2018. szeptember 13., csütörtök

FRISS FELMÉRÉS: A TÖBBSÉG TUDJA, A KORMÁNYT ÍTÉLTÉK EL, NEM MAGYARORSZÁGOT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2018.09.13.


A kormány csalást kiáltva eltagadná az Európai Parlament döntését, pedig amellett az Európai Bizottság is kiállt. A Népszava számára készült friss, reprezentatív felmérés szerint a magyarok 57 százaléka úgy látja: elítélték az Orbán-kabinet politikáját.

Miközben a kormány csalást kiáltva kommunikációs tűzoltásba kezdett a a magyar kormányt súlyosan elmarasztaló Sargentini-jelentés szerdai elfogadása után, a Pulzus közvélemény-kutatócég lapunk számára csütörtökön készített, reprezentatív felmérésének eredményei szerint nem lesz könnyű meggyőznie a közvéleményt a kormánypártnak. A kutatás szerint az EP-döntéséről a magyarok 80 százaléka valamilyen mértékben tájékozódott. A megkérdezettek 42 százaléka állította, hogy „teljesen képben van” a vitát illetően, míg további csaknem 40 százaléknyian hallottak az ügyről. Csupán kevesebb, mint 17 százalék válaszolt úgy, hogy nem tudja, miről van szó. 

A felmérés szerint többségben vannak azok is, akik szerint az EP jogos, helyes döntést hozott, az ellenzők aránya pedig nagyjából lefedi a Fidesz-tábor méretét a teljes lakosság körében. Több mint 46 százaléknyian vélekednek ugyanis úgy, hogy a magyar kormány politikája ütközik a jogállamiság elveivel és az uniós normákkal, míg a megkérdezettek 31 százaléka mondta vissza a kormánypropagandát, miszerint az EP-döntése a bevándorláspárti politikusok bosszúja a bevándorlásellenes magyar kabinettel szemben. Az egyébként szintén figyelemreméltó, hogy a Sargentini-jelentés alapállításával, miszerint „Magyarországon rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal és az európai uniós értékek tiszteletben tartásával”, többen értenek egyet, mint ahányan a határozatot helyeslik. A megkérdezettek 42 százaléka teljesen egyetért ezzel az állítással, 19 százalék pedig inkább egyetért...

A 49 SZÁZALÉKOS FIDESZ-GYŐZELEM UTÁN KÉTHARMADDAL KORMÁNYZÓ ORBÁN-KORMÁNY SZERINT NEM VOLT MEG A KÉTHARMAD A SARGENTINI-JELENTÉS MÖGÖTT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2018.09.13.


A Corvinus tényleg közalapítványi tulajdonba kerül, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter reagált Lázár János futballkritikus nyilatkozatára is. Kormányinfó.

Az Orbán-kormány úgy tekinti, hogy az Európai Parlament nem fogadta el szerdán a Sargentini-jelentést

- mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A tárcavezető közölte, az Európai Parlament nemcsak a saját szabályzatát, de az Európai Unió lisszaboni alapszerződését is tévesen értelmezte akkor, amikor a szavazásnál a tartózkodást nem tekintette leadott voksnak. Ezek figyelembe vételével pedig az Orbán-kormány szerint nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség. A kabinet hétfőn tárgyal arról, hogy milyen lépéseket tesznek a döntés ellen, például a luxemburgi Európai Unió Bíróságához fordulnak-e az ügyben.

A Sargentini-jelentés egyébként tényleg nem kapott volna kétharmados többséget a tartózkodó szavazatok figyelembe vételével, a vége 64,64 százalék lett volna 69,45 százalékos többség helyett. (Csak összehasonlításul: a Fidesznek most úgy lehet most kétharmados többsége az Országgyűlésben, hogy a 2018. április 8-i parlamenti választásokon 49,27 százalékos győzelmet szerzett.)...

HARARI MÁSODIK LECKÉJE: KELL-E FÉLNÜNK A DIGITÁLIS DIKTATÚRÁTÓL?

TÉNYGYÁR
Szerző: Ténygyár
2018.09.13.


- A tömegek a jelentéktelenségtől félnek, és megszállottan használják meglévő politikai hatalmukat, amíg még nem késő

- Míg a tudományos fantasztikus művek tűzzel és füsttel átitatott drámai apokalipszist festenek elénk, a valóságban inkább egy sokkal banálisabb, klikkelési apokalipszissel fogunk találkozni

- Yuval Noah Harari a Sapiens és Homo Deus című, magyarul is megjelent sikerkönyvek tudós szerzője új művében a 21. század 21 leckéjét szedte össze, az alábbi cikk a könyv egy fejezetének forítása

A jelentéktelenségtől való félelem

A demokrácia nem szükségszerű. A demokrácia utóbbi évtizedekben elért sikerei csak villanások a történelem egészében. A monarchiák, az oligarchiák vagy egyéb autoriter módoksokkal gyakoribb formái voltak az emberi irányításnak.

A liberális demokráciák megjelenése a szabadság és az egyenlőség eszméjéhez kapcsolódik, ezmára magától értetődőnek és visszafordíthatatlannak tűnhet. De ezek az eszmék sokkal törékenyebbek, mint hinnénk. A demokrácia 20. században elért sikerei olyan technikai körülményekből fakadtak, amelyek most tiszavirágéletűnek tűnnek.

A 21. század második felében a liberalizmus veszíteni kezdett a hitelességéből. Egyre hangosabban és egyre többen kérdőjelezik meg, hogy a liberális demokrácia képes-e gondoskodni a középosztály valódi igényeiről; a politika egyre törzsibb formákat ölt; és egyre több ország vezetője hajlamos demagógiára és autokráciára. Ennek a politikai váltásnak összetettek az okai, de úgy tűnik, hogy összefügg a jelenlegi technológiai fejleményekkel. A demokráciának eddig kedvező technológia változóban van, és a mesterséges intelligencia (MI) fejlődésével ez még tovább változhat.

Az információs technológia folyamatosan fejlődik, és a biotechnológia kisebb-nagyobb előrelépéseivel betekintést kaphatunk az emberi élet olyan belső folyamataiba, mint az érzelmeink, a gondolataink és a döntéseink működése. Az információs technológia és a biotechnológia együtt soha nem tapasztalt felfordulást fog eredményezni az emberi társadalomban, azáltal, hogy aláássa az emberi döntéshozatal alapjait, és összezavarja az emberek vágyait. Ilyen körülmények között a liberális demokrácia és a piacgazdaság elavulttá válhat.

Lehet, hogy egy átlagember nem érti részletekbe menően a mesterséges intelligenciát vagy a biotechnológiát, azt azonban nagyon is érezheti, hogy elhalad mellette a jövő. 1938-ban a Szovjetunióban, Németországban vagy az Egyesült Államokban egyaránt azt éreztették az átlagemberrel, hogy ő a legfontosabb az egész világon, ő maga a jövő (feltéve persze, hogy nem volt sem zsidó, sem nő). Ha a propagandaplakátokra pillantott – amelyek általában szénbányászokat és acélmunkásokat ábrázoltak különböző heroikus pózokban –, saját magát láthatta rajtuk, és méltán gondolhatta, hogy: „Én szerepelek azon a poszteren! Én vagyok a jövő hőse!”.

2018-ban az átlagember már inkább jelentéktelennek érezheti magát. Rengeteg olyan rejtélyes fogalmat emlegetnekTED-beszédekben, kormányzati agytrösztökben és high-tech konferenciákon – mint a globalizáció, a blockchain, a génmanipuláció, a mesterséges intelligencia vagy a gépi tanulás (machinelearning) –,amelyekből a hétköznapi ember csak annyit sejthet, hogy ezek közül a kifejezések közül egyik sem róla szól.

A 20. században tömegek lázadtak fel a kizsákmányolással szemben, hogy a gazdaságban betöltött kulcsfontosságú szerepüket politikai hatalomra fordítsák. Jelen pillanatban a tömegek a jelentéktelenségtől félnek, és megszállottan használják meglévőpolitikai hatalmukat, amíg még nem késő.A Brexit és Donald Trump győzelme tehát a hagyományos szocialista forradalmakkal pont ellentétes természetű. Az orosz, a kínai vagy a kubai forradalmat olyan emberek indították, akik nélkülözhetetlenek voltak a gazdaság számára, de politikai hatalommal nem rendelkeztek. Ezzel szemben 2016-ban Trumpot és a Brexitet sok olyan ember támogatta, akik politikai hatalmat élveznekugyan, de rettegnek attól, hogy elveszítik gazdasági értéküket. Talán a 21. század populista lázadásai nem egy olyan gazdasági elit ellen zajlanak, amely kihasználja az embereket, inkábbegy olyan ellen, amelyre már nincs szükségük a tömegeknek. Ez talán vesztes csatát jelenthet. Sokkal nehezebb küzdeni a jelentéktelenség, mint a kizsákmányolás ellen.

Az információtechnológia és a biotechnológia gyors fejlődése még mindig gyerekcipőben jár, és vitatható, hogy mennyire felelnek a liberalizmus jelenlegi válságáért. Birmingham, Isztambul, Szentpétervár és Mumbai lakosai kevéssé figyelik az MI felemelkedését, és nem valószínű, hogy tisztában vannak annak lehetséges,az életükregyakorolt hatásaival. Az viszont kétségtelen, hogy a most lendületet kapó technológiai forradalmak az elkövetkező néhány évtizedben az eddigi legnehezebb kihívása elé fogják állítani az emberiséget...

CUI PRODEST

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.09.11. 


Na mégegyszer. Ha nem lett volna elég világos. Nemrég írtam Berlinről, kimásolok belőle egy kis részt: 

"Megtörtént, következésképp ismét megtörténhet." Primo Levi mondata a maga iszonyatos egyszerűségével azóta kísért, mióta bejártam a berlini Holokauszt-emlékművet.
Történőben van. Nem hiszem, hogy jelentős, nagyhatalomnak beillő ország kell a megtörténéshez. Elég egy fertőző góc. Egy vérig sértett, az ócskalelkűséget a génjeiben hordozó, egész életében bosszúért lihegő nagy rakás bűzölgő gyűlölet. Szóltam már többször, most megint megteszem.

Eddig az augusztus végi bejegyzés első néhány mondata.

Arthur Bloch-tól 1977. óta tudjuk (Murphy's Law, azaz Murphy törvénykönyve, magyarul 1986.), hogy "ha beöntesz egy kanál bort egy hordó szennyvízbe, szennyvizet kapsz. Ha beöntesz egy kanál szennyvizet egy hordó borba, akkor is szennyvizet kapsz."
A kanál szennyvíz 7 percet kapott Strasbourgban. Pontosan 7 perccel többet, mint amennyit kaphatna egy működőképes rendszerben. Ezt akkor írom, amikor a szennyvíz még nem nyilvánult meg, de attól tartok, írhatnám utána is, lényegi változás nem történik, mert nem történhet. Tanácskoznak ugyanis. Pedig már régen túl kellene lenni az ítélethozatalon, sőt annak a végrehajtásán is.
Nem eléggé értek a joghoz, ezért nem írom le, miféle ítéletet kellett volna hirdetni. És hogyan, minek az alapján. Inkább hozok egy példát. A lóverseny egyik szabálya szerint a versenyintézőség hivatalból is óvhat, azaz ha a mezőnyből senki nem tesz feljelentést, akkor is tárgyalja a nyilvánvaló, látható szabálytalanságot. Az Európai Unió "versenyintézősége" sok éve látja a törvénytelenségek hosszú sorát, de még egyszer sem jelentett be óvást, pedig a nemzetközi jognak vannak olyan paragrafusai, amiknek az alapján ezt már rég megtehette volna. De a legnagyobb baj nem is ennek az elmaradása, hanem az, amit "bűnsegédi bűnrészességnek" neveznek minden jogállam törvénykönyvében. Esetleg "mulasztásos törvénysértésnek".
Megpróbálom röviden elmondani, miért nem lehet ez másképp
:...

MINEK ÖRÜLTEM TEGNAP, 2018.SZEPTEMBER 12-ÉN?

MÉRCE
Szerző: KŐSZEG FERENC
2018.09.13.


rendszertelen őrületben,
a semmi sem lehetetlenben;

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
miben is, hogy valamiben?
Várady Szabolcs: Mégis miben?


Örültem a Sargentini-jelentés sikerének, persze hogy örültem. Nem annak örültem, hogy Magyarország arra az útra került, amelynek a vége az lehet, hogy bezárul mögötte az Unió ajtaja, hogy Magyarország lehet a Putyin-vezette Európa-ellenes politika utolsó csatlósa. Kerültünk már efféle helyzetbe, az se vált dicsőségünkre. De annak örültem, hogy Orbán a maga öntelt, gőgös, csak a rövid távú pártérdekre néző politikájával pofára esett.

Ebben a tekintetben sem volt egyértelmű az örömem, mert persze jól emlékszem arra a fiatal politikusra, aki 1989. június 16-án elsőként szólította fel a szovjet csapatokat távozásra, és aki a hatalmas tömeg előtt rámutatott a politikusokra, akik bűnrészesek voltak a forradalom vezetőinek és harcosainak a meggyilkolásában, kései temetésükkor azonban álszent arccal álltak áldozataik koporsója mellett.

Számomra ma is fájdalmas, hogy ebből a ragyogó hajdani politikusból mára a hazugságok hitelét vesztett szószólója lett. Meg örülhettem annak is, hogy az ENSZ vette védelmébe a Magyar Helsinki Bizottságot, az Amnesty Internationalt. Az előbbi létrehozásában és szerepének kialakításában volt némi részem.

Örültem és örülök, hogy a Helsinki, semmiféle hatalommal nem rendelkező civil szervezet létére, kínos vakaródzásra kényszeríti a hatalmi eszközök összességével, a gátlástalanul hazudozó sajtóval rendelkező kormányzati politikát. Ezt a vakaródzást jól ismerem. Így vakaródzott a 80-as években a pártállam is a csöppnyi demokratikus ellenzéktől meg a cenzúrázatlan szamizdat sajtótól, pedig övék volt a párt- és államapparátus, az egész sajtó, a rendőrség és a rendőrség alá rejtett titkosszolgálat.

A mai napon mégsem ennek örültem leginkább. Nem a Sargentini-jelentés sikerének, nem Orbán fancsali képének, nem Szijjártó miniszter és Kocsis frakcióvezető tehetetlen őrjöngésének.

Örömöm hátterében az állt, hogy sok éves huzakodás eredményeképpen sikerült helyreállítani Kemény György pompás falképét, amelyet a művész lakásunk hajdani cselédszobájában festett a két szobaúr, Bence György és Kenedi János felkérésére. Az 1968 szellemét játékosan tükröző falkép negyvenhét esztendeje készült el, és már közel állt a teljes megsemmisüléshez. Mostanra azonban a restaurátorok szakszerű és áldozatkész munkájának eredményeként olyan, mintha Kemény György tegnap tette volna le az ecsetet...

AZ A SZÉGYEN, HOGY EZ MÁR NEM IS SZÉGYEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.08.13.


Bár tegnap a kolléga elég körültekintően rámutatott arra, hogyan aránylik a hazaárulás a gyűlölethez és a hazaszeretet Orbán Viktorhoz, akkor még senki nem tudta teljes bizonyossággal megmondani, mi lesz a Sargentini jelentés sorsa. Ugyan sokat nem változtat a helyzeten (5,9 milliárdot úgy is beletolnak az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása címszó alá tervezett, egyelőre ismeretlen témájú nemzethülyítő plakátkampányukba), az Európai Parlament immár mindenki által ismert döntése lehetőséget, egyben hazafias kutyakötelességet teremtett a NER aprajának és nagyjának arra, hogy megmagyarázza a hülyemagyaroknak, mit illene látniuk a szemükkel, és miért nincs élet Orbán Viktoron kívül.

Ilyenek például a havi millióért érdemi munkát felmutatni nem igazán, ellenben ezekben a vérzivataros időkben eligazító diagnózisokat és megcáfolhatatlan ítéleteket felbüfögni nagyon is képes, meglehetősen terhelt és ellentmondásos múltú figurák, akiknek most muníciót kell szolgáltatniuk a kizárólagos kormányprogramhoz: a nemzeti hergeléshez...

52 800 FORINT AZ OTTHONI ÁPOLÁS 24 ÓRÁS ÖNFELÁLDOZÓ MUNKÁJÁÉRT MEGALÁZÓAN KEVÉS

CIVILHETES
Szerző: Híres ember
2018.09.13.



Dobos József napirend előtti felszólalása a szeptember 13-i közgyűlésen.

Tisztelt Közgyűlés!

Kérem, tegye fel a kezét az, aki szerint nem számít munkának egy otthonfekvő, magatehetetlen ember állandó mozgatása.

Tegye fel a kezét az, aki szerint nem számít munkának az, hogy ezt a beteg embert etetni, öltöztetni kell, gondoskodni kell a tisztaságáról, a gyógyszerezéséről?

Mert az otthoni ápolás ebből áll. És nem napi 8, hanem napi 24 órában! Én úgy gondolom, hogy ez bizony kőkemény, felelősségteljes és sajnos gyakran életre szóló munka. És bár ezt a feladatot a sors méri ki, de mégis: ez önkéntes, önfeláldozó munka.

Magyarországon ezt rajtam kívül még sokan gondolják így. A jóérzésű emberek tudják, milyen lelki, fizikai és anyagi terhet jelent az otthoni ápolás. Sajnos ezt pont azok nem látják be, akik ezeken a terheken érdemben könnyíthetnének.

Ma ugyanis az a helyzet, hogy a tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint.

12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját. További 40 ezer ember még ennél is kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni.

Gondoljunk csak bele.

Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt ápolási díj és emelt családi pótlék összege együtt a legmagasabb kategóriában is csak 75 815 forint.

Ez napi 2527 forintot jelent.

Ennyi pénzből kell ételt, gyógyszert, tisztálkodó szereket venni. És ebből kell fedezni azt a kieső jövedelmet is, amitől az otthonápoló személy elesik, hiszen máshol dolgozni nem tud.

Napi 2527 forint. Mindannyian tudjuk, hogy ez mire elég. Illetve: mire nem elég. És ez már a megemelt összeg! A többség ennél sokkal-sokkal kevesebbet kap!

Ráadásul még ennek az összegnek a jelentős része is bármikor meg is vonható, vagy csökkenthető. Hiszen csak segély. Éppen ezért abszolút jogos és érthető az a társadalmi igény, hogy az otthoni ápolást ismerjék el foglalkoztatási jogviszonynak, amiért legalább a mindenkori minimálbér összege jár...


EP-ÜZENET ORBÁNNAK: COKI

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.09.13.


Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai...

EGYSZERŰEN GYÁVA ALAK, AKI SOHA AZ ÉLETÉBEN NEM VÁLLALTA SEMMIÉRT A FELELŐSSÉGET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.09.13.



Eddig is tudtam, csak nem sejtettem. De tegnap és ma annyi minden kiderült Strasbourg hőséről, hogy búvárfelszerelés nélkül képtelenség túlélni azt a nyáltengert, amit az ő kegyétől és a mi pénzünktől függő firkancok köréje csorgattak. A magam részéről átmegyek értelmező szótárba, bőven itt az ideje némi valóságot előrángatni a váladéktenger mélyéről.

Van sajtó és van pártújság. A kormány és Orbán seggét nyaló propagandakanálisok egyik kategóriába sem tartoznak. Egy pártújságot deklaráltan egy párt működtet, pártkasszából finanszíroz, hogy az üzeneteit el tudja juttatni a polgárokhoz. Ez tiszta ügy. A sajtót vagy maguk az olvasók működtetik előfizetésekkel, lapvásárlásokkal, vagy van egy üzletember, aki finanszírozza és az előfizetésekből, lapeladásokból és reklámokból nyeresége képződik. És lehet ezek variációja. De a sajtó a hatalmat ellenőrzi, számonkéri (minden esetben, nem csak akkor, ha a Fidesz van kormányon), a sunyi politikusokat leleplezi, a kínos ügyeket előássa és nyilvánosságra hozza. Ez a dolga.

A Fidesz-kormánytól függő, közpénzből eltartott, de pártpropagandát folytató, plusz a párt érdekében bármilyen hazugságot terjeszteni kész üzemegységek nem tartoznak egyik kategóriába sem. Ennek a variációnak nincs neve és nem is fáradok azzal, hogy találjak neki.

Orbán Viktor nem bátor harcos, nem hős. Egyszerű gyáva alak, aki soha az életben nem vállalta semmiért a felelősséget. A magyar nép háta mögé bújik, ahogy a függöny mögé is elbújt, vagy ahogy Kövér László méretes segge mögé menekült a kínos interpellációk elől, ahogy a testőrei mögé bújik minden megjelenésekor, a leírt szöveg mögé bújik, amikor egyenes válaszokat kellene adni, ahogy Havasi Bertalan mögé bújik, amikor újságíróknak kellene felelnie. Gyáva szar alak, aki egy burokban él, nem akar tudni a valóságról és azt játssza, hogy ő Európa erős embere.

Nem az. Még az Orbán família erős embere sem ő. Ha az lenne, nem engedné meg a lányának, hogy milliós táskával, méregdrága cipővel, elképesztő pénzbe kerülő órával parádézzon. De nem tudja megakadályozni, ahogy nem tudta meggátolni azt sem, hogy az akkor még csak süldő lánya az elnöki páholyba szervezzen osztálykirándulást. Ahogy nem tudta megakadályozni azt sem, hogy a lánya és a veje Bahreinben tárgyaljanak. És nem tudja megakadályozni azt sem, hogy Rogán Antal és kedves felesége rongyrázásai nyilvánosságra kerüljenek (ezt még Rogánnak sem sikerült megakadályozni, pedig mindössze arról van szó, hogy az átlagnál kicsit jelentéktelenebb felesége eldöntötte, hogy márpedig ő lesz a legszebb asszony széles-e hazában) és még millió dolgot nem tud megakadályozni, mert gyenge, gyáva és ostoba.

Ostoba, mert nem látja át, hogy ha bukni fog, rántja magával a családját is. A veje pofátlan üzletei, a lánya hatalmi törekvései, a felesége földvásárlásai, az apja, a szomszédja példátlan gyarapodása vissza fog ütni. Most úgy tűnhet, hogy senkit nem zavarnak ezek a dolgok, de amikor meggyengül a hatalma (ez bármikor bekövetkezhet és ha megindult az összeomlás, senki és semmi nem fogja tudni megállítani), minden ellene fog fordulni.

Orbán Viktor nem Magyarországért harcol sem az Európai Parlamentben, sem sehol máshol. Ő kizárólag önmagáért harcol. A saját hatalmát, saját vagyonát és saját udvartartását védi. Nem Magyarországot képviseli, hanem elsősorban önmagát, azon túl Ráhelt, Tiborczot, Rogánt, Szijjártót, Matolcsyt és mindazokat, akik részt vállaltak az ország kifosztásában.

Nem az ország becsületét védi, mert az egy nem létező fogalom. Ő a saját önös érdekeit védi, a pénzét és a hatalmát. Semmi mást. Azt reméli, meg lehet úszni mindazokat a disznóságokat, amiket elkövetett ő személyesen és a holdudvarához tartozók, hogy az ország népének háta mögé bújva el tudja sunnyogni azt a rablást és rombolást, amit véghezvittek ebben az országban. Nem lehet megúszni. Akkor sem, ha sokszor úgy tűnik...


AZ AUGUSZTUSNAK SEM ÖRÜLHETTEK A BEFEKTETŐK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.09.13.


Továbbra is mínusz nullás hozamok jellemzik a pénzpiaci alapokat, a kötvényalapok pedig ennél is nagyobb veszteséget termeltek egy év alatt. A kilátások ezen a téren nem túl bíztatóak, nem csoda, ha távozik is innen a megtakarítás.

Újabb likviditási alapnak mondhattunk búcsút, ugyanis szeptember 4-én az Erste Likviditási Alap beolvadt az Erste Pénzpiaci Alapba. A tájékoztatás szerint az egyesülés indoka, hogy az alapkezelő átláthatóbbá kívánja tenni a befektetők számára a termékpalettáját, ezért optimalizálni kívánja a hasonló befektetési politikával rendelkező alapok körét és számát, amelyek így költséghatékonyabb formában működhetnek. Valójában ebben a likviditási alapban már csak valamivel több mint 6 milliárd forintos vagyon volt, így a nagyobb, a pénzpiaci alap az egyesüléssel 50 milliárd forintosra hízott...

AKI JÓL AKAR KERESNI, MENJEN SZÉPEN EGYETEMRE!

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.09.13.


Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, a számok alapján igenis megéri diplomát szerezni. Az OECD kedden megjelent kötete szerint Magyarországon különösen nagyot dob az ember fizetésén, ha felsőfokú végzettsége van. Az elemzés foglalkozik a fejlett országok oktatási költéseivel, az iskolai autonómia kérdésével, a tanárok leterheltségével és sok minden mással is. Kiválogattunk néhány érdekesebb grafikont. 

Ha azt nézzük, hogy különböző iskolai végzettségekkel mennyit lehet keresni, Magyarországon még mindig nagyon megéri egyetemre menni, derül ki a világ fejlett országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent, Education at a Glance 2018 című kötetéből.

Ez máshol is így van, de nálunk különösen. Ha 100-nak vesszük a középfokú végzettségűek (érettségizettek) keresetét, a Magyarországon mesterképzést vagy doktori iskolát végzettek keresete 234. Nincs még egy európai ország, ahol ekkora lenne a különbség, csak a távoli Mexikóban, Chilében és az Egyesült Államokban ugrik hasonlót a diplomásbér...

A VESZTES KAKAS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.09.13.


...Aki azt gondolja, hogy ezután majd visszahúzódik a harci tökmag, az nagyon téved, - betegsége csak súlyosbodik, a szociopata leletet megspékeli majd üldözési mániával, a CEU kapuit ácskapcsokkal teszik hivogatóvá, a migránsozás a belső migránsok - értsd cigányok - ellen fordul, annyira keresztények leszünk, hogy a Pápa térdenállva könyörög majd a receptért, Obán pedig az őt ért bírálatokat a kisebbségi jogok korlátozásának tekinti.Az Unió viszont nem kapkodó idegbolond, ha meg is indítja az eljárást, évekbe telhet, míg eredménye lesz - már ha lesz, hiszen annyi minden történhet addig, és az Európai Parlamentbe is kerülhetek be még ezeknél a széljobboknál is ostobább széljobb népek.

Szóval, most a választásig ajánlanám Lendvai Ildikó cikkét mantrázni, és az se lenne nagy baj, ha nem világraszóló reformokat akarnánk megvalósítani, hanem csak úgy, nagyon egyszerűen, helyre kellene állítani a jogállamot.
Persze ez nem egy humánus ötlet, ebbe Vezérünk belebetegedne...
Lehetne tüntetni is, de csak konrét cél érdekében tüntessünk, mert ígéretekkel tele a padlás!

Orbánt elkergetni nem az Unió fogja, nekünk kellene megtennünk, lehetőleg még királlyá koronázása előtt - neki kellene látni végre...

MÁR JUNCKER IS A FIDESZ KIZÁRÁSA MELLETT VAN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.09.13.


- Elszámította magát a nagy stratéga, aki a néppárti frakció előtt azt bizonygatta, hogy képtelen befolyást gyakorolni a magyar parlamenti képviselőkre.

- Merkel és Macron alaposan megdolgozta az európai konzervatívokat, hogy voksoljanak Orbán ellen, ez nem sok jót ígér a magyar politikus európai hatalmi törekvései szemszögéből.
- Orbán kardcsörtető beszéde után még nagyobbat szólt Juncker figyelmeztetése, hogy Európában a populisták előretörése a háború veszélyét rejti magában.

New York Times

Az Európai Parlament nagy többséggel kimondta, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia és ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy Orbán Viktor elveszti legfőbb szövetségesének támogatását a hagyományos pártok között, noha a konzervatívok éveken át védelmezték, miközben aláásta a jogállamot, bírálta az uniós intézményeket és a szélsőjobb hőse lett. Az Európai Néppárt kerüli, hogy nyíltan bírálja a magyar politikust, holott egyre nagyobb a nemzetközi ellenkezés a magyarországi tekintélyelvű irányzat és amiatt, hogy a kormányfő mind inkább szélsőséges álláspontot foglal el az európai identitás, a migráció és a beilleszkedés ügyében. 3 éve a szélsőjobboldal példaképe lett, mivel a halálbüntetés visszaállítására szólított fel, illetve a liberális demokrácia végét követelte.

De az EPP valószínűleg még így is mellette voksolt volna tegnap, ám ezt megakadályozta, hogy Orbán az év eleje óta egyre provokatívabb stílushoz folyamodik. Az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, hogy a kedd esti frakcióegyeztetésen nem volt hajlandó semmiféle kompromisszumra. Szemtanúk szerint odáig elment, hogy azt állította: nincs befolyása a magyar parlamenti képviselőkre. A vita olyan sokáig tartott, hogy végül a tolmácsok hazamentek, így a politikusok onnantól kezdve nem anyanyelvükön, hanem angolul vitatkoztak.

Wall Street Journal

Az EP példátlan módon elmarasztalta egyik tagállamát, mivel a képviselők úgy látják, hogy Magyarországon, a földrész szívében olyan tekintélyelvű állam alakul ki, amely bátorítja a nacionalistákat az egész földrészen. A határozat a jogállam módszeres megsértésének minősítette Orbán Viktor önmagát illiberálisnak kikiáltó kormányázását. A magyar politikus az élharcos két olyan területen is, amely kihívást jelent az EU számára: a migráció és a demokratikus intézményrendszer lebontása kapcsán. Nézetei a menekültválság óta egyre jobban beszivárogtak a politika fő áramába. De Strasbourgban a demokráciát sértő lépései miatt állították pellengérre.

Ily módon a magyar vezetés fenyegetésnek minősül az európai demokratikus rend szemszögéből. A lehetséges szankciók közé tartozik, hogy csökkentik a közösségi támogatást, de szó lehet a szavazati jog felfüggesztéséről is, bár utóbbi nem valószínű. A Néppárton belül az olaszok, bolgárok, románok, valamint a CSU képviselői voksoltak mellette. A lengyel miniszterelnök viszont elítélte az uniót, mert az szerinte – képzelt közösségként - beleavatkozott a magyar belügyekbe. Magyarics Tamás volt nagykövet úgy értékelte, hogy Orbán valamelyest elszigetelődött az EU-ban, de Magyarországon lendít a népszerűségén, hogy újból összecsapott az európai politikai irányítóival.

Washington Post

Az EP által kezdeményezett eljárás kivételes dorgálásnak számít egy olyan ország számára, amely a rendszerváltás utáni átalakulás világító tornya volt, egyben gátolja Orbán Viktor erőteljes próbálkozását, hogy az egész földrészt illiberális módon formálja át. Utóbbi azt jelentené, hogy Európa kevésbé volna nyitott a bevándorlók fogadására, közelebb kerülne Oroszországhoz és kevésbé törődnének a bíróságok és a sajtó függetlenségével, továbbá a kisebbségi jogokkal. Guy Verhofstadt, a liberálisok vezére úgy látja, hogy az új szélsőjobb megpróbálja aláásni az EU-t, illetve belülről igyekszik átvenni a hatalmat az európai politikában. Az intézkedés súlyát jelzi, hogy kétharmad kellett a hatályba lépéséhez.

Orbán, aki gyakorlatilag egypártrendszer élén áll, már azóta szálka az uniós vezetők szemében, hogy 2010-ben hatalomra került. Menetközben szélsőjobboldali erők másutt is feljöttek, pl. Olaszországban és Svédországban. Magyarországgal a hatalom célpontját jelentő szervezetek és intézmények az utolsó esélyt látták a strasbourgi szavazásban, hogy meg lehessen fékezni Orbán leginkább illiberális törekvéseit. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt mondja, kemény hónapoknak néznének elébe a mostani, egyértelmű jelzés nélkül, ideértve hogy fél év múlva akár ő maga is börtönbe kerülhetett volna. A CEU rektora szerint a döntés döntő hatást gyakorolhat arra, hogy az egyetem maradhasson Budapesten. Ignatieff nagy jelentőségűnek minősítette, hogy az európai konzervatív vezetők letették a garast, miután támogatják ugyan az intézményt, de egészen mostanáig próbálták nem elidegeníteni a magyar miniszterelnököt...

ORBÁN KOTTÁJÁBÓL JÁTSZIK AZ EURÓPAI PARLAMENT

KARD BLOG
Szerző: garmr
2018.09.13.


Az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, amivel immáron papírja is van Orbán kormányának arról, hogy Magyarországot levezette a demokratikus országok térképéről. A hazai közösségi médiában és az ellenzéki sajtó maradványain kialakult egyfajta hurrá hangulat, hogy na most aztán jól megkapta a Viktor és na most aztán majd jól ráfázik.

Ki kell ábrándítsunk mindenkit, Orbán számára teljesen irreleváns volt a szavazás kimentele, sőt ez az eredmény felel meg leginkább a stratégiájának.

Természetesen az is rendben lett volna, ha elbukik a jelentés, hiszen ez esetben az EP lényegében legitimmé tette volna a magyar demokratikus berendezkedés intézményeinek kisajátítására és lebontására tett lépéseit. Ez azonban nem szolgálta volna Orbán hosszútávú terveit az európai politikai színtéren, ezért nem is tett meg semmit, hogy elkerülje a jelentés elfogadását.

Évek óta ebbe az irányba mutatnak a jelek, de Orbán idén Tusványoson nyilvánvalóvá tette, hogy miután itthon gyakorlatilag már több ciklusra előre bebetonozta helyzetét, nem elégszik meg a Kárpát-medence uradalommá alakításával, immáron európai vezetői ambíciókat dédelget. Ezt szolgálja az évek óta tartó migránsozás és a bevándorlás ellenes propaganda, ez az az üzenet, amit hívószóként próbál kiterjeszteni a teljes európai politikai színtérre...

VIKTOR, AZ ÉN POFÁM ÉG, DE CSAK ÍGY TOVÁBB!

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Hakapesz Miki
2018.09.13.


Április óta ritkán történik izgalmas dolog az agymosott-lebutított Viktorisztánban, most végre megint van miről írni.

Azon elég gyorsan túlléphetünk, hogy ez az ember megint lehazaárulózta az összes magyart, aki nem az ő velejéig korrupt és egyre paranoiásabb, elmaháborodottabb rendszerének elkötelezett híve. Lassan megszokom, köszi, már le is szarom, nem kell vérnyomást mérnem utána. Az egész egyszerűen jó hír, hogy Európa tartja magát. Persze hogy jönnek fel mindenhol a szélsőségesek, de messze nem olyan mértékben, amitől tartani lehetett, friss példa a svédeké. És az EP-ben is győztek az európai értékek, ami fontos.

De számunkra, normális magyaroknak még fontosabb az, ahogy a Fidesz reagált a dologra. Most már Kurz is Sorosbérenc, meg a néppártból is mindenki, aki Viktor ellen szavazott. (Igen, Viktor ellen, nem Magyarország ellen - nyilvánvaló, de azért álljon itt biztos ami biztos). Jó látni, hogy pontosan a helyére kerül az ember. Európa vállalhatatlan politikusai támogatták csak, a pusztítóan ostoba lengyel haverok, meg a brexittel saját országát romba döntő, de azóta is az EP-ben nyálát verő idióta. Meg a félnácik.

És Viktor azt mondja, ez a helyes irány, mindenki más meg Soros és baszódjon meg. Helyes, tessék csak ezt folytatni, küzdeni Európa ellen. Mert én meg biztos vagyok abban, hogy amit itt, vadkeleten el tudott végezni, az nyugaton nem fog menni. Ott nem tud nemzethyeskedni, a csőlátású hívőkre se apellálhat a kamukeresztény dumájával, meg hát egyszerűen más a kulturáltsági együttható, finoman fogalmazva, hogy meg ne sértsem mimózalelkű népemet...

KIFEJEZŐDÖTT AZ ORBÁNNAL SZEMBENI EURÓPAI KÖZUTÁLAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.09.12.


A Sargentini-jelentés elfogadása Európa és a demokrácia nagy győzelme a fasizmus fölött. Győzelem a hamiskodás, a hazudozás, képmutatás fölött. Kinyilvánítása annak, hogy nincs joga mindenkinek hülyének lenni, és a “kereszténydemokráciának” nevezett fasizmus ellen köteles szót emelni. Mert ezek hülyének néznek mindenkit, s még azt is elvárják, hogy úgy is viselkedjünk.

Néhány kivétellel csak az európai szélsőjobb, a fasiszták s a kommunisták szavaztak Orbán mellett. A demokratikus Európa pártállástól függetlenül egy emberként állt ki Orbán ellen. Orbán a magyar nép elleni támadásnak minősítette a beszédében a rendszere kritikáját, de elszólta magát, amikor azt mondta, “Önök jobban gyűlölnek engem, mint ahogyan Európát szeretik”. Ezzel Orbán elismerte, hogy ez a szavazás róla szólt.

Magyarországhoz már a magyaroknak semmi közük nincs, Orbán semmiféle beleszólást nem enged a sorsukba. Ez még a Fideszre is igaz: mindenki csak csicskás, megfélemlített, agyonterrorizált, zsarolt végrehajtó. Minden, ami Magyarországon történik, Orbán műve, az ő egyszemélyes döntése. Ezért a szavazás valóban róla és a förtelmes rendszeréről szólt.

Abban azonban téved, hogy az ellene szavazók gyűlölnék őt. Ez nem gyűlölet, hanem csak undor, a radikálisabbak részéről utálat, amely Európa legkorruptabb vezetőjének szól, aki a II. világháború óta először próbálja a fasizmust és a nácizmust (más néven) Európában a legfőbb ideológiává tenni, és a liberális jogállamokat felszámolni. Ennek szól az utálat, ami jogos. Egy demokrata csak utálhatja az Orbán-rendszert, és ha szereti Európát, akkor ettől megvédi. Az Európai Unió demokratái (pártállástól függetlenül) az utolsó pillanatban léptek.

Egy fasiszta hatalma és úgynevezett “karizmája” mögött kizárólag a gátlástalansága áll. A normális polgárt zavarba ejti a pofátlansága és lehengerli az arcátlansága. Mint ahogy most Orbán érvénytelennek nyilvánítja az EP szavazást, mert nem számolták be a tartózkodókat. Mármint a “nem” szavazatok közé. Ugyanis a tartózkodók nemcsak attól tartózkodtak, hogy a jelentésre igent mondjanak, hanem attól is, hogy nemet. Aki tartózkodik, az nem szavaz, nem nyilvánít véleményt, ezért őt nem lehet egyik oldalba sem beszámolni.

De Orbán arrogáns pofátlanságának netovábbja, hogy úgy kéri a “nem” szavazatokhoz adni a tartózkodókat, hogy neki soha a büdös életben nem lett volna sem kétharmada, de még egyszerű többsége sem, ha a tartózkodókat, nem szavazókat az ellenzékhez számítják be. De ez nem zavarja. Az igazság nem érdekli. Nem jön ettől zavarba. Skizofrén elmebeteg, egy pszichopata. Nem számít az, hogy az EP kétharmados többséggel a magyar nép jogai mellé állt vele szemben. Teli pofával állítja, hogy az EU a magyar népet támadja. Ha valaki komolyan vesz egy elmebeteget, védtelenné válik, mert keveredik a irreális és a valóság.

Orbán Tusnádfürdőn nyíltan hadat üzent nemcsak az Európai Uniónak, hanem Merkelnek és az őt “babusgató” Európai Néppártnak is, és bejelentette igényét a Néppárt, valamint az EU vezetésére. A májusi Európai Parlamenti választásokat az Európai Unió elfoglalására akarta felhasználni. Magyarországhoz hasonlóan demokratikus módon akart hatalomra kerülni, és utána felszámolni a liberális demokráciát egész Európában. Cél az Európai Együttműködés Rendszere. Mészáros Lőrinc német és francia gyárakat kap ingyen “közbeszerzéssel”...

ORBÁN STRASBOURGBAN ÉS A NÉMA TARTOMÁNY - AZ EMBER, AKI MÉG SOHA NEM HAZUDOTT, TEGNAP LESZAKÍTOTTA A MENNYEZETET

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: GOMPERZ TAMÁS
2018.09.12.


Orbán ezt állította tegnap Strasbourgban: "Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."

Hevenyészett felsorolás következik a teljesség igénye nélkül:

1. Alkotmánybíróság

Az AB 2010 őszén alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a végkielégítésekre utólagosan kivetett 98 százalékos különadót. Válaszul a fideszes parlamenti többség (Török Gábor: a kétharmad nem veszély, hanem lehetőség) gyorsabban hallgattatta el az Alkotmánybíróságot, mint ahogy Polt Péter fel tudná olvasni a korrupció miatt elítélt kormánypárti politikusok névsorát.

2. Földrajzinév-bizottság

Ennek a testületnek az volt a feladata, hogy a magyarországi földrajzi neveket hivatalosan megállapítsa. 2011 márciusában a magát valami miatt konzervatívnak tituláló forradalmi kormány kitalálta, hogy a Ferihegyi repülőtér új neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság azonban megőrzésre méltónak tartotta (lásd még hagyománytisztelet) a Ferihegy nevet, ezért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatta.

Az egyet nem értést a kormány azonnal megtorolta. Több tagot eltávolítottak a bizottságból, a vezetőt leváltották, egyeseket a bizottságtól független munkahelyükről is elküldtek. Az államigazgatás valamennyi szereplője levonta a történet erkölcsi tanulságait, azóta pisszenés sem hallik, mindenki olyan néma lett, mint a nyilatkozatadásról letiltott egyszeri kórházigazgató csoportos felmondás idején.

3. Média

Egyetértett a kormánnyal a Népszabadság? Nem. Elhallgatták? El. Innen nézve a sohasem szó a fenti idézetben egy kicsit dózsalászlósra sikerült. Azóta a Magyar Nemzetet is kivégezték. A szórványos egyet nem értését legfeljebb aggódó kritikákkal kifejező Heti Választ megszüntették.

Az Origót, a TV2-t, a Figyelőt és az összes vidéki lap szerkesztőségét megszállták, ezekben az egyet nem értésnek még a csíráját is elfojtották. A független Hír tévé újságíróit (Szöllősi Györgyi, Bodacz Balázs, Kálmán Olga, Lampé Ágnes, György Zsombor, Teszári Nóra, Láng Balázs, Dévényi István) és a pártsemleges közszolgálati média munkatársait (Mészáros Antónia, Krizsó Szilvia, D. Bányász Gergő) elüldözték.

Kele János szakkommentátornak mindössze annyi volt a bűne, hogy nem lelkesedett a miniszterelnök legújabb ruhaipari vállalkozásáért. Hamarabb zavarták le a pályáról, mint Messit a magyarok elleni meccséről...

KÜLFÖLDI MUNKA NYELVTUDÁS NÉLKÜL?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Péter
2018.09.13.


Lehet-e nyelvtudás nélkül külföldön munkát vállalni? Persze hogy lehet. Más kérdés, hogy érdemes és jó ötlet-e. Erre ad választ Péter Hollandiából, szerintem elég meggyőző érveket felsorakoztatva.

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a külföldi munkavállalás kapcsán a nyelvtudás, pontosabban annak hiánya. Nem csoda, hiszen a magyarok sajnos mindenféle, a nyelvtudást összegző listákon nagyon rossz helyeken állnak.

Amire persze lehet azt mondani, hogy a magyar különleges nyelv, mennyivel könnyebb egy nagyobb családba tartozó nyelvtudással másikat megtanulni, de aki látott már Budapest belvárosának kellős közepén nagy boltban pénztárost az angolhoz foltokban hasonlító nyelven kommunikálni távol-keleti turistákkal, az pontosan tudja, hogy a tagadás csak önámítás.

Az Eurostat tavalyi adatai szerint például az egész Európai Unióban a magyarok közül beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet, a felnőtt lakosságnak mindössze 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, míg az uniós átlag 66 százalék.

Miközben még a harmadik legrosszabbnak számító Spanyolországban is 50 százalék felett van az idegen nyelvet beszélők száma, addig Magyarországon és Bulgáriában is 40 százalék alatt van ez az arány...

A munkaerőpiac csak nyelvtudással nyílik meg

Talán emlékeztek még rá, nem is olyan nagyon régen volt egy poszt, melyben egy Bécsben élő magyar HR-es, Marton Krisztina beszélt az őt kérdező Krisztinek a tapasztalatairól. A szakember szerint az angol jelenthet mankót például Ausztriában, de ez csak egy bizonyos szintig működik.

„Rengeteg kis-, közép- és multinacionális vállalat van Ausztriában, ahol a munkakörnyezet angol, de az a tapasztalat, hogy egy idő után itt is elérünk egy üvegplafont, ami után nem tud az illető továbblépni, kimozdulni egy pozícióból - mondta.

Szerinte aki elkezdi a nyelvet tanulni és szeretne dolgozni, annak az állásinterjún érdemes elmondani azt, hogy „igen, nem tudok olyan jól, tanulok folyamatosan, itt és itt tartok, és a munkámban ennyit tudok hasznosítani belőle”, magyarul muszáj azt éreztetni, hogy fejlődni akarunk...

SÉRTŐDÖTT, HISZTÉRIKUS PRIMADONNÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.09.13.


Jó reggelt, drága emberek! Remélem, mindenki jól aludt, azok is akik Velencén hajtották álomra a fejüket. Rögtön miután megbeszélték, hogy nem haggyuk, nem engeggyük, és megint azért veszítettünk, mert győztünk.

Mondanám, hogy jó látni, hallani, ami Orbán Viktor brüsszeli-strasbourgi (már ki tudja követni) kétharmadát követően (menő poén volt, Kutyapárt!) kibontakozik a szemünk láttára, a fülünk hallatára a véres magyar politika turulszaros színpadán, de valójában kicsit sem jó. Ellenkezőleg. Engem például igen rossz érzésekkel tölt el az a méltatlan, hisztérikus, valósághajlított szalmaszálakba és hazugságokba kapaszkodó vergődés, ami Szili Katalintól Hidvéghi Balázsig, Szijjártó Pétertől Morvai Krisztináig, vagy a tetszőleges, friss nívódíjas propagandagyár utolsó betanított szalagmunkásától a mérhetetlen KDNP néven futó pióca- és kormánypárt ügyeletes szájkarate-művészével bezárólag végighullámzik a nyilvánosságon tegnap délután óta. (Beleértve Bayer professzor gyengécske és unalmas valóságmagyarázatát.) Már megint olyan érzésem van, mintha ennek az országnak nem kormánya lenne, hanem sértődött, hisztérikus primadonnák mártírkodnak bele az arcunkba, mert eltörték a tükröt, amiben olyan szépnek és tökéletesnek látják magukat kilencedik éve.

Azóta, hogy a Sargentini-jelentésről kiderült, képes maga mögé állítani az Európai Parlament kétharmadát, áll a bál a kormánykommunikáció csatamezején. Még Balog Zoltán is hirtelen lemondott parlamenti mandátumáról. Najó, nem kormány által összehozott unortodox kétharmadért, hanem mert egyháza, a Magyarországi Református Egyház és a gyülekezete visszahívja szolgálatba, és ez az egyház törvényei szerint összeegyeztethetetlen képviselői munkájával. Nahát. Mondjuk szerintem az is összeegyeztethetetlen az összes létező erkölcsi törvénnyel, hogy az Orbán család üzleti vállalkozásként irányítja az országot, de mégsem mondott még le senki a fenébe.

Szóval az a nemzeti vinnyogás tárgya, hogy a Sargentini-jelentésről sajnos kiderült, hogy – a nyegle, lesajnáló felcsúti pacalpörköltszagú fikák ellenére – még Orbán Viktor európai pártcsaládjának kétharmadát is képes volt maga mögé állítani. Sőt: pláne nem Brüsszelt (vagy Strasbourg, kit érdekel) állította meg, egyelőre legalábbis nagyon nem, hanem Orbán Viktor mérhetetlen hatalmi gőgben és illiberális önkényben gyökerező kétharmados magyarországi ámokfutását. Még egyszer: nem azért kell nekünk felállva tapsolni (ha egyáltalán tapsolni kell), mert hiszünk abban, hogy majd 17 év múlva Orbán Viktor politikai ambíciói miatt felfüggesztik a Magyarország nevű EU-tagállam szavazati jogát az uniós grémiumokban, hanem.

Azért szóra érdemes ez az egész, mert most először derült ki, hogy ha valaki nem tud viselkedni egy társaságban, és évek óta rendszeresen lehányja az asztalt, miközben hangosakat fingik, hogy ha rendszeresen kizabálja és kiissza a készletet, de nem hajlandó még feltakarítani sem maga után, hogy ha valaki rendszeresen egyéb bulikba is eljár, ahol harsányan hangoztatja, hogy amazok ott a másik oldalon mekkora balfaszok és milyen gáz a bulijuk, akkor egy idő után célszerű félrenézés helyett nyakon vágni az illetőt. Ennyi és nem több...

GYORSELEMZÉS: ORBÁN MEGÉRKEZETT AZ EURÓPAI SZÉLSŐJOBBOLDALRA, DE EBBEN NEM LESZ SOK KÖSZÖNET

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: TECZÁR SZILÁRD
2018.09.12.


A Sargentini-jelentés elfogadásának legfontosabb következményeit mérlegeljük.

Az Európai Parlament mai ülésén 448 igen szavazattal (197 nem és 48 tartózkodás mellett) elfogadták a Sargentini-jelentést, ami az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítását jelenti Magyarországgal szemben. Rövid értékelésünkben végigvesszük a legfontosabb jogi, külpolitikai és belpolitikai következményeket:...

ORBÁN A KISUJJÁT SEM MOZDÍTOTTA, HOGY ELKERÜLJE A MAGYARORSZÁG ELLENI ELJÁRÁST

444
Szerző: MAGYARI PÉTER
2018.09.12.


...Orbán arról volt ismert Európában, hogy rendkívül ügyesen egyensúlyozik: mond és csinál valami nagyon durvát, aztán keményen alkudozik, és a végén enged egy kicsikét, mire békén hagyják úgy, hogy még mindig nagyon durvának számít, amit művelt. Most azonban nem ez volt a forgatókönyv.

A CEU és a civilek ügyében kellett volna tennie valamit

Most két konkrét törvény is volt, amin ha alakított volna valamit a magyar parlament, akkor jó eséllyel a néppárt nem szavazott volna saját tagja ellenében, vagy legalábbis nem ekkora többséggel: a civil szervezeteket korlátozó törvényről, és a lex CEU-nak nevezettről van szó. Csakhogy Orbán és a Fidesz semmit sem tett, és így azok is érv nélkül maradtak a néppárton belül, akik készek lettek volna megvédeni a magyar kormányt. (Orbán ezzel jól ki is szúrt velük.)

Kedden Orbán Viktor azt mondta Strasbourgban, hogy már csak azért sem engedhetett ezekben ügyekben, mert a magyar parlamenti képviselők erre nem volnának hajlandók. Úgy tett, mintha nem rajta múlna, hogyan szavaznak a fideszesek a Kossuth téren.

A helyzet még furább, ha hozzátesszük, hogy hétfő este Orbán Viktor személyesen ígérte meg az USA budapesti nagykövetének, hogy nem üldözi el a CEU-t. Legalábbis erre utalt David Cornstein egy keddi interjújában. Vagyis a két néppárti feltételből egyet Orbán valószínűleg teljesíteni fog, mégis úgy tett Strasbourgban, mintha semmiben sem engedne...

TÉNYLEG TÁVOL ÁLL A MAGYAR KORMÁNYTÓL AZ ELHALLGATTATÁS ÉS A KIOKTATÁS?

INDEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2018.09.12.


"Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk" - ezt a meglepő mondatot mondta Orbán Viktor a Sargentini-jelentés strasbourgi vitájában. A miniszterelnök később a sajtótájékoztatón azt is mondta, a parlamenti vitában tapasztalt " kioktatás, fenyegetőzés egy kommunista tempó". Tényleg olyan távol állna a magyar kormánytól az ellenvélemények elhallgattatása és a kioktatás? 
Íme néhány példa:...

ORRBAVERTE ORBÁNT A BERÚGOTT BRÜSSZELI LENGŐAJTÓ, B TERVRE KÉNYSZERÜLHET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.09.13.


Kommunistákat is találni Orbán legelszántabb támogatói között az Európai Parlamentben. A Sargentini-jelentés nem bosszú, hanem politika, a következményekkel minden pártcsalád a maga érdeke szerint gazdálkodik. Orbán tovább izzítja a brüsszelezést és a sorosozást, de emberére akadt Macronban, Kurzban, emiatt B tervre kényszerülhet.

Van az a kétharmad, amit Orbán nem szeret, derült ki szerdán Strasbourgban, amikor az Európai Parlament képviselői megszavazták a Sargentini-jelentést. A dokumentum, amely a magyar kormány jogállamot és demokráciát korlátozó intézkedéseiről szól, és elindítja a 7-es cikkely bonyolult szankciófolyamatát, minősített többséghez jutott.

A magyar kormány szerint csalás történt. Az Európai Parlament jogi szolgálata hétfőn döntött úgy, hogy a tartózkodó voksokat nem kell beszámítani, és a kétharmad ezért is lett meg szerdán. Nyilván hasznosabb lett volna erről nem két nappal korábban dönteni, ugyanakkor a jogi szolgálat nem új procedúrát vezetett be, hanem értelmezett egy eddig példátlan helyzetet, és arról döntött, hogy a szavazási eljárások közül melyiket kell alkalmazni.

A választási szabályok megváltoztatásának vádja mindenesetre kap majd egy vajszínű árnyalatot attól a kormánytól, amely feltalálta a győzteskompenzációt, és amelyet elmarasztalt az EBESZ áprilisban.

Azon kívül meg bosszú, kommunisták, Soros és Brüsszel. Ezekkel a lidércekkel szemben Orbán az ezer éves államiságra, 1956-ra és az 1989-es határnyitásra (!) hivatkozott. Már amikor beszéde kezdetén ezeket emlegette, érezni lehetett, tényleg rezeg a léc...

FALNAK FORDÍTOTT TÜKÖR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.09.13.


Amikor az ember képibe mondják higgadtan, hogy korrupt, tolvaj és azon kívül is szaralak, az bírhat fájni nagyon. Már, ha van lelke az organizmusnak, ha meg nincs, akkor ilyen kényszeres, debil vigyorgás lesz a vége, mint ami most a brüsszeli Strasbourgban is megszületett. Ezzel viszont szégyent hozott a fejemre, amit megbocsátani nem lehet. Hogy átugrik az ember ide Oberwartba, és néznek rá, hogy vajon ez is olyan hülye, mint a vezére, akit megválasztott?

Mert a burgenlandi traktoroslegény nem tudhatja mi van itt, pláne, hogy magyar kollégája sem. És az usákos farmer, ahogyan néz bávatagon, szorongatva a puskáját a Missouri partján, és csak annyit bír kinyögni, hogy Trump, nos, ez is azt bizonyítja, hogy a Föld kerek, és a nagy szellemek mindig találkoznak rajta. Ezeknek a karaktereknek a gyűjtőhelye minálunk a Fidesz, a KDNP meg a CÖF. Olyan sűrű az anyag ezekben, mint egy fekete lyukban, és úgy is viselkednek. Most is, az első kábulat után két szó bírt kijönni belőlük: csalás meg kommunista.

Ilyen bázissal akarják uralni a világot, ami viszont nem megy. Helyi szinten csak-csak, a saját szemétdombján lehet egy ideig kakas a patkány – ezt levédetem -, tágabb kontextusban ez azonban bajos. Mert egyszer csak megszólal egy lelkiismeret, mint például most Roberta Metsoláé Máltáról, aki ennyit mondott: “Sok esetben nem lehet félrenézni már.” – Ebből az fakad, hogy eddig megtették, ó, igen, most azonban már, hogy a gonosz lerakódott, mint a guano, keményen és vastagon, most már nem megy. Mert a mi Újhelyi Istvánunk is kimondta a tételmondatot: “Egy dolgot mindketten ugyanolyan jól tudunk, ön hazudik.”

Ha ehhez még hozzávesszük azt a bájos és keresetlen, ámde a magyar választópolgárok nézeteire hetven százalékban jellemző kitételt, amelyet Flanagan, ír képviselő öntött szavakba: “Nem vagyok nagy híve az Uniónak, de öntől is undorodom”, nos, akkor kitetszik, hogy a félisten kicsi is, büdös is, és még csak nem is a miénk egészen. Belőlünk nőtt, mint fatörzsből gyönge ága, aztán ez lett belőle. De, hogy mi is, nos, az érdekes egy dolog. Ismerjük az útját, amikor nem hittel, csupán köpönyegként liberális, polgári, aztán fasiszta meg keresztény lett, most ezen a homokos, vizes síkon tapod éppen...

ORBÁN MÉG SOHA NEM KAPOTT EKKORA POFONT - ÉS HAMAROSAN JÖN A KÖVETKEZŐ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.09.12.


...Az biztosan kijelenthető: Orbán ekkora pofont még nem kapott a fülkeforradalom kirobbanása óta. És nem ez az utolsó. Minden számítás szerint napokon belül megszületik az Európai Néppártban a Fidesz tagságának legalábbis felfüggesztése, ha nem egyenesen a kizárása.

Magyarországon ki-ki pártszimpátiája szerint értékelheti az EP döntését. Az ellenzékiek – kivéve az LMP szimpatizánsait, ha akadnak még ilyenek – triumfálhatnak: az EU egy választott testülete megálljt parancsolt az orbáni illiberalizmusnak. De győzelemként ünnepelhetnek az orbánisták is: lám, vezérük az egyetlen, aki nyíltan szembe száll a sorosista mirgáncssimogatókkal, e büntetés valójában ennek a munkának az elismerése.

Egyedül azok nem repeshetnek az EP szavazás eredményéért, akik abban reménykedtek/reménykednek, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásának bármilyen, kézzel fogható következménye lesz a NER-re, Magyarországra nézve. Az EP döntéséből ugyanis mindössze annyi következik, hogy a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsnak kötelessége foglalkozni az üggyel. Ehhez pedig az ET-ben egyhangú szavazásra lesz szükség. Márpedig addig álljanak féllábon a reménykedők, amíg az olasz vagy a lengyel vezetés támogatni fogja a magyar miniszterelnökkel szembeni vizsgálat megindítását.

Vagyis az egész purpárlé szépen elhal, mire a Tanács elé kerül.

Ennek ellenére jelentősége mégis akad, mégpedig nem is kicsi, a jelentés szerdai elfogadásának. És mint minden politikai döntés esetében – az EP-ben választott politikusok ülnek, vagyis esélyük sincs nem politikai döntést hozni –, mindenki a saját szája íze szerint formálhatja, kommunikálhatja azt.

Íme néhány felhasználási módja a Sargentini-jelentés elfogadásának:

– Merkel fegyverként használhatja Orbán összeurópai elítélésének tényét koalíciós partnere és állandó zsarolója, Orbán legnagyobb német szövetségese, a bajor Horst Seehoferrel szemben.

– Miként minden néppárti konzervatív a szavazásra hivatkozva éles határvonalat húzhat saját pártja, és országa nacionalista, szélsőjobboldali erő között.

– Macron, francia elnök is győzelemet ünnepelhet, hisz korábban megmondta: Orbán és Salvini legnagyobb ellenfele ő, aki megtisztítaná a nacionalistáktól a néppártot, létrehozva egy erősebb uniós integrációt támogató politikai centrumot.

– Salvini másra sem vár, mint Orbán kirúgására a néppártból, hogy saját, euroszkeptikus formációjába csábítsa a nagyhangú magyar vezetőt.

– A 2019-es EP választások kampányában a Néppárt minden ellenfele – szocialisták, zöldek, liberálisok, stb… – mindaddig fegyverként használhatják a konzervatívokkal szemben a jelentés elfogadását, amíg azok nem lépnek valamint a Fidesszel szemben. Így moshatják össze a néppártiakat a szélsőséges nacionalistákkal.

Egyszerűbben: az unió politikai családjai között folytatott versengésben sokkal nagyobb jelentősége van a Sargentini-jelentés elfogadásának, mint Magyarországon.