„Képzeld el, hogy nagy nehezen felszerelsz harminc kamerát az autópályák mellé, hogy kiépítsd a modern, sorban állás és megállás nélküli útdíjrendszer infrastruktúráját. De valakik eddig is szedték arrafelé az útdíjakat. Ők pedig ellenérdekeltek. Bizonyítani semmit nem lehet, de valahogy másnapra az összes kamerádat összetörik.”
Magyar oldalon is nagyon megcsúszott a tervek elkészítése, változott a projekt felügyelő gazdája. Eleinte túl sokan szerettek volna beférkőzni a projektbe, majd akinek ez sikerült, ma már inkább a sebeit nyalogatja.
Szombaton 537 kijelölt iskolában írhatta meg több mint 72 ezer felvételiző magyar nyelvből és matematikából a feladatlapokat. Ezek közül az egyik volt a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium. Az iskolában már ki is javították az összes, ott megírt felvételi dolgozatot. Ezekről egyelőre csak átlagadatokat közölt az iskola, ami azért irányadó lehet másoknak is.
6.-os vizsgázók: magyar 30,7 (tavalyi iskolai átlag 36,0, országos átlag 35,6)
6.-os vizsgázók: matek 30,0 (tavalyi iskolai átlag 32,0, országos átlag 29,3)
8.-os vizsgázók: magyar 32,7 (tavalyi iskolai átlag 37,8, országos átlag 33,9)
8.-os vizsgázók: matek 29,1 (tavalyi iskolai átlag 29,5, országos átlag 21,9)
a pedagógia nem úgy működik, hogy én összekészítem a hozzávalókat, amiből ő megfőzi az ételt, én pedig ott állok fölötte és mondom, hogy balra kavarja vagy jobbra és szólok, ha leég
Igen, huncutkodott, mert két nappal előtte még azt mondta: semmiképpen nem tud eljönni. Mondtam neki, Robi, ne csináld már, ez a négyszázadik előadás, ott kell lenned. De csak azt hajtogatta, hogy értsük meg, nem tud, de sok puszit küld mindenkinek. Rosszul színészkedett, de végül bevált. Nagyon helyes, kedves gesztus volt a részéről.
Azon az estén Alföldi az RTL-nek úgy nyilatkozott: „Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem. Ezen el kell gondolkodni. A magyar történelmet ismerve olyan sokat nem kell…”, majd úgy folytatta: „Némileg provokatívan azt tudom mondani, hogy várom, mikor szednek majd össze minket, mit kell majd viselni.”
Amikor valaki érintett egy bizonyos problémában, ahogy Robi, akkor egészen másképp reagál rá. Az őrült nőkben amúgy is mindig van aktualitás. Az, hogy Magyarországon hogyan alakul az LMBTQ-emberek helyzete; L. Simon László kirúgatása is pontosan erről szól. Abszurd, hogy egy kép mellé ki kellett volna tenni a 18 éven felülieknek szóló karikát. Miért is? Csak mert van egy törvény, amelyik kimondja, hogy mit nem szabad? Innen indulnak a nonszenszek. Robi nyilvánvalóan arra célzott, hogy mindig ilyen kisebb esetekkel kezdődik. A mondatai valószínűleg az ő fájdalmának, az ő elkeseredettségének szólnak.
A darab régóta van színen, most vált aktuálissá?
Nem, már nagyon sokszor aktuálissá vált. A tíz évvel ezelőtti helyzet is ugyanilyen volt, igaz, akkor még törvény nem volt róla. Az elfogadás Magyarországon egészen másképp működik. Vannak olyan barátaim, akik abszolút megengedők, de azt a helyzetet, hogy két azonos nemű szereti egymást, egész egyszerűen nem tudják elfogadni és megérteni. Ekkor jönnek a komoly előítéletek vagy akár vészjósló tettek is.
Az Átrium helyzete is vészjósló, hisz nem is olyan soká bezárja kapuit.
Igen, az üzemeltetők azt mondják, hogy ennek így vége.
Miközben más színházak élnek és virulnak, sőt nagy összegű támogatást kapnak.
Egészen addig, amíg egyes színházak egy kultúrdöntés, illetve egy bizonyos kultúrdöntő kör elképzelése miatt kapnak állami támogatást, mások pedig nem, addig a piac nem kiegyenlített. Ezért volt igazságos rendszer a tao, hisz az bevételalapú támogatási rendszer volt. De ebben a helyzetben a piac nem tud működni, hiszen egyes színházak még a nagyon borsos jegyárak ellenére is tele vannak, míg máshol komoly állami támogatás mellett 3500 forintba kerül egy jegy, mégsem tudják eladni valamennyit. Pedig ennyiért havonta többször is el lehet menni színházba, míg 17 ezer forintért már nem biztos. Ehhez képest amint Az őrült nőket meghirdetik az Átriumban, azonnal elkelnek a jegyek, még úgy is, hogy öt előadás van egy hónapban.
A nézők pedig összeadták a színház működésére szánt pénzt.
Igen, egyszerűen csodálatos volt, amikor a nézők 92 millió forintot adtak össze, ami pusztítóan sok pénz. De azt akkor sem lehet, hogy adakoznak, hogy aztán fizessenek a jegyért. Ezt nem szabad még egyszer megcsinálni. Miközben az adófizetők máshova is fizetnek, amiből az Átriumnak, félve mondom, járna támogatás.
Az Átriumban van műsoron az Igenis, miniszterelnök úr! című, Angliában játszódó darab is, komoly politikai, közéleti áthallásokkal. Ezeket mennyire kell elválasztani a mai magyar közélettől?
Ez egy tíz évvel ezelőtti darab, a szövege tíz éve változatlan. Tíz éve vannak benne ugyanazok a mondatok.
Milyen mondatok?
Például hogy kell egy lányt keríteni a kumrán nagykövetnek, hogy az olajvezetékről szóló megállapodást megköthessék Nagy-Britanniával. Ezen az egész kabinet és a miniszterelnök is felháborodik. Azt hozzák fel ellene, hogy neki van a legnagyobb felelőssége az ügyben, őt vádolják. Mire ő: Engem? Mégis mivel? A kabinetvezető azt válaszolja: kerítéssel. Ez a tízéves szóvicc új jelentéstartalmat kapott. És szerepel benne több mondat több magyar miniszterelnöktől is. Pedig Gyurcsány Ferenc kijelentésére már senki nem emlékszik.
Melyik kijelentésére?
Az „Egyszer csak megunják, és hazamennek” szövegre.
Én emlékszem.
De a nézők nem. A politikai emlékezet legfeljebb pár hétig tart. Olyan mondatokat említünk, amelyek faramucik vagy rosszul sikerültek, és humorra adnak okot. Egy másik jelenetben például azt mondja a kabinetfőnököm: figyeljen, miniszterelnök úr, átalakítjuk a kulturális szektor finanszírozását. Elvesszük a pénzüket, és csak akkor kapnak, ha csatlakoznak hozzánk, szóval lojálisnak kell lenniük. Még egyszer: ez tíz éve benne van a darabban.
A közönség veszi ezeket az utalásokat?
Természetesen. De a darab nem erről szól, nem korrajz. Az emberek pedig nyilván azt is belehallják, ami nincs is benne...
a VCA-ból frissen bejegyzett szervezetek is részesülhetnek, ráadásul elég kétezer karakternyi „rizsa” a dicsőséghez. Vagyis már a városi civil pályáztatás folyamata garantálja, hogy ne szakmai jellegű döntések szülessenek, hanem…
"Semmilyen bejelentés nem volt. Én például tavaly tudtam meg, hogy megszűnik a művészettörténet – úgy, hogy a tantárgy nem szerepelt a jövő évi érettségik listáján, de erre is a vizuális kultúra tantárgy tételbizottságának elnöke hívta fel a figyelmemet. Ezután elkezdtünk körbetelefonálni: ez hogyan lehet? Nekem volt egy ismerősöm, aki akkor még az Oktatási Hivatalban dolgozott, és ő erősítette meg. Még egyszer mondom: semmilyen bejelentés nem volt. Amikor elkezdtünk írni nekik, akkor sem érkezett rá reakció"
az ő iskolájukban is évek óta a minisztérium által jogszerűtlennek tartott gyakorlat szerint finanszírozzák az intézményt,
