2016. június 7., kedd

FORRADALMAT OROSZORSZÁGBAN!

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.06.07.


Fejlemény Hodorkovszkij-ügyben. Mostanra kiderült, hogy a Jukosz olajipari cég egykori vezére, a tíz évet börtönben töltött Mihail Hodorkovszkij Euronews-ban való múlt pénteki, azaz június 3-ai szerepeltetését, amiről ebben a blogban is beszámoltam, megelőzte egy London–Moszkva internetes kapcsolás. Ugyanis az önkéntes svájci és nagy-britanniai száműzetésben élő volt oligarcha június 1-jén a brit fővárosból intézett videó-üzenetet a Moszkvában összegyűlt újságíróknak abból az alkalomból, hogy olyan 24 képviselőjelöltet mutatott be, akiket a Hodorkovszkij által finanszírozott Otkrytaja Rosszija (Nyílt Oroszország) nevű szervezet támogat a szeptemberi parlamenti, illetve a szentpétervári törvényhozó testületi választásokon.

Ám ahhoz, hogy ezek a fiatalok – köztük az is, akit nemrégiben zártak ki a putyini Egységes Oroszország (Jedinaja Rosszija) pártból a Hodorkovszkij szervezetével való együttműködés miatt – még sok akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy egyáltalán felkerüljenek a választói jegyzékre. Akár az is megtörténhet, hogy az őket indítani tervező Parnasz, vagyis a liberális, az „Önkény- és korrupciómentes Oroszországért” Népi Szabadság Párt nem lesz képes összegyűjteni a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírásokat. Ezzel párhuzamosan a jelölteknek meg kell szerezniük a Parnasz tényleges támogatását és a hatóságoknak is regisztrálniuk kell őket – olvasható a BBC-nek a kandidátusok lehetőségeire koncentráló tudósításában...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.