2016. január 14., csütörtök

MIÉRT AKAR A KORMÁNY MINDENHOVÁ PÁRTKOMMISZÁROKAT ÜLTETNI?

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL BLOG
Szerző: Fedor
2016.01.14.


Bár látszólag visszakoztak a prompt felháborodást látva, úgy néz ki, csak nem akar leszállni a KDNP a szingliadó-témáról. Kering ugyanis a "párton" belül egy konkrét pontokból álló cselekvési terv

Már az alapozásban van néhány hajmeresztő megállapítás, pl. a szerző szerint sérültként nőttek fel az ötvenes évek óta született nemzedékek, mert az anyák mostanában dolgoznak (gondolom a legsérültebbek kötöttek ki a zártosztály helyett a KDNP-ben), de az igazán cifra dolgok megoldási javaslatok között találhatóak: 

  • A 30 évesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot. 
  • Erre a másik lehetőség az adólevonás lenne, amit a nő visszaigényelhet, ha „mégis rászánja magát” a gyerekvállalásra. 
  • A 35-45 éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják. 
  • Nemzeti konzultáció kellene ezekről a kérdésekről. 
  • A meddő 38-45 éves nők gyerekeit béranyákkal is ki lehetne hordatni. 
  • Meg kellene könnyíteni a 0-3 hónapos újszülöttek örökbefogadását, akár háborús övezetekből is. 
  • Meg kellene tiltani, hogy a gyerekeket 1 éves koruk előtt bölcsődei gondozásba adják. Benda szerint így lesz harmonikus az anya-gyerek kapcsolat. 
  • Főiskolásoknak és egyetemistáknak házasságkötési és gyereknevelési ösztöndíjakat is kellene adni. 
  • 10 fősnél nagyobb munkahelyeken népesedési megbízottat kellene foglalkoztatni. A megbízott dolga lenne, hogy megakadályozza a 35-42 éves kor közötti nők túlfoglalkoztatását.  
  • Induljon országos médiakampány, benne a 40 évesen szülő nők sikertörténetének filmes, könnyűzenei és képzőművészeti feldolgozásának támogatásával. 
  • Az anyák napja, a nőnap és a gyereknap „társadalomformáló ünneppé emelése”.
  • Család- és Közösségfejlesztő Államtitkárság felállítása. 

  • ITT OLVASHATÓ

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése

    Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.