2017. április 27., csütörtök

ORBÁN IMÁDKOZHAT, HOGY NE KERÜLJENEK ELŐ A DOKUMENTUMOK - GYURCSÁNY

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.02.27.


Lejárt az Orbán Viktornak adott 72 órás ultimátum és azóta nem tisztázta magát a vádak alól - közölte Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke azt állította, hogy Oroszország megfelelő szervei információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető, olyan törvénytelen pénzmozgásokról, amelyek rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására. Mint írta, a miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt, imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert ez nem egyszerűen politikai bukásához, hanem évtizedes börtönbüntetéshez, emberi, morális, politikai megsemmisüléséhez vezet.

Emlékeztetett, hogy közvetítőkön keresztül lehetősége nyílt betekinteni olyan dokumentumok másolataiba, melyek ezt az állítást alátámasztják. Állította, hogy ezek alapján a magyar miniszterelnök Oroszország által zsarolható helyzetben van és azt várta, hogy a miniszterelnök vagy tisztázza magát vagy indítson ellenem jogi eljárást. Minderre 72 órát adtam Orbán Viktornak.

Ez most lejárt, a miniszterelnök nem tisztázta magát és nem indított jogi eljárást - írta a volt kormányfő. Korábbi állításait fenntartja.

Úgy fogalmazott, felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy amennyiben az általa látott dokumentumok hitelesek, a miniszterelnök súlyosan megsértette a magyar törvényeket és elárulta a hazáját. Nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik.
Minden törvényes eszközzel azon lesz, hogy állításait a dokumentumok megszerzésével és nyilvánosságra hozatalával bizonyítsa.

A miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt, imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert ez nem egyszerűen politikai bukásához, hanem évtizedes börtönbüntetéshez, emberi, morális, politikai megsemmisüléséhez vezet - áll a közleményben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.