2021. augusztus 7., szombat

MILYEN JOGAI VANNAK AZ AUSZTRIAI IDÉNYMUNKÁSOKNAK?

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2021.08.07.


Sokszor jelent problémát külföldön dolgozva (pláne, ha az ember nem ott él, csak idénymunkát végez), hogy nem vagyunk tisztában a jogainkkal. Mi több, sokszor azzal sem, hogy például Ausztriában mennyi a minimális órabér, így fordulhat elő, hogy a munkaadó 3 eurót fizet, ami alig több, mint a 8,60 eurós minimum harmada.

Szóval vannak bajok, nem is kevés, éppen ezért indított az ÖGB Osztrák Szakszervezeti Szövetség burgenlandi szervezete és a PRO-GE termelőágazati szakszervezet tanácsadási kampányt.

Ráadásul ennek lényege, hogy nem csak várják az idénymunkásokat, hanem helybe mennek, az ültetvényeken próbálnak kapcsolatba lépni velük, aminek persze a munkaadók nem feltétlenül örülnek.

Nem csoda, hiszen a tanácsadók a mindenféle alapdolgokon (bejelentési kötelezettség, törvényes munkaidő, stb.) túl azt is elmondják, hogy a tavalyi bruttó 1344 eurós minimálbér idén már 1500 euró...

MÉG MINDIG NEM TUDJUK, MIT ÉRT A KORMÁNY A HOMOSZEXUALITÁS „NÉPSZERŰSÍTÉSÉN”, SE AZT, HOGY KIK TARTHATNAK ISKOLAI FELVILÁGOSÍTÁST

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2021.08.07.


Péntek este megjelent a gyermekek sérelmére elkövetett erőszakcselekedeteket a homoszexualitással összemosó törvény egyes részleteit szabályozó végrehajtási rendelet a Magyar Közlönyben. Továbbra sem derült ki azonban, hogy pontosan mit jelent a kormány értelmezésében a homoszexualitás „népszerűsítése”, ahogy az sem, hogy honnan lehet tudni, ha egy szervezet „megkérdőjelezhető szakmai hitelességű”, azaz nem tarthat iskolai felvilágosító programot.

A „kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről” szóló rendeletet módosította pénteken több helyen a kormány. A rendelet életbe lépésétől kezdve, tehát szeptember 4-től

tilos lesz kirakatban elhelyezni és közszemlére tenni olyan, gyermekeknek szóló terméket, amely a „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázolja, valamint a homoszexualitást megjeleníti, illetve népszerűsíti”.

Ezen felül az ilyen termékeket nem lehet „nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül” forgalmazni, és csak zárt csomagolásban lehet őket árulni.

A jogszabály a kihirdetésétől számított 30 nap múlva lép életbe, és a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a betartását...

VAN 42 MILLIÁRD FILMSTÚDIÓRA, NINCS 40 MILLIÁRD A VELENCEI-TÓRA, L. SIMON A NEMZETI MÚZEUM ÉLÉN

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
HETI LAPSZEMLE
Szerző: KATUS ESZTER
2021.08.06.


Portfolio.hu: 40 milliárdból lehetne megmenteni a Velencei-tavat, de a kormány szerint nincs rá pénz


Sokan bíztak a nyár eleje óta abban, hogy rövid időn belül sikerülhet megoldani a Velencei-tó vízpótlását, azonban Tessely Zoltán kormánybiztos lehűtötte a reményeket. A politikus szerint nagyon nagy szükség lenne a vízre, azonban a pótlással kapcsolatos tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány. “A szükséges pénzeszköz olyan nagy mértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani” – emelte ki Tessely.

HVG.hu: Közel 42 milliárd forintot ad a kormány a fóti filmstúdió bővítésére

Világszínvonalú filmstúdiók épülnek Fóton, a Nemzeti Filmintézet beruházásaként heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai. A fóti gyártóbázis kapacitását közel ötszörösére növelő fejlesztés előkészítése másfél éve tart, a finanszírozásáról a hétvégén megjelent kormányhatározatban rendelkeztek. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány a beruházásra közel 42 milliárd forintot szánt.

444.hu: L. Simon László lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója


Az egykori kulturális államtitkár a Facebookon jelentette be, hogy Kásler Miklós kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának. L. Simon László 52 oldalas pályázata szerint a közéletben és az emlékezetpolitikában aktív intézmény vezetőjeként térne vissza a kulturális életbe. Szerinte sokkal jobban be kell szállni a nagy, látványos kiállítások rendezésének versenyébe, és vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák, történeti kérdések felmutatásával, amilyenekkel az elmúlt évtizedekben a múzeum vezetése nem mert komolyabban foglalkozni. Ilyen szerinte a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.

Magyar Hang: Egyházak finanszírozása: tíz év alatt ezermilliárd felett

A Magyar Hang összesítése szerint a kormány az elmúlt tíz évben több mint ezermilliárd forinttal támogatta a magyarországi egyházakat. A lap közérdekű-adatigénylésére adott válaszból kiderült: a kormány 2010 óta összesen 22,76 milliárd forint értékben csaknem 100 külön helyrajzi számon lévő ingatlan tulajdonjogáról mondott le valamelyik egyház javára – teljesen ingyen. Emellett jutott pénz a különböző egyházi programok és beruházások támogatására, de nagyobb kiadást okozott a büdzsének az évi 15-20 milliárd forintos örökjáradék átutalása, a 10 milliárd forint körüli működési finanszírozás, valamint a 3-3,5 milliárd forint körüli hittanoktatás-támogatás is.

Magyar Narancs: Megszüntetik a felsőoktatást a több évszázados keszthelyi Georgikonban

A lap értesülései szerint már csak néhány éve maradt hátra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe (MATE) olvasztott Georgikon Campusnak, amely Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőfokú képzést nyújtó intézménye. Az információt megerősítette a MATE Georgikon Campusának főigazgatója is, aki elmondta, az egyetem hosszabb távon tervezi megszüntetni Keszthelyen az agrárfelsőoktatást, a Georgikonnak szaktanácsadási és kutatási szerepet szánnak.

SZABAD SZEMMEL - ORBÁN AZ ÚJ HŐS, MAGYARORSZÁG A MODELL AZ USA SZÁMÁRA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.08.07.


Tucker Carlson ihletet merít a tekintélyuralmi magyar kormánytól.

New York Times


Orbán Viktor személyében új hőse van a Fox News amerikai kábeltévé hálózat erősen jobbos médiasztárjának, de nem Carlson az egyetlen a konzervatív oldalon, aki ihletet merít a tekintélyuralmi magyar kormánytól. A bírálók szemében ugyanakkor a politikus korrupt, elnyomó és autoriter, az országban pedig nagyjából már csupán kirakatdemokrácia van. Az állam pedig arra szolgál, hogy a kicsiny uralkodó elit javára kifossza a költségvetést.

Ezzel szemben a tengerentúli műsorvezető modellnek tartja az országot az USA számára, főként a bevándorlásellenesség és a reakciós kulturális politika miatt. De messze nincs egyedül. Orbán nyugati rajongótáborában neves szerzők vannak az olyan jobboldali szerkesztőségekben, mint a National Review, az American Conservative és a New York Post. De csodálja pl. J. D. Vance is, aki éppen szenátor akar lenni Ohioban.

Egy másik nagy híve, a blogger Rod Dreher arról írt a héten, hogy az állam az egyetlen hatalom, amely képes szembeszállni a pokorrekt kapitalistákkal, illetve az illiberális balosokkal a tudomány és kutatás, a sajtó, a sport, a kulturális élet területén. Ezért kell az amerikai konzervatívoknak ráállniuk a magyar útra.

A történelem során vezető amerikai jobboldali értelmiségiek már sokszor pártfogásukba vettek olyan rezsimeket, amelyek politikája egybevágott az ő fő törekvésükkel, még akkor is, ha e kormányok értékei szöges ellentétben álltak az amerikai demokrácia eszményeivel. Ennek legfrissebb példája, hogy mennyire vonzódnak az orbáni irányvonalhoz, milyen mértékben védelmezik azt. Ily módon nem lehet figyelmen kívül hagyni őket, bár azt nem lehet állítani, hogy egész mozgalmuk felsorakozna mögöttük az ügyben.

Jelenleg úgy áll, hogy a jobboldal külföldön keres lekoppintható modellt, mert megveti azt, ami az Egyesült Államokban van. Ez a kör hazafinak nevezi magát, az ellenfeleket viszont árulónak minősíti. Ily módon szüksége van egy országra, amelyet ajnározhat, és vezérlő csillagának tekinthet. A bukott és dekadens amerikai társadalom ellenpontjaként.

De ezek az erők előbb-utóbb látni fogják, hogy az orbáni Magyarországról alkotott víziójuk éppen olyan téves, mint amit az Egyesült Államokról gondolnak. A magyar ösvény nem jelent vonzó alternatívát.

Washington Post

Az Orbán-interjú azt hozta, amit várni lehetett tőle a Fox News közvetítésével: aggasztó képet adott arról, milyen tekintélyelvű, nacionalista jövőt szán az Egyesült Államoknak Tucker Carlson és tábora. Merthogy igazából az egész beszélgetés a műsorvezetőről szólt, ám ő egyfelől – szégyenletes módon – csakis a magyar társadalom előnyeit ecsetelte, ugyanakkor nemigen fordított figyelmet az orbáni Magyarországon uralkodó tekintélyelvűségnek.

A riporter őszinte nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormányfő migrációellenes politikája és demagógiája láttán. A házigazda azzal magyarázta irányvonalát, hogy ki kell állni a nemzeti identitás, a lakosság, a kultúra, a nyelv, a hagyomány és az ország védelmében. Ehhez az isten és a természet adja a felhatalmazást, hangoztatta.

Carlson úgy állította be, hogy a nemzeti identitás a magyar sikerek kulcsa. De még azt is felvetette, hogy a magyar nép szabadabb, mint az amerikai. E mögött az az eszement kiindulópont húzódik meg, hogy az Egyesült Államokban sötét erők nyomják el az antiliberális erőket.

A műsorvezető véleményéből az rajzolódott ki, hogy szerinte csakis az autokrácia kínál lehetőséget a kívánt cél, a zárt, etnikai nacionalista, kulturálisan reakciós társadalom létrejöttéhez. És pont ez az, amire az Egyesült Államoknak szüksége van. Neki és köreinek elfogadhatatlan, hogy a nyílt, liberális társadalmak demokratikus módon alakultak, alakulhatnak ki.

Az egészben az a lélegzetelállító, hogy úgy véli: az illiberalizmust és a tekintélyuralmat a demokrácia érdekében fel kell vállalni. Ezt akarja rálőcsölni Amerikában, noha precízen dokumentálható, Orbán miként számolna fel lépésről lépésre a jogállamot. A kormányfőnek azért kellett az autoriter pálfordulás, hogy bebiztosítsa vele a nemzeti identitás és szuverenitás koncepcióját.

Carlson egy olyan irányzat szószólója, amely idealizált képet fest Magyarországról, mert ily módon kívánja kifejezni alapvető felháborodását az amerikai demokrácia miatt, benne a bevándorlással, a sokszínűséggel, és a sokféle fajjal. Ann Applebaum mondta, hogy a jobboldal Orbáni Amerikát akar, törzsi-fehér alternatívát szorgalmaz. De alapvetően a jogállammal van baja. Mitizálja az orbánizmust, azaz a versengő tekintélyelvűségre alapozó etnonacionalizmust. Nos, ilyen jövőt kívánnak Carlson és eszmetársai az Egyesült Államoknak.

FAZ

A magyar kormány vehemensen visszautasítja a titkos kémkedés vádját és Pegasus-ügyben és gyorsan előkapta kedvenc ellenségét, Sorost, mármint hogy ő áll a támadások mögött. Kovács Zoltán ugyan mondhatja, hogy a történetet feltáró szervezet, a „Tiltott Történetek” kap pénzt az üzletember alapítványától, ugyanúgy, mint Magyarországon a Direkt36, amely közreműködőtt a szálak felfejtésében. Sőt, rajta van a Nyílt Társadalom Alapítvány kedvezményezettjeinek listáján az Amnesty International is, amelynek szakértői több érintett telefonján kimutatták, hogy azokat lehallgatták. A gond csak ott van az ellenkérdésekkel, hogy nem tartalmaznak választ.

A jobbikos Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a hatalom eddigi reakciói tele vannak ellenmondásokkal. Hiszen a kormány nem árulta el, hogy megvette-e az izraeli szoftvert. Azt sem mondja meg, hogy megfigyelt-e bárkit is azzal. Azt hangoztatja, hogy álhírről van szó, ám pont ez megerősíti a gyanút, hogy politikai okokból ellenzékiek után nyomozott – illegálisan. Az pedig, hogy a fideszes képviselők nem mentek el a Bizottság ez ügyben összehívott ülésére, egyértelműen mutatja, hogy a kormánypárt valamit takargat.

Die Welt

Az újság úgy látja, sem Magyarországot, sem Lengyelországot nem szabad elmarasztalni azon az alapon, hogy mindkettő ellenzi a melegek házasságát. Vagyis a régi tagok tévednek, ha azt hiszik, hogy a liberális társadalom az egyetlen járható utat jelenti a demokráciában. Ily módon ugyanis veszélyes viszály alakul ki Budapesttel és Varsóval.

A földrészen jelenleg két arcátlanság feszül egymásnak: az egyik keletről jön, miután a magyar és a lengyel kormány azt hiszi, hogy keresztül tudja nyomni a maga kulturális forradalmát, ha semmibe veszi az uniós szerződéseket. Egy új demokrácia modell éllovasaiként lépnek fel, bár igazából nincs abban semmi új. Grimaszolnak a társadalom előtt, mert azt remélik, hogy ily módon meg tudják nyerni a választásokat. Most éppen arra várnak, hogy a Nyugat majd felháborodottan felordít, és akkor ők partizánként jelenhetnek meg saját népük előtt. Az ellenállás harcosaiként, aki megvédték a nemzetet a szovjet típusú EU-tól.

Ám igazából úgy áll, hogy a belépéskor elfogadták a közösségi joganyagot, benne a pluralizmussal és a szabadsággal. Ha más rendszer felé kacsingatnak, akkor megszegik az általuk aláírt szerződéseket. Ez ilyen egyszerű. Ám itt lép a képbe, hogy aggályos az is, amit a régi tagok csinálnak. Ők egyfajta „tulajdonosi reflexet” mutatnak.

Komolyan azt hiszik, hogy csakis a liberális demokrácia az üdvözítő út. Olyanok, mint egykor a misszionáriusok. Aki nem áll be mögéjük, annak el kell tűnnie. Lásd, amit a holland kormányfő, illetve a luxemburgi külügyminiszter mondott a minap a magyar rendszerről. Mármint hogy kívül tágasabb. A megszállottak nem veszik figyelembe, hogy az országok eltérő fejlettségi színvonalon állnak. De attól még nem antidemokratikus egy állam, hogy ellenzi a homoszexuálisok házasságkötését.

Márpedig a Kelet más utat járt be és Karl Popper szerint legalább 50 évig tart, amíg a térséget átitatja a szabadság szelleme és a liberalizmus. Ha ezt Európa nem fogadja el, nos, akkor felébreszti a rombolás erőit, az autoriter köröket erősíti. A végén pedig még az EU egységét is szétzúzza. Tudomásul kell venni, hogy az értékek és szabályok adta kereteken belül van mozgástér az egyes nemzetek számára.

EUobserver

Varga Judit újfent elutasítja a Bizottság legfrissebb demokráciajelentését, mert úgy véli, hogy az politikai megfontolásokból marasztalja el Magyarországot. Vendégkommentárjában az igazságügyi miniszter kifejti: az EU zsarolásra használja a jogállam elvét. Persze – teszi hozzá – Brüsszel már régen sutba vágta az alapító atyák által kijelölt eszményeket és erkölcsi platformot. Igazából csakis a pragmatizmus vezérli, és szemében a cél szentesíti az eszközt. A törvényesség immár nem számít. Így büntetni kívánja azokat a nemzeteket, amelyek hiszen a szuverenitásban, illetve abban, hogy a döntéseket mindig a megfelelő szinten kell meghozni.

Az országjelentés kettős mércét alkalmaz, ugyanakkor elfogultan, a tények figyelmen kívül hagyásával értékeli a dolgokat. A szándék nyilvánvaló: öncélú politikai rágalomkampány folyik, jogi köntösbe bújtatva. Csak azért, mert Magyarország védi a gyerekeket és a családokat, továbbá nem engedi be az LMBT-lobbit az iskolákba és az óvodákba. Az összegzés szinte kizárólag a külföldről pénzelt civil csoportok véleményére támaszkodik, vagy a saját meglátásra, ily módon azonban nem lehet semmiféle további eljárás alapja.

További gond, hogy nem igazolja a saját állításait. Azaz visszaél hatalmával. Közben nem érthető, hogy miért volna gond a magyar sajtóval, amikor abban mindenféle vélemény megjelenhet, miközben a nyugati médiát javarészt a baloldal, illetve a liberális tábor uralja. Hogy a Bizottság mesterségesen igyekszik problémákat előidézni, az kiderül abból is, hogy bírálja a civil társadalom helyzetét, noha jelenleg 60 ezer ilyen szervezet működik – teljesen szabadon.

Szintén nem közvetít objektív képet a jogállamról. De az egész mögött az húzódik, hogy Magyarország a gyerekeket óvja, nem pedig az LMBT-lobbit babusgatja. Az Európa jövőjéről zajló konferencia sorozaton el kell dönteni, hogy az emberek olyan birodalomban akarnak-e élni, amely mesterségesen létrehozott csoportok nevében a saját programját követi, vagy pedig olyan EU-t szeretnének, amely erős nemzetállamokra épül. A magyar kormány az erős, nem pedig az erőltetett integrációra voksol és elutasít minden próbálkozást a brüsszeli bürokraták által vezérelt birodalom megteremtésére.

Reuters

A lengyel kormányszövetség szélsőséges pártja neki támadt a Legfelsőbb Bíróság elnökének, amiért az részlegesen és ideiglenesen korlátozta az EU által kifogásolt Fegyelmi Kamara működését. Az intézkedés értelmében a testület elé mindaddig nem kerülhetnek új ügyek, amíg nem módosítják a vonatkozó törvényt, illetve amíg az Európai Bíróság nem hozza meg végleges döntését. A Bizottság a jövő csütörtökig adott haladékot, hogy a Kamara teljesen szüntesse be tevékenységét. Ha nem, akkor kemény pénzbüntetés következik.

Az Egyesült Lengyelország alelnöke, államminiszter úgy reagált, hogy a Legfelsőbb Bíróság meghajolt a gyarmati unió illetékesei előtt. Fölöttese és egyben pártelnöke, a keményvonalas Ziobro, az egész jogi reform atyja ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Varsó nem fog engedni a zsarolásnak, és nem kell mindenáron ragaszkodni az ország EU-tagságához. Szerinte nem igaz, illetve csupán propaganda, hogy Brüsszel jó nagybácsi, aki pénzt ad, ezért pedig minden körülmények között teljesíteni kell az összes kívánságát.

Amikor megkérdezték tőle, hogy pártja bent marad-e a kormányban, ha az EUB elmarasztalja a bíróságok kapcsán az országot, azt közölte, hogy a kompromisszumnak is vannak határai. Ezzel szemben a koalíció másik kicsiny pártja úgy foglalt állást, hogy nem kellene kockáztatni a brüsszeli pénzeket.

Bloomberg

Hogy a lengyel kormány nekiment a Discovery lengyel érdekeltségének, riadóztatja a külföldi befektetőket. A populista PiS számára persze megszokott dolog, hogy ellenségeket talál magának: a bírákat, migránsokat, nemi kisebbségeket vagy éppen az EU-t. De amikor egy amerikai médiaóriással támad viszálya, azt nem tudják figyelmen kívül hagyni a beruházók. A hatalom törvénnyel akarja rátenni a kezét az amerikai cég kezében lévő hírcsatornára, a TVN24-re. Ezért már egy éve nem hosszabbítja meg annak sugárzási engedélyét.

A jogszabály megszavazása a jövő héten esedékes, de a koalíción belül vita van róla, így a hármas szövetség még össze is omolhat. Ám az ügy megkérdőjelezi, hogy marad-e az eddigi irányvonal, mármint hogy Lengyelország körüludvarolta az idegen tőkét. Washingtonban három napja egy kétpárti szenátori csoport elmarasztalta Varsót, amiért az a független sajtó és az egyik legjelentősebb amerikai befektetés ellen tör.

A világ egyik legnagyobb magánbefektetési alapjának varsói irodavezetője arra figyelmeztet, hogy a beruházók számára a jogbiztonság és a párbeszéd a legfőbb szempont, és nem lehet őket ellenségként kezelni. Ám Lengyelország és Magyarország gyakran összecsap az unióval a bíróságok önállósága, a sajtó és a jogállam miatt. De ez idáig nem lohasztotta le a külföldi cégek érdeklődését.

A PiS egyik partnere, a mérsékeltnek számító Gowin miniszterelnök-helyettes vsizont nem helyesli a kormánnyal szemben gyakran kritikus televízió átvételét, mivel Amerika már jelezte, hogy a terv a kétoldalú gazdasági együttműködést veszélyezteti, annak pedig messze gyűrűző hatásai lehetnek.

KICSODA ROGÁN ANTAL? – 1. RÉSZ | PARTIZÁNINFO

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.07.30.



Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként a kormányzati kommunikáció legfőbb irányítója, az ország egyik legbefolyásosabb embere. Mégis számtalan korrupciós botrányán kívül keveset tudni róla. Két részes sorozatunkban arra keressük a választ, hogy annak ellenére, hogy mára a legnépszerűtlenebb fideszes politikus, hogyan őrizhette meg, sőt, növelhette befolyásosságát töretlenül az elmúlt két évtizedben. 

Az első részben azt mutatjuk be, hogy a határ menti kistelepülésen született szorgalmas, visszahúzódó fiú hogyan ugrott bele a rendszerváltás után a politikába, hogyan lett a Fidelitas alelnöke, Orbán Viktor közeli munkatársa és a magyar parlament legfiatalabb képviselője, majd az ötödik kerület fiatalos lendületéről és coolságáról elhíresült extravagáns polgármestere...

KICSODA ROGÁN ANTAL? – 2. RÉSZ | PARTIZÁNINFO

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.08.06.




Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként a kormányzati kommunikáció legfőbb irányítója, az ország egyik legbefolyásosabb embere. Mégis számtalan korrupciós botrányán kívül keveset tudni róla. Két részes sorozatunkban arra keressük a választ, hogy annak ellenére, hogy mára a legnépszerűtlenebb fideszes politikus, hogyan őrizhette meg, sőt, növelhette befolyásosságát töretlenül az elmúlt két évtizedben.

A második részben azt mutatjuk be, hogy Rogán belvárosi polgármesterként hogyan építette ki gazdasági és politikai hátországát a kerületben, az "ingatlanmutyiként" elhíresült ügyletekben hogyan került kapcsolatba neve gyanús hírű ügyvédekkel és alvilági szereplőkkel is, majd 2010 után visszalépve az országos politikai színtérre, hogyan terjesztette ki a hozzá kötődő gazdasági hálózatot nemzetközi szintre elsősorban a letelepedési kötvények révén, ezután pedig hogyan lett a kormányzati kommunikációnak nevezett gyűlöletkampányok fő felelőse...

MEGMENTI VAGY ROMBA DÖNTI A SPANYOL FOCIT A SZABÁLY, AMI MESSI TÁVOZÁSÁT OKOZTA?

TELEX
Szerző: KOROKNAI GERGELY
2021.08.07.



Csütörtökön hivatalossá vált, hogy Lionel Messi a felnőttek között töltött 16 szezon, 778 mérkőzés, 672 gól, 6 Aranylabda, 6 európai Aranycipő, 4 Bajnokok Ligája-győzelem, 10 spanyol bajnoki cím, 7 Spanyol Kupa-siker, illetve számtalan egyéb trófea és elismerés után távozik a Barcelonától. A 34 éves argentin élő legenda jövője körül van a legkisebb kérdőjel, ám a távozásához vezető spanyol helyzetnek hosszabb távon komolyabb hatása lehet a helyi klubokra.

Ki nem akarta a folytatást, Messi vagy a Barcelona?
...

GYORSAN TERJED A CSÚSZTATOTT FIZETÉS, FEL IS FIGYELTEK RÁ A HATÓSÁGOK

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2021.08.06.


Nagyot változhat az áruhitelezés piaca a csúsztatott fizetés szélesebb körű elterjedésével, amire egy a fintech-ágazatban lezajló felvásárlásnak köszönhetően minden esély megvan. 29 milliárd dollárt fizet az ausztrál Afterpay-ért a Twitter-társalapító Jack Dorsey érdekeltségébe tartozó Square – összehasonlításképp, a Microsoft 26,2 milliárd dollárért jutott hozzá a LinkedIn-hez 2016-ban –, így az egyelőre leginkább Ausztráliában és Kínában ismert rövidtávú online kamatmentes kölcsönök világszerte népszerűvé válhatnak.

A csúsztatott vagy késleltetett fizetés – angolul „buy now, pay later” (BNPL) modell – jóvoltából vásárláskor azonnali, kamatmentes kölcsönben részesülhet az internetes vásárló, amiért az eladó fizet jutalékot. A tartozást azonban hamar ki kell fizetni, az Afterpay például alapvetően hat hétre ad pénzt a vásárlóknak, és persze késedelmi díjat számít fel, ha valaki a négy részlet valamelyikével kicsúszik a határidőből. A megoldás lényege, hogy jogi szempontok szerint nem történik hitelezés, így

akár olyan vásárlók is élhetnek a részletfizetés lehetőségével, akik a hagyományos bankoktól nem kapnának hitelt

– például az önálló keresettel még nem rendelkező fiatalok.

Az Afterpay-en keresztül lebonyolított tranzakciók száma jócskán megnőtt a pandémia időszaka alatt, miközben a cégnek több millió új amerikai felhasználója lett. A csúsztatott fizetésben rejlő potenciált sejteti, hogy egy hónapja az Apple is bejelentette egy hasonló szolgáltatás indítását a Goldman Sach-szal együttműködve, és persze számos konkurens van már a piacon, a kínai Tencenttől kezdve a svéd Klarnáig. Az Afterpay sikerének köszönhetően a legfiatalabb ausztrál self-made milliárdossá vált a cég egyik alapítója, Nick Molnar, akinek magyar csengésű vezetékneve nem véletlen, a nagyapja 1949-ben disszidált Budapestről...

HOGYAN UTAZZ, HA NEM SZÁMÍT A PÉNZ?

QUBIT
Szerző: HEGYESHALMI RICHÁRD
2021.08.07.


Michelin-csillagos menü és saját inas a repülőn, fűtött márványkád és eredeti Picasso a luxushajón, bér-Bugatti, esetleg föld körüli taxiút? Az űrturizmus százezres-milliós jegyáraitól sokan levegő után kapkodnak, de nem kell a Kármán-vonalig repülnünk, hogy utazásra költsük egy kisebb lakás árát: elég, ha befizetünk a világ legdrágább autó-, vonat-, hajó- és repülőútjaira.


Az utazás nem olcsó mulatság; minél olcsóbb, annál kevésbé mulatságos. Merész kijelentés ez, miközben 10 liter benzin áráért repülővel mehetünk Olaszországba, és mélyponton vannak az airbnb-s szobaárak, de most nem a diszkontáras turizmus és az abszolút nulla lesz a viszonyítási alapunk, hanem a csillagos ég: a mindenséggel mérjük magunkat, ahogy József Attila tanácsolta.

Az utazás persze lehet olcsó, de a kényelmi faktora a ráfordított összeggel egyenesen arányos lesz. Aki bírja pénzzel, lelkierővel és idővel, az ma is elzarándokolhat Kínába szamárháton, mint Marco Polo 1275-ben, de a világutazók több komfortérzetre, pontosságra, gyorsaságra, vagy éppen luxusra vágynak.

Vajon hova, mivel és hogyan utazik az, akinek nem számít a pénz? Akinek nem az akciós Skyscanner-repülőjegyek és töltöttpaprika-konzervek diktálják az útitervét? Aki úgy tele van lóvéval, hogy űrutazásra is futná 
neki?

A legdrágább repülőút: franciaágy, zuhanykabin, Michelin-menü és saját inas 60 000 láb magasban

- Jármű típusa: utasszállító repülőgép (Airbus A380-800)

- Útiköltség (1 fő/út): 38 000 dollár (11,6 millió forint)

- Távolság: 12 538 kilométer (7790 mérföld)

- Menetidő: 20 óra

- Egységnyi viteldíj: 3,03 dollár / kilométer

A repülés valaha luxuskategóriának számított, de tömegközlekedési eszközzé vált: olcsóbb, gyorsabb és megfizethetőbb lett az elmúlt évtizedekben. A Compass Lexecon tanulmánya szerint 1941-ben 12-szer kellett megszakítani a Boston–Los Angeles repülőjárat 15 óra 15 perces útját, mégis méregdrága volt a jegy: az akkori út mai áron számolva 4539,24 dollárba kerülne. Ma a közvetlen járatok hat óra alatt megteszik az utat, és a jegy is csak 300-500 dollárba kerül...

A KORMÁNY ROSSZ LÉPÉSEI ÉS ÜZENETEI IS GYENGÍTIK AZ OLTÁSI KEDVET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.08.07.


„A kormány minden lépése és üzenete elbizonytalanítóan hat az emberekre. Kifejezetten rossz az üzenete annak, hogy augusztus 20-a alkalmából néhány napra feloldottak mindenfajta járványügyi intézkedést – ezzel azt sugallják, hogy nincs is nagy probléma. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy az emberek nem akarják beoltatni magukat” – fejtette ki portálunknak Pusztai Erzsébet. Az infektológusnak vannak javaslatai az oltási kedv növelésére, s azt is felveti, lehet, hogy a fiataloknak kellene Sinopharmot adni. Hosszú távon valószínűleg szóba jön a módosított változattal történő utánoltás, „aminek sokkal több értelme van, mint a mostani harmadik oltásnak”. Kérdés, mennyire bírna el az egészségügy egy súlyos negyedik hullámot, már csak azért is, mert a járvány tavalyi kitörése óta lecsökkent a kórházi dolgozók száma. „Azt sem tudjuk, hogy az Uzsoki után melyik kórház lesz a következő” – mondta.


A propaganda szerint még mindig az élmezőnyben vagyunk a koronavírus-elleni átoltottságban, de ez nem igaz, a felnőtt lakosságnak nem egészen 65 százaléka kapta még csupán meg a vakcina két dózisát (és akkor még nem is említettük a kínai Sinopharmmal oltottak közül azokat, akiknek a szervezetében nem alakult ki a védettség). Vegyes a kép világban, van, ahol sikerül ébren tartani az oltási kedvet, van, ahol nem, Magyarország ez utóbbi kategóriába tartozik, immár hetek óta alig-alig nő a beoltottak száma. Igaz, nálunk gyakorlatilag minden korlátozást eltöröltek, s aki eddig sem érezte szükségét az oltásnak, egyre kevésbé hajlandó rá. Másutt azonban a szigorú járványügyi intézkedések fenntartása – esetenként szigorítása – mellett, plusz ösztönzőket is alkalmaznak: van ahol például oltási lottót vezettek be, másutt pénzt adnak a magukat beoltatni hajlandóknak.

Helyben, regisztrációmentesen kellene oltani...

TUCKER CARLSON: "AKKOR IS RUGDOSNÁM, HA MÁR A FÖLDÖN FEKSZIK..."

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2021.08.06.


1999-ben Tucker Carlson ezt írta egy mérsékelt konzervatív politikusról... "Akkor is rugdosnám, ha már a földön fekszik..."

Igaz, az illető mérsékelt konzervatív politikus nemes egyszerűséggel lenácizta Pat Buchanan-t, aki többször is keményvonalas konzervatív elnökjelölt volt, és azt is mondta, hogy a nyíltan meleg katonákat el kell fogadni a hadseregben.

Tucker Carlson nemcsak megrugdosni akarta az illetőt, de azt is hozzátette, egyetért azzal a kollégájával, aki szerint az a bizonyos mérsékelt konzervatív politikus a legundorítóbb ember a bolygón.

Na, ez a Tucker Carlson interjúvolta meg Orbán Viktort. Tényleg érdemes meghallgatni, Orbán olyan folyékonyan beszél angolul, mint egy született amerikai, mármint egy ötéves született amerikai, de abszolút meggyőzően, idegesítően profi módon, zabálni fogják a trumpista majmok).

Amiről eszembe jut, hogy azt a mérsékelt konzervatív politikust, akit Tucker Carlson meg akart rugdosni Donald Trumpnak hívták. Hehe...

MIRE JÓ A MEIN KAMPF?

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁRKONYI BENEDEK
2021.08.06.


...A gyűlölet kézikönyve

A történészek vitája azután lassan elcsöndesedett. De akárhogy is, egész Európában ott uralkodott a gonosz emberi indulat, csakhogy most megint előkerült a Mein Kampf, az emberi természet pedig semmit sem változott azóta. Hetven év nem elég ahhoz, hogy megértsük, mi történt és hogyan pusztulhatott el nagyjából ötvenmillió ember a huszadik század közepén. Vannak örök igaz mondatok, amelyek a vitáktól távol is figyelmeztetnek. William L. Shirer, aki a CBS rádiótudósítójaként évekig dolgozott Berlinben, tisztán látta, hogy „Hitler az egész életet örök harcként képzelte el”, és azt is pontosan értette a Mein Kampfból, hogy Németországban nem lesz „semmiféle demokratikus értelmetlenség”. Shirer a történészek vitájától függetlenül azt is mondja, „bármi mással vádolhatják is Adolf Hitlert, azt senki nem vetheti a szemére, hogy nem fektette le írásban pontosan, mivé akarja tenni Németországot”. Egykor a Harmadik Birodalom bibliájának nevezték azt a művet, amelyet ma a gyűlöletkeltés és a háborús gondolkodás kézikönyvének is hívhatunk, és jól látszik, hogy tételei ma is működnek. Zsidók, cigányok, baloldaliak, homoszexuálisok – bőven van ellenség, akivel szemben hadba lehet indulni, és nem is egészen száz esztendővel ezelőtt el is indult a harc, akkor még csak szóban és írásban. De hát itt nem csak történeti elmélkedésről van szó, elvégre a múlt nem halott dolog. Ott van az emlékeinkben és az írásokban is, és ez a történelem, a Mein Kampf története olyan, mint a vírus: élő szervezet kell hozzá, hogy működjék; azaz fogékony szellem, amely újra föl tudja éleszteni a gyűlölködést. Hiába az egyes történészek érvnek szánt mondatai, hogy ez a könyv csak a híveket fogja megtéríteni, azokat, akik már amúgy is rajonganak érte, vagy legalábbis úgy gondolják, „van benne valami”. Keletkezésekor és nem sokkal utána egy fél kontinenst megőrjített. Nehezen gondolhatjuk, hogy elveszítette volna erejét; látjuk, hogy ma is szeretik olvasni, és most már a jog is megengedi. Bár igazából eddig sem volt nagyon nehéz hozzájutni; egy-két oldalnyi ugrás az interneten, és szinte száz nyelven is elérhető. Sokat mond a világról, hogy a Biblia mellett (sokak szerint még előtte is) ez a legnagyobb példányban kiadott könyv, annak ellenére, hogy nehezen vagy szinte egyáltalán nem olvasható. És az olvasók, az újrahasznosítók lelkéről is sokat elárul; a nemrég megjelent francia kiadás fordítója, Olivier Mannoni – aki különben nagy német írókat, filozófusokat is fordít – arról panaszkodott, hogy bár elvállalta a munkát, közben majdnem föl is adta. Azt mondta róla, hogy lesújtó, megterhelő munka, de nem a tartalma miatt, hiszen azt már jól ismerte. Hanem a zavaros mondatoktól, a „ragacsos szövegtől”, amelytől „megbolondul a fordító”. „Olyan szöveg ez, amellyel szüntelen küzdeni kell. Olykor nem bírtam már tovább, irtózatos intellektuális fáradtság uralkodott el rajtam. Abba kellett hagynom.” De Mannoni akaratlanul is összekapcsolta a történelmet a jelenével, a mi jelenünkkel, amikor egy interjúban beszélt: „Amikor azt mondják, »el kell törölni a fátyolviseletet«, akkor nem tudok másra gondolni, mint hogy talán csak nem azt akarják mondani, hogy »azt kell eltörölni, aki a fátyol alatt van«?”

Messze van már ez a történelem, legalábbis látszólag. De meglehet, némely politikusnak hasznára válik még ma is, mert ha rátalál, kiaknázhatja belőle a stílust, az utálatot, Alfred Rosenberg náci „filozófiáját”, az örökös ellenség ábrázatát és a népből jött ember tekintélyét. Ha csakugyan rátalál. De lehet, hogy már meg is találta.


AZ ÉS 2021/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

LEJTŐN A ROMÁK FELZÁRKÓZTATÁSA

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2021.08.07.


Sztojka Attila kinevezésével már kormánybiztosa is van a roma kapcsolatoknak. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a cigányság helyzetében milyen változás várható ettől.
..

...Sztojka Attila előzőleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának főosztályvezetőjeként dolgozott. A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot a – a kormány felhatalmazásával – a Belügyminisztérium 2019. augusztus elsejével hozta létre. 

A félreértések elkerülése végett a főigazgatóság a Facebook-oldalán jelezte: Sztojka Attila marad főigazgató, kormánybiztosi feladatait e tisztsége mellett fogja – juttatás nélkül – ellátni. Kormánybiztosi kinevezésének célja, hogy eddigi munkáját nagyobb hatáskörrel végezhesse. Továbbra is fő feladatának tekinti, hogy „munkahelyek teremtésével és az ehhez vezető képzések, programok megvalósításával esélyt adjon, kiutat mutasson a hátrányos helyzetű és roma emberek számára”. 

Szerettük volna Sztojka Attilát is megszólaltatni. Munkatársa elmondása szerint az újonnan kinevezett kormánybiztos a napokban nagyon elfoglalt, ígérte azonban, hogy jövő héten lapunk rendelkezésére áll. Szintén jövő héten lesz elérhető a hivatalos életrajza is. 

„Az a gond, hogy nincs megfelelő szakmaiság a programok mögött, és nincsenek megfelelően előkészítve ezek. Ebben hibás a magyar politikai élet is, de a magyar roma közéleti szereplők is” – Sztojka Attila ezt még 2009-ben, a „három esztergomi diplomás roma értelmiségi” egyikeként nyilatkozta a 24.hu-nak. Az interjú végén közölt névjegy szerint szociálpedagógusi végzettségét a Vitéz János Római Katolikus Főiskolán szerezte, a szociálpolitikusit a Pécsi Tudományegyetemen. Ezeken kívül foglalkoztatási menedzseri és UEFA Basic rendszerű labdarúgó edzői képesítést, valamint cigánynyelv-vizsgáztatói végzettséget is szerzett.

BANYATANKOK VÉGNAPJAI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2021.08.05.


...A banyatank feleslegessé vált, a nyugger havi nagybevásárlását már papír-stanicliban is hazacipelheti, nem kell aggódnia, hogy leszakad a füle.
Végtére is a kormány pofája se szakadt le a 0,6%-os kiegészítő nyugdíj-emelés miatt, aztán mikor meghallotta a dörmögést, gyorsan ígért egy újabb emelést az év végére.
Az ünnepek így ünnepek lehetnek, csirke-farhátból készített nyugger-bélszínben tobzódhat a magyar, mert élni tudni kell, és mi magyarok különleges emberek vagyunk, két fülünk van, de - hálistennek - csak egyetlen gyomrunk!
Habár lehet, ha kérődznénk konkrétan is, nem csak átvitt értelemben, mint ma, akkor azért lehet, kevesebbel is beérnénk, elégedettek lehetnénk!
De a banyatank azért már a múlté, feleslegessé vált, mint a dísztávirat, vagy a hajsütő vas.
Még kis idő, és csak a javíthatatlan sznobok fogják húzni újságpapírral kitömve, hadd irigykedjen a szomszédasszony!
Az újságokból az expedícióra való felkészülés során megtudhatják, hogy mennyire szerencsések is, hogy ebben a Kánaánban élhetnek, ahol nem kell félniük attól, hogy az iskolába besettenkedő Soros lenyisszantja Józsi unokájuk csúnyáját, a helyére furdanccsal lyukat fúr, aztán kicsinosított leszármazottja délután már Jozefinként cipelheti haza az iskolatáskát.
Viszont az inflációnak nem fognak örülni, jóllehet többségük nem is tudja mi fán terem az, és a tudatlanság boldog mosolyával szavaz majd Nagyurunk finomra hangolt rendszerére!

Pedig az infláció már akkora, hogy még a kormány is észrevette, jóllehet mindent megtett, hogy elkerülje ezt a felismerést.
Meg is kezdődött a szokásos körtánc, az érdekeltek körbeálltak és elkezdtek egymásra mutogatni, elsőként a penge-tekintetű jegybank-elnök hülyézte le finoman a pénzügyminisztert, elhatárolódva tízéves tevékenységük áldásos következményeitől.
A kormány pedig belekezdett a bukás előtti szertartásos pénzszórásba, elsőként az egyházaknak pottyantott oda néhány milliárdocskát, ami megnyugtató, tekintetbe véve az utolsó kenet és a kaddis léleksimogató hatását.
De jut persze a haveroknak és a határontúliaknak is, a hála és a halálon túli élet reményében.
A nyugger meg ájult tisztelettel lesi a magyarság összetartására tett erőfeszítéseket, mégiscsak szép dolog, hogy nem krumplival és szavlejárt száraztésztával kísérleteznek arrafelé, hanem készpénzzel vásárolják a szavazatokat.
Mindenesetre ha megkérdezik a balánbányai székely asszonyságot, hogy szerinte a magyar kormány hol támogassa a vizisportot, hát ő pontosan meg tudja mutatni a tervezett helyet, ott - mindjárt jobbra, a libaúsztatónál.
Hogy aztán ha a nyugdíjemelés három százalék, az infláció meg öt, akkor az tulajdonképpen egy kétszázalékos adó, ez azért már bonyolult errefelé.
Olyan finomságok, hogy a nyugdíjas számára nem vigasz, ha a dízelmozdony ára nem emelkedik, teljesen életidegenek, a nyugdíjas-kosár nem statisztikai fogalom, hanem a spájzban van felakasztva...
A határon inneni hátrányos helyzetű állampolgárt leginkább a paprika, a paradicsom meg az üzemanyag ára izgatja, és az sem nagyon érdekli, hogy ha az üzemanyag ára emelkedik, akkor az emelni fogja a kenyér árát is - nem közgazdász ő, hanem közmunkás.
De büszke arra - hallotta a rádióban -, hogy a magyar gazdaság teljesítménye idén öt százalékkal javulni fog, igaz, azt nem mondta be a rádió, hogy tavaly ugyanez az adat öt százalékkal romlott, kit érdekel, az már a múlt.
És büszke a válogatott döntetlennel megnyert mérkőzéseire, utálja a buzikat meg a buzilányokat, jól meg is írja majd a véleményét a konzuláción, melyet az első konzul szervez, kövér nyomdai számlákkal...

KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: A DIKTÁTOROK MIND PARANOIÁS FIGURÁK (1.)

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.08.07.


„Tud ő mást, már ha ezek a polgárfiúk lekezelik őt. Olyat tudok, amit ti kevésbé: egyfajta erőszak-politikát, és el is kezd fokozatosan leszámolni a korábbi barátaival, akiket egykoron még irigyelt is, sőt felnézett rájuk. Fodortól, Demszkyn át Iványi Gáborig. Ezt a váltást különben majdnem minden diktátor életében látom” –nyilatkozta Kerékgyártó István író legújabb regénye, a Szeretett gazdám kapcsán, amely eredetileg a magyar viszonyokról és Orbán Viktorról szólt volna. A szerző, az átírt változatot Kelet-Európába helyezte át, de a diktátorokról szóló mintázat megmaradt.


Hol tartasz?

– Mivel?

A Szeretett gazdám című regényed második kötetével…

– Annak valószínű nem lesz második kötete… Írtam már vagy négy könyvet is a rendszerváltásról, most végre belekezdtem egy pikareszk regénybe. Egyszer már írtam ilyet, amikor úgy éreztem, hogy nem kell már nekem a politikával foglalkoznom, éppen beléptünk az Unióba, azt hittem, itt már minden rendben lesz. Trüffel Milán címmel, egy kalandorról szólt, és most, miután úgy érzem, hogy ez a rendszer már megbukott, szeretném megírni napjaink pikareszk hősét, Kakuk Marci mai utódját.

Megbukott a rendszer?

– Hogy egy év múlva, két év múlva, nem tudom, de azt határozott érzem, hogy megbukott.

Mert nekem, elolvasva a Szeretett gazdámat, határozott hiányérzetem támadt. Ez ugyanis a csúcson fejeződik be, vagyis akkor, amikor az ifjú vezér a hatalom csúcsára ér. És nekem hiányzik a bukása

– Ugye a könyv alcíme az, hogy „Egy Vezér ifjú kora”, és engem az izgatott, hogy milyen ennek a Vezérnek az ifjú kora, milyen hatások érik, milyen belső vívódásokon megy keresztül, amíg eljut a hatalom abszolút akarásáig, és hogyan jut el a csúcsra. Valóban, arról egy szó sem esik, hogy mi történik vele ezek után. Persze sejtjük az előzményekből, hogy miként fog a hatalmával élni, de ez már egy másik történet. Jogos persze az igény, hogy tudjuk, mi történik majd később…

ORBÁN HAZUGSÁGAIT KIRÖHÖGIK AMERIKÁBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.08.06.



Nem tudni, miért hiszi azt két hazudozó, hogy ha leülnek egymással beszélgetni, és a legképtelenebb állításokat teszik olyan tényekről, amelyeket az emberek a mindennapi életben tapasztalnak, elhiszi bárki. Nem azokról beszélünk, akik elhiszik azokat az álhíreket, hogy Bill Gates-t letartóztatta az amerikai hadsereg és elrabolt gyerekeket találtak a pincéjében, a vírus elleni oltásban chipet helyeznek az emberekbe, vagy Trumptól elcsalták a választást (hiába igazolják republikánusok, hogy minden szavazatot kézzel is megszámoltak), mert ilyen emberek elhisznek mindent.

De ilyenek nem sokan vannak, még akkor is, ha a kelleténél többen. A Fox News hírhedten beteges hazudozó műsorvezetője Tucker Carlson (aki egy felmérés szerint a vizsgált időszakban egyetlen egyszer sem mondott igazat) készített Orbánnal interjút, ami láthatóan nagy megtiszteltetés volt Orbánnak, aki úgy beszélt az amerikaiaknak, mint egy nagyotmondó túlfizetett utazási ügynök, aki lehazudja a csillagot is az égből. Mintha egy távoli bolygóról beszélne, amit még senki nem látott.

Orbán talán el is hitte, hogy most egész Amerika megeszi a NER-modellt, és vágyakozik, hogy olyan fasiszta diktatúrában élhessen, mint amilyen a centrális erőtérben úszó Magyarország, amit egy olyan hazug, korrupt és gyűlölködő bűnöző vezet, mint ő. De a nála nagyobb hazudozó Trumpot is kirúgta Amerika, még az oroszok sem tudták ezt megakadályozni. Orbán teljesen hülyének nézte az amerikaiakat, akik elhiszik ezt a sok hazugságot és nem látnak át rajta. Ehhez QAnon-hívőnek kell lenni, aki azt is elhiszi, hogy a demokraták gyerekek vérét isszák, hogy sokáig éljenek.

Orbán megint előadta azt, hogy aki őt gengszternek és diktátornak nevezi, az személyesen minden magyart megsért. Amerikában intelligens individuumok élnek, akik különbséget tudnak tenni egy embert érintő kritika és egy nép között. Elég diktátort láttak, hogy beazonosítsák az ilyeneket, és az olyan szövegeiket, hogy őket tulajdonképpen csak azért kritizálják, mert sikeresek. Amerikában tudják, mi a valódi siker, tisztában vannak Mészáros Lőrinc és gazdája sikereinek értékével. Az ilyen “sikerekért” Amerikában harminc év börtön jár...

ORBÁN FÉNYEZŐMŰHELYE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.08.07.


Voltaképp a kedves vezető vett magának egy kis adásidőt a Fox Newson, ahol ez a Trump seggéből kilógó Carlson Tucker hallgatta a delírjeit elégedetten mosolyogva. Valamikor ez egy szakma volt, mondta drága Monika az alapigazat végignézve a sajtó állapotán idehaza, s ha lehet, én kiegészíteném azzal, a lesújtó megállapítás akkor is igaz, ha valaki dollármilliókat keres a cirkuszával. Mészáros Lőrinc is milliárdos, mégsem üzletember, csak egy bábu. Ha a semmiért rengeteg pénzt adnak, az még nem siker, csak szerencse, ami viszont forgandó.

Mindösszesen egyébként a magyar kormány, azaz te, nyájas olvasó, úgy nyolcvanmillió pénzt fizettél azért a csomagért, amelynek része volt, hogy ez a Tucker hagyja Orbánt álmodozni. Mert igazi kérdést neki föl nem tett, nyolcvanmillióért M1-et csinált a Fox Newsból. Neki megérte, Orbánnak is, nekünk nem annyira. Ismerjük ugyanis a kedves vezető szárnyaló képzeletét, interjút, illetve beszélő időt csak olyannak ad, aki ezt egyáltalán nem korlátozza, azaz, hagyja fékek nélkül hazudni, és akkor mindketten eltelten mosolyognak, hogy a foglalkozás elérte a célját.

Ezt a tuckeres beszélgetést sem nézzük át épp ezért, mert a valósághoz köze nincs, legyen elég annyi, hogy benne a kedves vezető közelíti azt a szintet, amikor hatalmát már Istentől eredezteti, ennek megfelelően küldetését és feladatait is, tehát teljesen kész van a manus. Azonban mindkét félnek megvan a maga érdeke a történetben a lefizetésen túl is. Az amerikai hülyének az, hogy bemutassa, van ország, ahol a trumpizmus működik, Orbáné – mint magyar hülye – pedig az önfényezés, csak az a kérdés, ezért miért nekünk kell fizetni, meddig és mennyit. Viszont ez veszélyes játék is tud lenni.

Hitlert is megválasztotta a Time magazin az év emberének 1938-ban, és azóta sem sokkal különbek, tehát mindenkinek megvan a maga baja. Ez a Tucker most épp keletről akarja a trumpizmust importálni, és még jól meg is fizetik érte, de, hogy Orbánnak ez miért jó, azt nem tudom, illetve de. Ez jól jön majd az életrajzban, amikor elismerésekről és elismertségről kell értekezni, nemzetközi befolyásról és politikai súlyról, ami nincs. Pillanatnyi haszna ennek az egésznek semennyi, egy fejezetért az emlékkönyvben ennyi pénz viszont sok, de elcseszni való lóvé az van dögivel...