2017. november 17., péntek

KISBÍRÓ A VILÁGHÁLÓN

HUPPA BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2017.11.16.


Kérem, jó, ha az ember elgondolkodik, hogy lesz ezentúl, merthogy magyar sajtó nem nagyon lesz, az is biztos. Illetve lesz, amennyi lesz, de nem árt, ha veszek egy kis pergődobot és gyakorlom magamat az ütőhangszerekben, ugyanis bárhogyan alakul majd a 2018-as választás, bölcs dolog felkészülni arra, hogy esetleg megírni nem, csak kidobolni lehet majd a híreket.

Vehetnék lantot is, mint Tinódi, csakhogy kamaszkorom meddő gitározási kísérletei meggyőztek arról, hogy én csak elméletben játszom húros és pengetős hangszereken, elméletben kiválóan, a gyakorlat mást mutat, a valóságban inkább való nekem a kisdob, amin észre sem veszi a nagyérdemű, ha tremolóznak egyet azok az ügyetlen ujjak. Na, akkor kezdjük.

Trrr, prrr! Közhírré tétetik!

Mi is tétetik közhírré? Mondjuk először az, hogy mitől is féltem a magyar sajtót. Hát, a Magyar Nemzet sorsától mindenképp. Mint tudjuk, kiderült, hogy a nagytiszteletű Schlecht Csaba lesz a teljes média-portfólió főszerkesztője, vezetője és tótumfaktuma. Igen, az a Schlecht, von Kaya Ibrahim zu Iosip Tot. Ez még nem volna baj, ha nem lenne neki politikai koncepciója, anélkül kiválóan lehet sajtót irányítani, hogy mást ne mondjak, Pulitzernek is csak szakmai elvei voltak, de van, a fene enné meg. Nem is titkolja. Azt mondja: „nem tudja garantálni a Jobbiktól való függetlenséget” és örülne, ha a következő miniszterelnököt Vona Gábornak hívnák.

Hát, akinek van egy kis ép esze, az sem a mostaninak nem örül, sem Vonának nem örülne.

Az pedig, hogy nem tudja garantálni a függetlenséget, annyit tészen, miszerint a Jobbik véleménye, nyilatkozatai ezentúl kiemelt helyen és terjedelemben jelennek meg az általa irányított sajtótermékekben. Hát, nem lennék most a Magyar Nemzet munkatársa, az is biztos. De Hír TV-s sem. Mondjuk mostanáig fennen esküdözött a honi ellenzék csekélyebb értelmű része, hogy a Hír TV „már nem olyan”, „megváltoztak”, aztán most csak lássuk meg, milyenek lesznek – már bocsánat, ha valaki a G-nap előtt még vad kormánypárti, utána egy nappal már vad ellenzéki, azzal én nem indulnék el a sivatagba, még akkor sem, ha nálam van a kulacs. Most meg majd, aki a Simicska-konszern alkalmazottai közül olyan, abból vad jobbikos lesz, aki meg nem olyan, abból keserű munkanélküli. Sajnos a kedves kollégák erkölcsi tartását tekintve az a véleményem, hogy sokan állnak majd szélsőjobbra azok közül is, akikről sosem gondolnánk – hiszen családjuk van, a gyerekeik enni kérnek. A honi ellenzék meg tovább marja magát azon a hamleti felvetésen, hogy „Jobbik vagy nem Jobbik, az itt a kérdés” – csak hát ez nem kérdés, ha a Jobbik a hatalomnak akár a közelébe is jut, az első, amit tűzzel és vassal felszámol, pont ez az ellenzéki réteg lesz. Egy jobbikos kormány olyan szépen beszabályozná a világháló használatát is, hogy nem lenne itt újság, csak kutyuli meg ciculi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.