2017. szeptember 6., szerda

MERT EZT AZ ORSZÁGOT A KORMÁNY SZERINT AZ IMÁDKOZÁS FOGJA ELŐBBRE VINNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.09.06.



Többször hallottam, olvastam, mint szerettem volna: nem szabad bántani a fideszes szavazókat, mert akkor majd nem fognak másra szavazni soha, mert megsértődnek. Én meg úgy vagyok ezzel, hogy sértődjenek meg, nem érdekel. Őket sem érdekli, hogy micsoda pusztítást visznek végbe ebben a nyomorult országban csak azért, mert képtelenek használni a józan eszüket és csak azért, hogy jól bosszút álljanak mindenki máson, aki nem Orbánt isteníti. Ha egy családtagom, rokonom, ismerősöm következetesen a nappali sarkába szarik, nem fogom megsimogatni a buksiáját azért, hogy meg ne sértődjön a drága. Hanem elküldöm a picsába.

Nem hevertem ki a lőterekre kibaszott 17,5 milliárd forintot, hanem még idegesebb lettem, amikor kiderült, hogy ehhez még bátran hozzáadhatunk 6,6 milliárd forintot (vagy bármi más faszsághoz hozzáadhatjuk, ízlés kérdése), amit meg hit és erkölcstan oktatásra vettek ki a zsebünkből.

Nem elég nekünk a kormány és a pereputty feneketlen étvágya, még az egyházat is mi tarthatjuk el, mert nemhogy ők nem fedezik a saját kiadásaikat – kezdve az adómentességtől, folytatva a közösből nekik adott ingatlanokkal, állami támogatásokkal – még a hittant is mi fizetjük. Kíváncsi lennék, az egyház szán-e egyetlen egy fillért a saját működésére? Szerintem nem, de legalább jól keresnek. Rajtunk.

De kanyarodjunk vissza a lőtérre egy pillanatra. Mert ám nem csupán odavágtunk pár milliárdot, gondos kormányunk arra is ügyel, hogy lehetőleg az alapot is megteremtse a lövöldözéshez. Úgy általában. Lőtéren, vagy erdőben, ha vadászgatna valaki. Semjén Zsoltnak például, ha a vadászati engedélyét kell meghosszabbítania és ezt a jogosítvánnyal együtt csináltatja a dokinál, az ingyen van. Benne van a legfrissebb Közlönyben. Mutatom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.