2018. június 10., vasárnap

BRÓDY JÁNOS: "TÚLLÉPTÜK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK SZÁMÁRA ENGEDÉLYEZETT SZABADSÁGOT" - INTERJÚ

24.HU / KULTÚRA
Szerző: SZEGŐ PÉTER
2018.06.10.


Bródy János szerint nagyon valószínű, hogy a februári volt az utolsó Fonográf-koncert. Az Illés, majd a Fonográf énekes-gitáros-furulyás-steel gitáros-szájharmonikás-billentyűse, de legfőképp szövegírója december 10-én, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata megjelenésének hetvenedik évfordulóján koncertet ad. Az Illés tagjaként Kossuth-díjas előadóművész nagyon reméli, hogy Magyarország az Európai Unió tagja marad. A közeljövőben Amszterdamban, majd Veresegyházon koncertező Bródy szerint igen valószínű, hogy Felföldiné Csillag Hajnalka trilógiájának második részét nem írja meg. Szegő Péter interjúja.

A Miskolci Illés Emlékzenekar (MIEZ) péntek este a Fővárosi Művelődési Házban bemutatta az Illés 1970-ben fölvett, de csak most megjelent nagylemezét, a Goodbye, Londont. Az együttes 1970 márciusában Londonban turnézott, ahol a zenekar tagjai interjút adtak a BBC magyar adásának. Bár az interjúban semmilyen igazán meredek dolog nem hangzott el, az interjúnak vagy az interjú tartalmának hála, különböző retorziók érték az Illést, így akkor ez az anyag nem jelenhetett meg. A számokat utóbb, 1971-ben és 1972-ben kiadták, de nem egyben. A pénteki koncerten jelen volt és egy-egy szám erejéig énekelt a zenekar még élő három tagja, Bródy János, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs. A 24.hu interjúja közvetlenül a koncert után készült Bródy Jánossal.

Lényeges különbség az Illés és a Fonográf között, hogy a Fonográfnak még az összes tagja él. Várható még Fonográf-koncert vagy a február 16-i volt az utolsó?

A bölcs mondás szerint soha ne mondd, hogy soha, de nagyon úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó.

Miért?

Van a zenekarnak olyan tagja, aki már erre a koncertre is nagyon nehezen és jelentős unszolásra vállalkozott.

Kicsoda?

Nevet nem mondanék.

Jó, akkor én kérdezek: Szörényi Szabolcsról van szó? Róla ugyanis megjelent, hogy nagyon nehezen állt kötélnek, s ennek vélhető egyik oka, hogy az egyik fülére öt éve megsüketült.

No comment.

December 10-én, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata megjelenésének hetvenedik évfordulója alkalmából koncertet ad a Kongresszusi Központban. Mit tudhatunk erről a koncertről?

Számomra az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1948. december 10-én elfogadott nyilatkozata – mint az az eszmény, amelynek elérésére minden népnek és országnak törekednie kell – egy nagyon fontos alapokmány, mondhatni sorvezető az életemben. Úgy gondoltam, hogy a magam módján – akárcsak 1971-ben, akkor egy oratóriummal, most egy koncerttel – hívom föl a figyelmet erre a dokumentumra. Részleteket még nem tudok a koncertről. Biztos, hogy lesznek az alkalomhoz illő dalok is, de nyilván azok a számaim is elhangoznak, amelyek nélkül a közönség csalódottan menne haz
a...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése