Szerző: Szűcs Tamás
2016.02.19.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0pQ73ya-E90q_4fWsNqEIWbmo-K4wDIPdzSZPEa2br48OWuj3ErIfbcKU-u1h4Co6sv0fKwOjxlaiW9wQdJYrZEFIadU6EnaJvzJFLNwUe9vz7dtGsfYIG0DNa7-iBjURp1CI0bcV4j0b/s320/flags_tripoli_558.jpg)
Azt már jó ideje sejteni lehet, hogy a nyugati hatalmak le szeretnének csapni az Iszlám Állam fegyv ereseire Szíria és Irak mellett Líbiában is. Az is kiderült már, hogy – legalább – egy amerikai kommandós egység már az országban is van (vagy legalább is volt), és hírek keltek szárnyra arról, hogy a brit SAS és a franciák is küldtek már különleges egységeket az észak-afrikai országba.
Egy – titkos, de a Wikileaks által nyilvánosságra hozott – uniós jelentés pedig arról beszél, hogy az EUNAVFORMED, az unió embercsempészet-ellenes tengeri egysége, tervezi kiterjeszteni tevékenységét Líbia parti vizeire, illetve magára a szárazföldre is. A kettő annyiban függ össze, hogy az embercsempészet is elsősorban az Iszlám Állam által ellenőrzött területekről indul.,
ITT OLVASHATÓ