2017. augusztus 15., kedd

HATÁROKON ÁTÍVELŐ, SZAVAZATOKKÁ KONVERTÁLHATÓ EGÉSZSÉGES NÉPBUTÍTÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2017.08.15.


- Nem azok a történelem igazi nyertesei, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite.

- A 21. századi hadviselés részévé vált annak sulykolása hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában.
- Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, illetve kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken.
- Úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. „Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni”.
- A kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő (erős, szuverén) európai nemzetállamok képesek megoldani.
- 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy „nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”. A 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.

Nem, semmiképpen nem szeretném elrontani az ünnepet, mert az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok valóban ünnepet jelent, és minden év kimagaslóan fontos, szimbolikus jelentőségű rendezvényének számít Erdély kincses városában. Nyilvánvalóan a magyarajkú kisebbség számára...

MEGCSÖRREN A VÖRÖS TELEFON: ÚJRAÉPÜLHET A KORMÁNYZATI K-VONAL

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: K.T.
2017.08.15.


Húsz évre elfeledték, de hamarosan újraindulhat a kormányzati szervek telefonhálózata. Az egykor csak K-vonal néven ismert rendszert két kormányhatározat keltheti életre – derül ki a Magyar Közlöny hétfőn megjelent Hivatalos Értesítőjéből.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által szignózott anyagok elrendelik, hogy minden

  • államigazgatási és rendvédelmi szervet,
  • kormányhivatalt, 
  • állami kórházat,
  • kormányzati fenntartású közigazgatási szervet,
  • az Országos Bírósági Hivatalt, 
  • a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot
egy nem nyilvános, helyhez kötött (vagyis vezetékes) telefonszolgáltatás kösse össze.

A vonalat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) építheti ki. A fejlesztés teljes értékét nem említi a közlöny, de csak az idén 307 millió forintot szánnak rá a belügy kasszájából, és még a 2019-es büdzsé tervezésekor is számolnak a rendszerre fordított költségekkel.

A határozatok szerint az érintett állami és kormányzati szervek 2018. június elsejéig fel kell mondják a meglévő előfizetéseiket, és ettől az időponttól csak akkor térhetnek el, ha a szerződésbontás miatt egyébként fizetniük kellene a szolgáltatónak...

VÁCI PÜSPÖK: MEG VANNAK ZAVARODVA A FIDESZ SZAVAZÓK, FOGALMUK SINCS, MIRŐL BESZÉLNEK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.08.15.


A harsogó idegengyűlölőpropaganda miatt nem tudják, kinek higgyenek: Orbánnak vagy Ferenc pápának.

Beer Milkós váci megyés püspök volt első magyar katolikus vezető, aki szembeszállt a Fidesz propagandájával, és a menekültek felkarolására szólított fel (bár korábban a közismerten liberálisnak tekintette Várszegi Asztrik is mondott hasonlót).

Amúgy nem képvisel mást, csak amit a katolikus egyház elsőszámú vezetője, Ferenc pápa mond - meg is kapta ezért, hogy ő Ferenc pápa majma.
Már egyébként a szinte már szokásos hazaáruló jelző mellett.

Beer erről a Hír TV-ben beszélt, hangsúlyozva, hogy bár bántják a gyalázkodások, neki nem az a dolga, hogy azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének, hanem egyházi vezetőként fel kell vállalnia, amiben hisz.

Szerinte sikeres az Orbán-kormány hazug propagandája, az emberek komolyan elhiszik, hogy félniük kell, de nem lehet félelemben élni...

MAGYARORSZÁGOT KÉPVISELIK, A KÜLÜGY TITKOLJA ŐKET, AZ LMP PEREL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.08.15.

...ettől függetlenül a magyar államot képviselik a tb-konzulok is, ezért jó lenne tudni, hogy kik ezek az emberek, nem csak a lehetséges orosz kapcsolatok, hanem más lehetséges kockázatok miatt is. Egyébiránt a tb-konzulok kikereshetőek a Küküm honlapján, de a nevükön és az elérhetőségeiken kívül más adatot tényleg nem találni róluk.

Pedig többen vannak, mint gondolnánk: összesen 237-en (közülük 80-an magyar állampolgárok vagy magyar származásúak) 100 országban, amelyek közül 46 országban nincs hivatásos külképviseletünk. 35-en vannak tiszteletbeli főkonzuli rangban, van egy tiszteletbeli alkonzulunk, a többiek rangja pedig tiszteletbeli konzul. Magasan a legtöbb magyar tb-konzul az USÁ-ban van (18), majd jön Olaszország (10), Németország (8) és Franciaország (8).

Ezeknél izgalmasabb lehet a magyar külpolitika új irányai (keleti- és déli nyitás) miatt, hogy mit csinál a 31 ázsiai és a 25 afrikai tb-konzulunk. Közülük ketten kerültek eddig a sajtó reflektorfényébe: az Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt vendégül látó, letelepedési kötvényekkel üzletelő bahreini tb-konzul Garamvölgyi Balázs, valamint a cikk elején már említett Jordánia magyarországi tb-konzulja, Zaid Naffa testvére, Tareq Naffa, aki Magyarország jordániai tb-konzulja lett nemrég. A harmadik Naffa fivér, Oszama pedig a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház arabügyi igazgatójából lett Magyarország Arab Emírségekbeli nagykövete. Szóval a Naffa-család totálisan beékelődött Magyarország és az arab világ közé.

Az is érdekes, hogy vajon miért van szükség rögtön három Kazahsztánban működő tb-konzulra, amikor magyar nagykövetség, főkonzulátus és konzuli hivatal is működik a közép-ázsiai országban. Abban a diktatúrában, amelyiknek most adott vissza Magyarország furcsa körülmények között egy itt bebörtönzött foglyot, aki a kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev politikai ellenfelének köréhez tartozik.

A tb-konzulok azért érdekesek, mert ugyan sokkal kevesebb speciális joggal rendelkeznek, mint egy hivatásos diplomata, de a cím és a vele járó presztízs miatt is bejuthatnak olyan helyekre, ahová más nehezen. Eleve feladatuk lehet a küldő és a fogadó ország közötti gazdasági, kereskedelmi ügyek intézése, olajozása, de mint a tapasztalatok mutatják, sokan erre helyezik az elsődleges hangsúlyt. Ez pont egy olyan helyen elég érdekes lehet, mint Kazahsztán.

De van más is, ami miatt érdemes lenne a tb-konzulokot jobban napfényen tudni, jól mutatja ezt két korábbi ügy. Valószínűleg nem erre emlékeznek a legtöbben a botrányból, de tény, hogy Kulcsár Attila, a K&H brókercégének milliárdos sikkasztással gyanúsított volt munkatársa olyan igazolással rendelkezett, miszerint ő a budapesti libériai tiszteletbeli konzulátus gépkocsivezetője, és használhatta a kirgiz tiszteletbeli konzul autóját is.

A másik hírhedt tb-konzul pedig az a Fürst György, aki a VI. kerületben volt MSZP-s alpolgármester, és amikor ingatlanmutyi miatt elővette az ügyészség, akkor arra hivatkozva akadályozta a nyomozást, hogy a Közép-Afrikai Köztársaság diplomatája.

Annyi biztos, hogy nem vetne Magyarországra jó fényt, ha hasonló ügyekbe keverednének messzi tájakon tb-konzuljai. Ebben elsősorban az őket ellenőrző és kinevező Külügyminisztériumnak van felelőssége. De abból sem lenne baj, ha nagyobb nyilvánosságot kapna, kik képviselik Magyarországot külföldön, és nyilvánosságra kerülhetnének a tb-konzulok szakmai életrajzai...

CSÚSZÓS LEJTŐ: EDDIG SEM VOLT ELÉG ÁPOLÓ, DE ÚJABB ZUHANÁS JÖHET

CIVILHETES BLOG
Szerző: mno.hu
2017.08.15.


Bár folyamatos a szakemberhiány az egészségügyben, megdöbbentő mértékben csökkentették több egészségügyi szakképesítés államilag finanszírozható keretszámát elsősorban Baranya megyében – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből.

Ismeretes, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) évek óta előre meghatározza, mely szakképesítéseket támogathat az állam korlátlanul vagy korlátozottan, illetve azt, hogy melyek finanszírozásához nem járul hozzá egyáltalán.

A gazdasági tárca ezt a döntést az aktuális tanévet megelőző esztendőben szokta meghozni, például a 2017–2018-as tanév számait egy 2016 októberében megjelent kormányrendelet szabályozta. Ám ezt idén júliusban módosították, ami miatt több megyében is változott, hogy a korlátozottan támogatott képzések keretében hány fő beiskolázása után jár költségvetési hozzájárulás.

Lapunk összesítéséből kiderül, hogy míg a 2016–2017-es tanévben összesen 16 megyében és a fővárosban támogatták korlátlanul az egészségügyi ágazathoz tartozó képzéseket, addig idén ősztől ez már csak hét megyére igaz.
  • Bár az NGM több megyében is változtatott az egészségügyi szakképesítések keretszámain, ez talán Baranya megyét érintette a legdrasztikusabban.
Mindezt annak ellenére, hogy Baranyában a 2016–2017-os tanévhez képest eredetileg magasabb keretszámokat állapítottak meg több képzés esetében is.

Például a 2017–2018-as tanévre korábban kétszáz mentőápolót finanszírozott volna a tárca, ám ez a módosítás után 17-re (!) csökkent.

Ez annak fényében is borzasztóan kevés, hogy az idén nyáron zárult tanévben még 98 fő beiskolázására volt lehetőség...

BENÉPESÍTI-E EGYEDÜL A MOMENTUM ORBÁN ELNÉPTELENEDETT PUSZTÁJÁT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.08.15.


A Momentum küldöttgyűlése döntött: a párt senkivel sem működik együtt a 2018-as választásokon. Nem lesz közös lista, és egyéni jelöltek szintjén sem kooperálnak másokkal. Nem csupán a DK-val és az MSZP-vel, hanem az úgynevezett Új Pólus pártjaival sem. Bár ahogy korábban az LMP-nél, most is sokan úgy értelmezik, az egyedül indulás egyenértékű a Fidesz mellé való beállással, ez nem biztos, hogy így van. A kérdés az, hogy a Momentum lehetséges szavazói elégedettek lesznek-e ezzel a döntéssel.

“Orbán Viktor Magyarországa egy elnéptelenedett puszta, közepén egy állítsuk meg Brüsszelt táblával. Innen, ha még van is lejjebb, már nincsen hátrébb. Orbán Viktor putyini mintára a félelem rendszerét építi. De mi nem hagyjuk, hogy sikerrel járjon. Lebontjuk ezt a rendszert és beindítjuk Magyarországot” - mondta május elsején a Momentum tüntetésén Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Ez az idézet három hónappal később nagyjából annyival módosult a Momentum kongresszusa után, hogy majd mi megoldjuk egyedül.

A kisebb és új pártok a Nemzeti Együttműködés Rendszerében eddig két úttal próbálkoztak. Az LMP, amely még egy pártszakadást is túlélve bent tudott maradni a parlamentben 2014-ben, nem működött együtt senkivel, és identitását megőrizve, kis pártként (4-5-6 százalékra mérve a biztos szavazóknál) jelenleg a parlamenti bejutás küszöbén álldogál.

A másik verzió az Együtt és a PM (ma Párbeszéd) verziója, akik 2014-ben az együttműködés stratégiáját választották, és a kormányváltást elsődleges célként kitűzve próbáltak megküzdeni az ellenzéki térfelet elfoglaló DK-val és MSZP-vel. A tárgyalások során végül megkülönböztethetetlenné váltak a választók szemében a régiektől, a kormányváltást elbukták, és ma 1-2%-on tengődnek...

NEM MAGYAR ELEKTROMOS BUSZOKAT VESZ MOSZKVA

OMNIBUSZ BLOG
Szerző: kristoof
2017.08.15.


A magyar Evopro kompozit elektromos busza helyett inkább a hazai gyártású járműveket részesíti előnyben az orosz főváros közlekedési cége. A Mosgortrans 2021-től már csak környezetbarát villanyhajtással szerelt buszokat vásárolna.

A 2000-es évek elejéig az orosz buszipar még megmosolyogtató volt, gondoljunk csak a hatvanas években tervezett, de még 2013-ban is gyártott PAZ 3205-re. Azóta azonban sok víz lefolyt a Moszkva folyón és már az Ikarus sem szállít több százas nagyságrendben buszokat az orosz fővárosba. Így az oroszországi autóbuszgyártás, néhány évvel ezelőtt, hála Putyinnak és a nem kevés állami támogatásnak köszönhetően, új erőre kapott és azóta csak ontja magából az egyre újabb, egyre innovatívabb és egyre környezetbarátabb típusokat. Főként ez utóbbi kettőre, az innovációra és a környezettudatosságra figyelne Moszkva a következő évek autóbusz beszerzéseinél....

MIRE JÓ A MAI MAGYAR RENDŐRSÉG?

MARADOK A PÉNZEMNÉL BLOG
Szerző: maradokapénzemnél
2017.08.15.


5 eset is volt mostanában a családunkban, ahová rendőrt kellett hívnunk. Mi voltunk a szenvedő alanyok, de azt előtte nem gondoltuk volna, hogy az igazi szenvedés az maga a rendőri eljárás lesz. Azóta, ha meglátok egy grasszáló rendőrkocsit tele vidám rendőrrel, mindig felvetődik bennem a kérdés: miért fizetünk Titeket? 

3 szervet hívunk általában, ha baj van: tűzoltóság, mentők, rendőrség. Személyes tapasztalatom, mert szükségünk volt tűzoltóra és mentőre is, hogy ennél a két szervnél hihetetlenül elhivatott, segítőkész emberek dolgoznak. Mélységesen tisztelem őket, bárcsak az Ő hozzáállásuk lenne a standard a mai magyar állami szférában...álom...

Aztán persze, ha úgy van, hívjuk a rendőröket. Mi is tettük többször az elmúlt egy évben.

Az első eset Budapesten történt, szimpla sztori: egy focimeccsen az ellenfél játékosa hátulról bevitt egy parasztlengőt egyikünknek majd gyorsan elszaladt az öltöző irányába. Orrtörés, rendőrök, mentők, tanuk, eljárás, hónapok, semmi, újra vallomásfelvétel, iratelkeveredés, harmadik vallomás felvétel és szembesítés, lenne jobb dolga, kicsi ügy ez, 1 év után lezárták, semmi.

Budapest megint: feltörték a Peugeot 107-t és elvitték belőle a GPS-t. Rendőr, jegyzőkönyv, kell a gyári szám a körözéshez, emailben nem hozzd be inkább, lezárták, semmi.

Simontornya, betörtek a házba, elvittek elektronikai eszközöket és egy BICIKLIT, tettes elvileg meglett, de nem tájékoztattak utánna semmiről.

A negyedik rendőr kihívásra egy tároló feltörése miatt volt, kár 200.000 Ft. Ujjlenyomat keresés, törött lakat, bűnjelek, majdnem NCIS, jött Starsky és Hutch, spiclijeik vannak, nyugi, elkapjuk, hónapok, lakatért menjek már be az őrsre, nem érek rá, kihozták, lezárták.

Ötödször egy pénztárcáért nyúltak be a kocsiba, kár 70.000 cash, összes személyes irat újra. A tolvaj rápróbált a kártya pinkódjára háromszor egy ATM-nél, ami így benyelte. Feljelentés, van kamera felvétel, csak ki kell kérni a banktól, meglesz, ez így gyerekjáték, a rendőr ismerős, rámennek, ne izguljak, hónapok, semmi, azóta se...

DUPLÁN ESETT POFÁRA A FIDESZ A CEU MIATT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.08.15.


Először is azért, mert láthatóan meghátrálni kényszerültek: most már elég a kormánynak a New York állammal való megállapodás is, hogy maradhasson a Magyarországon a CEU. De a saját törvényük szerint nem elég.

A hvg.hu híre szerint zajlanak az egyeztetések

Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium tárgyalások lebonyolításával megbízott helyettes államtitkára és New York-i kormányzat illetékese, 
egy-két héten belül pedig az aláírás is megtörténhet.

A lap szerint az Orbán-kormány sok tekintetben puhít az álláspontján, de a leglényegesebb mégiscsak az, hogy egyáltalán leültek tárgyalni, és elfogadták tárgyalópartnernek New York államot.

Ez azért figyelemreméltó, mert az eredeti szándék kifejezetten az volt, hogy a szövetségi (washingtoni) kormányzattal akarnak tárgyalni. Ezt egy pillanatig nem is tagadták. Már a törvény elfogadása előtt erről beszélt például Répássy Róbert, a parlamenti törvényalkotási bizottság fideszes alelnöke.

Azután ezt a hivatalos kommunikációban felváltotta a sorosozás, kamuegyetemezés, a magyar egyetemek esélyegyenlősége, de a lényeg mégiscsak az volt, amit Répássy is is mondott:

"(a CEU) vezetőinek a saját kormányuknál kell lobbizniuk, hogy az állapodjon meg a magyar kormánnyal".

A törvény tervezetében még az szerepelt:

„(1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó
képzési tevékenységet, ha
a) magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló nemzetközi szerződés kötelező hatályát
a szerződő felek elismerték,

Az elfogadott változat már így fogalmaz:

„(1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha
a) magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló, Magyarország Kormánya és a külföldi felsőoktatási intézmény székhelye szerinti állam Kormánya által kötött - föderatív állam esetében, amennyiben a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, annak központi kormányzatával létrejött előzetes megállapodáson alapuló - nemzetközi szerződés kötelező hatályát a szerződő felek elismerték,

A kettő között az történt, hogy az USA budapesti nagykövetsége felvilágosította a magyar kormányt, hogy
  • az Egyesült Államok föderatív állam,
  • a központi kormányzat oktatási kérdésekben nem illetékes.
Erre a Fidesz-KDNP beleírta a törvény szövegébe, hogy külön a washingtoni adminisztrációval akarnak tárgyalni, akkor is, ha az nem illetékes.

Sőt, a törvény szövege szerint akkor különösen...

VARIÁCIÓK VERESÉGRE

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.08.15.


...Hogy ez a pancser gyülekezet mindig nyerésre áll, kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenfél nincs ott a pályán. Már megy a meccs, de ők még mindig az összeállításon vitatkoznak. Hogy ki legyen a szélső, ki a bekk, és ki az edző.

El kellett volna már dönteni rég, de még az utolsó utáni pillanatban is van egy új, még az eddigieknél is jobb ötlet.

Hogy ne így legyen, hanem úgy. Vagy fordítva. Vagy sehogy.

Mintha a saját vereségükre fogadtak volna.

Győzni? Az meg mi?

Tanították valamikor az iskolában, de épp hiányoztak, és elfelejtették bepótolni.

Ja, és vannak a nézők, akikért lenne ez az egész. Az ő bőrükre megy a játék, de ki a fenét érdekel.

Az idő így is, úgy is, telik. Sőt, nemcsak telik, de múlik is.

Fogy az idő, elfogy a levegő.

MÉGIS HOGY LEHET, HOGY MAGYARORSZÁGON 3 MILLIÓ EMBER TARTJA EL A MÁSIK 7 MILLIÓT IS?

PORTFOLIO.HU
Szerző: Rigó Anita
2017.08.15.


Magyarországon túl sokan dolgoznak az állami szférában, amin a versenyképességünk javítása érdekében sokat kellene faragni. Még a kormány is elismeri ezt, ám egyelőre nem igazán csökken a létszám.

2015-ben a foglalkoztatottak 22 százaléka dolgozott az államnak Magyarországon, amivel az OECD országok között a hatodikak vagyunk. Csak olyan országokban dolgoznak többen az államnak, mint Norvégia, Dánia, Svédország és Finnország - vagyis lényegében csak a skandináv jóléti államokban. Az északi modellnek pedig éppen az a jellegzetessége, hogy az átlagosnál jóval több adót szed be az állam, viszont cserébe a megszokottnál jóval több pénzt is oszt vissza a gazdaságba, főleg úgy, hogy bőkezű társadalombiztosítási rendszert és nagyon erős szociális hálót tart fenn ebből. A skandináv országokban tehát az állami szerepvállalás erősebb, mint máshol, így indokolt, hogy nagyobb az államapparátus.

Magyarországon 2010 óta sok minden megváltozott, a közigazgatást, az állami feladatok ellátását szinte teljesen átszervezték és felpörgették a közfoglalkoztatást, amely intézkedések a közszférában dolgozók létszámára is hatással voltak. Azt azonban nehéz lekövetni, hogy a létszámváltozás mikor volt technikai, illetve mikor "valós".

A közszférában dolgozók számát a tömeges közfoglalkoztatás beindítása például biztos, hogy ténylegesen megdobta, hiszen a közmunkások jellemzően a korábbi tartós munkanélküliekből, illetve a korábban az állami ellátásokból élő inaktívak köréből kerültek ki. Igaz, pár éve arról is lehetett hallani, hogy sok közalkalmazottat rúgtak ki azért, hogy utána közfoglalkoztatottként, kevesebb bérért vegyék vissza őket, ám erről nincs statisztika...

PARLAGFŰ - AVAGY MENNYIRE FIGYELÜNK EGYMÁSRA

ÁGOSTON LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Ágoston László
2017.08.15.


Ülök az ágy szélén, a doki várja az injekció hatását. Ha enyhül a fulladásom, nem hív mentőt, ha erre se reagálok, irány - mint szinte minden nyáron - a kórház. Úgy hat éves vagyok. Sírok, mert nem akarok kórházba, infúzióra kerülni. Befulladtam. Allergiás asztma.

Másnap bemegyünk a pulmonológiára. Alig élek, ömlik a szememből a könny, árad az orrom és alig kapok levegőt. A váróterem annyira tele, hogy a lépcsőházban is ülnek. Több órás sorállás várna rám, ha egy mellettem elmenő nővér a karomnál fogva be nem visz soron kívül, mint sürgős esetet. A legdurvább pollenallergia. Az orvosi papírjaimon több a kereszt, mint a temetőben. Innentől ezzel kell együtt élni.

“Lelki bajaid vannak! Tedd rendbe a lelkedet és ne a parlagfűt hibáztasd” - kapom meg minden nyáron a legidiótább áldozathibáztatást újra és újra. Vajon a lelki bajaim miért csak augusztus-szeptemberben jönnek elő és okoznak elviselhetetlen tüneteket és ez miért esik véletlenül csontra egybe az allergiás időszakkal? És miért van rajtam kívül még úgy egymillió magyar hasonló helyzetben?

De várj: tudod még mi a zseniális? Hogy ez csak Magyarországon ekkora probléma! “Nékám Kristóf allergológus szerint speciális magyar probléma, ugyanis Európa több országában ismeretlen ez a növény.” forrás

Ez így, ebben a formában persze nem igaz. Ismerik máshol is, csak ott mondjuk kaszálnak, meg rendben tartják a földeket, az utak mentét baszki! Tudod mi ebben a tipikusan magyar? Hogy hiába szenved a lakosság tíz százaléka tőle, gyerekkorom óta nincsen változás: mindenki leszarja ezeket az embereket. Hallod! 2009-ben erre a célra adták a legtöbb adóegyszázalékot (177 ezer ember!!!!) és tudod mi lett belőle? Ellopták

A minisztériumban “vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is. A szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy semmibe vették az adózók akaratát, és komolyan felmerül a kormány, valamint az ellenőrző szervek felelőssége.”

Miközben bontom az újabb csomag zsebkendőt, azt mondom, annyira rohadtul magyar….

Aztán valami kegyetlen istenbarma feltette a mindenegybenblogra, hogy a parlagfű nem is ártalmas, sőt!, csodálatos isteni növény. Mivel a latin neve Ambrosia, ez az istenek eledele. És kapott vagy százezer megosztást!!! Magyarok százezrei vízionálták Zeuszt, ahogy kétpofára tömi magába a parlagfüvet. Fel tudod ezt fogni?!...

MIUTÁN EGY FIDESZ-KÖZELI VÁLLALKOZÓTÓL MEGVETTE AZ ÁLLAM A SZUPERKÓRHÁZ TELKEIT, RÁESZMÉLTEK, HOGY ELÉG DRÁGA LESZ TÖMEGKÖZLEKEDÉST VEZETNI ODA

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.08.14.



Egy hónappal ezelőtt az állam elkezdte felvásárolni a régóta dédelgetett dél-budai szuperkórház helyszínéül kinézett telkeket. A nyolc ingatlan közül a négy legjelentősebbet egy Fidesz-közeli vállalkozótól, Tamás Lászlótól

Mint az Átlátszó nemrég megírta, Tamás László szerepel Orbán Viktor mellett a híres szotyizós felvételen is:

A Magyar Nemzet most arról ír, hogy a telekvásárlással nem csökkent, hanem inkább nőtt a szuperkórház körüli problémák köre: a felvásárolt ingatlan ugyanis jelenleg tömegközlekedéssel megközelíthetetlen, és bármiféle alakítás ezen rengeteg pénzbe fog kerülni.

A kormány házifelülete, a Magyar Idők nemrég már bedobta, hogy Újbuda polgármestere villamost kért a kormánytól, de a Magyar Nemzet most arról értesült, hogy nem volt még hivatalos megkeresés, egyelőre a területet birtokló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. sem kereste meg az önkormányzatot.

A kerület fideszes polgármestere, Hoffmann Tamás elmondta a lapnak, hogy egyelőre csak ötletelés zajlik a XI. kerületi Dobogóra tervezett szuperkórház tömegközlekedésének kiépítése körül. Az M1-es és az M7-es autópálya közelében fekvő terület jelenleg megközelíthetetlen, és mint a lap írja, egy lehetséges opció lenne az 1-es villamos továbbépítése Kelenföldről...


HÉT TÁVOZÓ A TV2 TÉNYEKNÉL: AKAD, AKI INKÁBB BUSZT VEZET, DE KÖKÉNY-SZALAI VIVIEN SZERINT MINDEN RENDBEN VAN

CIVILHETES BLOG
Szerző: Civilhetes.net
2017.08.14.


Hétre ugrott a Tényektől rövid időn belül távozók száma. - írja a 24.hu.

Forrásaink szerint kezd tarthatatlanná válni a helyzet a szerkesztőségben, ahol többeknek Tóth Tamás Antalnak, a műsor helyettes vezetőjének stílusával, másoknak az alacsony bérekkel és a létszámhiány miatt megnövekedett munkamennyiséggel van bajuk, és azzal, hogy szakmailag vállalhatatlan anyagokhoz kellene a hangjukat adniuk.

Kökény-Szalai Vivien hírigazgató viszont a 24.hu-nak azt mondta, szerinte minden rendben van.

Mint arról kedden már beszámoltunk, felmondott a TV2-nél Tuka Nikoletta, a TV2 Tények című műsorának társ-, illetve felelős szerkesztője, a hírműsor egyik kulcsfigurája. Rajta kívül két másik embert is megemlítettünk: egy régebb óta ott dolgozó riporternő és egy gyakornok búcsúzott a műsortól.

Azóta viszont kiderült, nem is csak három, hanem legalább hét fő távozik Andy Vajna tévétársaságának hírigazgatóságáról rövid idő alatt. Az említett három emberen kívül ugyanis szintén elmegy Pataki Nóra, a Tények online szerkesztője, valamint a Tények három riportere, Ács Krisztián, Kolontár Krisztián és Sándor Bendegúz.

Megpróbáltuk felhívni őket, hogy a távozásukról érdeklődjünk. Kolontár Krisztián azt mondta, nem nyilatkozhat, ugyanakkor nem is cáfolta, hogy felmondott. Pataki Nóra sem nyilatkozott. Mi TV2-s berkekből úgy értesültünk, Patakinak Tóth Tamás Antallal, a Tények élére év elején kinevezett helyettes vezetővel volt konfliktusa.

Nem ő az egyedüli egyébként, akinek Tóth Tamás Antallal gondja akadt az elmúlt időszakban...

SZIJJÁRTÓ PÉTER BARÁTJA NYERTE A VIZES VB-T - MILLIÁRDOKKAL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.08.14.




Még utólag is milliókkal drágul a vizes vb. Például filmet forgatnak róla úgy, hogy már rég véget ért.

Láthatóan a Fidesznél úgy döntöttek, hogy a haveroknak az olimpiára szánt pénzt a vizes vb alkalmából szórják ki. Az összes drágulás két héttel a vizes vb lezárta után: bruttó 133,6 milliárd forint.

Irányított közbeszerzésekkel, „levajazva” hízik Orbán Viktor baráti köre a vizes vb-re szánt közpénzeken. Nem apró mutyikról, hanem milliókról és milliárdokról van szó. Mindez ráadásul minden titkolózás nélkül zajlik az emberek szeme előtt. Mindezek miatt Nyugat-Európában nem egy politikai vezető bukott meg, még kisebb összegekért is; Orbán Viktor pedig egyelőre úgy néz ki, megnyeri a következő választást is. Az ügyészségnek sosem tűnik fel semmi, az ellenzék sajtótájékoztatót tart az ügyben, a sajtó pedig hiába írja meg:
az emberek láthatóan némán tűrik, ahogy a Fidesz még csak nem is leplezi, hogyan lopja ki a szemüket.

Nézzük, hogyan megy ez a vizes vb esetében:


Szijjártó Péter barátja és a vizes vb szervezéséért felelős Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel is jó kapcsolatot ápoló Kuna Tibor cégei benne vannak a Top 5-ben, akik a legtöbb megrendelést kapták a sporteseménnyel kapcsolatban. Az üzletembernek mind a két ügynöksége kapott már jelentősebb megbízásokat a világbajnokságot szervező Bp2017 Kft.-től:
  • A Young and Partners a kéthetes sportesemény kommunikációjához kapcsolódó rendezvényszervezési feladatokat látta el nettó kétmilliárdért,
  • a Trinity minden egyéb kommunikációs feladatot, hárommilliárd forintos kerettel.
A három, összesen bő 5,2 milliárdos megbízással Kuna biztosan az első ötben van a „vb-n legtöbbet kaszáló vállalkozók” listáján, ahol szinte csak Fidesz-közeli üzletemberek tűnnek fel. A Magyar Nemzet összesítése szerint a vb-hez kapcsolódó, nagyjából 106 milliárdnyi közbeszerzés durván 70 százaléka vándorolt egy olyan elég jól körülhatárolható üzleti körhöz, amelynek tagjai kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak miniszterekkel vagy akár a kormányfővel...

A SZEGÉNYEKTŐL A SZABADSÁG IS KÖNNYEN ELVEHETŐ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Gulyás Erika
2017.08.15.


Elzárás helyett közérdekű munkát is végezhetnének azok a társadalom szélén élők, akiket ma szabálysértés miatt leültetnek. Jogvédők felvilágosító kampányba kezdtek.

Ma bárkit leültethetnek Magyarországon egy utcán eldobott zsebkendő miatt, mert a 2012-ben megalkotott szabálysértési törvény alapján a rendőrök ezért már helyszíni bírságot szabhatnak ki, s ha az illető nem tud fizetni, jön az elzárás. A civil jogvédő szervezetek által néhány hete indított www.szabalysertes.hu portál adatai szerint tavaly több mint 800 ezer szabálysértési eljárás indult és nagyjából 300 ember ül minden nap kisebb szabálytalanságok elkövetése miatt.

A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért(TASZ), az Utcajogász Egyesület és a hajléktalanok jogaiért küzdő A Város Mindenkié csoport szakértői indokolatlanul szigorúnak tartják a magyar szabálysértési rendszert, ami ráadásul a mindennapokban nem is működik jól. Szigorú, mert például szemetelés, vagy egy hiányzó kerékpárlámpa miatt hetekre bezárhatnak valakit. Nem működik jól, mert a szigor ellenére nincs visszatartó ereje és az elkövetők többsége segítség nélkül képtelen eligazodni az érthetetlenül bonyolult szabályozásban.

A törvény elfogadása utáni két évben a mainál sokkal gyakrabban ültették le azokat, akik nem fizették ki a helyszíni bírságot vagy a bíróságon kiszabott pénzbüntetést: 2013-ban majdnem 18 ezer szabálysértő kapott így börtönt, 2014-ben pedig több mint 28 ezer. Idén július végéig miatt már „csak” 476 embert ítéltek elzárásra. Ezek a döntések sokat rontottak az egyébként is túlzsúfolt magyar börtönök helyzetén is, sokszor nem lehet megoldani, hogy a kisebb vétségek miatt leültetett emberek ne kerüljenek össze bűnözőkkel. A Helsinki Bizottság irányításával a felsorolt szervezetek, kutatóközpontok és jogászok is azon dolgoznak egy ideje, hogy legyen emberszabásúbb, életszagúbb a szabálysértési törvény és minél többen megértsék a lehetőségeiket.

Tavaly decemberben a Foresee Kutatócsoport egyik tanulmánya mutatta ki, hogy az elzárásra ítélt szabálysértők jellemzően munkanélküliek és mélyszegénységben élők, akik rendezetlen lakáskörülményeik miatt sokszor meg sem kapják a büntetés befizetését sürgető hivatalos leveleket, így nem csoda, hogy 70 százalékukat számukra teljesen váratlanul vezetik elő. A szabálysértési eljárásokban a határozatok többsége az illető meghallgatása nélkül születik, nincs lehetőség ügyvédi segítséget kérni, így nem derül ki, hogy a fürt szőlőt vagy az almát, a boltban a rúd szalámit azért lopták el, mert a gyerekük, a magatehetetlen édesanyjuk és ők sem ettek egy falatot hosszú ideje...

"A GYŰLÖLET TANYÁJA LETTÜNK"

SZÁRKLIKK BLOG
Szerző: Róna Péter
2017.08.15.


Róna Péter szerint, ha az ellenzék nem szedi magát össze, nem lesz esélye a kormányváltásra, akkor pedig Magyarország helye az európai közösségben megszűnik. A közgazdász úgy látja, egy új, választási pártot kellene létrehozni.

Róna Péter szerint Magyarország egy mélységes erkölcsi válságban szenved, az ország a gyűlölet tanyája lett. "A gyűlölködés, a gyanakvás, a rosszindulat és az összeférhetetlenség országa lettünk" - fogalmazott az Egyenesen stúdiójában. Szerinte ilyen körülmények között teljesen kilátástalan, hogy össze tudjunk hozni valamit, amire büszkék lehetünk.

Úgy látja, hiányzik a szükséges önbecsülés és nem hiszünk önmagunkban. "Nem arról van szó, hogy mint én, ember, milyen ember vagyok. Nem arról van szó, hogy én, mint keresztény, komolyan veszem az irgalmasság, az emberi felebaráti szeretet keresztény tanításait. Hanem arról van szó, hogy én magyar hazafi vagyok, és akkor különb vagyok mindenki másnál". Szerinte ez az észjárás egy szétszakított társadalomhoz vezet, nem csak belülről, de a világhoz képest is leszakadunk. Ha a választások után folytatódik a jelenlegi politika, akkor "Magyarország kipenderül ez unióból", ismételte meg...

ROZSDÁS IDŐUTAZÁS A MAGYAR STADIONTÖRTÉNELEMBEN

INDEX.HU
Szerző: Barakonyi Szabolcs - Lovas Gergő
2017.08.15.


Miközben 190 milliárd forintért épül az új Puskás-stadion, és a fél NB I.-nek albérletben kell játszania, mert éppen új arénát kap, egészen bizarr élmény volt végigjárni azokat a helyeket, ahol az elmúlt ötven évben NB I.-es mérkőzéseket rendeztek, de közben feledésbe merültek. Nem tippeket akartunk adni, hogy hova lehetne még elszórni néhány tízmilliárdot stadionépítésre, inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy egy-egy volt élvonalbeli helyszínen mennyi maradt meg a régi hangulatból meg úgy általában a stadionból, amióta legutóbb ott jártunk. Úgyhogy összeszedtük a szerkesztőség élményeit is egy-egy arénáról. Találtunk legendásan lepattant helyszíneket, valamint olyan stadionokat, ahova az ember már csak a környezet miatt is elmenne, annyira jó a fekvése, de olyan létesítményben is voltunk, amiről egy angol kisvárosi csapat otthona ugrott be. Elég kemény időutazás volt...

ITT OLVASHATÓ


VALAKI NAGYON JÓL JÁRHAT EGY VÁMHÁZ KÖRÚTI BÉRPALOTA MEGVÁSÁRLÁSÁVAL

444.HU
Szerző: Bucsky Péter
2017.08.14.


Emlékeznek még a Gresham palota mögötti OGYÉI székház árverésére, amit a 444 élőben közvetített? A strómanok harcában végül a Habony-Rogán világ győzedelmeskedett. A lényeg az volt, hogy a kivételes adottságú székházat meghirdették árverésen, de bérlőstől és határozatlan ideig tovább élő szerződéssel együtt. Ép ésszel belátható, hogy csak annak éri meg egy ilyen ingatlant megvenni, aki számolhat azzal, hogy belátható időn belül felmondják a korábban megkötött bérleti szerződést.

Kísértetiesen hasonlít erre a sémára TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. esete. Annyiban pikánsabb a történet, hogy ez egy látványos pénztemető volt, az elérhető utolsó négy beszámoló szerint 5,4 milliárd forint hiányt hoztak össze. A Magyar Nemzet információi szerint 1,6 milliárd forintot buktak ezen felül a Hungária Értékpapír bedőlésén. Korábban még olyan botrányuk is volt, hogy az akkor még fideszes Nyerges-Simicska csoport eladhatatlan terményeit vásárolták fel messze a piaci ár felett...

AZ A BAJ, HOGY LÁTTUNK MÁR ILYET, EGY ORSZÁG NYÖGI A SZÁJBATEKERT METAMORFÓZIST IS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.08.14.


...Az van, Vona úr – bár az interjú során következetesen tagadja a Jobbik rasszista, antiszemita, náci eszméket valló jellegét, amikor meg nem tagadja éppen, akkor elhatárolódik megtörtént eseményektől -, hogy az antikorrupció látszata nem jelent felmentést a köpönyegforgatás és hazudozás alól. Mert nagy félreértésben van mindenki, aki Toroczkai elnökségi tagságába (csak azért, mert Novák Elődöt parkolópályára tették, ne essünk már hasra, ugye?), vagy a melegek elleni változatlan kirohanásokba (ja, hogy a melegfelvonulás betiltásával való kampányolás már a néppártosodás fürdőszobája) a változást magyarázza bele.

Miközben annak kurvára örülök, hogy egy korrupt MLM-cégnél magasra kapaszkodott Vona Gábor megváltozott, és igazi hazafivá hatalomra törő politikussá avanzsált, az, amivel most mossa az agyunkat, az konkrétan ennyit tesz: tagadja a múltat, és áltatja magát, de főleg minket a jelenben. Amit emberünk előadott, az nem más, mint Orbán kottájának legocsmányabb passzusa. Láttunk már ilyet, és egy ország nyögi azt a szájbatekert metamorfózist is. Láttuk, ahogy egy kurvára liberális, szovjetellenes fiatal demokratából hogyan vált vérdemagóg, populista, műanyagkeresztény, oroszbarát seggfej. És elborzasztó látni, hogy ugyanoda tart, a kollektív amnéziára alapozva a szélsőjobbról indult Vona Gábor is.

Öt éve még uniós zászlót égettetek, és az EU-ból való kilépésről pofáztál, Gáborom, ma meg már a bérunióval házalsz, mert mégis jobb lenne maradni, mi? Nem oly régen még holokamuztatok, zsidókat listáztatok volna, félkatonai erőszakszervezeteket megszégyenítő üzemmódban masíroztatok a cigányok lakta településeken, izraeli zászlót is lángra gyújtottatok, és valahogy soha nem zavarta a füledet a mocskos zsidózás. És mivel emlékezetkiesésben szenvedsz: Szegedi Csanádot is azért basztátok ki a pártból, mert zsidó ősökkel bír. És most azzal jössz, hogy néhány rossz mondat? Hogy egy félrecsúszott folyamat? Hogy te – mintha semmi közöd nem lett volna az elmúlt évekhez – soha sem tartottad a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak? És hogy különben is ennek mind nincs már jelentősége, mert ez már történelem?

Miközben mai napig versenyt futsz Orbánékkal (a hatalomért, bár ezért nem ítéllek el, még sosem érezted igazán az ízét, nem csoda, hogy bármit megtennél érte), hogy ki képes nagyobb tömegeket felhergelni a gyűlöletre idomítás jegyében (sajnos Orbán ebben is jobb), elfelejted, hogy sajnos minden látszat ellenére a hülyék száma is véges ebben az országban. És mert Orbán már az uszítás tekintetében régen túllicitált benneteket (fájó lehet, hisz valaha ennek ti voltatok a mesterei), hát fel is szippantotta azokat, akik néhány agysejttel is vígan közlekednek egyik választástól a másikig.

Ez után mi lesz a következő? Hogy személyesen viszed a szeretetcsomagolt választási alamizsnát a cigánysorra, mert ti nem vagytok rasszisták? Mit nem vagytok? Soha nem is voltatok. Mert te személyesen sosem köptél bele azokba a vascipőkbe? Mert te személyesen nem szólaltál fel a cigány nők kémiai kasztrációjának szükségessége mellett?

Ha ezt az egészet komolyan gondoltad, akkor egyenesen tragikus a helyzet. Mert önmagában is undorító, amikor egy buzizó, cigányozó, zsidozó, a társadalom alantas ösztöneinek és indulatainak hátán felkapaszkodott, gyűlöletből élő párt megpróbál kimosakodni ebből a fertőből. Ennél csak az az undorítóbb, amikor ezeket az állítólagos elveket meg is tagadja, le is köpi, és úgy tesz, mintha soha nem is lettek volna. Nekem eddig sem volt kétségem afelől, hogy kivel állok szemben. Jó lenne, ha a Fidesz- és Orbán-fóbiába belefáradt, jobb híján a Jobbikra szavazni hajlók sem áltatnák magukat.

HÁZI FELADAT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.08.15.


Tegnap korán keltem, illetve hát, le sem feküdtem igazán. Nem újdonság ez, évek óta velem van a csatakos forgolódás, aminek egyetlen ellenszere van csupán, ha kikel az ember ágya börtönéből, és a széken ülve éjfélen, villódzó képernyő előtt várja a rigók napkelte előtti őrült ordítozását, aki drága jószágok olyanok, mint Proustnak az ajtó alatt beszűrődő fénycsík, amely viszont mindig csalódást hoz magával. De most éppen házi feladatot óhajtottam elvégezni, így belém költözött a tevés izgalma.

Este kilenckor ledőltem tehát kicsit, hogy tizenegykor már készen álljak a feltehetően végtelen hosszúságú napra. Első feladatként hullócsillagokat kellett nézni az égen, kiültem hát a kertbe, a rozzant székre, fejemet peckesen megtámasztottam a ház falánál, és vártam a csodát. Csak hunyorogtak ott ezek az ékszerek, repülők húztak el kérlelhetetlenül, és talán az űrállomás is, vagy egy UFO. A képet csak néha zavarta meg egy-egy denevér, és semmi akadálya nem volt annak, hogy elmélázzak időről és végtelenről. Már épp a Tejút peremén, a Teremtés Oszlopainál jártam, amikor huss, átsuhant a magasban egy fénylő csík, hogy kívánni sem volt időm.

Nem tudom, utólag lehet-e, vagy egyet, esetleg többet, gondoltam mégis valamire, ami olyan titok, mint emlékkönyvek behajtott sarkai. A ház horkolt esetlenül és sután, amikor a kert végében, ahol a bukszusok mögött a zsidó temető rejtezik, szürkülni kezdett az ég alja, hogy fölkeljen a Nap, ami káprázat csupán. Mert a Föld forog, és vele együtt a székem, kábé ezerhétszáz kilométer per órával. Az összes F1-es pilóta csak jelenthet, pedig csak ülök, és mégcsak nem is szédülök. Ugyanakkor keringek is a Nap körül mintegy százezerrel, de a Nap is suhan a Tejút ölében nyugvó fekete lyuk körül olyan nyolcszázezerrel, és mégis csak kétszázhúsz millió év alatt ér körbe az égi stadionban...

GYERMEKSZEGÉNYSÉGRŐL FEHÉREN - FEKETÉN

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Korózs Lajos
2017.08.14.


A közelmúltban az Európai Unió és az OECD is készített felmérést a gyermekek jól-létéről. Nagyon érdekes indikátorrendszert kidolgozva. Most nem a standard Leekeni-indikátorokat vették alapul. Talán így árnyaltabb képet is kaphatunk az EU és a legfejlettebb államokat tömörítő szervezet megállapításairól. Véleményemet, ezen kutatásokra alapoztam, de nem csak arra!

Kilenc komplex indikátort mért az OECD:


1.a szegénységet,
2.az éhínséget,
3.az egészséges életet,
4.a minőségi oktatást,
5.a megfelelő munkát és gazdasági növekedést,
6.az egyenlőtlenségeket,
7.a biztonságos és fenntartható településeket,
8.a fenntartható fogyasztást és termelést,
9.a békés, igazságos társadalmakat és hatékony, elszámoltatható intézményeket mérték.

Itt (hazánkon kívül 40 országot mértek) a 32. helyen vagyunk!

Az EU felmérése 7 dimenzióban vizsgálódott:


1.Az egészséges táplálkozás,
2.megfelelő ruházkodás,
3.oktatás,
4.szabadidős tevékenységek,
5.társas kapcsolatok,
6.információkhoz hozzáférés,
7.lakhatás.

Azokat tekintik többszörösen megfosztottnak, akiknél ezekből legalább kettő nem kielégítően teljesül. Itt a gyerekek 58%-a többszörös megfosztottságban él, ami a 3. legrosszabb eredmény az EU tagállamai között (magyarul: a 26. legszegényebb állam vagyunk a gyermek jól-lét kapcsán a 28 tagállamból).

Az EU és az OECD felmérésének legfontosabb megállapításai:

- Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka él relatív jövedelmi szegénységben.

- Legnagyobb tragédia, hogy a középiskolás korú gyermekek 7%-a se nem tanul, se nem dolgozik. Ebben nincs benne a 16 éves korban iskolát elhagyó közmunkás gyermekek száma!

- A 18 évesnél fiatalabbak 16 százaléka pedig olyan háztartásban él, ahol egyetlen felnőttnek sincs munkája.

- Hazánkban a gyerekek 58 %-a többszörös megfosztottságban él, ami a 3. legrosszabb eredmény az EU tagállamai között (Magyarország a 26. legszegényebb állam a 28-ból).

- Minden negyedik gyerek szegénységben él Magyarországon.

- Magyarország a gyerekek egészségét tekintve a 30. lett az OECD felmérés alapján.

- A legsúlyosabb problémákat nálunk a kamaszok túlzott alkohol fogyasztása (4. legrosszabb eredmény) és a korai gyermekvállalást veti fel.

- Az egyenlőtlenségek Izlandon és Norvégiában a legkisebbek, Bulgáriában és Mexikóban a legnagyobbak. Magyarország a rangsorban a 33.

- A legjobb, 17. helyezést hazánk a békés, igazságos társadalmak és hatékony, elszámoltatható intézmények indikátora alapján érte el, amely a szándékos gyerekgyilkosságok számát és a 15 évesnél fiatalabb lányokat érő fizikai bántalmazás arányát is figyelembe veszi.

- Az esetek jelentős része ugyanakkor, rejtve marad (2016-ban történt a jó hírű gyermekotthon igazgatójával szembeni szexuális visszaélés vádja, továbbá egy 2 éves kislány sérelmére elkövetett szexuális erőszak, ombudsmani jelentések összekötözött kezű és szekrénybe zárt gyerekekről vagy a halálra éheztetett gyöngyösi és a recski gyerek ügyében megállapítható szakmai felelősségről csak a handabanda jelent meg)!...

AZ ÓKOR VÁLASZTÁSA (KOMORÓCZY GÉZA SZÜLETÉSNAPJÁRA)

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
- SZABADPOLC
Szerző: Tatár György
2017.08.15.


Az antik tanulmányoknak az általános műveltségből való kiszorulásán keseregve Faludy György F. L. Lucas cambridge-i filológus, irodalmár, költő és műfordító példáját hozza fel. A nagy műveltségű jeles tudós, aki tanárkollégáitól és a brit politikai osztálytól eltérően végigolvasta Hitler Mein Kampfját, 1938-ban tiltakozó ívet szándékozott aláíratni egyetemén Chamberlain politikája ellen. Úgy vélte ugyanis, hogy e politika, miközben kompromisszumok és engedmények, valamint árulások sorozatával törekszik megőrizni a saját és Európa békéjét, csak azt fogja elérni, hogy végül megszégyenülten és nem mellesleg erőtlenül fog belesodródni a kikerülhetetlen háborúba.

A kudarcba fúlt tiltakozással kapcsolatban jutott Lucas egy izgalmas felismerésre. A cambridge-i egyetem számos tanszékén körözött ívet gyakorlatilag minden történész, mindenekelőtt az ókor- és középkortörténészek írták alá, ezzel szemben kitértek vagy megtagadták az aláírásukat a természettudósok csaknem valamennyien. Lucas fontosnak tartja leszögezni, hogy utóbbiak az aláírást nem a miniszterelnöktől való esetleges félelmükben utasították el, hanem mert meg voltak győződve annak pontos helyzetfelméréséről és értékelésének igazáról. Faludy mindehhez azt a megjegyzést fűzi, hogy aki olvasta Thuküdideszt, vagy beható ismeretei vannak Sulláról és Mariusról, az egymást követő triumvirátusokról, az 1938-ban is képes volt felismerni, hogy kikkel és miféle erőkkel került hazája szembe. Faludy ebből vonja le következtetését, hogy a történészek, jelesül az újkornál régebbi korokkal foglalkozó történészek tudtak valamit, amit még tudós kortársaik sem tudtak.

Ennél persze valamivel többről van szó. Aki olvasott már nagy ókortörténészeket, kivált akikre komoly benyomást gyakorolt Nietzsche, mint amilyen például Walter F. Otto, Kerényi, Szilágyi János György, Jan Assmann, és akinek most a születésnapját ünnepeljük, Komoróczy Géza, aki szintén közéjük tartozik, az mindenekelőtt arra ébred rá, hogy az ókorhoz való viszony valahogy mindenkori vízválasztó. Ennek valószínűleg nem csupán az az oka, hogy a korai magaskultúrákban az alapvető emberi lehetőségek a maguk tisztaságában jelennek meg, amelyek még a tőlük végérvényesen eltávolodott élethagyományokra is rányomják bélyegüket, de – legalábbis a mi civilizációnkban – az ókor bizonyos erős szelekciós nyomást is kifejt mindazok vonatkozásában, akik életüket az ókortudománynak szentelik. Hogy milyen jellegű személyiségeket választ ki magának ez az illetőt emlékein és azok tudományán keresztül is megszólító kor, arra – legalábbis a jelentős tudósok esetében – egy elég furcsa válasz is kínálkozik. Az ókor, minthogy ókori embert immár nem áll módjában magához szólítani, szemmel láthatóan törekszik legalább „ókorszerű” személyiségeket szerezni meg magának. Ilyenből persze nincs sok. De ahogyan Szilágyi esetében egy sok tekintetben antik alakot ismerhettünk meg, úgy tűnik fel Komoróczy az ókori Kelet háttere előtt. Ezt az „ókorszerű” személyiséget leginkább a valósághoz való kivételes viszonyával jellemezhetnénk: a szóban forgó személy nem eszméken tájékozódva, nem eszméken keresztül kapcsolódik a valósághoz, ami lehetővé tenné számára az ún. valóság szüntelen erkölcsi meg- és elítélését, önmagának az e valóság felett végigtekintő morális jó érzését, s aminek a lehetősége csak az ókor felszámolódása nyomán jelent meg. Az ókori személyiség nem eszméi révén, hanem magától az, ami, s ha nagy emberről van szó, akkor magától nagy, nem az eszméinek tulajdonítható nagyságtól. Ha vannak is eszméi, és miért ne volnának, azokat a valóság többihez hasonló elemeinek látja, nem földöntúli erkölcsi ideáknak, személytelen istenségeknek. Ez az ókor alighanem elmúltságukban is örök eleven személyiségeinek erejével válogatja össze a neki termetteket, s a kölcsönös hitelesség kötelékével fonja magához őket. Ellenállhatatlan vonzerejét valóságának nyíltsága, hazugság- és önámítás-mentessége adja, világa még sötétségében vagy cinizmusában is nélkülözi az öncsalást. Persze jól megnézi választottait, hiszen személyükben magához hasonló valóságot keres...

TOVÁBB MÉRGEZ A SOROKSÁRI HORRORHÁZ

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Rádi Antónia
2017.08.14.


Súlyos milliókat kell visszafizetniük a XXIII. kerület „kis Kolontárja” károsultjainak egy törvényszéki végzés szerint. Mondván, arra a kevésre sem volt jogalapjuk, hogy megkapják, amit a csigalassú perben a bíróság egyszer már nekik rendelt. A soroksári sorház 2010 nyarán robbant be az alatta tárolt veszélyes és toxikus anyagok miatt, a kimenekült lakók azóta pereskednek az állammal és az önkormányzattal. Még első fokú ítélet sem született.

„Levonják a fizetésünkből? Ráterhelik arra az ingatlanra, amiben lakunk? Hogy utána elárverezzék? Nem tudom, egyelőre nem szeretnék erre gondolni” – mondta az Átlátszó érdeklődésére a hogyan továbbról a soroksági Grassalkovich utca 3. szám alatti egykori társasház egyik fantomlakásának tulajdonosa, Kollár Bea. Cikkünk az előzményekről:

Kis Kolontár Soroksáron – az állam nem téríti meg a horrorház lakóinak kárát


A valaha állami, majd önkormányzati tulajdonú ingatlanon máig tisztázatlan körülmények között, évtizedekkel ezelőtt súlyosan mérgező, rákkeltő és robbanásveszélyes vegyszerekkel teli hordókat ástak el a telek eredeti használói. Az ingatlan közben magántulajdonba került. Éppen a jelenlegi polgármester, Geiger Ferenc szignálta a szerződést vagyonkezelős főnökként még 1993-ban, amikor az akkor még egységes Pesterzsébet-soroksári önkormányzat eladta az ingatlant építési teleknek.

Az elkészült csinos, kiskertes sorházba gyanútlan fiatal családok költöztek a kétezres évek elején, zömében súlyos bankhitelből. Az épület 2010 júniusában robbant be. Akkor nyomban két lakást hagytak el a lakók, a teljes épületet csak egy évvel később minősítették lakhatatlanná, négy család még addig ott élt.

Kollár Bea kétségbeesése érthető. Családjával két lakás hitelét törleszti, a lakhatatlanét, és azét, amiben jelenleg élnek. A kisgyermekes anyuka, több volt szomszédjához hasonlóan súlyos beteg, aligha függetlenül, hogy éveket élt tudtán kívül olyan házban, amely alatt a földben – idézet a ­zöldhatóság által készített szakvéleményből –

rákkeltő és mutagén anyagok közül a dioxinszennyezés a felszín közeli rétegben (0,0-0,5 m) meghaladja a határérték százszorosát”.

A lakók hét éve perelték be az államot és az önkormányzatot, illetve még számos szakhatóságot, amelyekről vélelmezték, hogy sorozatos hibáik vezethettek oda, hogy építési beruházók megvehették és lakóházat építhettek a területre. Továbbá perbe vonták az egykori beruházókat is.

A Fővárosi Törvényszéken az eljárás első fokon tart, Kollár elmondása szerint jottányit sem léptek előre. Öt éve a bíróság ideiglenes intézkedéssel elrendelte, hogy az állam és az önkormányzat családonként 4-5 millió forintos kártalanítást fizessen a tulajdonosoknak.

Ezt a döntést az állam és az önkormányzat megfellebbezte, mondván, a bíró nem indokolta meg kellőképpen, hogy miért éppen ők és miért ennyit fizessenek. Idő közben – de még a jogerős döntést megelőzően – a családok behajtották a nekik járó összeget.

A másodfok azonban igazat adott az államnak és az önkormányzatnak, hatályon kívül helyezte a határozatot. Mire a törvényszéki bíró utóbb meghozta majdnem ugyanazt újra, pár millióval még több pénzt is juttatva a károsultaknak. Csakhogy az indokolás ezúttal is foghíjasra sikerült – ezt ismét a törvényszék mondta ki már az idén tavasszal hozott végzésében.

Amiben arról is határozott, hogy vissza kell fizetni a korábban már megkapott kártalanítást, ráadásul öt éves kamatokkal.

Az állam nem csak hogy perelteti magát, de egyéb módon sem sokat segít. Amikor tavaly télen Baranyi Krisztina (Együtt) felkarolta az ügyet, úgy tűnt, van remény. Két kormányhatározat is született idén februárban és áprilisban az ügyben – bár alaposan olvasva a szöveget az előírások eléggé puhák, komoly kötelezéseket és ígéreteket nem tartalmaznak.

Az első egyebek mellett 80 millió forint „tényfeltárásra” átcsoportosításáról, illetve arról szólt, hogy a belügyminiszter „vizsgálja meg az ingatlan állami tulajdonba vételének lehetőségét” (a károsultak egyébként ezt, mármint a kártalanítás melletti államosítást éreznék a legnagyobb segítségnek).

A második kormányhatározat szerint pedig a kormány „felkéri” a soroksári önkormányzatot, hogy „tegyen javaslatot” a károsultak lakhatásának biztosítására.

Javaslat lehet, hogy készült, de a Grassalkovich utca – Ékes utca sarkán lévő horrorház lakói most is ott élnek, ahol eddig: aki tehette, új ingatlant vásárolt, akik nem, albérletben vagy rokonoknál lakik...

A PÖKHENDI ÉS IRRITÁLÓ GAZDAGODÁSBA A MONARCHIÁK SZOKTAK BELEBUKNI

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Nehéz-Pozsony István
2017.08.14.



Az Orbán kormány minden szinten a jogi kontroll felszámolására törekszik, egyetlen célja a hatalmon maradás – véli Nehéz-Posony Márton. Az ügyvéd szerint a populizmus és a propaganda most még működik, de az emberek bármikor megunhatják, hogy hülyének nézik őket.
Szó sincs itt már jogállamról

Nyugodtan lehet diktatúrának vagy fél-diktatúrának nevezni egy olyan rendszert, ahol a hatalomnak nincs valódi kontrollja, nincs valódi egyensúly, a hatalom lényegében akármit megtehet az állampolgárokkal, cégekkel, a társadalommal és a jogrendszerrel is – véli Nehéz-Posony Márton, aki szerint az ilyen rendszerek nem tekinthetők jogállami demokráciának. 

Ő úgy látja, hogy ilyen körülmények között a jogrendszer is megszűnik abszolút mércének lenni, hanem a hatalom kiszolgálását szolgáló egyik eszköz lesz, épp úgy, mint a költségvetés, a közbeszerzési rendszer,a kinevezési rendszer, amik mind a hatalom bebetonozását és kontrol nélkül tartását szolgálják.

Nehéz-Posony Márton szerint ez az alkotmánybíróság kiherélésével kezdődött, a konszenzus nélküli bíróválasztás lehetőségétől, a hatáskör szűkítésén át és az indítványozás korlátozásáig. A formális jog látszatát megőrizték, miközben a hatalom kontrolját csökkentették, fogalmazott. Szerinte a hatalom minden szinten arra törekszik, hogy a jogi kontrolokat felszámolja. Az állami számvevőszék elnöke egy korábbi Fideszes politikus lett és a frakcióból többen ültek át az alkotmánybíróságra is –tette hozzá az ügyvéd...

HABONY ÁRPÁD CSICSKÁSAI

HUPPA BLOG
Szerző: Cserpes Tamás
2017.08.14.


...Aki egyszer derék tisztiszolgának áll, az valószínűleg az is marad egész életében. Bencsik András, Kerényi Imre, Fekete György a szakma tapasztalt veteránjai. Ők már a rendszerváltás előtt is ezzel a mesterséggel keresték meg a kenyerüket, meglehetősen ügyesen.

Az ifjú nemzedék és az erősen kontraszelektált „Old Boys” légió leginkább 2010-től kezdte el űzni ezt a nemes foglalkozást. Gajdics Ottónak, Csontos Jánosnak, Tessely Zoltánnak, az elpusztíthatatlan Stefka Istvánnak, Csizmadia Lászlónak, Németh Szilárdnak meg a többi tisztiszolgának teljesen mindegy, hogy éppen Simicska Lajos, vagy Habony Árpád cipőjét kell fényesre suvickolniuk. Örömmel és nagyjából őszinte meggyőződésből szorgoskodnak.

A lényeg az, hogy az illető jól fizessen, valamint jóban legyen Friedrich Kraus von Zillergut ezredessel, illetve Orbán Viktorral. A többi, mármint a hazaszeretet, a keresztény értékek tisztelete, a szabadság, a becsület, és más efféle holmik csak ócska jelmezek, értéktelen maszlagok, amit ezek a tisztiszolgák nem nagyon vesznek komolyan. Ilyesmiknek ők egy fikarcnyi értéket sem tulajdonítanak, különben nem álltak volna be önként szolgálni a rezsimet. Rendkívül dörzsölt és gátlástalan fickókról van szó, akiket nem nagyon lehet zavarba hozni holmi politikai átrendeződéssel. Pillanatok alatt képesek átváltani az egyik hazugságról egy másikra. Arra, amit épp a Politbüro előír a számukra.

Ha ne adj’ Isten valamilyen okból 2018 után Orbán Viktornál kitelne Habony Árpád becsülete, az említett tisztiszolgák seregei tömegesen özönlenének át egy új Oberleutnanthoz, csak meg kellene mondani nekik, hogy pontosan ki is lett az. Pillanatok alatt letagadnák, hogy valaha is egy Habony nevű hazaáruló parancsait teljesítették.

Úgy néz ki, a Fidesz a belátható jövőben mindig magabiztosan le fogja váltani magát, saját magára. Ilyenkor kell a derék tisztiszolgáknak nyitva tartaniuk a szemüket, nehogy véletlenül elbambuljanak, és emiatt hirtelen a rossz oldalon találják magukat, ami bizony a végét jelenthetné fényes és jól jövedelmező karrierjüknek.