számít az ember – eszköz mind. Hol ilyen, hol olyan mázzal nyakon öntött játékszer, kalapács meg hiltifej, akármi.
Ma nagyjából 2019 van. 9 éve él és virul a NER nevű maffia, harmadszor van kétharmaddal kormányon, és nem, istentelenül kurvára nem érdekel, hogy melyik szavazásnál hogyan csaltak, mert amikor egy egész ország hagyja következmények nélkül a csalásokat, akkor az az ország egyben legitimálja is a csalásokat, megint sokat szóismétlek, ma ezt is leszarom. Azt ordítom, hogy következmények nélkül, és így van, mert hatszáznegyvenkét blogposzt nem következmény, öltönyös jólszituáltak felháborodós sajtótájékoztatója nem következmény, TGM és Bartus aktuális cikke nem következmény, de még a hetes cikkely se következmény, és ez utóbbihoz csak két hónapot adjatok még, és saját magatok is láthatjátok, mennyire nem következmény a hetes cikkely egy olyan EU-ban, ami szó szerint megkínlódik a saját jövőjéért, az egységéért olyanok ellen, mint az USA, Kína vagy Oroszország, netán India, Brazília, Törökország. Piacokról és gazdaságról (== HASZONRÓL) van szó, tegyétek már le az értelmiségieknek szóló magasztos nagy szavakat a picsába, mert a jövő sokkal keményebb lesz, mint bármelyik mondat tőlem.
Még mindig 2019 van. A NER nevű maffia megszerezte a neki tetsző ágazatokat, magához húzott médiát, földeket, pénzeket, épületeket, komplett tájegységeket. Kívülről nézve a NER a magyarság választott akarata, így állnak hozzá, én is így állok már hozzá, a fentebb csatolt lófaszt kell ezen csodálkozni. Kívülről belenyúlni senki nem fog. Belülről senki nem nyúl bele, mert belül vagy néma emberek vannak, vagy szolgák, vagy idióta seggfej fotelszájhősök meg reményvesztett ordibálók, de ennyi. 2019-ben ott vagyunk, hogy ennyi. Fel lehet tenni tizenhatezerhuszonötödjére azt a kérdést, hogy meddig tűr a magyar, de aki még mindig fel tudja tenni ezt a kérdést, az valahol az elmúlt években kurvára eltévedt a valóság rögös mezején...

MINÉL TÖBB SZÖRNYŰSÉGET TUDTAM MEG, ANNÁL JOBBAN SZORONGTAM A KLÍMAVÁLTOZÁSTÓL

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2019.09.19.


Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. A híradások és a kataklizma időpontját kijelölő jóslatok mellett kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. A nyugati országokban egyre több cikk és kutatás születik a témában, Magyarországon még kevésbé került előtérbe a klímaváltozás miatt érzett kóros félelem, pedig az első klímaszorongók már megjelentek a pszichológusok rendelőiben

Nóra klímaszorongónak tartja magát. Eredetileg nem emiatt kezdett el pszichológushoz járni, idővel került elő a probléma. Nem tudja egy konkrét eseményhez kötni megjelenését: ahogy egyre komolyabban foglalkoztatta a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdése, úgy vált egyre erősebbé a félelem...