2021. április 3., szombat

FÉLTVE ŐRZÖTT TITKOK – NYILAS ELKÖVETŐK A CSALÁDBAN, 3. RÉSZ

MÉRCE
Szerzők: LÉNÁRT ANDRÁS ÉS SZLÁVY ADRIENNE
2021.04.03.


A 1944-45-ös nyilas erőszak legtöbb elkövetője soha nem került bíróság elé. A később kampányszerűen, politikai megfontolásból lefolytatott eljárások – mint az 1967-es zuglói nyilasper – célja pedig nem a trauma társadalmi feldolgozása, hanem a politikai elrettentés és nyilvános megbüntetés volt, mely az elkövetők ártatlan hozzátartozóit is elérte. Lénárt András és Szlávy Adrienne fegyveres nyilas pártszolgálatosok 1967-ben elítélt tagjainak közeli rokonait keresték fel. Mi történt e családokban? Tudtak-e rokonuk sötét múltjáról, és mit szólt ahhoz környezetük? A tárgyalás, majd a súlyos büntetés hogyan befolyásolta életüket? Van-e, lehet-e tanulság? Az első részben a szerzők második világháborús tettes-kutatásainak előkészületeiről volt szó, a másodikban az egyik család története következett. A záró rész néhány következtetés levonására vállalkozik...

ITT OLVASHATÓ

A népirtástól a népbíróságig

Endre László, Baky László, Jaross Andor. E nevek viselői 1944 tavaszán és nyarán kulcsszerepet játszottak a magyar holokauszt legvéresebb epizódjában, a vidéki zsidóság gettósításában és elhurcolásában. Három főbűnös neve, amelyekre mára – a magyar állam és politikai osztály érdekének megfelelően – a szemérmes felejtés fátyla hull. Pedig az ország demokratikus újjáépítésének munkájától lelkesült magyarok 1945-ben még tisztában voltak azzal, hogy ki felelt a 437 ezer Auschwitzba és más német táborokba deportált honfitárs hiányáért, és fontosnak tartották a bűnök feltárását és a főbűnösök megbüntetését.

Endre, Baky és Jaross népbírósági perének 75. évfordulóján A népirtástól a népbíróságig címen indítunk sorozatot, amivel az igazságszolgáltatás, valamint a magyar és kelet-európai népirtás kulcspillanatait idézzük fel, miközben feltesszük a kérdést: mik a felejtés okai, és milyen következményekkel jár a szembenézés hiánya?

...

„SOKSZOR BELEFUTUNK ABBA, HOGY MÁR NINCS ÉRTELME LÉLEGEZTETŐGÉPRE RAKNI” – ÁPOLÓK A KÓRHÁZAK LETERHELTSÉGÉRŐL

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2021.04.02.


Mária egy kelet-magyarországi város kórházában dolgozik ápolóként. A második hullám idején a Covid-osztályon dolgozott, maga is átesett a betegségen, pszichésen mégis a mostani napok a leginkább megterhelőek. „A második hullámhoz képest az a megdöbbentő, hogy erős, jó állapotú fiatalokat mennyire letaglóz a vírus” – mondta.


Míg korábban jellemzően egyéb ellátóhelyekről, szociális intézményekből kerültek be hozzájuk idősebb betegek, most alapvetően otthonukból szállítanak be középkorúakat. Több esetben azonban már menthetetlenek, amire beérnek.

"Sokszor belefutunk abba, hogy olyan szinten roncsolódott a tüdeje, hogy már nincs értelme lélegeztetőgépre rakni".

– mondta Mária. Szerinte náluk a betegek 80-90 százaléka nem jön le élve a lélegeztetőgépről, és ez nem kivételes az orvosi kamara tapasztalatai alapján.

A kórház Covid-osztályán huszonéves fiatalokat is ápolnak, a többség pedig a 30-as, 40-es, 50-es éveiben jár. „Ezek nagyon beteg emberek, nagyon küzdenek a lélegzetvétellel. Oxigénmaszk nélkül alig jutnak el a WC-ig” – jellemezte a kórházba kerülő koronavírusosokat...

ORBÁN ÚJ KERÍTÉSE: ÍGY ÉPÍTETT MAGÁNAK POLITIKAI TERMÉKET OLTÁSOKBÓL

HVG360
Szerző: GERGELY MÁRTON
2021.04.03.


Aki az életeket menti, az a miniszterelnök – így foglalta össze Orbán Viktor mindazt, amit a járványkezelésből magára vállal. A halálozásért Brüsszel, a DK és az egyén a felelős, teszi hozzá a kormánypropaganda. Orbán az oltásügyből is migránskérdést teremtett.

"Csak azt a válságot szeretik a populista kormányok, amelyet ők alkottak maguknak"


– mondta a világjárvány kapcsán Ivan Krasztev politológus egy év eleji háttérbeszélgetésen. Ekkor vált egyértelművé, hogy a kelet-közép-európai államok beérik és megelőzik a nyugatiakat a lakosságarányos halálozásban. Orbán Viktor azonban nem lenne fekete öves illibernyák, ha nem mutatta volna be, hogy egy nehezen kezelhető válság idején is képes alkotni egy másikat, amely felett fényes diadalt arat. Kellett hozzá hazárdjátékos hozzáállás, előrelátás, tervezés, valamint jó adag szerencse is.

A magyar kormányfő így foglalta össze utolsó márciusi rádiónyilatkozatában a kormánya járványkezelését: „A vírus elleni, lassacskán most már azt mondom, hogy első számú vagy egyetlen védekezési eszközünk az oltás.” Mondta ezt akkor, amikor rekordszámú beteg volt kórházban és lélegeztetőgépen, 8 millió polgárnak még nem jutott vakcina, viszont az eredetileg kéthetesnek szánt bolt- és iskolazár egyre tovább nyúlik. A gyerekes szülők a távoktatás hangjai mellett próbálnak megfelelni munkaadójuknak, és ők még jó helyzetben vannak, mert a pincéreknek, fodrászoknak, recepciósoknak semmi bevételük nincs...

TÖBB MINT 8500 FERTŐZÖTT, 242 HALOTT AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN

TELEX
Szerző: KOROKNAI GERGELY
2021.04.03.


Napi új fertőzöttek száma: 
8637 (előző naphoz képest: -418)

Napi új halálos áldozatok száma: 
242 (előző naphoz képest: -25)

Kórházi ellátást igénylők száma: 
11 383 (előző naphoz képest -364)


Lélegeztetőgépre szorulók száma: 
1437 (előző naphoz képest -30)

Az első dózissal oltottak száma: 
2 235 731 (+79 051 a pénteki közlés óta)

Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 
891 002 (+27 807 a pénteki közlés óta)

Nagypénteken egy nap alatt több mint 100 ezer adag oltást adtak be a koronavírus-járványról tájékoztató központi oldal szombati közlése alapján. A 8637 új regisztrált fertőzött és a 242 áldozat mellett jelentősen csökkent a kórházban ápoltak száma, és szintén csökkent a lélegeztetőgépen levő betegek száma is.

Orbán Viktor miniszterelnök nagypénteken sem hagyta ki szokásos péntek reggeli rádióinterjúját. Ebben arról beszélt, hogy még két-három hét, mire átbillen a hazai járványkezelés, és látványosan megmutatkozik az oltás jelentette hatás, vagyis jelentősen csökkenhetnek az újonnan regisztrált fertőzöttek és a halottak napi számai. Orbán számításai szerint április 13-ra 3 millió fölött lehet az első oltásukat megkapók száma.

A koronavírus áldozatainak száma a héten csúcsra ért, szerdán egy nap alatt 302 áldozatot jelentettek, ez csütörtökön 258, pénteken 267 volt...


SZABAD SZEMMEL: NEHÉZNEK BIZONYUL ORBÁN PRÓBÁLKOZÁSA, HOGY EGY JOBBOS PÁRTSZÖVETSÉGET KALAPÁLJON ÖSSZE - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.04.03.


Le Figaro


Magyarország nagy publicitást csapott a két nappal ezelőtti hármas egyeztetésnek, és maga Orbán nem is rejtette véka alá az örömét. Milan Nic, a Német Külkapcsolati Tanács szakértője azonban úgy gondolja, hogy legkésőbb az év vége felé fel kell mutatni valamit, mert akkor osztják újra a tisztségeket az Európai Parlamentben. Ám ha a fideszes törvényhozók még akkor is a függetlenek között csücsülnek, akkor csak nézhetnek a posztok után és a legcsekélyebb súlyuk sem lesz a házban. Ez pedig elképzelhetetlen Orbán számára, aki Merkelt leszámítva a legrégebben hivatalban lévő államférfi a földrészen.

Úgyhogy a visszaszámlálás már megkezdődött. Ha minden kötél szakad, beléphet az Identitás és Demokrácia-csoportba, ahol tag az AfD, ám ily módon a szakítást kockáztatná a CDU-val. Ugyanakkor ez a frakció semmilyen formában nem áll kapcsolatban az Európai Tanáccsal. Márpedig a magyar vezető arra vágyik, hogy tekintélye legyen. Betársulhat a konzervatívokhoz és reformerekhez, de ott meg a PiS túl erős ahhoz, hogy Budapest komolyan fontolóra vegye ezt az alternatívát.

Ennél azonban nagyobbat álmodik. A törekvése az, hogy ő ossza a lapokat, azaz hogy megalakuljon a populisták és euroszkeptikusok nagy pártja. Az ötlet nem új, csak éppen idáig mindig hamvába holt. Ha most mégis végremegy a közeledés, az elégtétel volna a Néppárt korábbi fenegyereke számára. Egy sor megfigyelő azonban emlékeztet arra, hogy addig még igen jelentős akadályokat kellene venni.

Hogy mi történik, azt végsősoron Kaczynski mondja meg, akit nem könnyű meggyőzni. Hiszen a múlt év végén Orbán kénytelen volt elzarándokolni Varsóba, hogy rávegye a vétófenyegetésre az EU pénzügyi csomagja, illetve a jogállami mechanizmus ügyében. A lengyel erős ember közismerten nem szeret utazni. Egyébiránt mit ad isten, a hármak legközelebb pont a lengyel fővárosban adtak randevút egymásnak.

Libération

Adoptálásra pártcsaládot keres magának az illiberális magyar jobboldal – írja „Nacionalizmus”-felcímmel a lap. Hiszen képviselői magukra maradtak az EP-ben és ezt Orbán Viktor nem hagyhatja annyiban. Frakció nélkül ugyanis elvesztette a védőpajzsot és nem tudja érvényesíteni akaratát. Ezért pár hete csábtáncot lejt azoknál a csoportoknál, amelyek hasonló nézeteket vallanak.

Célja azonban nem egyszerűen az, hogy kiakassza a kéményre a közös elveket. A demokrácia-ellenes vezető azt reméli, hogy pártja körül új formáció alakul ki Strasbourgban. De az persze még messze van. Anais Voy-Gillis, az Haute-Alsace-i Egyetem elemzője úgy értékeli, hogy a terv még csak a puhatolózás szakaszánál jár. De többféle alternatíva is elképzelhető. Így akár az, hogy a Fidesz belép a PiS fémjelezte konzervatívokhoz és reformerekhez.

Ám az is belefér, hogy a magyar párt összesen három pártcsaládból tud támogatókat toborozni, ideértve a szélsőjobb két csoportján kívül a Néppártot is. Viszont az kevésbé valószínű, hogy csatlakozna az Identitás és Demokráciához, mert Orbán nem szélsőségesnek tartja magát, hanem sokkal inkább a kereszténydemokrácia örökösének. Ezért gondja is volt a budapesti sajtótájékoztatón arra, hogy hangsúlyozza atlanti elkötelezettségét.

Süddeutsche Zeitung

Nem történt semmi Budapesten: a strasbourgi szuperfrakció továbbra is csupán a képzeletben létezik – állapítja meg a legnagyobb német lap kommentárja. Túlságosan is nagy akadályt jelent ugyanis a lehetséges partnerek hiúsága. Amúgy a rendezés alighanem Salvininak tetszett a legjobban, mert úgy kezelték a házigazdák, mintha miniszterelnök volna és nem egyszerű szenátor.

Konkrét eredmény viszont az égvilágon semmi sem született, minthogy a pártok álláspontja a legfőbb kérdésekben változatlanul jócskán eltér egymástól. De még ennél is lényegesebb a rátartiság. Ha a PiS összeszövetkezne a Ligával, akkor kisebbségbe kerülne a mostani domináns pozícióból, mert az olaszoknak több képviselőjük van. Azon kívül a Fidesz a 3. helyre szorulna az új frakcióban, ennélfogva az olasz és lengyel társak már csak ezért sem várnának a magyarok parancsaira.

Szóval nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a lármának. Azon felül a hatalmi viszonyok nem változtak meg Strasbourgban attól, hogy a Fidesz hátat fordított a Néppártnak. A túlnyomó többség változatlanul kitart az európai béketerv mellett.

Politico

Egyelőre várnia kell a konzervatív forradalomnak, mert hiába próbálta Orbán és Morawiecki becserkészni Salvinit: csupán annyiban maradtak, hogy májusban találkoznak legközelebb. Az olasz vezető azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy nem lehet gyors eredményre számítani, csak hosszabb távon tudnak célba jutni. Mint mondta, számára az a fontos, hogy az első legyen.

Elképzelhető, hogy a szélsőséges Liga pont ezért tartja nyitva a lehetőséget, hogy egy nap akár egy nagyobb pártcsaládhoz csatlakozzon. A Néppártban egyesek máris hangosan gondolkodnak erről a lehetőségről. Vagyis Salvininak miért kellene lerombolnia máris minden hidat azzal, hogy betársul egy olyan frakcióba, amelyben benne van a szélsőjobbos AfD, az EPP legnagyobb tagpártjának, a CDU-nak az esküdt ellensége?

Süddeutsche Zeitung

Nehéznek bizonyul Orbán próbálkozása, hogy egy jobbos pártszövetséget kalapáljon össze. Budapesten három olyan férfiú tárgyalt, aki közösen kívánja átalakítani Európát. Közülük Orbán pártja politikailag hontalan, amióta a Fidesz szakított az EPP-vel, viszont ennek megfelelően jókorát veszített befolyásából.

Az új tömörülés a középtől jobbra állna, de a gyakorlatban körülményes életre segíteni. Olyan hatalmasak az ellentétek, pl. Oroszország és Kína kapcsán. Azon kívül Salvini szerepet vállalt az új olasz kormányban és ez minden bizonnyal megnehezíti a szövetséget Orbánnal.

Der Standard

Az aranycsinálással próbálkozik Orbán Viktor, amikor új frakciót igyekszik tető alá hozni a szélsőjobbon. Össze kellene bútoroznia az konzervatívok és reformereknek, illetve a Identitás és Demokrácia populistáinak és szélsőségeseinek. Az EP 2. legerősebb csoportja jönne létre ily módon, amihez a Fidesz szolgálna katalizátorul.

Strasbourgban változnak az erőviszonyok és lehet, hogy a végén sikerül a fúzió. De aligha lesz könnyű az érintettek számára, hogy elfedjék a nemzetközi nacionalizmus természetes repedéseit. Azután ott van Moszkva, amellyel szemben a PiS olyan ellenérzéseket táplál, hogy ez eleve kizáró ok lehet az új frakció útjában.

Euractiv

Az Orbán-Morawiecki-Salvini-trió azt ígéri, hogy új politikai formációt alkot az Európai Néppárttól jobbra, de sok részletet nem árult el a jövendőbeli együttműködésről. Daniele Albertazzi, a Birmighami Egyetem tanára nem tekinti kizártnak, hogy a végén összejön a próbálkozás, mert erős gyakorlati és pénzügyi ösztönzők támasztják alá. Így az sem számít, hogy bizonyos kérdésekben ideológiai ellentétek választják el egymástól a szereplőket. Pl. a Liga vezére egészen mást gondol a menedékkérőkről, mint a magyar miniszterelnök.

EUobserver

A London School of Economics legújabb tanulmánya úgy látja: túl nagy ellentétek szabdalják szét az európai jobboldalt ahhoz, hogy az átfogó szövetséget tudjon alkotni Strasbourgban. A 45-oldalas elemzés, amely pont a budapesti hármas találkozó idején jelent meg, kiemeli, hogy a gazdasági és politikai nacionalizmus folytán ezek az erők legfeljebb csak az igen távoli jövőben tudnak egyesülni. A szerzőhármas, a Duisburg-Esseni Egyetem tanárai, külön is rámutatnak, hogy ez az ideológia ráadásul egymás ellen fordítja a potenciális keleti és nyugati partnereket.

A szélsőjobb ugyan helyből vonzódik a tekintélyuralomhoz, de az Oroszországhoz és Kínához fűződő viszony éket ver az érintett pártok közé. A nyugati szélsőségesek általában csodálják Moszkva erejét, a keletiek többnyire hajbókolnak Putyin előtt. A nyugatiak gazdasági okokból óvatosak Pekinggel kapcsolatban, a keletiek kitárják a kaput a kínai beruházások előtt.

Ez a megosztottság tökéletesen visszatükröződik abban, miként szavaztak ezek a pártok 2014-19 között az Európai Parlamentben. Az derül ki az összesítésből, hogy az összes többi frakció sokkal, de sokkal egységesebb, mint a szélsőjobb. És ezt csak súlyosbítja a kelet-nyugati szembenállás.

Die Welt

Németország első számú virológusa úgy számol, hogy az ország nem tudja elkerülni az újabb komoly zárlatot. Droste, aki a berlini Charité Kórházban dolgozik, azzal érvel, hogy az agresszív mutáns ellen semmire sem jók a részleges lezárások, ezt már látni a párizsi és londoni tapasztalatok alapján. Hiába voltak az ilyen-olyan intézkedések, tovább emelkedett a súlyos esetek, illetve a halottak száma.

A nagy német településeken viszont még el lehet kerülni, hogy ilyen fordulatot vegyenek az események, de ehhez a politikának kell lépnie, emellett kell az is, hogy az emberek tartsák be a tilalmakat – mutatott rá Droste. Németországban is tarol a brit mutáns, a fertőzöttek 88 %-ánál mutatták ki. Ezért a küzdelmet irányító Robert Koch Intézet azzal számol, hogy még többen kerülnek kórházba.

DW

Orbán Viktor harcol a koronavírus és a kedvezőtlen hírek ellen. Mert az ország ugyanis az összes európai tagállamnál gyorsabban oltja be a lakosságot, amihez az EU-ban nem engedélyezett orosz és kínai vakcinát is felhasználja, mégis gyorsan nő az áldozatok száma. Folyik a versenyfutás a járvánnyal, de eközben a sajtó nem kívánatos.

Békássy Szabolcs, dunavarsányi körzeti orvos azt tapasztalja, hogy az egyre terjedő fertőzések miatt, amit csak tetéz, hogy újabban az igen súlyos brit variáns okozza, az emberek nagyon is hajlandóak beoltatni magukat.

A kórházak azonban túlterheltek, úgy hogy már az orvosegyetemistákat is berendelték munkára. Közülük többen hajmeresztő esetekről számoltak be a közösségi médiában. Orbán mégis nyitni akar, részben, hogy újraindítsa a gazdaságot. A kormány egyben visszautasít minden bírálatot, és azt állítja: kézben tartja a helyzetet.

Hogy ez így van-e, arról nemigen lehet meggyőzni, mert a sajtó nem léphet be a kórházakba, az orvosok, ápolók pedig nem állhatnak szóba újságírókkal. A Deutsche Wellének is azt mondták, hogy kívül tágasabb, interjúkérelmét visszautasították.

FT

A bolgár miniszterelnök ellen egyre sűrűbben hangzanak el korrupciós vádak, de Boriszov nem ugrál a Néppártban, így aztán a politikusnak nem sok gondja akad Németország miatt – hangsúlyozza a kommentár a vasárnapi bulgáriai választások előtt. A politikus különben nem tartott egyetlen kampányrendezvényt sem. Járja az autópálya építkezéseket és ezeket az eseményeket élőben sugározzák a neten, mert azzal akar nyerni, hogy ő az, aki becsatornázza az uniós pénzeket az EU legszegényebb államának fejlesztésére.

Csakhogy a bírálók szerint ezek a beruházások tele vannak vesztegetésekkel és a klienseket hozzák helyzetbe. A reformok viszont továbbra is váratnak magukra. Ugyanakkor a korrupció már olyan szintet ért el, hogy 10 év alatt a GDP 28 %-áról 2 %-ra esett vissza a külföldi befektetések aránya.

Boriszovot pont ilyen okból Orbánhoz hasonlítják, aki keményen kézben tartja a hatalmat, közben azonban legjobb barátja az ország leggazdagabb embere lett – vízszerelőből. Brüsszel mégsem figyel úgy oda a bolgár vezetőre, mert nem tekintette homokzsáknak az EU-t a belpolitikában. Nem úgy, mint a Fidesz vagy az PiS. Ezért nem is néztek annyira a körmére, mert ahogy egy európai diplomata megfogalmazta: nem akarnak ellenségeket, és kerülik a harcot. Azon felül Zsivkov egykori testőre látja azt, amit egykor Orbán is tudott, hogy ti. nem harapunk bele abba a kézbe, amelyik enni ad.

Ennélfogva Bulgária támogatta az év végén az új jogállami mechanizmus megteremtését és élvezi a Néppárt támogatását. Odahaza viszont egyre népszerűtlenebb az egymást követő vesztegetési ügyek miatt. Fény derült egy olyan építkezésre, ahol 30-40 %-ot osztottak vissza az uniós pénzekből. Következmények azonban nincsenek. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azt meséli: a hatalom megmondja az igazságszolgáltatásnak, hogy mikor milyen ítéletet kell hozni. Mégsem várható, hogy az EU a sarkára áll, mert a Bizottság több fronton is Magyarországgal és Lengyelországgal csörtézik.

Euronews


A magyar társadalom nyomott hangulatát fejezi ki, hogy a Ferencvárosban egy nap után ledöntötték és összetörték a „Fekete életek számítanak”-kampányhoz kapcsolódó szobrot. Egyben azt is mutatja, hogy az emberek milyen élesen képesek összecsapni egymással, csak azért, mert az adott kérdésben eltér a véleményük. Az alkotó, Szalay Péter úgy nyilatkozott, hogy pontosan erre számított, de ezek után még érdekesebb lesz a mű utóélete. De azért annak örül, hogy nem akkor tört ki valamiféle atrocitás, amikor elhelyezték az alkotást, hiszen a MI Hazánk Mozgalom eredetileg azzal fenyegetőzött, hogy nem is engedi felállítani.

A művész arról is beszélt, hogy a szivárványszín kétségtelenül fölöttébb irritálja a vandálokat, már a szín sértés a szemükben, habár az bibliai jelkép. Azt jelezte a Vízözön után, hogy elmúlt a katasztrófa.

ROKKANTAK ARCULVERÉSE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.04.03.


A magyar fideszkormány, plusz KDNP 2011-ben elvonta a rokkantnyugdíjak egy részét. Olyan bájosan, ahogyan csak a fideszkormány, plusz KDNP (a továbbiakban aljas rohadédok) tudja. Mégpedig keresztényileg, hogy a rokkantnyugdíjakat állapotjavulásra hivatkozva úgy csökkentették akár ötven százalékkal is, hogy a nyugdíjas tényleges fizikai állapotában javulás nem következett be. Emlékszünk a NER történetének erre a fejezetére, amikor az első társadalmi csoportot hagyták az út szélén. Illetőleg nem is, inkább belerúgták az árokba. De a társadalom nagy többsége „nem vagyok rokkantnyugdíjas” felkiáltással rendezkedett be a saját túlélésére, s amikor ő került sorra, érte sem ejtett egy csepp könnyet sem senki.

De ez organikusabb, majdhogynem néplélektani probléma (lásd Kertész Ákos), és ezen a szép nagyszombaton nem azért gyűltünk össze, hogy önmagunkat ostorozzuk, hanem, hogy az aljas rohadékok gazságát bemutassuk megint és mint máskor is, mindig és egyfolytában. Úgy mellékesen jut eszembe, mutatok pár Boris Vian regénycímet, és mindenki válassza ki a szívének kedveset, mi ötlik fel benne, ha mondjuk Semjént látja – mert főszereplő lesz ő máma – a galeriből. Íme a címek: “Tajtékos napok”, “Venyigeszú és a plankton”, “Köpök a sírotokra”, és végezetül “Öljünk meg minden rohadékot”. Ennyit az irodalomról közbevetőleg. De nézzük inkább a nagybüdös életet, ami minket felemészt, illetve naturálisabban, fölzabál, mint valami húsevő baktérium.

Mivel az aljas rohadékok ritkán hoznak olyan törvényt, amely megfelel a humánusan bevettnek, másképpen fogalmazva megfelel az európai normáknak, mert ők ilyen kipcsakok, nos, ez a törvény a még amúgy legyalult Alkotmánybíróságnak is sok volt. 2018-ban mondták ki a talárosok, hogy ez a törvény alkotmánysértő, mert nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének. Így az aljas rohadékok 2019. március 31-ig kaptak határidőt, hogy megszüntessék az alkotmánysértő helyzetet, ami természetesen nem történt meg, hisz mint nagyon jól tudjuk, a törvényeket nem szeretik betartani, az ítéleteket vonakodnak végrehajtani az aljas rohadékok. Az ítélet arról szól köznapian, hogy a rokkantaknak ki kellene fizetni azt a pénzt, amit nem fizettek ki nekik.

Sok év, sok pénz, a vadászkiállítás meg rohadt drága. Mert hogy, hogy nem, fölbukkan nekünk a sztoriban Semjén rohadék is, aki éjszakánként terjeszt be mostanában mindenféle aljas törvényjavaslatokat, mint ahogyan most is, mint ahogyan ebben az esetben is. Mégpedig azt, hogy a rohadékok nem kártalanítják teljes körűen a rokkantakat, hanem odadobnak nekik egyszeri ötszázezer forintot, holott jóllehet, az eltelt évtized alatt milliókkal lopták meg őket. Egészen profánul arról van szó, hogy vagy elfogadják az ötszázezer forintot, amit meg is kaphatnak nagy duzzogva, vagy még akár évekig is várhatnak, hogy hozzájuthassanak az alkotmánysértő módon tíz éven át elvont rokkantsági járandóságukhoz...


MAGYARORSZÁG AZ ÁTOLTOTTSÁG TERÉN, DE SAJNOS A HALÁLLISTÁN IS MÁSODIK HELYEN ÁLL AZ UNIÓBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZABÓ KRISZTIÁN
2021.04.02.


2021. március 30-án, kedden újabb mérföldkőhöz érkezett az oltási terv: 2 millió fölé nőtt azok száma, akik megkapták az első adag védőoltásukat. 2021. április 2-ig pedig már a teljes lakosság 22,06%-a megkapta a a vakcina első adagját. Ezzel hazánk második helyen áll az EU-s rangsorban. Viszont a járvány másik fontos mérőszámát, az elhunytakat tekintve is másodikok vagyunk az Unióban: lakosságarányosan nálunk csak Csehország áll rosszabbul. A lélegezetőgépes kezelésre szoruló kórházi ápoltak számában egy hete stagnálás látható, ami alapján feltételezhető, hogy a kórházi befogadóképesség elérte a felső határát. Erről viszont hivatalos információkat nem kaphatunk mindaddig, amíg fel nem számolják az egészségügyi cenzúrát. Heti összefoglalónk.


A harmadik hullám 2021. február 1-i kezdete óta a mostani volt az első hét, amikor először látszódik tartósabb csökkenés a fertőzöttek számában: ez az alábbi diagramon a hétnapos átlagról olvasható le. Az egy napon megfertőződöttek száma legutóbb 2021. március 26-án volt a legmagasabb, 11 265 fővel. Azóta enyhe csökkenés látszódik, 2021. április 2-án 9055 fő volt a bejelentett új esetek száma. Az összes fertőzött így 670 776 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma továbbra is növekvő tendenciát mutat. A második hullám csúcsát (198 785 fő) március 26-án lépte át ez az érték, 2021. április 2-án 236 144 koronavírusos beteg van egyidejűleg az országban...