2017. június 14., szerda

EGY MOZDULATTAL BALTÁZTÁK EL BUDAPEST LEGNAGYOBB LEHETŐSÉGÉT

INDEX.HU
Szerző: FÖLDES ANDRÁS
2017.06.14.


Képzelje maga elé a frissen felújított pesti rakpartot. Ahol eddig parkoló autók álltak, vagy bokros dzsungel terpeszkedett, ott most kellemes park húzódik a Dunával párhuzamosan. Kis társaságok piknikeznek a folyóparton, vagy a vízen lebegő stégekről nézik a Dunát. A fák alatt teraszokon beszélgetnek a városlakók, a parkban pedig biciklisek és gyalogosok haladnak céljuk felé.

Jól képzelje el ezt az idillt, mert Budapest vezetése mindebből semmit sem tudott megvalósítani. Ha kimegy az Árpád híd és a Margit híd közti, frissen felújított szakaszhoz, akkor lekövezett, árnyéktalan sivataggal szembesül.

Mintha az élet jelei zavarnák Budapest vezetőit.

Pedig nem valami hirtelen ötlettől vezérelt beruházás valósult meg a pesti Duna-parton. A rakpartok élhetővé tétele évtizedek óta tartja lázban a fővárossal foglalkozó szakembereket.
Ha nem látnánk naponta, nehéz lenne elhinni, hogy létezhet olyan város, amelyiken a világ egyik legszebb folyója fut keresztül, de vezetői mindent megtesznek, hogy a lakókat elszigeteljék attól.

Budapest ilyen önsorsrontó város: a Duna mindkét partjára kétsávos autópályát telepítettek, ahol pedig nem tombol a forgalom, ott autóparkoló, vagy csak sima rozsdazóna tenyészik. Minden adott, hogy az emberek ne élvezhessék a folyó látványát, közlekedési vagy sportolási lehetőségeit...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.