2016. január 11., hétfő

MÁR ORBÁNT IS ÉGETI KISS LÁSZLÓ

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.01.11.


Kiss László, a magyar úszóválogatott (MÚSZ) szövetségi kapitányának újabb ballépéséről szerezhettünk tudomást. Még akkor is le kell ezt szögezni, ha például én magam kifejezett együttérzéssel figyelem a jeles szakember mostani szerepléseit. Ezek sorában a Népszabadságnak adott január 11-ei, hétfői nyilatkozattal immár kínos helyzetbe hozta a miniszterelnököt is.

A kapitány állítása szerint, Orbán Viktor csütörtökön este beszélt vele telefonon, viszont ehhez képest a kormányfő szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában egyáltalán nem utalt arra, hogy közvetlenül beleavatkozott az ügybe. Ellenkezőleg, önmagával eleve ellentmondásba kerülve azt mondta: úgy véli, a politikát távol kell tartani a sporttól, de a sport kormánytámogatás nélkül nem marad életben, a mostani ügyben pedig a kormány szívesen megteszi, amit tehet, csak valaki mondja meg, miben tudnak segíteni, hogy idén is olimpiai sikereket érjen el hazánk. Ám a miniszterelnök elfelejtett beszámolni arról, hogy valójában már intézkedett is...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.