2022. június 1., szerda

BOKROS LAJOS: AZ INFLÁCIÓ VISSZAVESZI MINDAZT A CUKORKÁT, AMIT LEGUTÓBB SZÉTOSZTOTT A KORMÁNY

KLIKKTV / TÍZ
Szerző: KlikkTV / BOLGÁR GYÖRGY
2022.06.01.


A volt pénzügyminiszter, európai parlamenti képviselő, a CEU professzora jelenleg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatójaként is megosztja a tudását. Többek között a romániai és a magyarországi élhetőség szembeállításáról is kérdezte Bolgár György a KlikkTV TÍZ című műsorában.

Bokros Lajos tapasztalata szerint Románia jóval kellemesebb, élhetőbb országgá vált, mint Magyarország. „Ez elsősorban abból fakad, hogy Romániában folyamatosan koalíciós kormányzás zajlik, nincs kétharmad, következésképpen nem tudják módosítani az alkotmányt. S ami ennek fontos következménye, nem tudják felszámolni a jogállamot.”

A Magyar Nemzeti Bank vezetését semmiképpen sem vádolná azzal, hogy megjött volna az eszük. „Ez azt feltételezné, hogy ésszerű gazdaságpolitikát folytatnak.”

„Azzal, hogy a kormány végtelen bölcsességében ársapkákat húzott például a farháttól a benzinig, csak rombolóhatást gerjeszt, eltorzítják a gazdaságot, mivel ezt nem lehet fenntartani hosszútávon. Amikor pedig ezt felszabadítják, ugyanaz történik, mint a kamat esetében, amit túl alacsonyan tartottak túl sokáig – túl magasra fog szökni túl sokáig.

ÉN VÁLASZTOTTAM A KÖNNYEBB UTAT, MERT KILÉPTEM A RENDSZERBŐL, AZ VÁLASZTJA A NEHEZEBBET, AKI MARAD

444.HU
Szerző: 444.hu
2022.06.01.



Elhagyja a tanári pályát Tóth Viktor, akinek kiállása februárban elindította a hónapokig tartó polgári engedetlenségi mozgalmat. 

A pedagógus már a választások előtt eldöntötte, hogy ha nincs kormányváltás, felmond. Úgy gondolja, ha 12 év alatt nem akarta meghallani a pedagógusok kéréseit ez a kormány, akkor ezután sem fogja.

OLCSÓBB INTERNETET HOZ A MAGYAR FELHASZNÁLÓKNAK AZ EU ÚJ DIGITÁLIS SZABÁLYRENDSZERE

NAPI.HU
Szerző: RÁCZ GERGŐ
2022.06.01.


Sok vita, és hosszú tanakodás után kialakulhat végre egy olyan keretrendszer az Európai Unióban, ami igazságosabb rendet biztosít a piacon versengő cégeknek, és többletvédelmet a felhasználóknak, akik azért is örülhetnek, mert remélhetőleg olcsóbbak lesznek a szolgáltatások. Sorbán Kingát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóját kérdeztük a témában...

ELKÉPESZTŐ A MEGOSZTOTTSÁG: PÁRTPREFERENCIA ALAPJÁN DÖNTENÉNK ÉLET-HALÁL KÉRDÉSÉBEN IS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.06.01.


Elképesztő megosztottságot tükröz az a közvéleménykutatás, ami a többi között arra kereste a választ, hogyan viselkednének a magyarok egy háborús helyzetben. A felmérés kezdeményezője, Tarjányi Péter azt mondja, egyik szeme sír, a másik meg nevet. De talán inkább sír, ugyanis a felmérés még ebben a kérdéskörben is a társadalom két fele közötti mély szakadékot tükrözi. „Biztonságpolitikai szakértőként azt mondom, hogy akkor oldja meg jól egy ország a ’házi feladatát’, ha száz százalékból száz kész ilyen helyzetben segíteni. Persze tudom, hogy ez lehetetlen – még az ukránoknál is ’csak’ kilencvenvalahány százalék –, de ez a cél...Vannak olyan válságok, nem csak háborúk, amikor mindegy, hogy ki kire szavaz, honnan jött, egységes nemzetként kell fellépni – ez az egyszerű üzenet” – fejtette ki...

HÁROM AZ IGAZSÁG

KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2022.05.30.


Miről vitatkoznak a magyarok? Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak. Aki mást mond, tényleg téved, hazudik, vagy áruló? Merjünk nagyot álmodni, nem egy, de három igazságról.

Három ember, három nézőpont a műsorban: Spiró György, Kéri László és Szénási Sándor.

AZ ORBÁN-BÁNYÁKNÁL BŐVEN VAN EXTRAPROFIT, DE AZT NEM VESZI EL A KORMÁNY

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.06.01.


Több mint 950 millió forintos osztalékjövedelme volt a miniszterelnök édesapjának a család legnagyobb bányászati érdekeltségéből, a Dolomit Kft.-ből. Bár az elmúlt években előfordult már, hogy ennél is több pénzt vehetett ki a vállalatból Orbán Győző, 2021 így is kiemelkedően jó éve volt a cégnek. Ebben pedig komoly szerepet játszott, hogy a társaság hihetetlenül magas profitrátával működik.

Kétszer annyit keresnek, mint az iparági átlag

A Dolomit Kft. tavaly ötmilliárd forintos árbevétel mellett közel 1,9 milliárd forintos adózott nyereséget ért el, ami azt jelenti, hogy a forgalom 37 százaléka maradt meg profit soron. Ez kiugróan magas érték, a zúzott kőnél és csatornázási elemeknél sokkal magasabb feldolgozottságú terméket előállított cégeknél is ritka az ilyen...

ÚGY VÉDI A HÁBORÚS VESZÉLYHELYZETBEN A KORMÁNY A CSALÁDOKAT, HOGY KÖZBEN ÚJRAINDÍTJA A KILAKOLTATÁSOKAT

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2022.05.31.


Bár várható volt, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett, majd többször meghosszabbított veszélyhelyzet június 1-jei végeztével a kormány újra zöld utat ad a kilakoltatásoknak, sokakban reményt keltett, hogy az időközben bevezetett újabb – ezúttal háborús – veszélyhelyzettel mégis meghosszabbítják a kilakoltatási és ingatlan-árverezési moratóriumot is.

Az Utcajogász mai közleménye szerint azonban nem látható semmilyen erre utaló jel, a két éve szinte teljesen befagyasztott kilakoltatások a járványügyi veszélyhelyzet vége után 15 nappal, azaz június 15-e után újraindulnak. Június közepétől minden a régi lesz: a végrehajtási törvény általános szabályai térnek vissza, vagyis árverésre bármikor, kilakoltatásra pedig a november 15. és április 30. közötti hideg időszak kivételével egész évben sor kerülhet...

MÉG JOBBAN BELENDÜL A DRÁGULÁS - ÚJ SZIGORÍTÁSI SZAKASZT NYITOTT MEG AZ MNB

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2022.06.01.


Májusban 10,5 százalék felett lehet az infláció, a drágulásnak azonban még nincs vége. Mint a jegybanki kamatemelést követően Virág Barnabás alelnök bemutatta: a termelői árak meglódultak, ezt pedig a fogyasztói árak is követik majd.


A jegybank mától 0,5 százalékponttal emelte meg az alapkamatot, az új ráta így már 5,9 százalék. A mostanában irányadónak számító egyhetes betéti kamat 6,45 százalék. A kamatdöntést követő tájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta: az egyhetes betéti kamat csütörtökön 0,3 százalékponttal nő majd.

Az alelnök szavaiból az derült ki, hogy az MNB most egy új szakaszt indított, amelyben a cél az „optimális” kamatszint kialakítása. Ettől – jegyezte meg Virág – még távol vagyunk. Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője úgy gondolja, ez egy dilemmát jelez: bár a magasabb kamat szükséges az infláció letöréséhez, a mértékét nem szabad túl nagyra szabni a reálgazdasági költségek miatt...

FUNKCIONÁLIS ANALFABETIZMUS

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.05.31.


Funkcionális analfabetizmus

Sokszor írtam már arról, hogy semmiféle információnk nincs arról, hányan kerülhetnek ki alapkészséghiányosan az általános iskolából.

A feltételezés az, hogy aki elvégezte az általános iskolát, az tud alapvető számtani műveleteket végezni, olvasni, érti, amit olvas, és tud írni is. Ezt kommunikálja a rendszer is, a sikeres bizonyítvánnyal.

A valóság azonban más. Nagyon sok, és egyre több gyerek van a leszakadó térségekben, akiket végiggörget az iskolarendszer, de nem kapja meg ezt a tudást. Akik a felső tagozatra a motivációt is elvesztik, mert értő olvasás nélkül nem lehet haladni a tantárgyakkal.

Nemrég különböző iskolákból érkező gyerekekkel voltunk együtt. Kérdezte az egyik gyerek a másiktól: „Te hány éves vagy?” „Tizenegy” –hangzott a válasz. „Tizenegy nem lehetsz, én vagyok annyi és ötödikes, te meg harmadikos”-mondta az érdeklődő...”Mikor születtél?” Kis bizonytalanság után a válasz: „2012-ben…” A hónapot, napot nagy keservesen összerakják, azt már segítséggel. Mert egy pedagógus is bekapcsolódik: „Számoljuk ki együtt, hány éves vagy. Ha most 2022 van, és te 2012-ben születtél vonjuk ki a 2022-ből a 2012-t. De az ezreseket el is hagyhatjuk, elég a 22-ből a 12-t”

Hosszasan számolják, több lehetősséggel is próbálkoznak. Végül az ujjakat is előveszik, és megvan az eredmény, a születési évszám.

Ez a gyerek is halad az általános iskolában. Az évfolyamokon legalábbis halad, de a tudással nem. Nem SNI. Nincs kétségem, hogy megy tovább felső tagozatba is, és ha kettessel is, de befejezi az általános iskolát. Megy majd középiskolába, 16 éves korig biztosan. Alapkészségekkel pedig eddig jut.

De nem fogja rontani a statisztikát. Egyike lesz azoknak a hátrányos helyzetű tanulóknak, akik az iskolai lemorzsolódás kockázatának kitettek ugyan, de sikerrel elvégzik az általános iskolát. Hiszen a rendszer jól működik. Mindenkinek az a célja, hogy ezt kommunikálja.
Aztán küzdünk a felnőttkorba átívelő problémákkal. De ez már az ő felelősségük. Hiszen a rendszerben nincs hiba.

Nincs adatunk, képünk róluk, arról a szintről, amit elértek. Ők azok, akikre azt mondják az osztályozó értekezleteken, hogy nem érdemes buktatni, csak a baj van velük. Jobb, ha minél hamarabb túl lesznek rajtuk. Évismétlésre hát nem buknak, de osztályozóvizsgára igen. De mi pótolható be pár óra alatt abból, amit egész tanévben tanutak? Hol van objektív mérce a pótvizsgákon?

Amíg ezzel nem nézünk szembe, és nem fókuszálunk arra, hogy az általános iskola alsó tagozatában megerősítsük az alapkészségeket, nem lesz változás.

Ide kellene a csoportbontás, a fejlesztő pedagógus, a tanulási képességek megfelelő felmérése, majd a hiányokra épülő egyéni fejlesztési tervek szerinti foglalkozások, megfelelő szakemberekkel. Nem az iskolarendőr…meg a térfigyelő kamera. Hanem a megfelelő szakmai munka.

Mert alapok nélkül nem működik semmi. Akkor sem, ha a statisztika azt mutatja, hogy igen. Ami szerint Magyarország előre megy, nem hátra.

A VARGA MIHÁLY ÁLTAL HASZNÁLT LUXUSVILLA BÉRLETI DÍJÁT MÉG NEM ÉRTE EL A BALATONI INGATLANDRÁGULÁS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2022.06.01.


1,8 millió forint bevétele volt tavaly annak a cégnek, amelytől Varga Mihály luxusvillát bérel a Balatonon. Ez 12 x 150 ezer forint, vagyis pontosan annyi, amennyit a pénzügyminiszter bérleti díjként fizet a vállalkozásnak egy évben. Ez pedig azt a látszatot kelti, hogy a házat csak azért vette meg az érintett Gyenes Resort Kft., hogy kiadja azt Varga családjának.


„Az atlatszo.hu valótlanul írja, hogy a piaci ár alatt, 100 ezer forintért bérlem az ingatlant. A valóság ezzel szemben az, hogy ennek másfélszeresét fizetem, amely – ellenőrizhető módon – megfelel a környék piaci árainak. A bérleti díj és rezsiköltségek mellett vállaltam az állagmegóvás és egyéb felújítási munkák költségeit is.” Így reagált a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter a cikkünkre, amelyben megírtuk, hogy számításaink szerint áron alul bérel egy luxusházat a Balatonon.

A politikus 2020 óta bérel egy 204 négyzetméteres gyenesdiási nyaralót. Miután a pénzügyminiszter maga tüntette fel vagyonnyilatkozatában a bérleményt, utánajártunk, hol és milyen feltételekkel bérli az ingatlant. Így tudtuk meg, hogy a medencés ház a Gyenes Resort Kft. tulajdona, amit egy, a Horváth László tiszteletbeli kazah konzul érdekeltségébe tartozó vállalkozás alapított 2019-ben. A kft. jelenlegi tulajdonosa a Zele-Invest Kft., amely nagyjából akkor vette át a céget, amikor Varga kibérelte a villát a családjával...

KATASZTRÓFA LENNE, HA PUTYIN MEGSZEREZNÉ UKRAJNA ÚJ CSODAFEGYVERÉT

PORTFOLIO
Szerző: HUSZÁK DÁNIEL
2022.06.01.


Hosszas huzavona után végül úgy döntött Joe Biden elnök, hogy odaadja a régóta áhított, M142 HIMARS rakéta-sorozatvetőket Ukrajnának. A lépéssel az Egyesült Államok első embere igencsak komoly kockázatot vállal, hiszen megvan az esélye annak, hogy a rakétarendszerek orosz kézre kerülnek, majd egy titkos katonai laborban kötnek ki. Ennek a kimenetelnek súlyos következménye lehet a NATO biztonsági stabilitására nézve.


Joe Biden elnök tegnap újabb, Ukrajnának szállított fegyvercsomagot jelentett be, mely elmondása szerint „precíziós rakétarendszereket” is tartalmazni fog. Az amerikai média szerint ez a rendszer az Ukrajna által régóta áhított M142 HIMARS rakéta-sorozatvető lesz, melynek rövidebb hatótávolságú változatát kapják meg az ukránok.

Azzal, hogy az Egyesült Államok HIMARS-rendszereket szállít Ukrajnának, komoly biztonsági kockázatot vállal. Még a legkisebb probléma a Joe Biden által említett eszkalációs kockázat – vagyis az, hogy Ukrajna Oroszország területére lő a rakétarendszerrel -, hiszen bár alapvetően biztosít erre képességet az új fegyverrendszer, nem feltétlen lenne logikus döntés az eszköz ilyen jellegű használata, amikor az elfoglalt ukrán területek visszavételére is lehetne használni.

Nem mellesleg Ukrajna meg is ígérte, hogy nem lövik majd HIMARS-szal Oroszország területét, ami persze végeredményében majd a sorozatvető kezelőin és nem az ukrán politikai vezetésen múlik majd...

EGY EGYSZERŰ GONDOLATVILÁGÚ GÁZSZERELŐ BESZÉL BANKTULAJDONOSKÉNT MAGYARORSZÁG MÁSODIK LEGNAGYOBB BANKJÁNAK (A BUDAPEST BANKOT BESZIPPANTÓ MKB BANKNAK) ÜNNEPSÉGÉN

FACEBOOK
Szerző: HADHÁZY ÁKOS
2022.06.01.


Ez sajnos NEM egy Bödőcs paródia, hanem VALÓBAN egy egyszerű gondolatvilágú GÁZSZERELŐ BESZÉL BANKTULAJDONOSKÉNT Magyarország második legnagyobb bankjának (a Budapest Bankot beszippantó MKB banknak) ünnepségén. Viszont sajnos így is nagyon vicces és persze egyben végtelenül szomorú és ijesztő is az egész.
❗️ A felvétel hangminősége nem a legjobb és a Gázos is szeret motyogni, de azért így is megtudunk nagy dolgokat. Pl:
- A Gázos NAGYON meg van elégedve
- Azt gondolja, hogy egész Európában egyedülálló sebességgel történt a
fúzió (az MKB bank és a Budapest Bank egybeolvadása, aminek 40
százalékban ő lesz a tulajdonosa - papíron)
- Ezért nagyon hálás a tanácsadóknak, de legeslegfőképpen a kormánynak,
- A cél felé tartanak
- Nem akar profitot kivenni
- Fejleszteni akar
- Új informatikai rendszer is lesz
- Középtávon piacvezető szuperbank szeretne lenni, akkor lesz igazán megelégedve
- A fenomenális programbeszédet Varga Mihály is szájtátva hallgathatta,
❗️ Abban, hogy nem a profit a célja, valószínűleg igazat mond: nem a bank profitja a célja, hanem hogy ebből a bankból (a betétesek pénzéből) finanszírozza saját és egyéb fideszes "vállalkozók" üzleteit, valamint a fidesz rendszerét. Sőt ahogy Le Pen hiteléből láttuk, az európai fasisztákat is. Ez - ahogyan a Financial Times megjegyezte - az egyik legnagyobb kockázat, egy időzített bomba lesz
szerencsétlen kis hazánk gazdaságában: pár év alatt kihelyezik az őrültségeikbe a pénzt, aztán majd, amikor bedől a bank (ahol egy ilyen kvalitás a fő tulajdonos), az egész ország fizetheti, mint annak idején a Postabankot…

MEGNÉZTÜK A MISÉT, AMIT ORBÁN VIKTORÉRT TARTOTTAK

TELEX / VIDEÓ
Szerzők: SIMOR DÁNIEL, SZILÁGYI MÁTÉ
2022.06.01.



Orbán Viktor Isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát – mondta a pap a miniszterelnökért tartott szentmisén a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Az ellenségekkel körülvett, magányos miniszterelnököt idén tizedik alkalommal köszöntötték szentmisével és imádsággal a születésnapján, ahol az is kiderült, hogy a liberalizmus pontosan ugyanolyan, mint a nácizmus.


KETTÉSZAKADT A NYUGDÍJAS TÁRSADALOM: AZ ALUL LÉVŐK EGYRE SZEGÉNYEBBEK, A FELSŐ RÉTEG A NYUGDÍJJÁRULÉK PLAFONJÁNAK ELTÖRLÉSE MIATT MILLIÓS NYUGDÍJAKAT KAP

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2022.06.01.


Bár a szakértők korszerűtlennek tartják a mostani nyugdíjrendszert, a kormány nem tárgyal senkivel és a jelek szerint nem lesz új tervük sem.

Az Orbán-kormány nyugdíj kérdésekben hajthatatlan, sem a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségeiről, sem az éves nyugdíjemelés módjáról vagy más ezekkel összefüggő kérdésekről nem hajlandó tárgyalni senkivel. A 2013-tól megváltoztatott szabályok azonban sok tekintetben igazságtalanok, a nyugdíjas társadalom szélsőségesen kettészakad: az alul lévők egyre szegényebbek, a felső réteg a nyugdíjjárulék plafonjának eltörlése miatt milliós nyugdíjakat kap.

Ez a két véglet már az Európai Uniónak is szemet szúrt, a legutóbbi országjelentésben külön is felhívták a magyar vezetés figyelmét arra, hogy a nyugdíjrendszer utóbbi évtizedben született módosításai növelik a nyugdíjasok közti egyenlőtlenségeket, ráadásul egyre több pénzbe kerülnek. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) soros elnöke, Hegyesiné Orsós Éva ezt úgy fogalmazta meg, hogy

a nagyon magas keresetűeknek lenne módjuk a mostanában oly divatos szlogen, az öngondoskodás megvalósítására, mert milliókból lehet befektetni, de az átlagkeresetek erre nem alkalmasak.


Hasonló kritikát fogalmaztak meg az uniós elemzők amiatt, hogy a nyugdíjak egyre jobban elszakadnak a bérektől. Azt mondják, „az elmúlt 6 évben a nyugdíjak évente 2,7 százalékkal, a bérek viszont ennél gyorsabban, átlagosan 9,6 százalékkal nőttek. Ennek eredményeként a 2022-ben nyugdíjazottak nyugellátása névértéken több mint 40 százalékkal magasabb volt azokénál, akik ugyanolyan hosszú szolgálati idő után, de 6 évvel korábban vonultak nyugdíjba”...

BREXIT-KÁRENYHÍTÉS: SZÁZMILLIÓKHOZ JUT MATOLCSY ÁDÁM, MÉSZÁROS LŐRINC ÉS GATTYÁN GYÖRGY ÉRDEKELTSÉGE

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2022.06.01.


22 milliárd forintra pályázhattak azok a cégek, amelyek „hitelt érdemlően” igazolni tudták, hogy káruk keletkezett vagy keletkezik az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése miatt. A vissza nem térítendő támogatást a következő három évben fizette volna ki az unió, ám a magyar kormány előfinanszírozta az összeget. Összesen nyolcvan cég pályázott sikeresen. A nyertesek közt feltűnik Matolcsy Ádám bútorgyára, ami a profitja tizenhétszeresét kapja meg kárpótlásként, miközben a céget nemrég 50 millió forintra büntették egy másik EU-s pályázatban elkövetett szabálytalanság miatt. A befutók közt van Matolcsy Ádám barátja, Száraz István cége is, mely a korábbi nyeresége ötszörösét kapja meg támogatásként.


Nyolcvan cég pályázata nyert vissza nem térítendő támogatást az Európai Bizottság brexit-kárenyhítő forrásának keretéből – derült ki a kormányzati pályázati portálon megjelent adatokból.

Magyarország 22 milliárd forintos keretet kapott Brüsszeltől az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése miatt. Habár az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között állt volna rendelkezésre az összeg a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő hazai vállalatok számára, a kormány úgy döntött, hogy előre kifizeti az összeget. Az uniós pályázati portál nyilvántartása alapján a teljes keretet kiosztják a nyertes pályázók között, amit a magyar költségvetésből előfinanszíroz a kormány. Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly szeptemberben az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: „Úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek.”

A pénz nem szabad felhasználású, hanem meghatározott fejlesztést, tevékenységet kell belőle végrehajtani. A keretből a második legtöbb támogatást a Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos vállalkozó érdekeltségében álló Kall Ingredients Kft. kapta, ami a Szolnok mellett található tiszapüspöki izocukorgyárat működteti...

„A HELYI POLITIKÁT MI, POLGÁRMESTEREK VISSZÜK, EZT A FIDESZ TUDJA” | A KÖRÚTON TÚL

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2022.05.31.



Mint négy évvel ezelőtt, úgy idén is az egyik nagy megfejtés, hogy vidéken nem létezik az ellenzék - ellenben a Fidesz elvégzi azt a politikai munkát, ami szükséges. Na de mi is ez a politikai munka? Pontosan mit csinál a Fidesz vidéken és miért nem létezik az ellenzék Budapesten kívül? Mit csinált a kampányban a Fidesz, és mit csinált vagy nem csinált az ellenzék? Riportsorozatunk első részében Baranya és Győr-Moson-Sopron megye egy-egy körzetének kampányát mutatjuk be: a választásokról és az elmúlt 12 évről előbb polgármesterekkel beszélgettünk, majd amit elmondtak, lejátszottuk az ellenzéki jelölteknek.

HADINAPLÓ – UKRAJNAI HELYZETKÉP A HÁBORÚ 96. NAPJÁN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: OSW
2022.05.31.


Utcai harcok Szjevjerodoneckben. Az oroszok az elfoglalt területeken elkezdték a tömeges útlevélkiadás előkészítését. A NATO még mindig nem határozta el magát arra, hogy rakétatüzérségi rendszereket adjon Ukrajnának. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 96. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerzők: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski, Sławomir Matuszak. Fordította: Zeöld Zsombor.


A legfontosabbak röviden:

- Szjevjerodoneckben utcai harcok zajlanak. A Donbaszban az eddig intenzíven támadt területeken folytatódtak a harcok.

- Folytatódik a NATO-dilemmázás a rakétatüzérségi rendszerek Ukrajnának való átadásával kapcsolatban.

- Az oroszok az elfoglalt területeken elkezdték a tömeges útlevélkiadás előkészítését.

- A hadifoglyok cseréjével már nem a polgári, hanem a katonai hatóságok foglalkoznak.

Részletes helyzetkép:

Szjevjerodoneck hatóságai arról tájékoztattak, hogy az ellenséges hadsereg a város területének közel felét elfoglalta, s az utcai harcok szünet nélkül zajlanak. Az orosz erők növelhették tevékenységüket Szjevjerodoneck külvárosaiban, a vele szomszédos Liszicsanszkban, illetve a két várostól délre, ukrán ellenőrzés található további településeken. Donyeck megyében az oroszok a védők Bahmuttól északra és délkeletre, illetve Limantól délre található állásait támadják (harcok folynak a Liszicsanszk–Bahmut országút feletti ellenőrzés megszerzéséért), Harkiv megyében pedig a Barvinkovétől [Барвінкове] északra lévőket. Ellentmondó harcjelentések érkeznek a Donyecktől nyugatra fekvő Kurahove [Курахове] térségéből. A fennmaradó irányokban az ukrán fél az orosz hadsereg csapatösszevonását, illetve a korábban elfoglalt állásokban (beleértve ebbe a Kígyó-szigetet is) önmaguk megerősítését figyeli meg. Az ukrán fél arról is tájékoztat, hogy támadás eredményeként az ellenséget rákényszerítették a Herszon megye északi részén fekvő Mikolajivka [Миколаївка] elhagyására. A harctérségeken kívül az orosz tüzérségi és légitámadások fő célpontjai Harkiv, Mikolajiv, Szlavjanszk, a Zaporizzsjától délkeletre, illetve a Krivij Rihtől délre fekvő települések voltak (Zelenodolszkot [Зеленодольськ] az elmúlt napon is lőtték)..
.

BEROBBANT PUTYIN BRUTÁLIS HADI GÉPEZETE – 5 OK, AMIÉRT LENDÜLETBE JÖTT AZ OROSZ OFFENZÍVA

PORTFOLIO
Szerző: HUSZÁK DÁNIEL
2022.06.01.


Az Ukrajna ellen indult orosz támadás első hetei során vitathatatlanul súlyos logisztikai, morálbeli és stratégiai nehézségekkel küzdött az orosz haderő, melynek végeredménye az volt, hogy a Kijev és Harkiv elleni offenzívát is lényegében visszaverték az ukránok. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy az orosz haderő összeszedte magát és komoly támadásba lendültek a Donyec-medencében – Luhanszk megyét szinte teljesen bekebelezték már, Donyec megye ukrán kézen lévő településeit pedig folyamatosan kerítik be északi, keleti és déli irányból. A kelet-ukrajnai orosz offenzíva eddigi sikerei számos tényezővel magyarázhatók és bár közel sem lejátszott meccs még a térségért folytatott csata, vitathatatlanul nehéz helyzetben vannak az ukránok.

A négy fő offenzív stratégiai műveletből kettő lényegében sikertelenül zárult. Az oroszok teljesen elhagyták Kijev térségét és Ukrajna északi részét, majd pár héttel ezután szinte teljesen kivonultak Harkiv térségéből is, megtartván csupán azokat a településeket, melyeket a Donbasz bekerítéséhez tudnak használni, illetve hagytak egy kis pufferzónát a határ északi, északkeleti részén. Bár délen alapvetően eleinte jól haladt a támadás, Herszon gyors bevétele után Mikolaivnál megtorpant az offenzíva, Mariupolnál pedig 82-86 napig sikerült feltartóztatni az oroszokat.

Bár az orosz haderő nem tudta egy villámháborús sokkal pár nap alatt maga alá gyűrni egész Ukrajnát, a kezdeti nehézségek után az elmúlt 2-3 hét során felpörgött az offenzíva. Az orosz haderő (a szakadár milíciákkal együttműködve) Luhanszk megyét pár hét alatt szinte teljesen elfoglalta. Az ukrán fegyveres erők már csak Szeverodonyeck városát tartják a térségben, ha ez elesik, lényegében az összes nagyobb települést megszerezték az oroszok a megyében.

Donyec-megyében jóval kisebb koncentrációban zajlik támadás, elsősorban a tüzérség dolgozik azokban a városokban, melyet a térség elfoglalásáért indított várható szárazföldi offenzíva során az orosz fegyveres erők meg akarnak majd hódítani. Bahmut vélhetően fontos stratégiai cél lesz, melyet Popaszna és Horlivka felől vesznek majd tűz alá az oroszok, ha pedig elesik Szeverodonyeck, az orosz csapatok – Izjum felől is kerülve – Szlovjanszk és Kramatorszk városát veszik majd célba...

ITT OLVASHATÓ

NÉMET MINISZTER: ORBÁN ÖNÖS ÉRDEKBŐL GYALÁZATOS PÓKERJÁTSZÁMÁT FOLYTAT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.06.01.


Robert Habeck szerint csorbát szenvedett az európai erő és elszántság, és a túl sok kompromisszum romboló hatású. Felvetette, hogy az EU-s döntéseknél a jövőben az egyöntetűség elvét - tehát, hogy egy ország vétója is elég a dötések elvetéséhez - fel kellene váltani a minősített többség elvével. Németország és Lengyelország nem él a csővezetékes olajimport folytatásának lehetőségével. Azok a politikusok a tűzzel játszanak, akik beleszerelmesednek a veszélyhelyzeti kormányzásba, mert a bizalmatlanságot növeli, ha a közvélemény a nehézségekkel szembesülve azt látja, hogy hiányzik a politika tisztességes ellenőrzése. Nemzetközi lapszemle.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök elítélően szólt arról, hogy a külföldiek drágábban tankolhatnak a magyarországi benzinkutaknál. „Magyarország nem diszkriminálhatja más EU-országok polgárait” – jelentette ki Plenkovic a brüsszeli EU-csúcson, és a német sajtóban olvasható beszámoló szerint jogsértőnek is tartja a magyar eljárást. A külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező járművekbe a hivatalosan maximált árnál 40-60 százalékkal drágábban lehet csak üzemanyagot tankolni. A magyar miniszterelnök az úgynevezett benzinturizmus megszüntetésével indokolta a múlt pénteki rendelkezést. A tavaly novemberi szinten befagyasztott, most már csak magyaroknak járó üzemanyagár egyelőre július elsejéig hatályos.

A müncheni Süddeutsche Zeitung Robert Habeck nyilatkozatát ismerteti: a zöldpárti német gazdasági miniszter nem tartja szerencsésnek az olajembargó ügyében született kompromisszumot, amelynek értelmében a csővezetéken importált orosz olajra – szemben a tankhajón szállítottal - nem vonatkozik az embargó. Azzal vádolta Orbán Viktort, hogy önös érdekeinek szolgálatában gyalázatos pókerjátszámát folytatott az EU-csúcson.

Habeck szerint csorbát szenvedett az európai erő és elszántság, és a túl sok kompromisszum romboló hatású. Szerinte a magyar miniszterelnök az alkudozásával magasabb érdekeket hagyott figyelmen kívül, és az egyöntetűség elvét fel kellene váltani a minősített többség elvével az Európai Unióban, hogy növeljék Európa cselekvőképességét. Elismerte azonban azt a nehézséget, hogy a vétójog eltörlésének a legfőbb akadálya éppenséggel az érvényben levő vétójog.

A Süddeutsche arra is kitér, hogy a Habeck vezette szövetségi gazdasági minisztérium megerősítette: Németország és Lengyelország késznek nyilvánította magát arra, hogy ne éljen a csővezetékes olajimport folytatásának lehetőségével, így az év végéig beszünteti ezt a beszerzési módozatot is.

Handelsblattban, a német üzleti világ napilapjában Konstantin Goldenzweig orosz emigráns újságíró kommentárja arra figyelmezteti az európai politikusokat, hogy bármennyire fásultak lettek az emberek az immár több mint három hónapja özönlő ukrajnai háborús hírek hallatán és olvastán, semmiképpen nem szabad visszatérni az Oroszországgal való korábbi, megszokott üzletmenethez. A szerző óvja a Nyugatot az úgynevezett reálpolitikai szemlélet térnyerésétől a Moszkvához való viszonyilást illetően. Goldenzweig 2010 és 2020 között különböző orosz tévéadók németországi tudósítója volt, legutóbb a Dozsgy független televízió alkalmazta, amelyet az orosz hatóságok külföldi ügynöknek minősítettek, majd idén márciusban elüldöztek az országból. Goldenzweig számos kollégájával együtt átköltözött Grúziába.

Az olajembargó ügyében csúcsvezetői szinten folytatott uniós vitáról egyébként a pozsonyi Pravda a TASR szlovák hírügynökség beszámolója alapján azt írta, hogy Eduard Heger szlovák miniszterelnök külön megbeszélésen győzködte Orbán Viktort, aki addig nem látott lehetőséget a kompromisszumra. Heger biztosította a magyar miniszterelnököt, hogy Pozsony ragaszkodni fog az uniós szolidaritáshoz abban az esetben, ha kiesés lenne akár a gáz-, akár az olajellátásban. A szlovák kormányfő úgy nyilatkozott: az volt a célja, hogy bevonja Orbánt is a megállapodásba, mert – idézem - tisztában vagyunk azzal, hogy ez a pénz, amit az orosz olajért és gázért fizetünk, Oroszország ukrajnai háborúját finanszírozza.

Politico európai kiadása ismerteti a vészhelyzeti kormányzás magyar és cseh modelljét, és mindkét ország vonatkozásában azt állapítja meg: a viták félresöprése, a helyes eljárásmódok mellőzése nem lehet a hatékonyabb kormányzás eszköze, hanem éppenséggel ellenérzéseket vált ki. A politikusok iránti bizalmatlanságot csak növeli, ha a közvélemény a nehézségekkel szembesülve azt látja, hogy hiányzik a politika tisztességes ellenőrzése. Ebben az értelemben a közép-európai kormányok a tűzzel játszanak, ha túlságosan megkedvelik a vészhelyzeti kormányzást – írja a Politico.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

MÉSZÁROS LŐRINCNEK 7 MILLIÁRDOT TERMELT A ZÁÉV, 29 MUNKÁSÁNAK 137 MILLIÓT FIZETETT TAVALY

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.05.31.


Rekordévet zárt a nemrégiben átadott Néprajzi Múzeum építésében is kulcsszerepet játszó ZÁÉV Zrt. A társaság 80 milliárdot meghaladó árbevétel mellett 12,25 milliárd forintos adózott nyereséget ért el.

Ez azt jelenti, hogy a cég forgalmának több mint 15 százaléka maradt meg profitként, ami még a kormányközeli cégek esetében is kiemelkedő. Nemzetközi szinten ez a mutató a korábbi években jellemzően 5 százalék alatt maradt, és itthon a NER-uralta építőiparban is 5-10 százalék között mozgott. A szektor legnagyobb magyar vállalatai közül tartósan ilyen magas eredményességre leginkább a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek voltak képesek.

A ZÁÉV is újabb lendületet kapott, amikor 2019 elején feltűnt a környékén a felcsúti milliárdos. A társaság azóta önállóan több mint 155 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, konzorciumban – ahogy a Néprajzi Múzeumot is építette – pedig további 315 milliárdot. Ezek pedig minden bizonnyal komoly szerepet játszottak az idei kiugró üzleti eredményekben is.

A tulajdonosok a nyereséget egyébként szinte teljes egészében kivették a cégből (a bő 12 milliárdból kevesebb mint 5 milliót hagytak a vállalatban). Az osztalékból pedig nagyjából 7 milliárd juthatott Mészáros Lőrinc családi holdingjának, a Talentis Group Zrt.-nek*...

285 MILLIÓ FORINT OSZTALÉKOT VETT KI CÉGÉBŐL SZIJJÁRTÓ PÉTER FELESÉGE – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.06.01.


Csökkenő árbevétel mellett is egyre nyereségesebb a belsőépítészeti vállalkozás

A cég már indulása után 9 hónappal egy Porsche Cayenne luxus terepjárót lízingelt. lehet utánuk csinálni. Ja, nem.

Egy év alatt közel meghatszorozta árbevételét a Duna Aszfalt Zrt.

A Szijjártó Péter külügyminisztert 2020-ban megjachtoztató Szijj László tavaly a debreceni BMW-gyár körüli útépítési munkákat is elnyerő cége 2021-es árbevételének több mint 98 százaléka a közlekedésépítés területéről származott, amely lefedi az ország minden régiójában lezajlott útépítési munkák kivitelezését.

Százmilliókhoz jut Matolcsy Ádám, Mészáros Lőrinc és Gattyán György érdekeltsége

22 milliárd forintra pályázhattak azok a cégek, amelyek „hitelt érdemlően” igazolni tudták, hogy káruk keletkezett vagy keletkezik az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése miatt. A vissza nem térítendő támogatást a következő három évben fizette volna ki az unió, ám a magyar kormány előfinanszírozta az összeget. Összesen nyolcvan cég pályázott sikeresen…

Irgalmatlanul sok pénzt költ az állam kommunikációra

Ebből óriási hasznot húz a kormány által monopolhelyzetbe hozott Balásy Gyula.

A milliárdos Facebook-hirdetések után is tudott 557 milliós nyereséget termelni a Megafon

Mivel nonprofit szervezetről van szó, a Megafonnak adóznia sem kellett 2021-ben.

47 milliárd forintos árbevétele volt a Mediaworksnek, a kormány is segített

A kormánypárti médiagólem lapeladásból származó bevétele viszont 9 százalékkal csökkent, a hirdetések összege pedig 60 százaléka több lett annál, mint amit lapeladásból értek el.

Házkutatást tartottak az egyik legnagyobb Magyarországon működő médiaügynökségnél

A Media1 információi szerint a médiaügynökség ellen folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folyik nyomozás. Az Initiative mellett egy médiaszolgáltatónál és a médiaügynökség egyik megbízójánál is házkutatás volt.

Ilyen ütemben 987 év múlva szerzi vissza az állam a kamupártok 2018-as adósságát

Még 13 párt tartozik, összesen több, mint 2,1 milliárd forinttal.

Milliárdok pihennek az Oltóanyaggyár számláján

A beszámoló adataiból az is könnyen kiszámolható, hogy a 12 főt foglalkoztató Oltóanyaggyárban havonta 1 millió forintot visznek haza az alkalmazottak. Úgy, hogy az év végére ígérik az elindulást.

Újabb 44 ingatlant ad bérbe a Belváros, amelyek megint a haverok tulajdonában végezhetik

A „belvárosi módszerként” elhíresült gyakorlat lényege korábban az volt, hogy az V. kerületi önkormányzat baráti cégeknek adott ki ingatlanokat, majd az ide vonatkozó jogszabályoknak megfelelően egy év bérleti viszony után a bérlők 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatták meg azokat.

Az ÁSZ szerint ez még nem a civilek ellenőrzése, csak tanácsadás

Adjon neked tanácsot az Állami Számvevőszék…

Kovács Zoltán a BBC-nek: Magyarországot megzsarolták

“…ne kérjenek a tagországoktól olyasmit, amit nem lehet azonnal vagy rövid távon végrehajtani, különösen úgy, hogy nincs garancia olyan intézkedésekre, amelyek enyhíthetnék Magyarország szinte egyoldalú függését.“

Ezt vehetjük beismerésnek is?

Mark Rutte: Magyarországnak igaza volt

Mark Rutte ugyanakkor a most elfogadott megállapodásról azt mondta: nem igaz, hogy az olajvásárlás lehetőségének további biztosítása Orbán Viktor nagy győzelme lenne.

Olajembargó: Győzelem Orbán Viktornak, kudarc Magyarországnak

A fejlesztési pénzek kifizetésével nem sikerült összekötni a szankciót, így Magyarország szempontjából az elért eredmények nem hoznak előrelépést.

Novák Katalin aláírta az ország fegyveres védelmi tervét

A terv tartalmazza a Magyar Honvédség feladatait a törvényes rend fenntartásában, a kritikus infrastruktúra és a kibertér védelmében.

Még Albániában is több pénzt visznek haza a tanárok

Az országos átlagkeresetet meghaladó bérezés jár a pedagógusoknak Albániában, Bulgáriában és Romániában is, Magyarországon azonban nem haladják meg a tanári fizetések az átlagkereset szintjét.

Bod Péter Ákos: rendeleti kormányzás van, Orbán osztogat minden pénzt

“Amióta lényegében egypárti irányítás alatt áll a parlament, a dolognak nincs különösebb jelentősége.”

A Telex megnézte a misét, amit Orbán Viktorért tartottak

“Orbán Viktor isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát” – mondta a pap. Elnézve a hírválogatásunkat, nagyon sok ember számára ajándék Orbán Viktor, hálát adhatnak, hogy van nekik…

BOD PÉTER ÁKOS: RENDELETI KORMÁNYZÁS VAN, ORBÁN OSZTOGAT MINDEN PÉNZT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.01.


Annak, hogy elkészült a jövő évi költségvetés tervezete nincs jelentősége, mert akkor írják át, amikor akarják. Most már rendeleti kormányzás van, nem is kellene ezzel vacakolni. Orbán osztogat minden pénzt – nyilatkozta a Hírklikknek Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke. Hozzátette, arra hivatkoznak, hogy milyen jó a vállalkozóknak és a gazdasági szereplőknek, hogy előre megismerik a kormány szándékait, és a költségvetést már nyár közepén, ősszel „véglegesítik”. Amióta lényegében egypárti irányítás alatt áll a parlament, a beterjesztett állami költségvetésnek olyan nagyon nagy gazdasági előrejelző szerepe nincsen...

ÖRKÉNY ANTAL: ENNEK A KORMÁNYNAK LÉTELEME A KRÍZIS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Riporter: DÉSI JÁNOS
2022.05.31.


Erős cinizmussal, politikai haszonleséssel elég jól manipulálhatók az emberek, állapította meg a Reggeli személy vendége, Örkény Antal, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára, az MTA doktora, akivel Dési János műsorvezető beszélgetett. Szót ejtettek az orbáni propagandáról és arról is, miért működik jól. Örkény szerint a társdalomban az elmúlt évtizedekben eltűntek a támpontok, és ezt használja ki a politika. Téma volt az önálló gondolkodás fontossága, és az is, hogy ehhez képest eltűrjük, az oktatás ennyire alulfinanszírozott legyen. 

A háborús putyini propaganda jól működik Magyarországon, állapították meg a Reggeli személyben, holott korábban nem volt oroszbarát az ország. De hogyan működik az emberi tudat? Örkény Antal szociológus szerint ezt a szociológia nagyon nehezen tudja megérteni: meg lehet kérdeni az embereket, a válaszokat pedig ki lehet elemezni, de arra a kérdésre, hogy mi van az emberi lelkekben, mi van a motivációk mögött, "különösen egy ilyen helyzetben, amiben most vagyunk, amikor nagyon súlyos globális válság ért el minket, és ez jelentős mértékben létbizonytalanságot okoz, elvesztik a biztonságérzetüket, félelem van bennük, és ahol megszűntek a támpontok, nagyon erősen megváltozik".

"Az emberek ilyen értelemben kiszolgáltatottak lesznek" - mondta Örkény, aki nem is putyini, hanem orbáninak nevezte ezt a helyzetet. Szerinte a magyar társadalom gondolkodásmódját erősen érinti az a politikai kommunikáció, "amit az Orbán-kormány szisztematikusan folytat". Lényegesnek nevezte, hogy az orbáni rendszer politikai stratégiájában nemcsak a kommunikáció játszik döntő szerepet - és utalt arra, hogy az állam naponta méri a közvélemény alakulását -, hanem szerinte jelentős mértékben át is formálják az emberek gondolkodását, akik támpontot keresnek. "A politika nagyon fontos támpont, és ehhez, amit hallanak, igyekeznek igazodni".

Szóba került a háborúval kapcsolatban a 2015-ös menekültválság, majd az erre épült Soros-kampány, a Covid-válság és az ukrán válság, amikben a kormány erőteljes krízis kommunikációt folytatott, mert ennek a kormánynak lételeme a krízis, mondta Örkény Antal. "Azért, hogy az eleve már meglévő bizonytalanságon túl még további bizonytalanságot keltsenek, amire megjelenik az erős válasz, és mivel az embereknek nincs válaszuk ezekre a kérdésekre, ezt az erős választ elfogadják és magukévá teszik" - jelentette ki Örkény, aki szerint "egy ilyen lélektani hatás zajlik a társadalomban".

A beszélgetés érintette azt a kérdést, hogy Magyarország mennyire tekinthető polgári társadalomnak. Szerinte kellene lennie egy független középosztálynak, aminek stabil jövedelme van, értékrenddel, erkölccsel és kultúrával is rendelkezik. "Autonóm emberek gyülekezetéről beszélünk, akik közösen meg tudják beszélni a dolgokat", mondta Örkény, aki példának Csehországot említette, ahonnan éppen a napokban tért haza, és azt mondta, még onnan nézve is "borzasztóan erősen lehet látni a különbséget" a magyar és az ottani társadalom között. "A város tiszta, jól öltözöttek az emberek, odafigyelnek egymásra. Tudják a helyüket Európában. Ez a nagy különbség Magyarország és Csehország között, nem akarnak nagyon nagyok lenni".

Örkény Antal elfogadja, hogy a politika a hatékonyságról szól, de szerinte vannak alapvető erkölcsi értékek, amiket nem lehet negligálni. Példának az Ukrajnában dúló háborút hozta. Szerinte nincs olyan ország Európában, "ahol a politikai pártok között ne lett volna egyetértés abban, hogy ez nem vitatéma. Magyarországon pont az ellenkezője történt, az Orbán-kormány morális pánikot keltett, hogy van a jó meg a rossz. Az ellenzék a magyarok ellen beszél, háborúpárti. Ilyen diskurzus elképzelhetetlen Európában" - mondta, ugyanis "vannak dolgok, amiket nem lehet politikai kérdéssé tenni: megtámadtak egy országot, agresszíven megkérdőjelezték egy ország létezését".

Európa úgy épül fel, hogy olyan többet nem fordulhat elő, mint ami előfordult a 20. században, azt gondoltuk, hogy az jelenti Európa civilizatorikus útját, hogy békét teremtünk, mondta.

Az ember tele van mindenféle érzéssel, jó és rossz érzéssel, szeretettel, agresszióval, a politika felelőssége pedig az, hogy ezt mennyire használja ki a maga szempontjából - mondta. Örkény szerint a társadalomnak arra van szüksége, hogy gondozzák. "Gondozni kell az embereket, a közérzületet, az értékvilágát".

A 2015-ös menekülthullámmal kapcsolatos kutatások is szóba kerültek, amelyek szerint bár Magyarország korábban a xenofóbia tekintetében egy elég szélsőségesen idegenellenes ország volt, de "2015 előtt egyre inkább közelítettük az európai átlagot". Bár még messze voltunk, de volt egy pozitív változás, amire jött aztán a kormány politikai stratégiája, és "kifordította a történetet", ami arra játszott, ami az emberekben rossz, hogy félnünk kell ezektől az emberektől, és kell az erő, ami megakadályozza, hogy ez bekövetkezzen: "tehát be kell zári az országot  és ezzel az emberek azonosulnak", mondta Örkény, azt alátámasztva, hogy sokat tud a politika változtatni a közhangulaton.

A politika nem népszerűség, hanem elvek és hatalom kérdése, mondta Örkény. Szóba került az ellenzék, ami Örkény szerint bevándorlás és menekültkérdésben kérdésben kompromisszumot próbált találni, "belesimultak", és azt kommunikálták, hogy tulajdonképpen Orbánnak igaza van. Magyarországon ugyanis olyan mértékűvé vált a xenofóbia, hogy féltek, elveszítik a támogatóikat. Ez Örkénynek "nagyon fájt". Pedig szerinte mondhatták volna azt is, hogy ők a menekültekkel humanitáriusan fognak bánni, hogy beengednék azokat, akik segítségre szorulnak. Mert szerinte az, hogy a migráció jó vagy rossz, az értelmetlen kérdés.

Szóba került Lázár János négy évvel ezelőtti kampányvideója is Bécsből, ami borzasztóként írta le a kinti állapotokat. Szerinte meg lehetett volna mérni, hogy "hányan vették be" azt a videót, mert szerinte Bécs már kommunizmusban is álom volt, majd a rendszerváltás után özönlöttek oda magyarok, tehát vannak portékák, amit nem lehet eladni rendesen, erre a blődségre nem biztos, hogy vevők voltak az emberek, tette hozzá.

Visszatérve az eredeti kérdésre: hogyan gondolkodnak az emberek? Örkény szerint "sokkoló élmény volt, hogy ilyen mértékben nyert a Fidesz", holott szerinte a táradalom sokkal differenciáltabban gondolkodik, mint ami az eredményben megnyilvánult. Ezután pedig jöttek a szavazatszámlálók beszámolói arról, hogy mennyire kedvesek az emberek a kis szavazókörökben is, ezért szerinte arról van szó, hogy a szűkebb környezetünkben sokkal elfogadóbbak és támogatóbbak vagyunk, és ahogy megyünk a tágabb környezetbe, Magyarországon már erősen érvényesül a nacionalizmus. Ez Örkény szerint paradox, mert az EU-ban vagyunk, ez jelenti számunkra a biztonságot és a NATO, de  az emberek azt már "beveszik", hogy Magyarország veszélyben van, mert háborús narratíva van. "Meg kell védeni, mondta Orbán, és megnyerte a csatát".

A csata az emberekben egy asszociációt kelt, és azon a narratíván már nem tudnak túllépni, amit minden nap hallanak a politika részéről és a médiából is. Ahogy például a sikereknél láttuk a sztálini időszakban: minden remekül működik, minden dübörög, ez biztonságot jelent.

Örkény az önálló gondolkodás fontosságára is felhívta a figyelmet, aminek kialakulásában az iskola döntő szerepet játszik. Ezért alapvető érdeke mindenkinek a jó iskolarendszer. A legsikeresebb iskolarendszer Finnországban működik: "mit csináltak a pénzügyi válságban? Egyetlen területen nem volt megszigorítás, az az oktatás. Még több pénzt is adtak oda" - hívta fel a figyelmet Örkény. Az iskola döntő kérdés, mert az emberek azt akarják, hogy a gyerekük polgári biztonságban éljenek, amihez tudásra van szükség. Tehát nem tűrik el, hogy az oktatást alulfinanszírozzák, ehhez képest "hányan tüntetnek a pedagógusokkal együtt Magyarországon"? Pedig még a Horthy-rendszerben is tekintélyük volt a tanároknak, meg is voltak fizetve, ami biztonságot teremtett számukra.

Amikor az oktatás, az egészségügy, a közjavak biztosítása szóba került, ott Örkény "gondolkodásbeli problémát lát". Erre példa, hogy amikor tavaly a kormány eldöntötte, hogy visszaadja az szja-t, az jó érzéssel töltött el mindenkit, holott az állam zsebe üres, hiszen "az a mi pénzünk", de így pénz nélkül meg nem tudja biztosítani a fejlesztéseket, holott az adót éppen azért fizettük be, hogy az állam a közjavakkal törődjön. Mint mondta, ő érti ezt a döntést, és politikai döntésnek óriási szerinte, mert mindenki kap a zsebébe pénzt, kivéve a legnyomorultabbak, mert azok nem is adóztak. Örkény szerint ezek azok a döntések, amik a mentális állapotokra hatnak. Szimpatikusnak nevezte azokat a kezdeményezéseket, amik célja az volt, hogy a visszatérített szja-t adják azoknak, akiknek szükségük van rá. Ez polgári gondolat, tette hozzá.

A rendszerváltás egyik nagy eredményének nevezte Örkény a szabad iskolaválasztást, hogy a szülők dönthessenek a a gyerekük iskoláztatásáról. Ha egy ember megszerez egy jogot, arról nem szívesen mond le, de a politikának pedig az a felelőssége, hogy kiegyenlítse az iskolák közötti különbségeket. Ebből a szempontból Magyarországon a legszélsőségesebbek a különbségek, és a hátrányos helyzetűek a legrosszabb helyzetben vannak. Ilyenkor az államnak meg kellene fizetnie jobban azokat az oktatókat, és azokat az iskolákat, amik a legnagyobb gondban vannak.

Örkény azt mondta, ha ő egy önkormányzati választáson polgármesterként indult volna, az lenne az első, hogy kitakarítsák a várost: milyen mintákat ad a társadalom, milyen mintákat nyújtanak az intézmények, a politika? Szerinte mindannyian változunk és tanulunk. Például ez a háborús helyzet megmutatta, hogy hiába szétrombolt a magyar  migrációbefogadó rendszer, amikor menekülthullám indult, felmérések szerint itt is magas volt az egyetértés a befogadásokkal kapcsolatban, ahogy Európában is, és az állam együttműködött a civilekkel. Csakhogy a szolidaritás kifárasztja az embereket, ezért szerinte nem lehet kiváltani az államot.

A közép-európai régióhoz hasonlóan a magyarok többsége is szolidáris az ukránokkal, de hogy hogyan látják magát Ukrajnát, az már egy bonyolultabb kérdés, mondta Örkény, aki a lengyeleket említette, akik egyedülállóak, és teljes támogatottság van.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ 

A NYUGATI VILÁG TÉRVESZTÉSE ELKERÜLHETETLEN – S EBBEN A MAGYAR NEMZETESZME IS SZEREPET JÁTSZIK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: FARKAS BEÁTA
2022.05.31.


Farkas Beátát eredetileg az erdélyi Korunk folyóirat kérte fel Közép-Európa gazdasági helyzetének értékelésére. A közgazdász Kapitalista átalakulás és változó geopolitikai erőtér: Kelet-Közép-Európa három évtizede című tanulmányában megfogalmazott tétele szerint a nyugati világ térvesztése elkerülhetetlen: bár az EU számára a keleti bővülés gazdasági szempontból kétségtelenül előnyös lett, de a geopolitikai helykeresésben térségünk országai vagy semlegesek, vagy kifejezetten az EU gyengülésére játszanak, mint Magyarország és a háború előtt Lengyelország. Pedig a nyugati világ, benne az EU, csak akkor őrizheti meg a jelentőségét, ha minden nehézség dacára kitart az emberi jogokra épülő, szabályalapú világrend mellett. Félperifériás tapasztalataival, a 20. században átélt traumáival Kelet-Közép-Európa országainak elemi érdeke, hogy ebben támogassák az EU-t. A magyar nemzetfelfogás azonban nemcsak a nyugati országoktól, de a térség más országaitól is elválaszt bennünket. A tanulmánynak a Válasz Online számára készített, szerkesztett változatát közöljük...

ORBÁN TELJES VERESÉGET SZENVEDETT AZ UNIÓS CSÚCSON AZ OLAJEMBARGÓ ÜGYÉBEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.05.31.


Az uniós csúcs sikerrel zárult, az EU állam- és kormányfői megegyeztek az oroszokkal szembeni olajembargóról, ami az eddigi legnagyobb gazdasági csapás a népirtó, tömeggyilkos, fasiszta és náci Oroszországgal szemben. A döntés értelmében azonnal leállítják az orosz olajimport 75 százalékát, az év végégéig pedig 90 százalékát. Ezzel véget vetett Európa annak, hogy az orosz olajrendelések révén finanszírozza Putyin törvénytelen és népirtó háborúját Ukrajna ellen. Orbán ezzel teljes vereséget szenvedett, mert nem tudta megakadályozni az oroszok elleni olajembargót.

Az Európai Unió ezúttal is túljárt Orbán eszén, és úgy játszotta ki a magyar diktátor vétóját, hogy az embargó a tankhajókon érkező kőolajra vonatkozik, ami az európai olajimport 90 százaléka, míg a csővezetéken érkező kőolajra az embargó nem vonatkozik (egyelőre). Orbánnak azonban nincs tankhajókon érkező orosz olajimportja, ezért nem tudta megvétózni az olajembargó érdemi részét. Orbánnak a barátság kőolajvezetéken jön az orosz olaj, ahhoz azonban nem nyúltak, így Orbán nem tudta a legnagyobb uniós szankciót megakadályozni. Hatalmas koppanás.

Orbán ezt a totális vereséget úgy állítja be győzelemnek, hogy “megvédte” a magyaroknak az orosz olajat (az orosz energiafüggőséget), miközben a vita igazi tétje nem ez volt, hanem az uniós olajembargó. Orbán, mint Putyin bábja, az EU-ban dolgozó ügynöke, azt akarta elérni, hogy Magyarország vétójával megakadályozza az oroszokkal szembeni legérzékenyebb szankciót. Ez nem sikerült, mert az uniós vezetők túljártak Felcsút zsenijének nagy eszén. Egyszerűen kihagyták a magyarokat, méghozzá úgy, hogy Orbán nem tudta megvétózni az olajembargót.

Mióta Angela Merkeltől megszabadult nemcsak Németország, hanem egész Európa, sőt a világ, kezdenek az uniós ügyek megfordulni és jó irányba haladni. A Merkel által előidézett törvénytelen állapotok, a hátsó szobákban hozott illegitim megállapodások megszűnésével az EU legendás “határozatlansága” és “döntésképtelensége”, az intézményrendszenek tulajdonított impotenciája kezd megszűnni, és elindultak a mefelelő eljárások az illiberális fasiszták ellen, visszatartottak pénzeket, és nem engedik meg, hogy orosz ügynökök megvétózzák az uniós szankciókat...