Szerző: CSEJTEI ORSOLYA, VASÁRNAPI HÍREK
2018.09.22.
Merthogy lesz. Egészen biztosan. Kijelentő módban, csak épp ebben a pillanatban még jövő időben. Amikor Gabika halála előtt két nappal Grim Marcsi, az adománygyűjtést felvállaló 19 követ egyike – maga is örökbe fogadó édesanya – beszélt vele, a közösségi tér megvalósítása nem álomként, hanem tényként merült fel. Gabika nem ismert lehetetlent, hitvallása volt, hogy nincs probléma, csak megoldandó feladat. Ennek a jelmondatnak a mentén hirdetett adománygyűjtő kampányt a Gólyahír Alapítvány, melyben azt kérik, hogy aki csak tud, járuljon hozzá, akár egy csekélyke összeggel is, az álmuk megvalósításához. Már maga a kampány, pusztán az a tény, hogy a követek kiviszik a nyilvánosság elé a témát, beszélnek róla, és a személyes kapcsolataikon keresztül egyre szélesebb körben terjesztik, elindított egyfajta érzékenyítést. Merthogy nemcsak az a cél, hogy meglegyen az épület, hanem az is, hogy oszoljon a fejekben a homály, enyhüljön a zavar: az örökbefogadás jelensége természetes legyen, ne pedig tabu - olvasható a Vasárnapi Hírek írásában.
Saját, még ha nem is vér szerinti
Sajnos ma még sokkal inkább tabutéma, az emberek zavarba jönnek és kihátrálnak a beszélgetésből, ha például kiderül, hogy kisfiuk osztálytársa, Józsika nem vér szerinti gyereke a szüleinek. Paulon Viktória, a Kisrigók – Három gyerek hazatalál című mesekönyv szerzője (saját gyerekei örökbefogadásának történetét, előzményeit írta meg benne) szerint egyáltalán nincs benne a köztudatban, hogy egy szülő-gyerek közösség nem csupán vér szerinti kötelékekből alakulhat családdá. Őt például egészen addig nyüstölték, hogy lehet, hogy ő szőke, fehér bőrű, a gyerekei pedig feketék és sötétebb bőrűek, amíg elő nem rukkolt a pofonegyszerű válasszal: nem ő szülte őket. Onnantól nemcsak a témát, hanem őt is hanyagolni kezdték a szülőtársak – mentségükre szóljon, nem rosszindulatból, sokkal inkább zavarból.
„Gabika mindig azt mondta, azzal segítünk a legtöbbet, ha beszélünk róla, merthogy főként tájékozatlanságból és információhiányból ered a fura, zavart érzés az emberekben” – meséli Marcsi, aki követtársaival együtt egyfelől hegyeket hord arrébb, hogy az ügy érdekében minden követ megmozgasson, másfelől pedig mesél, a saját történetükről, hogy egyre többek számára tegye nyilvánvalóvá: az örökbe fogadott gyerek épp ugyanannyira saját, mint a vér szerinti, annyi különbséggel, hogy őt nem a pocakjában, hanem a szívében hordta az édesanyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.