2016. május 7., szombat

A MIGRÁNSOK ÉS A LIHEGŐ HAZAVÉDELEM

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Rátesi Margit
2016.05.07.


Nem kis aggodalommal hallom a közszolgálati hírekből naponta, hogy éppen hányan. Hogyan érkeztek, érkeznek. Igaz, ennek ma nyomát nem látni itt, a fővárosban, de nyilván vannak határmenti települések, ahol megjelenik pár tucat ember – tán a bőrük is sötétebb, a beszédük is idegen. Meglehet, a rendőrség által ugyan nem feltárt esetet, az ablakbetörést is közülük követte el valaki. Az is lehet, hogy nem: valami helyi erősfiú akart üzenni a kézis lányoknak. De azért megy ezerrel a duma: csakis „ők” lehettek, akiknek Körmend városában ideiglenes tábort építettek.
Lihegő hazavédelem zajlik, eszméletlen médiaháttérrel. Már megint 14-36-akárhány idegen törte át a kerítést (hogyan?). Új népvándorlás zajlik! Őszintén? Nem lenne csoda: hiszen már Afrika pici falvaiba is eljutott a hír: vannak tájak a Földön, ahol a „falból jön a víz”! Ki ne akarna az ilyen Kánaánba jutni, kinek lenne kedvesebb a fején egyensúlyozott badellákkal gyalogolni, akár 1-2 órát is, hogy legyen inni, főzni való?

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT NEM SIKERÜL MEGCSINÁLNOM? A HALOGATÁS HÁTTERE ÉS ELLENSZERE

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: ur.anita
2016.05.07.

Már megint nem csináltam meg... Századszor is elnapoltam, pedig tudom, hogy már nagyon itt lenne az ideje... Újra csak a listám gyűlik, de az elintézett dolgok nem... Én mindig is ilyen voltam, az utolsó utáni pillanatban csinálom meg a feladatokat, vagy még akkor sem... HALOGATÁS. Mindannyiunk számára ismerős, már-már rutinos mechanizmus. Mi van a hátterében és mi az ellenszere? Hasznos tanácsok mindenkinek, aki szokott ezt-azt időnként halogatni az életében!
A halogatás ígéreteink megszegése
A halogatás ténye és folyamata szinte mindannyiunkat negatív érzésekkel, szorongással és bűntudattal tölt el. Ez pedig egy ördögi kör: minél tovább halogatunk, annál nagyobb a nyomás rajtunk, és persze annál nehezebb eredményesen, könnyedén, hatékonyan megoldani a már eddig is halogatott feladatot. Túl sok a dolgom! - mondjuk és felmentjük magunkat, de a várt megkönnyebbülés ettől sem érkezik meg, a szorongás és a frusztráció megmarad. A népszerű időmenedzsment-technika, a GTD-módszer kidolgozójának, David Allennekvan egy jó teóriája erre:
A SZORONGÁS ÉS BŰNTUDAT NEM ABBÓL FAKAD, HOGY TÚL SOK DOLGUNK VAN, SOKKAL INKÁBB ÍGÉRETEINK MEGSZEGÉSÉBŐL SZÁRMAZIK.
ITT OLVASHATÓ

XI JINPING MEGIDÉZI MAO SZELLEMÉT

LUMENS BLOG
Szerző: Márton Levente
2016.05.07.

Xi Jinping egyike a kínai történelem legerősebb vezetőinek: ő az ország elnöke, a hadsereg főparancsnoka és a Kínai Kommunista Párt vezetője is egyben. A kínai gazdasági növekedés 2015-re történelmi mélypontra került, az elmúlt negyed évszázad legrosszabb eredményét produkálta. Ezzel párhuzamosan Xi elnök olyan személyi kultusz kiépítésébe kezdett, amelyet nagyságrendjében csak a Mao által létrehozotthoz lehet hasonlítani. Sokaknak azonban ez párton belül sem tetszik, sőt, egyenesen a centralizált hatalomgyakorlást okolják a rossz gazdasági teljesítményért.
A kínai könyvesboltok polcai roskadoznak az elnök ideológiai értekezéseitől és beszédeitől, nagyságát dalok és versek méltatják, profilja pedig emléktárgyakat díszít – így néz ki 2016-ban a világ legnépesebb országa. Alig három éve kezdte meg elnökségét Xi Jinpeng, azonban már több politikai szál fut össze a kezében, mint amennyit elődei hosszú évtizedeken során ragadtak magukhoz: uralja a politikai döntéshozatal minden színterét a gazdaságtól a nemzetvédelmen át egészen az internetig. Ötven évvel a nagy kínai kulturális forradalom után az elnök Mao stratégiáit alkalmazva próbálja egyesíteni a tömegeket ,és megszilárdítani saját hatalmát. Xi ténykedése emellett visszahozza az országba a marxista és maoista tanokat is, annak minden velejárójával együtt: több százezer embert kényszerítettek „ideológiai oktatásra. „Ahogy Mao, úgy Xi is úgy véli, hogy ha megadja magát a nyugati értékeknek, akkor azok nem csak az ország kivételességét rombolják le, hanem megingatják a Kínai Kommunista Párt stabilitását is” –  fogalmaz Roderick MacFarquhar, a Harvard kínai politikával foglalkozó szakértője.
ITT OLVASHATÓ

KISMAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI HORRORSZTORI

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.05.07.


A Fő Egyfejű brekegett összevissza a Királyi Rádióban mindenfélét tegnap.

Többek között ezt is mondta:

"„az egészségügyi költségvetés valójában nem az egészségügy költségvetése”, hanem a gyógyításé."

Na, ehhez képest történnek Magyarország kórházaiban egészen furcsa dolgok, amiknek vajmi kevés köze van például a gyógyításhoz. Leszögezem az elején, a sztorik nekem elmesélt dolgok amik nem velem estek meg, a valóságtartalmukat nem áll módomban ellenőrizni. De azt gondolom, ha tényleg igazak legalább részben, akkor kurvára ideje elgondolkodnia rajtuk mindenkinek...


...Viktor, baszod, ezeket a történeteket hallgatva csak téged tudlak idézni magadnak:
"Egy gyomorszájra mért ütéssel ér fel, lórúgás! A felháborodást nehéz civilizált nyelvi formákba önteni!"

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN MEGVESZI STADLER AKASZTÓI STADIONJÁT?

VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.05.07.


Csupán 220 millió a 11 ezer férőhelyes futballpálya, építtetője most szabadult a bört
„Valamikor szebb napokat látott ez a sportlétesítmény. Az adottságai most is nagyon jók, csak gondos gazdára vár, és újra régi fényében ragyoghat. Az árával nem viccelni akartam... Aki egy kicsit is konyít hozzá, az tudja, hogy a kikiáltási ára nevetséges a valódi értékhez képest. Ez van” - olvasható abban a hirdetésben, amit az ingatlan gazdája már börtönben adott fel.


ITT OLVASHATÓ

A FEJLESZTÉSEK EREDMÉNYESSÉGE ÉS EREDMÉNYTELENSÉGE

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.05.07.


Az  hamar kiderült számomra ebben a munkában, hogy fölösleges minden fejlesztés, ha nincs terep, ahol a tanultaknak a gyakorlatban kipróbálható, kézzelfogható haszna van, akkor megmarad egy kipipált programnak, és az eredményessége, hasznosulása nem fog beépülni.

És akkor sem lesz hatás, ha elengedjük a felvett fonalat, és akár szakaszosan is, de elveszti a folyamatosságát a fejlesztő munka. Olyan rémes, hogy nem tudtuk ezt most sem érvényesíteni  pl. a tanoda pályázatok esetében. Mert ezt nem lehet hónapokra, félévekre abbahagyni, az addig felépített hatásrendszer eredménye eltűnik, elmennek a szakemberek is, hiszen meg kell élniük valamiből. Aztán elölről kell kezdeni az egészet, ha végre kihirdetik a pályázat eredményét, amire már lassan hónapok óta várunk. És persze az is érdekes lesz, hogy milyen lesz a nyertes lista. Az előzőből kimaradtunk, a sok, tanodát először nyitó ismeretlen szervezet pályázata akkor jobbnak találtatott, mint pár régóta működőé. Azóta szakmailag még erősebbek lettünk, tanoda-módszertani fejlesztések kidolgozásának sorába kapcsolódtunk bele, segítve folyamatosan másokat is azzal a tudással, ami nálunk van. De ennek ellenére nem lehetünk biztosak a támogatásban. Várunk hát, és reménykedünk.

A folyamatosság a közösségfejlesztésben is meg kell, hogy legyen. Most fejeztük be a két éves  NCTA-s programunkat, ahol sikerült kibővítenünk és megszilárdítanunk azt a közösségi magot, amire számíthatunk. A program elején és végén készített szociometria meggyőzően mutatja a változást, a velünk már munkaviszonyban dolgozók pozíciója tovább erősödött, és sokan, akik elköteleződtek már a változásban, a többiek megítélésben is javultak. Azok pedig, akik még mindig a „nekünk jár” malomban őrölnek, és nem igazán akarnak aktívan tenni az élhetőbb faluért, nos, ők a periférián maradtak, megjelölve nekünk az újabb feladatot, kitalálni, hogyan húzhatnánk őket valahogy beljebb.

Most, keresve a következő továbblépési pontot, a heti találkozókkal megyünk tovább, nem engedjük el azokat, akik már közösséget alkotnak. Mert mi folyamatokban gondolkodunk...

ITT OLVASHATÓ

KÖVÉR SZEREPE LENNE AZ UDVARI BOLONDÉ

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.05.07.

Új fejezethez érkezett a net szerepéről való „konzultáció” hazánkban, és most épp ott tartunk, hogy a doktor úr lecsukatná az internetet, biztos, ami biztos. A demokrácia védelmében. Nagy kérdés persze, vajon hogyan definiálja Kövér, hogy mi is az a demokrácia?
Ám nehogy azt gondoljuk, hogy a semmiből jött ez az elgondolás, még ha maga az idézhető szöveg véletlenül is került elő. Hála gondolom annak az átkozott internetnek. Már nem lehet csak úgy sutyiban nyilatkozgatni, mindennek nyoma marad. Meg is értem a rettegést! Ott, ahol állítólag (szigorúan pletyka) bizonyos kormányzati körökben az e-mail is viszonylag idegen,  – mert bár rajta tartják a kezüket a kor ütőerén, de ez elkerülte a figyelmüket – ott valóban rémületesnek tűnik ennek a fura, a világot behálózó valaminek a léte. Ahol nem csak az található meg idegbajos primitívséggel, tőmondatokban lefektetve, amit ők sulykolni akarnak.
Most akkor milyen a net? Jó, vagy halálosan veszélyes? Mit gondoljon erről a nép egyszerű gyermeke? Ami a netadó elleni tüntetés után történt, minimum tanulságos, érdemes tényleg visszalapozni, és áttekinteni a látványos visszakozást, ami tűzoltásban és szétkenésben nyilvánult meg, természetesen azóta is hatástanulmányok, elemzések nélkül – ahogy mifelénk az ilyesmit elő szokták készíteni. Egy pillanatig nem gondolták, hogy meg kellene itt beszélni bármit, a végjátékból semmi értelmes dolog nem született.
Persze azt nem tehették ki a szokott kék-fehérben, hogy beszoptuk, így hát Deutsch kezébe helyezték a konzultáció ügyét, és abból az lett, ami. Ő sok mindenhez ért, igazi nemzeti modern polihisztor.
A tüntetés után összekotorta az összes mindent, amit az elméjében talált, és ez a Twitteren jeleskedő, erős online jelenléttel bíró szaktekintély nyolc hónap és 13 millió forint segítségével kiderítette, hogy a magyar gyors és ingyenes netet óhajt. Aztán összehozott pár plakátot. Kis plakátozgatás sosem árt, gondolhatta, mint gondolták oly sokszor a közelmúltban.

ITT OLVASHATÓ

DILETTÁNS "ÉRVEKKEL" GYALÁZZA STUMPF ANDRÁS A VILÁGHÍRŰ FISCHER IVÁNT

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Kék Haris
2016.05.07.


Karaktergyilkos támadást indított Stumpf András a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója, Fischer Iván ellen – akinek a cipője talpáig nem ér fel.

A Mandiner nevű troll-etető szerzője egyúttal megvédi Tarlós Istvánt, aki az elmúlt napokban egy kocsmai tahó stílusában ugatott a világhírű együttes zeneigazgatójával.

A történet előzménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés 260 millióról 60 millióra csökkentette a Fesztiválzenekar támogatását, azaz minden előzmény nélkül elvett tőlük 200 millió forintot. Fischer szerint nemzetközi szinten sem volt még példa arra, hogy egy világhírű zenekartól szezon közben megvonják a szponzorációjának háromnegyedét.

Erre jött Tarlós alpári stílusú zsarolása: ha Fischer Iván nem hagyja abba a „hisztit”, akkor a maradék pénzre sem számíthat.

Ezek után érezte szükségét Stumpf, hogy ő is belerúgjon Fischerbe. Nevezett szerzőnek
van már rutinja a hatalommal szembekerülő civilek pocskondiázásában: korábban a tanárokat gyalázta, és az éhező gyerekeken is gúnyolódott...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÖRÖKSÉGRŐL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.05.07.


"...itt nem járulunk hozzá, hogy a kulturális örökségünk egyik pillanatról a másikra eltűnjön, itt nem fognak létrejönni párhuzamos társadalmak" .

Mi volna a mi kulturális örökségünk, ami egyik pillanatról a másikra eltűnhet? Egy szotyolaköpködő mit tart kulturális örökségnek? Hogy megjöttek a fehérvári huszárok? Vagy a hálószobadísznek épített rémületes csúti stadiont? A kolbásztöltést és pálinkafőzést? Egyéb kulturális megnyilvánulásáról nem tudok. Ezek tűnnének el egyik pillanatról a másikra? Nincs az a népvándorlás, ami ezt a förtelmet ki tudná pusztítani az árvalányhajas nagy magyar hétköznapokból.


A többi? Mi van még? A lágersmasszer éppen most próbálja földbe döngölni az egyetlen megmaradt zenekart, amiről tudhatja a világ, hogy Magyarország még létezik. Az irodalmunk (tényleg a miénk, hiába a világirodalom csúcsa például Vörösmarty, hiába a bokájáig föl nem érőket tanítják szerte a földkerekségen, ki tud rajtunk kívül róla?) senkit nem érdekel, nem hallottam, hogy szír menekült hordák szövetkeznének Karinthy és Ottlik életművének elpusztítására.

Ugyan, hagyjuk ezt.
A mondat második felével csak az a bajom, hogy nem tudom, mi az. Nene! Ne tessék próbálni megmagyarázni, mit is akart mondani! Az is felháborító, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy ha azt akarja mondani, én (nem mi, ő, akkor is beszéljen a maga nevében, ha sokan értenek vele egyet) gyűlölöm az idegeneket, ide nem fognak betelepülni. Ne párhuzamos társadalmazzon, nem azért, mert ez a kifejezés értelmezhetetlen, hanem mert undorító a gyávaság, ami az ilyen szófordulatokat szüli.Ugyanilyen kacifántos szószörnyetegekkel zsidózik, ugyanígy fejezi ki titkos vágyát a cigányok eltüntetésére.
Ceterum censeo, soha ehhez foghatóan tehetségtelen, buta és kártékony alak nem viselt még olyan magas méltóságot, mint ez a hízott jobbszélső...

ITT OLVASHATÓ

"SOSEM VOLTAM VAGYONOS EMBER" : FANTASZTIKUS KLIPP ORBÁNNAL

VAKKOMONDOR BLOG
Szerző: Vakkomondor
2016.05.07.


"Sosem voltam vagyonos ember"

ITT NÉZHETŐ MEG

MUSZLIM POLGÁRMESTERE LETT LONDONNAK

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Gépnarancs
2016.05.06.


Sadiq Kahn nyerte a brit főváros polgármester-választását, ezzel ő lett London első muszlim városvezetője...


ITT OLVASHATÓ

TECHNIKAI ÖSSZEFOGÁS

TARSKI BLOG
Szerző: Tarski
2016.05.07.


Olvasom Bauer Tamás 2016. 05 04-i bejegyzését az egyik közösségi honlapon s csak ámulok és bámulok. Komolyan arra gondoltam, hogy a régi Rákosi-rezsimben élek, amikor egy pártfunkcinak naponta kellett par excellence kinyilvánítani azt, hogy mi milyen frankó demokraták vagyunk, míg lám, lám ott a másik pedig egy utolsó gazember fasiszta, náci, akit már régen likvidálni kellett volna, de legalábbis börtönbe kellett volna csukni, hogy ott rohadjon meg.
 
De hogy ne csak a levegőben beszéljek, íme egy idézet: „Amikor a Jobbik politikusát meghívták a Corvinus Egyetem Tárcatükör című rendezvényére, hogy vitatkozzék egy miniszterrel, azt mondtuk a DK elnökségében: nem fogadunk el meghívást a Tárcatükörbe. Nem veszünk részt olyan tévévitán, ahova meghívják a Jobbik politikusát is. Míg az MSZP, az LMP és egyes függetlenek a Jobbikkal közösen kezdeményeznek parlamenti vitanapot vagy vizsgáló bizottságot, jegyeznek alkotmánybírósági indítványt, DK-s képviselők ilyet nem tesznek. Nem azért – mint más demokratikus pártok feltételezik –, mert azt hisszük, hogy a bojkottal lehet legyőzni az újnyilas pártot. Azért, mert így tehetjük világossá, hogy demokraták számára a Jobbik nem szalonképes. Ez egyfajta áldozat, lemondás megjelenési lehetőségekről, és mégis vállaljuk, mert fontosnak tartjuk, hogy világos legyen egyfajta politikai határvonal.
 
A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy a demokratikus jogállamot szétverő Fidesszel szemben – akár a Fidesz kétharmados törvényeinek lebontása érdekében – a demokratikus jogállam hívei a demokratikus jogállam esküdt ellenfeleivel fogjanak össze..."
 

"ISTEN MEGTEREMTETTE A HOLLANDOKAT"

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.05.07.


A címben megfogalmazott gondolat nem tőlem származik, hanem maguktól a hollandoktól, és folytatása is van, ami így hangzik: „a hollandok pedig Hollandiát”. Ma tehát ide látogatunk, és megpróbáljuk körbejárni, mire is érdemes figyelni, milyen meglepetésekre készüljön fel az, aki oda vágyik.

A hollandok meglehetősen liberális egy nép, amit érdemes figyelembe venni mindenkinek, aki oda költözik, pláne, ha esetleg kissé másképp áll hozzá az élet dolgaihoz – figyelmeztet mindenkit az Expat Arrivals, amivel persze lehet vitatkozni, de azért mégis van benne valami.

Az biztos, hogy nagyon hagyománytisztelőek, büszkék a múltjukra, ennek is köszönhető, hogy a mai napig erősen él bennük a paraszti életmód hagyománya és a gazdaságok tisztelete.

Érthető okokból nagy népszerűségnek örvend a hajózás, és a vízen mintha kissé mások is lennének, mint a szárazföldön, amennyiben levetkőzik a távolságtartásukat és sokkal nyitottabbá válnak...
ITT OLVASHATÓ

HOLLYWOOD FEKETE LISTÁJÁN

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.07.


Dalton Trumbo amerikai író-filmrendezőről, akinek többek között a Spartacus, az Exodus és a Római vakáció forgatókönyvét köszönhetjük, életrajzi film készült. A kétszeres Oscar-díjas alkotó nemcsak arról volt ismert, hogy ő volt a 40-es, 50-es években  a legtehetségesebb a szakmában, hanem arról is, hogy rajta volt  a maccarthyzmus hirhedt fekete listáján, olyan hírességekkel együtt, mint Bertolt Brecht vagy Charlie Chaplin.

1950-es években vagyunk, a hidegháború közepén, amikor a Szovjetunió megerősítette pozícióit a világban és már elkészítette első atombombáját. Az Egyesült Államok fenyegetve érezte magát a kommunista terjeszkedés miatt, és ez a veszélyérzet áthatotta az amerikai társadalmat is. Ez tükröződött számos korabeli filmben, amelyek találékonyan hintették a pánikot. Ilyen volt például Don Siegel 1956-ban készült alkotása, a Testtolvajok inváziója, amely a földönkívüliekről szólt, akik elfoglalják az emberek testét és egyetlen vágyuk, hogy megsemmisítsék az amerikai életmódot. (Érdekes módon ekkor készült el H.G. Wells Világok harcának első, 1953-as filmváltozata, csak éppen ironikusan közelítette meg a hidegháborús hisztériát, a közismerten baloldali gondolkodású író szellemének megfelelően, Byron Haskin rendezésében, a magyar származású George Pal producerkedése mellett). Ebben a paranoiás klímában egyes politikusok elkezdték terjeszteni, hogy a washingtoni politika kudarcai nem a tévedéseknek köszönhetők, hanem olyan összeesküvőknek, akik a szakszervezetekben, a különböző iparágakban az ország tönkretételén dolgoznak. Így jött létre már közvetlenül a II. világháború után az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, amelyről Arthur Miller megírta A szálemi boszorkányok példázatát. Mindazokat megidézték, akik gyanúsnak tartott összejöveteleken vettek részt, vagy kommunisták barátai voltak. Akik megtagadták a bizottság által igényelt nyilatkozat megtételét, azokat elítélték, vagy lehetetlenné tették. Az ártatlanság vélelmének fogalma ismeretlen volt a testület számára...

ITT OLVASHATÓ

KÖVÉR SZERINT AZ ATEISTA IS KERESZTÉNY - SÖTÉT ÖRDÖGI FIGURÁK EZEK, NEM KERESZTÉNYEK, AKIK AZ ISTENT GYALÁZZÁK ÉS A BIBLIÁT KÁROMOLJÁK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.05.06.


Kövér és társai a kereszténység meghamisított fogalmával visszaélve legitimálják a fasiszta rendszert. A keresztény kifejezést vissza kell tőlük venni, világossá kell tenni annak valódi tartalmát, amely éppen az ellenkezője annak, amit ők hirdetnek róla. A család nem azonos a kereszténységgel. A családvédelemnek semmi köze a kereszténységhez, és a családvédelem sem azonos azzal, hogy elutasítják a homoszexuálitást. De ha ezen a területen akarnak eredményeket elérni, kezdjék a homoszexualitás elleni harcot a katolikus papoknál és a papi szemináriumokban.

A családvédelem elsősorban a nők és a gyermekek jogait jelenti, a vak komondorokkal szembeni védelmet a családverő fideszesekkel szemben, a csalávédelem szép példája lehetne az is, hogy a családfőt nem különböztetik meg pártállása és világnézete alapján és nem küldik ötvenezer forintért közmunkás rabszolgának a fideszes polgármester földjére kapálni, a gyerekeket pedig nem uszítják senki ellen és nem vetik alá agymosásnak középkori hazugságokkal és antiszemita tanokkal. 

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT NEM SIKERÜL MEGCSINÁLNOM? A HALOGATÁS HÁTTERE ÉS ELLENSZERE

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: ur_anita
2016.05.07.


Már megint nem csináltam meg... Századszor is elnapoltam, pedig tudom, hogy már nagyon itt lenne az ideje... Újra csak a listám gyűlik, de az elintézett dolgok nem... Én mindig is ilyen voltam, az utolsó utáni pillanatban csinálom meg a feladatokat, vagy még akkor sem... HALOGATÁS. Mindannyiunk számára ismerős, már-már rutinos mechanizmus. Mi van a hátterében és mi az ellenszere? Hasznos tanácsok mindenkinek, aki szokott ezt-azt időnként halogatni az életében!

A halogatás ígéreteink megszegése

A halogatás ténye és folyamata szinte mindannyiunkat negatív érzésekkel, szorongással és bűntudattal tölt el. Ez pedig egy ördögi kör: minél tovább halogatunk, annál nagyobb a nyomás rajtunk, és persze annál nehezebb eredményesen, könnyedén, hatékonyan megoldani a már eddig is halogatott feladatot. Túl sok a dolgom! - mondjuk és felmentjük magunkat, de a várt megkönnyebbülés ettől sem érkezik meg, a szorongás és a frusztráció megmarad. A népszerű időmenedzsment-technika, a
GTD-módszer kidolgozójának, David Allennek van egy jó teóriája erre:

ITT OLVASHATÓ

XI JINPING MEGIDÉZI MAO SZELLEMÉT

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.05.07.


Xi Jinping egyike a kínai történelem legerősebb vezetőinek: ő az ország elnöke, a hadsereg főparancsnoka és a Kínai Kommunista Párt vezetője is egyben. A kínai gazdasági növekedés 2015-re történelmi mélypontra került, az elmúlt negyed évszázad legrosszabb eredményét produkálta. Ezzel párhuzamosan Xi elnök olyan személyi kultusz kiépítésébe kezdett, amelyet nagyságrendjében csak a Mao által létrehozotthoz lehet hasonlítani. Sokaknak azonban ez párton belül sem tetszik, sőt, egyenesen a centralizált hatalomgyakorlást okolják a rossz gazdasági teljesítményért.

A kínai könyvesboltok polcai roskadoznak az elnök ideológiai értekezéseitől és beszédeitől, nagyságát dalok és versek méltatják, profilja pedig emléktárgyakat díszít – így néz ki 2016-ban a világ legnépesebb országa. Alig három éve kezdte meg elnökségét Xi Jinpeng, azonban már több politikai szál fut össze a kezében, mint amennyit elődei hosszú évtizedeken során ragadtak magukhoz: uralja a politikai döntéshozatal minden színterét a gazdaságtól a nemzetvédelmen át egészen az internetig. Ötven évvel a nagy kínai kulturális forradalom után az elnök Mao stratégiáit alkalmazva próbálja egyesíteni a tömegeket ,és megszilárdítani saját hatalmát. Xi ténykedése emellett visszahozza az országba a marxista és maoista tanokat is, annak minden velejárójával együtt: több százezer embert kényszerítettek „ideológiai oktatásra. „Ahogy Mao, úgy Xi is úgy véli, hogy ha megadja magát a nyugati értékeknek, akkor azok nem csak az ország kivételességét rombolják le, hanem megingatják a Kínai Kommunista Párt stabilitását is” –  fogalmaz Roderick MacFarquhar, a Harvard kínai politikával foglalkozó szakértője...

ITT OLVASHATÓ

KACSAMADÁR, SÁRGA KACSAMADÁR...

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.05.06.


Arra fog emlékezni a magyar választópolgár a népszavazás idején, hogy valamit műveltek a migránsok valami kézis lányokkal – és már senki sem fogja tudni, hogy mit is. Azt pedig semmiképpen sem jegyzik meg, hogy a tudomány mai állása szerint Körmenden nem történt az égegyadta világon semmi, de semmi, azon kívül, hogy betört egy ablak, de senki sem látta, ki törte be.

Mármost az ablaktörés elég nagy tragédia, főleg az ablak életében, de ritkán vezet miniszterelnöki interpellációhoz, főleg, ha maga a miniszterelnök nincs is jelen az esetnél és erősen kérdéses, honnét volt tudomása az esetről – értem én, hogy Orbán szeme mindent lát, de ennyire? No, menjünk sorjában:

ITT OLVASHATÓ

DALPREMIER! QUIMBY: FORRADALOM

RECORDER BLOG
Szerző: RECORDER
2016.05.06.


Idén ünnepli fennállása 25. évét a Quimby, májusban a zenekar előtt tisztelgő tribute-album jelenik meg (Tükröm, tükröm címmel), a jubileum pedig majd november 26-án tetőzik a Budapest Sportarénában, de addigra megjelenik a 2013-as Kaktuszligetet követő új stúdiólemez is. Az a lemez, amiről a tavasz és a nyár folyamán négy új dalt is megismerhet a közönség, az elsőt rögtön itt és most. A Forradalom című szerzemény valóban forradalmi hevületű, nyers, ősi erejű felvétel, ilyen sorokkal: "Hát üvöltsön akinek tetszik a zaj!/Aki a bársonyszékbe új majmot akar/Hát fel a kezekkel, aki nem akar félni!/Segget nyalni, kussban remélni."

...Kiss Tibor még ezt mondja kiegészítésként a dalról: "Ez a dal a nyers eleven energia. Az elnyomottak és a hatalom feszültsége. Az egyes ember harca éppúgy benne van, mint a világjobbító szándék. Közben történetet mesél. A miénket és másokét is. Akit ez a dal élénkít, az még remél. Pozitív forradalmi rock & roll. Így éreztem magam 17 évesen. Segít emlékezni rá. Persze kicsit ironikus a hangvétel, mert ismert út, hogy az egykori forradalmárokból sokszor idővel diktátorok lesznek, vagy a lakájokból királyok. Szóval csak óvatosan. Ők elvesztették az amúgy is törékeny igazságot és az igazságosság lehetőségét. Ne váljatok ilyenné és emlékezzetek arra, amikor még tudtátok hogy mi a jó! Forradalom, irányított anarchia. De azt is tudnotok kell, ha elpusztítotok egy rendszert, mi a lófaszt raktok majd a helyére. Na az egy következő dal."

ITT OLVASHATÓ

INGYENES LESZ A TÖMEGKÖZLEKEDÉS BELGIUMBAN, A BALTIKUMBAN MÁR AZ

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: Somfai Péter
2016.05.07.


Olvasom: a brüsszeli regionális kormány közlekedésért felelős minisztere bejelentette, hogy a nyáron a belga fővárosban a külföldiek számára ingyenessé teszik a tömegközlekedést, három órára a parkolást és nem kérnek pénzt a közbringák néhány órás használatáért sem a vendégektől. A döntést nyilván motiválhatták azok a lehangoló idegenforgalmi adatok is, amelyek a robbantások után kerültek a hivatalosságok kezébe, de talán valami másról is szó lehet: kicsit szeretnék javítani a főváros vonzerejét.

Megint egy olyan hír, amiből kiderül, mi magyarok, sok esetben fordítva vagyunk bekötve. Néhány éve, amikor a főpolgármesteri székért induló szocialista politikus azzal kampányolt, hogy ha megválasztják, a budapestieknek nem kell majd sem bérletet, sem jegyet venniük, „várospolgári” alapjog lenne az utazás, hangosan röhögött az egész ország. Ördögtől való gondolat - mondták. Aztán a Baltikumban kipróbálták és bejött...

Ezzel szemben nálunk?

ITT OLVASHATÓ

NÁCI BESZÉD AZ AKADÉMIÁN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.05.06.


Mind Kövér, mind Orbán és társai ismétlődő nyilatkozatai arról szólnak, hogy Orbán rendszere a magyar nemzeti érdeket a háttérhatalom ármánykodásával szemben védi. Ez azt jelenti, hogy a háttérhatalmat jelentő zsidók ellen harcol, akik a katolicizmus felfogásában a Sátánt szolgálják, a szabadkőműves páholyokban és az illuminátusok formájában. A nácik szerint egyszerűen csak világuralomra törnek a nemzetek leigázásával. Az Orbán-rendszer identitása antiszemita, leglényege a zsidóellenesség.

A demokratikus jogok korlátozása és a jogállam felszámolása is a háttérhatalmat irányító zsidók korlátozására irányul. A katolikus egyház a szabadkőműveseknek és az "illuminati" tevékenységének tulajdonítja a felvilágosodást és a francia forradalmat, amely az egyház és az állam szétválasztásához, az emberi és polgári jogok nyilatkozatához vezetett. Miközben, ha van "háttérhatalom", amely a nemzetek fölötti uralmat igyekezett megszerezni, az a katolikus egyház. A felvilágosodás ezt rombolta szét...

...Magyarország visszakanyarodott a huszas-harmincas évekbe, antiszemita ideológiával azonosítják a nemzeti identitást, és náci beszédet mond a miniszterelnök a tudományos akadémián. Harcot folytatnak minden ellen, ami fejlett, ami modern, ami haladó, ami szabad és független, mert azt mind a zsidóknak tulajdonítják, akik a háttérhatalmat működtetik. A szabadság és a modernizáció, a jog és a tudomány nemzetellenes.

Vesszzen Hannibál, vesszen Nyúl!

ITT OLVASHATÓ

ELTÜNTETTÉK A VAS MEGYEI KAPITÁNY KÖZLEMÉNYÉT?

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.05.06.


Nem található már meg a Magyar Rendőrség hivatalos honlapján, a police.hu-n a Vas megyei rendőrapitány Lázár János migránsozását cáfoló közleménye. Volt képe Pintér Sándor belügyminiszternek töröltetni?

Csütörtökön reggel még arról tájékoztatott az
ATV.hu, hogy Körmenden rátörték az ablakot a kézis lányokra a migránsok, napközben Lázár János már arról kormányinfózott, hogy Orbán Viktor azonnali intézkedésekre utasította Pintér Sándor belügyminisztert a körmendi incidens után, estére pedig a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője arról közleményezett, hogy az ATV.hu és a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangulatkeltő és megalapozatlan állításokkal terhelték a közvéleményt. 

A Vas megyei rendőrkapitány karakán cáfolata nagy vihart kavart, és most úgy fest, hogy közleményét törölték a Magyar Rendőrség hivatalos honlapjáról, a
police.hu-ról.

(Szerencsére a Google webcache még őrzi az anyagot.)

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN VOLT A LEGSZOLIDÁRISABB A MENEKÜLTEKKEL, MERT NEM SZÁMLÁZTA KI, HOGY ALULJÁRÓKBA SZÁMŰZTE ŐKET

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.05.06.


Jól jött a tegnapi körmendi hiszti, Orbán Viktor ma megint erőset tudott mondani a reggeli, Kossuth rádiós iránymutatásában.

A miniszterelnöknek a tekintetben bizonyosan szerencséje volt, hogy épp tegnapra csinált komplett hülyét magából az ATV a Körmenden készített, hisztériakeltésre tökéletesen alkalmas híreivel. Újra fel tudták így forrósítani menekültkérdést, és a teljes kormánypárti sajtót sikerült ellátni hetekre munícióval – egyetlen téves hír felfújásával -, hátha még néhány réteg bőrt le lehet húzni az egészről.

Fel lehetett így melegíteni a Brüsszel ellen folytatott verbális harcot is: nagyot keménykedett ma Orbán a rádióban, az indulattól alig sikerült artikulálnia a szavakat, amikor „lórúgást”, meg „gyomorszájra mért ütést” emlegetett, miután az Európai Bizottság ismertette azon tervét, amely szerint az országok 250 ezer eurót fizetnének minden, be nem fogadott menekült után. Miniszterelnökünk szerint Brüsszel döntéshozói „elefántcsonttoronyban ülnek a világtól elszigetelve, nem is ismerik a valóságot, fogalmuk nincs, miről beszélnek.” Mert – ahogy Orbán indulattól elcsukló hangon figyelmeztetett: „Nem babra megy a játék. Arról van szó, hogy el akarják venni a magyaroktól azt a jogot, hogy mi mondhassuk meg, kikkel kívánunk és kikkel nem kívánunk együtt élni, és valahova, egy idegen országba, valahova, egy Brüsszel nevű városba akarják telepíteni ezt a jogot”. A menekültkvótára Orbán immár a kényszerbetelepítés szót használja, és mindannyiunkat arra szólított fel, hogy sorakozzunk fel e kényszerbetelepítés ellen...

ITT OLVASHATÓ

HATÁRSÁV

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.05.06.


Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára bejelentette: a tárca törvényjavaslatot terjeszt a Parlament elé az államhatár jogi védelmének megerősítése érdekében.
Az ember már tényleg nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön, a mi nyúlós állagú, csapkodó farkincájú Vezérünk a vasfüggöny felépítése után ismét be kívánja vezetni a határsáv fogalmát.
Hajdan létezett határövezet és létezett határsáv, a határövezetbe fokozott ellenőrzés mellett léphetett be az állampolgár, talán idősebbek emlékeznek még a polgári ruhás járörökre a Győr-Hegyeshalom vonalon, akik végigmentek minden vonaton és bekukkantottak minden fülkébe, és türelmesen kivárták, ha valakinek sürgős dolga akadt a vagon legkisebb helyiségében.

Gyanúséktól megérdeklődtéák, hogy hova lesz a séta, és ha nem adott elfogadható és életszerű választ, akkor akár elő is állíthatták.

A határsáv szigorúbb intézmény volt, akárki nem léphetett be, csak azok, akik erre külön engedéllyel rendelkeztek, ők is csak meghatározott időre.
Még szigorúbb volt a nyugati határon a határ és az elektromos jelzőrendszer közötti területre való belépés, ott csak nappal, munkavégzés céljából lehetett tartózkodni, este mindenki elhagyta a területet a szolgálatban álló határőrökön kívül.
Ennél már csak egy durcásabb hely volt, a Hegyeshalom és Nickelsdorf között húzódó közös út, ahol az út egyik oldala Magyarország, másik oldala Ausztria volt - itt kellett nekem egyszer vigyáznom a közlekedési jelzőtáblát javító karbantartóra, én meg, miközben vigyáztam rá, azon töprengtem, ha a létráról leugrik Ausztriába, akkor mit is tudok én megakadályozni, aztán arra jutottam, hogy semmit, de a fenyítésemet végképp nem.

A szerelő nyugodt ember volt, és én is az lettem, amikor visszaballagtunk a határátkelőre...


ITT OLVASHATÓ