Szerző: Bihari Péter
2017.03.31.
Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig
Lőrinc László, a rendkívül sokoldalú, tájékozott és ambiciózus történelemtanár – elég hosszú várakozás után – végre megjelentethette életmódtörténet-sorozatának harmadik részét, az új- és legújabb kor „anyagi kultúráját” tárgyalót. A cím azt sugallja, hogy egy-két hasonlóan vaskos és igényes kötettel gazdagodunk még a jövőben.
Lőrinc szintézise minden tekintetben jelentős mű. A terjedelme, az információk sokasága – amelyeket végig tömören, de olvasmányosan, néhol már-már csevegő stílusban ad át –, az egész munka átfogó jellege, egyúttal részletgazdagsága igazi kincs lehet minden igényes humán és reál szakos tanárnak. Nevek és adatok tömkelegével találkozunk; szerencsés vagy szerencsétlen feltalálók sokaságával, de közben végig azt érezzük, hogy ebben van „egy lat filozófia”, sőt olykor több is: sohasem téveszti szem elől a tudomány és technika társadalmi következményeit vagy környezeti hatásait...
Ablonczy Balázs: Keletre, magyar!
A magyar turanizmus története
„Porát virrassza a magyar ég alatt / Az örök nagy Turáni Gondolat” – írta Vámbéry Ármin halálakor (1913-ban) a kötet címével is szolgáló Zemplény Árpád. Aligha meglepő, hogy nagy Teleki-életrajza után Ablonczy Balázs megírta a magyar turanizmus átfogó történetét – az egykori kormányfő a mozgalom fénykorának egyik fontos alakja volt. A könyv remek és kissé zavarba ejtő, pontosan azért, mert tökéletesen érzékelteti a komoly tudomány és a komolytalan dilettantizmus végig jelen lévő kettősségét. Sosem derül ki világosan, melyik van túlsúlyban, bár Ablonczy szórakoztató, laza, gyakran ironikus stílusa logikusan a második felé billenti el a mérleget.
A szolid XIX. századi kezdetek után az 1910 körüli évek nacionalista–szociáldarwinista eszméi segítették a turanizmus meggyökerezését; az első világháború évei jelentették a fénykort („a diadalmas magyar imperializmus ideológiája”: itt érdemes lett volna felhasználni Szabó Miklós termékeny gondolatát, miszerint a turanizmus a magyar hadicélok megfogalmazását helyettesítette), majd a két háború közötti időszakban „a veszteség és a frusztráció ideológiája lett”. A második világháborúban a bolsevizmus elleni harc még „turanizálódott”, azután a rendszerváltásig mindez gyakorlatilag elfelejtődött, de napjainkban a Jobbik környékén meg a „Kurultájban” egyfajta reneszánszát éli. „Mindannyian Attila unokái vagyunk!” – jelentette ki Vona pártelnök 2012-ben...
Feitl István (szerk.): Kérdések és válaszok
Az 1944–1949 közötti magyar történelemről
Hat jeles, inkább baloldalinak mondható – bár egymástól sok mindenben különböző – történész nekiveselkedett, hogy a Kérdések és válaszok könyvsorozat 7. köteteként megírja Magyarország (és környezete) 1945–1949 közötti történetét. A rövid bevezetőből világosan kiderül, hogy elutasítják azt a napjainkban uralkodóvá váló felfogást, amely kizárólag a szovjetizálás és a sztálinizálás előkészítő periódusának láttatja e szűk fél évtizedet. Azt vallják, hogy igenis jelentős – bár végül kudarccal záruló – demokráciakezdemények és demokráciakísérletek történtek, mielőtt az ország „betagozódott a szovjet övezetbe”. Egyértelműen úgy gondolom, hogy egészében is, részleteiben is be tudták bizonyítani szemléletük helyességét...
Peter Unwin: Nagyhatalmi játszmák, 1956
A magyar forradalom a világpolitika erőterében
Peter Unwin, az egykori karrierdiplomata, Nagy-Britannia korábbi budapesti nagykövete nyugdíjasként történelemmel foglalkozik; 1991-ben ő írta az első olyan Nagy Imre-életrajzot, amely nem magyar szerző munkája volt. Az 1956-os esztendőt áttekintő kötete nem új mű: tíz évvel ezelőtt jelent meg Londonban, mégis feltétlenül érdemes volt az újabb évfordulóra magyarul is kiadni. Egyrészt azért, mert egy sokat tapasztalt angol úr globális szemléletével közelít a drámai fordulatokban gazdag év eseményeihez, ami még mindig nem megszokott nálunk. Másrészt, mert Unwin szellemesen, szórakoztatóan, könnyed stílusban ír – a brit politikáról és annak irányítóiról kritikusan, sőt néhol kifejezetten gúnyosan. A gyászos szuezi kalandra például a „dicső bonyodalmak” vagy a „rövid és dicstelen történet”, a „tiszteletre méltó diplomáciai ködfüggöny”, sőt az „arcátlan hazugságsorozat” szóösszetételeket használja. (A gördülékeny szöveg persze a magyar fordító munkáját is dicséri.) Unwinnál nyoma sincs az önsajnálatnak – pedig egy birodalom veszett oda –, sem valamiféle brit felsőbbségtudatnak, hacsak abban nem, hogy mi vagyunk az a nép, amely még a saját kudarcairól is józan távolságtartással, könnyedén csevegve tud beszámolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.