2018. június 11., hétfő

SIRALMAS A HELYZET: ÖSSZEOMLOTT A MAGYAR SZAKKÉPZÉS

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.06.10.



Hiába menekítik ki a jómódú szülők a gyerekeiket idejekorán hat-nyolc osztályos gimnáziumokba, egyházi középiskolába, az állami iskolákból és a szegregált szakképző intézményekből kikerülő, írni-olvasni nem tudó tömegek előbb-utóbb feloldhatatlan szociális feszültséget és megoldhatatlan gazdasági problémát okoznak.

Ha az ember Miskolc környékén autózik télen, azt tapasztalja, hogy sűrű, kékesszürkés füst üli meg az utcákat. Büdös és fojtogató, nincs menekvés előle. Még a jobb módban élőket sem kíméli. A füstöt nem érdekli, hol húzódik a szegények lakta utcák határa, hol kezdődnek a gazdagok házai. A füst csak jön, feltartóztathatatlanul. Miskolc közvetlen szomszédságában van ugyanis az ország egyik legnagyobb nyomortelepe, a Lyukóvölgy. Innen ömlik a füst a kidőlt-bedőlt falú házak kéményeiből, mivel Magyarország a 21. században képtelen megoldani azt a nem túl bonyolult feladatot, hogy a szegényeknek téli tüzelőt biztosítson. A rászorulók így azzal fűtenek, amit találnak – leginkább szeméttel. Mivel ilyenkor a részecskeszennyezés brutális mértékű, a városvezetés közömbössége a település jobb módú polgárainak is árt. Miskolc emiatt ugyanis Magyarország egyik legszennyezettebb települése.

Ahogy a füst nem kímél senkit, úgy fog rövid időn belül az egész országra ránehezedni az oktatási szegregáció problémája. Lassan bekúszik mindenhová. Mert hiába menekítik ki a jómódú szülők a gyerekeiket idejekorán hat-nyolc osztályos gimnáziumokba, egyházi középiskolába, az állami iskolákból és a szegregált szakképző intézményekből kikerülő, írni-olvasni nem tudó tömegek előbb-utóbb feloldhatatlan szociális feszültséget és megoldhatatlan gazdasági problémát okoznak. Hosszú távon nem lehet megúszni azt, ha egy ország ilyen tömegben bocsát ki fiatalokat írás-olvasási és számolási készségek nélkül, akik előtt a munkaerőpiac bizonyosan nem nyílik meg.

A borsodi településeket járva az egyik nagyobb város általános iskolájának igazgatójával beszélünk, aki a nyugdíjas éveire készül. Ahhoz, hogy nyilatkozhasson, az állami intézményfenntartó engedélye kellene – amit úgysem kapnánk meg –, ezért a nevét inkább nem írjuk le. Amikor arról kérdezzük, mit tapasztal a felső tagozatosok beiskolázásánál, mi a véleménye a környék szakképző intézményeiről, azt feleli, hogy ez a depressziós világ az ipar összeomlásával van összefüggésben.


Elöregedett a lakosság, csak a cigány családokban vannak iskoláskorú gyermekek – mondja. Az ő vállát pedig aktuális problémák nyomják. Szaktanárhiánnyal küszködnek, jövőre három kolléga is nyugdíjba megy. Az utazó tanárokkal nem lehet megoldani a gondokat, mert ők nem maradnak ebédeltetni, nem beszélgetnek a szülőkkel, a gyerekekkel, „csak leadják az órájukat, de egy tantestületben más feladatok is vannak”. Az igazgató sóhajt: az egyházi iskolák persze ezt is meg tudják oldani. De az államiaknak nincs pénzük sem gázfűtésre, sem eszközökre. De nem sírja vissza azokat az időket sem, amikor az önkormányzat volt a fenntartó.

Valami nagyon megváltozott – mondja. – Én is itt nőttem fel. Negyven éve négy-öt cigány osztálytársam volt. Hozzánk idomultak. Mi voltunk nekik a példa, és jóravaló emberek lettek. Ez később is így volt még, én is ide járattam a gyerekeimet. De most? Ebben az iskolában addig volt jó a cigány gyerekeknek, amíg idejártak a magyar gyerekek is – mondja, hozzátéve, a munkahelyek megszűnésével a családok száma is megfogyatkozott, leginkább a cigányok maradtak. – A hetvenes években öröm volt a putris gyereket tanítani, annyira akartak, annyira motiválhatók voltak. De most nem akarnak tanulni. A szülőknek manapság nem érték, amit mi közvetítünk, nem érték maga a tanulás. Régen törekedtek, akartak, mentek előre. De a rendszerváltáskor első körben ők kerültek lapátra. Annak idején három műszakban jártak innen dolgozni Miskolcra az emberek, a buszok mindig tömöttek voltak. Ma közmunka van. Egyik nap jöttem be az iskolába, és néhány alsós kisgyerek feküdt az iskolaudvaron, nevetgéltek. Mondtam nekik, keljenek fel azonnal, hisz megfáznak. „Közmunkásat játszunk, fekszünk az árok szélén”, ezt felelték. És amikor nógatom őket, hogy tanuljanak, és kimegyek a szülőkhöz, azt mondják nekem, „Hagyjon már annak a gyereknek békét! Majd tolja a furikot hetvenezerért!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése