2017. május 5., péntek

MÁR NINCS EMBER, AKI EZEKBEN AZ INTÉZMÉNYEKBEN DOLGOZNA

GÉPNARANCS
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.05.05.


Előfordul, hogy bár nagyon fontosnak érzek egy témát, feltétlenül írni akarok róla, de nagyon nehezen jönnek a szavak. Amiért mégis rászántam magam, az egy olvasó makacsságának köszönhető. És amiért én írom, annak is megvan az oka. A családomban van súlyos mentálisan sérült, bár nem veleszületett, hanem baleset miatt kialakult sérülésről van szó, a lényeget tekintve mindegy.

Évek óta elég közelről van módom látni azt, ami az ilyen intézményekben zajlik és amiről az átlagember nem feltétlenül tud. Igen, a gödi speciális otthon körül kirobbant botrányról lesz szó. Először az olvasó véleményét, kérdéseit idézem, majd a cikk második részében igyekszem pontról pontra végigmenni a felvetéseken. A saját tapasztalataim mellett segítségül hívtam egy értelmi sérülteket gondozó részleg vezetőjét és egy olyan ápolónőt, aki több országban gyűjtött tapasztalatokat, valamint egy, a sérült emberek lelki gondozásával foglalkozó szakembert.

Jöjjön először az olvasó:


MAGYARORSZÁG MÉG NEM HALLOTT MÉSZÁROS LŐRINCRŐL

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.05.05.


Jó helyről tudom, hogy vannak olyan honfitársaink, elsősorban a vidéki Magyarországon, de máshol is, akik még nem hallottak Mészáros Lőrincről. Nem csupán a mélyszegénységben élő, a létük fenntartásáért küzdő emberekről van szó, hanem tisztes megélhetéssel bíró, hivatalban dolgozó ügyintézőkről.

A közmédiában Mészáros Lőrinc ugyanis nem létezik. Ezért azok a milliók, akik legföljebb a közmédiából, valamint csatolt részeinek hazugságaiból tájékozódnak, nem tudják, hogy ez az ember Felcsút polgármestere, az ottani, lassanként újból elsőosztályú futball klub elnöke. Magyarország 85 százalékának – ők azok, akik a fent említett lakájmédiából tájékozódnak -, fogalma sincs arról, hogy Orbán Viktor gyerekkori pajtása, sokak szerint strómanja, a Népszabadságot bezáró Mediaworks társtulajdonosa, az Echo TV tulajdonosa, szállodák és Balaton-parti kempingek felvásárlója, egymilliárd forintos jachton múlatja bizonnyal kevés szabadidejét.

Azok az emberek, akik nem hallottak Mészáros Lőrincről, és azt sem tudják róla, hogy gázszerelőből strómanozta fel magát az ötödik leggazdagabb magyarrá, értelemszerűen arról sem tudnak, hogy ennek az embernek tavaly százmilliárd forinttal nőtt a vagyona.

Azok az emberek, aki még nem hallottak Mészáros Lőrincről, mert elhallgatták előlük, hogy ilyen nevű ember létezik, azt sem tudják, miként működik Orbán Magyarországa. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett maffiaszerződés lényege a lopás, és ha csak egyetlen olyan nap lenne, amikor nem lophatnának, darabjaira esne szét az egész tákolmány...

ILYEN FAÉK EGYSZERŰSÉGŰ MA A HELYI FIDESZES MÉDIA

SZABOSZABOLCS BLOG
Szerző: szabolcsblog
2017.05.05.


Németh Szilárd és a csepeli Fidesz mai napig nem tudta feldolgozni, hogy nem ők nyerték 2014-ben az országgyűlési választásokat Csepelen. Ennek megfelelően a Fideszes önkormányzat által kézi vezérelt (bár papíron ezért Szentesi Zöldi László a felelős, akiről pont most tudtuk meg, hogy ezért havi 300 ezer forintot kap) Fideszes helyi média nem is nagyon szokott keresni, és ha nagy ritkán küldenek is kérdéseket, akkor azok témája a melegházasság, a 'migránsválság', vagy egy jó kis sorosozás. Csupa olyan téma, ami itt Csepelen nagyon fontos. Most éppen a sorosozás volt soron (sic!). A kérdések azonban most már annyira bugyuták és faék egyszerűségűek, hogy azt véletlenül sem lehet komolyan venni. Az alábbiakban közlöm a fantasztikus kérdéseket és az általam adott válaszokat. Kíváncsi vagyok, mit hoznak le belőle... :
...
· Tudja-e, hogy a CEU és a Közép-Európai Egyetem nem azonos egymással?
Nem, sajnos egy egyetemet sem ismerek. Az mi?

· Milyen egyéni érdekek fűzik a Soros-egyetemhez?
Soros régi jó barátom, már gyermekkorunkban is Együtt spekuláltunk a font bedőlése érdekében. Nemrég adott valami papírt, azt mondta diploma, és az nekem jó lesz. Sajnos nem néztem meg, hogy mi az, de akkor ez lehetett az egyeteme.

· Csepel és Soroksár egyéni országgyűlési képviselőjeként miért képviseli ilyen lelkesen a Soros-birodalom érdekeit? Van-e ebből haszna a választókerületének?
Tegnap utalt Soros 3 milliárd dollárt. Holnap elutalok Németh Szilárdnak 3 dollárt, Borbélynak 2 dollárt, Ábel Attilának 1 dollárt. Így mindenki jól jár.

· Hogyan látja, kapott Ön felhatalmazást erre a választópolgároktól?
Természetesen. A 2014-es választási kampányunk fő üzenete volt, hogy Sorosnak eladjuk a Szent Imre teret, és ott felállítjuk "A Font bedöntése" c. nonfiguratív köztéri alkotást. Az apósom már faragja is a szobrot, ő 1 milliárd dollárt fog érte kapni.

· Fenntartja-e még, hogy 15 ezer migráns azonnal betelepíthető lenne?
Időközben Soros szólt, hogy 3,245 millió embert kell letelepítenünk csak a Nyuszi sétányon, már meg is rendeltük a sátrakat. Most még gondolkozunk, hogy hol legyen a mecset, illetve tárgyalásban vagyunk a fagyizóval, hogy véletlenül se legyen disznózsír a készítményekben. Mindenesetre Soros tegnap megvette az első 1 millió repülőjegyet.

· A hírek szerint Juhász Péter az Ön pártbéli főnöke a határkerítés erőszakos megbontására készül, mégpedig külföldi szélsőbalos elemek bevonásával. Támogatja-e, részt vesz-e ebben balhéban?
Orbántól már elkértük a kordonbontó szerszámait, és vasárnap már megyünk is a határra. Jövő héten a bolgár határon bontjuk a kerítést, majd a hónap végén a mexikói határra utazunk. Közben szélsőbalos, szélsőjobbos, szélsőközepes kollégákkal együtt Soros szobrokat állítunk minden érintett településen, a csepeli szobor mintájára. Emellett savköpő menyét ezredet is rendeltünk, hogy a bontásban, szoborállításban minket esetleg akadályozni kívánó Németh Szilárdot távol tudjuk tartani, mert félünk a birkózóktól.

Üdvözlettel,
Szabó Szabolcs

ÁTVERTE A BRÜSSZELI BÜROKRATÁKAT A KORMÁNY MENEKÜLTÜGYBEN

444.HU
Szerző: Magyari Péter
2017.05.05.


- Újabban az összes magyarországi menedékkérőt bezárják az úgynevezett tranzitzónába.

- Az EU-s szabályok tiltják ezt, ezért az Európai Bizottság tárgyalást kezdeményezett a törvény módosításáról. Két magyar miniszter is együttműködést ígért.

- A magyarok kedden meghallgatták a brüsszeliek javaslatait, majd szerdán egy közleményben megüzenték, hogy ennyi volt, nincs miről tovább beszélni.

- A menekültek ügyében az Orbán-kormány ott provokálja az EU-s intézményeket, ahol csak bírja, úgy tűnik, hogy nagyon szeretnének egy látványosabb konfliktust. 

Szerda délután négykor Rogán Antal minisztériuma kiadott egy közleményt, amiben többek között ez áll: 

"Mivel az említett tárgyalások eredménytelenek voltak, Magyarország Kormánya nem kíván változtatni a bevándorlásügyi szabályokon, és amennyiben a Brüsszeli Bizottság jogi eljárást indít, készen állunk a jogi vita megvívására."

Ezzel a magyar kormány felmondta a további tárgyalásokat az Európai Bizottság migrációs főigazgatóságával a tranzitzóna ügyében.

A lépés információink szerint meglepte az Európai Bizottságot, főleg hogy a fenti idézet utolsó része arról szól, hogy a magyar kormány szinte provokálja őket, hogy indítsák már el a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója néhány órával később ehhez még hozzáfűzte azt is, hogy a kormány "meg fogja vívni a csatát"...

ÁLLÍTSUK MEG FELCSÚTOT!

FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.05.04.


Mészáros Lőrinc óránként egymillió forinttal gazdagodik, miközben barátja, Orbán Viktor számláján összesen hétszázezer forint van. Véletlen volna? Fognak valaha bűnhődni ezért?

Az egyszerű felcsúti lakos is csak közvetetten tehet róla, hogy települése a magyar történelem fekete lapjaira került. Mégis a település neve összefonódott a modern magyar történelem legnagyobb rendszerszintű korrupciós üzelmével. Ilyen hirtelen gazdagodásra, mint amit Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterként produkált nem volt még példa. A közpénz úgy vándorol Mészároshoz a miniszterelnök barátja segítségével, hogy minden jogszerűnek tűnik, minden le van papírozva. Szerintem Mészáros Lőrinc nem is létezik, csak Orbán Viktor egójának a kivetülése.

A közösből kivett pénzekből hétről-hétre szinte komplett iparágakat vásárol meg a duó. Propaganda-médiabirodalmuk már 192 újságból, és TV-ből áll. Számtalan cégükkel megkerülhetetlen tényezők lett számos piacon. A nemzeti tőkésosztály kiépítésének programja azért nem működik, mert az állam csöcsén csüngve nem lesznek versenyképesek nemzetközi szinten az EU-s forrásokból, és a magyar költségvetésből felpumpált cégek. Egy valamire jó ez a terjeszkedés: az ország fideszes gyarmatosítására. Lehet, hogy egyszer a te cégedért is be fognak csöngetni?...

HOVÁ TŰNNEK FIATALJAINK? A FIATALOK MÁR NEM BÍZNAK A MAGYAR FELSŐOKTATÁS MINŐSÉGÉBEN?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2017.05.05.


Csak tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez az adat azonban csak az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát a valós szám ennél jelentősen nagyobb lehet. Az agyelszívás is csak folytatódik: 2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. A felmérések szerint a legtöbben azért választanak a külföldi felsőoktatási intézményt, mert az ott megszerzett diplomával úgy érzik többre jutnak, mint a magyarországi diplomával, tehát nem bíznak a magyar felsőoktatás minőségében.

Tavaly nem vándoroltak ki olyan sokan Magyarországról, mint a megelőző években, de továbbra is nagyon sok fiatal keresi a boldogulását külföldön – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az adminisztratív nyilvántartás szerint tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez a szám azonban messze lehet a valóságtól, mivel: „Ez az adat az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát mindenki más, aki külföldre ment, viszont nem mondta le az egészségbiztosítását, ebben a felmérésben nem vesz részt” – mondta Melegh Attila, szociológus az ATV Start című műsorában.

A más országba költöző magyarok túlnyomórészt a fiatal korosztályból kerülnek ki. A kivándorlók 45 százaléka 30 év alatti, háromnegyedük pedig még nem érte el a 40 éves kort. Ezek az arányok jelentősen eltérnek az itthoni népesség kormegoszlásától, vagyis a kivándorlók jóval fiatalabbak, mint a hazai átlagéletkor. Azt, hogy továbbra is magyarok százezrei dolgoznak külföldön, alátámasztja, hogy tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók a jegybank korábbi adatai alapján. Ez 2011 óta megháromszorozódott, akkor még csak 1 milliárd eurót küldtek...

ALJAS ÉS OSTOBA

VÁSÁRHELYI MÁRIA BLOGJA
Szerző: Vásárhelyi Mária
2017.05.05.


Meglehetősen tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy miért vállalta el a CEU - általam nagyra becsült - két rektorhelyettese a vitát a Terror Házában schmidtmáriával, kovácszoltánnal és maruzsazoltánnal. Arra nem gondolhattak, hogy ezekkel a résztvevőkkel, ebben a helyzetben egy racionális, érvelő vitára kerülhet sor.

Hiszen nyilvánvaló, hogy a CEU kinyírásában semmiféle olyan racionális szempont nem játszik szerepet, amely mellett érvelni lehet. Mindannyian tudjuk, hogy a CEU ellenes indulatok szítása kizárólag a Soros ill. a liberálisok és jogvédők elleni gyűlöletkampány része.

A CEU elüldözése mellett egyetlen józan érv sem hozható fel, amint ez a TH-ban is egyértelműen kiderült. Arra sem számíthattak, hogy ez a "vita" bármilyen módon befolyásolhatja a CEU sorsát, hiszen nyilvánvaló, hogy arról egyszemélyben orbán viktor dönt, akit baromira nem érdekel, hogy ki mit mond egy ilyen beszélgetésben.

Ugyanezért azt sem gondolhatták, hogy a részvétel vállalásával együttműködési készségüket deklarálhatják, hiszen a kormány naponta demonstrálja, hogy esze ágában sincs együttműködni, sőt szóba állni sem a CEU vezetőivel és baromira nem érdekli őket, hogy a CEU szeretne együttműködni velük.

OTTHON?

CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.05.05.


Emberkísérlet következik: rövidesen kiderül, van-e értelme a politika ritkán tárgyalt, "tartalmi" elemeiről írni, anélkül, hogy belemennénk a "melyik pártnak a micsodáját hova dugja" kérdésekbe. Ez most egy ilyen cikk.

Most ugyanis kizárólag egy olyan mellékes, sem betelefonálós műsort, sem óriásplakátot nem érintő ügyről szeretnék írni, hogy tudniillik hol laknak a magyar emberek. A statisztikák szerint javarészt a saját lakásukban, házukban, ami azonban egyre inkább, közvetve vagy közvetlenül a szüleik ingatlanát jelenti. Ami minden szempontból baj.

Dobjuk le az egyes számú közhelyet (ami ettől még igaz), miszerint a saját ingatlan megkötöz, relatív biztonsága mellett kiszolgáltatottá is tesz, és a gazdaságnak sem feltétlenül jó az, hogy szó szerint be van falazva az emberek pénze. És kényelmetlen, valamint gazdaságtalan is az idő és a családi struktúra változásával: gyerekkel, gyerekekkel kicsi lehet az, amit utána viszont két, nyugdíjas nagyszülőnek túl nagy. Vagy az a baj, hogy nem használt helyiséget is fűtünk, vagy az, hogy nem tudunk mind leülni rendesen az asztalhoz ebédelni. De nehezebb a munkahely- vagy iskolaváltás is, ha az ember fixen be van alapozva adott településre vagy kerületbe az ingatlan miatt...

SOKAN MÉG MINDIG NEM ÉRTIK MI EZZEL A BAJ. VAGY MÁR RÉG LESZARJÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.05.04.


Van nekem itt egy, a hosszú hétvégéről ittmaradt gumicsontom, amelynek ünnepélyes rágásához most éreztem elérkezettnek a pillanatot. Az abszolút mínuszos hír úgy szólt: ama bizonyos Lévai Anikó jószolgálati nagykövet arcával is fémjelzett Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója boldog ügynökmúltra tekint vissza. Ott segített ő, ahol csak tudott. A pártnak, a drágajó, elmaradt rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatnak. A hálózati munkát szívesen vállalta, lojális volt a szocialista rendszerrel szemben.

Az 1983-ban, Filozófus fedőnéven beszervezett Lehel László evangélikus lelkészről beszélünk, aki – a Magyar Nemzet szombati cikke szerint – az egyházon belüli megfigyelések bajnokából vált kormányközeli figurává. Szögezzük le: a magyar közpénzzel kitömött, de évente több száz millió forinttal külföldről is támogatott Ökumenikus Segélyszervezet tagja a genfi székhelyű Act Alliance protestáns nemzetközi ernyőszervezetnek, amely Európa egyik legnagyobb – fideszül szólva – „migránssimogató” szervezete.

A lényeg: Lehel László a cikk megjelenése óta eltűnt a nyilvánosság elől, nem válaszol a megkerésesekre, miután az általa irányított szervezet közleményben tudatta: „2017. május 1-jétől felfüggeszti elnök-igazgatói tevékenységét annak érdekében, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért támadásokra”.

Aztán jött Kósa Lajos közpénzátalakulási kupakszakértő, aki tegnap rezzenéstelen pofával állította, hogy persze nem jó dolog, ha valakiről ilyesmi kiderül, viszont egyáltalán nem perdöntő, ha egy ilyen ember segélyszervezetet irányít. A segélyszervezet ugyanis sem politikai, sem nemzetbiztonsági szempontból nem végez jelentős munkát. Vagyis a tekintetben, hogy Kovács Pistikére a zöld vagy a sárga pulóvert adjuk, irreleváns, hogy a szervezet vezetője besúgó volt. Innentől kezdve azzal sincs semmi gond, hogy a miniszterelnök neje egy hajdani ügynök által irányított szervezet jószolgálati nagykövete.

És az hagyján, hogy egy hajdani hatos karton tulajdonosáról van szó. Van itt még egy aprócska részlet: a lelkész úr múltját felgöngyölítő újságíró utalt arra, hogy 2013-ban majdnem Észak-Koreában ragadt, mert valaki feljelentette. Lukács Csaba cikkében arra célzott, hogy valószínűleg Lehel László lehetett a feljelentő. Ez pedig azért is fölöttébb durva, mert akit feljelentenek, az nem a hagyományos értelemben vett börtönbe vagy munkatárborba kerül abban a távoli virágzó demokráciában, viszont igen nagy valószínűséggel mindennap megkínozzák, megverik, éheztetik. Ehhez képest ma arról számolt be a Magyar Nemzet, hogy valaki Magyarországról bizonyosan feljelentette az észak-koreai hatóságoknál a lap munkatársát 2013-ban, nem sokkal azelőtt, hogy Lukács Csaba önkéntesként ellátogatott a kommunista országba. A lap egy birtokába került, 2013 áprilisban írt levélre hivatkozik, amelyet Észak-Korea bécsi nagykövetségének hivatalos címéről küldtek el az egyik hazai szeretetszolgálatnak...

KÉTLAKISÁG

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Ildikó
2017.05.05.


"2017. április 30., vasárnap, úton Magyarországról Svájcba 

Igen, most nyafogni fogok. Nem szokásom, de most kikívánkozik belőlem.

Pénteken kezdődött igazán. Akkor, amikor reggel kinéztem az érdi fürdőszobaablakból. Merengve néztem a szomszédos érdi hegyeket – ahogy szerelmem hívja a valójában érdi dombokat -, majd hirtelen szembesültem azzal, hogy már csak két napot tölthetünk otthon és indulnunk kell vissza Svájcba.

Megrohantak az emlékek, a másfél hét kedves pillanatai. Itt kell hagyni az otthonunkat, a szeretteinket, közeli barátainkat, a kedves szomszédokat.

Anyukámra gondoltam, aki egy fránya „kór” áldozata és apukámra, aki egyetlen biztos pontként mellette van, hű társa, gondozója. Vajon meddig, hogyan bírja?

Újra rám tört a kétlakiság kínzó érzése és egyre mélyebbre ásta magát. Lassan 4 éve hordozzuk magunkban ezt az érzést, amiről kezdetben fogalmunk sem volt.

A költözést egy nagy kalandnak fogtuk fel, s azt hittük, minden pillanatát élvezzük majd. Egy új országba, új kultúrába csöppentünk, új lakásunk, új életünk lett. Új fejezet kezdődött kis családunk életében, miközben a régit nem adtuk fel.

S bár körülöttünk egyre többen szakadnak el otthonról úgy, hogy a régi életüket szinte teljesen hátrahagyják, mi ma is úgy érezzük, erre képtelenek lennénk.

Az igazi otthonunkat megtartottuk és ez a szeretteink mellett egy olyan erős kapocs, ami miatt minden hazaérkezés maga a mámor és minden elválás egy kisebb pokol.

Két ország tagjai vagyunk, két országban élünk, kétlakiak vagyunk. Alapvetően jól érezzük magunkat kint, nyugodt, biztos életünk van. Tanulunk és dolgozunk, világot látunk, egy szebb, élhetőbb jövő építőköveit rakosgatjuk, mégis, oly sok minden hiányzik itthonról!

Főleg Sárinak, akiben 4 év alatt sem csillapodott a honvágy és a mai napig makacsul hazavágyik a barátaihoz, régi megszokott környezetéhez.

Szerencsések vagyunk, hogy az iskolai szüneteket itthon tölthetjük és ilyenkor két hétig szinte úgy élünk, mint azelőtt. De a második héten jön ez a 4 éve szűnni nem akaró érzés. Nem kívánom senkinek.

Azt hittem, idővel majd csillapodik, könnyebb lesz az elválás, de nem. Az évek valahogy nem segítenek. Minden elindulás előtti nap kész gyötrelem: még ezt megcsinálni, még azt beszerezni, még azt elintézni.

Bevásárolni, mosni, rendet tenni. Levágni a füvet, rendezni az imádott kertet, fát rakodni az utolsó pillanatban, ha a két hét alatt nem volt olyan szép idő, hogy kint lehessen bogarászni.

Péntek este már a pálinka, bor sem esik olyan jól. A kétlakiság keserű utóíze van a számban. Próbálom nyugtatni magam és azt mantrázom, hogy „élvezd minden percét, amíg lehet”, ez segít.

Az indulás reggelén ivott kávé a legédesebb. Ma is kint ittam meg a teraszon. Napsütésben, mely bearanyozta a kertet. Jóleső érzéssel vetettem utolsó pillantást minden virágra, a régi és a frissen ültetett bokrokra – vajon mennyit nőnek majd júliusig? -, szeretettel öntöztem meg az óriási leandereket, a benti virágokat. Holnaptól már a „mama” gondozza őket.

Végül minden a helyére került. A nappali bútorait fehér lepedő borítja, olyan lett a lakás, mint egy elhagyatott kastély. Kapuzárás előtt még egy utolsó mély szippantás a fehér és lila orgonavirágból és menni kell.

Az utolsó ebéd a mamánál sokkal csendesebb, mint máskor, s amikor a kocsi kikanyarodik a Csurgói utcából, könny szökik a szemembe. De nemcsak az enyémbe.

Sári könnyes szemmel bámul kifelé, majd mélyen a párnájába rejti az arcát, csendesen sír magában. Barni Olafját ölelve zokog. Szofi a Pacijával vigasztalódik. Sírunk, ahogy suhanunk a másik otthonunkba. Mert menni kell. Hiába a józan ész, ha a szív mást kalapál!

Egy búcsútelefonálás erejéig összeszedem magam, apukámmal beszélek. Egy idő után hallózik, azt hiszi, megszakadt a vonal, de csak én hallgattam el, mert nem jött ki hang a torkomon, a könnyeimmel küzdöttem.

Aztán felzokogtam, sírtunk mindketten. Gábor mellettem gyengéden megszorítja a kezemet… Istenem, ennek már sohasem lesz vége?! Miért, miért kínoz ennyire? Miért hagyom?

Holnap már könnyebb lesz kicsit. Amikor visszarázódtunk a másik életünkbe. S írjuk tovább svájci életünk lapjait. Nem tudjuk, meddig. Örök dilemma… Nem nyafogok tovább. A hegyek, meg a kis szigetlakók majd egy kis enyhülést, nyugalmat adnak.”

A HALÁLKAMION ÉS A GÖDI EMBERTELENSÉG A KÜLFÖLDI LAPOKBAN

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.05.05.


A külföldi lapok Magyarországgal kapcsolatos írásait ma leginkább két botrányos ügy uralja: az egyik, hogy egy brit-magyar nem kormányzati szervezet feltárta, milyen elviselhetetlen állapotok uralkodnak a gödi Topház Speciális Otthonban, a másik pedig, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádat emelt emberölés és bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt 11 afgán, bolgár, illetve libanoni férfi ellen, akik 2015 augusztusában az osztrák A4-es autópályán, Parndorf közelében hagyták azt a hűtőkamiont, amelynek rakterében még Magyarországon 71 ember fulladt meg.

Mindkét történet jó néhány újságban megjelent mind Európában, mind Észak-Amerikában. A vádemelés híre persze már csak logikus folytatása a korábban lezajlott drámának, a frissen kipattant gödi ügy azonban sokkal távolabb mutat, már csak azért is, mert az egész a Magyarországon és az Egyesült Királyságban működő Mental Disability Advocacy Center (MDAC) – vagyis Szellemi Fogyatékosokat Támogató Központ – vizsgálódása nyomán került napvilágra. Ez a nem kormányzati szervezet – angol rövidítéssel NGO – teljesen nyilvánvalóan azon szervezetkategóriába tartozik, amely külföldi támogatásban részesül, és amelyet a magyar kormány kipécézett a közelmúltban: törvényben kívánja előírni, hogy az ilyen szervezetek ahol csak megjelennek, fellépnek, kötelesek elmondani és megírni magukról, hogy ők bizony külföldről pénzelt szervezetnek számítanak. Úgy tessék vigyázni velük.

Nos, ez az MDAC a 220 fogyatékossággal élő embert úgymond ellátó gödi intézményben tett áprilisi látogatása során nagyon rossz higiéniai körülményeket, indokolatlan fizikai korlátozást, továbbá alultáplált és ellátatlan sebektől szenvedő gondozottakat talált. Erről tegnapelőtt jelentést tett közzé. Tegnap a kormányzat is kénytelen volt reagálni: az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendkívüli vizsgálatot indított, állásából felfüggesztette az igazgatót, és jelezte, hogy a közeli jövőben bezárja a gödi intézményt...

MACRON VAGY LE PEN, SE PESTIS, SE KOLERA?

KETTŐS MÉRCE BLOG
VendégSzerző: Balázs Gábor
2017.05.04.


Önök szavaznának a nép legnagyobb ellensége ellen a tőke legjobb barátjára? Hát igen: nem könnyű kérdés, de tény: ez a probléma áll a francia baloldali szavazók előtt az elnökválasztás második fordulójában.

Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb: a pestis és a kolera, a szélsőjobb és a neoliberalizmus, a szociális jogok visszavétele, a szociális állam leépítése egymást erősítik. A pestist nem gyógyítja a kolera: ebben az értelemben Emmanuel Macron nem a megoldás, hanem a probléma része. Ez persze nem változtat, nem változtathat azon, hogy fennhangon és egyértelműen kijelentsük: Le Pen és általánosságban a szélsőjobboldal, a nép legveszélyesebb ellensége mert a fasiszták régi szokása szerint, megosztja és egymás ellen hergeli a nép különböző csoportjait, Le Pen esetében a „franciákat” és a „bevándorlókat”. A magát a „nép jelöltjének” nevező Le Pen minden baloldali számára a nép legnagyobb ellensége: ebben nem lehet kétértelműség, kompromisszum vagy más efféle.

De.

A felmérések még mindig meglehetősen magabiztos Macron-sikert mutatnak (noha az előnye napról-napra olvad): a szavazatok 59 százalékával győzné le Marine Le Pent a második fordulóban. Jacques Chirac 2002-ben 82 százalékkal nyert az öreg Le Pennel szemben, azaz tizenöt év alatt több mint húsz százaléknyi „republikánus” szavazó párolgott el.

Hiszen évtizedek óta bizonyos: a szélsőjobboldalt nem a neoliberalizmus fogja megállítani. Ennek éppen az ellenkezője igaz: legyen hát Macron, de mindenki számára legyen világos az is, hogy akárhogy is ünnepelik magukat a „köztársasági front” mai bajnokai, nem „megmentették a Köztársaságot”, hanem egyszerűen csak időt nyertek...

PUTYIN SUGÁRÚT

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2017.05.05.


Eldöntöttem: egy hét múlva, szombaton átnevezzük Orbán lakhelyét Cinege útról Putyin sugárútra.

Tegnapi cikkemben megírtam: fogy a Fidesztábor, és nagyrészt azért, mert a Zemberek nem akarnak orosz befolyást újra Magyarországon. Volt elégszer, az értelmesebbje Európát akar, nem Szibériát. A Vérnarancsokat megrengető tüntetéshullámból csak egy dolgot hiányolok, mert egyébként tökéletes: a helyszínek kiválasztásánál mindeddig kimaradt a Geci lakhelye. Hát, ha eddig kimaradt, akkor mostantól nem fog. Ha más nem teszi, teszem én. Ne gondolja a magát teljhatalmúnak érző stadionőrült, hogy kizárhatja a forrongó országot a tudatából budai lakhelyén.
Beadtam még tegnap a rendőrségre a tüntetési bejelentőt, ma megyek egyeztetni, meglátjuk, nem tartozik a könnyen kivívható helyszínek közé Orbán Cinege úti rezidenciája. Érzésem szerint bírósági menet lesz ebből, de időben nekivágtam, hogy jövő szombatig a csata megvívható legyen. És persze ha erős lesz a "leszólás", és még a bíróságon sem sikerül a dolog, a magamfajta ősmozgalmár megtalálja a módját, hogyan lehet hallótávolságra férkőzni a bujkáló Diktátorhoz. Semmi agresszióra nem készülök, a jelen forradalma a vidám gúnyról szól, nem a balhékról. A Nép lelkéért folyik a küzdelem, és egyértelmű sikerrel...

KI A MILLIÁRDOS EMBERE?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.05.05.


A valamikor Moszkváról elnevezett tér környékén egy plakátba botlottam. Ez, kiadóként a Fidelitast feltüntetve, Sorost ábrázolja, amint Botkát igazgatja. Felirata: „A milliárdos embere”. Ami igen gondolatébresztő cím. Elfogadva, hogy a Fidelitas tagjainak a kora, és a hitviláguk esetleg felmentheti őket pár gondolat alól, azért a gondolkodás tilalma nem egy általánosan kötelező állapot. Még.

Alaphelyzetként egy pillanatra tegyük félre azt a szellemi színvonalat, amit valószínűleg puszta alakoskodásként érzékelhetünk a Fidesz-kormány közelében sertepertélők némelyikénél. Mely alakoskodást azért sejtem, mert a volt rezsibiztos, vagy a Debrecenből szalajtott frakcióvezető önerőből nem lehet a megnyilatkozásaik szintjén. De ezt most hagyjuk, és vegyünk elő néhány alaptézist a Fidesz és vezére lózunggyűjteményéből. Ezek közé tartoznak a Soros György aktuálisan kötelező utálatának olyan szólamai is, amelyek bőven túllihegik az összeesküvés-elméletek határát. Ilyen például az is, hogy Soros György az ország gazdaságának destabilizálására törekszik, és ennek érdekében mozgósítja a teljes vagyonát és szürkeállományát. Az orbáni hitrendszer ezt érintő evangéliuma szerint Soros ennek érdekében pénzeli a migránsokat is támogató civil szervezeteket, illetve a civileket általában. A Fidelitas plakátja szerint pedig Botkát is.

Ezt követően tekintsünk el egy pillanatra attól is, hogy Soros György vagyona elég lenne-e a magyar gazdaság zsebre tételéhez vagy sem. Ellenben fogadjuk el azt az alapgondolatot, hogy Soros valóban a magyar gazdaság hosszú távú destabilizálásában érdekelt. Ő tudja miért. A másik oldalon meg villantsunk fel pár olyan jelenséget, ami szinte biztosan jele a destabilizálódásnak. Különös tekintettel azokra, amelyek hosszú távra is kihathatnak. Ezek között szinte üvöltve kéredzkedik az elsők közé az innovatív és hatékony munkavégzésre alkalmas munkavállalók nagyfokú elvándorlása. A gazdasági exodus nem csak az adott generációt érinti, hanem értelemszerűen a szülőnek alkalmas korban kivándorlók utódgenerációit is. Mind a gazdaság hosszú távú fejlődését, mind az itt maradók ellátását is veszélyeztetve. Kieső adókat, kieső nyugdíjalapokat is eredményezve...


MŰTŐBE MENET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.05.05.


A SOTE I. számú női klinikáján kibocsátottak egy Befehlt a bizonytalanba indulóknak, amely tartalmazza a szokásos magyar utasításokat, hogy mit vigyen magával az ember, ha műtétre készül kivirágos jókedvében. Nincsen benne nagyobb meglepetés. Ahogyan megszokhattuk, akinek fölvágják a hasát, előtte még hozzon magával vizet, poharat, evőeszközt, tisztálkodási dolgokat, bugyogót, intimbetétet, papírzsebkendőt, vécépapírt, gyógyszereket meg törölközőt. Valamint kutyafaszát is a biztonság kedvéért.
Egyetlen úttörő vagy cserkész sem megy felkészületlenül táborozni, és ők, akik soha nem látott merészséggel indulnak a magyar egészségügy koszos karmai közé, ezt már jól tudják. Vagonnyi dolgot cipelnek a kórházba, hogy a csomagok alatt elvész a beteg, de itt, az egyes számún a kívánalmak két darab fáslival gyarapodtak – tíz centissel -, amelyeket a műtőssegéd kezébe kell nyomni, amikor az embert félkómásan tolják a kivégző helyre. A fásli az nem jó, erről búbánatos tapasztalataim vannak.

Ahol fásli van, ott más is van. Az én anyám immár három és fél éve döntött úgy, hogy elhasal az előszobában, miközben sikkant egy aprót, mint amikor a gazellát torkon ragadja az oroszlán. Bal lába a melle alá csúszott, amely mutatványt a kiérkező mentősök élénk hümmögéssel és jó szaki módján kommentáltak, hogy ez bizony az. Hogy eltörött a combja nyakja neki, és az ember akkor, úgy vélte, hogy Isten segedelmével majd megoldjuk ezt is, és aztán nem. A műtét után négy nappal szórták vissza nekem meregetni őt a mocsokból.

Nem küldtem vele fáslit, aztán azzal kaptam vissza mégis. Mint a múmiát tekerték be vele a kopottas szemérméig, és közösen a hasába adogattuk az injekciókat, hogy mért, azt nem tudom. Talán azért, hogy többször elájuljak, miközben ő teljesen elbambult, elment az esze neki, és nagyon sürgősen halt meg. Olyan gyalázatosan, hogy az utolsó emlékem nem megszépítő volt, hanem, hogy a torkán ragadott vad fátyolos szemével csorog vissza a szájából a beléje szuszmakolt joghurt, de az látszott, hogy ízlett, és annak én akkor és ott örültem, hogy jó azért neki egy kicsit...

ADÓBUHERA, PARASZTVAKÍTÁS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.05.04. 


Közelednek a választások, itt az ideje, hogy kiderüljön, hogy mienk minden kormányok legjobbika, nem is szólva a Kedves Kormányosról, aki éppen félúton tart a kormányosból a kormányzóvá válás felé, de ehhez ma még kell egy választási győzelem.
Így aztán elindulnak a népszerűségnövelő intézkedések, a kormány úgy szórja a pénzt állampolgárai közé, mint gazdasszony a kukoricát kedvenc libája elé, tegyük hozzá, hogy a céljuk hasonló, mindketten le akarják vágni azt, akinek ma kedveskednek.
A népszerűséget úgy lehet növelni, ha adókedvezményekkel és támogatásokkal kedveskednek a gyanútlan áldozatoknak, továbbá adnak valamit a nyugdíjasoknak is, akik még mindig pofátlanul sokan vannak, kétmillióan szívják el a levegőt szerető gyermekeik elől.

Talán kezdjük velük.
A legjobb trükk az, ha azt adjuk oda kegyként, ami egyébként is jár nekik.
Szeretett kormányunk itt csapdába esett, hiszen a nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében abban érdekelt, hogy minél kisebb inflációt mutasson ki, és minél később fizesse ki valóságosan a kötelező nyugdíjemelést a nyugdíjasoknak, mégis, most jó lenne barátságos hangulatba hozni az érdekelteket.
Ennek kissé ellentmondani látszik, hogy idén az elemzők kettő és három százalék közöttire prognosztizálják a pénzromlást, de van elemző, aki három százalék felettire tippeli.
Törvény szerint a nagykeservesen másfél százalékosnál valamivel többre feltornázott év eleji kifizetés és a valóságos emelés közötti különbség kifizetésére novemberben kell sort keríteni, csak hát az infláció addig sem pihen, a nyugdíjas meg azt érzi, hogy egyre kevesebbet kap a pénzéért, ezért aztán most bölcs uraink előre akarják hozni az emelést, vagy annak egy részét.
És meghirdették, hogy majd jön a választási alamizsna is, egyösszegben-jósokpénz, már nem Mészáros Lőrinci értelemben, hanem Julcsa néni léptékének megfelelően, akár öt zacskó csirkefarhát értékében is...
Arra azért rettenetesen vigyáznak, hogy az öregségi nyugdíjminimum összege ne emelkedjen,
jóllehet mindenki tudja, aki ebben illetékes, hogy a 28500,- Ft-ból legfeljebb éhen lehet halni.
Viszont a nyugdíjat évente emelni kell, és a nyugdíjminimum emelése viszi magával azokat a támogatásokat, melyek mértéke - például a Gyes-é - a minimálnyugdíjhoz van kötve.
Kíváncsi vagyok, hogy a javaslat, mely szerint a minimálnyugdíj összege legyen ötvenezer forint, vajon átmegy-e a Parlamenten, és lesz-e annyi esze az ellenzéknek, hogy erről név szerinti szavazást követeljen...

ORBÁNNAK NAGY RÉSZE VAN ABBAN, HOGY A POPULIZMUS JÓ IDŐRE BEFÉSZKELTE MAGÁT EURÓPÁBAN - NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.05.05.


Tekintélyes amerikai és francia források egyaránt lesújtó képet festenek a magyar (és a lengyel) közállapotokról

Time

Egy neves amerikai elemző szerint Magyarország is szerepet játszik abban, hogy a populizmus akkor is megmarad Európában, ha most vasárnap vereséget szenved Le Pen. Ian Bremmer, az Eurasia Csoport kutató intézet vezetője öt okot sorol fel tézise alátámasztására. Az első, hogy a Brexit még csak most kezdődik és a következő két év tárgyalásai várhatóan felerősítik a közelégedetlenséget a túlterjeszkedő brüsszeli intézmények miatt. A következő tényező, hogy a magyarok és a lengyelek az illiberalizmus felé sodródnak. Mindkét kormány megkérdőjelezi az európai értékeket, és aláásta a demokráciát. Lecsapott a szabad sajtóra, korlátozta az igazságszolgáltatás függetlenségét és felszította a bevándorlás-ellenes érzelmeket. Nyílt megvetésük a demokratikus folyamatokkal, valamint a terhek megosztásával szemben nem segíti a szolidaritást, éppen akkor, amikor veszélyes idők járnak az egész földrészen.

A 3. szempont, hogy jönnek a török választások és Erdogan alku tárgyaként vetheti be a 3 millió szír migránst, miközben nem győzi ostorozni az EU-t, amivel híveket tud szerezni. Az olaszoknál jó esélye van a hatalom megszerzésére az Öt Csillag Mozgalomnak, ám végveszélybe sodorja az uniót, ha ez bekövetkezik. Végül pedig Franciaország súlyosan megosztott. Ennélfogva a nagy, hagyományos pártok nem Macront segítik majd, hanem főként a konzervatívok átveszik Le Pen populista jelszavait. Vagyis várhatóan többnyire olyanok győznek az idei választásokon, akiknek nemigen fontos, hogy az EU többet törődjön az emberek gondjaival...

ORBÁN VIKTOR, A "SOROSOZÓS" FASZAGYEREK, AVAGY A DIKTÁTOR BUKÁSA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Toók László
2017.05.04.



A miniszterelnök az utóbbi pár hónapban újfent bebizonyította, hogy alkalmatlan egy ország vezetésére. Orbán tisztában van azzal, hogy brutálisan rezeg alatta a léc, s könnyedén elhasalhat pártja a 2018-as országgyűlési választásokon. Nyilván – mint minden diktátor – igyekszik megsemmisíteni, vagy ellehetetleníteni az ő leváltására alkalmas politikai- és civil erőket. Ennek volt első állomása, a Közép-európai Egyetem, vagy hétköznapi nevén, a CEU ekézése.

A sors furcsa fintora és iróniája, hogy a CEU-n magas rangú kormány-közeli politikusok is [ ld. Kovács Zoltán, kommunikációért felelős államtitkár ] folytattak, vagy éppen jelenleg is folytatják tanulmányaikat. Az ügy apropóját az adja, hogy a regnáló kormány súlyos, egyben orvosi kezelésre szoruló „Soros-fóbiában” szenved, s minden civil szervezetet, vagy éppen nem kormány-közeli médiumot ama váddal illet, hogy Soros pénzéből üzemel, vagy tartja fenn magát. Így azok – akaratuk ellenére – ősellenséggé válnak. Közben elfelejtik azt az „apró” történelmi tényt, hogy Orbán és sleppje, ha az oly sokat szidalmazott milliárdos üzletember ’89 – ’90-ben nem fizeti megélhetésüket és taníttatásukat, akkor ma nem a Parlament bársonyszékében meresztenék a hátsó felüket. Nyilván erről a jobboldali, seggnyaló lakájmédia mereven hallgat...


EURÓPA ORBÁN-ÜGYE


168 ÓRA ONLINE
Szerző: Lakner Zoltán
2017.05.04.



Merev, betonöltönyös, vonalas jelenkori önmagát mutatta meg Európának Orbán Viktor az Európai Parlamentben. A „magyar ügyről” szóló újabb vitában a képviselők elé tárta propagandagépezete csúcstermékét, a sorosozást. Vitapartnerei saját szemükkel láthatták, hogy a nemzeti szuverenitás védelmére hivatkozó retorika és gyakorlat az összeesküvés-elméletek és a bűnbakképzés tartományába vezetett, az Orbánt ünneplő szélsőséges pártok vadászterületére.

A miniszterelnök előre beépítette stratégiájába a brüsszeli képviselők kritikáit. Azért választotta saját felszólalásában a pártközleményszerű hangütést, hogy demonstrálja: Brüsszelben sem hátrál meg, hiába akarják „bekeríteni, elveszejteni”. Aki utálja Orbánt, élvezettel nézte, miket vág a fejéhez például az ebben élenjáró Guy Verhofstadt, ám amikor a liberális frakcióvezető Kertész Imre-könyvekből rakott Kossuth téri máglyát vizionál, azzal valójában Orbán kezére játszik. Olyasmit ró fel ugyanis Orbánnak, amit az nem tesz. Egyetlen túlzás is elég, hogy a magyar kormánypropaganda azzal azonosítsa az összes támadást. Rámutatva, lám, valójában mégsem csak a CEU-ról, hanem a kormánypolitika – ebben a narratívában értsd úgy: a nemzet egészének – megtámadásáról van szó.

Amikor Orbánnak jól beolvasnak az itthoni ellenzékiek­­nél sok esetben tehetségesebb szónokok, akkor ennek célja az európai pártcsaták újabb ütközetének megnyerése. A szocialisták, liberálisok, zöldek nyilván tényleg elítélik Orbán politikáját, de számukra a cél hozni a „kötelezőt”, vagyis produkálni a saját választóik által elvárt kőkemény támadást az unió keleti autokratájával szemben. Retorikai túlzásaik azonban táplálják Orbán propagandáját, ami ezenfelül kihasználja az európai (ex)politikusok kétes ­ügyeit is, legyen szó zsíros igazgatósági helyekről, izgalmasan szoros orosz üzleti kapcsolatokról vagy másról. Az utóbbi időben még Verhofstadt is megpörkölődött, amikor az olasz Öt Csillag Mozgalom képviselőivel próbálta növelni az európai liberális frakció létszámát, s csak az ötletet övező felzúduláson múlt, hogy ez a kevéssé elvszerű elképzelés nem valósult meg.

Orbán azért szörfözhet az európai politika hullá­­main, mert igazán kemény ellenlépésekre nem számít. Igaz, most talán elbízta magát. Az Európai Bizottság a CEU kapcsán ritka élénken mozdult, a helyzet ezúttal tényleg komolyabb, mint a korábbi kötelezettségszegési eljárások esetében. Mégis, mindez még mindig csak szakpolitikai, jogi eljárást jelent hétévnyi magyarországi „illiberális” országátszervezés után. Orbán itthon is azzal aratott sikert, hogy más játékot játszott, mint ellenfelei, egészen addig, amíg saját szabályait rájuk tudta kényszeríteni...


KUBATOV KOPASZAI AKCIÓZTAK AZ NVI-NÉL, FELÜLRŐL ÁLLÍTHATTÁK LE A NYOMOZÁST

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerzők: Csikász Brigitta és Rádi Antónia
2017.05.04.



2006-tól félnek kormánykörökben, ezért keresik a kopaszok kegyeit – így értelmezik futballszerető informátoraink a verőemberek és a kormánypolitika flörtjét. A Nyakó-féle, és a ligetvédőkkel balhézó kopaszoktól is könnyű kapcsolatokat kimutatni a Fidesz felé. Nem csoda, hogy a rendőrség eldobta a nyomozást, mint a forró krumplit, bár erre rendőri forrásaink maguk sem büszkék: azt mondják, “szakmaiatlan és gagyi” volt a nyomozás.

Papírforma szerint nem dolgozhatnának biztonsági őrként a Nemzeti Választási Irodánál erődemonstrációt rendező verőemberek. Hiszen, mint nemrégiben megírtuk, szinte valamennyien súlyos bűncselekmények miatt voltak korábban büntetve:

Gyermekbántalmazás, súlyos testi sértés, rablás, garázdaság – a titkosszolgálat azonosította a Nyakót akadályozó kopaszokat

Ezt egyébként maguk sem különösebben titkolják, éppen ellenkezőleg.

Nézegetve a Facebook-profiljaikat, illetve a társaságot régebb óta szemmel kísérő forrásokkal levelezve mégis az derül, ki, hogy alapvetően őrzés-védelemből, az éjszakai életben bevett szóhasználattal portázásból élnek, méghozzá nem is rosszul. Ráadásul nem csak a menő szórakozóhelyek, de az alapvetően politikusi irányítás alatt álló sportklubok is igényt tartanak a szolgálataikra. Hogyan és vajon miért? – ennek jártunk utána.

Emlékezetes, Nyakó István MSZP-s politikust egy verőemberekből álló csapat próbálta megakadályozni, hogy időben beadja népszavazási kezdeményezését a vasárnapi boltzárról. A fenyegetően tornyosuló kopasz társaság ügyében nagy nehezen beindult büntetőeljárást ott blokkolták a hatóságok, ahol csak lehetett. Nyakó pótmagánvádjáról – bírósági elutasítás után – a politikus fellebbezése miatt a táblabíróság dönt majd...


A szurkolói köröket belülről ismerő forrásunk szerint „Szőke Feri” verbuválta a szolnoki kötődésű izomagyakból álló csapatot a Fradi Security környékére. Informátorunk évekkel azelőtt mutatta be munkatársunknak az úgynevezett „szolnoki erőket”, hogy K.T. és társai országos hírnevet szereztek volna az NVI-s akcióval.

HÁNY AZ ÓRA, BOTKA ÚR?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.05.04.



A címre mindjárt válaszolok is: hány.

Eddig megúsztam Botka László Rolex óráját, de tegnap sikerült frontálisan ütköznöm a témával. Puzsér Róbert kikerülhetetlen orgánumát képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. Azt sikoltozta ő bele a fülembe – nagyjából hatszor egy perc alatt -, hogy micsoda egy szemét dolog Botka László részéről egy két és fél milliós órát viselni és fúj, rohaggyonmegazilyen. Nincs nekem bajom Puzsérral. Megcsinálta magát, van munkája, nem zavar. Anettka sem zavart, sőt, Fásy Ádám és Postás Pityu sem.

Az az irány viszont rohadtul zavar, amerre kezd elmozdulni a közgondolkodás. Nem Puzsér találta ezt ki, ő bármit elóbégat, ami eszébe jut. Tartok tőle, hogy éppen az MSZP valamelyik nem túl nagyeszű habonyárpádja csimpaszkodott fel a régen döglött, de már életében is használhatatlan rozsdás hintalóra. Fizessenek a gazdagok, miért telik valakinek Rolex órára, fújgazdag, szegénynek lenni egyenlő a becsületességgel, gazdagnak – tehetősnek, jómódúnak – lenni gyalázat, erkölcsi fertő, rohaggyonismegmind.

Mielőtt még valaki újra bevezeti a kuláklistát, jó lenne előkapni a szebbik eszünket. Marhára nem az a jó irány, hogy mindenki legyen szegény, mert az olyan erkölcsös dolog. Nem is az a tuti, ha mindenkinek ugyanannyira kilóg a segge a gatyából. Fogadjuk már el, vegyük természetesnek és követendőnek, hogy aki többet tanul, többet dolgozik, többet kockáztat, annak lehet magasabb a fizetése, kereshet jóval többet, magasabb nívón él és akár luxusautóra, akár drága órára, vagy festményre, nyaralásra, akármire telik. Nem irigyelni kellene ezeket az embereket, hanem megpróbálni példát venni róluk, megérteni, hogy ők miért vitték többre és aki többre vágyik annál, amije van, az húzzon bele, hogy neki is legyen.

Ki a büdös francot érdekel Botka órája? A feleségétől kapta és a felesége nem Matolcsy György valamelyik közpénznyelő alapítványában kamuigazgató, hanem munkával kereste meg a nyüves órára valót. Engem nem Botka drága órája zavar, hanem az, hogy az élére állt ennek a baromságnak, hogy fizessenek a gazdagok. Így disszonáns, ez kétségtelen. De nem az kellene, hogy zavarjon minket, kinek milyen micsodája van, hanem az, hogy vannak – rengetegen vannak – olyan emberek, akik becsületesen dolgoznak és mégsem jutnak egyről a kettőre, nemhogy ötről a hatra. Az zavarjon minket, hogy magas a dolgozói szegénység. Az zavarjon, hogy képtelenség normális módon megélni a fizetésekből és az zavarjon, hogy sokak számára a minimálbér is csak álom. Az zavarjon, hogy az önhibájukon kívül a szakadék szélére sodródottak – fogyatékkal élők, sérültek, betegek, rokkantak, idősek, lepusztult kis falvakban élők, speciális nevelési igényű gyermekek és családjaik, idősek – a túlélésért küzdenek.

Zavarjon minket Rogán Antal órája, mert azt pontosan lehet tudni, mennyi pénzt keres, azt ki lehet számolni, hogy mennyibe kerülhet az az életvitel, amit folytat és azt is tudni lehet, hogy annyi pénzből neki egyszerűen nem telhet olyan órára, táskára, helikopterre, aranyérre. Ebből azt is tudni lehet és tudni is kellene, hogy egyetlen módon juthat akár Rogán, akár tetszőleges politikus ilyen luxusholmikhoz: ha elvesz a közösből. Aki gyaníthatóan, vagy egyértelműen minket lop meg azért, hogy neki több legyen, az bűnöző. Rájuk haragudjunk, ne általában a gazdagokra.

Aki a másik ember – vagy akár az egész társadalom – kárára gazdagodik, aki akár fegyverrel, akár korrupcióval tesz szert a vagyonára, arra haragudjunk. Mészárosra haragudjunk, mert emberek tízezreitől veszi el a lehetőséget. Mert nem a maga esze, tudása arányában gazdagodik, hanem a nevét adja egy gusztustalan rabláshoz.

Ideje lenne befejezni ezt a remek magyar szokást, hogy nem arra törekszünk, hogy nekünk is legyen, nem az a cél, hogy magasabb nívón éljünk a munkánkból, hanem az, hogy lerántsuk azokat, akiknek ez sikerült. A szocialisták újsütetű jelmondata azt sugallja, hogy gyűlöletesek a gazdagok. Márpedig ebben a zsákutcában jártunk egyszer, az sem jött be. Nem kellene újra beletrappolni.

Engem nem érdekel Botka órája, a szomszédom órája és Gattyán, vagy Korda György és Havas Henrik órája sem érdekel. Egyáltalán nem zavar, hogy nekik futja rá, nekem meg nem futja. Én is építhetnék vállalkozásbirodalmat, megtanulhatnék énekelni, írhatnék sikerkönyveket és nekem is lehetne. És itt a lényeg, nem máshol. Hogy a lehetőséget ne zabálják fel a Rogánok, Mészárosok, Tiborczok, Orbánok, Garancsik, Lázárok. Hogy mindenkinek a tehetségén, szorgalmán, tudásán múlhasson...


MAGYARORSZÁG NEM ILYEN

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.05.04.



Magyarország nem olyan, mint amilyennek mostanában látszik. Elmondom, hogy milyen Magyarország.


Magyarország szép és jó hely, normális emberek gyülekezete. Ebben az országban nincs kirekesztés, mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.

Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnös bűnhődik, és a jó elnyeri jutalmát

Verseny van, és nem harc, tiszta eszközökkel vívott, nemes versengés. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország.

Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki a más szerszámával veri a csalánt.

Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.

Magyarországon az emberek nem ismerik a közönyt, a részvétlenséget. Ez nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye. Ebben az országban betyárokat csak múzeumban, vagy moziban lehet látni. (Esetleg cirkuszban, hogy röhögni tudjunk rajtuk.)

A mi országunk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak, hanem tehetséggel és tisztességes munkával lehet előbbre jutni.

Magyarország egy boldog ország. Jó volna Magyarországon élni.


IVÁNYI GÁBOR GYÁSZOLJA ORBÁN VIKTORT

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: 168 óra / 24.hu
2017.05.04.



Iványi Gábornak fáj az, hogy mi lett az egykor bátor és romlatlan fiatalemberből - a lelkész 168 Órának adott interjúját a 24.hu szemlézte.

Iványi Gábor a 168 Órának azt mondja, illetlenség lenne annak örülni, hogy a strasbourgi bíróság ítélete szerint az államnak a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) csaknem egymilliárd forintot kell fizetnie. Azt ugyanakkor érdekesnek tartja, hogy az állam fellebbez, hiszen korábban 150 millióval többet jogos igényként ismert el.

A lelkész arra számít, hogy év végén, 2018 elején jutnak pénzhez, amit lényegében korábban elköltöttek, most csak azt kapják vissza, amit az elmúlt években loptak ki oktatási és szociális intézményeik működtetéséből. Eddig a csődöt csak beszállítóik türelmének köszönhetően, olykor valódi csodával sikerült elkerülni. Volt olyan, amikor a legnagyobb baj kellős közepén egy hívük rájuk hagyta a vagyonát.

Bár rengeteg peres ügyük van az állammal, a MET már nem tart igényt arra, hogy újra bevett egyház legyen. Iványi Gábor azt mondja, inkább maradnak "bevehetetlenek", nem akarnak olyan vallási közösségek közé tartozni, amelyeket a hatalom bástyái közé vettek be.

A kormánytól csak annyit várnak, hogy tartsa tiszteletben jogaikat. Legális, teljes jogú egyháznak tartják magukat, nem kivételezett civil szervezetnek, amelynek nem kell feltüntetnie külföldi támogatóját. A MET eddig is minden adománnyal elszámolt, azt is, amit Soros Györgytől kapott. Iványi Gábor szerint nem ő, hanem az az egyház politizál aktívan, amelyik hallgat és aktívan, kritikátlanul támogatja a kormányt...


ÍGY VÉGZIK KI A SZABAD SAJTÓ MARADÉKÁT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.05.04.



Mindent visz a CEU-ügy és a civil törvény vitája, de amíg mindenki ezekre figyel, a magyar sajtó koporsójára is készülnek rászögelni a fedelet. Emlékezzünk meg erről is, mert ez finomabb, aljasabb húzás, mint egyszerűen bezárni az egyik legjobb magyarországi egyetemet. Ez csendes lesz, senki nem fog utcára vonulni csak azért, mert a visszafogott Varga Mihály valami reklámadó emelésről beszél nyugodt européer hangján. Pedig ez is egy mocskos diktátum a sok közül, semmi más.


Az alaphír annyi, hogy 5,3 helyett 7,5 százalék lenne június elsejétől a reklámadó. Az adót nem a reklámozónak, hanem a közreadónak kell fizetnie, így a tévéknek, újságoknak, rádióknak, internetes portáloknak. Már márciusban felmerült, hogy emelik a reklámadót, akkor 9 százalékos kulcsról szóltak a hírek, majd lekerült napirendről a kérdés, de most újra felbukkant, mert az Európai Bizottság miatt nem maradhat jelenlegi formájában a reklámadóról szóló törvény.

Mindjárt elmerülünk a részletekben, hogy ez az ártalmatlannak tűnő 7,5 százalékocska miért fog nagyon fájni a médiának, és miért jó a Fidesznek, de előbb jöjjön néhány villámkérdés:

Más országokban fizetnek ilyen adót? Nem nagyon, ha mégis, akkor már az egy százalék körüli kulcs is ritka.

Akkor Magyarországon miért kell? Úgy tűnik, leginkább azért, hogy két vállra fektessea kormány a média azon részét, amelyik még mindig olyan perverz, hogy a piacról próbál megélni.

Na persze! A médiumok tele vannak pénzzel, nem igaz? Hát nem: az iparágban jellemzően 2-3 százalék körül alakul a profit. A reklámbevételek 7,5 százaléka ezt sok helyen meghaladja.

Legalább az államkassza jól jár? 2014 óta össz-vissz 23,1 milliárd jött be így, piszlicsáré tétel: ennyiből egy vizes vébé hatodát lehetne megrendezni.


Tehát nem jó ez senkinek, de legalább valakinek (a médiának) fáj. Ezt a leosztást hívjuk büntetésnek. De nyugodtan hívhatjuk kőkemény kibaszásnak is.


Ugyebár a reklámadó sztori már 2014 nyarán kibaszásnak indult, csak ott annyira kilógott a lóláb, hogy az RTL Klubra utaznak, hogy arra még a Paks 2-t elnéző uniós hölgyek és urak is azt mondták, hogy ezt azért ne. Röviden: az RTL-nek kellett volna egyedül 40 százalékos (40!) kulccsal adóznia, így körülbelül 4,5 milliárd forintot fizethettek volna be éves szinten az államnak. Ez több,
mint amennyit végül 2014-ben összesen beszipkáztak reklámadó címén...

ITT OLVASHATÓ

HÁLA

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.05.04.


...Egyedül vagyunk a hálánkkal a kultúrnyelvek tengerében. Az összes többiből hiányzik a lekötelezettség árnyalata. Nem szeretjük ezt a mi egyedülálló fogalmunkat, a tartalmát, úgy értem. Nincs ugyanis időbeli korlátozottsága, mint a köszönetnek. Megköszönni egy pohár vizet, egy jókívánságot egyszer kell, úgy is mondhatnám, amit meg lehet köszönni, azért nem kell hálásnak lenni. Amiért viszont hálásnak kell lenni, azt nem lehet megköszönni. Kellemetlen.

Mi a hála hatálya? Mikor áll elő az a helyzet, amikortól fogva már nem kell hálásnak lenni? Sarkítsuk a kérdést, ha egy gyilkos menti meg az életünket, akkor annak nem kell hálásnak lenni?
Hm. Az a gyanúm, hogy a hála magánügy. A hálátlanság viszont adott esetben egyszer csak képes közüggyé válni, ha a hálátlanságát valaki közhírré teszi. Kidoboltatja a kisbíróval a falu főutcáján, vagy teleplakátolja vele az utak mentét - ezek az erkölcsi tartás hiányának mennyiségből minőségbe átcsapó hirdetményei.
A hála nem politikai kategória - ha jól emlékszem, Pozsgay Imrétől származik ez a mondat.
Igaz. A hála ugyanis (minden kényelmetlenségével együtt) pozitív érzemény, mint ilyen nyilvánvalóan hiányzik minden politikus jellemrajzából. Bizonyos fajta politikusnak jellemrajza sincs, így a fogalom említése is értelmetlen.

Hála. Próbáljuk megjegyezni, szép szó. Hamarosan eltűnik a magyar szókincsből.