2019. június 10., hétfő

RÁADÁS: JÖJJ EL NAPFÉNY!

GALAMUS
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2015.02.21.



Az nem lehet, hogy soha nem tanulunk a múltból. Az nem lehet, hogy évek, évtizedek, évszázadok múlnak el anélkül, hogy elgondolkoznánk azon, miben hibáztunk, mit kellett volna tenni, mi a felelősségünk. Az nem lehet, hogy egyetlen mondat határozza meg a múltat, a jelent, a jövőt: „balsors akit régen tép”, s erre épüljön az ország közgondolkodása. Pedig ez a lényeg! A legkényelmesebb elfogadni, hogy mindig más a hibás azért, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, ahogy kellene. Gonosz a külvilág, gonosz a külföld, gonosz a cigány, a zsidó, a tót, a román, mindenki, aki nem magyar. Ők azok, akik miatt nemzetünk – bár megbűnhődte már a múltat, a jövendőt – bűnhődik a jelenben is.

Pedig az igazság az, hogy a magyar uralkodó osztály – az 1222-ben kiadott Aranybullára hivatkozva – követett el mindent annak érdekében, hogy ennek a hazának változó határai között senkinek ne legyen jó rajtuk kívül. Ennek érdekében csodákra is képes volt, megállította az időt és lezárta az országhatárokat a modern gondolatok, a reformok előtt. A magyar elit életét és vérét felajánlotta a császárnénak, de a közterhek viseléséhez nem volt hajlandó hozzájárulni. A magyar elit a nagybirtokokat nem volt hajlandó felosztani, az ipari termelésbe nem volt hajlandó bekapcsolódni, a tudományba nem volt hajlandó befektetni, a művészetet nem volt hajlandó támogatni. A magyar elit magának követelt mindent, másoktól pedig megtagadott mindent. A magyar elit lenézett mindenkit, aki nem tartozott közéjük. A magyar elit az elmúlt száz évben cinkos volt egy világháború kirobbantásában. Egy másikban az utolsó pillanatig támogatta a világ legvéresebb kezű diktátorát. A magyar elit huszonöt évig mérgezte Európa levegőjét irredenta követeléseivel. Azalatt a huszonöt év alatt sikerült létrehoznia és fenntartania egy olyan államot, amelyben az arisztokraták és a dzsentrik vezetése mellett meg lehetett akadályozni a modern parlamentarizmus kialakulását, a társadalom átrétegződését, a polgárosodást. A magyar elit elhallgatta, hogy milyen szerepet játszott a történelmi Magyarország nemzetiségeinek elnyomásában, az osztrák-cseh kiegyezés meghiúsításában, a Monarchia föderatív állammá való átalakításának megakadályozásában, az első világháború kirobbantásában, mindezeken keresztül a Trianonhoz vezető út kikövezésében. A huszonöt év alatt kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Katonáink eljutottak a Don-kanyarig. Elvesztettünk megint egy háborút. Második világháborús veszteségeink – katonák és civilek – megközelítik az egymilliót. Az 1945-ig uralkodó magyar elit sosem számolt el a tetteivel, sosem kellett számot adnia a cselekedeteiről. Így arról sem, miért kellett hadat üzenni a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, mit kerestek katonáink az orosz harcmezőkön. Mindezek és a meghiúsult fegyverszünet, a nyilas hatalomátvétel nagy szerepet játszott abban, hogy a szovjet csapatok ideiglenes hazánkban tartózkodásának ideje negyvenöt évig tartott.

A népköztársaság negyvenegy éve alatt objektív tényfeltárásra nem került sor, az átpolitizált értékítéletek mindent elferdítettek. Így válhatott ez a korszak a legjobb takaróvá az igazság elrejtéséhez.

Az ország nem tanult a múltjából. Sőt arra sem emlékszik, amit saját bőrén tapasztalt meg. Hagyta magát átverni. Hagyta, hogy egy új elit – a régi köntöst magára aggatva – úgy tegyen mintha igazságot szolgáltatna a régi rend kárvallottjainak. A régi rend kárvallottjainak pedig ez az igazi büntetés. A hatalomnak a közelébe sem jut, meggazdagodásra kevés az esélye. A régi rend kárvallottjainak meg kell elégednie az üres szólamokkal, a hátbaveregetésekkel, jó esetben némi alamizsnával. Az új elit korántsem arisztokratikus, még csak dzsentrinek sem látszik. Az új elit egyszerűen mohó, kapzsi, lélektelen, cinikus és legjobb esetben félművelt. Az új elit annyiban hasonlít a régihez, hogy nem az ország, hanem saját érdekeit nézi és abban is, hogy jó eséllyel kormányozza hazánkat a szakadékba.

Az ország meg nem akar tanulni a múltjából. Nem akar? Nem tud! Mert nem ismeri. Nem is akarja megismerni. Nem készítették fel rá. A hatalom tiszteletét, mindenhatóságát tanították nekik. Ezért a túlélés, a belenyugvás és a kuruckodás vált a mindennapok stratégiájává.

Jöjj el napfény, keltsd őket álmukból, hosszú álmukból!

ERDÉLYI TEMETŐHÁBORÚ: A HALOTTGYALÁZÁSTÓL AZ EP-KAMPÁNYIG

INDEX
Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2019.06.10.


Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb etnikai incidense alakult ki Romániában az úzvölgyi katonatemető körül, a román és a magyar fél kölcsönösen kegyeletsértéssel vádolják egymást. A Székelyföld határán lévő temetőben és a közeli településeken is több demonstráció zajlott az utóbbi hónapokban, június elején a csendőrség szeme láttára támadtak rá a román ultrák a helyszínen békés szolidaritási- és erődemonstrációt szervező magyarokra. A román tüntetők azért érkeztek, törték be a temetőkaput, hogy részt vegyenek a közeli Dămanești (Dormánfalva) város által illegálisan felállított katonai emlékmű felavatásán.

A moldvai Bákó és az erdélyi Hargita megye határán lévő temetőt március végén Dormánfalva önkormányzata saját közvagyonaként vette nyilvántartásba, ezt az intézkedést két hónappal később jogszerűtlennek minősítette a – román többségű – Bákó megyei önkormányzat. Bár a telek- és emlékművita új, a román és a magyar közösség közötti konfliktusnak tűnik, a nézeteltérések évtizedek óta lappanganak, és a román közösséget is mélyen megosztják.

Magyar jelentősége van

Az úzvölgyi katonatemető jelentősége magyar szempontból az, hogy ez az egyetlen, részben rehabilitált székelyföldi katonatemető – annak ellenére, hogy az osztrák-magyar monarchia határvidékén itt voltak a legnagyobb emberáldozatot követelő összecsapások, és ez a térség tele van sírokkal. A román hatalom az első illetve a második világháború, valamint a Ceausescu korszak évtizedei alatt is több osztrák-magyar illetve magyar síremléket, katonai parcellát felszámolt...

Az Úz völgyében az első világháború alatt az osztrák-magyar monarchia ezer katonáját temették el . A bécsi döntés után, 1940-ben a magyar állam elindította az első temetőrehabilitációs programot, ám hamarosan nem a temetőkert fenntartása, hanem bővítése vált a legfontosabb feladattá. 1944-ben súlyos harcok folytak itt, ezen a frontszakaszon kétezer magyar katona esett el.

Tiltott hely volt

Az első és a második világháború után is tisztelegtek a helyiek a magyar elesettek emléke előtt – illegálisan, mert a korabeli román hatalom tiltotta a megemlékezéseket. Az utak mentén felállított fakereszteket lebontották, a sírokhoz látogatókat a szekuritáte rendszeresen megfigyelte, kihallgatta. Ezekben az évtizedekben alakult ki az a szokás Székelyföld szerte, hogy az összecsapások évfordulóján, vagy halottak napján a megemlékezők a sírokhoz közeli helyszíneken őrtüzeket gyújtottak, vagy égő autókerekeket gurítottak le hegyoldalakról. Az Úz völgyi temető magyar állam által is támogatott rehabilitációja rendszerváltás után indult újra, eddig 670 síremléket állítottak helyre.

Román szempontból az úzvölgyi temető azért fontos, mert ez az 1916-os román betörés egyik fontos helyszíne. Ráadásul itt a román hadsereg katonáit a magyarok visszaszorították, és súlyos vereséget szenvedtek – jelentős emberáldozattal. Ellentétben a magyar katonákkal az elesett román katonáknak nincs a környéken katonai temetőjük, őket a környező hegyoldalakon, szétszórva – többségüket jeltelen sírba - temették el...

BOLBA MÁRTA KÖZÜGYEI – A LELKÉSZNŐ, AKI HARCOL A KILAKOLTATÁS ELLEN, DE KOCSIS MÁTÉ BAJKEVERŐNEK TARTJA

168 ÓRA 
Szerző: CSERI PÉTER
2019.06.10.


Számomra nem az a kérdés, hogy egy ember miért foglalkozik közügyekkel, inkább az az érthetetlen, ha valakit nem érdekelnek a közéleti problémáink – mondja Románné Bolba Márta evangélikus lelkész. A napokban kerül a mozikba Takács Mária rendező A Mandák-ház lelkésze című dokumentumfilmje, amely a józsefvárosi evangélikus gyülekezet vezetőjének életét mutatja be. A címszereplő azt tervezi, hogy a filmmel körbejárja az országot, egyúttal társakat keres, akiket országos hálózatba szeretne szervezni. A „cselekvő hit” közösségének tagjai azok lehetnek, akik hajlandók a saját környezetükben megkeresni és megoldani olyan egyedi, konkrét ügyeket, amelyek mögött valójában rendszerszintű problémák állnak. Ezt hívja Bolba Márta politizálásnak. Portré...

MOST MÉG MAGA ORBÁN VIKTOR SEM TUDJA, HOGY MI TÉVŐ LEGYEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.06.10.


Orbán Viktor kivár. Ez jelentheti azt is, hogy tanácstalan, azt is, hogy tehetetlen, de azt is, hogy több variáció közül próbálja kiválasztani azt, amely számára a legkedvezőbb lehet a következő években. A legvalószínűbb variáció ez utóbbi, ám tény, hogy közel tízéves kormányzása óta még nem került ilyen nehéz helyzetbe. Most ugyanis mérlegelnie kell, hogy a várható veszteségek közül melyik lesz számára a legvállalhatóbb. Ide vezet, ha egy politikus elszámolja magát egy fontos választás előtt.

A helyi Fidesz szervezetek vezetői a kormánysajtóból értesülnek arról, hogy pártjuknak éppen mi az álláspontja egy-egy fontos kérdésben. Olyan most a Fideszt övező erőtér, mint a hektikusan változó forintárfolyam, hiszen igazából senki sem tudja, ki és mi rángatja a szálakat, csak az a biztos, hogy percről percre változik a helyzet. Egyik nap még fontos a néppárti tagság, másnap már inkább a populisták felé nyitna a kormány, egyik nap még felfüggesztik a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, másnap benyújtanak egy olyan jogszabályt a törvényhozásnak, amely lényegében megszünteti a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét.

Ez már több mint pávatánc, ez olyan részeges dülöngélés, mely mögött kevés tudatosságot lehet felfedezni. Amíg nem válnak egyértelművé az erőviszonyok az EU-ban, amíg nem választják meg az új bizottsági elnököt, amíg nem teszik világossá a Fidesz számára, hogy milyen feltételekkel maradhat az Európai Néppárt tagja, addig várhatóan maradni is fog ez a random viselkedés Orbán Viktor kormányától. Közben nyilván gőzerővel gyártják a különböző kommunikációs stratégiákat propagandaközpontban, hogy amikor eldől, milyen irányba mozdulnak el a dolgok, kidolgozott kommunikációs stratégiával rendelkezzenek...

MÉSZÁROS BLANKA: MEG KELL TANÍTANUNK A FELETTÜNK LÉVŐKNEK, HOGY EZ NEM MEHET ÍGY TOVÁBB

168 ÓRA ONLINE
Szerző: MÉSZÁROS MÁRTON
2019.06.09.


Mészáros Blanka színésznő szerint Jeanne d’Archoz mindenkinek van kapcsolódási pontja, ugyanakkor úgy látja, nem érdemes szentet játszania a Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében című Hegymegi-előadásban, a Katona József Színházban. A huszonnyolc éves Junior Prima-díjas, aki legutóbb Gothár Péter új filmjében forgatott, az emblematikus szerepe kapcsán azt is kérdi, vajon ki tesz szentté kit: mi az orléans-i szüzet, vagy Johanna formál minket?

200 MILLIÓ FORINT A VALÓDI ÚJSÁGÍRÁSRA

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.06.10. 


...Ha nem volna független sajtó, még a mostaninál is kevesebben tudnának a hatalmon lévők hazugságairól. Arról például, hogy az egészségügyben milyen áldatlan viszonyok uralkodnak, és hogy lassan többen halnak meg a kórházi fertőzések, mint a betegségek miatt. Azért kell a kormánytól független sajtó, hogy legyenek akik megírják, hogy Orbán Viktor veje, Tiborcz István pofátlanul gazdagodik és 33 éves korára már a 32. a leggazdagabb magyarok százas listáján. Hab a tortán, hogy az általa elkövetett csínyek ellenértékét, amelyet az Európai Bizottság mostanság készül behajtani, a magyar adófizetők fogják kifizetni. (Hozzávetőlegesen 13 milliárd forintról van szó.)

Azért kell a független sajtó, hogy az emberek megtudhassák, hogy Nikola Gruevszki, a hazájában köztörvényes bűnökért elítélt, ám a magyar külügy segítségével ideiglenesen hazánkba szöktetett volt macedón miniszterelnök egy Margit körúti lakásban a magyar külügy helyettes államtitkárával találkozott. A lakás egyébként két kínai illető tulajdonában van, egyikük épp a Rogán Antal által felügyelt letelepedési kötvények révén lehet Magyarországon.

Azért kell a független sajtó, hogy az ilyen és ehhez hasonló gazemberségekről legalább azok értesülhessenek, akiket érdekel, hogyan teszi tönkre a regnáló kormány az országot.

Ezért kell az amerikaiak 200 millió forintja, melyre a független szerkesztőségek pályázhatnak. Csepp a tengerben ez a pénz, különösen a Fidesz korlátlan kasszájú médiavállalkozásainak lehetőségeihez képest, de gesztusnak mindenesetre figyelemre méltó. Az az üzenete ugyanis, hogy a demokráciához elengedhetetlen a sajtó szabadsága.

Nem nagy nóvum ez, de nem lehet elégszer elmondani. Már csak azért sem, mert volt idő, amikor még azok is tudták ezt, akik ma mindent elkövetnek azért, hogy a sajtó Magyarországon ne lehessen a kormánytól független, azaz, szabad.

RAGÁLYI ELEMÉR: MINTHA HIPNOTIZÁLTÁK VOLNA AZ ORSZÁGOT

MAGYAR HANG
Szerző: LAKNER DÁVID
2019.06.09.


Április 18-án ünnepelte 80. születésnapját Ragályi Elemér, a Régi idők focija, a Szabadíts meg a gonosztól és a Szerencsés Dániel operatőre. Az Emmy-díjas filmessel politikai propagandáról, a történelmi filmek követeléséről és a világsztárokkal közös munkáról is beszélgettünk. A teljes interjú.

ITT OLVASHATÓ


KARAFIÁTH: MÉG AZ ELROMLOTT MOSÓGÉPRE SINCS PÉNZE AZ EMBERNEK - TAKARÉKOSKODJUNK! VAGY INKÁBB NE?

24.HU / POSZT-ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2019.06.10.


Ha a kormány hallgat az Állami Számvevőszék elnökére, bevezeti a kötelező takarékossági intézkedéseket.

És ha a kormány következetes önmagához, meg is teszi ezt, hiszen így csodálatos út nyílik új lenyúlásokhoz.


Bő egy éve hozta nyilvánosságra egy kutatását a Policy Agenda, mely arról készített pillanatfelvételt, hogy a magyar polgárok mennyire vannak felkészülve váratlan kiadásokra, s egyáltalán mit gondolunk a takarékosságról.

A vizsgálat azt tükrözte, hogy nem ostromoljuk a pénzügyi tudatosság csúcsait,és a lakosság kétharmadának még egy elromlott mosógép vagy egy fogászati beavatkozás is megborítja az életét.

Számokat is közöltek arról, mi az a javasolt összeg, aminek mindig a számlánkon kellene lennie, vészhelyzet esetére. Persze más a helyzet családosoknál (és itt sem mindegy, a család hány főből áll), illetve egyedülállóaknál, más a fővárosban, más falun. De az nem kérdés, hogy minimum háromhavi megélhetésünknek megfelelő összegnek rendelkezésünkre kéne állnia, hogy az átmeneti időszakokat (mint amilyen, mondjuk, egy hosszúra nyúlt betegség vagy a munkakeresés ideje) átvészelhessük.

A felmérés minimum két-háromszázezer forintos nagyságrendről beszél, és bár a számok tavalyiak, ez a becslés aligha reális, nem fedezi egyetlen ember kiadásait sem, ha a baj már nem csak annyi, hogy penészesedik a fal. A magyar valóságot (kórházi kezelések költségei az ingyenes egészségügyben, ingatlanárak, egekbe szökő albérlet- és élelmiszerárak) figyelembe véve ezek az irányadó összegek összeszorított foggal épp ha egy hónapig segítenek a fejünket víz felett tartani.

Ráadásul az, ha valakinek nincs az átmenet idejére legalább a minimális talpon maradást biztosító elérhető pénzügyi kerete, az növeli a kiszolgáltatottság és a zsarolhatóság szintjét; hiszen aki nem tudja eltartani a gyerekeit, az bizony sokkal könnyebben sarokba szorítható, mint az, aki szabadon rendelkezik az összes joga felett.

Egy-egy munkáltató (legyen az állami vagy magán) kényére-kedvére hagyva, függőségi viszonyokba bonyolódva könnyebben sérülnek akár a legalapvetőbb jogaink is, belecsúszhatunk elvtelen kompromisszumokba pusztán azért, hogy az állásunkat megtarthassuk. Arról beszélni tehát, hogy fokozni kell a lakosság megtakarítási hajlandóságát, nem ördögtől való. A probléma (vagy inkább a kérdés) az időzítéssel és a módszerrel van...

EZEN A TÉRKÉPEN MEGNÉZHETED, HOL A LEGROSSZABBAK AZ UTAK AZ ORSZÁGBAN

G7
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2019.06.10.


Az utóbbi hetekben változatos módokon tiltakoztak a rossz utak miatt: Lipótnál égő mécsesekkel jelölték a kátyúkat, Budapesten a XXII. kerületben virágokat ültettek a mélyedésekbe, és a módszert alkalmazták Piliscsabán is.

Az adatok alapján nem csoda, hogy az országban sok helyen elégedetlenek az útállapotokkal. Az állami kezelésű utakat fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. májusban – a szokásosnál némileg később – közzétette a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait. Ez ugyan a tavaly év végi állapotot mutatja, de mivel mindig ez a helyzet, ezért össze lehet vetni a korábbi évekkel, másrészt pedig még csak az évnek ebben a szakaszában szoktak belelendülni az útfelújítók, így már az is eredmény, ha a januári-februári fagyok után újra el tudják érni az év végi állapotokat.

A cég oldalán egyébként kimerítő magyarázatot lehet találni arra, miért rosszak az utak, megtudhatjuk például, hogy egy kátyú („egy vagy több réteg üregszerű folytonossági hiánya egy körülhatárolható helyen”) akár 20 négyzetméteres is lehet. Még egy rövid videót is készítettek a kátyúk keletkezéséről, megnyugtató zenei aláfestéssel kísérve...


A számok alapján legalább azt el lehet mondani, hogy tavaly megállt az útminőség évek óta tartó romlása. Sőt, a felújítások felpörgetése még némi javulásra is elég volt – sajnos azonban nagyon alacsony szintről. Igaz, a közel 207 ezer kilométeres magyarországi úthálózat nagy részéről nincs összefoglaló adatbázis. Majd 175 ezer kilométer ugyanis önkormányzati tulajdonú helyi út, amelyet a településeknek kell fenntartaniuk, így információval is ők rendelkeznek róla, de sokszor nem készítenek statisztikát. Összefoglaló adatai a 32 ezer kilométeres – a teljes forgalom háromnegyedét lebonyolító – országos közúthálózatot fenntartó Magyar Közútnak vannak.

A társaság az utak burkolatállapotát (vagyis a felületek épségét) hagyományosan egy ötfokozatú skálán sorolja be. A fokozatok nevei magukért beszélnek, de azért a legrosszabb kettőről, a 4-esről és az 5-ösről érdemes leírni, hogy ezek lényegében a szétesés különböző stációit jelölik, olyan szinten tönkrementek, hogy az alapoktól újra kellene építeni őket, a felületi javítások már alig érnek valamit. Tavaly év végén így festett az országos közúthálózat minősége, összevetve az egy év korábbi helyzettel (az évre kattintva lehet váltani):...

ÚT AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK FELÉ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.06.10.


Történelmi alkotmányunk vívmányai alapján az országot irányító pártelnök-miniszterelnöknek az egyesüléspárti csoport élén kellene állnia.

Európának mindenekelőtt a fejekben kell egyesülnie. Egymás megismerése, egymás elfogadása az első és a legfontosabb lépés ahhoz, hogy létrejöhessen az Európai Egyesült Államok. Feltehetően az elkövetkező esztendők során számos összecsapásra kerül sor az egyesülést támogató és elutasító erők között. Melyik lesz az erősebb, melyik győz? Ez azon is múlik, mennyire lehet közel hozni lélekben egymáshoz a kontinensen élőket. A megismerés útja az oktatás, a kultúra és a valós információk szabad áramlása.

A magyar zsákutca


A magyar uralkodó osztály mindent megtesz annak érdekében, hogy keresztbe tegyen Európa egyesülésének. Pedig történelmi alkotmányunk vívmányai alapján az ország irányítását egyszemélyben ellátó pártelnök-miniszterelnöknek az egyesüléspárti csoport élén kellene állnia. Azt gondolnánk, ha valaki több száz millió forintért helyreállíttatja egy volt miniszterelnök, Andrássy Gyula lovas szobrát a parlament mellett, akkor tisztában van azzal is, miért teszi ezt. Úgy tűnik az utód nem kíváncsi Andrássy Gyula életének egyik lényeges mozzanatára, a kiegyezés tető alá hozására, melynek eredményeképpen létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, Európa második legnagyobb állama. Nem kíváncsi arra sem, mit tartalmaz "a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekü viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról" szóló 1867. évi XII. törvénycikk. Pedig akár mintául is ajánlhatná Európa állam- és kormányfőinek, pártelnökeinek, annak végiggondolásához, miképpen lehet megszervezni az Európai Egyesült Államok országainak kapcsolatát. Nem teszi, nem is teheti, hiszen ebben az esetben végig kellene gondolni, miért hullott szét ez az államalakulat, s milyen szerepet játszottak az eseményekben a magyarok. Nem teszi, nem is teheti, hiszen ebben az esetben le kellene vonni Trianon tanulságait.

Kísért a múlt
...

A HORVÁTOK IS ELÍTÉLIK A KORMÁNY TRIANON-TÉRKÉPES POSZTJÁT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.06.10.


Szlovénia és Románia után Horvátország is tiltakozik a magyar kormány Trianon twitter-illusztrációja miatt; a koreai média nagyon részletesen számol be a Hableány hajó utasainak tragédiájával; a Hegyeshalom környékére tervezett gigantikus zöldberuházással az ír sajtó is foglalkozik; Soros György nem tartja alkalmasnak Manfred Webert; az amerikai alt-right leghírhedtebb lapjának nyilatkozott Donald Trump esélyeiről a volt Fidesz-szóvivő. Csernyánszky Judit lapszemléje.

Hableány-tragédia

Ha hír érkezik, naponta akár két cikkben is beszámol a Korea Times a Hableány mentési munkálatainak állásáról. Így írt arról, hogy már 20 holttestet sikerült megtalálni és kiemelni a Dunából, de továbbra sem találnak hét koreai áldozatot illetve kis hajó kapitányát. Kétséges, hogy kedd előtt ki tudnák emelni a hajótestet. A búvároknak ugyanis biztonságosan kell rögzíteniük a hevedereket, hogy a művelet sikeres legyen. A nemzetközi sajtó egyébként meglehetős részletességgel foglalkozik továbbra is a témával, a Voice of Americától kezdve a szaklapokig folyamatos figyelem kíséri a mentési munkálatokat.

Botrányos illusztráció

Nem csitul a magyar kormány twitter-oldalára kitett Nagy-Magyarország illusztrációja körüli botrány sem, mert Bukarest és Ljubljana után most már Zágráb is tiltakozik – számol be az angol nyelvű Total Croatia News portál, amely a horvát Vecernji List cikkére hivatkozik. A „hamis történelmi kontextusban láttatott Horvátország és a múlt elbukott területi követelésének promotálása” elfogadhatatlan a horvát külügyminisztérium számára is. Történelmi tényeket hamisít ezzel a magyar kormány - írják. A helyzetet súlyosbítja, hogy Orbán Viktor nemzetközi kommunikációs oldalára került fel az a még 1921-ben készült rajz, amelyen az egykori Nagy-Magyarországból öt kéz tép/markol ki területeket. A cikk idézi még Potápi János államtitkárt is az About Hungary weboldalról, aki szerint Trianon szétverte és tönkretette a magyar társadalmat, a gazdasági és politikai életét egyaránt. A horvát portál tömören értékeli az „About Hungary”-ról kialakított véleményét is, miszerint angol és német nyelvű, pozitív tartalmú cikkeket jelent meg a magyar kormány munkájáról, ellenben rendszeresen éles kritikával illeti az uniós intézményeket és intézkedéseit. A magyar kormány állítólag biztosította a horvát külügyminisztériumot arról, hogy nem támaszt területi követeléseket Horvátországgal szemben, csupán a június 4-i évforduló illusztrációja akart lenni. Szlovénia az elsők között tiltakozott, a kormánnyal ellentétben azonban az ellenzéki párt, az SNS nem reagált a botrányra, aminek a Total Croatia News szerint az a
magyarázata, hogy az ellenzéki párt vezetője, Janez Jansa Orbán Viktor jó barátja...
ITT OLVASHATÓ

TALÁN MOST VAN ÚJRA VALÓS VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGE BUDAPEST POLGÁRAINAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.06.09.


...Most ...úgy tűnik, hogy a budapestieknek valós lehetőségük van arra, hogy egy olyan jelöltet indítsanak Tarlóssal szemben, akinek esélye is van a leváltására. Végre eljött annak a lehetősége, hogy a főváros kikerüljön a Fidesz maffiarendszerének karmai közül és visszakerüljön az ott lakó polgárokhoz. Jelen állás szerint most valóban a budapestiek kezében van a döntés lehetősége. Az, hogy kit szeretnének új polgármesterüknek.

ITT OLVASHATÓ

GYARMATI ANDREA: LETÉRDELTETETT A SORS, DE EBBŐL IS TANULTAM - TÚL A MŰTÉTEN, TÚL ÚJ GONDOLATOKON

24.HU / POSZT-ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2019.06.08.


Az egész másfél éve kezdődött, mármint az első tünetet 2017 karácsonyán éreztem: nagyon fájt a térdem. Sérülés nem érte, el sem estem, „csupán” jó sokat terheltem, de ez nem újdonság, hiszen a munkám nem éppen ízületkímélő elfoglaltság; a háziorvosi lét nemcsak a kötött napi rendelési időből áll, hanem jelentős részben a betegek otthoni ellátásából is.

Mindez egy nehéz sorsú városrészben, a VII. kerületben, ahol rengeteg a sokemeletes ház, lift viszont alig, vagyis lehet lépcsőzni bőven. S abban a néhány régi házban, ahol esetleg akad lift, hát, oda, tapasztalatom szerint, jobb nem beszállni.

Én azért a „soha nem adom, fel” hozzáállásommal olykor megpróbálom, és rendre az a vége, hogy elakadok két emelet között, és jön a „jaj, már megint a doktornőt kell kimenteni”, értsd, felkurblizni kézzel a liftet, így morog ilyenkor a házmester bácsi, de azért hozzáteszi, hogy „csak ön olyan bátor, hogy használni meri ezt a vacakot”.

No, egy szó, mint száz, tönkrement a térdem, és mivel mindenkinél megfordultam, akiről úgy gondoltam, képes segíteni, végül is eljutottam addig, hogy nem maradt más, mint a műtét. Mert a fájdalom rémesen gonosz dolog: szétveri a mindennapokat, egy idő után úgy éreztem, csak magának követel, nem szabadulhatok tőle, mindent ő határoz meg, beszűkíti nem csupán a mozgásteremet, hanem a gondolkodásomat is.

Dacára az ortopédiai szakvizsgának meg az évtizedek alatt felhalmozott lexikális tudásnak, féltem, húztam a dolgot, amíg csak lehetett. Kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat, de nem sokat javítottak a helyzeten. Egyre jobban fájt, egyre rosszkedvűbb lettem, egyre nyűgösebbé, türelmetlenebbé váltam, ami külön megviselt, hiszen nem ilyennek ismerem magam. Szóval a fájdalom kihozott belőlem olyan tulajdonságokat, amiért nagyon nem voltam jóban önmagammal.

Lassanként hajlottam már a műtétre, de ugyan vajon mikor van, lesz nekem erre időm. Mert csinálni kell, menni kell, tenni kell, mi lesz a betegeimmel, a családommal, ki fogja ellátni, megcsinálni, elintézni, ami eddig az én feladatom volt. Most ezért nem jó, aztán meg azért.

Valljuk be, egy műtét sosem jön jókor, mindig van ok halogatni. Ha akut a bajod, mondjuk egy vakbélgyulladás, nincs mese, azonnal operálni kell, különben belepusztulhatsz, de a „nem azonnal büntető” tüneteknél várhatsz, csak kérdés, érdemes- e. Ma már, sikeres műtéttel a hátam mögött azt mondom: nem érdemes vacakolni...
ITT OLVASHATÓ

KACSINT A VIRSLI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.06.10.


Az életben mindenhonnan jelek érkeznek felénk. Egyesek megfejthetetlenül bonyolultak. Mások annál egyszerűbbek. Mint például egy londoni étteremben felszolgált virsli, két tojással, mely ételek megfelelő alakzatban elhelyezve igen egyértelmű jelzésértékkel bírnak. Bonyolítja a helyzetet, hogy az obszcén „műremek” csupán a véletlen műve. Kacsintó virsli és tornateremszag - avagy egy magyar pincér srác találkozása az angol PC-kultúrával és az itthoni „ellenreakcióval” Kovács Gergely írásában...


ITT OLVASHATÓ

LEHET ÚGY IS ÉLNI, HOGY NEM POKOL A LAKHATÁS VAGY A TÖMEGKÖZLEKEDÉS

HVG ONLINE
Szerző: DERCSÉNYI DÁVID
2019.06.09.


Mindenki szívesen élne egy olyan városban, ahol a lakáshoz jutás nem vágyálom vagy brutális anyagi teher, hanem városi szolgáltatás. Vagy egy olyanban, ahol a közösségi közlekedés egyre bővül, és a villamosok és közösségi alapú kerékpárok is egy integrált rendszer részei, de piaci alapon bárki beléphet a közlekedési rendszerbe. Bécs ilyen város, 
és ez a lakóin is érződik.

Bécset már tizedik alkalommal választották a világ legélhetőbb városának. A felmérést a New York-i Mercer cég végzi, 231 nagyvárost az ott dolgozó külföldiek szempontjából vizsgálja meg, tíz kategória 39 tényezőjét nézi, köztük a politikai és társadalmi környezetet, a közszolgáltatásokat, a lakhatást, az egészségügyet, a szabadidős és sportlehetőségeket, az oktatást és a kulturális életet. A hvg.hu most megnézhette, mit csinál másként Bécs, mint például Budapest.

Lakhatás: Bécs-Budapest, ég és föld


Elég sok mindenben más a két főváros - talán a legjelentősebb különbség a bérlakásprogramban van. Budapesten a lakhatás már évek óta rémálom, és egyre kilátástalanabb a helyzet. A fiatalok, életüket elkezdők, fővárosba költözők lassan nem is álmodnak lakásvásárlásról, és az albérletárak is elszálltak az utóbbi években. Egy pár fizetésének fele-harmada is rámehet a lakásbérletre, és ott van a bizonytalanság: a főbérlő felmondhatja az albérletet, vagy radikálisan emelhet a díjon. Bécsben ezek a gondok sokkal kevésbé vannak jelen, ami a város bérlakás-programjának köszönhető.

A program száz éves: 1918-ban nagy lakhatási válság sújtotta Bécset. A város balos helyhatósága akkor találta ki, hogy bérlakásokat épít, és ez a tradíció máig él. Jelenleg 220 ezer ilyen lakása van az önkormányzatnak, és további 220 ezret támogatnak, összesen kétezer épületben. Ezekben az önkormányzat szabja meg a bérleti díjat, ami most 5,8 euró négyzetméterenként. Ez más európai nagyvárosok átlagos bérleti díjához képest alacsonynak számít – ezért is lehet, hogy míg nálunk egy ember bérének 61 százalékát is elviheti a lakhatás költsége, Bécsben ez 43 százalék...

TGM: MAGYAROK ÉS ROMÁNOK EGYÜTT ÉS KÜLÖN

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.06.09.


Az úzvölgyi katonatemető körülötti konfliktus sokadszorra bebizonyította azt, amit bárki megtapasztalhat árvíz, földrengés, aszály esetében: mind az állam, mind a civil társadalom csődöt mond, ha igazán baj van.

Ebben az ügyben csődöt mondott a romániai kormány: belügyminisztérium, csendőrség, titkosszolgálat, sírgondozó hivatal, műemlékvédelem, az állam regionális és helyi szervei is csődöt mondtak (a megyei és községi tanácsok meg a vezetőik), csődöt mondott a görögkeleti (ortodox) egyház, a romániai magyarok országos érdekképviselete (amely egyben parlamenti párt, tehát az állam része), csődöt mondott a sajtó, csődöt mondott a magyar és a román diplomácia.

Mindezek – politikai vezetés, közigazgatás, képviseletek, szakmai szervezetek – a saját rosszul fölfogott (olykor csak képzelt) érdekeiket követték, és különféle okokból tüzelték a roncsoló és emberellenes indulataik csapdájába zuhant embertömegeket. Nem szólva arról, hogy a román támadás stratégája szolgálaton kívüli csendőrtiszt (a román csendőrség volt országos parancsnoka!) volt, Sebastian Cucoş, számos romániai tüntetés brutális szétveretője, több forrás szerint a belügyminiszter bizalmasa – akiről azt írja Ciprian Mihali, hogy „mare pupător de icoane şi drapele” [„szentképek és lobogók nagy puszilgatója”], az újfasiszta focihuligánok ismert védnöke – , no meg (bár ez inkább tragikomikus) fölbukkant a helyszínen Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes, akinél rosszabb hírű és népszerűtlenebb kormánypolitikus aligha akad. Ám a mindenfajta diszkrimináció iránti vonzalma és nacionalizmusa tekintetében nem áll fönn kétség.

De ott volt Mircea Chelaru tábornok is, volt vezérkari főnök, a román katonai kémelhárítás korábbi parancsnoka (!). (Update: azóta már volt kisebb szélsőjobboldali tüntetés Budapesten a román nagykövetség előtt, és állítólag újabbak készülnek. S ebben a hangulatban közöl a magyar Miniszterelnökség irredenta térképeket a Twitteren: ez ellen élesen tiltakozott Marjan Šarec szlovén miniszterelnök és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök. Azóta a román külügyminisztérium is dühösen protestált, majd a horvát külügy és a horvát sajtó is kikérte magának a magyar kormány irredentizmusát. „A kelet-európai kisállamok nyomorúsága” – ez volt Bibó István híres esszéjének a címe.)

Az etnikai-nyelvi többség oldalára állt – és nem a teljes romániai Staatsvolkkal, az alkotmányos-politikai közösséggel szolidáris – román nemzetállam felelőssége nagyobb, mert nagyobb az ereje és a befolyása.

A temető körül előkerültek a nemzeti-etnikai konfliktusok összes baljós-tragikus kellékei: a lobogtatott nemzeti és regionális zászlók, a sírkeresztek – la terre et les morts, a föld s a holtak, ahogyan az Action Française régi sovinisztái szokták volt mondani – , a háború emléke és a szimbolikusan újrajátszott háború, az éjszakai őrtüzek, az imák, az esküvések, a himnuszéneklések, a népviselet militáns használata, a gyűlölet és a megvetés durva szavai elkeverve az áhítat és a gyász hangjaival, majd végül a testi erőszak, s aztán persze a harag könnyei. És a kölcsönösen meggyalázott sírok, a „másik fél” kegyeletének kegyetlen megcsúfolása.

Mindegyikben így vagy úgy részt vettek „közületek” vagy „közületek” ismert képviselői. A videók és fényképek elterjedtek a világhálón és az ún. közösségi médiákon...

SZELLEMTÁNC MAGYARORSZÁGON

FORGÓKÍNPAD BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.06.


...De mi köze ennek Magyarországhoz? Az, hogy egy létező, fennálló, reális problémára kerestek misztikus és irracionális választ a lakoták, mivel racionális választ saját gondolkodásuk, kultúrájuk alapján nem találtak. És vesztettek. Magyarországon ugyanilyen létező, fennálló és reális probléma a devizahitelek kezelése, ami érdekes módon minden politikai tényező számára kizárólag választási kampány idején fontos, egyébként vagy a szőnyeg alá söprik, vagy hazudoznak az ellene hozott intézkedésekről. Az Európai Unió Bírósága hozott ugyan egy döntést idén március 14-én, ami irányadó lehet egyes esetekben, ezt aztán minden konjunktúralovag felfújta, és megpróbált ennek alapján politikai tömegbázist teremteni. Arról van szó, nagyon egyszerűen fogalmazva, hogy csak akkor semmisíthetőek meg a hitelszerződések, igaz, akkor visszamenőlegesen is, ha az árfolyamkockázattal kapcsolatban tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaztak. Ennek a fogalmába az is beletartozik, ha nem figyelmezették a szerződő felet magára az árfolyamkockázatra. Na, akkor például valóban megsemmisíthető a hitelszerződés. De más esetben nem.

Ezt aztán majdnem mindenki félreolvasta, részben, mert félre is akarta olvasni, részben, mert képtelen volt értelmezni. És így kerülhetett elém a különös, „UCC Hatályos Nemzetközi Törvényrendelet” című, jobb híján misztikus iratnak nevezhető valami, amit kétségbeesett emberek tömegei osztogatnak a világhálón, főleg a közösségi oldalakon. Pedig szemenszedett hazugság az egész tengerikígyó-hosszúságú áljogi blöff, egy mondat igaz belőle maradéktalanul, az alcíme, mely szerint „A jogismeret hiánya senkit sem mentesít a jogi következmények alól”. De nem ám. És a hamis jogismeret sem. De idézzük az iratot!

...
ITT OLVASHATÓ

ZÁNKÁRA, PAJTÁSOK!

KLUBRÁDIÓ / ANNO BUDAPEST
Szerző: Klubrádió / Panxnotded Miklós
2019.06.09.


Panxnotded pajtás ezúttal Zánkára kalauzolta el az Anno Budapest hallgatóit.

1969-ben tették le az alapkövet és 1976-ra el is készült a sok száz kis pionír elszállásolására alkalmas tábor. Mégis milyen volt a "balatoni Csillebérc"? Önök nyaraltak annak idején a zánkai úttörővárosban? Iskolaidőben? Az klassz lehetett. Vagy annyira mégsem?

A MAGYAROK MEGÁLLÍTANÁK A GYILKOS ROBOTOKAT, A NAGYHATALMAK RAGASZKODNAK HOZZÁJUK

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2019.06.07.


A gyilkos robotok megjelenését a hadviselés harmadik forradalmának is nevezik, a puskapor és az atombomba után. Előbbi a távolsági harcot, utóbbi az elképzelhetetlen tömeggyilkosságot tette lehetővé, a gyilkos robotok pedig a gyilkolás felelősségétől is megszabadítanák az embert.

Gyilkos robotnak nevezik azokat a fegyvereket, amelyek emberi közbenjárás nélkül választanak maguknak célpontot, és hajtják végre a támadást. Ezeket másképp halálos autonóm fegyverrendszereknek (lethal autonomous weapons, LAWs) is szokás nevezni, a lényeg, hogy olyan mesterséges intelligenciával rendelkező gépek, amik emberi utasítás nélkül ölnek.

Hogy kell-e félnünk tőlük, és hogy mit tesz a világ azért, hogy ne kelljen, azt a CEU-n csütörtökön tartott, Let's Stop Killer Robots Before It Is Too Late című előadáson ismertette a Campaign to Stop Killer Robots (CSKR) nevű, több mint 110 jogvédő és tudományos szervezetből álló mozgalom két magyarországi képviselője, Bíró Dalma és Vitrai Barbara.

Nyílt levelekkel kikövezett út vezetett az ENSZ-be:...

NEM CSAK A BÜNTETÉS A SZÉGYEN, AZ IS, HA AZ ÁLLAM HAGYJA, HOGY BÁRKI AZ UTCÁRA KÉNYSZERÜLJÖN

MÉRCE
Szerző: MISETICS BÁLINT
2019.06.09.


Miután csütörtökön az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma nem alaptörvény-ellenes, péntek délután a Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport szervezett tüntetést az Alkotmánybíróság épülete elé. A tüntetésen felszólalt Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor is, az ellenzéki előválasztás főpolgármester-jelöltjei. Az alábbiakban Misetics Bálint, a Város Mindenkié aktivistájának beszédét közöljük:...



CSERE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.06.10.


Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire...

MINDIG VÁLTOZÓ ELLENTMONDÁSOK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.06.09.


Azt hiszem, teljesen természetes reakció az, amibe belesodródunk. Amikor elkezdtünk dolgozni ebben a problémában, sokkoló volt megtapasztalni a gyerekszegénységet, a teljes kilátástalanságot. Szép íve volt a probléma megértésének ahogy haladtunk ebben, és haladunk ma is, hiszen a mindig változó társadalmi közeg, amibe ez az egész ezer szállal be van kötve, újabb és újabb, eddig nem látott viszonyulásokat, helyzeteket teremt.

Annyi minden változott tíz év alatt! Amikor kezdtük, még elvétve volt mobiltelefon a szegregátumban. Ma már a fogyasztói világ hatására, nincs család, ahol ne lenne. Az internetelérés biztosítása, ami a programunk elején kimagasló eredménynek számított, ma már általános. A facebook elképesztő karriert futott be itt is, bár hatását inkább negatívnak, mintsem pozitívnak látom. Elhozott ide az online elérés olyan tartalmakat is, amihez eddig nem férhettek hozzá. Olyan példákat, amelyek nagyon erősen hatnak náluk. Olyan karrierek, életutak emelődnek követendő példává, amiben a legfontosabb érték a pénz. A mímelt gazdagság hatását pedig a facebook sokszorosan megerősíti.

Persze lehet, ez csak számunkra, akik másképp szocializlódtunk, nekünk nem kerek. Nyilván el is kell fogadnom, mert tulajdonképpen érthető, szegénynek lenni nem jó, és ezerrel meg kell élni azokat a pillanatokat, amikor legalább másokkal el lehet hitetni a gondtalan gazdagságot. De ami nem igaz, ami hamis, arról biztosan tudom, hogy nem fog jól hatni.

Küzd ezzel a “mit mutatok?” kérdéssel sok ember, mert sok minden nem jövedelmi viszony, vagy iskolai végzettség függvénye. A közösségi média arra van kitalálva, hogy az emberek megosszanak másokkal ezen keresztül bármit, amit lényegesnek tartanak. Posztolják hát a főztjüket, kocsijukat, ruhájukat, műkörmüket, virágcsokrukat, macskájukat, kedvenc versüket, szerelmüket, megszületett gyermeküket, a velük történt jó dolgokat, vagy szeretteik halálát, megosztanak cikkeket, véleményeket írnak dolgokról, vagy kiteszik a fotójukat arról, hol jártak éppen, és ott mit ettek, vagy ittak, és még annyi mást. Információt közöl mindenki magáról, vagy véleményt a világról (ami persze szorosan összefügg), ki mit tart fontosnak. És mivel a tömegeket ezen a csatornán könnyebb elérni, természetes, hogy teret hódít itt magának a reklám, és a politika is. Hírforrás is lett, hiszen az online média is él itt, a facebookon, sokan innen tájékozódnak a világ történéseiről. Egyszóval: meghatározó lett ez az egész, mindenhol, a szegénységben élők körében is.

Magamban persze remélem, hogy változik majd az egész, hiszen folyamatosan tanuljuk a közösségi média használatát. Egyre jobban értjük a személyes szféra fontosságát, érzékeljük a nehézségeket, amit egy-egy poszt vagy fotó okozhat, és ez óvatosabb, figyelmesebb, felelősségteljesebb közösségi média fogyasztóvá teszi az embereket. Egyre többen ismerik a “lájkvadász” oldalakat, és el tudnak igazodni az álhírek és valódi hírek világában, ellenállva a manipulációnak. De nem mindenkire igaz ez. Vannak, akik erre képtelenek, és ezt a legvédtelenebb társadalmi csoportot olyan irányokba tolhatja el a facebook, amelyet nem irányít senki, egyszerűen gerjed, húz, beépül az amúgy is negatív problémahalmazba.

A szegénységben ugyanis sok minden másképp alakul. Az egyik dolog az alapkészség- és alapműveltséghiány, ami meghatározza a digitális térben élés mikéntjét, és egy másik a mentális állapot. Mindezek pontosan tükröződnek abban, ki, mit posztol. Világosan látszó szubkulturális jelleget ölt az egész.

Próbálom értelmezni, minden esetben, miért lehet a facebook ennyire erős hatású náluk, akikkel mi dolgozunk, és hogyan húzza ez az egész problémát mélyebbre. Merthogy nem segít egy másfajta életcél kibontásában, az tuti. Viszont ezerrel épít egy látszatvilágot, amiben eltorzul minden, és értelmezhetetlenné válnak olyan célok, amelyeket együtt fogalmaztunk meg velük, amelyeket naponta újra beszélünk és akkor, ott, megerősítenek abban minket, hogy igen, értik, és akarják. De rövid idő múlva már más hatás működik. És ez erősebb, könnyebb, szebb, a vágyakat kielégítőbb, mint a mi alternatívánk.

Csak egyetlen példa, ebből talán érthetőbbé válik. Amikor elkezdtük, még nem voltak a születésnapok megtartva a gyerekeknek. Itt, ebben a blogban is írtam a torokszorító történetet, amit átélhettem, mikor az iskolából hazatérő nagyobb testvér, a jobb társadalmi státuszú osztálytársának szülinapi köszöntésén az osztályban kapott egy szem bonbont hazavitte, és kettéharapva, megosztotta a testvérével. Ugyanez a család ma sem él jobban. Ugyanaz a lakhatási szegénység sújtja őket, semmi nem változott, csak a gyerekek száma lett magasabb. Ma a születésnapi torta náluk is ott van. Örülhetnék, persze, hogy milyen szuper…hiszen ezt akartuk, hogy a gyereknek szülinapja legyen. Sok gyerek nem is tudta, hogy ez ünnep lehet. Az ő ünnepe. Ezért kezdtük a baba-mama klubban a szülinapi köszöntéseket, és ha van lehetőségünk, a tanodában és az iskolában is megszervezzük.

Sokan persze nem tudják ezt ma sem beemelni a családba. De vannak, akik igen, sőt “túltolják”. A 4-5 ezer forintos, vagy még drágább torták megrendelésével. Hiába tanítunk tortasütést a Főzőklubban, nem kell. Mert nem a torta a lényeg, hanem a Torta, ami díszes, mesefigurás, fotóval díszített, de leginkább drága, és amit aztán lefotózva ki lehet tenni a facebookra, bizonyítandó, hogy telik rá. Hiába keresek ezekhez kötődve más, a gyerekről szóló tartalmakat, nem igazán találok. Másoknak szól az üzenet. A többieknek, akikkel kapcsolatban vannak, akik nyilván ugyanabban a társadalmi pozícióban vannak.

És így megy ez egyre több dologgal. Számunkra érthetetlen vásárlások vannak az olyan családokban, ahol a lakhatási szegénység, vagy az eladósodás mértéke meghatározó. Ahol tudjuk, a hónap második felében nincs pénz már megfelelő ételre sem. Ebbe a kilátástalan életbe bemelődött a csomagküldő szolgálat is, a megrendelt holmikkal. Vannak, ahol egy családi eseményre hidegtálakat rendelnek, holott régebben megfőztek, és töredékéből kihozták az eseményt.

Jobban élnek az emberek? Nos, ezt nem igazán lehet érzékelni.De az itt luxusnak, vagy inkább értelmezhetetlennek számító, kifele gazdagságot mutató dolgok mégis felbukkannak.

Vezet persze a mobiltelefon, de van elektromos bicikli, drága televízió, márkás sportcipő, stb., sok holmi az árával együtt kiposztolva, hogy kétsége ne legyen senkinek, milyen drága volt. Ami meg ára nélkül van, azt jobb, ha nem firtatjuk, honnan van, az “üzletelés” egy külön túlélési stratégia. Ráadásul, ha tehetik, kétszeres, háromszoros árat mondanak a frissen szerzett holmik mellé a faluban, hogy még nagyobbnak tűnjön a dolog.

Azért az mennyire szomorú már, mikor kiposztolják a megvásárolt húsmennyiséget is, hiszen, akinek húsra telik, az nem szegény. Meg gyakran a pénzt is kiteszik, amit fizetésképp valahol megkaptak.

Mi meg, segítők, akik szeretnénk beosztóbbá, tervezővé tenni őket, elkeseredve nézzük a facebook posztokat…mert tudjuk, hogy mennyi helye lett volna ennek a pénznek, amit erre fordítottak. Mert ismerjük a helyzetüket, hogy közben pl. behajtócéges vagy más tartozások sora sújtja őket, talán épp az ilyen vásárlások hozadékaként. Olyan mértékben, hogy esélytelenek valaha kimászni belőle. Mi pontosan tudjuk, hogy a látszólag “laza”, gondtalan életstílust sugalló fotók és a valóság között óriási szakadék feszül. Ők pedig nem értik, nem érzik, hogy ez így nem jó.

De azt gondolom, hogy talán ez is egy fázis. Át kell esni ezen is. Amikor nem volt semmi, csak a “nincs”, akkor nem volt fontos semmi. Most sincs több, de már ott van, hogy “mást akarok mutatni”. A mai világ ezt támogatja. A látszatot, a talmi csillogást. De el fog jönni a pillanat, hogy a valóságos, más értékekkel teli élet fontosabb lesz, mint az anyagiak mutogatása. El kell jönnie. De sokat kell még dolgoznunk rajta. Türelemmel, megértéssel.

TÉREY JÁNOS: ÁTKELÉS BUDAPESTEN

INDEX / FORTEPAN
Szerző: TAMÁSI MIKLÓS
2019.06.09.


Hétfőn hajnalban, 48 éves korában meghalt Térey János költő, író. Alig ismertük egymást. Ha az utca túloldalán látom, biztos nem merek átkiáltani neki. Hogy valami közünk van egymáshoz, azt persze tudtam. Azt is gondolhattam talán, hogy előbb-utóbb csinálunk együtt valamit. Ezzel a cikkel azt a picikét szeretném megmutatni, ami valahogy – talán mindkettőnktől függetlenül, szinte véletlenül mégis megszületett.

Öt évvel ezelőtt János írt egy emailt, hogy a készülő könyvéhez fotókat keres Budapestről. Szokatlan helyszínek érdekelték: a Karthauzi utca a Svábhegyen, a Kőér utca Kőbányán, vagy a Diós árok. A legfurcsább a csepeli Háros-sziget volt. Alig tudtam neki segíteni, ezekről a helyszínekről nem voltak fotók a Fortepanon. De ő már eldöntötte, hogy az új könyv minden fejezete elé betesz egy fotót. A terv tetszett, csak nem voltak jó ötleteim. 

Végül megjelent a kötet, Átkelés Budapesten lett a címe. Most hétfőn, a halála után pár órával levettem a polcról. Meglepve láttam, hogy a belső címlap szerint nem is versek vannak benne, hanem novellák. A hátsó borítója szerintem sokkal jobb, mint az első. Úgy emlékszem, kicsit próbáltam is győzködni őt, hogy ez a fotó legyen elöl. Egy öltönyös-szemüveges férfi egy repülőgépmodellt reptet valahol Budán. Most persze arra gondolok, hogy lehet-e ez a fotó több, mint ami? Szólhat-e ez a kép János haláláról és az elengedésről? 

Az illusztrációk nem igazán sikerültek, sokkal ügyetlenebbek, mint a versek. Kezemben a könyvvel az jutott eszembe, hogy nekifutok a válogatásnak újra most, öt évvel később. Végignéztem a versekhez (novellákhoz) tartozó helyszíneket a Fortepanon, és a könyv fotóiból egy kép kivételével mindent lecseréltem. A Budafokhoz választott szőlős csendélet még mindig tetszik.
Ez kerekedett ki belőle. Hogy jobb-e mint az eredeti, nyomtatásban megjelent sorozat? Jobb. De még mindig nem olyan jó, mint a szöveg. Ez a rövidke részletekből is látszik majd:...

SZÓ BENNSZAKAD?

ÉLET ÉS IRODALOM /  FEUILLETON
Szerző: BENEDEK SZABOLCS
2019.06.07.


...Amióta az eszemet tudom, dadogok. Ha úgy tetszik, ez a természetes állapotom. A böhöm nagy magnószalagok tanúsága szerint nem mindig volt így, ám én ezekre az időkre nem emlékszem. Csak az egész életemben jelen lévő szorongásra és görcsre a megszólalás kínja miatt. Pedig, azt kell mondanom, és emiatt hálás vagyok szűkebb és tágabb környezetemnek, komolyabb inzultus nem ért emiatt (ezen verbális vagy pszichés inzultust értek, testi szóba se jött soha). Egy logopédus egyszer azt mondta nekem, hogy a dadogók között sok a lelkileg sérült, emiatt hellyel-közzel agresszív ember. Én ugyanakkor legalábbis magamról úgy gondolom, hogy talán nem sokkal több a bennem lévő frusztráció és fojtott düh, mint bárki másban, aki ilyen-olyan okok miatt kritikusan szemléli a világot, beleértve saját magát. Sérelmek persze értek, gyerekkori csúfolódások és bántó megjegyzések, de hát a gyerekek kegyetlenül őszinték, és akaratlanul is tükröt tartanak elénk. Mint ahogy azt is rosszul éltem meg, amikor a gimnáziumba új tanár érkezett, és a szóbeli feleletemet félbeszakította, mondván, üljek le és írjam le, nem akar ő engem kínozni. Merő jó szándékkal mondta, én magamban mégis sérelmeztem, hogy rávilágított a fogyatékosságomra, amivel akkortájt úgy voltam, hogy ha nem beszélünk róla, nem is létezik. Márpedig egy bizonyos életkort elérvén az osztálytársaim nem beszéltek róla. Talán maguk se vették már észre. Mint ahogy én se, legföljebb akkor, amikor egy új tanár figyelmeztetett rá.

Később ez az állapot változott. A legsúlyosabban és a legrosszabb irányba akkor, amikor érettségi után kikerültem az addigi biztonságos és jól ismert vidéki létből, és fölköltöztem a fővárosba, ahol pusztán az hónapokba telt, mire ki mertem merészkedni az albérlet, az egyetem és a hazafelé vezető utat jelentő pályaudvar alkotta – nemcsak földrajzi – háromszögből. Hirtelen rám szakadt magamra utaltságomban még inkább figyelni kezdtem önmagamra, ami által dadogásom előtérbe került. Olyannyira, hogy kiemelten foglalkozni kezdtem vele: mindennél jobban érdekelt, hogy újdonsült ismerőseim hogyan fogadják, és mit szólnak hozzá. Természetesen nem fogadták másként, mint a korábbiak, ám mire ez kiderült, addigra belerángattam magamat egy ördögi körbe, amelyet úgy hívnak, hogy logofóbia, és a lényege az volt, hogy nem mertem megszólalni. Amit indokolatlan félelem táplált, hiszen senki nem ragadtatta el magát a dadogásom miatt – mégis, mindennapjaimat az határozta meg, hogy például hogyan fogok majd köszönni a szemináriumterembe való belépéskor, vagy hogyan veszem meg a vasútállomáson a hazafelé szóló jegyet. Ennek megfelelően kizárólag önkiszolgáló boltokba jártam, de az olyan vendéglátóhelyeket és szórakozási formákat is kerültem, ahol rendelni vagy bármi más módon szóban megnyilvánulni kellett. És hát roppantul örültem annak, hogy az albérletben nem volt telefon – elég, hogy odahaza, a szülői házban szüntelen aggodalmat keltett, hiszen már pusztán a gondolattól borsózott a hátam, hogy föl kell vennem a kagylót, és azt kell mondanom, hogy „halló!”

Ez volt dadogásom legnyomorúságosabb időszaka, amit, ismétlem, kizárólag magamnak köszönhetek, hiszen konkrét oka nem volt annak, hogy magamra szabadítottam akkoriban kilátástalannak vélt, ám utólag visszanézve már akár nevetségesnek is mondható, megkockáztatom, pitiáner félelmeimet. Persze egy dadogónak, amikor éppen benne csücsül a saját magára zárt világában, magyarázhatja az ember, hogy de hát az életben vannak százszor súlyosabb helyzetek. Engem egy nagy levegővétel és egy szerelem rángatott ki belőle jó huszonöt évvel ezelőtt. (Egyébként, bár mindig is tartottam tőle, párkapcsolataimban a dadogás nem igazán jelentett gátló tényezőt: volt olyan nő, aki egyenesen szexinek nevezte.) Ez persze nem jelentette azt, hogy a problémám megszűnt volna. Ám a lecke jól jött örök tanulság gyanánt: dadogásom legnagyobb táplálója a tőle való félelem, amelyet mindmáig nap mint nap le kell küzdenem. Csak éppen idővel eljutottam odáig, hogy már nem rettegtem attól, hogy valaki észreveszi – ellenkezőleg: örülök, ha szóvá teszik, onnantól fogva ugyanis úgy érzem, hogy az arcomat eltakaró sötét napszemüveget eldobva végre fölszabadultan dadoghatok.

Mindezek ellenére jócskán meg kellett lepődnöm saját magamon, amikor a karácsonyi partin az író kolléga mások füle hallatára – minden rossz szándék nélkül – szóba hozta amúgy mindenki előtt ismert beszédhibámat. Rég nem tapasztalt érzések törtek föl bennem, ám szerencsére csupán villanásnyi ideig, néhány pillanattal utána már együtt röhögtünk valami máson. Később viszont többször eszembe jutott ez a nyúlfarknyi jelenet. Az csak az egyik olvasat, hogy még mindig bennem van a régi félelem, holott manapság, amikor zsebemben a készülék, és bármelyik pillanatban fölhívhatnak, például eszembe se jut rettegni a telefon csörömpölésétől. Idővel megtanultam a nyilvánosság előtt is megszólalni – noha fölolvasni nem szoktam, hiszen akkor nem rögtönözhetek a szinonimamódszerrel. Határaimat ismerve igyekszem élni az életem, mint ahogy ki-ki cipeli a maga keresztjét. Az elmúlt évtizedekben több mindennel kísérleteztem, hogy leküzdjem beszédhibámat, a meditációtól kezdve a pszichológuson át a logopédusig. Híres dadogók sikeres életével vigasztaltam magam, és megtanultam egy szakembertől lassan, tagoltan beszélni, miáltal akár nem is dadognék – ennek ellenére képtelen vagyok rávenni magamat arra, hogy alkalmazzam ezt a technikát. Egy barátom szerint azért, mert a dadogás az elmúlt évtizedek alatt személyiségem meghatározó része lett, én pedig nem akarok új személyiséget, dacára annak, hogy a görcs és a vele járó szorongás szintén személyiségem alkotóeleme maradt. Közben meg ódzkodom attól, hogy a dadogás legyen a legjellemzőbb tanulságom, hogy amikor valaki meglát, ez legyen az első gondolata rólam. A kígyó enfarkába harap, erre világított rá a karácsonyi jelenet...


KERTÉSZ ÁKOS: NANCY ÉS GEORGE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KERTÉSZ ÁKOS
2019.06.09. 


Mindenekelőtt szeretném megköszönni Mr. Donald Jackson támogatását, információit. A történetet egy filmsorozat is földolgozta, Mr. Jackson a sorozat felvételvezetője volt.

Segítségével próbáltam meg rekonstruálni a valósághoz lehetőleg híven az eredeti eseményt.

A történet a New-York-i rendőrség egyik legkiválóbb helyszínelő laboratóriumához, ezen belül is Sam Bayton laboratórium vezetőhöz köthető. A helyszínelőknek bonyolult fordulatok után sikerült szitává lőniük azt, akit megint nem kellett volna. Aki több jót tett, mint rosszat, akinek erénye több volt, mint a bűne. Persze megsértette a törvényt, az állam törvényét ‒ ez igaz. És a rendszer képviselői azóta is roppant elégedettek önmagukkal, megint sikerült jót tenniük. Megbüntetni a bűnözőt, megtalálni, aki elveszett, és közben valakit megfosztani talán örökre az igazi szeretettől. A kognitív disszonanciát, ami abból az ellentmondásból fakad, hogy egy bűnelkövető más szempontból akár még jó ember is lehet, a rendszer csak géppisztolysorozattal bírja föloldani. A rendszer egyszerűségre tör. Közérthető akar lenni. Csak annyit ismer a formális logikából, hogy vagy-vagy. Fekete vagy fehér. Nem akar tudni arról, hogy más viszonyrendszer is létezik. Például az, hogy is-is. Nem hisz abban, hogy a gordiuszi csomót nem csak kettévágni lehet, meg is lehet oldani. Nem csak erről az egy konkrét rendszerről van szó. Általában a rendszerekről.

A fönt említett helyszínelő laborban az volt a szokás, hogy a legutóbbi bűnügy mindig elsőbbséget élvezett, a csapat erre vetette rá magát, gyorsan, míg ki nem hűltek a nyomok.


Azon az augusztusi hajnalon egy heves zivatar vonult át New York városa fölött.

A helyszínelők gengszterek egy csoportját készültek lerohanni. Golyóálló mellényben gyülekeztek a zuhogó esőben, közelharcra számítva, kibiztosították a fegyvereket, ki-ki megcsókolta a maga nyakláncon hordott feszületjét, Dávid csillagát, amulettjét, kabaláját, s elszántan benyomultak a gengszterek búvóhelyére, ahol csakugyan tűz fogadta őket. Sam a másik oldalon kirohant valami nagy tetősszerű erkélyre, a zuhogó esőbe az egyik gengszter után, de megcsúszott, elesett, a gengszter föléje került, ráfogta a fegyvert. Sam farkasszemet nézett a gengszterrel, a pisztolycsővel, a halállal...