2016. október 20., csütörtök

MEGJELENT A NÉPSZABADSÁG ÉS A FEDÉL NÉLKÜLKÖZÖS LAPSZÁMA - NEMZETKÖZI SAJTÓ

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.10.20.


A Fedél nélkül ma megjelenő száma lesz alighanem a legsikeresebb a kiadvány történetében, miután a hajléktalanok folyóirata fogadta be a Népszabadság újságíróinak írásait.

De hát a legnagyobb példányszámú lap munkatársai maguk is az utcára kerültek. Lehetne ezen mosolyogni, ha nem volna olyan komoly a helyzet. Bennfentesek abból indulnak ki, hogy az osztrák tulajdonos azért húzta le a rolót, mert követte a gazdasági érdekeit – amihez szüksége van a kormány jóindulatára. Mármint hogy egy hatalom közeli vállalkozásnak adja el a kiadó Mediaworks-öt. Megéri neki, ha szépen megemelt árat kap, ami nem csupán a bezárásból fakadó veszteségeket fedezi, hanem túlmegy azon. Maga Pecina nem kívánt nyilatkozni a Pressének arról, hogy tegnap miért járt Budapesten - tájékoztat a Die Presse.


A Mediaworks azonban nem csupán azért érdekes az Orbán-kabinet számára, mert rajta keresztül ki lehet kapcsolni a Népszabadságot és vele együtt a kormánypolitikusokról és korrupciós ügyekről készült leleplezéseket. Nagyon vonzóak a hozzá tartozó vidéki orgánumok is. A Fedél Nélkül-ben egyébként a Népszabadság újságírói leginkább álnéven szerepelnek, mert a munkáltató nem engedi, hogy saját néven publikáljanak. Maga a szerkesztőség együtt akar maradni és közös jövőben gondolkodik. Abban reménykednek, hogy felbukkan a színen egy külföldi megmentő, egy alapítvány, amelynek fontos a magyar sajtószabadság. Ezt persze a kormány közeli média úgy állítaná be, hogy az újság idegen adományozók szolgálatában ír rosszat Magyarországról. Amúgy az új laphoz évi 1 millió euró kellene a jelenlegi létszám mellett...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.