2016. február 20., szombat

ÚJ ELLENSÉG A LÁTHATÁRON, FUSSUNK, MÍG LEHET

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.02.20.


Most már biztos, hogy paranoiás a Nemzet Félesze.
Amerre néz, mindenfelé migránsokat lát, de majd ő jól megvéd bennünket tőlük.
Javasolni is fogja, hogy az Unió tárgyalja meg a keletről várható migrációs fenyegetés ügyét, marthogy most Ukrajna felől özönlenek a menekültek.
Szerinte már nálunk is van ötvenezer ukrán, de Lengyelországban már kétszázezerre tehető a számuk, hogy Szlovákiának mennyit hazudott, azt sajnos elfelejtettem.
Azt viszont nem, hogy kifejtette, miszerint egyedül észak felől nem veszélyeztet bennünket senki, mert ott a visegrádi országok vannak, akik ugyanúgy (nem) gondolkodnak, mint mi.
Ez az állapotrosszabbodás azért következhetett be, mert a jelenlegi tárgyalások során minden reményét rombadöntve mégsem hullott szét az Unió, pedig ő már készen állt rá, hogy átvegye az új KGST a Keleteurópai Császárság vezérének szerepét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.