2016. október 20., csütörtök

AZ ALAPTÖRVÉNY HETEDIK MÓDOSÍTÁSA - VONA FELTÉTELEKET SZABOTT

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.10.20.


Október 10-én kora délután felkerült a Parlament honlapjára az Alaptörvény hetedik módosításának terve. A parlament előre láthatólag november 8-án szavaz majd róla, és Kósa Lajos szerint november közepén válhat hatályossá. Ám ez a feltételes mód egyre feltételesebbnek tűnik, lévén, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az október 18-ai egyeztetés után kijelentette, pártja csak akkor hajlandó támogatni a javaslatot, ha letelepedési- kötvény biznisz leáll. A jelek szerint azonban a kormány nem hajlandó engedni a Rogán-féle üzletből.

Míg a parlamentben támogatókat próbál szerezni a Fidesz, az továbbra sem zavarja a pártot, hogy a szöveg jogi szempontból meglehetősen „nyúlós”, és hogy szakértők szerint az EU jogrendjét is alááshatja. Orbán javaslatában négy pont is szerepel, amelyeken változtatnának.

Alkotmányos önazonosság

Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás részéhez, amely így szól: „Tiszteletben tartjuk a történeti Alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és nemzeti egységét”, hozzátennék, hogy „valljuk, hogy a történeti Alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”.

Mivel ez a módosítás nem állít semmilyen gyakorlatban teljesítendő kritériumot, meglehetősen puha. Ám kapaszkodó lehet a mindenkori kormány számára, hiszen általánosságban alkalmas arra, hogy a magyar Alkotmány védelmét a nemzetközi szerződések védelme elé helyezze...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése