2017. július 13., csütörtök

EGYET TEHETÜNK: IMÁDKOZUNK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.12.


Tegnap ismét nagyot alakított a magyar egészségügy első számú vezetője. Az emberinek hazudott tárca minisztere az ATV „Egyenes beszéd” című műsorának volt a vendége. Balogh miniszter eddig nem sokszor tette tiszteletét nem kormánypárti médiában. Látszott is, elszokott attól, hogy a riporter visszakérdez, megpróbál végére járni egy kérdésnek.

A tárcavezető továbbra is úgy tett, mintha a magyar egészségügyben minden a legnagyobb rendben lenne. Vannak ugyan gondok, de azok nem befolyásolják az ellátás színvonalát. Konkrét esetekkel hiába próbálta a riporter szembesíteni, továbbra is azt mantrázta: ezek csak kiragadott, felnagyított ügyek. A sajtó álhíreket gyárt, nem a valós helyzetet mutatja be. Jellemző, ahogyan arra a kérdésre reagált, hogy miért nincs az Országos Kardiológiai Intézetnek szív CT-je.

A szív-, és érbetegségek gyógyításának egyik hazai központjából a CT vizsgálatra egy másik, olyan intézménybe kell szállítani a betegeket, ahol ilyen készülék van.

Az országot megrázta múlt héten annak a kislánynak a története, akit nyitott mellkassal, mentővel, orvosi team kíséretében szállítottak át a Heim Pál Gyermekkórházba. Tudni kell, hogy az országban egyedül a kardiológiai intézetben működik „gyermekszív központ”. Évi 600 műtét, 400 katéteres beavatkozás (ebbõl 250 katéter-intervenció), illetve egyéb műszeres vizsgálatok jelentik a centrum fõ tevékenységi körét. És ennek az intézménynek nincs szív CT-je. Aki ezt akarja megmagyarázni, elfogadtatni, az alkalmatlan arra, hogy az egészségügyet irányítsa. A szívbeteg gyermekek gyógyításán akar spórolni a Fidesz-kormány? Az intézet igazgatója szerint hetente nagyjából 8-10 ilyen esetről van szó. Sosem volt CT-jük. Többször is kértek már, de nem feleltek meg a pályázati kiírásnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.