2016. október 22., szombat

VALAKI EL TUDJA MAGYARÁZNI NEKEM, ÉRTETLEN, NIHILISTA HÜLYÉNEK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2016.10.21.


Tegnap Horáció Kén (vegyjele: S) alakján keresztül elmeséltük (nem mind, csak a szerkesztőség legnagyobb mesélője), mit gondolunk arról, hogy alig három és fél héttel a Teréz körúti robbantás után, a TEK csellel, csak a magyarokra jellemző találékony agyafúrtsággal, páncéllal és puszta kézzel, dicsőségesen elkapta az állítólagos merénylőt, elkövetőt. Éljen!

Azt nem tudjuk, hogy a rendőrség által felajánlott 10 millió forintos nyomravazetői díjat Mészáros Lölö, esetleg Matolcsy Gyuri barátnője kapta, netán Polt Péter felesége G. Fodorral osztozott a jól megérdemelt jutalmon, viszont valami egészen biztosan kimaradt a DNS-vizsgálatos kutyakomédiáról szóló eszmefuttatásunkból. Ez nem annyira a mi mulasztásunk, hanem. Tegnap a robbantóelfogásos-szuperkommandós világszám rendkívüli és exkluzív ismertetésekor a főtekes elfelejtett tájékoztatni arról az apró, de annál mellbevágóbb tényről, hogy bár 30 darab járműből álló konvojjal érkeztek Karmacsra a feltételezett robbantó apjának házát átkutatni (igen, több páncélozott is volt a sorban), parádésan eltévedtek a faluban. Egy helybélitől kellett útbaigazítást kérni és mivel egymás seggében autóztak, és meg kellett fordulnia az egész konvojnak a keskeny úton, röhögénybe, vihogányba és kacagányba fulladt jeleneteknek lehettek szemtanúi a szerencsés helyiek.

Nem elsősorban a Bors és a Blikk tudományos-fantasztikus magazinok képezik számomra a legmegbízhatóbb tájékozódási forrásokat, de miután a kormány igen jól fizetett biztonságpolitikai szakértője is elmagyarázta a Migráns1-en, hogy miért volt szükség erre a nagy erődemonstráló röhögségre, akkor hadd szóljak pár szót én is okoskodásul. (Ja, amúgy senki nem kapta meg a nyomravezetői díjat, mert ők voltak a profik, ők. Akik. Főtekék, rendőrségék, hatóságék, szolgálaték.)

Ez a büdös nagy igazság, akárhonnan nézzük: Magyarországon az élet sokkal jobb forgatókönyveket produkál robbantóelfogás és a nem létező terror elhárításának ügyében, mint Vajna producer legmenőbb akciófilmjeinek legmenőbb forgatókönyvei.

A rengeteg paródiába illő összefüggést, ami ezzel a hollywood-i filmekbe illő sztorival kapcsolatos, részben már érintettük, és fogom is még. Ám azt valahogy nem sikerült felfognom agyilag, hogy a Zala megyei Karmacson, a Keszthelyi járásban fekvő alig 800 fős településen mi a büdös francot csinált egy harminc autóból álló konvoj, benne három páncélozott járművel. Miután az elkövetőt már megtalálták Keszthelyen. Az, hogy eltévedtek és forgolódtak, mint fing a feredőben, az már csak habocska Hajdu Jani főterrorelhárító jutalmi tortáján...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.