2016. január 24., vasárnap

HOGYAN ZAJLOTT HÓMAN BÁLINT PERE A NÉPBÍRÓSÁG ELŐTT?

INDEX - BBC HISTORY MAGAZIN
Szerző: Index
2016.01.24.


Az elmúlt hónapokban Hóman Bálint politikusi és történészi életpályája több ügy kapcsán is viták kereszttüzébe került. Ezek során többször is szóba került Hóman népbírósági pere és az ennek végén megszületett ítélet. Ungváry Krisztián a BBC History magazin januári számában tekintette át, hogyan értékelhetjük ezt az eljárást.
          
...Összességében elmondható, hogy Hómant egy koncepciós elemeket sem nélkülöző, de mindenképp súlyos hibákkal tarkított eljárásban ítélték el, elsősorban nem is azért, amiben valóban bűnös volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ártatlan lett volna, és a Fővárosi Törvényszék sem mentette fel teljes körben a vádak alól.

"Minden jel arra mutat, hogy Hóman mai rehabilitálóit ugyanaz vezeti, mint korábbi bíráit is, csak éppen fordított értelemben” – írja Ungváry, aki cikkét azzal zárja, hogy ugyan kijelenthető: „Hóman senkinek nem kívánta a halálát. Másrészt viszont nem is foglalkozott azzal, hogy az érintettekkel mi történik, a hozzá eljutó információkat rémhírnek minősítette, és meg sem próbálta azok ellenőrzését. Nyilván azért, mert nem érdekelte a megbélyegzett százezrek sorsa. Ahhoz viszont nevét, történészi és politikai tekintélyét adta, hogy faji definíciók alapján a magyar lakosság 6 százalékát alapvető emberi jogaitól megfosszák, részben vagyontalanítsák és távlatilag kitelepülésre kényszerítsék, mint ahogyan az a zsidótörvény preambulumában is szerepel.”

ITT OLVASHATÓ

MÍNUSZ TÍZ ALATT

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.01.24.


Nem szeretem az ilyen hideget. Főleg, mióta ezen a területen dolgozom. Napközben is félek, de leginkább reggel. Attól, hogy hírt kapok: kihűlt valaki.

Főleg az egyedül élők jutnak az eszembe. Találkoztam a héten az asszonnyal is, aki egy villany nélküli melléképületben húzza meg magát már évek óta, a ház is üres, ami a telek elején van, elhagyott, mint sok másik a faluban. Ruhaosztás volt, most elég sokan jöttek, kell a meleg ruha, meg a gyerekekre is a váltó… mert a mosás egy téboly ilyenkor.

Mondom neki, de jó, hogy látom, mindig aggódok, hogy megfagy. „Á”- legyint – „dehogy…én már háromkor kelek, és gyújtok be..” „Takarója van rendesen?”-kérdezem. Bólogat, és összébb húzza magán a kabátot. Gyakran feljön otthonról napközben ő is, más is ilyenkor. Beülnek kicsit melegedni az alapítványi munkatársakhoz. De itt már jó…itt már figyelnek egymásra is. Ahol már közösség van, ott talán kisebb a kockázata a tragédiának.

Akiknek a napi megélhetés is gond, ott ilyenkor a legfontosabb, hogy legyen tüzelő. Talán ezek az időszakok a leglehangolóbbak a szegénységben. Ilyenkor az ember egész nap találkozhat a falvakban a hátukon fát cipelő, vagy a gurulós kukában, babakocsin, esetleg biciklin gallyakat tolókkal, a fűrész, fejsze elengedhetetlen lesz, és ha nincs más, sok helyen sorra kerülnek az éghető anyagok is, legyen az bútor, vagy műanyag flakon, szakadt cipő, rossz ruha. Környezetvédelmi szempontokról, légszennyezésről, itt nem esik szó. A szemétszállítás sem túl fontos most… alig van, ami a kukákba kerül. A nyomor rangsorol. Az első, hogy ne fagyjanak meg.

Sok családnál ilyenkor alig elviselhetők a körülmények. Egy szobába zsúfolódik mindenki, sokszor, ha összeadjuk, hányan alszanak bent, elképzelhetetlen, hogy férnek el. Ilyenkor ez az egyetlen élettér. Konyha, fürdőszoba, hálószoba, gyerekszoba, minden. Minden itt zajlik, túl sokan vannak, túl kevés a hely, túl hangos minden. A kevés hely és a „nincs” pedig agresszívvá tesz, gyereket, és felnőttet egyaránt.

A kályha persze így sem mindig meleg. Olyankor kabátban vannak, a gyerekek is, a kicsik bebugyolálva, megfázva szinte mind, ilyenkor rekordokat dönt nálunk a gyerekeknek szóló, kiváltásra váró gyógyszerreceptek száma, a tea-cukor kérelem, mert másféle extrákról, vitaminról, gyümölcsökről, beteg toroknak jól eső meleg levesekről nem beszélhetünk...

ITT OLVASHATÓ

EXTRA RÖVID LÁTOGATÁS AUGSBURGBAN

HAMPLO BLOG
Szerző: Hampster
2016.01.24.


Valószínűleg ez lesz a legrövidebb útibeszámoló az oldalamon, de mégse akarom ezeket a képeket megmutatás nélkül eldobni. Igazából nem is rendes látogatás volt ez, csak egy átszállás, amit elhúztam annyira, hogy be tudjak ugrani a belvárosba megnézni valamit, ami 12 évvel korábban kimaradt.

ITT OLVASHATÓ

AMIKOR AZ OTTHONNAK LÁBA KEL

SUVAHE BLOG
Szerző: Suvahe
2016.01.24.

"A madarak elrepülnek és te is elrepülsz. Ilyen egyszerű az élet. Megy tovább..." - így kezdődött szövege annak a képeslapnak, amit még 2015 őszén kapott búcsúajándékba cseh barátnőjétől. Képeslap története leányregényes.

2001 tavaszán Drezdában töltötte tanulmányait az ajándékozó. Városismerkedős sétája során kézzel készített termékek boltjába botlott. Ott pillantotta meg a képeslapot. Festett vadmadarak. Némelyikük vízparton várakozott. Néhány épp levegőbe repült. És akadtak magasan szárnyaló fajták...

ITT OLVASHATÓ

ÖNGYILKOSSÁG ÉS SZÉLSŐSÉGESSÉG AZ ARAB VILÁGBAN - AZ ISKOLÁKBAN IS EZT TANÍTJÁK?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Avi ben Giora
2016.01.24.



Manapság egyre gyakoribbak lesznek az öngyilkos merényletek a Közel-keleten de szinte az egész világon. Míg régebben az elkövetők nagyrésze hős „sahidnak” akart állni, hogy majd a Paradicsomban nagy jutalmat kaphasson, addig manapság már nem ez az elfogadott.

Egyre több az olyan fiatal palesztín vagy arab, aki valamilyen történés miatt (legyen az családi perpatvar, munkaelvesztése avagy szerelmi csalódás) az öngyilkosságnak ezt az újfajta módját találja ki.
Míg régebben főleg politikai indíttatás vezette az öngyilkos merénylőket, manapság már ötvöződik benne minden. A kellemes a hasznossal. Egyik oldalon egy nemzeti hőst csinálnak belőle, miközben a másikon politikai tőkét kovácsolnak a dolgokból. Maga az elkövető nem biztos, hogy csupán politikai okok miatt áldozza be magát.


Nemrégen történt, hogy egy Hebronhoz közeli izraeli településen egy 13 éves gyereklány késsel rontott rá az egyik ott szolgálatot teljesítő katonára. A katona használta fegyverét az előírásoknak megfelelően. A kiérkező segítség már csak a lány halálát tudta megállapítani. Közben a lány apját értesítették, hogy a lányát megölték. Az apa felsimerte a holttestben a lányát és elmesélte, hogy egy órával előtte családi perpatvar tört ki a lánya és közte. Mire észbe kaptak, hogy mi is történt, a lány eltünt. Csak hatóságok értesítése alapján találtak rá, de addigra már késő volt. Ugyan mi játszódhatott le egy 13 éves gyerekben? Először is valamiféle gyerekes bosszú, hogy majd megmutatom az anyámnak apámnak hogy velem nem lehet csak úgy elbánni. Aztán a tettek mezejére lép.

ITT OLVASHATÓ

HIÁBA VAN IGAZATOK TAXISOK, HA BUNKÓK VAGYTOK! 10 HIBAPONT

IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.01.24.

Szimpátiát nem, de szánalmat már kezdtem érezni! Hiába futott le az évezred legszánalmasabb közösségi tüntetése, még mindig azt hiszik az érintettek, hogy bármilyen szinten nyerhetnek. Milyen forgalomlezáró szimpátia követelő-véleménytüntetés az, amibe maga a tüntető is szarik bele? Vagy bárki szerint teljesen rendben volt az, hogy ledobod a kocsidat az Andrássy közepére, majd elmész kávézni, családdal lenni vagy shoppingolni? Legalább tettetek volna úgy, mintha rólatok, és nem értetek volna szó. A marketing nagyon fontos. Nézzük a tüntetésetek hibapontjait! Legközelebb, ha tüntetni akarsz, akkor ezekre azért figyelj oda! Válságkommunikáció!
1. Először négyszemközt azonosítsátok a válságot!
Nagyon fontos minden érintetnek megtudnia, hogy miért harcoltok, mi az eszme! De nem minden eszme éri meg a harcot. Nektek tulajdonképpen mi a bajotok? 
  • a UBER létezése? (elveszi az ügyfeleket, olcsóbban dolgozik)
  • a Taxis terhek? (ez nem az UBER hibája)
  • az, hogy felétek magas szakmai megfelelőséget támasztanak, míg uberes bárki lehet.?

ITT OLVASHATÓ

ÉRPATAK VIGASZTALÁSA

HUPPA.HU
Szerző: Szele Tamás
2016.01.24.


Hej, uram, uram, jó Orosz Mihály Zoltán polgármester uram, most alaposan benne vagy, hogy miben is, nehéz eldönteni, még nehezebb a jó ízlés keretei között megmondani: de abban lehetsz benne, ami bőséggel terem az állattartó telepek padlatán, s mely matéria nélkül jóval kevesebbet teremne a mi ezerszer áldott magyar földünk – ilyenformán ott is, ahol vagy, a haza gondjával foglalkozol.
Hanem hát egyébiránt szakad meg a szívem érted, derék hajdani felperesem. Hiszen idéztél te engem törvénybe nem is olyan régen, igaz, el is vesztetted a pert, mert egyszer sem méltóztattál eljönni a bíróságra, márpedig polgári kereset esetében az a minimum, hogy a felperes tolja oda a biciklit. Elbuktad hát, amint azt egy másodéves joghallgató is megmondhatta volna neked, hogy el fogod bukni: igazán rájöhettél volna a rengeteg eszeddel és teológiai műveltségeddel, hogy bírósággal nem veszekszünk, nem háborgunk, mert az ő ítéletére vagyunk bízva. De úgy látom, nem túl fejlett a te méltóságos jogérzéked, lám, már keresnek is a zsandárok, hetedhét határban nem lelnek, bujdosol előlük, miként Rózsa Sándor.

ITT OLVASHATÓ

10+1 LEGFONTOSABB TIPP AZ AUTÓBÉRLÉSHEZ

HELLO MAGYAROK BLOG
Szerző: Mátai András
2016.01.24.


Az utazáshoz kapcsolható nagy hármas szolgáltatási körből – repülőjegy, szállás és autóbérlés - biztosan az autóbérlés az, ahol az utazók a legkevesebb használható tapasztalattal rendelkeznek, ahol a legtöbb buktatóval találkozhatnak, és amivel kapcsolatban az embert a legtöbb fejfájás érheti. Ennek okai szerintem a nem csak az országonként, cégenként és lokációnként eltérő szabályozások és árak, hanem az autókölcsönzés opcióinak átláthatatlan káosza is. Annyi változó, tényező és opció van ugyanis, és ehhez annyira eltérő szabály, hogy még a tapasztalt autóbérlőket is képesek újabb és újabb problémák elé állítani. 
Ebben a cikkben a teljesség igénye nélkül szeretném megosztani veletek 10+1 autókölcsönzéssel kapcsolatos legfontosabb tapasztalatomat és tippemet. Az érdekesség ezekkel kapcsolatban az, hogy egyik tipp sem örök érvényű és majdnem mindegyikre én magam tudnék ellenpéldát mondani. 
1. Érdemes-e előre foglalni?
Én azt tanácsolom, hogy igen, de egyáltalán nem biztos, hogy az a foglalás jelenti a számunkra legjobb opciót. A kölcsönző cégek oldalán szinte kivétel nélkül lehet ingyenesen foglalást készíteni, amihez nem kell más csak kb. név és e-mail cím, amivel máris megvan a ’B’ opció. 
Később, amikor megérkezünk a célországba érdemes utána járni, hogy a foglalásunkhoz képest kapunk-e jobb ajánlatot. Ha nem, még mindig ott lesz az előre készített otthoni foglalás.

ITT OLVASHATÓ

A FOLYOSÓN FEKVŐ BETEG

GRÉCZY ZSOLT BLOGJA
Szerző: Gréczy Zsolt
2016.01.24.

A magyar reformok működnek - dörgi, okádja mindenhonnan a mi pénzünből a kormány. Nem tudom ugyan, hogy melyik, ha csak azt nem nevezzük reformnak, hogy összeállt egy párt, Fidesz a neve, amelyiknek semmilyen más célja nem volt és nincs is a politikában, mint ellopni, amit csak lehet.

Most pedig ott tartunk, hogy egy kórházi beteg, aki rosszul lett, óránként hányt, a folyosón levő padra feküdt és egy ruhafogasra akasztotta az infúzióját. Ha ehhez hozzáveszem, hogy naponta három orvos és két nővér hagyja el az országot, akkor ha az egészségügyi reform - fideszes értelemben - tényleg pompásan működik.

ITT OLVASHATÓ

NE SZORONGJ! - DOLGOZATÍRÁS ELŐTT FÁJ A HASA

NE SZORONGJ BLOG
Szerző: KMárta
2016.01.23.


Így segíthetsz teljesítményszorongó gyermekednek

Lili 1. osztályos kislány. Nagyon szeret iskolába járni, jól érzi magát, jól tanul. De dolgozatírás előtt mindig fáj a hasa. 
Anyukája kérdezi, mit tehetne, hogyan segítsen neki.

Még emlékszünk arra, hogy mi is izgultunk dolgozatírás, felelés előtt. Izzadt a tenyerünk, erősen dobogott a szívünk. Ám amikor szülőként nap mint nap látjuk, hogy gyermekünk szenved, azt sokkal nehezebben viseljük, szeretnénk megnyugtatni. De hiába mondogatjuk neki, hogy nem baj, ha nem lesz ötös a dolgozat, ő mégis szorong, fél, és előbb-utóbb testi tüneteket is produkál: hányinger, hányás, hasfájás.

A teljesítményszorongás jellemzői

Ez a fajta szorongás szinte mindenkire jellemző, ám mértéke egyénenként nagyban különbözhet. Egyesek szinte szárnyakat kapnak egy ilyen szituációban (ún. facilitáló szorongás), míg mások teljesen leblokkolnak (debilizáló szorongás), és megszólalni sem bírnak.
Iskoláskorban szoktunk felfigyelni rá, pedig jelei már korábban is mutatkozhatnak bizonyos teljesítményhelyzetekben.
A teljesítményszorongó gyermek a kudarctól fél, és ehhez kapcsolódóan a szeretet elvesztésétől – írja Ranschburg Jenő (1998).

ITT OLVASHATÓ

NEVELÉSI HIBA?

HUNVALD ÜGY BLOG
Szerző: Hunvaldugy
2016.01.24.


"Ami norma lesz, az előtt előbb-utóbb a legtöbben meghajtják a fejüket. Mindenki szégyene – senki szégyene.”

Még 2015 decemberében kavart nagy vihart a hír, hogy másfél órán keresztül megkötözve kellett ülnie és ennie egy három és fél éves kisfiúnak egy Bács-Kiskun megyei óvodában a szülők szerint. Az óvónő azt mondta, csak két percre kötözte meg a gyermeket egy fonallal, mert fegyelmezni akarta. Mint ismert, a  rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást, amelyet aztán megszüntettek. A szülők ezt követően panaszt nyújtottak be, amelynek most sem adott helyt az ügyészség, és megszüntette a nevelő elleni nyomozást.

Szerintük ugyanis ez nem bűncselekmény, hanem pusztán egy „nevelési hiba” volt, azaz, nincs gond azzal, hogy megkötözte az óvónő a gyereket. És az ügyészség indoklása szerint „a gyerek testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését nem befolyásolja az, ha össze- kötözve ül a csoportjában.” A HVG tárcasorozatának legújabb darabjából viszont az derül ki, hogy Karafiáth Orsolya ezt nem így gondolja. És mi sem...

ITT OLVASHATÓ

HA A PEDAGÓGUSOK TAXISOK LENNÉNEK, MÁR NEM LÉTEZNE A KLIK

SZEGEDI KATTINTÓS
Szerző: Trombitás Frédi
2016.01.24.


Úgy tűnik, összeszedte magát a pedagógustársadalom. Néhány hónapja még biztosak lehettünk abban, hogy szinte bármennyi fahasábot fel lehet hasogatni a nemzet napszámosainak hátán, de most egyik tiltakozót akció követi a másik. A tantestületeken belüli morgolódás átcsapott nyílt levelekbe, felhívásokba, és ha nem lenne ilyen cudar hideg, már biztos az utcán demonstrálnának a diákokkal együtt.

A szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tavaly tavasszal azzal lepte meg az országot, hogy kétezer embert tudott mozgósítani, amikor az emberminisztérium egy jobbikos kezdeményezést követően meg akarta változtatni az intézmény nevét. Hiába vonultak azonban a ságvárisok és szimpatizánsaik az alföldi nagyváros utcáira, hiába lavírozott a Szegedi Tudományegyetem vezetése, hogy gyakorló iskoláját ne nevezzék át, csak annyit sikerült elérniük az érintetteknek, hogy az összevont általános iskolát és gimnáziumot nem rendelték a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alá, és nem kellett felvennie mondjuk Horthy Miklós nevét, ami bizony nagy váltás lett volna Ságvári után...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERINT EGYETLEN POLITIKUS SEM ÉRINTETT A TRAFIKBOTRÁNYBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.01.24.


Polt Péter az MSZP-s Harangozó Tamásnak adott válaszában kifejtette, egyetlen politikus sem érintett a trafikügyben, március 8-án pedig lezárják a nyomozást a dohánypiacot politikai szempontok alapján újraosztó ügyben. Akár meg is nyugodhatnánk, hogy az ügyészség jól végzi a dolgát, de ha működik kicsit a memóriánk, akkor  tudjuk, igenis van politikai és korrupciós vonulata az ügynek.

A trafikbotrány akkor robbant igazán, amikor Hadházy Ákos, akkor fideszes, azóta LMP-s önkormányzati képviselő nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyben Szekszárd polgármestere kifejti, trafikot csak elkötelezett jobboldali nyerhet, illetve az egyik kiszemelt trafikgyőztesre utalva megkérdezi, az nem egy szoci gyerek?

ITT OLVASHATÓ

TAXIS VERŐLEGÉNYEK BUDAPESTEN

MOST & ITT
Szerző: fsp
2016.01.24.


Megvertek pénteken este egy uberes sofőrt Budapesten, a XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában, Hatan támadtak rá, más források szerit csupán hárman voltak, közülük ketten taxisok. A magyar adófizetők pénzén működtetett MTI ugyan nem számolt be az esetről – nyilván már folyik a szigorú belső vizsgálat, hogy ki terhel a mulasztás – de sok más forrásból tudjuk, hogy a megvert férfinak eltört az orra és a bordája, ráadásul az autóját is helybenhagyták.

Alkalmi társulat verődött össze pénteken este egy kis uberes-verésre, a verekedés (pontosabban: verés) résztvevői ugyanis korábban nem ismerték egymást. Előzménye sem volt az ügynek. Sem egy eltérően megítélt közlekedési helyzet, szerelemféltés, még annyi sem, hogy az uberes a Fradinak drukkolt, a verők pedig az Újpestnek, vagy fordítva. Hogy az egyik fél kedveli a magyar miniszterelnököt, és a nemzet megmentőjének tartja, a másik fél viszont ki nem állhatja, és az országot szétlopó maffia vezetőjét látja benne.

Nem ismerték egymást a verők és a megvert ember - utóbbinak egyetlen bűne az volt, hogy az Uber sofőrjeként dolgozott.
 
Ezen az alapon lehetett volna zsidó, cigány, vagy éppen fekete. Esetleg olyan migráncs, akikkel ugyan a magyar ember a maga testi valóságában nemigen találkozik, de nem is kell az ilyenekkel találkozni, hogy tuggyukmilyenek...

Lehetett volna a megvert ember meleg, vagy biciklis, esetleg egyszerűen nő - gyakorta már utóbbi is elég ahhoz, hogy a férfiembernek eljárjon a keze.
 
 

 

FORDULÓPONT - OTT VAGYUNK MÁR?

HINTALÓLEGELTETŐ BLOG
Szerző: SünBalázs
2016.01.23.


Pár, helyenként egymástól függetlennek tűnő gondolat egy lefele haladó spirálról/ból.

1. Minden elismerésem és tiszteletem a Hermanos tanároké, és mindazon többi pedagógusé vagy oktatásban dolgozóké, akik csatlakoztak, és azoknak is akiknek a véleménynyilvánítás szabadságát semmibe véve megtiltották, hogy csatlakozzanak, de mégis - így vagy úgy - megtették. 
Eddig közel 300 iskola, óvoda csatlakozott a kezdeményezéshez - ez átlag 30 személlyel számolva cirka 9 ezer rendszeren belüli támogató, és az ezen kívüli támogató magánszemélyek száma is közelíti a 20 ezret.
Vajon mennyi kell még ahhoz, hogy követeléseiket komolyan vegyék? Taxiból elég volt 37 is, hogy Lázár a szerdai kormányülésre a megoldandó problémát bevigye. Igaz, ott a dögöljön meg a szomszéd tehene is alapon ment a huzavona - azt jobban érti a jelenlegi kormány. 

2. Mivel a tanárok álltak ki, ha nekik kedveznek az adminisztráció csökkentésével (mivel ez kapta a legnagyobb visszhangot), és emiatt elállnak, akkor megszűnt a probléma. Legalábbis ez a nyilvánvaló, és teljesen átlátszó szándék a mai Czunyinés hírek mögött.
Pedig a gyerek a lényeg. És gyereknek lenni csak ettől még nem lesz jobb. A pedagógus gyerekének se.

3. A Hermanos felhívást támogatók listáján döbbenetesen sok a nagymama, nagypapa. Féltik az unokáikat, vagy talán ami még kézzelfoghatóbb a számukra, félnek attól, hogy elmennek.
És egyre több az a pedagógus is, aki sem névvel, sem iskolával nem meri vállalni véleményét a megfélemlítések miatt. És egyre többen lehetnek azok is, akiknél a fenyegetés elérte célját. (Újpesti iskola pl nincs a listán. Vajh, mi lehet az oka...?)

ITT OLVASHATÓ

LEZÁRUL A KÁDER-CASTING ELSŐ FORDULÓJA

GONDOLATVILÁGBAN
Szerző: Andrew_s
2016.01.23.

FORRÁS: vARÁNUSZ
A kormányzati háttérintézmények kapcsán jött a hír, hogy bezárási hullám söpör végig rajtuk. Nem egy esetben olyan intézményeket is elsöpörve, amelyek nagyjából a tervidőszak, illetve a szervezés korszakát élik. Megindult a stáb összeállítása, majd megszűnnek. Látszólag ésszerűtlenül. Valójában talán a hatalom egyedfejlődésének teljesen ésszerű momentumaként.

Az utóbbi kapcsán egy három szintes lebontást terjesztenék elő megfontolásra. Nyilvánosan kijelentve: nincs nálam a bölcsek köve.

1. szint:
Adott egy „kis vidéki senki”, aki saját bevallása, pontosabban az egy éve felkapott videó-felvétel, szerint már a kezdeteknél is rendelkezett némi személyiségzavarral. A történelemben korántsem egyedüli esetként, hatalmat kap. A vidékiség, és a komplexusok tömege ugyanis korántsem jelent tehetségtelenséget. 


ITT OLVASHATÓ

VÉGE A BOLDOG ŐSIDŐK MÍTOSZÁNAK, ŐSEINK BRUTÁLIS GYILKOSOKL VOLTAK

GLOBOPORT
Szerző. Karakai Ildikó
2016.01.23.


Eddig úgy hitte a tudósok többsége, hogy a háborúk a földművelés kezdeteivel egyidősek. Vagyis azután kezdtek harcolni egymással az emberek, hogy letelepedtek, földjük-tulajdonuk lett, amit meg kellett szerezni, majd védeni. De most úgy tűnik, nem így volt.

A kenyai Turkana-tónál végzett feltárások már többször meglepték a régésztársadalmat. Tavaly például minden idők legöregebb kőszerszámát találták ott, és akkor a világsajtó arról írt, hogy a lelet átírhatja az egész emberiség történelmét. Az akkor lelt üllő ugyanis legalább 3,3 millió éves, 700 000 évvel korábbi, mint az addig legrégibbnek hitt kőszerszám. Vagyis ennyivel korábban vált eszközhasználóvá az ember annál, ahogy addig gondolták.
Most újabb vizsgálatok újabb meglepetést hoztak. Nevezetesen azt, hogy már a vadászó-gyűjtögető életmóddal együtt járhattak a háborúk. A Cambridge-i egyetem kutatói több mint két tucat olyan emberi csontváz maradványaira bukkantak a Nataruk lelőhelyen, 30 kilométerre nyugatra a Turkana-tótól, amelyek nagyjából 10 ezer évesek. És köztük volt 12, csaknem teljes csontváz, amelyből tíz fegyver általi erőszakos halál nyomait mutatta. Ezek közül egy koponyát a héten mutattak be a Nature folyóirat címlapján. 

ITT OLVASHATÓ

GYURCSÁNY IRÁNYT MUTAT

EURÓPA KÁVÉZÓ
Szerző: Európa Kávézó
2016.01.24.


Próbálnánk fanyalogni, de nem könnyű. Mondhatnánk, hogy egy szót sem ejtett erről, vagy arról, de az az igazság, Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde alapvetően rendben volt. Megvolt a kemény orbánozás, de igyekezett kormányzóképes alternatívát is mutatni. 

Úgy tűnik, a DK elnöke komolyan veszi a felkészülést. Mintha valamilyen versenyre, vagy fontos meccsre készülne. Szemmel láthatóan edz, gyúr, próbálgat taktikát, tervez stratégiát. Nem kíván engedni a rendszer legádázabb ellenfele pozíciójából, Orbánhoz képest pedig még mindig ő látszik a másik oldal alternatívájának.
Az a kérdés, hogy azt érzékeli-e, hogy ha a Fidesz-kurzus megbukik, nem egyszerűen kormányváltásnak, hanem rendszerváltásnak kell következnie? A 2010-ig tartó demokratikus korszakot váltó diktatúra után az 1989-esnél is erősebb, és ahhoz képest is más alapokat kell létrehozni, hogy még egy ilyen bűnszövetkezet soha többé ne kerüljön hatalomra.
Ehhez szükség lesz a most megalázottak, kisemmizettek igazságérzetének legalább részleges kielégítésére, nem lesz megúszható a számonkérés bonyolult, és az igazságszolgáltatás keretein belüli elindítása.


ITT OLVASHATÓ

CSEPELI CSÓKOSOKNAK CSAPOLT KÖZPÉNZ A MEGLOVASÍTOTT CÍMER ÁRNYÉKÁBAN

CSEPELIEK BLOG
Szerző: V O X
2016.01.24.

A leváltott Werner most havi 25 órán át havi 490 ezerért osztogat tanácsokat Csepelen - Ennyire tanácstalan a fideszes polgármester? – Már legalább 16 tanácsadó ad tanácsot Borbélynak? ‑ Elképesztő összegek a Németh-Borbély duó haveri  körének közpénzből

Csepelen alkalmanként különös szerződések köttetnek az önkormányzat hivatala és magánszemélyek, egyéni vállalkozók, kis-és középvállalkozások között. A csepel.hu-n fellelhető adatok szerint a hivatal által kötött megállapodásokból, szerződésekből tallózva, néhány „érdekes” ügyre bukkantam. Például:
1)  2014. októberében megválasztott Borbély Lénárd polgármester 2014. végén megjutalmazta Werner Pétert a Csepeli Városgazda Zrt. akkori vezérigazgatóját – akiről több lapban, így a csepeliek.blog.hu-n is olvashattunk kritikai elemzéseket, s aki állítólag a felesége cégétől szállított palackozott bort a csepeli Polgármesteri Hivatalnak –, majd közös megegyezéssel, felmentette beosztásából. Werner úr jelenleg a XVIII. kerületben a Városrehabilitáció18 Zrt. vezérigazgatója, havi 750 ezerért, illetve 80 %-os prémiumért, továbbá a Budapesti Városigazgatási Holding igazgatósági tagja, havi 210.000 forintért, de a főváros Városépítési Tervező Kft. felügyelőbizottsági tagságáért is kap tiszteletdíjat
ITT OLVASHATÓ

NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ, A DAL IDÉN IS TÖK UGYANOLYAN

COMMENT:COM
Szerző: SAJÓ D.
2016.01.23.

Komoly változásokon ment át idén A Dal, a köztévé saját eurovíziós dalversenye. Új produkciós cég gyártja a műsort és lecserélték a zsűri nagy részét, pontosabban azokat (Rákay Philip, Csiszár Jenő), akiknek egyébként is akad bőven más munkájuk a közmédián belül. Már a műsor előtt érezhető volt, hogy az új gyártó cég keményebben ráfekszik a bulvárra és az olcsó hírverésre (TÖRÖTT LÁBBAL ZSŰRIZIK A DAL 2016 EGYIK ZSŰRITAGJA!, A Dal 2016 miatt utazott haza Viktor Amerikából!) és biztosan nagyon oda akarják majd tenni magukat, de igazat megvallva az idei Dal pontosan ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt, csak itt már a zsűrivel sem lehet igazán foglalkozni.
A legutóbbi négyesből csak Pierrot maradt, a zsűri többi helyére pedig Frenreisz Károly, Zséda és Both Miklós került. Valljuk be, egyikük sem annyira megosztó figura mint elődeik, Zsédánál különösen érezni lehetett, hogy kicsit mintha zavarban lenne, a műsor elején el-elhalt a hangja néha. Viszont sokkal szigorúbb a zsűri idén, úgy repkedtek az ötös meg hatos osztályzatok, hogy öröm volt nézni.

ITT OLVASHATÓ



MIÉRT ÉS HOGYAN BŐVÍTS A PÉNZÜGYI KOMFORTZÓNÁDON?

BUSINESS & CAFÉ
Szerző: Sipos Anna Ilona
2016.01.24.


Több pénzt szeretnél? Úgy érzed folyton csak keretekbe ütközöl? Jó eséllyel a pénzügyi komfortzónáddal van a baj!

Kevesekben tudatosul, hogy komfortzóna a mindennapi pénzügyeink terén is létezik. Pedig gazdasági szempontból ugyanúgy behatárolja az életünket, és sokszor ez a gátja az anyagi fejlődésnek. Hogyan lehet megváltoztatni?

1. Azonosítsd a határokat

Ahhoz, hogy anyagilag is sikeresebb legyél, először szintén vedd górcső alá, hol vagy most, egyénileg. Mi az az összeg, aminél több sosem szokott lenni a bankszámládon? És mennyi, aminél kevesebb szintén nem jellemző? Az alsó és a felső határok mesterséges korlátokat képeznek. Önvédelmi mechanizmusok lépnek fel a közelükbe érve, így saját magad húzod vissza a kényelmes határok közé, ha nem veszed észre.
Ahhoz, hogy megkapd a helyes válaszokat, először fel kell tenned a helyes kérdéseket.

ITT OLVASHATÓ

A CSÁSZÁRMETSZÉS UTÁN A GYEREKKLINIKÁRA VITTÉK A KISFIAMAT

BEZZEGANYA
Szerző: Majobe
2016.01.24.


Fél 7-re kell mennünk, így időben felkeltem. Szerencsére a „szépítkezést” már előző este elvégeztem, így csak öltözni kellett és indulni. Férj nagy álma is teljesült: BKV-val megyünk szülni. 40+1 napos vagyok, szülésnek sok jele nincs, de az előző napi vizsgálat szerint egyujjnyira nyitva. Ma kapok zselét, mindenképpen szeretném megadni az esélyt a hüvelyi szülésnek, aztán meglátjuk, mi lesz a vége. Vagyis hát gyerek az mindenképpen lesz.
Jókedvűen, kacagással telik a nap. Csodás szülésznőm végig mellettünk. 6 óra, mire hat a zselé, addig is jókat nevetünk, Bubu pedig hozza a kötelező mozgásokat. Eltelt az idő, de semmi. Csak egy nem enyhe vesegörcs, de azt talán mégse kiáltsuk ki vajúdásnak.

ITT OLVASHATÓ

VÉGÜL A MAGYAROK LESZNEK AZ ÚJABB REZSIHARC ÁLDOZATAI?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: hata.mari
2016.01.22.


A szavazatvásárlás jól bevált valutája, a rezsicsökkentés, a folyamatos kormánypropaganda hatására mára megkerülhetetlen fogalommá vált a magyar közbeszédben. A gazdaságilag fenntarthatatlan, jogsértő rezsiharc történetének pedig még nincs vége.Már a 2010-es választások után kiderült, hogy mi az a téma, amely igen hatékonyan mobilizálja a választókat, és amellyel a Fidesz magához csábítja a választási sikerekhez szükséges tömegeket: a közműárak. Miután a Bajnai-kormány közvetlenül a választások előtt tíz százalékkal emelte a gáz és áram lakossági fogyasztói árát, többen azt a következtetést vonták le, hogy ez az intézkedés nagyban hozzájárult az MSZP katasztrofális vereségéhez. Természetesen a Fidesz is levonta a tanulságot: a mérlegelő állampolgárt nagyban befolyásolja a rezsiköltségek kérdése a választások előtt...
 
 
 

A MŰVÉSZET CSÖKKENTI A STRESSZT ÉS SEGÍT MEGŐRIZNI A FIATALSÁGOT

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: M. Révész Zsuzsanna
2016.01.24.


Igazán kellemes és hasznos szabadidős tevékenységekre szeretném felhívni a figyelmet. Saját magamon is tapasztaltam, hogy a galériákba járás mennyi örömöt és jó ötletet adott az elmúlt időszakban. Talán nem mindenki tudja, hogy a kisgalériák ingyen látogathatók, s akár munka után egy fél óra is elegendő ahhoz, hogy egy tárlatnézés kapcsán feltöltődve és nem a napi stresszel terhelten érkezzünk haza családunkhoz, párunkhoz.

Ha pedig alkotásra szánjuk magunkat, azzal jelentős lépést teszünk mentális egészségünkért. Nem az a lényeg, hogy művészi színvonalon teljesítsünk, sokkal inkább az öröm, a kreativitás megélése. S ha fejlődni szeretnénk, jónéhány alkotóműhely, rajziskola, művészetterápiás tanfolyam nyitva áll előttünk, bármilyen korosztályba tartozzunk is. Lássuk a tudomány eredményeit:

ITT OLVASHATÓ

GYURCSÁNY: BŰNSZÖVETKEZET VEZETI AZ ORSZÁGOT (FOTÓK)

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2016.01.23.


A korrupt kevesek orbáni világával szemben Gyurcsány Ferenc a „Sokak Magyarországának” program-morzsáit hintette el szombat délutáni évértékelő beszédében a budapesti Marriott szálló nagytermében. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke politikai jelmezbe öltözött bűnszövetkezetnek nevezte a kormányt és bejelentette, hogy az ellenzéki pártok közül elsőként február 13-án pártja áll elő a kormányváltást célzó részletes javaslatokkal.
Hamis díszletek mögött pusztul az ország, szétesést látunk magunk körül – jellemezte közállapotainkat a volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, amikor szombat délután megnyitotta az előző év kormányzati és ellenzéki teljesítményét értékelő politikusi beszédek sorát. Gyurcsány Ferenc Orbán Magyarországának egyik oldalán korrupt keveseket lát, a másikon viszont az „elárult és reményvesztett sokaságot”. Pártja nekik, a „Sokak Magyarországának”, a becsapott embereknek üzen ezzel a beszéddel is, amelyben felvázolja, minek kell következnie a mostani kormány leváltása után – kezdte beszédét a DK elnöke, hangsúlyozva, hogy őt és pártját nem jellemzi az utóbbi időben terjedő hitehagyottság.

Az szerinte egyértelmű, hogy a Fidesz elárulta a magyar embereket, Orbán uralma alatt „bűn lett az erény”, a politika a lopásra épül és a tisztesség a balekok luxusává vált. A DK elnöke emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök kegyeltjei, szurkolótársai és barátai korábban elképzelhetetlen méretekben gazdagodnak, nevek említése nélkül is egyértelművé tette, kikre gondol. A Simicska után megjelenő újakra, köztük is elsősorban a „tehetséges gázszerelőre”, Mészáros Lőrincre utalt, aki „minden másodpercben több mint ezer forintot keres, minden órában milliókat számláz ki, míg ez az évértékelő tart, többet vág zsebre, mint amennyit egy fiatal orvos egy évben megkeres” – emlékeztetett Gyurcsány, hallgatóságát és a közvéleményt arra figyelmeztetve, hogy ezeket a pénzeket minden magyar ember zsebéből veszik ki, ezért nem jut az orvosokra, tanárokra...

ITT OLVASHATÓ