2017. január 17., kedd

PATTANUNK AZ ELSŐ NYOMÁSRA - EGY VIZSGÁLAT MARGÓJÁRA - GONDOLATOK AZ INDULATKEZELÉSÜNK HÉZAGAIRÓL

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: M. Révész Zsuzsa
2017.01.16. 



-„Ő azt mondta rólam…a családomról… az anyámról…Meg kellett védenem magam. Igen, akkor megütöttem. Önvédelem volt.”

Néz rám, és láthatóan nagyon nem érti, most meg min akadékoskodok. Mit nem lehet azon érteni, hogy neki azonnal „önvédelemre” van szüksége, ahogy az osztálytársa emlegetni kezdi a felmenőit. Csak nem azt gondolom én is, hogy ő majd simán hagyja magát és a rend kedvéért meghunyászkodik és alulmarad? A családgondozó véleményét olvasva a körülményeikről gőzöm nincs, mi újat mondhattak neki. A mellékelt ábra szerint, az egészen mélyen tisztelt szülőket az ő sorsa eddig is hidegen hagyta.

Igazából nem is akadékoskodom, hanem teljesen megakadtam. Magas, erős, csontos alkatával, széles vállával akkor is figyelemre méltó jelenség lenne ez a rögvest nagykorú legény, ha nem hadonászna dühödten. A többségi általános iskola kezdettől csak kényszerűségből fogadta be „integrálva”, már két éve magántanulóvá tették, pont azért, mert a többieknek a szünetekben gyakran sikerült addig hergelniük, amíg ordítani és csépelni nem kezdte, amit ért, legtöbbször a falat. Meggyőződésem, hogy ebben a csatában őt már akkor legyőzték, amikor feldühödött, onnantól ugyanis végképp semmit sem mérlegel. Hasztalan ecsetelném neki bármilyen ékesszólóan az egyenlő ellencsapás elvét. Magyarázhatnám, de nem értené, hogy a háborúnak éppen úgy nincsenek nyertesei, ahogy a földrengésnek sem.

Amit igazán nem értek az, hogy hogyan juthattunk idáig.Miért gondolja úgy ő (és ezzel aztán cseppet sincs egyedül), hogy dühödt önvédelemre van szüksége azonnal, ahogy egy negatív, legalábbis a saját elképzelésétől erősen eltérő véleményt hall önmagáról, vagy a rokonairól. Ez a leckeszöveg nekem sántít. Én úgy tanultam, hogy a düh teljesen jogos érzelmi reakció fizikai támadás esetén. Mivel a szervezetben nagy erőket mozgósítva segít bennünket abban, hogy azonnali döntésünk szerint, felvegyük a harcot, vagy elmeneküljünk. Csak hát, hol van itt a fizikai támadás? (Később és az ő oldaláról, de ezt most hagyjuk, akadjunk le róla.)

Sokkal égetőbb kérdés, hogy miért érzi ő (és sokan mások) jogosnak a dühét attól, hogy egy ismerős, vagy pláne egy ismeretlen másik ember állít valamit róluk, amit vadul valótlannak és egyben vérig sértőnek találnak. Eddig a konkrét események szintjén összesen ennyi történt: valakinek a szájából elhangzott néhány nem túl hízelgő szó. Ebben az igazán hétköznapi helyzetben miért is kezdi el bárki azonnal túráztatni magát?

ITT OLVASHATÓ



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.