2018. január 3., szerda

EGY FIKTÍV ÉS EGY VALÓDI ESCORTLÁNY TAPASZTALATAI - SOROZAT A VALÓSÁG TÜKRÉBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: PAPP LÁSZLÓ TAMÁS
2018.01.02.


Furcsa dolog a HBO-n futó Barátnő rendelésre című sorozatot nézni. Ugyanis hősei pont azok akik több, az Átlátszón közölt riportomban is forrásaim voltak: “felső kategóriás”, szállodákban dolgozó escortlányok. Jópár háttérbeszélgetés, mélyinterjú után reflexszerűen összevetettem a karaktereket a forrásaimmal, mennyire hitelesek, életszerűek? Az egyik – escortként ma is aktívan dolgozó – riportalanyomat pedig felkértem, beszéljen a sorozatban látott helyzetekkel kapcsolatos valós tapasztalatairól. Érdekes összkép jött ki tengerentúli fikció és a magyar realitás összevetéséből. Vigyázat, spoilerveszély!

Közhelyszámba menő fordulat, hogy van egy nőtípus, aki vonzódik a rosszfiúkhoz. Miként az is, hogy egy bizonyosfajta férfi pedig a rosszlányokat kedveli. A két szó, bár egymásnak formai tükörpárjai, mégsem teljesen ugyanazt jelenti. A rosszfiú bűnözőt, a rosszlány pedig a legősibb mesterségnek nevezett szakma képviselőit, akik pénzért nyújtanak szexuális szolgáltatást.

Utóbbi persze önmagában nem feltétlenül bűn. A legtöbb nyugati országban nem is üldözik. De ez a kifejezés mégiscsak azt sugallja, hogy az illető rossz, romlott – amiatt, hogy képes erre a munkára. Netán csak azért csinálja, mert valami rossz dolog történt vele, ami őt is elrontotta – vagy pedig rossz emberek erre kényszerítik. Azonban mind a sorozat, mind a riportban ábrázolt valóság inkább cáfolata, mint alátámasztása a fentebbi előítéletnek.

Az utcán, illetve egyes bordélyokban tényleg előfordul kényszerítés, zsarolás, de az escortréteg, s többnyire még a lakáson dolgozók is rácáfolnak arra a feltevésre, hogy ezt a szakmát kizárólag olyanok űzik, akiknek semmilyen egyéb választásuk nem volt, mi több, egyenesen kényszerítve vannak rá.

A sorozat eredeti címe – Girlfriend experience – sokkal kifejezőbb. Szexipari szakzsargonban Magyarországon ezt barátnős fílingnek szokták nevezni a fizetős együttlétet igénybe vevő ügyfelek. Mely valami olyasmit jelent, hogy az illető szexmunkás képes olyan légkört teremteni, melyben a vendége elfeledkezik róla, hogy pénzt adott a randevúért és aktusért, s úgy érzi mintha kölcsönös szimpátiából történt volna.

A makktársak (ahogy a fizetővendégek magukat önironikusan nevezik) elismerésnek, dicsérő jelzőnek szánják ezt a címkét. A cím nem is lehetne találóbb. Egy escortlánynak ugyanis sokkal több munkájába kerül ezt kiérdemelni, mint lakáson “rendelő” kollégájának. Utóbbi esetben többnyire egyórás (ritkábban többórás) programról van szó, amelynek oroszlánrészét egy vagy több aktus teszi ki.

Fel-, illetve levezetésként itt is van persze társalgás, de ez így is különbözik a félnapos vagy akár teljes hétvégés időtartamú escortkínálattól, ahol már nem csak (vagy főként nem) szexről beszélhetünk. Hanem közös szabadidős (éttermi, wellness, utazásos) programokról is. Ennyi ideig pedig már jóval nehezebb az illúziót folyamatosan generálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.