2016. október 20., csütörtök

AMIKOR BAYER ZSOLT AZT ÜZENI NEKED: LEMECCSELJÜK, OKÉ?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.10.20.


Három részes sorozatot szentelt nekem Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. Persze ez így hazugság. Hiszen Bayer csak a nevemet használta, nem nekem szól, amit írt, és nem rólam. Én csupán az elképzelt ellenség vagyok, akit Bayer felruházhat jelzőkkel, feltölthet tartalommal, felrakhat a tükör elé, és szavakkal püfölhet. Akin felfújhatja magát, és olvasóinak előállíthatja rajta az elképzelt terméket, az örök zsidó-komcsi-libsit, éppen azt, amit akar, vagy kell.

A kérdés számomra a cikkek kapcsán nem is a tartalmuk volt, hanem, hogy miért éppen én lettem kiválasztva, számtalan vidám percet szerezve ezzel nekem. (Bár bevallom, az utolsó részt már nem olvastam végig, csak az elejét és a végét, mert unalmas volt).

A válasz egyrészt az, hogy mivel nem ismernek Bayer olvasói, ezért bármit belém tud magarázni a kiérdemesült szerző. Másrészt pedig az, hogy elfogynak a baloldali és liberális publicisztikák. A HVG egykor naponta akár több cikket is megjelentető véleményrovata ma már hetente max 3-4 cikket termel. A Népszabadság bezárásával a legnagyobb véleményrovat szűnt meg a baloldali, liberális politikai térfélen, így lényegében csak mi bloggerek maradtunk, akik ezt a műfajt művelik.

Tehát én vagyok az egyik olyan szerző, akin el lehet magyarázni még az órási ellenséget, a képzelt zsidó-kommunista-liberálist, aki az ország vesztére tőr. Bayer szerint én erőszakot akarok, és ezért ő leütne, én a jobboldal életére török, és ezért le kell velem és a hozzám hasonlókkal számolni. Majd háromrészes sorozata végén (ha vége van), azt írja, hogy nincs velem, velünk mit beszélnie (miután 3 cikken keresztül elvileg hozzám beszélt).

Csak hát ugye a helyzet az, hogy én nem akarok erőszakos forradalmat, nem akarom megütni Bayert, nem akarom kiírtani a jobboldalt.

Én vitában állok a jobboldallal, és vitában állok Bayerrel. De a politikai vita nem a kiírtásról szól, és nem az ellenség elpusztításáról, nem az állandó háborúról, egymás verbális levadászásáról, hanem a közös ügyeink, a közügyeink megbeszéléséről.

Mert bármennyire is fáj bárkinek, valószínűleg ettünk már ugyanannál a hentesnél Zsolttal, és vásároltunk már ugyabbana boltban, utaztunk már ugyanazon a közlekedési járművön, és minden bizonnyal vannak közös ismerőseink is.

A helyzet az, hogy egy országban élünk, és ebben az országban akkor lesz jó élni, ha abbahagyjuk ezt a fajta baszakodást, hogy ki kit ver meg, és arról beszélünk, ami mindannyiunkat érint. A munkáról, a szexről, a gyerekeink felneveléséről, az ország helyzetéről, az egészségügyről, az oktatásról, a szegénységről, a mindennapjainkról, a közös jövőnkről. Mert bizony közös az...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése